Gólya viszi a fiát

A nyitott ajtón behallatszott az udvarról a gyerekek kiabálása:
– Megjöttek a gólyák! Itt vannak a gólyák! – olvadt egybe a sok kis vékonyka gyerekhang hangos kiáltássá.
Bori letette a kanalat, amivel a kislányát etette, és rámosolygott a gyerekre:
– Gyere kis bogaram! Megnézzük a gólyát. Aztán majd még megeszed ezt a kis málét… Letette a gyereket a földre, megfogta a kis kezét, és lassan kisétáltak a hosszú cselédház apró, sötét szobájából a napfényben fürdő udvarra.
– Nézd csak Terka! Ott, ott a kéményen a gólya. Az a nagy madár, a hosszú, piros csőrével. Ugye milyen szép? Nézd, hogy verdes a cakkos szárnyával, örül, hogy megérkezett, és a fészkét épségben találta. Szerencse madár a gólya, szerencsét hoz ám, ha fészket rak valahol!
Bori fényes szemmel nézte a gólyát, közben a gömbölyödő hasára tette a kezét, és halk imádságot rebegett magában. „Istenem, add, hogy ez a gyermek fiú legyen!”
Pali a hites ura, annyira szeretné, ha fiút szülne neki. Dicsekszik, fűnek, fának, hogy a felesége fiúval viselős. Milyen csalódott volt két éve, amikor Terka megszületett. Alig akarta megnézni a kislányát. Azóta sem sokat törődött vele, pedig aranyos, formás pulya, jó kislány, nem sírós.
Lehajolt, megcsókolta a kislány piros arcocskáját, és vidáman kérdezte:
– No, tetszik neked a gólya?
A madár mintha meghallotta volna, produkálni kezdte magát. Egyik lábát felhúzta a szárnya alá, fél lábra állt a fészekben, és kelepelni kezdett. Terka ámultan nézte, tavaly nyáron még túl kicsi volt, de most már minden érdekelte.
– Gólya! – rikkantott vidáman a kislány, és összecsapta a kis kezét. Csillogó szemmel nézte a nagy madarat, ott fenn a magasban, a közös konyha kéményén.
Bori lenyúlt a kicsiért, a karjába kapta, és a fülébe súgta:
– Valamit hoz ám nekünk nemsokára a gólya! – azzal bevitte a kislányt a cselédház apró szobájába, a maradék kukoricamáléval megetette, és közben mesélt neki:
– A gólyák nagyon ügyesek, ők hozzák a szüléknek a kisbabákat. Bizony! Téged is a gólya hozott. Idesapával rendeltünk a gólyától egy kisgyermeket. Oszt egyik reggel megkopogtatta az ablakot, és beadott téged. Örültünk ám néked nagyon jányom! Nagy öröm a háznál egy gyerekecske.
Terka eltátotta a száját, úgy figyelt, rizskása fogai között látszott a falat, még rágni is elfelejtett. Kisvártatva nyelt egy nagyot, és kíváncsian kérdezte:
– Mivel fogott meg engemet a gólya? A szárnyaival?
Bori elmosolyodott, tetszett neki, hogy a kislányát elbűvöli a gólyamese.
– A csőrével fogott tégedet, úgy adott be az ablakon. Akarod megnézni, hogy hol fogott meg?
A kislány csak egy nagyot bólintott. Bori felhúzta a gyerek ruhácskáját, és a köldökére mutatott:
– Nézzed csak! Itt fogott meg a gólya a csőrével.
Terka alaposan megvizsgálta a köldökét, majd szipogni kezdett:
– Fájt nekem? Fájt, ahol megcsípett a gólya?
Az édesanyja megölelte a kislányt, és megnyugtatóan suttogta a fülébe:
– Csak egy picit, és az is hamar elmúlt. Most meg van egy szép kisjánykánk – azzal belemosolygott a nagy barna szemekbe.
– Elárulok neked egy titkot: hamarosan hoz nekünk a gólya még egy kisbabát.
Terka kíváncsian nézett rá:
– Bekopog reggel az ablakon? Megnézhetem, amikor beadja a kisbabát?
Bori visszafojtotta a mosolyát.
– Még nem holnap reggel lesz az. Most jött meg a gólya messzi földről, ahol a téli szállása van, még fáradt. Majd később, ha kipihente magát, akkor hozza az új babát.
– Jó, majd akkor nézem meg – bólintott Terka nagy komolyan. Lecsúszott a székről, és kiszaladt az udvarra, hogy elmesélje kis barátnőjének, a cselédház szomszéd szobájában lakó Margitkának, hogy milyen fontos dolgot tudott meg a gólyáról. Ahogy kilépett az ajtón, felnézett a kéményre, de csalódottan látta, hogy a gólya nincsen a fészekben. „Talán máris elment azért a kisbabáért”- gondolta.
Másnap reggel, amikor megzörgették az ajtót, Terka hamar felült az ágyában, hogy el ne szalassza a gólya látogatását, de nem a gólya állt az ajtóban, hanem Fáni néni, az édesanyja testvérnénje.
Bori örömmel borult a nővére nyakába, olyan ritkán látták egymást, amióta – dacolva a szülei akaratával – ő feleségül ment Palihoz, a béreslegényhez.
Nem mintha nagygazdák lettek volna a szüleik, ráadásul pár hold földjükre négy fiúgyerek is jutott, meg két leány. Az életvidám, örökké nevető, bögyös Borit még otthon tartották volna, hogy segítsen a gazdaságban, meg a ház körül. Ha majd idővel mégis hozzáadják valakihez – mikor a kisebbek már jobban felcseperednek – az meg ne egy koldus legyen, akinek még egy cserép földje sincsen. Borinak azonban beszélhettek! Fülig szerelmes volt az ő Palijába, aztán amikor viselős lett Terkával, akkor meg már muszáj is volt hozzámennie. A szülőket azonban nem lágyította meg az unoka sem, náluk is volt még elég kisgyerek. Kitagadták Borit a családból. Megüzenték, hogy ha már így ellenszegült az akaratuknak, be ne tegye a lábát hozzájuk, és nem látogatták meg ők sem, soha. Csak a nővére jött el hozzá hébe-hóba, a község szélén álló cselédsorra látogatóba, ha bejött valamiért a tanyájukról Szarvasra.
– Nagyon kurta lett elől a szoknyád, szépen kigömbölyödtél, amióta utoljára találkoztunk – mérte végig a húgát Fáni. Bori arcát elfutotta a pirosság.
– Jó van mán. Jó van – motyogta zavartan – hát így vagyok… Otthon mi újság? Mesélj!
– Újság, hát az nem sok. Gyurka leesett az almafáról, amikor a madárfészket akarta megnézni, van-e benne tojás. Eltört a válla, két napig ordított kegyetlenül. Ki kellett híni a doktorurat, tett rá kötést neki, de így is ferde marad a válla örökre. Egy malac árába került a doktor, Ides sírt is nagyon, de nem tudom, hogy Gyurka miatt, vagy a malac miatt…- kuncogott Fáni. Óvatosan a földre tette a karján lévő nagy kosarat. Kibogozta a madzagot, amivel le volt kötve, benyúlt a kosarat takaró ruha alá, és kivett egy kiscsirkét. Odavitte Terkához, aki még mindig az ágyból nézte a ritkán látott nagynénjét, és a gyerek tenyerére tette a csirkét.
– Ugye milyen aranyos kis jószág? Nem szabad megszorítani, csak így az ujjad hegyével simogasd meg. Érzed, hogyan dobog a pici szíve? No jó, visszatesszük a testvéreihez – azzal gyengéden elvette a gyerektől a pelyhes kiscsibét.
– Bori, keríts egy dobozt! Hármat itt hagyok belőle nektek, majd drágábban adom kicsit a többit a piacon. Ellesznek a kályha mögött, amíg megnőnek. Ideséknek egy szót sem!
– Találkozom is én velük! Ugyan! – azzal egy fásládába áttettek három csibét.
– Köszönöm néném! – szorította meg a testvére vállát Bori. Fáni csak legyintett, aztán rámosolygott Terkára:
– Gyertek velem a piacra! Jól fogunk mulatni! Hamar készüljetek csak el!
Bori kikapta a lányát az ágyból, egy székre állva gyorsan felöltöztette, kemény copfba fonta a gyerek haját, aki közben egy kis darabka kenyeret rágcsált.
– Pali hol van? – kérdezte Fáni a testvérét.
– Elment kubikolni, amíg kezdődik a szántás, vetés – nem fél a munkától. Elszegődött idénre is a gróf úr birtokára, itt maradunk még egy évre…
Elkészítette a kislányt, indultak a község központjába lévő piacra.
Fáni végignézett a kiloccsantott szennyes vizektől saras udvaron, a hosszú hodályon, amiben a húga húzta meg magát a családjával, a közös konyhán, benne az örökké füstölő nyitott kéményes tűzhellyel. Minden apró szobában egy-egy nagycsalád lakott. Este, ha lefeküdtek, lépni sem lehetett a földön, szalmán, rongyok alatt fekvő sok gyerektől. A szegénység jellegzetes szaga keveredett a füst szaggal, az udvaron lévő szemétdomb és a rozoga budi szagával.
A gyerekek lassan szivárogtak elő az áporodott szobák mélyéről, első tekintetükkel a gólyát keresték. Terka is felnézett a kéményre, elmosolyodott, mert már két gólya igazgatta a fészket.
– Fáni néni, látod, nekünk gólyánk is van! Hoz nekünk kisbabát, azt mondta Idesanyám!
A nagynénje felkapta a csepp kislányt, és megsimogatta a fejét, de közben másfelé nézett, és igyekezett a szeméből kipislogni a beletoluló könnyeket, hogy ne lássa meg a gyerek.
Terka egész nap remekül érezte magát, minden olyan érdekes volt. A sok ember, a sok állat a piacon. Ő is segített eladni a kiscsirkéket, vékony hangján kiabálta azt, amit Fáni nénje:
– Napos csibééét vegyenek!
Délre kiürült a kosár, akkor körbe jártak a piacon, és újra megtöltötték azzal, amit a nagynénjének be kellett szerezni otthonra.
A kislány kiszabadulva a cselédsor szűkös világából ámulattal nézte a piaci forgatagot, de délutánra már nagyon elfáradt, nyűgösködött, sírdogált.
– Segítek hazavinni a gyereket, nem bírod egyedül a hosszú úton, a te állapotodban – mondta Fáni a húgának, azonban neki a teli kosarat is cipelnie kellett. Egy darabig felváltva vitték a gyereket, aztán Fáni ránevetett a nyűgös kislányra:
– Gyere! Játszunk! Gólya viszi a fiát, azt játsszuk!
A nővérek összekulcsolták a kezüket, és ráültették Terkát, közben énekeltek a kislánynak:
– Gólya visz a fiát, mi meg a kis Terkát – közben néha kicsit meg is hintáztatták.
A kislánynak tetszett a dolog, még amikor hazaértek vele és lefektették, akkor is ezt dúdolgatta, amíg elaludt.
Terka nap, mint nap megnézte a gólyákat, és teli torokból kiabálta a nagyobb gyerekektől tanult mondókát: „Gólya, gólya vaslapát, hozzál nékünk kisbabát!” Mindennap megkérdezte Borit, hogy mikor kopogtat a gólya náluk.
– Nemsokára, már nemsokára – válaszolta mindig türelmesen az anyja.
Amikor elérkezett a szülés napja, Pali akkor sem volt otthon. Végeztek már a birtokon a szántással, vetéssel, és újra elszegődött kubikolni. Fiatal volt, erős, úgy érezte mindennel megbirkózik.
Bori a szomszédasszonyát, Kádasnét kérte meg, hogy menjen el a bábáért, mert eljött az ideje. Terka Margitkával játszott az udvaron, nem is vett észre semmit az egészből.
Mire megjött a bába, Bori már elkészítette a földön a szülőágyat. Használt, kidobni való rongyokat, rossz ruhadarabokat gyűjtögetett erre a célra, most ezeket rakta kupacba, és letakarta egy fehér lepedővel. Levette a ruháját, és egy rongyos ingbe, meg alsószoknyába bújt. Ebben a nagy szegénységben mindent kímélni kellett, az ágyat, a szalmazsákot, a használható ruhákat. Kikészítette az ágyra az újszülött számára a pólyaruhát, közben egyfolytában fel-alá járkált.
Az asszonyok a közös konyhán abbahagyták egy kis időre az állandó perlekedést – mert minden bajukért, nyomorúságukért egymás okolták – és vizet forraltak, téglát melegítettek. Saját szüléseikre gondoltak, és magukban mormogva imádkoztak az anyáért, és a gyermekért.
Amikor Kádasné megérkezett a bábával, felgyorsultak az események. A bába megsúrolta a kezét egy lavór melegvízben, megvizsgálta Borit, majd a földön megvetett szülőágyra térdeltette. A fájdalmas görcsök enyhítésére, ruhába csavart meleg téglákat adott Bori kezébe, amit az a hasára szorított. Előkerült a bábatáskából a szülőnő orvosság, ami nem volt más, mint jóféle erős pálinka, gyógynövényekkel ízesítve, aztán pedig anyarozsmag teát itatott az asszonnyal. Közben a hátát, és a keresztcsontját masszírozta. Ezeknek, vagy Bori fiatal, ruganyos testének köszönhetően egy óra sem telt bele, és a kicsi megszületett. Amint felsírt a baba Bori elfúló hangon azonnal azt kérdezte:
– Fiú?
A bába nagyot sóhajtott, majd egy kis hallgatás után válaszolt:
– Igen fiú, nagy, erős fiú…
Bori elterült a szülőágyon. A bába ellátta a gyereket: megfürösztötte, bepólyálta. Aztán Borit is megmosdatta, megtisztította, tiszta pendelyt adott rá, majd az ágyba segítette. A hasára tett egy langyos téglát, majd jó szorosan lekötötte, hogy visszanyerje a formáját, a szülést követően.
Aztán kicsit tétovázott, a gyerekhez lépett, valamit igazított rajta, majd odavitte Borihoz. Bori maga mellé tette az ágyba, és szeretettel nézte a kis kivörösödött arcot, amit megviselt a születés.
– Pici fiam, kicsi Palikám – gügyögte a gyereknek, majd elaludt.
Amikorra felébredt, a bába már mindent elrendezett. Elégette a rongyokat, felseperte a földes padlót, eltűntette a szülésre utaló jeleket. Elvégezvén a dolgát, egy másik szülő nőhöz sietett, Borival csak Kádasné maradt.
Ahogy kinyitotta a szemét Terkát látta az ágya mellett állni, a babát nézte.
– Idesanyám! Itt volt a gólya, és nekem nem is szólt! – a hangja sírós volt, nagy szemében a csalódás könnyei gyülekeztek.
Bori Kádasnéval felváltva bizonygatta a kislánynak, akit eddig lefoglaltak a szomszédok, hogy épp most ment el a gólya, csak egy perce, de nagyon sietett, mert még sok helyen várnak kisbabát.
Terka kiszaladt az udvarra, de már besötétedett, nem láthatta a kéményen a gólyafészket.
Kádasné megitatta Borit a bába által itt hagyott cickafarkfű teával, Terkának adott egy kis ebédről maradt főtt krumplit vacsorára, és lefektette. Bori boldogan ölelte magához az első fiát, és megszoptatta.
Reggel újra benézett a bába, megvizsgálta, ellátta Borit, tisztába tette a kicsit, majd visszaadta az anyjának.
– Miért van ez a gyerek így nyakig bebugyolálva? Olyan meleg van itt, meg fog így sülni! Bontsa ki, kérem szépen a babát, hagy nézzem meg!
– Majd holnap kibontom, most így kell maradnia! – válaszolta a magas, barna asszony, fakókék szeme keményen nézett Borira. Este majd újra eljövök.
Bori azonban valahogy rosszat kezdett sejteni. Nem értette a bábaasszony viselkedését, aki olyan kedves és segítőkész volt a szülésnél.
Amikor Kádasné behozta a levest, amit nekik főzött, őt kérte meg Bori, hogy bontsa ki a babát a pólyából. Kádasné lesütötte a szemét, azt hadarta, hogy ő mostan nem ér rá, és már ott sem volt. Bori most már komolyan nyugtalankodni kezdett. „Talán nem is fiam született” – gondolta, és összerázkódott a félelemtől, amikor az urára gondolt, akinek már megüzente reggel, hogy fia született.
Olyan szorosan lekötötte őt a bába az ágyhoz, hogy szinte mozdulni sem tudott. Terkát hívta, de eltartott egy darabig, amíg a kislány előkerült. Bori sóhajtozott, fészkelődött, kicsit sírdogált is magában, de mire a kislánya megjelent, már félig-meddig beletörődött, hogy talán újra lánya született.
– Terka, kisjányom! Menj át szépen a Csikós nénihez, és mondd, hogy kéretem, jöjjön át hozzám.
A kislány elment, Bori meg úgy érezte, mintha parázzsal lenne megvetve az ágya.
Terka visszajött, és azt mondta, hogy a Csikós néni azt üzeni nincsen itthon. Bori most már biztos volt benne, hogy a kisbabája lány, csak senki nem meri megmondani neki.
Este, amikor eljött a bába, hogy rendbe tegye őt is és a kisbabát is, Bori megkérte, hogy ne kösse le olyan szorosan, mert nem kap levegőt.
Kádasné beóvakodott a vacsorára készített máléval, de nagyon sietős volt a dolga, minden percben elmondta, hogy az ura csúnyán köhög, siet borogatni a mellyét. Bori nyelt egyet, és nem mondta, hogy Kádas bácsi azóta köhög a méregerős kapadohánytól, amióta csak ismeri.
Másnap reggel szépen, lassan körbehúzogatta magán a lepedőt – amivel le volt kötve az ágyhoz -, hogy felülre kerüljön a csomó, és kioldozta magát. Lassan leóvatoskodott az ágyról, és elkezdte kibontani a kisbabát a pólyából. Terka is felébredt, lemászott az ágyából, és odaállt mellé.
– Megnézzük a kisbabát, jó? – kérdezte tőle Bori. Kinyitotta a pólyát, és mindjárt a pelenkát is.
– Hiszen ez egy fiú!
A megkönnyebbült sóhajt egy sikoly váltotta fel, ahogyan a szemügyre vette a meztelen kisbabát. A gyerek mind a két keze szétvetve feküdt a pólyán, és mind a két kezén hiányzott az alkar. A csökevényes felkart követően, a könyök helyén csukló volt, majd hosszúkás kis kezek következtek. A baba felébredt, kinyitotta kis kerek fekete szemeit, egyik kis vékony lábát kinyújtotta, a másikat felhúzta a hasára, és fel-alá mozgatta a szárnyacskákra hasonlító, kis fura kezeit.
Terka megrángatta az édesanyja pendelyét, és kuncogva mondta:
– Gólya! – és a kisbabára mutatott.
Bori erőt vett a testét rázó reszketésen a kislánya kedvéért, és elfúló hangon mondta:
– Nahát, tényleg! Egy kis gólya fiókát kaptunk…