Gépben vagyunk…?

Ül az orvos előtt. Miközben a doktor a számítógépébe írja a lassan elmormolt latin szavakat, vizsgálatának eredményeit szaknyelvén, eszébe ötlik a ruháját gombolgatva, hogy ennyire elgépesedtünk, ennyire rábízzuk magunkat egy egyébként hasznos eszközre, a számítógépre? Az orvos emberségesen és alaposan vizsgálta ki és talán örült annak legbelül, hogy nem neki kell a kartonozás nehéz, időt rabló munkáját elvégezni kézzel. Megteszi azt helyette egy ,,okos" gép, amelyben könnyen kikereshetők a korábbi adatok is, de szerencsére a gép az érzelmek, az emberi értékek kimutatására még nem képes. De ami késik, talán nem múlik. … Talán … Mindezek a gondolatok kavarogtak a lelkében, miközben felöltözve várja az eredményt magyarul emberi hangon. Amint ezt megtudta, fellélegzett. Egy emberi hang és nem egy gép hangja közölte vele. Aztán eszébe sem jutott az, hogy amint kiment az utcára, hogy postára adja a küldeményét, majd villamosra ülve további ügyeit intézze, mindenhol, bár nem látta, de mégis egy számítógépes rendszerbe került. A postai forgalmat is éppen úgy, mint a villamos forgalmát is egy előre emberi felügyelet mellett számítógéprendszer végzi. Bárhová megy az életben általában már számítógépes rendszerbe ,,ütközik", ha akarja, ha nem, az teljesen mindegy. Valóban? Nem egészen, mivel a gép nem veheti át az élet irányítását, mert az csak egyelőre arra képes, amelyre az EMBER így csupa nagy betűvel, megtanította, beprogramozta. Hasznos segítőtárs, nem több. Magam is ezt a jegyzetet számítógépemen írom, amelyet én irányítok és nem Ő engem.