Gondolatok a konyhában

Mama behozott két vékony héjú tojást, mondván, hogy használhatatlanok, olyan a hajuk, mint a hártya.
– Mi történt? – kérdezte anya.
– Vékony a tojás haja – válaszoltam. – Más is mondja azt, hogy a tojásnak, a kenyérnek, az almának és miegymásnak haja van?
– Nem, csak mi.
Végül is minden családnak meg van a maga nyelve. Egyszer barátnőmnél ebédeltem, és csak néztem mikor, azt mondták, hogy töltött lapi lesz kacsaporral. Aztán elmagyarázták, hogy a töltött lapi székelyesen töltött káposzta, a kacsapor meg a ketchup az ő családi nyelvükön.
– De anya, ha egy három éves tyúkot olyan sokáig kell főzni, hogy puha legyen, akkor a kannibálok meddig főznek egy átlag harminc éves embert?
– Nem tudom, hála Istennek nem volt szerencsém ilyesmiben részt venni. Pucolj három krumplit!
– De a levesbe is kell, meg a túrógombócba is – veti közbe mama.
– Jó, akkor pucolj hatot!
– Hatot?
– Na, ne vágj olyan keserves képet hozzá.
Pár perc múlva, anya betoppan a konyhába és én rákezdem:
– Mama kiborította a cukrot, a CD lejátszó nem működik, és az összes krumpli rohadt.
– Csak nem rohadt az összes.
– De mindegyiknek egy része. Meddig kell még gályáznom?
– Az hiszem, a gályarabok szívesen cserélnének veled.
– Honnan tudod? Olyan büdös a rohadt krumpli.
– Nem tudnád meggyőzni őket, akárhogy érvelsz.
– De még zene sincs hozzá, nekik legalább mp3 lehetett a fülükben, ahogy húzták az evezőket.
– Na persze, ütközési sebességre meg kértek valami kemény rockot a DJ-től.
– Esetleg valami Eddát. Kár, hogy akkor még nem volt.
– Szerintem a gályarabok, ha téged hallgatnának, hogy ezt gályamunkának nevezed, röhögő görcsöt kapnának, és abban múlnának ki.