Gusztáv, a kalandor – egy szövetszökevény gomb visszaemlékezései (9. rész)

Daniék otthonában, amit a hetek, hónapok múltával egyre inkább a sajátomnak is éreztem, nem a gombfoci volt az egyetlen játék, amiben igényt tartottak ránk. Amikor Dorka először kérte el bátyjától a befőttesüveget, nagyot néztem, mert a többiek egy szóval sem említették, hogy a kislány kedvéért is előkerülhetünk a fiókból, és őszintén szólva el sem tudtam képzelni, hogy mihez fog kezdeni velünk. Az ő szobája egészen máshogy nézett ki, mint Danié. Az ágyát belepték a plüssállatok, a falra pedig megőszült pitypangot fújó tündérek voltak festve. Íróasztal nem volt a szobában, amit Barnabás azzal magyarázott, hogy Dorka még óvodás, és nincs szüksége rá, ellenben az ágya végében egy hatalmas babaház állt, amelyben több baba is ücsörgött. A ruhájukra pöttömnyi gombok voltak felvarrva.

– Csókolom, sportoló bácsik! – köszöntek, ahogy Dorka besétált velünk, én pedig megdöbbentem, hogy milyen cincogó hangjuk van. Egy gomb nem lehet sem gyerek, sem felnőtt, hiszen nem változunk soha, mégis helyénvalónak tűnt, hogy bácsinak szólítsanak minket, mert még a csapatunk legkisebb tagjához képest is aprók voltak.
– Szervusztok, babszemek! – üdvözölte őket vidáman Behemót. – Rég láttalak titeket, már épp kezdtetek hiányozni.

Engem azonban az apróságoknál sokkal jobban érdekelt, hogy mit fog velünk csinálni Dorka. Barnabás, akivel időközben mégiscsak sikerült összebarátkoznom, láthatta rajtam a tanácstalanságot, mert egyből magyarázni kezdett.
– Kettő plusz egy lehetőség van: vagy éttermeset játszunk, és akkor minket szolgál fel a kiskacsás babatányérokon, vagy Boltos Dorka szerepét veszi fel, és akkor lyukas garasként a pénztárgépbe kerülünk. Az éttermesben mi barnák általában húsok vagyunk, vagy gombafalatok, a boltosban meg mindenki annyit ér, ahány lyuk van rajta.
Ez nem tűnt túl bonyolultnak, sem megterhelőnek. Már épp kezdtem megnyugodni, amikor hirtelen eszembe jutott valami.
– Várj csak! – kiáltottam fel. – Azt mondtad, kettő plusz egy lehetőség van, de csak kettőt mondtál. Mi a plusz egy?
– Hah! Azt jobb, ha nem tudod! – felelte pökhendin Szurok, aki még mindig ferde szemmel nézett rám, de csak azért sem kíváncsiskodtam tovább, pedig nagyon érdekelt a válasz, mert a többi gomb is gyanúsan hallgatott.

Dorka kiöntött minket az ágyára, és az egyik polcról leemelte a Barnabás által említett kiskacsás tányérokat. Akkor hát éttermes lesz.
– Mit sütsz, kis Szűcs? – kérdezte mosolyogva az anyukája, ahogy az ajtón bekukucskálva meglátta, mire készül Dorka.
– Én? Semmit! – vágta rá a kislány. – Csak kiszedem és kiviszem, ami már kész van. Kérsz valamit?
– Miből lehet választani?
– Hát… – nézett végig rajtunk Dorka azt latolgatva, hogy vajon milyen ételre telik a színeinkből.

Barnabáson és rajtam kívül még sok barna gomb volt a csapatban, de szép számmal akadtak piros, fehér, zöld és sárga gombok is közöttünk. A Szurokhoz hasonlóan fekete gombokból is volt jó néhány, de ők csak odaégetett ételnek lettek volna jók, olyat pedig egy étteremben nem szolgálnak fel. Ahogy erre gondoltam, elfogott a káröröm: Szurok biztos nem kerül majd tányérra, nem fog játszani.
– Kérhetsz rántott húst sült krumplival vagy rizzsel, milánói makarónit, vagy spenótot tükörtojással! – sorolta fel végül Dorka elégedetten a napi menüt.

Az anyukája pár másodpercig gondolkodott, aztán a rántott hús és sült krumpli mellett döntött, így nagy örömömre részt vehettem a játékban. Ez az öröm azonban nem tartott sokáig, mert rögtön hozzátette:
– Kólát is kérek hozzá!

Ezer cérna és gyűszű, erre nem gondoltam! – bosszankodtam, ahogy Dorka felmarkolta a fekete gombokat Szurokkal az élen, és berakta őket egy kispohárba.
– Hé! Harmincnyolcas! – vetette oda gúnyosan. – Velem fognak leöblíteni téged!

Elengedtem a fülem mellett a szavait, és inkább a játékra figyeltem. Büszkeség fogott el, ahogy arra gondoltam, hogy miután voltam már elegáns kabátot összefogó gomb, repültem, mint a kismadár, sportolóként cikáztam, mint a gombvillám, most azt is megtapasztalom, milyen ínycsiklandó falatnak lenni, még ha csak játékból is. Végül Dorka a többi "ételt" is tányérra rakta a babáknak, így senki sem maradt ki a jóból, sőt, később még boltosost is játszottunk.

Remekül szórakoztam egész nap, és mire visszakerültünk Dani szobájába, teljesen elfelejtkeztem arról a bizonyos plusz egyről.