Gitár

Abban az évben alig vártam a nyarat. Nagy eseményre készülődtünk, én nagyon türelmetlenül, de szív-repesve vártam. Ugyanis, apa bejelentette, hogy júniusban kis csikó születik nálunk. Határtalan volt az örömöm, és minden gondolatom a születendő kis csikóra irányult. Szerettem én a kis bocikat is. De az szinte minden évben volt, már megszokottá vált. Csikó viszont, így visszanézve öt évtized távlatából, csak az az egyetlen egy.
Tervezgettem, álmodoztam, hogyan fog kinézni. Azt nem tudtam, az apa milyen, de az anya sötét színű, még sötétebb sörénnyel, a csikónak azonban, fehérek lesznek a lábai ott lenn, a pata felett, és egy fehér csillagot képzeltem a homlokára. Csillag, ez az! Csillag lesz a neve, az tökéletesen megfelel akár fiú lesz, akár lány. Csillag, Csillag!… És már repültem is, hogy elmondjam a szüleimnek, milyen fantasztikus nevet találtam a csikónak.

Apa éppen akkor fordult be a kapun a szekérrel. Futottam elé, mint mindig. Égtem a vágytól, hogy elmondjam neki…
– Apa!… Apa!… – Apa leugrott a bakról, felkapott, a magasba dobott, majd magához ölelt, és ment tovább, kifogni a lovat. A vályúhoz vezette, megitatta. Akkor már nagyon kímélte a „kismamát”, nagy volt a pocakja, szinte mindennapos. Már nem is terhelte apa, csak éppen befogta mindennap a szekér elé, és sétáltatta egy órán át. Azután bekötötte az istállóba.
Éppen jött kifelé, akkor már anya is ott termett, nálam az izgalom a tetőpontjára hágott, amikor apa váratlanul megszólalt, a szemei csak úgy ragyogtak.
– Fantasztikus nevet találtam a csikónak. Ez jó lesz akkor is ha fiú lesz, akkor is ha lány. Csak úgy mondom meg, ha nektek nincs ötletetek.
– Eszembe sem jutott, ezen törni a fejem – mondta anya, s már fordult is vissza a konyhába.
– Mondd Apa, mit találtál? – unszoltam.
– Gitár! – volt a válasz, s csak úgy csilingelt a szó ahogy kipréselődött az ajkai közül.
– No, mit szóltok?
– Nekem jó! – szólt hátra anya, s már ott sem volt. Apa rám nézett várakozón. Bennem rekedt a szó, hiszen apa annyira szeretné, ha Gitár lenne. Csak bólogattam nagyokat szótlanul, amikor apa nekem szegezte a kérdést:
– Neked tetszik?

Megszületett a csikó, fiú lett és a Gitár nevet kapta. Gyönyörű kiscsikó volt, sötét színű, a lábai fehérek voltak a pata felett, és a homlokán is volt egy fehér folt.
Azt a nyarat teljes egészében a csikó töltötte be. Ő szabadon járkált az udvar és az istálló között. Bemutattam neki sorra az állatokat, a fákat, minden kis zegzugot, s ő kíváncsian mindenre rácsodálkozott. Sokat futkároztunk, kergetőztünk az udvaron. Amikor utolért, szájával megbökte a kezem, mintha mondta volna: megvagy, te vagy a fogó! Egy ilyen alkalommal, ahogy megfordultam, döbbenten vettem észre homlokán a csillagot. Az a bizonyos fehér folt, ahogy a csikó nőtt, úgy formálódott szabályos csillaggá. Akkor átöleltem a nyakát, megpusziltam.
– Csillag lettél!… Mégis, csillag lettél! Az én csillagom. Ez a mi kettőnk titka. – súgtam a fülébe és sokáig elválaszthatatlanok voltunk.
Csakhogy megnőttünk. Előbb ő, azután én is. Hatalmas ló lett belőle, húzta az igát az anyjával együtt. Aztán amikor városra kerültem, már nem igen volt időm foglalkozni vele. Egyszer édesapám azzal fogadott, amikor hazamentem, hogy sok neki a két ló. Nem is bír már velük. Gitár lusta, mindig hagyja, hogy az anyja húzza az igát helyette is, az viszont, már kiöregedett az igavonásból. A legszívesebben megválna tőlük, csak hát miattam nem teszi, csak úgy, ha beleegyezem.
Azt mondtam neki, tegyen belátása szerint, úgy, ahogyan neki jó.
Így történt, hogy mire újra hazalátogattam, Gitár már nem állt az istállóban. Eltűnt az életemből örökre. Sohasem kérdeztem meg mi lett a sorsa, s szüleim is bölcsen hallgattak róla.

Az viszont, hogy egy gyereknek milyen eszményi, sőt tökéletes játszótárs lehet egy kiscsikó, az a tény nem halványult azóta sem. Felejthetetlen élmények kötnek ahhoz a nyárhoz, amit Gitárral töltöttem.