Fürdő

Csillog a víztükör, ahogyan homályos kört von a térdem köré. Édesvízi forrásban vagyok, létezem. A létem belefolyik a falióra kattogásának hangjába. Szimbiózisban szól szívverésemmel, mintha üzenne, nem vagyok egyedül.

Békésen szűkül-tágul pupillám, miközben a szürke félhomályban lassan alábbcsúszik a felhők mögül a nap. Nem hoztam gyertyákat, szeretem a nem látott dolgokat. Szeretem érezni, ahogyan nem tudom megfogni a fényt, az árnyákot, ahogyan elolvad kezeimben a fürdősó, szétmállik a hab.

Nem hoztam zenét, pedig most egy Bukowski-féle opera jól esne. Tisztán akarok gondolkodni, a félelmetes csendben, ahol nincs más, csak én, csak testem kiabál önmagamra, zenél, hogy itt vagyok, vagyok, mint a buborékok, amiket nem sikerült felfújnom. Azok az évek jutnak eszembe, mikor órákig a kádban voltam, mindenféle műanyag állatkával, Barbie-val, és a tömérdek tusfürdőt elhasználtunk öcsémmel, hogy alkarunk között óriásbuborékokat tudjunk fújni. No meg, szakállat csinálni.

Fáj, szorít a mellkasom, nehezen lélegzem a melegtől, nem látom magam, a tükörre kiült a pára. Letörölöm, de a kép így is csak homályos. Mint amilyen eleve én vagyok, félresikerült felgumizott hajjal, arcomon két hosszú csíkban letörölt szempillafesték, nem tudom, mi ebből a sírás és mi a fürdő eredménye.

Százötven négyzetméternyi csend nehezedik rám, az én lelkemen-testemen szárad a ház.(A papagájt nem számítom bele, nem jövünk ki jól.)

Mindent akarok: eggyé válni a vízzel, hagyni, kebelezzen be, öljön meg, tegyen magáévá, roppantsa szét tüdőmet, mert már fojtogat a levegő, nem bírom ezt a párát. Nem bírom a testemet, mint börtönt; csak aludni akarok itt és most a vízben. Miért nem megy?

Kezemet még most csípi az ötféle tisztítószer, bőröm még irtózik, libabőrösödik a kifordított ernyőtől való elázástól, meg az egyedül cipelt mikrótól.

Ha hazajönnek, nem fogok tudni megszólalni, az egész napos egyedülléttől, beszéd nélküliségtől belemerevedtem a csendbe. Állok, kiállok, mint a hiába fogszabályozott fogaim.

Egyszer végre szeretnék egy álomtalan hosszú alvást, kiütném magam pár dologgal.

De csak a beletörődés van, meg a fekvés – az elfeküdt létem fáj. Nyugodt vagyok, csillagtalan éj vagyok – emberbőrt varrtak rám.