– Sikerült megbeszélnetek? – szólt lelkendezve a telefonba Liza, mikor Frigyes rácsörgött.
– Igen, hamar meg tudtunk egyezni a találkozás helyében és idejében. És még mondja valaki, hogy nincsenek véletlenek! Emil csak két hete jár ki Ausztriába. Érdekes, nem?
– Nem hiába járt egész délután a fejemben ő. Egész kampányt rendeztem a felkutatására, és lám, sikerült! Elmondhatatlanul örülök! Délre itt is lesztek, azt mondta az öcséd. Na, aludj egy hatalmasat! Jó éjt! Nagyon várunk a lányokkal! – mondta az asszony vidáman csengő hangon kedvesének. Előző este lehangoltan közölte vele a férfi, hogy képtelen hazamenni, mert nem tudott annyi pénzt összeszedni, ami elég lett volna az úti költségre. Liza nagyon elszomorodott, nem akarta elfogadni, hogy két teljes hétig nem láthatja férjét, ráadásul tudta, hogy éhezik. Könnyeit nyeldesve búcsúzott párjától. Az éjszakát töprengéssel és zagyva, felszínes álmokból való gyakori kimeneküléssel töltötte. Igyekezett egyensúlyát vissza-visszabillenteni, mert tudta, zavaros fejjel nem talál ki semmi értelmeset. Reggel felé mély álomba zuhant.
– Ideje felkelni! Az idő öt óra harminc perc. – kántálta telefonja ébresztője, kellemetlenül éles női hangján. Ólomsúlyúnak érezte magát, de muszáj volt kikászálódnia, mert egy órán belül indulniuk kell a lányokkal az iskolába, gyalog. Három kilométert. „Nem volt kedve” buszbérletet venni a hónap elején, örült, ha minden nap jut kenyérre. Lábai eleinte tiltakoztak e napi 12-15 km gyaloglás ellen, de az elmúlt három hét alatt egészen belejött. Mire este hazaérnek, addigra szokott csak lefáradni teljesen.
Délelőtti agy-gyűréseinek nem volt eredménye. Minden lehetséges és lehetetlen megoldást végignézett gondolatban, használható ötlet nem született. Délután jutott eszébe Emil. Sógora nem a nagylelkűségéről volt híres, segítségét ritkán vették igénybe hosszú évek óta. Nyers, személyeskedő humorával nem lopta be magát környezete szívébe. Híresen öntelt figura volt. Ha valamit csinált, az a legtökéletesebb módja volt annak a tevékenységnek. Ha valamit vett, az a legkiválóbb darab volt a földkerekségen, még ha mindenki láthatta is, hogy bóvli. Egy szó mint száz, nem értette Liza, miért pont ő lenne az, akihez fordulnia kellene e probléma megoldásában. Elhessegette a gondolatot, de az mindig visszatért. Sokadszorra engedett a sugallatnak, s elkezdte keresni. Új telefonszámát nem tudta. Lánya e-mail címére és MyVip címére is írt egy-egy üzenetet, hogy hívják vissza. Semmi. Küldött SMS-t sógornőjének, talán ő tudja Emil mobilszámát. Nyert. Felhívta a férfit a kapott telefonszámon. Nem vette fel. Postafiókjára felmondta üzenetét. Semmi.
Frigyest minden este hívni szokta, így tett most is. Párja annyira látni szerette volna családját, eltökélte, elindul gyalog, másfél nap alatt otthon is lesz. Az asszony elképedten, meghatódottan és aggódón próbálta lebeszélni a férfit tervéről, de nem túl nagy elánnal, mert tisztában volt vele, ha ott marad, egész hétvégén és következő héten is éhezni fog. Ha hazakerül, otthon is talál valamit számára, s ha mást nem, főtt rizst még mindig tud vinni magával, ha visszatér munkahelyére. A vasárnapi viszont látás reményében kesernyés örömmel kívántak jó éjt egymásnak.
Liza kislányainak épp jó éjt-puszit adott, mikor telefonja csörgésére lett figyelmes. Emil volt. Megtudta a férfitől, hogy naponta megy ki reggelente Ausztriába, így nem okoz gondot Frigyes hazaszállítása. Liza örömében azt sem tudta, hogyan köszönje meg. Boldog volt. Legszívesebben a mennyezetig ugrott volna. Minden szomorúság, kétség, anyagi és egyéb probléma megszűnt számára létezni. Valójában, jelen helyzetük minden korábbinál siralmasabb volt, ugyanis minden eddigi vevőjelölt a lakásra, valamilyen okkal, de visszalépett. A végrehajtó szerv e nap délutánig adta az utolsó idő-haladékot. Éléskamrájuk szinte teljesen üressé vált, a tisztálkodó és tisztítószerek is vészes fogyásnak indultak, a mosógép csak gyakori noszogatásra csinált valamit, félautomatának is csak nagyon jó indulattal lehetett nevezni, pedig fénykorában automata volt. Mindegy! Ha Frigyes kint reked, az lett volna az igazi katasztrófa…
Intuíció. Már egy ideje feltűnően jól kezdett működni többféle képessége az asszonynak. Heti egy-két alkalommal szedett össze néhányat a már kritikusan megcsappant könyvtára jeles darabjaiból. Néhány alkalomra visszamenőleg meg kellett állapítania, sugallni volt képes az összeget, amit kapni akart a könyvekért. Megkapta. Igaz, nem túlozta el igényeit, tisztában volt vele, egy antikváriumban a mai világban nem vesznek több ezerért semmit.
Máskor megérezte, a neten hová lépjen be, s az aktuális gondjára hamarosan ötletek sora állt előtte. És most ez az Emil ügy is! Nagyon jó! Fog ez menni!
A kilencvenes évek elején Frigyessel egy filozófiai társaság oszlopos tagjaikként a rezgések kutatásával kezdtek el komolyan foglalkozni. Szép eredményeket tudtak felmutatni egy idő után, de a vezetőség lehurrogta őket, mondván, mindez már fel van fedezve, csak olvassák el, angolul. Akkor még nem volt birtokukban a nyelv ismerete, elkedvetlenedtek. Pedig biztos, hogy más utakat hódítottak volna meg, mint ami szentírásként már le volt fektetve, erről Liza az évek során megbizonyosodott. Ő azóta sem adta fel, csak nem olyan hévvel szedegette magába az információkat, mint annak idején. Az utóbbi pár hónapot leszámítva. Újabban monomániásan keresett, s kitartásának gyümölcse most kezdett érni. A Vonzás Törvénye! Hát persze! Ott hevert a lábai előtt, és nem látta meg, pedig számtalanszor érintette. Valahogy mindig kiesett a ritmusból. Pár hete is mennyire kiborult, pedig ezt nem engedheti meg magának, ez luxus! Miért akar maguknak rosszat, ha jót is akarhat? Ugyanannyi energiát igényel ez is, csupán az eredménye mérföldekkel különb! Ha jó kedvű, vidám, aktív, rezgése olyan tartományba emelkedik, amely a hasonlóan jó dolgokat vonzza. Ha úgy gondolja, gyönyörű a világ, szeretetre méltóak az emberek, s ő maga is, hogy mindene meg van, amire valójában szüksége van, akkor…
4 hozzászólás
Kedves Wryan!
Ledöbbentő, megdöbbentő, megrendítő, elgondolkodtató, Igaz sorojkat olvastam, s közben nem egyszer tudtam azonosulni!
Köszönöm, hogy olvashattam!
Kitűnő írás, ajánlom mindenkinek!
Üdv,
Zs
Kedves Zsolt!
Nagyon köszönöm dícsérő szavaid!
Üdv: Ria
Kedves Ria!
Ez igen! A nehéz sors ellenére is megőrizni az életkedvünket, a kivezető úton gondolkodni, és nem keseregni a bajokon, erre kevés ember képes. Nagyon jól sikerült írás!
Szerettel: Rozália
Kedves Rozália!
A kesergés, mint írtam, nem megoldás, s valóban csak a kivezető út keresésén érdemes krízishelyzetben gondolkodni.
Hálásan köszönöm dícséreted!
Szeretettel: Ria