I. Fejezet
(373 nyarán valahol a Kurusok, Cris, (Körös folyók felső folyásánál Románia Ukrajna Magyarország)
– Hó! Kiáltotta Sesa, a nyereg kapájához kötött egymásba torlódó lovak elé állt. Ide- oda kapkodták barna fejüket. Ijedt kidülledt szemekkel várták, hogy segítsen nekik. – Hó! – Hó! Terelte szakértelemmel Babai lovait, könnyedén veregette farukat- csid, csid te! Szavakkal cságatta a csíkokat az útra. – A súgóhoz értünk, Babai – széles karmozdulattal intett Usafernek. A fiatal pejes bajszú alán lovain sajnálkozva hessegette a legyeket. – Ellepik és kicsípik szemüket, nyugtalanok szegények. A lovak tehetetlenül csapkodták, bozontos hosszú, feketén csillogó farkukkal, a hátukat – A szemüket szívják az átkozottak, egyre sűrűbb lett a levegő, az apró fekete legyektől! Jobb felé próbálta cságatni a lovakat – Jobbra Usafer! – Jobbra ott a csapás! – Egy kis fürdés majd jót tesz! Bő vékony lenn vászonból vart inge alatt patakokban folyt a verejtéke,- Megtörölte, napbarnított arcát, széles arccsontja felett,,keskeny szemnyílása egy mosolygó arcú ember benyomását keltetették. Derekához nyúlt, visszahúzta vékony szíjjal kötött tarsolyát, és megigazította két lábas nadrágját. Ushdibad sokszor kinevette, szoknyához hasonló nadrágjukat. Megszokta barátai viseletét, azt alánok, vagy villám alánok még az eget is bepólyálták. Ők voltak, a villám, és ég gyermekei. Sohasem értette, hogy a görög a farnasesnak, mi köze van, az alánokhoz. Babai egyszer már megfejtette, a róluk hangzó, igaz elnevezést. A görögök a gvuar in az us- t keresztelték el, egyébként katonai tisztség név, a bajuszos zászlós kardost jelentett, egyszerűen kardos fegyverest. Magára mutatott,- bojtos vörös zászlós, lándzsás, fegyveres! . – A bojtos piros lófarkas zászló, a szent villám Isten, szól láng, piros láng, fénye színe, ilyenkor mindkét karját felemelte az égre – fegyvereim, villám ereje,
. 1Usafer Ba us kal – in eft (deft oft) ver (Fegyver) bajuszos bojtos vértes zászlós lovas kardos (seif eft ver) fegyveres. Azinfer Kal Az csak lovas lándzsás fegyveres. Sarmata as guar am ila tar , lándzsás, kardos, a lovas vértesek előtt. 2,Camg mong ing. 3.Buksz (mong), fenék kal ló hulla láb (mong), bugyulla bugyi (magyar). Buks (mong). Feneke (Buksz us ik) kutya név magyar (Buksi). 3. Fharnases méltóság, név görög (gyvar In az us ez), bojtos zászlós kardos, lándzsás ék élén, alán, török, mongol török népeknél katonai tisztség név. 4 Ildyrim ( Íj Ila lovas villám?, Dar,guar, in,am) sol lang ( us az íj ila in guar) török, harang,(Pa us guar, in az us guar), serteng (us, fter, tar,ez in guar) felfegyverzett villám?. 4. A szent harcosok az égi villám által, (iljang uljáng) felfegyverzett, felruházott, piros bojtos zászlós fegyveresek voltak, (ba,pa, bar, bat, bad), mint ( us ba ulljáng), hán, (pa ruhán) (Asparuhan) bolgár fejedelem. Vagy (usbad usbat) az (ik ak uk) harcosok élén (ispahik,) török, (usdibad) hun magyar, (batuk án) mongol. Ők voltak a (bat) vértes zászlós ékesek (batik) (román) kendős bojtos vértes zászlósok vagy (bat íj us ok) bojtos magyar (ik, ak, ék) a bajuszok (Fajsz, bársz, Bajsz) alán hun (bajezidok) már daros, törököknél, vértes katonai vezető tisztség nevek. 5 (Efter defter gver gvuar dzsvuar) (Cor, cord latin szív) (fer latin vas) döfő szúró vas kardot, fegyvert, jelent, lásd a (szügye, szügyver, szíven döf). .(Seif) török kard. Fejsze magyar. 6.(Dar, tar), mong török kovács páncélos. Daros taros (Döftver, eftver, gvuar, kal, kil, ila, in tar dar, in, ak.uk ék uk) pl.heftaliták (hunok). 7.Vagus, lat római földön kóborló alán. 8.Milites, lat rendőr(.Am illi in tar ez) Latin vagy etruszk?
Az alánok egyszerűen, csak vas, kovácsolt dárdás, piros zászlós, us dar íja kal, pa us dar az guar in tar ez ,kardos, villám lovas harcosok voltak. Uschdibadnak is majdnem kitört a nyelve, amíg kiejtette az arcaragantes nevüket. Semmi értelmét nem látta, sem fontosságát, hogy az alánok miért hangsúlyozzák, hogy kicsodák, nem szolgák, hanem fegyveresek, mégpedig uralkodó zászlós lovas fegyveresek.. Uschdibad sokszor a hasát fogta a röhögéstől, mikor a barátja, a legtermészetesebb, komolysággal, a latinok szavait, alánul értette. Aranyozott kardját, zászlójának veretét, a denarius, rézveretes lándzsáját, a sestercius nevével, magyarázta. Pénzveretes zászlós katonai tisztségek, magyarázta kézzel, lábbal. Ilyenkor könnyekkel a szemében, ráhagyta, hadd higgye barátja, hogy a Cézár, manipulus, tribunus, Valens, Valentinianus, a légiók nevei mind alán katonai tisztségnevek. Miért sértené meg barátját, ha az meg van győződve igazáról, mikor olyan jókat tudd nevetni hiszékenységén. Olyan harci vezetők, mint Babaj, villám piros zászlós, vagy bajuszos, piros zászlós, lovas kardos vezérek voltak. Hihetetlenek tűnt, az a valós igazság, hogy, egyszerű, jó szándékú, segítő barátai, azért éltek, hogy versenyt futva életükkel, minél hamarább, Istenüknek áldozzák fel életüket. Nem nevetett mikor az, utolsó leheletéig hűséges, támadó kutyához hasonlította önfeláldozásukat, mikor az, sérüléseinek fittyet hányva erősebb, medvére, farkasra támadt. Ölnie kellett, hogy lelke békében, az égbe szálljon. A tolmácsuk, és váltságdíj kifizetőjük volt, ahányszor újonc hispániai, vagy gáliai, militesek elkaptak, vagy lopáson értek, egy, egy éhes, kóborló vagus alánt. Nem lehet megalázni, vagy csak úgy megölni azt, aki azért született, hogy harcban áldozza fel villám Istenének életét. – Vagy öngyilkosok lesznek, kiáltotta hangosan ilyenkor Ushdibad.-. Ne is próbálkozzanak, alánt, rabszolgaként eladni, vagy megölni, nagy az ára. Törzse, és népe, mindenáron megölné gyilkosát, hogy utána küldje lelkét. Isteni parancs, még akkor is, ha Rómával háború a vége. Egy kettő betörnek Moesiába, Pannóniába.
1 Kodály mongol Isten Sven-Hedin Sakkur Sakladi (Aldj meg, tarts meg minket) Modalya lásd ma Moldova (Románia) Modolya országát. Az Isten egyszerűen villám íjász (illy)) volt. Később kardos íjas lett. (guar íjas). Utána hatalmas kardos,( mar guar) íjas,utána (dar) páncélos Isten (bálvány) lett belőle, (pl ylldirim Bajezid), íjász páncélos, kardos, vértes villám. (Seift-ver kardból), csak egy r maradt..Modolya (mar gvuar yll dar ila az us án), vagy Kodály (kuar yll dar ila az us an) ( az r tűnt el )(Balan vörös zászlós lovas). Végtére az Isten egy nagykardú, vörös bojtos zászlós (Balan) villám volt. II Otto cseh király is említést tett, a magyar király embertelen embereiről besenyő, kun román együttélésről. (Szólákáldi Szól ak ulla köj köje) sajnálj áldj tarts össze minket a falut? Vagy (Sakkur szakkladi (Zászlós kardost kalkur) (Zászlós vértest kal dar in) Sven Hedin. 2 Az (Bar Us In kal Gvuar Íja In Gvuar Tar Ez) Arcaragantes Lásd ( UN KA R D) vagy (WLANDUR) magyar, bolgár, (Picensis) piros (Bar pi kal dzsve – us dzver)- fegyver kardos, (in us íja ez) itt kicsi piros fegyveres, bojtos (us) kardos bojtos lándzsás, alán falusiak neve). Lovas, piros bojtos, zászlós, páncélos, lándzsás, fegyveres (kardosok). Vagy az (imigantes) alánok (il illa hamra vagy am in gvuar in tar az ) (In am- ila -gvuar- in- tar- ez) lót vezető óra előtt álló fegyverhordó alja népség ,fegyveres páncélos lándzsás. 3 (Kal, illa), ló – török, hun, alán, 4 (Hamra orr mong, am), száj. 5. (Hamrak) kutya név (mong) orrék, cölöpös (hamál) török teherhordó. (Hajdi. Hamkál), vagy am ló száj elé állj álló cölöpös. 6 Camg mong ing. 7.(Malgagaja)( mong), sapka, (kalpagó, kalpagója), kalap. 9 (Dzsemat) török vallási közösség. 10 Szándál (mong) zsámoly sámli 11 A sz, arra utal mikor az al am in kal gvuar an tár áz ( imigantes) – osok egy területüket követelő tárgyaláson, majdnem megölték Constantius császárt 358. Lásd az (arcaragantés és limigantes) közötti háborút és Constantius, alánok elleni hadjáratát
Szerencsére, kiengesztelhették villám Istenük haragját, lovakat áldozhattak, Modolyának, a magáért kitett szent harcos lelkéért. Ha Isteneik elfogadták, akkor ismét szent volt a béke. Leértek a folyóhoz, Babai elégedetnek látszott. Babai volt a Bar bajuszos helyettesítő, pauljángja vagyis az alánok kis fejedelme, hánja. Papjaik nem engedték, hogy fejedelmet válasszanak. Elfogadták, hogy egy távol élő fejedelemnek, villám ülőnek az alattvalói, legyenek. Törzseik így sem egyeztek. Nem is oly régen háborúztak, az am ila gvuar an tar áz- okkal felfegyverzett szolgáikkal, a rómaiak egyszerűen csak az ancaragantes, és imigantes háborújának nevezte harcukat. – Az ij am kal ok, vagyis hordáraik, még a háború után is hamrakok, cölöpösök, kutyák maradtak a szemében. .- Sleppek! Felháborodottan emlékezett vissza, hogy a múltkor, még a római császárt is majdnem megölték. Ushdibad fejében többször megfordult, hogy a villám Istenségnek egyszer a hangját, szólamát, másszor csak a fényét, villámját, lángját, említik. Nem tudta hogy miért választják szét dörgésétől, a villámot. Ma már sátraik helyett, piciny patics kunyhókban éltek, és sámlikon ülve hallgatták, a papok szólamát, hogy számolja, áldja, tartsa össze a falut, a dzámák, híveit. Magyarázta hogy,- a törzsi vezetők, a láthatatlan Istentől kapták a fegyverek fényét, ezért látható piros bojtos bajuszos zászlósok, szent harcososok, a papjaik pedig a villám üllő, az ég fény hangját szólaltatják, hangján énekelnek. De azon már ő is nevetett mikor a papok azt bizonygatják, képesek látni, az amúgy láthatatlan villám istenséget. Bajusz balján, Babaj kis fejedelem, ha úgy akarta, Istene villám hangjában, és fényében élt. Ushdibad sokszor látta, otthonában Babaj egy birkabőr alatt, letakarva tartotta bálványát. Babaj, egy nagyon egyszerű megoldással, szabadult meg, a mindent látó Isten bálványától, azon a véleményen volt, ha az nem látja, nem kéri segítségét, nem panaszkodik, vagy fohászkodik, akkor nincs, hogy miért haragudjon, és büntesse tetteiért. Még a fiainak sem engedte meg, hogy tamgájukat hordják. Ushdibad más véleményen volt, viselkedése hiába is tagadná, csak azt bizonyítja, hogy nagyon fél Istenétől Nagyobbik fia Usafer, derékig érő rövid, bőrgombos, mellényben, mezítláb és hajadonfőtt lovagolt. Egyikük sem hordta malgagólyáját, a szokásos hímezet bőrsapkájukat – Hát igen mondta Ushdibad, érthetetlen szép neve volt a fejükön viselt, lovas bojtos zászlós kardos égnek. Ushdibad csodálta egyszerű gondolkodásmódjukat, hogy hogyan nevezik ruháikat, a boka alattit és felettit, a nadrágot, a fenék üllőt, bugyullát. Mindennapi életük, a lovak és fegyverük körül forgott. Óvakodtak is, nehogy sebeket ejtsenek hátukon, finom puha bőrből készült kantárszárral, puha pihével tömött nyergen, marnihurron lovagoltak. Azon Ushdibad egyetlenegy, fémszegecset, vagy lovukat karcoló dudort, vagy kiemelkedést nem vélt látni. Derekukra kötött alcsuljuk alatt, az övszíjukhoz csatolták, tarsolyukat, puha bőrből készült, faváztokos íjtokjukat, és ha volt, hasi tegezüket is. Soha sem szíjazták a lovakhoz, inkább asszonyaik által kötött virág, állatmintás, hosszú, széles, ügyesen összehajtott kendőikben tekerték a derekuk köre, esőben pedig a szeretett lovaik hátára terítették, nehogy nyavalyát kapjanak. – Alánok, hümmögte, – lovaikkal is együtt fekvő kellő nép, íjaikkal mindent levadászó ügyes emberek. Senkik sem értettek olyan jól a lovakhoz, és az íjakhoz.
1 (gutalme) mong cipő, (gutala, bukszgatalla), bokán üllő lányok lásd fáta gata (rom) kész lányt jelent. (Hulla mong) láb, (buksz kal ulla bugula) bugyi nadrág.2 Hurren tehén, (marnihurr), nyereg mong a (kál (hamr) orr, (am) száj. 3.Haimsa gót falú 4.Machteigs gót hatalmas nagyúr. 5.Bansts csűr .6.Garda karám 7.Awistr juhakol.8. Garmanu, Guar am, ba us, an ulla. Kardos a zászlós üllő előtt, vagy gyalogos. Ptolemaios térképén a Iazyges Metanastae 8 városa közül.
Gondolataiból ébredt, Sesa, feléje fordult, és megrázta arca előtt azt a bőr zsákot, amelyben megcsörrentek, a benne lapuló púpos fésűk, csont, bronz gyöngyköves csüngő díszek. Az elfeketedett hagyma gombos romai bronzfibulák, az olcsó karkötők, csörögtek a leghangosabban. Mielőtt haza érnének,Sesa homokkal mindig fényesre csiszolta, az ékszereket. .Ushdibádnál voltak az arany, gyűrűk nyakláncok. A zsáknyi olcsó ékszereknek is, éppen úgy örültek, mint a drágának. Lekötötte szeretői idejét a válogatás, és hogy hogyan szépítsék, a tükör előtt arcukat. Sesa többször is megrázta a zsákot, mérgesen, fáradtan botladozott, csúszott lefelé, a sáros omladozó homokos parton. A cserjék közt ért a folyóhoz – Nem lesz jó vége, dünnyögte, – kegyeikért, civakodásért, feje felett forgatta a zsákot – karmolás, harapás fizetséged machteigs, széttépnek, csúfolódott, arcán látható őszinte sajnálkozással, – ütésektől, kék, sebes tested – Be se gyógyult a háta! – uram fuss, fuss, ha kedves életed, zsákjával dühösen csapkodta a vizet. – Nemsokára elválnak útjaink, pödörte bajszát Babai, egyenesen a szemében nézett, – kint alszunk a legelődön,- hm jó vásár, elégedettnek látszott – szépek! Ragyogtak fekete szemei – nagyon szép lovak. Ilyenkor, nem nagyon szívesen beszélt,- hm tisztelem, hogyan élsz – Tudom nevetett Ushdibad,- csak úgy élek, mint a rómaiak, Ushdibad banstsjájában, gardájában, még az awistrijában is mikor otthon van, meztelenül futkároznak a thivik, – Gyerekék még, szelíden, bocsánatkérően, húzta vállát, ahogy felemelte fejét, büszkén nézett, ellovagoló fiai után, változatlan nyugodtsággal, pederte tovább bajszát. Ushdibad tovább nevetett, és tisztelettel átölelte bajban mindig kéznél levő barátját. – Ugyanezzel a nyugalommal, életét is feláldozná értem, futott át pillanatnyi árnyként gondolatában. – Oh, ha sóhajtott, nem is oly rég megmentetted az életem. Öregedő sima napbarnított arcát fürkészte, Babai lelkében már rég megbocsátotta, csapodár életét. Garmanumban, boros jókedvében, ha nincs mellette, tán megöli, a jó barát Aloin nevű, qvuad törzsi vezetőt, – csak szerelmi ügyek, legyintett, ki hitte volna, hogy felkapta a vizet, már annyiszor első látásra a legszebb, élete egyetlenegy sklavin rabszolganőjéért. – Ezt tartsad magadnál, monda szigorúan, Usdibád leoldotta a nyereg kapáján hanyagul himbálózó, bőrszíjjal összekötött kopott bőrzsákot.
1Qvad. Észak Pannónia határán élő germán népfaj. 2. Sestercius római rézpénz. 3..A császár arcképével,szenátus által veretett, réz szesztercius, dupondis as semmis, és quadrans. Egy arany denariusban száz szestecius( Us es eftver ez kal ija us az( íjász lovas zászlós verete (eftver ez tar veret vagy, rez magyar ) a magyar török pénz, kiszpendzse (Kal Pa us fter in dar az us) zászlós kardos veret a vértes lándzsán) Fizetség ? 3.Viminacium Kostolac Szerbia. 4..Aqvincum Budapest magyar ország. 5..Valentinianus (364-374) római császár arany denariusa. (Defver (Defterdar) in tar illa us). (Arany? Veretes, pénzes lovas zászlós). Egy font aranyból eleinte 40 utána 72, 92, arany denariust verettek. 6.Kindins, germán dux, archon, fejedelem. 7 Skeaf gót termékenység gazdaság Istene. 8 Argentarii ( Bar mar eft gver in tar) Vagy (Kal Gvuar Gver in tar) nagy kardú fegyveres verete (defterdar pénzverde) bankár, numularii (In us am, us, in illa fter, in us) (veretes pénzes zászló zászlókért) pénzváltók. 9 Partiszkon Szeged (Ptolemaiosz térképén (Iazyges Metanastae) az egyik alán település, ma magyar ország. (Reiszek) török hajós kapitány, mar bar tar iszkon, ( Pa r t iszkon ) erős páncélos, zászlós bojtos vértes, hajós vezető hajós (római hadihajós) (révész magyar).a Tisza folyón római hadi hajók, egyik kikötő helye lehetet. 8 Danubius a Duna folyó 9 Garmada (guar am illa dar az us) kardos a vértes méltóság előtt Ismeretlen helyiség Ptolemajos térképén, ma magyar ország.
– Alig tudtam beváltani a sesterciusokat, panaszkodott, – húsz arany a veszteségünk! Húsz mondta sajnálkozva. – Találj már olyant Babai, akinek szüksége lenne argentár, vagy numulár rabszolgára, ingyen, hármat fognék egyszerre, feldühödve hadonászott. – Viminácimtól Aquincumig mindet egytől egyig, ingyen adnám rabszolgának – Wotánra kérje már meg valaki Ushdibadtól. Mosolyogott, ahogy a nehéz zsákot, a kezébe emelte- Gazdagok vagyunk Babaj! S a nehéz zsák tartalmára csapott, – száztíz verdefényes Valentinianusi arany, boldog volt. – Meg a negyven ezüstpénz, itt a másik zsáknyi dupondius, büszkén emelte szeme elé, a nehéz zsákot, – a gepida kindinsemnek sem számolnám meg a pénzét, erős öklével széles izmos mellére ütött, mint ki erejét fitogtatná, bohóckodott, az összes gepida közül csak engem áldjál Skeaf! Fél lábon táncolt a zsákjai körül, – ez az, feszítette erős kar, és alkarizmait. Babai sokszor csodálkozott, hogy nagy, és erős izmai, nem akadályozzák mozgásában. Rugalmas izületeinek, kecses hajlékonyságát szívében, legmélyebb szeretetével is, csak a legfürgébb, leggyorsabb lovához tudta hasonlítani. .- Isteni kézzel, légiós és gladiátori mestersége faragta ilyen arányossá. – Nem sokáig fog tartani gazdagságunk, sóhajtott Ushdibad – hiába is hinnék szemeimnek – Vidd csak magaddal Babai. Rossz előérzetei sohasem hagyták el, a kezébe nyomta a zsákot,- A kindinsnek elég lesz az a félzsáknyi dupondius, az sem mind az övé, ha már leszúrtak, hirtelen elkomorodott szép arca. – Ásd el a többi mellé, mondta felvidultan – Partiszkonban te leszel a leggazdagabb reiszekes, a Danubiuson fel is lehajózva, árulhatod lovaid alán! Babaj megmutatta Usafernek, hogy merre térjen le a csikókkal. Ermanajas frauja földjein haladtak, elővigyázatosságból Ushdibad háta mögött lemaradva lovagolt. A frauja nyíltan megfenyegette Ushdibad háza népségét, Babaj nem foglalkozott a gondolattal, de mindenki tisztában volt vele, hogy még aznap kitör a vihar. Ushdibad mindig kiszámíthatatlan tettekre volt kész. Őrködniük, kellett élete felett. Sesa megborzongott. Féltette, aggódott, sehogy sem tudta, elterelni a figyelmét. .- A hátad mögött maradok, menj, nyugtatta Babaj. – Hollére nem adok a kindinsnek semmit! Ushdibad, hirtelen dühösen a lovára csapott. Gyakori verekedései miatt sose viselt szakállt Ha együtt voltak Sesa tiltakozása ellenére, Babaial nyíratta le haját, szakállát, amilyen rövidre csak lehetett, a leggyorsabb, legügyesebb, birka nyíróra bízta. Babaj nemcsak a lovakhoz, hanem az hangokhoz is értett. Ilyenkor leborotváltatta vele sűrű szőke göndörhaját, szakállát. Frissen, borotváltan, hosszúkás arcából ártatlanul kinyíló nagy kék szemei, mindig nagyobbnak tűntek, hegyes orra, és szépen ívelt szemöldöke között. Annak ellenére, hogy csak a huszonharmadik Baldr áldása felé közeledett, sokkal fiatalabbnak tűnt, egy izmos kamaszhoz hasonlított. Minden lépéssel, ahogyan házához közeledtek, Sesa egyre feszültebbé vált.– Nyugtalankodott, ide-oda fordította fejét, igazándiból félt. – Nézd machreigs, azt a sok gajutott, itt az asan ideje, kint vannak a tivik, kuncogott, hogy a fák között jobban lásson, szeméhez emelte a kezét.
1 Hang birka mong, barina török, birka kesan ak, éz án birkás török cölöpös kesán dzsleppes, slepkesán, arkhari arkbari vad juh mongol girba görbe ucs ik ák gilba girba ak görbe szarvat, göndör hajat. (Par (bar) rom szőr) (Paros)(bar us) román szőrös.(Lásd besenyő kun román együttlétet) 2 Tüddzsár török, tedd sárba földre kereskedő. 3Baldr a tél Istene 4.Gajut szekér fogat .5.Asan aratás .6.Hweiteis búza.7Aihts földbirtok aigin tulajdon .8.Hoha eke. 9.Winja legelő.10. Fraletsz felszabadított rab 11.Waurstwja paraszt. 12..Akrs szántóföld. 13.Arján
szántás.14.Thivi cselédlány. 15.Hairda gulya. 16.Wrethus juhnyáj. 17.1 Modius 9 l búza liszt.18. Asneins arató béresek
Irigykedett, a kint dolgozó thewisákra, a felforrt levegő éttetsző hullámaiban, lelkében forrt, vérében hullámoztak, égtek, a búzával teli, párolgó, sárgán virító hwaiteis dűlők – Sűrűbb az erdő, próbálta másfelé terelni Ushdibad gondolatait – Ki fogja majd kivágni, a soha el nem fogyó fákat! – Wotan bocsássa meg neked, machteigs! – Nem sokat törődsz házaddal, búzát sem vetettél az idén! – Más az, ha van asszony, gyerek sóhajtotta. .- Hó! Hó! Állt meg Ushdbad – miről beszélsz, lelkedbe láttok gudja – Sesa feldühödött, csak hogy tudd, aiginjeiden visszanőttek a fák!.- Azokon sem fog többé szántani a hohád. – Ne ugrass Sesa, erre mondod, ágyékára mutatott, igyekezett leszerelni szklavin fraletsjének, barátjának, intézőjének föld, feleség szeretetét. – Mutasd tenyered, te sem vagy waurstwja,- au hi! Arca eltorzult – belém nyílalt megint az a nyavalya, egy pillanatig a fájdalomtól még levegőt sem kapott. – Érzem mélyét, mozgatta bal sebes vállát, mintha a baja okáról szeretett volna megbizonyosodni. – Höllére az a belém döfött tőr, borzongott a gondolatától, a hideg is kirázta – Minek kínlódjunk akrsokkal, arjanal, utána asansal, Sesa mennyi lisztet vetél a télen? – Volt az, kétszáz modius,- Na látod, ha elfogy, hozzunk még! – Tavaly aratás előtt, a rómaiaktól, három, négy sesterciusért, vettem modiusát.- Hallod ezt mennyi? Csörgette incselkedésképpen pénzes zacskóját Sesa szeme előtt, hallod, benne csörög a mi földünk – Adj hálát a jó Istennek machteigs, hogy ez évben winjáid, elbírták a thivikéid, hairdáid, wretusaid.- Amilyen ritkán látjuk őket, ej ha elpusztulunk – éhen halnának. Ősz óta, nem jártál itthon machteigs! – majdnem elpusztultál! – De majd oda jutsz átkozódott Sesa,- a pokolba, megrémülhetett szavaitól, mert újból keresztet vetett. – Ha magod nem ültetted el, ki fog büszkélkedni szép asszonyaidon, mindenki meséli, két, három fibulával, púpos fésűkkel, csüngő díszekkel fülükben kapálnak, gyöngyökkel nyakukban, karperecekkel, mezítláb hajtják a hairdádat, gúnyolódott. – Hátha észhez térsz!. – Istenemre mondom csúnyán bánsz, azzal a lánnyal, mintha csak a húgod lenne – a húgom legjobb barátnője volt,Ushdibad feléje sem fordult – Ott nyugodjon békében ahol van szegény. Gyorsan egymásután, két keresztet vetett, – elcsábítottad a fejét machteigs, legjobb barátodnak a lányát. Udvarodban maradt, ha akarod vagy sem, úrnőd, a családod, ejtsed teherbe, és megnyugszom! – Odavesszünk egyszer, a pokolba jutunk, hümmögte – ki küld nekik silubreinseket, csóválta aggodva fejét. – Ah kis ravasz lokik, a karjainkban fogjuk szorongatni bundáikat áradozott Usdibad – hé Sésa a pénzemen, nélkülünk is találnak segítőkész thewisákat, a nem méltó házkörüli teendőkre. Ott van Ikim is, a rokonaid, ne sajnáld, ügyesek, vigasztalta barátját. Amúgy kegyetlen teremtények, panaszkodtak többször, a hazaküldött rabszolgák. – Igazuk van úrnők! Húzta fel magát Sésa. – Védd őket uram! – Hallom, hallom, hadd álmaimat, áradozott tovább Ushdibad, vajon miféle Isteni áldás, uralkodásukra feljogosító Freya varázslat lehet az, a fiatal asszonyok lábai között, ki teremtethette azt a nedves csillogó kis dombocskát, barlangocskát, kiáltotta boldogan- mindegy, ha sklavin, rabszolga, thivi, vagy úrnő
1 Silubreins ezüstpénz. 2.Loki csalás gyalázat lopás Istene.3.Thius,házkörüli szolga.
4.Fajhu habands, a gazdagok állatállománya.5.Thewisa szántó vető szolga 6.Skeaf a hattyúlovag a gazdagság termékenység Istene.7.Veterus lat (Pa, us ez ftver us) földbirtokos 8.Nobilissimus lat nemes 9.Pagus latin tanya ( Latin vagy etrusk (ez tar us. In, kal) (etruszk) lovas nyilas vértes zászlós harcos) (Pa, us guar az us) ( Pa-us piros bojtos hatalmas uralkodó zászlója, guar az us kardos zászlósok felett),( us mongol szőr ucs magyar lásd kucsma) 10.Freya a szerelem pártfogója Istene11 Sklavin sz, így jelöli a szláv rabszólgákat.
Mindegy, legyintett, ha e kegyeket osztó áldott teremtmények, ennyi csodára képesek. – Tavaly valamiféle nyavalya majdnem elpusztította az egész fajhudat, kellemetlenkedett továbbra is makacsul Sésa, – panaszkodtak múltkor az elszaporodott, mindent lelegelő kecskéidre. Idegesítette hogy Ushdibadot nem érdekelte otthona, idegen messziről érkező érdektelen semmit sem jelentő apróságoknak tekintette otthona híreit. – Van Isten, és nem fogja megbocsátani, hogy otthonodat, lelkedben mélyen elásva, gondok, bajok nélkül, képzeled el. – Sesa te Loki, én Freyara esküdtem, a leggyönyörűbb asszonyokat áldozom neki, hessegesd el megnősítésem gondolatát. Hé de miket is beszélsz te, a hátam mögött? Azt hiszed nem tudom, kerülöd, forgatod szavaid, mond nősíteni akarsz? – Igen uram itt az ideje! – Eszem ágában sincs, hogy fordulhatott meg a fejedben. Sesa nem tudott mit válaszolni -pihenned kellene, sebeid sem gyógyultak, meglátod, tényleg elpusztulsz, ha egész évben, megint csak alán lovak, és sklavin rabszolgák után futsz. Elég az a sok silubreins. – Skeafra emlékezzél, Intercisiáig tele volt a zsákod, láthattad hogy az újdonsült veterus, nobilissimusnak képzelte magát. Pagusán majdnem éhen haltunk! -. Minek olyannak rabszolga ló, odahivatta a nyakunkra a szír íjászokat, pénzedért majd hogy, majdnem megkorbácsoltatott.- Egyszer így, egyszer úgy, válaszolta jó kedvel, napbarnított arcából, kifehérlettek fogai ahogyan, saját magán nevetett. – Ha elszöknek a rabszolgái, az alánok így- is, úgy-is, nekem hozzák vissza,. és Singidunumban, vagy akár máshol, visszakapom pénzem. Eddig is így volt.. Egy pillanatig elkomorodott, ahogyan rosszul eladott árujának sorsát jósolgatta. Elégedett volt alán barátaival az ő katonás fellépésének és római nyelvtudásának köszönhetően, egy Moesiai vagy Panoniai vicusban vagy municipiumban egyetlen egy helyőrségi vigilumi, vagy az egyre szaporodó, légiók nélküli községek militia militije, sem kérdőjelezte meg, a jelekkel agyonégetet rabszolgáinak, lovainak, alánokhoz szökött eredetét
Singidunum ma Belgrád Szerbia (Us, in, guar illi dar,pa, us, in, guar, am ). 2.Moesia( Am guar es, in az us) romai tartomány ma Bulgária, Szerbia. 3. Vicus község.(Gver in kal us) kis zászlós kardos 4.Municipium város 5 Cohortes ( Kal pa us in gvar tar ez) vigilum (Pa us fter, in guar ila am) római helyőrség. 6.Militia (Am illi tar ija) légiók nélküli tartományok helyőrsége.7.Viminacium Kostolac Szerbia 8.Duoviri aedilicia potestate közül Cornelius csak az egyik rendőrkapitány volt. 9 Negotiator (An Ez Guar Pa Us Tar illa Tar Gvuar) (nyilas kardos tárgyal a lovas vértes zászlós kardossal?) kereskedő. Geniális ügyes (Guar Ez In Ila Íja Us) Hegyes nyíl a zászlós íjas lovasok élén). 10 Vindobona (Pa Us Ftver In Dar Ba Us In Az) Kardos,lándzsás élén Bécs Ausztria 11. Britania (Bar us Gvuar ila Tar In Ila Az Us) 12.Sarmisigetusa Dacia fővárosa Trajanus császár hadjárata alatt 101-102 és 105-106 hadjáratok.) 13. Romában emelt, 129 Párosi márvány tömbből épített, Trajanus császár diadal oszlopáról van szó. 14. Caucalanda Románia ma Kárpátok hegysége Athanarik gót király hazáját nevezhették így. 15 Alburnus dák törzs név Scorilo dák név. Latin vagy etrusk? Az officium (Pa us eft in kal íja am), municipium (am pa us in kal íja pi us am. Piros zászlós előtt, az íjászok és lovasok zászlója ( ucs szőrős lásd kucsma, paus zászlós, tisztségnév. Duovir, dar paus gvuar gyalogos vértes kardos vagy vértes zászlós kardos Tisztség név. Traianus, (Tar gvuar) vagy (Bat Tar illa in az us) (Batonya) város, hasonlít Attilára Bat íja illa lásd Batukán, villám zászlós piros vértes lovas íjas tisztségnév. Romulus Gvuar Pa Us Am us ila az us Remus Gvuar ez am az us, Kardos zászlós, gyalogos zászlósok előtt Rémus csak Kardos nyilas nem zászlós az zászlósok előtt. (Pa us ila in az us) lásd magyar Pilis, román Paulis helységneveket. (Tomisi száműzetésében, Ovidius megértette az Alánok nyelvét)
A rómaiak sohasem foglalkoztak szökött rabszolgáival, lovaival, igaz ezer vagy kétezer sesterciusok helyett, csak négyszáz, vagy ötszáz sesterciusért adta őket. Egyetlen egyszer hívatta magához officiumába, a Viminaciumi aedilicia potestate egyik duovirja. Reggelig borozgatásuk alatt Cornelius, nem győzte a kupáját emelni a geniális negotiatora, és a Vindobonában látott geniális gladiátora. Megtudta a frigidariumában vele mulató szép rabszolgalányoktól, hogy a duovir Britaniában tribunuskodott. De húsz év az csak húsz év, dák származású, Britániai római volt, kinek őseit innen Sarmisigetusából hurcolták el a birodalmiak. Dák volt az, kit akkor legyőzött, megölt és húszezer sesterciust kapott a fogadáson.- Butus a rokona, egy gazdag Britániai negotiátor volt, sírta el magát a douvir. – Nem érdemelte volna meg ezt a véget, de nem lehetett visszafogni! – Nem bírt magával az a hősködő. Könnyekkel a szemeiben mesélte hogy ő is egy alburnusi Scorilló, Britániai őseinél hagyomány a gladiátori foglalkozás, még asszonyaink is űztek ezt a véres foglalkozást. Soha nem felejtették el, hogy Trajanus császár Romában, Dácia elfoglalása után 123 napig, tízezer dák harcos gladiátor megölésével szórakoztatta a népet, – Oh! Habogott valami szentélyről, zarándokoló helyről, huszonkilenc Parosi márványtömbről, száznyolcvanhat domborműről – Ott lakhattak Cornelius ősei, hangosan beszélt egymagában. – Mi mit mondtál, kérdezte Sesa – Semmit legyintett – eszembe jutott Cornélius, a duovir.- Én még azt hittem keresztre feszítenek – Megijesztettél, mondta keserű szájízzel szájában. – meglátod, olyanra fognak kiszegezni. – Babaj kereszt kardvasára! Sesa hihetetlenkedve nézett rá vissza – látom nem érted, nevetett jó kedvvel. .- De menj, kérdezd meg őt, a rómaiak rokonát! Sésa még érthetetlenebbül, bámulta,- de hisz alán, sohasem volt római, csúfot űzöl belőlem gazdám, háborodott fel Sesa. – Ne mond, hogy nem hallottad mikor a múltkor erről vitatkoztunk, Babai szerint a római kereszt, a nagy Isten Cristhmonja az ő nyelvén, kardja keresztvasát, vagy a lovas kardos, zászlós lándzsájának veretét jelenti. – Ilyet mondott? Hüledezet Sésa. Hallgasd csak Kal Fter, Us, In, Tar Az Us. Sesa égre néző alázatos, arccal, hirtelenjében több keresztet is vetett egymás után.- Pogányok vagytok!- Mindketten pogányok!- Paganusok! Kiáltotta, mint magához tért. .- Hogy merészelitek? – Óh Uram bocsássd meg nekik, nem tudják, hogy miről beszélnek! – Miért is félnék a keresztre feszítéstől, ha ilyen sokszor imádkozol értem gúnyolódott Ushdibad – Csak azt szerettem volna mondani, hogy Cornélius, ősei sírjaihoz, Sarmisigetusába szeretett volna menni, de Caucalandába, hidegen fogadták a gótok – Hallottál valamit a gótok a háborújáról?,- Azok a Hölle fajzatok, csak minél több pénzt szerettek volna kicsikarni belőle, ha háborúról beszéltek! –Sesa arcán látszott, hogy még mindig nem múlt el felháborodása, Kiáltva beszélt -Csak nyissa ki nekik tarsolyát, hadd potyogjon tenyerükbe pénze – Hol van háború csodálkozott Ushdibad Guthiudában,?.- Egymást öldösik:?- Kérdezte – mint mikor égették a keresztényeket?,Mert arról én is hallottam. – Ha a legyilkolt keresztény papanokra gondolsz,- azt most már nem engednék meg azok, kik a birodalomban légióskodnak, keresztények, mint én, és Sésa megint keresztet vetet. – Hm az ő bajuk. Ushdibadon látszott, nem érdeklik többé a gótok. – Egyébként mi közöm, a gótokhoz! Corneliusra gondolt végighallgatta a tetőtől talpig rómainak, bódult állapotában levő siránkozását.
1.Hölle Hela az alvilág, félig zöld, félig vérszínű Istennője. 2.Guthiuda a mai Románia Erdély gót ország volt.3.Wotan Wodan, Odin, a tizenkét melléknevű germán Isten. 4.Viminacium Kostolac Szerbia 5 Frigidarium hideg vizű fürdő 6 Cornelius( Kal, guar in ez ili us) vagy (Kal Gvuar in ez ili us) ( Az íjászok parancsnoka)
Arra még emlékezett, hogy mint kifelé botladozott, az aula nagy üvegtükrében megpillantott, egy puha bőrsaruban imbolygó, apró arany hímezésekkel díszített fehér tunikás, aranyfibulás, aranykarpereces, arany és türkizkék kövekkel kirakott vastag arany nyakláncos ifjút. Vissza szerette volna kérni tőle a hajában ragyogó, színtiszta arany vékony babérkoszorúját De a tükörbe ütközött,. A szőke göndör hajú rómaiban, felismerte saját magát Csodálkozót, a részegségtől, majdnem elhányta magát.. – Wotan bocsáss meg, annyi jó gót barátom van, semmi bajom velük, csak olyan jól esik, ha szidom őket. – Híd uram tudják!,- De azt is, rosszban én mindig jó szomszéd voltam. – Machteigs hiszek neked, de minek kevered bele Isteneiteket, kérdezte ártatlanul Sésa. Sebesülése óta, nem esett útjába, a nőkhöz oly finom ízlése miatt, becsült Cornélius barátja. Frigidariumában anyaszült meztelen látta élete legszebb asszonyait.- Eh már tudom! Sesa értetetlen, arckifejezését fürkészte, próbált gondolataiba lesni, Ushdibad élete legnagyobb, legizgalmasabb rejtélyét éppen most próbálta megfejteni – Szőke vagyok ismételte, a szklavinok, gepidák is mind szőkék, kék, zöld szeműek Cornelius lányaid, sötétbarna, fekete, és göndör hajúak! Kiáltotta, – szemük, bőrűk, még az is, a combjaik közötti,vágyát kielégítő, pézsmaillatú, fekete bundában bújt forró nedves, puha szorító barlangocskáik is. – Várj! Ha látnád Acát, áh Inát, á nem, meggondolta magát, egyikéjükét sem! ,- Azért mégsem, azt nem, folytatta felháborodottan,- hogy tehetném meg! De utána mintha megint meggondolta volna magát,- túl magasak, mérlegelte legvadabb kedvenceinek esélyeit, tömzsi barátja ölében, Zsina Sesa szerelmének is csak a melléig érne. – Áh átélte a lány, fogaink a harapásait, hátába belevésődő karmait. Miért is ne, majd vesz magas, szőke rabszolganőket, és felkeresi – Találok én neked olyat, mit sose láttál, nem maradok adósod, majd a legközelebb. – Machteigs! Hallgasd, Babaj füttyentett – ébredj! Látta hogy gazdája hihetetlenkedve körülnéz. – Nem Viminaciumba és Cornéliushoz megyünk! Egyenesen feléjük tartottak. A nyolc lovas hanyagul himbálózott és fenyegetően, az útjukat állták. Nem volt náluk íj se tegez. Magabiztosan közeledtek. Hosszú kopjáik nagyon zavarhatták a lovaglás közben, mert a honuk alá fogták. Vékony vászoningjeiket, átfogó széles övükön két tőr és kard csüngött, harcias mivoltuknak egyetlen bizonyítéka, ők voltak a környék urai. A tizenhét év körüli pejedző szakállú, izgága, és mindenre elszánt vezetőjük pimasz arccal Ushdibad elé lovagolt. Farkas vigyorral állta Ushdibad egyáltalán nem meglepett pillantását. Örült hogy áldozata a csapdájába sétált. Ushdibad azonnal leállította. Hangosan beszélt hogy Babaj is hallja ez volt a jelszó. – Állj ha a hátam mögé kerülsz, meghalsz! Vad harsogó nevetés volt a válasz – Állj! Kiáltotta Ushdibad az egyik szolga andbahts, fél ló hosszúsággal, mögéje került. Izgathatta a málhás lovaik rakománya, többen is elindultak feléje, Ushdibad egy időben húzta ki kardját, Babaj íjhúrjának pattanó hangjával. Nyílveszője a lovas kantárt tartó vállába fúródott. Mindenki a jajgató harcosra figyelt, ez a rövid pillanat elég volt, hogy kardmarkolatával arcon vágja a szemtelen ifjút A szembeni második támadóját, a földre puffanó harcos lovának kikerülésével hagyta fapofával. Elhúzott a gazdátlan ló mellett, halotta Babaj nyílveszőjének, surranó húsba cuppanó hangját. Babaj a vállukat vette célba. Lehajolt és felkapta a leterített ellenfele kopjáját, azonnal támadott, szúrt, átdöfte a rá rohanó másik lovas combját. Ahogy fordult kivédett még egy döfő lándzsát, és ugyanazzal a lendülettel nyakon csapta a mellette ellovagoló harcos nyakát. Még ketten rogytak össze Babaj nyilaitól. Ushdibad csak a jajgatásukat halotta, a menekülő nyolcadik után vágtatott, füle mellett sivított Babaj nyílveszője, az ütéstől vállából kiálló sastól végévvel zuhant lova nyakára, de az csak nem esett ki a nyeregből. Ushdibad ahogy utolérte megragadta, és hátulról lerántotta.
Mire visszatért, Sesa vadul kiabált, dühösen ütötte verte, kopjája nyelével, a földön fetrengő andbahtsokat, – a rabszolgáimért,,ha nem tudnátok egy sem rabszolga!
Fraletsek szabadok, hogy merészeltétek unokahúgaimat megerőszakolni!, Porosan véresen kezeiket maguk elé tartva, kegyelemért könyörögtek. Ushdibad egy intéssel leállította, de az csak tovább, csepülte lábukat, és feltartott kezüket – Elég csúnyán elbántál velük! – Hogy merészeltettek a kindins unokabátyára támadni! – Egy reiksre, átkozottak, pokolba veletek, útonállók, megtámadtatok egy frauját! – Kegyelem könyörgünk nem tudtuk! – Könyörgök – ne üss, ne bánts, jajgattak, a földön hánykolódók. Sesa ütéseiben, semmi könyörületet nem észleltek, megrémülve vették tudómásul, hogy nem menekülhetnek, a dühöngő, lándzsájával hadonászó, szemével vérben forgó, ember elől – meg akartátok ölni a gazdámat! – Vágjuk le kezüket, hogy többé ne merészeljék, rád emelni magteigs! – Kegyelem!- Kegyelem oh ha tudtuk volna! – Höllébe veletek, ha Ermanajast szolgáljátok! – Nincs kegyelem förmedt rájuk Ushdibad – Mind meghaltok! Még a mindenre odafigyelő Babaj is, elnevette magát, rémült arcaik láttán – Ő a fia Tejas árulkodtak vezérükre, – csend! Vágta szájon azonnal Sesa, – szedjétek össze a sebesültjeiket, és azonnal húzzatok el innen – Nem akarom többé hallgatni kegyelemért könyörgő, siránkozásaitok! .- Machteigs Istenemre, a legközelebb ledöföm őket! – Köszönjük hallatszottak hálás szavaik – Mozogjatok már! Sesa fenyegetően, felemelte a kopjáját. Egyszerű koszos ruházatú waurstwják, és asneinsok vették körbe a sebesülteket. Sesa intett nekik hogy segítsenek nekik, – ne csak sebeiket nézzék, ahogy magukhoz tértek elfojtott hangon sírtak, könnyeztek, nyögtek, a földön. – Nagy szerencsétek van, hangoztatta többször Sesa, Ushdibad is észlelte hogy egyáltalán nem voltak segítőkészek az arató földről érkező, elgyötört arcú, pórtól, izzadságtól koszos emberek. Lehajtott fejjel, félve kerülték ki, a megalázott harcosokat -. Fegyvertelen embereket vertettek, ütöttétek! Ushdibad egy mozdulattal megragadta és nyakánál fogva, talpra állította Tejást .- Megtámadott egy katonát, egy reikset, ezen csodálkoztok? A földről felkapott egy kardot maga felé fordította Tejast, a kezébe nyomta,- Mindenki látni fogja, hogyan harcolsz! A Többiek felé fórdúlt, életre, halálra, vagy megöllek. Hátraugrott előle, és hirtelen kihúzta a kardját. – Meddig várok! Kiáltotta, kardjával kétszer is a levegőbe suhintott, a harmadiknál hirtelen Tejás elé toppant, könnyedén kiütötte kezéből a kardját. – A nevem Ushdibad kiáltotta – Ermanajas apád megalázta rabszolgáim, a fia pedig életemre tőrt, mit vársz tőlem ezt? Pofon ütötte a fiút. Az azonnal, arccal a földre zuhant. Megfogta a kardját és egy karlendítéssel Tejás felé hajította A kard feje mellett mélyen bele fúródott a földbe .- Vedd fel, vagy megöllek!. – Kegyelem könyörögte, Tejás magára vizelt. Mindenki megbabonázva nézte, mint alhasa alatt, nedves lett a száraz föld. A terjedő folyó csíkot, azonnal, mohón felszívta a por. Ushdibad megvető pillantást vetett, a görcsökben zokogó, földön kuporgó testre. – Vagy én vagy te, ha életemre tőrtél, harcosoknál ez a szokás, légy férfi! – Vagy nem ismered szokásainkat, megsértettél, egy fraujára, egy reiksre támadtál! – Az én vagy a te életed a tét – Kegyelem könyörgött, zokogott fejét lehajtva Tejás. – Megundorodva hagyta magára. – Vigyétek az apjához, azt üzenem, hogy soha ne merjenek többé, a szemem elé kerülni. Jegyezd meg, és nagyon jól gondold meg, miért húzód ki kardod! – S mond apádnak, hogy ne kívánja, hogy én keressem fel. Az öreg waurstwja szomorú szemekkel állt elébe – mi lesz ennek a vége maistans, ha a másik frauja nem fog beletörődni, akkor felgyújtsátok a házaitok? Feldúljátok a mezőt, a termést, odavesszenek állataink, családj A háta mögött suttogtak, fészkelődtek, kezeiket tördelték a többiek. Sesa szolalt meg elsőnek – Ketten belehaltak machteigs. Ushdibad elszomorodott, – Mutasd a tenyeredet ember, és Ushdibad megfogta kérges kezét, nézd az enyémet, hegeimet.
Honnét tudjam, hogy ha jól dolgozol vagy sem? Az ember feje felett, a sárga búza földek felé beszélt,- Száraz sárga színüket, életre keltette az élénk zöld erdő felszálló párája Szépek a kalászok, látod ezt én is látom, még ha nem is értek hozzá. De a te kezed sem tudná azt, amit az enyém, mi mást tudnék velük csinálni?
Te a föld életét keresed, feltámasztod, learatod, én a halált, láttad, meghallhattam volna. Ahogy elhallgatott egy kis szünet után folytatta, vagy mindenkit megölhettem volna. Ermanajas andbahtsait, sem értenek, ahhoz, amihez én, láthattad, mélyen belenézett a megrémült ember arcába, minek fognak egyesek olyasmihez, amihez nem értenek! Belehaltak ketten! Senkit sem tudnék feltámasztani, számolnom kel a halállal, ha életben szeretnék maradni. Ölnöm kell, hogy éljek érted! Egyre hangosabban beszélt, nem is tudnék másképpen élni, hiába is próbálnám, nem állhatok sorsom rendeltetése, Isten akarata ellen, hiába is sajnálnám ezt a két szerencsétlent, ha ez a sors lett nekik megírva! – Menjetek utatokra, menjetek, ne féljetek, Ermanajastól, születésénél fogva, sem volt, és soha sem lesz Heru gyermeke, legalább belátja, hogy ezentúl, ő sem állhat Heru útjában. Csak úgy, nem lehetet felemelni Heru levágott kezéből, kiesett kardját, vagy ölsz, vagy saját kardoddal döf le. – Nem az én bűnöm hogy ma felvettem kardját, felvettem, mondta keserűen, nem tudom, ha le tesszem-e, vagy, nem ölnek-e meg vele. – Mi lesz velünk, töprengett továbbra is az ember, ha a mi bajainkon kívül, ti is a fejükre hozzátok a háborút, a halált. Hogyan élik túl asszonyaink, gyermekeink, elpusztult földjeink – Na hagyjad már békén, szól rá Sesa, – mit vársz olyantól, ki a halállal kell jár fekszik. Elég nagy baj ez neki, értsd már meg, vagy azt várnád, vagy azt szeretnéd hallani, ha neki meg kell halnia, akkor neked is meg kellene halnod vele, de hogy kérné, ha nem értesz a fegyverekhez, – mi mást mondhatna, ő reiks, na húzzatok innen! Ermanajas az ő baja, és nem rátok tartozik! – És ha mind belehalunk? – Akkor belehaltok förmedt rá Sesa,- takarodjatok, meneküljetek a harcosok elől! .- Istenem bocsássd meg bűneim, gyorsan egy nagy látványos keresztet vetett. A magas karcsú zöld szemű tizenhat éves Aca futott elébük. Messziről sikoltott,tunikája teljesen rátapadt, hosszú combjára, és kemény kerek melleire. Szépsége, visszatérítette, rég látott otthoni világába. Sírva kapaszkodott a lábaiba, ő volt az első, hosszasan megcsókolta pirosan telt, rugalmas ajkait. Tej ízű volt a szája, friss virág illatávval keverve. Fel sem emelte a fejét, körülötte, megcsillantak, az hozzá futó többi lány, könnyes szemei. Majdnem felfalták, levegőhöz se jutott. Lecsúszott a lováról, körülvették, körbefogták, csókolgatták, simogatták. – Hallottuk hogy érkeztek, lihegte Aca, de a következő pillanatban vijjogva, újból a nyakába ugrott. Alig tudta a csüngő lánytól, mindegyikőjüket megcsókolni. Hiába húzta őt vissza, féltékenykedve Aca, puha karjaival, szokásához híven végigcsókolta lányait. Mélyen a tüdejébe szippantotta friss fű, akácfa, hársfa édeskésen füstszagú illatukat. Ők voltak mindene a családja, létező otthona, ha nem lenének, tán nem is térne többé haza. Zsina Sesa kedvence hiányzott, nem is kereste, Sesával bujkálhat a csűrben. Ikim is megjelent, illedelmesen várt sorára. Egyszerű, a kosztól szürkés barna ingében, és lenvászonból szőtt, szokásos nadrágjában látta viszont, melyet egy széles marhabőr szíjjal fogott össze. Ushdibad azt már máskor is észrevette, hogy szíja alsó széléről vaskampók csüngtek alá. Csak nem oly régen tudta meg, hogy kampóinak, Ikim nagyon nagy hasznát vette, a farönkök húzásánál. Ragyogtak szemei az örömtől, Ushdibad rosszallóan azonnal megsejtette, hogy öröme inkább a tarsolyában, lapuló silubreinseinek szólt, de azonnal elhessentette, gúnyos gondolatait.
1 Silubreins ezüstpénz. 2 Aigin tulajdon föld
Szklavinjai tartották életben, rogyadozó házát, és viselték aiginjéjének gondját. Hosszasan, végignézett az udvarán sorakozó, félig a földbe ásott üres, sátortetős akoljain, magtárjain. Szerencsére az állati ürülékkel pettyezett kemény és száraz földje, tyúkjai, kecskéi kopár legelője, csak esős időben jelenthetek veszélyt, vadonatúj, ropogó sarújának. Fellélegzett, lányai ügyesen leemelték Sesa lovának a hátán tornyosuló zsákját. Megtalálták a legfinomabb minőségű, szorosan, szakadásig összeszíjazott, vászon és vékony gyapjúkelméik, köntöseik, saruik, kendőik. Civakodva osztogatták egymásnak a kihalászott csecsebecséket, az imént, fényesre csiszolt kincseket. Hirtelen beárnyékolódott a sűrű fákkal körülvett, farönkökre emelt háza. Építésébe egyik őse, Tejás fogott hozzá. Szinte a környező fákhoz kötötték, vasalták az oldalait. De korhadt alja, az erdő nedvétől. Az egymás hátára hányt, szalmától, szénától megsüllyedt faháncs tetőzete is. Itt-ott, be volt horpadva. A házból kiemelkedő gerendák között, beszakadt tetőn, állandóan befolyt az eső. És mintha ez még nem lenne elég nagy csapás az omladozó, nyikorgó házra, az állandóan fújó hideg szél is leszakított, vagy felkapott, egy-egy, nagyobb, vagy kisebb patics faldarabot. Állandóan tapasztani, vesszőkkel kellett befonni, a soha el nem fogyó réseket A nyirkos penészes szagú ház belsejében Ushdibadnak mindig az volt a benyomása hogy az erdő fáik közt alszik, oly sűrűn álltak a gyökerestől meghagyott kiszáradt fák lefaragott törzsei, csak a tetőzet feletti lombozatát vágták le a házépítők, az amúgy is az erdő közepén felhúzott háznál. Szerencsére disznói nem voltak a közelében ilyen tájt, a nagy melegben sivalkodásuk a ház mögötti domb felől, a szélesre túrt patak völgye felöl hallatszott. Ház nagyságú csűrje, istállója is, a házkörüli domb fáiból lett összetákolva. Annak idején Tejas büszkeségére. a gamaintsra érkezők, lovastul is be tudtak állni. Szerencsére előkerült Sesa. A két ember nagyon komolyan beszélgetett egymással, ilyenkor mindig, nagyon nagy baj lehetett háza környékén. Aggódó szemekkel néztek feléje. Bántották rabszolgáit, egyébként szabadon kellhettek, járhattak. Ikim toborozta mindegyiket hazája földjéről. Azt már rég tudta, hogy a szklavinok mindegyike, valakinek a rokona, és megszámolhatatlan nagy volt a rokonságuk. Ushdibad ismét fel dühödőt azon, hogy Ermanajas Ikim szklavinjaira leselkedett. Többször is megbotozták embereit, még szántatott velük. Megfenyegették a házat, a múltkor gyerekeik szeme láttára megerőszakoltak az asszonyaikat, és Ermanajas is közöttük volt. Ushdibadnak azonnal Aca és a lányai jutottak az eszébe, próbált nyugodtnak látszani. – Ikim pakoljatok össze. Amíg itt van Babaj szólj neki. vigye Partiszkonba lányaimat, reggelre indulniuk kellene, elegem van! – Gazdám ne, Sesa tudta mi fog történi,- Istenemre ne tedd, kiáltotta – várj, hogy szóljak az alánoknak! – Nincs erre időm, Ikim állítsd embereid, a ház köré! –Ne minket félts, én téged féltelek Ushdibad,- Höllébe Ermanajasal otthon van? – Az mindig válaszolta keserűen Ikim,- amióta ránk vadászik, senki sem látta elmenni. Csak amíg itthon vagy hagy békében minket! – Úgy legyen! És Ushdibadad eltünt az erdőben. Ismerte Ermanajas szálláshelyét és a környéket, itt nőt fel, itt volt az otthona, nem volt sok vesztegetni való ideje, ügy hogy az ő általa ismert csapáson, a sűrű erdőn keresztült kikerülte az aratók zajos tömegét. Hamar le ért a Kurus partjára. – Aratnak, nem sokan lesznek majd a frauja gardsájában .Csak a derékkötőjét hagyta magán ahhoz csatolta kis tőrét. – Annál jobb, a víz felöl, senki sem várna. Belépet a még nyáron is hideg zavaros vízbe.
1íFrauja despotes helyi uralkodó 2.Gards udvarház
Lefelé úszott a Kuruson, nem jelentettek gondot, az otthonról elcsavarogott, fürdőző gyerekek, tudta nem szívesen futnának haza, hogy elhíreszteljék, hogy egy úszó embert láttak a vízben. – Nem kellene hazamenetek? Kiáltotta szigorúan feléjük, Örömmel vette tudomásul, hogy elbújtak előle. Beváltak számításai a frauja hátsó udvarában ért partot. A gondosan felállított szénaboglyák oltalmában osont óvatosan a ház felé, – te még mit henyélsz itt? Kérdezte az egyik intéző thius, véletlenül botlott beléje – ott lent, ott a parton hagytam, próbálta elvonni a szolga figyelmét, az idegesen hallgatta. Bohóckodott, egy gyereket húztam ki a partra hól? Fordult a folyó felé a szolga, ahogy a közelébe ért, azonnal leütötte. Behatol a házba – baj történt a folyónál, kiáltotta, a rémült arcú tiviknek, hól a frauja ? – Siessetek segíteni! – A vízbe fulladt egy gyerek, hól a frauja? – Ott mutatta, az egyik zsíros kötényű lány,- Hól ott? Egy ajtószerű bőrfüggönnyel elzárt nyílás felé terelték. – Menjetek, majd szólok a fraujának, és az ajtó felé rohant. Tanácstalannak tűnt, mint belépet, a nagy terembe. Gabonatároló lehetett, érezte a száraz gabona, és az egér ürülék orrfacsaró, szúrós szagát. A frauja, nagy katilsokban tárolta a gabonáját. Fukar gondolta Ushdibad egyetlen amphorát sem látott, gyümölcseit itt tárolhatta, kellemes almaszag, ütötte meg az órát. Csapdára gondolt, semmiféle más nyílás, vagy ajtó nem volt közelében,- nincs itt a frauja, kiáltotta vissza, a kifelé futó nők után, – De! Árulkodott az egyik lány- ott hátul van a húgommal, ott van, és kifelé futott,- Lejjebb keressétek! kiáltotta utánuk, ha még nem sodorta el a víz. Visszarohant a zárt terembe, a frauja hangosan szidta, anyaszültmeztelen állt fel az egyik kas mögül, azt hitte, hogy az egyik andbats-a. Ushdibad megpillantotta a testén, kapaszkodó női kezet, rájött hogy mit is művel a frauja, az egyik thivijével. – El onnét thivi, förmedt a lányra, az meztelenül kiugrott mellőle Ushdibad előtt, ahogyan szégyenlősen takarni tudta, szeméremdombját és melleit, botladozva menekült az ajtó felé. Ushdbad elkapta a karját, és visszarántotta, – a sarokba, parancsolta – hová ilyen meztelen! Az ijedt lány határozott durva bánásmódjától sírva fakadt, és azonnal szót fogadott neki,. – Ki vagy hördült rá a frauja, nem ismerte meg, de Ushdibad sem, több éve, hogy találkoztak – Megmondom! – Ushdibd! Ahogy a közelébe ért állon csapta, a lány sikoltva kifutott, hagyta futni, a frauja már a lábai előtt hevert – Usdibad! – Hallod! És erőteljesen rátaposott ellenfele jobb karjára. Csontjai ropogását, és eget rázó üvöltését hallva, hagyta csak abba megnyomorítását. A frauja azonnal elájult Nagyon dühös volt saját magára, a pokol kapujából fordult vissza, a tengerészek nagyon sok pénzt ajánlottak a szklavinokért, búsás előleget kapott, akkor nem is sejtette, hogy életére törnek, kifizették, Sésaval biztonságos helyre elküldött pénz megnyugtatta, egyben elvette az eszét is, óvatlansága majdnem életébe került. Leitassák, későn jutott tudatához, hogy vetélytársak, és nem üzlettársak. A szűk tabérnában még részegen is elbánt velük, de elkövette azt a hibát, hogy az életéért menekülő classici után vetette magát. Alábecsülte fürgeségét, részeg volt, az ajtóban várta, és a háta mögé kerülve ledöfte. Most sem ismert magára, az a tudat hogy egyedül van, egy darázskaptár közepén, a haláltól való tudatalatti félelme, csak gyilkoló éveken át, edzett, begyakorolt ösztöneit fokozták. Pattanásig feszültsége, gyorsabbá, különleges képességekkel ruházta fel, minden apró zaj nesz a fülében dobogott, a szemeiben villant minden mozgás, vérében lüktetet a falnélküli, és tetőnélküli ház. Csak ő, és az életére törő mozgó megvillanó szemű fények léteztek, melyeket, egyenként ki kellett, hogy kioltson.
.1,Andbahts poroszló.2.Taberna bőrkimérő kocsma 3.Classici tengerész. 4.Waurstwja paraszt 4 Winta a sz úrnő
Tudta hogy kegyetlen, vérre, bosszúra éhes gonosz, de azt is, hogy azonnal meghalna, ha csak egy pillanatra elhagyná magát, semmit sem tehetett maga ellen – Ébredj pofozta az élettelen embert, – ébredj magammal viszlek –azért jöttem hogy kiszúrjam a szemed kiáltotta a pofájába. – Szemet vetettél földjeimre, a rabszolgáimra, ki engedte, hogy megerőszakold szolgáim, hüvelyk újával, bökte az üvöltő ember jobb szemét. A hajánál fogta, húzta kifelé az üvöltő testes embert. – Hozzatok két lovat parancsolta a megdermedt szolgáknak.. Kiért és az udvar közepéig húzta a holtsápadt frauját. – Hozzátok a lovakat, ha nem akarjátok, hogy élve nyúzzam meg! Megjelentek a poroszlói, már ahányan voltak, Ushdibad hetet számolt, a többiek kint lehettek a földeken gondolta. .Az egész udvar köréjük állt. Megjelent a sok szüléstől elhízott, aggódó wintája, három gyermekével. Pendelye mögé bújtak, kisírt szemekkel leselkedtek, a körben álló idősödő cselédasszonyok, és kéz újain megszámolható, fiatal thivik gyűrűjében. Az öreg thewisák inkább az andbathsok háta mögé álltak, azzal a szándékkal, hogy segítsenek, ha szűkség lenne rájuk. – Öljétek meg! Kiáltotta Ushdibad, pajzsként tartotta maga előtt a frauját, – Öljétek meg, mire vártok! A nyakánál kellett fognia az elájult embert – élve fogom megnyúzni, fenyegetően árulkodott wintájának, verte szklavinjaimat, megerőszakolta asszonyaikat. .- Na mire vártok förmedt az egymást felbátorító, és feléje döfködő poroszlók felé, most ti következtek! Hogy soha többé ne ólálkodjatok a házam körül. Hirtelen elengedte a frauját, és elkapta az egyik andbaths gerelyét, magához rántotta, lefejelte, kikapta kezéből fegyverét. – Hallhatták mi történhetett kora délelőtt, mert kitértek, és mind elfutottak ahányan voltak. – Ushdibad a feje felett forgatta a suhogó kopját – A Kindindins előtt fogok veled párbajozni – Ermanajas hallod, a kindins előtt! A waurstwja állt legelöl a cseléd népség élén, bátran szemébe nézett. – Heru velem van! A cseléd felé fórdúlt – látod mire képes. Diadalittasan körbe ugrálta a feltápászkodó frauját.- Velem vannak az Istenek!.- Azért küldtek, hogy Höllének küldjem a fraujátokat, – kegyelem hallatszott innen, onnan, a winta térdre esve zokogott, – kegyelem! Ushdibad meghatódott, csak erre nem számított, hogy mindenki ellenállás nélkül elengedi, és elmenni hagyja. .- Majd ő visszahozza a fraujátokat, magához intette a sorsába beletörődött öreg waurstwját. Barátságtalan a Sesa által épített kő, és agyagkemencék száraz csípős, savanyú füstszaga, és a mindenhez tapadó égetett zsír, bűze fogadta. A ház hátsó nagy és nehéz fa kapuja tárva nyitva állt, hogy kimenjen a kékesen tekerődző füst. Összefutott a nyála a szájában, a kapu alatt nyárson süllő birka csepegő húsától. Csak a fal mellett felsorakozó embermagasságú terra sigilata amforai piroslottak, a mindent ellepő egyhangú, fekete fehér, szürke kecske, és birkabőrökkel, tarkított helyiségben. .Miután evett egyedül maradt a meztelen Acával. Az szenvedélyesen hozzátapadt, egy pillanatig sem elengedte el őt karjaiból. Zavarta a lány erőszakossága, szenvedélyes uralkodási, és szeretkezési vágya, – szeretsz? Kérdezte tőle a lány. Lágyan, csókolgatta ilyenkor. Nem volt felizgulva, tudatosan harcolt, magának szerette volna kisajátítani a férfit. Lelkiismeret furdalása mélyében, szerette és sajnálta Acát, részegen erőszakosan vette el szüzességét. De nem érezte túl jól magát, mindent eltűrő szelídségében, habár nagyon szerette, a túlzottan szép, és szerelmes lányt.
1 Thewisa szantó vető cseléd. 2.Waurstwja paraszt. 3 Terra sigilata római címkézet agyagedények ismertek voltak Pannóniában Sarmátiában az észak itáliai közép gálliai, rheinzaberni, westerndorfi ,pfaffenhofeni műhelyek termékei. 3.Freya a szerelem Istennője 4.Római tartomány ma Bulgária, Szerbia
Durvábbat, vadabbat, mint élete, erőszakosabbnak szerette volna. Gyengeségének a rovására írta érzelmeit. – Freya, Istennőm, ha elhagynám, öngyilkos lenne, Nagyon gyengéden és hosszasan szerelmeskedett. Kint Sesa, valamivel nagyon elbűvölhette lányait, mert vidáman kuncogtak, fulladásig jó kedvel, hahotáztak, nevettek megjegyzésein. A belekapaszkodó lány karjaiból, sikerült fel emelnie a fejét, és az omladozó fal résein keresztül kinézett az udvarra. Acával az őlében,inkább a tűz körül szeretett volna mulatni, a meztelenül futkározó tolakodó, egy, egy csecsebecsért birkózó lányok között. Együtt szeretett volna nevetni a kelméiket magukra tekerő, csúfolódó vihorászó lányokkal. Tudta hogy őt, szeretnék megnevetetni, másképpen, mi értelme lenne örömüknek, örömének. Moesia megszámolhatatlan legszebb kelméik, és ékszereik, lábaik előtt hevertek, velük együtt szerette volna átélni örömüket, ahogyan előtte felveszik, és viselik ajándékait. Csak ök várták otthonában, a nyavalyától elpusztult családja helyett, állatai is mind odalettek senki ember, állat nem maradt életben nem élték túl az átkozott kórt. .A világ másik végéből, a sötét halállal szembeni fény, családi melege, a házában találta meg tűzhelyét, mely körül most ott melegedtek az ő általa feltámasztott helyen. Féltette Acát. bárhogyan is próbált volna, mélyebben elmélyedni a lánnyal eltöltött kellemes pillanatainak a világában a lány nem érthette, de hogyan ha sohasem panaszkodott, nem mesélt életéről, hogyan mondaná meg, min ment keresztül, milyen véresen keresi pénzét, majdnem megölték. Egyformán tisztelt életet, halált, a pokol kapujából tért vissza, íze a szájában volt, nem értette, hogy miért akarja lekötni a lány, ha mennie kell.. Lelki ismeret furdalása gyötörte, szép teremtményeivel szemben. A halállal, örök szerelmével, csalja nap mint szeretetüket. Most is ott leselkedik féltékenyen a feje felett, el szeretné venni lányait. – Szeretlek suttogta – de nem úgy, hanem úgy mintha ez lenne az első, és az utolsó alkalom súgta a lány fülébe. A halál gondolatától hirtelen felizgult, dühösen beleharapott a lány nyakába, mellébe erőszakosan fájdalmat okozott, lihegve fogta fogai közé, vékony hosszú újait, nem kímélte a jajgató nő egyetlen egy nedvező nyílását, érőszakosan hatolt beléje, Még Sésa is felnézett, halotta Aca egymást követő, hangosan síkoltó nyögdicsélését, gazdája hangos üvöltését -. Freja mit ér a gyönyöröket habzsoló életem! Kiáltotta Aca egyre hangosabb, és hosszabb sikoltozásai közt. – Mit ér Istennőm, ha én a fegyelem és halál előtt térdepelek! Uram segíts! Sesa az ölébe ugró ZIna, kemény melleit arcához szorította, mitől óvlak gazd….. nem tudta befejezni a lány lehajolt, és ellenkezést nem tűrő nedves szájával élénken, a szájára tapadt. – Szelíden simogatta a lány arcát, Aca felébredt, nehezen viselte, hogy nem tud uralkodni a férfin, ösztönei, rég megsúgták, hogy Usdibad soha sem hagyná el. Megelégedett piciny győzelmeivel, mivelhogy első pillanattól fogva beleszerelmesedett, boldogan és könnyedén teljesíteni tudta a férfi vágyait. Elhatározta, hogy az övé lesz, saját szemeivel látta melleit ágyékát egész lényét a nőt, éretten, testi szépségének a tudatában fogadta magába, a részeg és alvó férfit. Sohasem fogja elfelejteni, nővé válásának első éjszakáját, az tette őt a legboldogabbá. Fegyelmezetten elfogadta a férfi kicsapongásait, ő volt a családja mindene, ismerte Ushdibadot, azt is hogy ez örökké így marad. Ha több felesége is lenne –oh Uram tartsad életben fohászkodott, féltette, többször összerándult gyomra, síró görcsei voltak mikor nem volt abban biztos, hogy az Istenek megvédik őt. Naponta háromszor is imádkozott, az Úr áldását kérte, felkészült, ha elveszti, megöli magát.
Nem ismerték egymást, de tekintetéből látta a drunchtinonds, tudta, kivel áll szemben. Reptila kioktathatta, ha nem is félt, igyekezett udvariasnak látszani. .- Már tegnap is kerestem machteigs, probálta elnézően kimenteni jelenlétét, Ushdibad anyaszült meztelen hústömege, a reggeli forró, és lágy párában, fenyegetően föléje tornyosult.- Még jó hogy hazaérkezett, kedveskedett, majdnem megtámadtak Ermanajas emberei. Hallottam mi történt, vacogtak, mikor megláttak, azt hitték maga küldött a nyakukba
– Elkísérem a kindins udvarába, Ushdibad álmosan még mindig hitetlenkedve bámulta, az idetoppanó hívatlan vendéget Babai a vállát rázta, sajnálja, de nem tudta megállítani. Indulnia kellene, csak még nincsenek készen a lányok. A követ fegyveres kísérete nem merte betenni, Uscdibad udvarába a lábát. Hallotta, mint Ikim szklavinjai, bőrtömlőkben, és dézsákban cipelik ki neki a friss vizet. Vendége erőt véve magán, kiköszörülte torkát – A kindins hívatja machteigst – Harjas a király? –Igen, Igen válaszolta gyorsan, a kindins. – A kindins? Széttárta húsos kemény izmos karjait. – Meg a fauramathleins, azt nem tudhatom, min törhették a fejüket, veszekedtek. – Ja és három napja elmentek. – Elmentek?- Akkor mért kell mennem? Kérdezte meg könnyebbülten. – Ah nem ők csak az Asding Thoriseric…- itt volt a markomán Grungnir, tíz napig etette őket a kindins, készülődtek, de azt nem tudom, mit akarhattak. – A fraujak követelőznek ezt Reptilátol halottam – Nagy baj lehet, folytatta gondolkodva, saját maga részére is magyarázatott keresett – ha a sinistansok még mindig, a király nyakán ülnek. .- Ezért küldött Reptila reiks….- Halottam rebesgetik, a gótoknak megyünk .- Höllere úgy tudom, se nekik, se nekünk nincs egymással bajunk – Megtámadtak minket az éjjel? Kérdezte hihetetlenül Ushdibad. – A nem, Amalarik thiudans, kunja nevén szólította Ushdibadot, örökölt neve szerint, rég elfelejtett thiudansa volt kunijának. – Négy hete tart, ez az ide-oda futkosás – Hogy hívnak? Szakította félbe, Ushdibad, ha te ilyen jól ismered a nevem! – Fastidának, Amalaswinta a kindins feleségének kunijából, anyai ágon unokabátya vagyok! – Hirtelen fellelkesedett, szorul, szóra ismeri, kunjád hőstetteid, ősöd Fastida kindins háborúját. – Veled is elszeretne beszélgetni, nem nagyon kedveli az újdonsült fajhu habandsokat, a fraujákat, csak ha olyan ősei vannak, mint neki vagy neked machteigs, mondta ragyogó szemekkel .- Bánatába halt bele üköm Fastida a Samumi Ahwai csata után.- Itt halt meg ebben a házban, mutatta, Ushdibad. – De ezt nem kellett volna neked elmondanom, kapta fel hirtelen a fejét, én békét akarok, türtőztetni próbált magán,- csak kieresztem egyszer Ariarik beleit, tört fel dühe. Hajdanán aiginján állt, a szent alhs, a máglya, az volt népünk hunslastathsa, ott áldozták ufurguardjáink Herunak a blotant ott szentelték a húst!..- Felszántotta!.- Machteigs Amalaswinta nem fogadja köszönését. Sokszor, ha hallanád szép hangját, ushfilhokat énekel őseidről machteigs, – Majd megyek, mondta barátságtalanul, de Fastida csak nem akart elmenni. – Ah négy hete büszkélkedett, én hoztam át az alánok földjén a görögöket. – Miket zagyválsz Fastida, milyen görögökről beszélsz – Hoztam egy papot harminc göröggel, és egy decuriot. – Nem lenne szabad erről beszélnem, pénzt hoztak a kindinsnek –Amúgy, az a stipendium járna! Csak eddig még sohasem kaptuk meg! Mi nem vagyunk gótok! – Amalaswinta megparancsolta hogy mondjam el – Semmi jót sem jelenthet siponjos, annyi év után semmi jót, rázta a fejét,- hidd csak rosszat sejtek, a segítségünket kérik. Biztos görögök voltak?- Már csak tudom, ha Valens császár küldte őket. – Nagy tiszteletnek örvendhettünk, ha csak egy decuriót méltóztatót a kindinshez küldeni.- Sesa jer elő kiáltotta, még ma a kindinshez megyünk, intett a drunhtinondsak, hogy mehet. .- De nélkülem?
1 Fauramathleins népgyűlés falútanács. 2.Asding hasting vandál germán népfaj, kik a viktohalokkal markománokkal qvádokkal gepidákkal jó barátságban és szövetségben éltek együtt1 Sinistans (öregek tanácsa) 2,Amalok gót gepida germán fejedelmi királyi családi ág. 3,Fajhu habands falú tanács. 4.Fastida gepida rex, területi követelései voltak a gótokkal szemben de csatát vesztett, .4 .Aigin birtok. 5.Hunslastaths áldozati hely 6.Alhs szent liget .7.Ufurguardja gót főpapok, 8 Blotan véres áldozat. 9.Usfihl, gafilh, pogány halotti énekek,10.Siponjos vérrokonságon alapuló katonai egység. 11Thiuda törzs, thiudans törzsfőnök, kuni nemzetség élén kuni állott, kunja fülájpagi nemzetség. 11 Kindins archondux fejedelmem. 12. Decurio légiós altiszt.13 Samum Szamos folyó Erdély Románia
– Nem megyek veled, válaszolta kurtán Ushdibad, és faképnél hagyta. – Fastida ha kések az Ermanajas miatt lesz! El kell vinnem innen a ház népét, esküszöm ne legyek én Ushdibad, ha az a frauja még egyszer, az utamba merészel állni!.- Ah majd meglátjuk! Fastida mint látta hogy feldühödik, jobbnak látta, ha most azonnal eltűnik. Sesa még aludt, meggyötört gyűrött arccal került elő – Azonnal indulunk a kindinshez, sietette .- Hivat a kindins,.- Sesa ébredj! Mielőtt még Babajal elindulnának, szedd össze őket, hogy öltöztessék fel Acát. Mint a római nőket, csettintett a nyelvével, a türkizkék diadémmámmal a hajában. Hadd ámuljon, bámuljon a királyi udvar, kérd Zsinát segítsen neki! De csak egyet! Ah nem kettőt is tehetnek, két ezüstfésűt, a hajába- Nem szeretném, ha mindennel tele aggatnátok,-. a kék sarúját vegye fel. Ismételte, – fehér selyem, kék türkizkő… – mond Zinának, hogy azt a világoskék, selyemkendőt terítse reája.. nehogy elfelejtse feltenni, a csüngő díszes gyémántköves, aranyfülbevalóit, többször is ismételte szavait – és csak azt az egy, ónixköves aranyfibulát tegyétek a vállára, ő a kunimundam, mindenki lássa!.- Eddig csak a fegyvereimmel dicsekedtem! – Ushdibad a legerősebb, a leggazdagabb, a legszebb asszony is az enyém, verte mellét,- Megbánod Harjas, hogy hívsz – Emlékezz Sésa, Cornelius háborúról beszélt .- Eléget háborúzol, te a kindins nélkül is, látom hogy ennek sohasem lesz vége, sóhajtott Sésa – ha te most még a kindinsért is harcolni fogsz, keserű arccal állt meg gazdája előtt. – Áh kindins a kardom kellene! – Megkapod!
Csodálkozva gyűltek köréjük, Nem messzire, a kurgánra épült kindins nyári házától álltak meg, a késő délutáni napfényben. A nap sugarai minden mozgásánál, másképpen csillantak meg, Aca drágakövein, fényei, ezerfelé szóródtak – Büszke vagyok rád vintám, súgta kis fülébe. A ház nem sokkal különbözött Ushdibad házától magasabb volt az emelete, és körbeépítették. Az ácsok, favágók, a kurgan alatti teret is körbeépítették, úgy hogy, körös- körül, teraszkent lehetett használni a kurgán tetőzetét. Az esti szél dühösen belekapaszkodott, a teraszra kifeszítetett vászonba. Messzire hallatszó robogó, hanggal futott végig az égtől a földig.. Tisztán lehetett hallani a vászon húrhangú csattanását – De szép az édes, hallották, irigy női, és éhes férfiszemek bámulták Ushdibad wintáját. A koldusokat Sesára bizta. Habár erődítés félét nem lehetett látni, Ushdibadnak az volt az érzése, hogy egy nagy légiós táborban lovagol. A kereskedők sátrai, egy tiszteletbeli körön kívül álltak szép sorban sorakoztak egymás mellett az erdő előtt. Reptila drunhtinondsai így könnyebben ellenőrizhették a palota előtti üres teret és a bejárat felé vezető utat .- Ügyes vagy Reptila gondolta Úsdibad A környéken sehol, egy kóborló kutyát, elgazslott jószágot sem lehetett látni, a siponjosok szó nélkül elvihették a kereskedők gajutjait, ha a járőrözők útjában álltak. A rend ellenére is alig haladtak, az emberekkel, kereskedőkkel teli zsúfolt úton. Tömjénfüst ütötte meg az orrát,- Thoimiama halotta Sesát mint mélyen magába szippantotta az illatát. A király engedélyezhette azt a cölöpökön nyugvó alacsony, vitorlavászon, sátortetőzetű színszerűséget. Bent a tömeg egy alázatos arcú ajkklésjó szónok, és a magasabb emelvényen álló gudja, éneklő, fohászkodó merjandsáját hallgatta. – Keresztény vagyok jutott eszébe Ushdibadnak, – de nem tudok imádkozni, te tudsz Sésa? Az megbabonázva hallgatta a misét, szemei megszállottan rátapadtak a papra. – Istenem! A gudja háta mögött felállított kereszten csüngő Krisztus bronz monogramján futott végig alázatos tekintette. A pap előtti, fehér szövettel letakart asztalkán, díszítés nélküli egyszerű és szegényes bronz kézmosó és bronzkancsó volt az egyedüli dísz
1,Vinta asszonyság úrnő.2.Kunimunda királynő fejedelmi asszonyság.3.Siponjos vérrokonság alapon összeállt harcegység. 4.Toimiama tömjén.5.Ajklesjo templomi gyülekezet, 6 Gudhus templom.7.Merjands szónok hittérítő szónok. 8 Gudja, weiha szentember pap.
– Menjünk, hé!, Menjünk! Húzta Sesa karját. Aca már egy jó ló hosszúsággal, megelőzte az ácsorgó Ushdibadot.. Kurjantva fogatták az őrködő siponjosok, kaján mosollyal a szájukon tárták szét karjaikat. Fényesre csiszolt római páncélban, hegyes daru dísztollas viktohal sisakokkal a fejükön feszítettek, az széles ívben őket elkerülő tömegben. Rettentő harcosok benyomását szerették volna kelteni. Pimasz ábrázattal, élet halál uraként, állták a nő útjába – Oh hó! – Hová szép winta,- hová kérdezték nem félreérthető szándékkal Acától – Már mióta várunk, a nagy röhögésben, hallatszott egy kéjsóvár vágyakozó hang.- Jer ölembe szépasszony! – A kindinshez megyünk, válaszolta meglepődve, a hátulról érkező Ushdibad, Acáról szemeiket, egy pillanatig le sem vevő drunchtinonsoknak. Mindegyikük lábán ott ékeskedettek, zörögtek félelmetesen, az alán Babai által majdnem sírva fakadt szavakkal említett, rossz lovas harcmodorról tanúskodó, viktoval őseiktől örökölt, nagy, fényes bronz, és vassarkantyúk – Azt mondtam a kindinshez, mondta értetően, és hangosabban Ushdibad, – De sietős halljátok, kergesd el Frikies! – Áh hadd futni .- Úgy van nem bántjuk, ha elfut és itt hagyja nekünk ezt a szépséget – Acát egymásnak ajánlották, magabiztos hangú, röhögések közepette. Fegyvereiket csörrentették, próbálták magukra vonni a lány figyelmét. Aca tanácstalanul visszafordult, az érkező Usdibad mögé ki előre lovagolt – A kindins vár minket mondta nyugodt hangon. – Vissza! – Vissza! – Hát ez mit képzel, kiáltott rá a legmagasabb, és a leghosszabb karddal felfegyverzett siponjos – Ilyen későn, egy kereskedő sem teheti be lábát a kindinshez! – El innét hadonászott fenyegetően karjával Frikies, – Friki mond neki, ha itt hagyja asszonyát, bemehet, röhögtek jóízűen, – Istenem kapott a fejéhez Sesa és elkapta Aca lovának kantárját, sietve hátrébb húzta lovastul. – Hátrább, hátra Gyorsan megfordította a lány lovát. A siponjosok hangosan füttyentettek, kiabáltak, szerették volna megkapni a lányt – Jaj Istenem! – Oh uram, gazdám ne tedd! Rimánkodott, a gudhhaus felé fordult, kereszteket vetett, nem akarta látni, hogy Ushdibad fegyvertelenül leugrik a drunchtinondsok közé .- Waurstwják vagytok! Hiszitek büntetlenül, megsérthetitek egy frauja asszonyát! – Na elég volt elverünk! Kiröhögték – Na menjetek érte, parancsolta Frikies, hozzátok ide asszonyát! – Miénk lesz, csúfolódtak! – Hallottátok, ilyet mondani?.Förmedt rá fenyegetően a hosszú kardú Frikies, ezért büntetésből elvesszük asszonyod – Waurstwja! Vágót kihívóan szavaiba vissza dühösen Ushdibad csak merjetek hozzányúlni!. – Lássam, megütsz, parancsoló fegyveres kíséret. Féltek tőlük, senki sem mert nekik ellenszegülni, vitatkozni, egyszer sem kellett senkit sem megütniük, és itt van ez, a szépasszonyos sértegető, senkiházi.
.- Vágd rövidebbre a kardod, rozsdás a hegye, rávizelsz pimaszkodott, Frikisszel. Mint ki jól végezte a dolgát, hátat fordított nekik, hogy a lovára pattanjon. – Nehogy elenged Frikis! Kiáltották. Frikis kopjáját két kezébe fogta, elérkezetnek látta, a pillanatot, hogy egy nagy lendülettel végighúzón vele, a szemtelen kereskedő hátán. Ushdibad is csak erre a pillanatra várt, hirtelen megfordult elrugaszkodott és Frikiesnek ugrott, egy szökkenéssel elébe toppant. Megfogta a kopja közepét, a Friki fejéhez közelebb álló végével, kibillentette egyensúlyából, azt a benyomást keltette, hogy arra az oldalra taszítja, csak kapaszkodjon a kopjájába, nagy koppanással a sisakjához ütötte nyelét, az majdnem behorpadt a fején, hirtelen másik keze tenyerével, erőteljesen páncélozott gyomorszájába ütött. Frikisból azonnal kiszállt a levegő, és ahogy hasához kapott átengedte kopjáját Ushdibadnak. Azonnal a térdhajlatára csapott, tovább támadott lerogyott ellenfelén keresztül A kopja fás végét, mint a négyes csoportban bámészkodó harcosok közé ért futásból az előtte álló gyomorszájába döfte. Az térdre roskadt, átgázolt rajta, a baloldalihoz lökte, és a hátuk mögé került.
1 Gudja pap 2 Viktohalok a gepidák által aszimilált gérman népfaj volt
Egy pillanat alatt, fordultában ütötte térdhajlataikat kopjája nyelével. Utána a fejükre csapott. A hangos segítség utáni, kiáltások, kétségbe esett jajgatások hallatára, mindenki felkapta a fejét. A kunimunda és női kisérete a terasz korlátjához futott. Messziről lehetett látni kék selyembe burkolt alakját, vállaira hulló fehér kendőjében, nem lehetett nem észrevenni, homlokán megcsillanó diadémmáját. A többi három harcos vesztükre feléje döfték, éles hegyű kopjájukkal. Ushdibad kopjájával hárította gyilkos hegyeik. Feldühödött hogy életére törtek, Öklével nyakon találta a legközelebb állót, kezével elkapta a másik döfködő kopjáját, és ütött, találattal érte el a harmadik térdét, visszafordult, egy fentről lefelé jól célzott ökölütéssel az állcsontjára ütött fórdúlt, lefejelte, a kopjáját fogó harcost is. A még megmaradt másik két siponjos jobbnak látta, ha futásnak ered – Istenem állítsad le! – Gazdám! – Gazdám állj!- Uschdibad! Kiáltotta utána Sesa Ushdibad lovára pattant, és alán lovával nemsokára utolérte a két futót, kopjájával, fejükre, hátukra suhintott, egymás után ütötte le a két menekülőt. Dühösen visszavágtatott a földön fetrengő sipojosokhoz. Eltorzult véres arccal sírtak jajgattak, térdeiket, hasukat fogták, a lábainál hemperegtek, csúszva, mászva menekültek előle.. Ketten közülük meg sem moccantak. – Élnek, állapította meg Ushdibad, lehajolt, és lélegzetüket figyelte. Úgy néztek ki, mint akiknek egy hajszálón múlt az életük. Remegtek a félelemtől, mint meglátták, de Ushdibad csak a fegyvereiket, a kezeik ügyénél levő kopjákat a tokjukból kiesett kardjaikat, lökte lábával el, kezeik ügye elől, nehogy eszükbe jusson valami kiszámíthatatlan értelmetlen hősködés, Aca rémülten nézte végig, a mindenki szerencséjére pillanatok alatt véget ért összecsapást. Féltette Uschdibadot, hitte, megölik, elhatározta késébe dől,egész testében remegett és zokogott, ahogyan lova nyakába dőlt. Ushdibad hangját hallva sem hitte el, hogy szerelme még él. Ushdibad egy könnyed mozdulattal a térdén emelte át nyergébe a még mindig zokogó lányt Csókjaival nyugtatta és itta fel sós könnyeit, utána hogy megnyugtassa szorosan arcát, arcához szorította. A körülöttük összegyűlő csendben teljes tiszteletadással, és szeretettel vették közre a szerelmeseket, Ragyogó szemekkel álltak az egymás karjaiban ölelkező pár előtt. Lelkük mélyén örültek, hogy megleckéztette az elszemtelenedett fegyvereseket.. A palota felől is, futottak feléjük. Lovagló siponjosok vágtattak, a felporzott kemény és száraz talajon, egyre közelebb hallatszott fenyegető patáiknak dobbanása. Felelevenedett a ház esti élete. A teraszon megjelent, a megrettent elfehéredett arcú kunimunda, az őt átölelő király, a rómaiaktól ajándékba kapott bíbor palástjában. Reptila érkezett vágtatva, a nevetéstől kililult arccal majdnem lefordult a lováról, fulladozva nevetett. Szerette volna Ushdibadot köszönteni, üdvözölni, de még beszélni sem tudott. Könnyes szemekkel levegő után kapkodott, csak annyira volt képes hogy üdvözlésképpen, széttárta erős karjait. A porul járt siponjosok is feltápászkodtak, mind túlzottan, sajnálatra méltón sántított, úgy véresen porosan gyülekeztek panaszkodni, a nevetéstől, még magához sem tért machteigs körül. Uschdibad Acát csókolgatta, ölelgette, a megrémült csodálói között, ügyet sem vettet Reptilára. A Körülöttük állók arcán látni lehetett féltik, őt és nejét a siponjosok dühétől. A gudja mint elébük ért felemelte a körbe fogott keresztjét. Ushdibad megcsókolta. Gyerekkora óta tudott rómaiul olvasni, és írni, apja még azt a húszon négybetűs ősei rúnaírást is megtanította vele, de a monogram elkopott nagyon nehezen tudta elolvasni VOTUM PUR INNIO POSUIL Hogy jobban lássa, egyszerűen megfogta a pap kezét, és magához felhúzta, hogy a hátlapját is megcsókolja, gyorsan elolvasta EGO ZENOVIVS VOTVM POSUI. A pap megijedt, hirtelen visszahúzta kezéből a Krisztus monogramját. Ushdibad a szemei elé tartotta Aca hosszú aranyláncán csüngő korongbross előlapját, megmutatta a papnak rekeszes drága kövekkel kirakott szabályos keresztjét. A pap meghökkent elnéző alázatos bánatot kifejező szemekkel nézte, és Aca felé tartotta Chrismonját, Aca ugyanúgy, mint gazdája megcsókolta azt. – Fiam, lányom, mondta meghatottan latinul a pap
– A Fiú és Atya Szentlélek ugyanaz, szakította félbe a pap szavait Ushdibad. A pap, fürkésző, mindent látó szemeit látva megszégyellte magát. De csak nem akarta levenni róluk a szemét, mindentudóan nézte tovább a párt – Fiam, lányom hallatszott halk mindent megbocsátó hangja, az Úr soha nem bocsátaná meg, ha két ilyen alázatos szolgáját nem adnám össze, egy a véretek a szívetek Jézus testétől, még a halálban sem válhattok el, ma értettek könyörgőm, összeesketlek benneteket. – Uram köszönöm, rádöbbent hogy a gyönyörű Aca szenvedélyes hűségét tényleg csak a halál veheti el. S a halál megint elébe szállt, ott keringett a feje felett. – Machteigs ő volt, ő az, mutatták egymással versenyezve, árulkodó túlbuzgósággal bosszútól fűtve a porul járt katonák – Csend! Hüledezett komor arccal Rekarik, és levette a sisakját, a füléhez értek Ushdibad és Aca igenjei és elérzékenyült. A siponjosai még soha sem látták könnyezni. – Isten áldjon szipogta – de machteigs állt elébe Frikies,- örülj siponjos hogy élsz, a legjobb gepida harcossal húztatok újat, szerencsétekre becsületes drunchtinondsal akaszkodtatok össze, ha megérdemeltétek volna, akkor biztos, most mind holtak lennétek! .- Áh ez igaz? Ushdibadot feleségével, még ragyogóbb szemekkel habzsolták. Aca olyan szorosan tapadt remegett mellén, hogy Ushdibadnak, a könnyező szemű, Sésának kellett hogy intsen, hozza már nyeregkapájáról, díszes hímzésű bőrzsákját. A lány szoros ölelésében nem érhette el díszkövekkel kirakott tarsolyát. Száz réz szeszterciúst, és két Jovianus aranydénárt számoltatott Sesával hogy adja oda papnak. Sesa leborult még a papan lábait is majdnem megcsókolta,.- Oh Uram Istenem fohászkodott – tartsd itthon, tartsad gyerekei felesége mellett – Oh Uram ne enged el soha többé mellőle, soha se enged el! – Isten áld a párt, kiáltotta feléjük Reptila! – Ushdibad! – Ushdibad kiáltották megbékülten a drunhtinondsok, és kardjaikat mellvértjükhöz csapkodták A pap éneklő hangjára, újból összegyűltek a hívők, és énekeltek. Ünnepeltek, örömmel köszöntötték, az újdonsült ritka szép szerelmes párt. Útjukat állták, az őket boldogan üdvözlő, és megérinteni próbáló kereskedők. .Thivik, thiusok, frauják kiséreteikkel, a palota teraszáról nézték az ünnepséget. A kindins, a kunimunda kíséretében, a vendégekkel, udvari népességével együtt, a teraszról várták a furcsa különleges pár érkezését. Üdvözlő kiáltások kísértek a palota felé vezető úton őket. – Ne siess Ushdibad állt melléje Reptila – Valensnek, gyorsan lihegve beszélt, mindent egyszerre szeretett volna elmondani,- gondjai vannak, Syriában lázadás tört ki. – Ha szolgálnák engem is odaküldtek volna. Megszorították a Perzsák, a Parthusok Lucretius manipulus, ha azóta nem strategos, tudod a legjobb római barátom Valensel van oda. Tőle tudom, hogy Hölle nyelje el azt a paganus Valenst, a pogányokhoz húz, pogány szövetségeseket talált. Talált egy hung vagy hun népet .- Nem értem vágott szavába Ushdibad .- A hunokat akarja a Perzsákra, Pártusokra uszítani, hogy leverje a lázadást, – És Syriába megyünk, kérdezte tőle értetlenül Ushdibad – Heru fél kezére tudom, mit követelnek a hunok, sisakja alatt matatott, izzadt hajában, elgondolkodott, ahogyan simította haját, és sisakját igazította, a hunok nem érték be arannyal. Valens megszorultan, nagylelkűen felajánlotta azt, ami nem is övé, a hunokkal többször összecsapó gótok földjét. Segítséget is ígért a hunoknak minket – Ideküldték, egyik decuriójukat, hogy támadjuk meg a gotokat.- Huuuu de hát béke van! – Herura, kikkel támadjunk?- Ezekkel? Hátrafelé nézett az utánuk baktató siponjosra. – Még hagyján, de vérszemet kaptak, a kindins, és az a sok kardforgatáshoz semmit sem értő felfuvalkodott frauja – Elérkezetnek látják, a bosszúállás idejét. Bosszút kiáltott, az Fauramathleins – Huuu soha sem látott hunokkal, mi gepidák csak úgy, egy waurstwja harjisal, esünk neki az egytől egyik légiókban szolgált ízig, vérig drunhtinonds gótoknak?
1.Chrismon Kristus monogram.2 Machteigs hatalma gazdag úr 3,Sestercius római rézpénz 4 Drunhtinonds hivatásos harcos.5 Jovianus Római császár 361-363 arany dénariusa
– Ezt akarja Harjas? – Kérdezte Ushdibad, – alig vagyunk egy páran reiksek, szomorkodott Reptila, alig, már te is velünk vagy, mentsük meg a népet a fraujáktól, kardélre akarnak minket hányni, egytől egyik mindnyájunkat. Pofátlanul dicsekszenek, az aleman Gundobaudes, apósod bátya, régi bajtársam a germán Ricimer, és Ataulf is azt mondák, nem jönnek többé hozzám, de szívesen várnak! Nagyon megsértették azokat a légiósokat. A quadok úgy haragszanak a rómaiakra Valentinianusra, hogy Harjast is megfenyegették, ha szövetkezni mer velük, ő még az asding tudod, szerencsénkre a barátod, a nagyszájú Thoriseric majdnem pofán vágták a kindinst. Kevesen vagyunk, ott van- Gunderit, Amalapstila a rokonod én.Triopstila, Alathar, Frithar, Grundalar, Vithalar, sorolta, kevesen Félre álltak előlük. A terasz alatti alsó bejárat jól láthatóan volt lezárva. Az alatta őrködő siponjosok nehogy esőben álljanak, itt állították fel főhadiszállásukat. A falakon, oszlopokon, pajzsok, kardok, íjak, kötegekben kopják, gerelyek, lándzsák, tegezek lovagláshoz szükséges nyergek sorakoztak. Rendezetten, hátrafelé menet az útjukat elálló siponjosok elszedték fegyvereiket még a rekeszes díszköves, tarsolyában levő kis éles vaskését is elvették. Csak Reptila és az őrséggel bajlódó reiksek léphettek be fegyverrel, a király lakosztályában – Ez már háború a javában Reptilla, nézett elismerően barátjára, ez már igen dicsérte, vállát veregetve. Aki fegyvert visel, az tudjon bánni is vele, mosolygott Reptila – S mit szóltak ehhez a frauják, kérdezte tőle Ushdibad.- Hát nem volt könnyű, megértetni velük, ha tetszik, ha nem, ez a háború és ők háborúzni szeretnének..- Itt kezdődik, mondta a fegyelem. Disznó ürülék szaga csapta meg az orrát. Bármennyire is igyekezett valaki a kindins környezetében, hogy az egyszerű gepida haims látszatát elkerülje, nem nagyon sikerülhetett neki. Valahol csak el kellett szállásolni, azt a nagyszámú nőtlen férjnélküli, frauják által ide küldött thivit, férfi thiusokat, a tapasztaltabb öregebb cselédeket. Ha nem is a kindins szállása közelében, az alanti völgyben találtak nekik szálláshelyet. A megrekesztett patak, duzzasztott tója hosszában húzódtak kunyhóik ameddig csak ellátott a szeme. A gyakori árvizek miatt szó sem lehetett, arról, hogy a dombokon túli, kurus síkságán emeljék fel a kindins szállását. Egyszerűen földre tett fakeretre húzták fel, paticsfalas faháncstetős kisebb nagyobb házaikat, de látni lehetett földbe ásott cölöpökre emelt sátortetős kunyhóik mellett, a fathák, gardák, awstrirok, melyekben a gondosan elzárt háziállatokat tartották .A ház tó felöli oldalán egy lefelé vezető mélyút vágott át a dombon, a király istállói felé a lovaikat is oda vezették.. – Ugyanoda szállásolhatták vendégeit is vagy azoknak kíséretét A ház mögött, gondosan sövénnyel font paticcsal tapasztót deszkafalú gajut, színeket látott. A hátsó udvarban tetőzött, vagy szabad ég alatti, kő, és thaho kemencék, a magas gondosan összeaprított tűzifa hegyek körül, nagy mozgás felfordulás, sürgés,forgás, ide-oda futás volt, mint az ide- visszasiető, thiusok be- ki hordták az ételekkel, daigsal, hlajfsal teli kasokat, és katilsokat. Az ajtóban, mosolyogva érkező thivik vettek át a forró tálakat. A vízhordók lentről hozták fel a vizet, ott lehetett a király frigidariuma, a gepida szállásokat, mindig egy nagyon közeli vízforrás mellé építették
1 Akklessio gyülekezet. 2.Sziria kis Ázsiai római tartomány. 3.Párth turáni birodalom az ókorban Perzsia Északi határánál húzódott .4.Paganus pogány. 5.Valens Kelet Római császár 364-378 8. Decurio légios altiszt ,9 Fauramathleins öregek sinistansok tanácsa, népgyűlés 10. Germánok allemánok qvadok hasdingi vandálok germán népfajok.
– Na menjünk be a kindinshez, mondta kedvtelenül Reptila, és beléptek a romai bíborvörös bársonnyal bevont hosszú, alacsony és széles terembe, a fal mellett hosszában húzódó ágyszélességű padokra, gepida asszonyok által szövött sárgás fehérszínű hosszú szőrű gyapjú csergéket terítettek. Az alvó vendégek hanyagsága miatt sok helyen, az asztál alatt, gyűrődtek az éjjel használt pokrócok. .Ahogy átléptek, az ugyancsak gyapjúból font, legyek, szúnyogok ellen védő függöny szárnyain, savanyú borszaggal, kevert vizelet és penész, állott szaga ütötte meg Ushdibad orrát. Gyorsan haladtak át a vendégszobában. Pecsétes lenvászonnal letakart asztalokon, a mécsesek bűzlő fényében, miután Ushdibad szeme hozzászokott a fényhez, csak úgy rogyadoztak, a sült hússal, kellemetlen szagú túróval teli, árkolt díszítésű tálak. Borral teli besimított és árkolt díszítésű kisebb nagyobb kancsók, korsók, csuprok között, az asztalon, és a földön, sok összetört agyagpoharat látott. A hangosan hortyogva, fortyogva, horkoló alvó vendégeket egyáltalán nem zavarta a folytonos mozgás, a thiusok, és thivik átrohanó jelenléte. Egy tágasabb, sátorvászon falú, magasabb szobába léptek innen falépcsőn léptek be a kurgán mögötti ugyancsak fakeretes, sátorvászonból felhúzott, tágas tanácskozó terembe. Másik oldaláról nehéz durva faragású falépcsők vezettek felfelé a kurgánra épített szobákba, és a teraszra, ugyanonnan nyílt a lefelé vezető pince bejárata. Szemben a belépőkkel a kindins pamlagán megterített széles asztala mögött hevert. A kunimunda egy másik pamlagon ült. Piros és kék nagy selyempárnákhoz támasztotta hátát. Szebbnél szebb finomszövésű fehér szövetbe bújt, selyem tunikás lányokkal csevegett. Szórakozottan aranyszállal font saruikban bújt, lábukat lógatták a pamlagról, vagy maguk alá húzták, mások párnáikon térdepeltek, miközben bámulták a párt. Látta hogyan tapadnak arcára, szemtelen, csúfolódó, kék és zöld szemük. Ezüst, vagy arany púpos hátú fésűiket, igazították, szőke hajaikban. Egymást utánozták, mert hasonló rekeszes díszítésű lemezes, vagy fél korong alakú drágaköves fibulák ragyogtak a vállaikon. Kuncogó ravasz mosollyal fogadták Acát .- A fraujak feleségei gondolta Ushdibad, és egy sóhajtással, szakértő pillantásokkal végigfutott, kecses tiszta lábaikon, akaratlan kutatatott elrejtett domborulataik után, csípőik szélességében, melleik kidudorodott mellbimbóiban gyönyörködött. A király elé ért, de még mindig a háttérben, a király feje felett, kivillant, meztelen válluk, és karjuk fehérségét bámulta. Megszokásból, legalább egyszer sikerült, mindegyikük szemébe mélyen belenézni. Hátul sorakoztak, az egytől egyik magas karcsú kihívóan viselkedő, dísztelen fehér, vékony vászontunikás, ovális ezüstcsatos derékszíjas thivik. Pirultan állták tekintetét. Ahogy belépet a fal melletti pamlagokon heverők, vagy üllők mind elhallgattak. Alig ágyéka alá érő, fehér tunikájában lépegetett a király felé, sárga térdig futó szíjazású sarújában Belépés előtt összeszorította drágakövekkel díszített rekeszberakásos kazettás, arany és ezüstszálakból font, kétpöckös, katonás aranycsatos övét a hasán. Akkor nem vette észre, felhúzódott ruhája szélét, alig takarta el a szerencséjére nem látszó tagbaszakadt nemi szervét, de amit most nagyon szégyellt.Tőben vastagodó erős combján kidudorodó izmai, bőrének feszülve, azt a benyomást keltették, hogy még saját bőrével sincsenek betakarva. Még a tunika vékony ruháján keresztül is látni lehetett erős gömbölyű farán, megfeszülő farizmai minden kötegét.
1.Haims falú 2 Valentinianus Valens bátya Nyugat-Római császár,364-375 Brigetionban Ó Szőnyben halt meg.a qvad béketárgyalások alatt 3. Kurus Körös Cris folyó.Rom –Ukr- Magyaro.4.Thivi cselédlányok thiusok cselédek,5 Fatha karám gárda istálló 6.Gajut fogat.7.Hlajfs kenyér 8.Daigs kelt tészta.9 Katils kas 10.Frigidrium hidegvizű fürdő. 8 Thahó vályog
A kinti verekedés után még jobban megduzzadtak izmai, erei, az amúgy is izmos karján és alkarján. A király rekeszes kövekkel ékesített, aranyfibulával díszített fehér tógájában várta őt.. Nagy tisztelet adásának a jele volt, a kindinis részéről, gondolta Ushdibab. A teraszon még bíbor színű tógájában látta. – Légy üdvözölt, minden gepidák kindinse, borult térdre. Sokszor saját magán is csodálkozott hogy milyen könnyedén használja, a rómaiaktól tanult, mézes másos, dicsőítő hízelgő köszöntéseket. Hajas végtére rokona volt, de király volt, sehogy sem tudta visszafogni, áradó szavait. Kezeit szélesen széttárta, ártatlan gyermek arckifejezéssel, térdepelt, gyermekkori barátja anyai ágon első unokatestvére előtt. – Rég láttalak Harjas folytatta, maga után húzta Acát, és letérdepeltette melléje. – Ő az wintám, kunimundám, a feleségem, az alleman Gundobaudes király unokahúga, a szép Grunwinta, nekem Aca, mondta büszkén – feleségem! . Az Úr csak a húgom barátnőjét mentette meg attól a csapástól ,amely az én családomat, házamat érte mondta hirtelen elkomorodva, – Isten és Wotan előtt feleségem, családom, húgom. Csak most pillantotta meg a királynét, Aca szakasztott mását, egy kicsit hosszúkásabb volt a feje, termetre is tán magasabb, de ugyanazok voltak a vonásai, ugyanaz ismert féltékeny kékszemek, szikráztak a király feje felett. Tunikájának feszült érettebb, rugalmasan telt, felkunkorodó végű hegyes melle, Aca fehér meztelenségében, villant meg a szemei ellőtt. A kindins egyetlen regáliája csak egy germán aranygyűrű volt. Az asztalra tette övéből kioldott, piros aranyozott drágakövekkel díszített késtokjával együtt, az arany nyeles evéshez használt kését. A nő karja vékonyabbnak tűnt, meztelen felkarján tekeredő arany, filigrán díszítésű kiszélesedett végű karperec futott könyökéig. Meztelen karjai mellett melleinek gyors pihegésére figyelt fel. Ruhát cserélt, meztelenségére tapadó világoskék tunikája anyagán keresztül, mintha Aca rózsaszínű mellbimbóit látná, zavarta hogy mindenki láthatja. Lábai ápoltabbak de ugyanolyan szépek voltak, lábszárán, térde alá tekerődző díszén szemei, a fehér térdéi felé futottak. A nő tudatára adta hogy, tudja hogy bámulja. Csakis neki jelezhetett, mintha Acát látná, egy könnyed mozdulattal, megigazította térdig érő görögszabású ruháját. Feljebb húzta karcsú, Acánál hosszabb, ugyanolyan telt combjait. Többször is az volt a benyomása hogy Aca ül vele szemben. Ragyogó nedves szemekkel húzódott hátrébb, és egy pillanatnyi időre, enyhén széttárta, a férfinak, dús szőrzetű ágyékáig kinyíló, hosszú sima combjait. A kedves és hivatalos mosolyban megmeredt arcán nem lehetett nem észrevenni, mint kifutott arcából a vér, elsápadt, elvékonyodó orra szája széle, még vonzóbbá tették. Összeszűkölő szembogara, nyájas arckifejezése mögül majdnem átszúrták a mellette térdepelő Acát. Egy pillanatnyi borzongás után Ushdibad el is felejtette, az imént látott, ajakszerű puhaságot, amiről nagyon is jól tudta, hogy mi az, és magába szippantotta Aca ismert, ágyékába sugárzó illatát. – Csak véletlen gondolta. Kindins üdvözletét fogadta, nem törődött többet, az imént látottaktól. Már mindenben utánozzuk a rómaiakat gondolta, a római és görög divattal együtt a gepida kindins udvarába érkeztek szokásaik, jutott még eszébe. Fejedelmi csillogású, gravírozott, rúna jeleket is látni vélt, a kindins aranyfogantyús, római földön készített üvegcsészéin. Eszébe jutottak Fastida szavai a királynőről, a gepida hagyományokról. Üvegpoharakból kínálták fel a bórt. Köszöntésképen a kindins majdnem szájon csókolta Acát. Ushdibád nem is csodálkozott a két nő között észlelt hasonlóság miatt. A kunimunda üdvözlő csókját, verejtékező hideg tapintatúnak, érezte. Csak Sesa aggódott a háta mögött, alig láthatóan visszafogta és visszahúzta, a melleikkel helyt csináló thiviket. Állandóan a vendég csészéjébe szerették volna tölteni a kindins, Sirmiumi fehérborát. Inkább biztos, ami biztos alapon, mert Aca még nem ismerhette gazdája minden oldalát, saját maga, etette, a puhára sült, forró birkahússal, a tenyerében tartott, rúna feliratos ezüst tálból.
1 Regália jogar korona a király méltósságát, hatalmát jelképező ékszerek.
A királyné nyájasan mosolyogott mikor, elutasította, a felkínált ételeket, csillogó puha ajkaiit mozgatva, búgva beszélt, az egyik udvarhölgyével. Igyekezett fontoskodónak elmerültnek tűnni, barátnőjével, csakhogy ne kelljen a férje mellé ülnie. Kecsesen mozgatta melleit, és fejét, ahányszor Ushdibad feléje fordult. Egy nyújtózkodó mozdulattal levette a nyakában csüngő pompás, romai nagymedalionos nyakláncát, azért hogy kihívóan rázza Ushdibadnak, dús szőke haja fürtjeit. Szemmel láthatóan élvezte, hogy Ushdibád minden mozdulatára, ha akaratlan is de felfigyel. Egyenként húzta le hosszú fehér újairól drágaköves aranygyűrűit, melyeket, hangosan potyogtatott, az elébe tett aranytálba. Ushdibad nem értette őt, kezdte feszesen érezni magát, a kunimunda köré gyűlt frauják, feleségei gyilkos pillantásokat vetettek Acára Látta arcukon irigységük, a ritka, a király udvarában eddig sohasem látott, csak a római nobilissimusok feleségei által viselt csillogó drágaköves ékszerei miatt. Mindenki láttára szájon csókolta, és erősen magához szorította a mit sem sejtő, boldog Acát. – Az elkerülhetetlen háborúra, a félkezű Herura! Itták fenékig ki poharukat. Minden felöl szitkok, gótokat átkozó, egymást felbátorító csattanó szavak, hangoztak egyre hangosabban. A kiáltások egyre hangosabb hangzavarban erősödtek. Sesa aggodalmai ellenére, Ushdibád oda se figyelt, az egyre gyakrabban elhangzó, párbeszédekben felhangzó csatakiáltásokra. Zavarta hogy egyre többen csapkodták vállon. Hiába tiltakozott Sesa, gazdájának inni kellett a barátságra, háborúra .- Ügye te is a gótok halálára üríted poharat,- Höllébe a gyűlölt gótokkal, válaszolt jókedvűen Ushdibad – akkor miért bújsz, asszonyod mögé, hangoskodott egy erőszakos kötözködő hangú frauja.- Harcolni fogunk, folytatta szellemesen, hangosan, támogatókat keresett. – Téged az asszonyod szoknyája mögé bújtan fogunk majd megismerni, fordult Ushdibadhoz, többször is a vállára ütött miközben hangosan kiröhögte, a kindins előtt – Jó Istenem! Jó Istenem! Hebegte sápadtan Sesa. Ushdibad csak legyintett, nevetett megjegyzésén, jó kedvében volt. – Az ilyen gyávák hogy merészelnek a kindins elé ülni, folytatta felbátorodva a többiek nevetésétől a frauja felbiztatva. – Harcos vagy? Kérdezte hirtelen széles kaján arcvigyorral Ushdibad – Aj jaj jaj! – Gazdám ne, ne! – Istenemre! Hallatszott Sesa kétségbeesett könyörgése Ushdibad felpattant és egy váratlan nagy ugrással utolérte a távolodó frauját. Könnyedén félrelökte a többieket, és hajon ragadta. Mint a zsákmányát maga után vonszoló oroszlán, húzta hajánál fogva, a rúgkapáló szabadulni próbáló, fájdalomtól üvöltő embert. A legközelebbi sátortetőt tartó vastag fenyőfa oszlopáig vonszolta és ahhoz csapta fél kézzel. Távol tartotta magától, nehogy befröcskölje vérével fehér tunikáját. Csak a terem túloldali végében nem láthatták hogy mi történt. Továbbra is hangosan mulatoztak, üvöltöttek, későn vették észre, a közelükben levők már rég elnémultak.
Így néz ki egy gepida harcos, és az oszlophoz csapta a frauja fejét. Hallottátok! Gyáva vagyok! – Megsértett, azt mondta Ushdibadról hogy gyáva, asszonya szoknyája mögé bújt Többször is az oszlophoz csapta. Hirtelen csend lett a teremben – Ő a bátor! A harcos! És elengedte vérző fejű ellenfelét – Hová! Rántotta vissza –itt állok! – Harcolj velem, bátor, erős, igazi gepida! – Nehogy elaludj, pofozgatta arcát, ébredj, nézd előtted áll Ushdibad a gyáva. A frauja hirtelen magára vizelt, rémülten nézték, hogyan lábain, végig csorog a vizelete, és tócsába gyűl a sarúi alatt – Oh dehogy, még most sem bújna asszonya lábai közé, látjátok harcolni akar, és egy kézzel, a felnyögő embert, még egyszer az oszlophoz csapta. – Na nézzük, mivel harcol. ha ilyen bátran hallgat. Durva kézmozdulattal, leszakította, és letépte karjaiba akadt ruházatát, a nyakánál markolta, mint egy rongybabát, testét, himbálózó férfiasságával, mint az ide- oda fityegett, a kindins, a nők és a többiek felé fordította. – Hogy merészeled a kindins előtt!
1.Sirmium ma Mitrovica 2.Nobilissimus uralkodó családból származó nemes
– Megaláztál egy frauját! Tért magához egy másik nagyszájú,- Siponjos! – Siponjos! – Örség Üvöltötte – Egy másik bátor gepida! – Ujjongott Ushdibad – De ő sem mer velem kiállni, halljátok, segítség után kiált, úgy kezdi a háborút, hogy segítséget után kiállt, ha neki kellene a kezébe fogni a kardot, gyere,gepidák nagy harcosa állj ki velem, könyörgök, harcolni szeretnék! Siponjosok tódultak befelé eltorlaszoltak a bejárati ajtókat. A frauják kétségbe esetten kiáltottak – kapjátok el! – Fogjátok el! Reptila és Alathár állta útjukat. – Nincs baj, amíg láttok!- Nincsen veszélyben a király! Nyugtatta őket Reptila – ez az ő ügyük. Szemmel láthatóan a királynak nem nagyon tetszet Reptila önkényes intézkedése. Tiltakozni szeretett volna, de a királyné ki eddig csendesen élvezte élete legszebb napjának hősét, igazságos szándékkal, bátran lépet közbe, gyorsan felállt és a király elé sietett.- Ne rontsd el szórakozásom, végre látom leghűségesebb, legjobb reiksed, simogatta férje arcát, kinek sehogy sem tetszett hogy felesége legjobbnak nevezi, – Had zavarja ki a részeg hangoskodó fraujaid. Harjas első megdöbbenésén túltéve engedett, – igazad van, megérdemlik. Bórt hozatott, és meg nyugodtan leült, a szemeit Ushdibadról le sem vevő felesége mellé. Nem látta azt, amit Amalaswinta éberen az első pillanattól kezdve Ushdibadba beleszerelmesedve látott. Minden szavát, arckifejezését, izomrándulását ágyékig hatoló, akaratlan kellemes bizsergésekben érezte, szemei pillantásait kísérte, megértést, és beleegyezést kapott, azokon az észrevétlen jeleken keresztül, a látszólag nyugodtan ülő, álig felfegyverkezett Reptilától, Gunderitől, Alathártól, Torsptilatól. Gyerekkorától fogva, népének énekeiben háborúról, csatákról, hőstettekről, szebbnél szebb, meséket halott. Meghatották, gyerekként a mesék, a hősök tettei, ismerte népének királyait, a szerencsétlenül járt kunijainak sorsát, szájhagyományok őrizték pórul járt népének történetét, magában viselte szerencsétlenségüket, hőseik voltak mindene, velük ébredt, kelt, siratta estig őket. Elfogatta, hogy nem létezhettek, de azt a mesevilágot is amelyben ő népével boldog és boldogan élhet. Akihez férjhez adták, eleinte azt hitte, ha Isten neki szánta, egyike lehet azoknak, az álmaiban élő hősöknek, nem vette zokon hogy tévedett. Isteni jelnek, ajándéknak vette, hogy a mai napon életébe lépett álmainak, egyetlen királya. Szíve szerelme, halála. Csak a mai napon látott harchoz, és csatákhoz hasonló, igaz élethű jeleneteket. Uschdibad egykönnyen és hihetetlen gyorsassággal, ügyességgel végzet tiz siponjosal, saját szemével látta hogy tigrisszerű gyors ugrásai, nem csak a mesékben léteznek, igazi valóság, Isten teremtette szépsége, vadsága, becsületes, férfias lovagiassága, igazságossága. – Istenem!, üvölteni szeretett volna, hogy megköszönje az Úrnak népének, neki küldött ízig hús vér, legszebb adományát. – Kindinsem, kindinsem rebesgette, elöntenélek véremmel, elereszteném érted életem!. Okos nő lévén azonnal felmérte veszélyben foroghat a királya élete, a hozzá nem méltó ártatlan butasága miatt. Átszállt lelkébe, lovagjának az igazságossága. Igazi királynőhöz méltóan ki megtalálta méltó kindins párját, igazságos döntést hozott, érezte tudása hatalmát és nem akart visszaélni vele Tudatában volt hogy férje és a frauják élete az ő kezében van. Azonnal átlátta, hogy ez kis számú, katonai harci tudással és tényleg harcolni tudó reikseknek, semmi akadályt sem jelent, a csak soknak tűnő, hősködő szemtelen frauja, és az sok, semmit sem érő siponjos. – Nem hallottátok fordult most már kötözködően feléjük Ushdibad, az őt tapsoló és bátorító királynő előtt – Gyorsan hajtsátok végre a parancsot, takarodás förmedt rájuk – Holnap veletek leszek, ki isszuk a kindins összes borát Ushdibad álja – Üdv ujjongtak! Rövid vezényszavak, hangos parancsok hangzása alatt vonultak ki az udvara. – Ti nem hallottátok förmedt a még mindig ajtóban álokra. – Csak frauja parancsainak engedelmeskedünk, válaszolták elbizonytalanodva .- Hu ha, ilyen sok hadvezére van a gepida harjisnak! – Kindinsem borult térdre a király előtt, ki az a gepida hadvezér, kit nem te neveztél ki. Egy gyors mozdulattal, mint felállt kihúzta a király dísztőrét és a bátor ellenszegülő siponjos feje mellett az ajtófélfa, cölöpjébe vágta.
A tőr, figyelmeztetően, mélyen behatolva rezgett a fában. – Ide, mutatta homloka közepét, ide, ha azonnal nem mentek ki innét, a királyné tapsai között, a király is elnevette magát, meglátta, az ajtójából rémülten elfutó siponjost.- .Kihúzta a király tőrét az ajtófélfából. A megszeppent megszólalni sem merő frauják, még a reggel óta részegeskedő sinistansok elé állt – Ki fog harcolni majd helytettek, a gótokkal rázta két erős karját,- csak a szátok jár! – Hogy áll majd a kard gyenge hitvány kezetekben. – Futottak már el előletek gótok! – Mondjátok, hányszor futattátok meg a gótokat! – Hányszor? – Hogy lehetséges, hogy mindenki, parancsokat osztogat és mindenki hadvezér. Hol vannak a drinchtinindsok, mert én egy katonát sem láttok, köztetek, egyet sem! Mit képzeltek, hány hadvezérünk lehet, vagy ahány, mind amerre, arra fut, ha majd támadnak a gótok. Egy teljhatalmú, csak egy létezhet, és az a kindins! – Parancsold meg, ha még nem késő, öljem le azokat, kik tudatodon kívül, a gepida hadsereg fővezérének képzelik magukat..- Ha háborút akarunk, így kezdődik a renddel, első a rend. – Hogyan tudjátok majd vezényelni embereiteket, ha nem értettek hozzá! -Hogyan? Ha majd mindenki félve, elfut, recseg, törik a csont, ömlik a vér, hörög ló ember, mit képzeltek magatokról! – Mit képzeltek van köztetek olyan, ki szembe merne szállni velem, vagy a gótokkal? – Ott vannak mutatott a reiksek felé, bízzátok reájuk! – Heru fél kezére én döföm le azt a fraujáját, most és azonnal aki a kindins előtt még egyszer kimeri ejteni száján, vagy ha drunchtinondsa kimeri ejteni a száján a kindins előtt, hogy csak a frauja parancsainak engedelmeskedik. A háborúban a kindinsé a frauják összes drunchtinondsa, joga akarata szerint rendelkezhet velük!. –Istenem!- Istenem! Fordult meg Amalawinta fejében csak ő lehet népem, kunim, igazi királya, büszkén nézet a reiksek felé, Ushdibad felé áradozó szemeik csillogásában, mélyen a lelkükbe látott, rangban felette álltak, de benne látták fiatal, magról kihajtott megbízható utódukat. Ő volt a jövő, a saját gyermekük, kindinsuk, kiért most hősi halált halnának. Istenem fohászkodott egyfolytában a közelében, szeretett volna lenni, szép arca előtt hogy meg érintse testét, lába elé boruljon, üvölteni szeretett volna, megtalálta .- Így beszél egy igazi kindins. Őrömmel nézet végig a megszeppent, gyáva fraujákon! Ő az én királyom hajtotta meg előtte, alig észrevehetően, a fejét. Csak akkor kapta fel mikor Ushdibad dühösen pontosan célozott, és újból elhajította a tőrt, mely zajosan befúródott, és ugyanott rezgett mint az előbb, az ajtó fél fában. -. Mit ácsorogtok robogót kifelé az udvarra Reptila hangosan beszélt, kiosztotta az őrszemek feladatait. Mindenki érezte, hogy tényleg elérkezett az a nap mikortól nagyon komolyan kell hogy vegyék, és teljesítsék a kiosztott feladatokat. Reptila visszafogta mámorukból ki sem józanodva, dühösen elhagyták a király szálását. Jobbnak látták hogy haza menjenek. A reiksek teljes teljhatalmat érezve futkároztak, hogy megszámolják a létszámot, féltek, hogy a történtek miatt, sokuknak elmegy katonáskodó kedve Nagy örömmel, ültette maga mellé, Harjas borral teli poharát kínálta neki, és fenékig ki itatta vele. Boldogan veregette a hátát, az egyre csillogóbb szemű Amalaswinta előtt. A király római ízléssel épített pincéjébe is lementek A már vele forgó szobából, ahogy kitalált, szégyellte, hogy az arra a célra kitalált helyiségben levizelte, a király cserép és fajansz edényei alatti kőpadlóját. Megkönnyebbült mikor a tivik, nemtetszésüket kifejezve, szitkozások között töröltek fel a vizeletét. Még valaki, egy férfi is velük mulatozott de azt nem látta tisztán, egy másik világ párnáin járt és azok, állandóan kicsúsztak a lábai alól. Csak a hűvös bórt érezte, mint lefolyt a torkán, egyetlen egy világi érzete, a kába és tompa koponyájában. Többször is megígért valamit a királynak, Amalaswinta lebegett, feléjük tornyosult, felnevetett, olyan furcsa volt, mint lepottyant elébe, és a kindins lábainál zokogott.
1 Drunchtinons hivatásos katonák. 2 Kuni nemzetség 3 Reiksek katonai vezetők
3.Harjis a nagy hadsereg
Nem értette min vesztek össze, olyan szép volt, de azt sem miért zavarta el a királyt, és azt a sehova se tartozó kísérő árnyat. – Édes Aca feleségem az én feleségem, nyújtotta felé kezeit. Aca a kindinsel lebegett az ajtón kifelé – hová mész kérdezte Acától csodálkozott, hogy Harjasal libbent el. Szomorú volt emiatt, hanyatt dőlt, forgott vele a mennyezett, le szerette volna állítani, nem talált semmi módot hogy hogyan törjön ki forgásának gyors őrvényéből, hogyan üljön fel, de ahogyan felült Idegen nők vették körül, velük is ívott hűvös italukból… Hirtelen egy ágyékáig futó bizsergető kellemes illatot szippantott tüdejébe. Az illat mélyebbre hatolt, egyre mélyebben áradt szét testében, a mellette üllő nőből áradt. Szájon csókolta, a visszajött Acát ölelgette – bocsáss meg szerelmem, megbocsátanál? Aca nem válaszolt be akarta fogni a száját, a lány után kiáltó száját mely sehogy sem akart becsukódni, nem értette, hogy ha Aca mellette van, mit akarhatott attól a lánytól, valamiért feldühítette őt.. A lány átvetette combjain a lábát, hogy elérje a száját, beléhatolt, és türelmesen tűrte, hogy letépje ruháját, elárassza csókjaival, Mintha hosszabbak lennének combjai szájíze is más, vadabb, erősebb illatú, mellei is nagyobbak teltebbek tűntek. Megszédült, egyedül maradt, de nemsokára, visszatért lebegve a király, most ébredhetett fel, félmeztelen tiwik simogatták, Aca kiáltotta, hirtelen előtűnt Aca, sírva lebegett miért sírsz? A kindinsel vesszekedett utána elzavarta a kindinst, simogató lányait. Égyedül maradt,- Aca jer vissza kiáltotta, tehetetlenül a földre zuhant, ahányszor lábaival a lebegő párnákra lépett. Helyette megjelent térdig érő firizében, Amalaswinta, a körülötte repdeső nagyszájú nagymellű thivikkel.. Szerette volna elkapni a mindig ügyesen lebegő és kicsúszó thiviket.Felforrósodva anyaszült meztelenre vetkőzött semmi szégyenérzetett sem érzett ágaskodó férfiassága miatt, a thivik után futott, Amalaswinta fogta le száját, ugyanúgy mászott alsó testére, mint Aca, elérte kezével, nem szerette volna, hogy megtörténjen de a nő testében érezte magát. Aca nedves teste mellett ébredt megkívánta, ahogyan a hasán szétterpesztett lábakkal aludt nem tudott ellenállni kiáradó illatának. Megfogta, magához húzta, mélyen belehatolt. A nő, önkívületén kívül fokozta, végét nem érő gyönyörét. Kellemes érzéssel ébredt, Aca kibontott hosszú hajával a mellén. – mikor nőhetett ilyen hosszura, egy pillanatig tarthatott tűnődése, a nő visszarepült vele abba a másvilágba ahonnét nem is oly régen tért vissza, lélegzetnyi időt sem adott neki. Fájdalmat érzet, de ez a feszítő fájdalom most a pattanásig feszült és az öröm legmagasabb fokárra repítette, kifutott belőle a levegő, folyamatos, egymást követő, rohamokat élt át. Felöltözve ébredt, Acának csak az illatát érezte, furcsának találta. Hirtelen szomjas lett fájt a feje. Megtalálta azt a nagy fadézsát, amelyben a vizet tárolták úgy ruhástól esett át a peremén, a fejét többször is hideg vize alá dugta.. Csuromvizesen lucskosan lépet ki az éjszaka friss hideg hegyi levegőjére. Sesa előre látóan még a veszekedés előtt kifutott Acavál a hátsó udvarba, a cselédszállások közelében a szín, egyik gajutján talált neki fekvőhelyet, biztos ami biztos, szalma alá dugta a lányt. Szigorúan megparancsolta hogy várja meg, amíg nem tér vissza.Ushdibaddal. Sesa a nagy civakodás és hangoskodás végére várva, fáradtan elszundított. Rémülten ébredt az éj vég szokatlan csendjében. Szerencséjére, ép a tanácsteremből keresésükre induló csuromvizesen átfagyott, részeg, és dühös Ushdibadba botlott. Sesa saját ingét levetve törölte szárazra, Ushdibad testét.. Semmire sem emlékezett csak a pityergő Aca karjaiban nyugodott meg, mielőtt mély álomba zuhanna a lány forró melegében. Ki sem aludta részegségét, és már hívták. A királyon is látszott, hogy boros fejének nagyon nehezére esik, ez a ragyogóan napsütő forró reggel. Reptila fáradhatatlan, józanul, a reiksekkel tanakodott, hangosan vonult végig az udvaron, vitatkoztak a velük szemben elterülő erdő sorsáról. A frauják elvitték a szolgákat, nem volt kivel kivágassa a fákat. Szakértői szemei elől, eltakarták a kilátást. A hőségtől Harius frauja, és a kindins a ház terasz alatti árnyékában talált menedéket. Amint Harius meglátta, dühösen kitört, mérgesen fogatta őt
– Hogy merészelted, a gaufards beleegyezése nélkül, rávenni a kindinst, hogy a reiksek elvegyék a katonáinkat, hogy merészelted ? – Kindinsem egy ilyen jött ment miatt, zavarsz el minket? – Elzavarod hűséges alattvalóid? – Oh Istenem szabadíts meg minket a gonosztól Ushdibadtól – Harjas sápadt arccal hallgatta Harius kitörését – Kindinsem csalódtunk, nélküled fog összegyűlni a mathleins. Elveheted siponjosainkat, de cselédjeinket hazavisszük Ha ez a te akaratod. Ushdibad fájó fejjel száraz szomjasan hallgatta végig, a dühöngő frauja fenyegetőzését, nem tudta ki állni hogy ne szóljon bele – Hogy beszélsz részeg frauja, barátommal? Harjas feldűhödött – Kindinsem ez a te barátod ?- A te rosszakaród, pusztítsad el, de azonnal Olyan erőszakosan hadonászott kezeivel, hogy a még ki sem józanodott Ushidabadnak, az a volt a benyomása, hogy megütné őt, felemelte a karját, védekező lendületéből vágta szájon Hariust Az ütéstől hátrafelé tántorodott, nekivágódott egy edényekkel teli asztalnak, abban megbotlott, és mint hanyatt esett belegabalyodott egy gulyába állított lándzsa kötegbe. Kapálózott, kapaszkodott, megvágta a kezét az egyik ráeső fűzfalevél alakú, lándzsa, éles hegyében. Feljajgatott, fájdalomtól eltorzult arccal, a sérült kezéhez kapott. Köntösére,hasára folyt, melléhez szorított kezének, egy nagyobb elvágott éréből kibuggyant vére. Még jobban feldühödött, megalázottan sziszegett a dühtől. Mérgében felkapott egy a keze ügyébe kerülő lándzsát és teljes erejéből, az éppen akkor, a kindins előtt, letérdepelő Ushdibad, hátába hajította. Hallották a veszekedést, az edények csörömpölését.
Harius ahogyan hátra esett ledöntötte az asztalon tárolt, fegyverek kenésére használt, zsírral teli agyagedényeket. Pukkanó hanggal törtek szét, nehéz súlyuknál fogva csapódtak tompán a földhöz. -.Ushdibád! – Kiáltották többen is, az abban a pillanatban letérdepelő Ushdibadnak. – Bocsáss meg kindins, nem kellett volna megütnöm, hallotta a kindins csontjainak karcoló hangját, bordájának recsegését, a lándzsa hegyének puffanó találatot, jelző hangját. Felnézett az ütéstől hirtelen hátra vágódó testre, szegycsontja alatt a lándzsa, mélyen beléhatolt, a hasába. Támasztás nélkül, nyelének nehezéke, Ushdibad lábai előtt csapódott hangosan a földbe. Vége lekonyulva állt ki a hasából, a fájdalomtól, meggörnyedve a kindins összerogyott, beleesett a lándzsába, és meg egyszer felnyársalta magát. Eltorzult arccal dőlt oldalra, a hasából kiálló lándzsával…Kiömlő vérében fetrengve, azonnal meghalt – Istnem a kindins Ushdibad azonnal kijózanodott, megpillantotta, a háta mögött a meglepett Hariust.. Erős lábizmainak egyetlen egy teljesen elrugaszkodó erejéből vette rá magát, vele együtt esett, maga alá tiporva Harjast.- Megölted a kindinst, markolta erős kezébe torkát – Gyilkos! A többiek is, éppen akkor értek oda – átkozott húzta a nyakánál fogva, rázta Hariust, – mit tettél! Még erőteljesebben szorította – enged, – enged el, fejtették le újait, a már eszméletlen, félholt embert nyakáról, – A kindins meghalt! Lehajtotta tenyerébe az arcát, és sírva fakadt – Nem tudtalak megvédeni kindinsem, a háborútól, haláltól szerettelek volna megóvni, megvédeni kindinsem! – Tudhattad, ez nem játék, Reptilla szótlan átfogta a vállát, és melléje térdepelt -. Meg ölted a kindins gyilkosat belehalt – Az én hibám, miattam, zokogott – engem akart az én véremet akarta! – Ezt majd megbeszéljük de nem most. Amalaswinta sápadt arccal állt meg előttük. A frauják feleségei, a férjeikkel még az este elhagyták a házat – Bocsáss meg nekem, királynőm, bocsáss meg, nem tudtam megvédeni királyod, nem tudtam. Leguggolt melléje, vigasztalni szerette volna, térdére tette puha kezeit – életed is oda adtad volna érted, tudom, megvédted volna, mondta szelíden könnyes szemekkel,- Nem, nem, ő miattam hallt meg, sírt zokogva Ushdibad.. – hogy miért térdepeltem le éppen akkor,- hogy miért térdepeltem le, a nekem szánt gyilkos fegyver elől, játszottak, kértem ne játszanak a fegyverekkel űrnőm! – Harius engem akart, engem, megütöttem, ártatlan, ártatlan volt hebegte, arcán lefolyó könnyei közt
1.Gaufards.nagytanács 2 Fauramathleinnépgyűlés
Amalaswinta is vele pityergett, bűntudatot érzett Harjas senkinek sem ártott, tegnap pillantotta meg azt a vércseppet ősei elfolyt véréből melyhez oly boldogan hozzányúlt és már minden véres. Rossz előérzetei támadtak rossz jeleket vélt felfedezni, miután e férfi karjában feláldozta becsületét, vajon még mit kérhetnek tőle az Istenek hogy népéért tegyen, hisz ő csak egy ember, egy szerelmes nő. Hirtelen a szívébe döfött volna egy tőrt. De csak hosszú fegyverek hevertek körülötte, tehetetlenségé miatt zokogott tiszta szívből sajnálta férjét A mellette összetört férfi zokogását hallgatta Isteni akaratot követett. Elhatározta hogy az útjába küldőt férfira bízza életét, sorsát, halálát, szerencsétlenségét. Aca és Sésa sem zavarta többé, úgy fogadta el jelenlétüket, hogy mint Isteni szerelmének igazi hitvese, és párja, egyformán és Istenként kell hogy szerese őket. – A háborút a mathleins szavazta meg, és háborúban a nép nem maradhat hadvezér király nélkül! Kiáltotta Reptila A tanácsterembe vonszolták, az állig felfegyverzett siponjosok és Reptila a fejére tette, a római utánzat galea sisakkoronát. Ushdibad attól félt, hogy kiesik homlok drágaköve, hideget érzet a nyakában, mint a sisak széléről lelógó, két pántlika, vagy diadem drágakövei a bőréhez értek. Kirázta a hideg, Reptila, kihasználta meglepettségét, gyors mozdulatokkal azonnal ráfonta Ushdibad ujjait, a díszes életlen lándzsa hegyére. – Adjon neked a mindenható Isten, kezdte imáját a pap, Aca és Sesa aggódó arcáról olvasta, hogy ő a gepida király. Igazságtalannak fogta fel, a gyorsan pergő percek eseményeit, de nem menekülhetett el a barátok arcai és akarata elől. Trónbitorlónak érezte magát, túl nagy tehernek vélte, a bizalommal reá ruházott feladatott. Alig halotta a volt király, ariánus papjának szavait, az apostoli ajándékról, a népének az Úrhoz térítéséről. – Legyél Krisztus apostola, hogy minél több népet térítsél az Úrnak, apostolosságának jeleként, örökké viseld keresztjét, olajjal kente fel őt, nem értette kik voltak, Saul, David, és Samuel, akik felkenését utánozta ez a Syriából a király udvarába tévedt pap. Isten kegyelméből, akár már aipiskaupus is lehetne, ez a szentséges olaj, sokkal fontosabb, mint a Jézusi haj. Még örült is hogy nem kell hosszú hajat viselnie. – Oh Uram bocsáss meg, hogy fiadat nem veled egytermészetűnek ismerem el, Isten kegyelméből ruházom fel hatalommal szolgád! A felszentelési szavaitól ismét lelkiismeret furdalást érzet az elhunyt királyért,- Örökké éljen Ushdibad a király kiáltották –Ámen! – Légy ura a te testvéreidnek!.A pap Isteni imádatról beszélt nyelvükön, nyíltan tisztán hallhatóan hallotta szavait, hogy csak imádkozni tudd a királyért. – Békét az egyháznak, a népnek! A rablás és a visszaélések üldözésére, a jog betartására figyelmeztette őt a pap miközben könyörületességét kérte. Senki sem tudott a papon kívül énekelni. Nagy nehezen előkerítették Triostila reikset ki a másik tavaly meghalt papannak segédkezett. Szép hangjával, a pappal együtt énekelték el a Légy ura, a te testvéreidnek.
1.Nagy Constantinus 306-337 uralkodása alatt divattá vált a galea sisak korona lelogó szalagja diademjai megkülönböztették a testőrei sisakjától,a germánok inkább a sisakot választották,uralmi jelvényül.2 Tisztelem a királyt, de nem imádom,imádkozom érte 180 Theophilus Antiochiai püspök.3 Arius ariánusok szerint Jézus nem egytermészetű Istennel a Nikeai zsinat kárhoztatta Arius tanitását.Anastazios hitvallást tett hogy Jézus az Atyával egytermészetű.. A Rimini zsinat után a katholikusok a Fiút az Atyával egytermészetűnek mondták. 3. Aipiskaupus püspök.4..Szentséges olaj, mivel bekenték a haját, vagy a hosszú haj viseletének a divatja szerint koronáztak.751 után. Elfogatták a szentséges olaj használatát.uralkodói jelvények voltak a lándza hosszú haj és a szentséges olaj mivel felkenték (Saul Salamon és Dávid királyokat is) .A királyi avatás szertartás rendjét először, Egbert Yorki érsek 732-766 állította össze, azonban Dunstan Canterbuyri érseknek a nevével jelölik. 973 Edgar ordo. 962 Mainzi ordo
Hirtelen kitisztult előtte minden, még azoknak a katonáknak az arcát is tisztán látta kiknek tegnap megígérte, hogy ma velük fog inni. Magához hivatta, az Amalaswinta mellett, szomorúan üllő gepida pogány ufargudját. Hajas halála után, egész nap meg sem szólalt, olyan hitetlenek tűntek a vele történtek. Lelke mélyében csak elfogadta, az álmaiban sem remélt tisztségét – Senkinek sem akarok csalódást okozni senkinek szólalt meg halkan, örülök e nagy megtiszteltetésnek és szeretném, ha ti is örülnétek .- Ismertek, mindenhol ott leszek a bajban, hiába is próbálnátok óvni, hiába nem leszek, hosszú életű, tegnap is meghalhattam volna, de ti kindinsnek választótatok! – Isten így akarta, bízom, hogy megvédi életem, halála előtt megígértem Harjasnak hogy személyesen fel fogom keresni a Hunokat, becsületemre betartom szavam, ha az Úr elveszi életem akkor vegye el – Van köztünk valaki, ki bölcsebb, ki ismeri népünk minden baját, ki ha elpusztulnék, segíthet nektek. Én csak egy vagyok a sok kard közül, itt van Reptila a Reiksek, itt vagyunk azok kik mind szó nélkül, elpusztulnánk adott szavunk becsületéért, de mi lesz a néppel, azokkal kiket itt hagyunk? – Tegnap Isten szeme előtt hűséget esküdtem, feleségül vettem szerelmem. Milyen büntetés várna rám, ha fajtám pogány törvényei szerint nőül venném, az ó akarata és beleegyezésével Amalaswinta királynőt, Harjas király szerencsétlen okos feleségét, hogy népének hagyjam, mindkettő feleségemet egyformán fogom szeretni. – Harjast el sem temettük, de úgy érzem Isteneink megbocsátanák, mert egy olyan királynőt adok vissza népének, akinek mindennél fontosabb népének boldogsága, és jövője Ushdibad a zokogó királyné elé térdepelt. – Én Ushdibad pogány Isteneink és Isten akaratából a gepidák választott királya, népem jótevőjeként, pogány törvényeink hitte szerint, kérdem, akarsz szeretett feleségem, népem szeretett királynője lenni? Elfogadod feleségkérési ajánlatom és letérdepelt előtte. A királynő felállt, mindenki visszafogta a lélegzetét, megfogta Uschdibad kezét, és felhúzta, a király miután felállt Amalaswinta a térdei elé borult. – Lelkem, népem megnyugvására királyomnak férjemnek tekintelek uram! – Neked kínálom fel életem, halálom, sorsom, tégy akaratod szerint és rendelkezz velem. Megszűnt minden neszezés mozgás hogy ne zavarják az egybekelést, csendben sírtak elérzékenyülten Eszébe jutott Aca, megpillantotta sápadt arcát, odalépett melléje, megcsókolta, száját, nyirkos homlokát, megfogta imádkozó nedves kezeit, és gyengéden a szívéhez szorította. Amalawinta elé vezette, mindkettőjüknek átfogta a vállát – bocsássátok meg nekem Isten akarata, Isten akaratából, szeretlek benneteket, életem legszebb ajándékait életem is a tiétek!.- Könyörögve kérem, fogadjatok el, könyörgöm. A pap folyamatosan mormolt és énekelt az ajtó előtt Senkinek sem volt szabad megfürödnie a szertartás után. De már alig várták hogy a pap eltávozzon, bosszúból azonnal Ushdibadra vetették magukat.
Vége az I fejezetnek
II fejezet
Bee szép – Skilgár tátott szájjal állt a víz partján, a Danubius hullámzó erős sodrásában, egy római triremis haladt az árral szemben. A tenger melletti mocsarasban, ahol eldugott haimsájában élt, ilyen közelről, eddig még soha sem látott ekkora hajót. Ha ki is csónakáztak a delta sárga vizére, akkor is ritkán, távolról látott ehhez hasonlót. A nagy hadihajók, sohasem merészkedtek felhajózni az állandóan változó medrű mocsaras folyó ágaiba. Thiudgar tarisznyájába tette szagos ordáját, egy harapásnyi kenyérlepénnyel szájában, csámcsogott, félrehúzott egy vastag zöld fűzfaágat, idegesen bajlódott, matatott, az arcába, visszacsapódó ággal, hogy jobban lásson, kíváncsian felállt, és belegazolt sűrűjébe. Három napja, semmi érdekeset sem látott. A túlparti római oldalon, nagy volt a sürgés, forgás arattak. A korai nyár párás hőssége miatt, a folyó partján húzódó fák árnyékában haladtak. Még így is alig lehetett érezni a víz, friss, hűvös szellőjét. Sehova nem mehettek a két öreg halász nélkül. Jóban voltak a part menti, inneni, és túloldali lakóival,- jó ismeretségben lehettek, gondolta, ha már mindenki köszönt nekik. Idegesítette egyszerű magabiztos szemtelen magatartásuk, a soványabbikat, ha nem is látta, érezte hogy már is a háta mögé állt. Eleitől fogva elege volt, ebből a lekezelő gondoskodó bánásmódból, mintha gyerekek lenének. Itt az ideje, hogy bemutatkozzon, egy kis kötözködés, jót tenne, a többieknek is, legalább a tudatukra hozhatja, hogy, nem lehet vele csak úgy, félvállról bánni. Ura udvarában, ő volt a legerősebb, leghíresebb verekedős, poroszló vezér. – Ide valósi vagy?- kérdezte hanyagul, mintha nem is érdekelné a válasz. A túlparton, gondosan kivágott farönköket, húzó rabszolgák felé fordult. Apróknak látszottak. A római oldal hosszában, mértani pontossággal fa, egy, két helyen kőlépcsők vezettek, a cölöp, tégla, kőgátakhoz. Ameddig szeme ellátott, sorakoztak a zsúfoltig, búzával, rozzsal, teli hasú amforák. Irigykedett a parton sorakozó fogatokra, szekerekre. Gazdájának sem voltak olyan, jól lakot, rabszolgái, kövér ökrei Még a távoli szérűkről felszálló, csepült gabona porfelhői látásától is nagyokat nyelt. A vízben egymás mellett kikötött, kisebb, nagyobb sajkák, tutajok, bárkák, olyan gazdagságokkal voltak megtömve, amiből neki sohasem lehetett része. A víz felől az evezők szabályos csobbanása sem nyelte el, az élesen hallatszó, hangos vezényszavakat. Ilyenkor felgyorsult az üstdob ritmusa is. A kék, piros, ezüstözött, aranyozott és a reggeli napban csillogó csatahajó, inkább feléjük közeledett. – Ismeri a medrét- szolalt meg váratlanul a másik kalauz – a sziget felől sekélyebb a víz. – Nem hallottad – kérdezte újból felemelt hangon – ide valósi vagy?- De csak a kalauz megvető pillantásával találkozott -. Nem is vagytok olyan öregek, na beszélj! – Áh értem- mondta hangosabban, – hé Malonar – fordult öccséhez, ugye, soha sem szerettük a tajfalokat, úgy nézett a kalauzra, mint egy macska, ki mielőtt felfalná egerét, futni engedi, a karmai közül. – Ezt mindenki tudja.
Danubius, Duna folyó 2. Triremis. Háromfedélzetű, három evezősoros, római csatahajó. 3 Haims. Falu, gót elnevezés. 4 Delta. Szerző a Duna deltáját érti. 5 Andbahts. Gót poroszló, helyi uralkodó fegyveres kíséretéből. 6 Romula. Ókori római erődítmény település neve az Olt (Románia) folyón, nagy valószínűséggel kiürítése után, a környékén más népek is éltek a szerző. Főleg az Olt folyótól 30 km-re keletre a Limes Transalutanus közelében, az Olt folyó mentén egykor római védő vonal húzódott, a Duna vonala volt az történtek idejében a Ripa Gotica 7 Luciui. Romániai Jalomica folyó, latin ókori neve. 8 Wotan. Gót Istenség neve. 8 Mahteigs..Gót értsd hatalmas erős uraság. 9 Tajfal gótokkal rokon germán népfaj vagy gót nép, a fent nevezett időben a Déli Kárpátok, és a Duna között is éltek. .
– Na látjátok! Thiudgar elsöprő igazáért, tovább szeretett volna incselkedni, hátha felidegesíti, a két unalmas, és komor halászt. Egyébként sem méltó ellenfeleknek vett számításba, erejét, hatalmát szerette volna velük szemben fitogtatni – Bátor vagy andbahts, ha te az Romulai vagy a Luciui gótokkal kötözködsz. Magabiztosan, a háta mögé állt a másik kalauz. – Csak tudod, nyomatékosan beszélt – szokásaink szerint, megsértetted azt a gótot. Errefelé az öregeknek nagyobb tisztelet jár. Életeddel játszol, ha nem vigyázol szádra! – Mert ki kell, hogy majd álljál vele – Ah, győznöd kell, ha nem békíted ki, ahogy mondod, ravaszkás mosollyal a szemébe nézet, és ingujjával megtörölte arcát – de meg is ölheted, másképpen tajfal marad, mindaddig, amíg életben hagyod, vagy nem bizonyítja be az ellenkezőjét. – Wotánra mondom- jó barátok a tajfalok, nem is bánja. Hirtelen megállt – de ha ő győz, kiveri belőled tévhited, azt is, hogy máskor, ne sértegesd legjobb barátait. Megyek, beszélek a machteigsal, tényleg kíváncsi vagyok, ha ekkora a szád miféle vagy. Thiudgar a szabályosan, ritmusra puffanó, dobbanó üstdob hangjára a hajó felé fordította fejét. Érdekelte, amit látott, mert a többieknek csendet intet, hirtelen leguggolt. Skilgar is észrevette, a homokpadra kihúzott, hosszú lenn ponyvával letakart folyami csónakot. Emberi beszédhangok hallatszottak. – Nyolcan vannak – mutatta ujjaival a többieknek – még két gyerek- suttogta Skilgar.Thiudgar úgy nézett öccsére,mint lököttre szokás, amúgy is lekicsinyelte, szemöldökével vonta kérdőre, hogyan mert megszólalni. – Menjünk innen! – Az egyik kalauz, hátrafelé húzódott, amint megfordult, Malonar kötözködő, pimasz pofával, az útját állta. Jól megmarkolta a mellkasához tapadó ingét, olyan erősen rántotta meg, hogy a derekán körbefutó széles marhabőr szíjából majdnem kihúzta. A két halász azonnal egymásra nézett, a másiknak megvillant a szeme, nem sokat habozott, azonnal kihúzta, sok csiszolástól félholdalakú, fényes, éles tőrét, és egy szökkenéssel, Malán háta mögé ugrott. Rezzenetlen, kicserzett, mérges arca ráncai elárulták, ha Malan, nem engedi el azonnal társát, hátba döfi. Lépés előnyben volt a többiekhez képest, sőt Malan hátánál állt. Az tehetetlenül, egy olyan mozdulattal, mintha hideg vizet öntöttek volna a nyakába, lassan, megadóan behúzta két vállát, felemelte kezét, egy szót se szólt. Oldalra nyújtotta két üres kezét. – Jó, jó semmi baj,- mondta megadóan Thiudgar, egyáltalán nem számított, egy ilyen gyors ellenállásra. A hirtelen csendet Skilgar szakította meg, zajosan hátrafelé csörtetett a part felöl – na ne Thiudgar suttogta, csak nem akarjátok azokat ott megtámadni, romaiak! Azonnal elakadt benne a szó, mint felismerte a kialakult helyzetet. Malonar cinkos grimasszal, Thiudgar felé fordította arcát,, jóváhagyóan, megadóan bólintott, mintha csak egy ártalmatlan, nem sikerült, legény csínyről lett volna szó, és csak ennyi. Csóválta fejét, ő sem számított arra, hogy ilyen gyorsan reagál, ez a két aszott ember, kikkel csak, incselkedni szeretett volna. – Gyertek utánam – úgy indult volna felfelé, a parti ösvényen, mintha semmi egyéb, sem történt közöttük, – enged el – szólt közben az öregre,- olyan fenséges hangnemben, mintha ő lenne a helyzet ura, és kegyelmet add a két halásznak. Látta hogy értetlenül állnak, – ha úgy döntünk, hogy az a hajó a miénk, reggelig elfoglaljuk. – Úgy van – vágta rá Malonár – mit keresnek itt a mi partjainkon. – Hé én Fridigoja vagyok, Wotanra – szólalt meg az a kalauz, akinek az előbb Malan az útját állta. Egy gyors hirtelen mozdulattal kinyújtotta karját, tőre Malan mellétől csak egy arasznyira állt meg. Az megdermedt, ráébredt, hogy most az egyszer bele is halhatott volna, mert az előbb úgy kelt birokra, hogy nem figyelte a kalauz kezét – Ilyen emberek, mint tik, szemeit le sem vette Malanról, oldalra köpött,- ha közelebb mernek jönni, utoljára mondom, Wotánra a szívükbe döfök. Holtan szeretnék veletek találkozni – Ugyan – legyintett könnyelműen Malán, de amint megmozdult, a tőr hegye inge vásznán, bőrén keresztül, szíve tájékán a bordájáig hatolt Rémülten vette tudomásul, tényleg megölik, ha mozdulni mer. Egy micre, késztetést érzett hogy a tőrbe dőljön, elvarázsoltan nézte, az ingén terjedő vérfoltot.
Hasát is csiklandozta, ahogy ágyékán lefolyt, nem látta, tudta vére lábai között csepegett a homokra. Émelygett vére, gondolatától,- Te se mozdulj – kiáltott Thiudgara a másik kalauz, kezében mindenre képes tőre élét, ügyesen nyaki ütőerére tette. .Arra eszmélt, hogy az csak egy könnyed csukló mozgással átvághatja a nyakát .- Ha úgy gondolod, menjünk küzsdbe, csak rajta, – tette még hozzá, – a törvény szerint titeket, most meg kellene ölnöm, ez a király parancsa- szenvtelenül beszélt. – Mik vagyunk azok gótok, lehet tajfakok, de a béke őrei, innét Drobetától, a másik parton Rataria, Oescus, egészen Novae magasságig, hogy az ilyen útonállók miatt, mint vagytok, ne törjön ki romával a háború. Egy sebet, heget, sem láttok testeteken, jól nézzetek, mielőtt meghalnátok! – Látjátok a hegeim, rajtatok az lesz az első és utolsó seb, amit hátatokon vágok. – Törőm, belétek döföm .- Megölöd a bátyám, miért csinálod? –Meg szúrtad! – Hagyjátok már abba, rimánkodott. Thiudgar térdre roskadt, megijedt, Malán csepegő vérétől. Véres ingén, a piros folt, csak egyre nőt, engedjetek hozzá, elvérzik,- nem tettünk semmi rosszat, semmit, nem árultuk el a királyt, rimánkodott, hagyjátok már abba! – Hadd kössem, be sebét – Újoncok vagytok, ne feledjétek, megsértettetek bennünket – egy arcizom sem rándult zord kifejezésű, megkövesedett arcán, egy jelre hátraugrottak, és eltűntek a part menti bozótos és fái közt. – Hadd, nincsen nagy bajom – Malan, a feléje futó öccsét próbálta megnyugtatni. – Nyomjam gyorsan a sebedre, összehajtotta, és öccse mellkasára szorította, saját lehúzót ingét,- Nem fáj? – Kérdezte. – Mondtam, én mondtam bömbölte, sírva Skildar,- baj lesz, csak a bajt keresitek, mit mondok majd anyának, ha levágnak, megölnek, hangja elcsuklott. – Fogd már be,- kiáltott Malan,- nem hagyjuk ennyiben, csak ketten vannak, – dühöngött,- mi még harmincan! – Nektek nem volt elég, hát nem látjátok, nem verekednek, nem játszanak, reájuk nézel, és már meg is öltek, majdnem belehaltatok. Nekünk nem volt ilyenekkel dolgunk szipogta .- Olyan gyorsak voltak hogy én sem tehettem semmit, a többiek, még messze, amott fent vannak. Azok az átkozott tőrjeik, láttátok milyen élesek! – Téged majdnem átszúrt, nézett sajnálkozva Malánra.- Meglátjuk! – Jegyezte meg fenyegetően Thiugard – menjünk fel, és beszéljük meg többiekkel.
1 Drobeta. Ma Turnu Severin Románia itt állt, Traianus (BaT guaR A z Illa aN US) (Latin (Ila tar in ) vagy etrusc? (Eftver us in kal ) ( Kardos) Bat Batukán (taros vértes), vörös zászlós kardos lovas a zászlósok élén) római császár kőhídja Apollodoros Damascusi kőszobrász, egyik építészeti remekműve, melyet a császár a dákok elleni hadjárata alatt építetett. 2 Ratiaria ( (Guar illa tar in az us) ma Arcsar Bulgária. 3 Oescus Pa Us? Guar es, ak illa us). Ma Gigen Bulgária 4 Novae (In g- ver, ez us). Ma Svistov Bulgária. A szerző egy pár Moesiai(Am Ftver us, in az us illa) Superior,( Az pa us guar eftver, in ila guar.( Ha hozzá tesszük a dar-t akkor (Szeged város neve). (Lásd Asparuhan, Ushdibad, Batik spahik).Románul is (a pár) szőrt jelent (párosz) szőröst (us mong szőr,ucs) turáni, magyar.( kucsma, gucsmi) Bojtos, felruházott zászlós hán, a kis hán zászlósi élén. Inferior. Us? In ftver kard (lásd defter fegyver Ftver- fer-vas), (Latinul is fer), ija gvuar) zászlós karddal felruházott szolga népek! Vagy kis hán népei), dák háborúk, és Dácia elfoglalása előtt és után alapított légiós táborokról tesz említést melyek vicusaikból, kolibájikból, ( Us Az Kal) guar, in illi pa ucs az kal) (légiókat kísérő civilek telepe településéből) a későbbi időkben, szervezett települések, vagy városok alakultak ki. 5 Andbahts udvari méltóságok fegyveres kísérete 6 Munderik,.Athanarik nyugati, tervingi, vagy vizigót pogány királynak a hadvezére, hansájának (hadseregének) a parancsnoka volt. Ő vezette a hunok földjére az előhadat az agmen primulat és valahol a Don folyónál estek el, miután Balambér hun vezér, átúszva a folyón a hátukba került. 7.Reiks, gót hadúr, méltóság 8. Wotan a gótok mindenható Istene
Skilgar még maradt, látszólag nem törődtek vele, órát szívta. A csatahajó emelvényén megjelent, a parancsnok, a homokpadon kikötött hajó személyzetéhhez kiáltott. Nem értette tisztán latin beszédüket, de abban biztos volt, a parancsnok hanglejtéséből kivette, keményen, hangosan figyelmeztette a hajósokat, hogy nagyon veszélyes lenne, ha itt éjszakáznának. – Na mi lesz – kiáltott Rekarik a tisztáson állva, – álljatok fel, indulunk, a fák alatt, lovaik mellett heverésző harcosai felé fordult, körbenézett és megszámolta őket. Szeme többször is megakadt, szegényes kopott szürke, izzadt lenn vászonból készült ingükön, rozsdás kardjukon. Dünnyögve vette tudomásul, hogy ez a szedett-vedett andbaths poroszló, mind lusták, még arra sem voltak képesek, hogy a lovaik hátáról, lekössek, megtisztítsák pajzsaik, kiélezzék, kifényesítsék, rozsdásodó kardjukat, dárdáik hegyét, élét– Csak heverésznek – dünnyögte. Bánta hogy nem az ő embereivel kelt útra. Munderikot, szidta – ez van sóhajtott. Munderiknek szüksége volt, az jó képzett drunhtinondsaira, hogy segítségükkel kiképezze az ilyen léha – mint ezek itt ni, harcászathoz nem értő frauják, katonáit. A király, a nagy Athanarik parancsára. Parancs az parancs, mérgelődött. Becsületből királya segíteni akar Ermanarik osztrogót testvér nép királyának, Munderich megjegyezte, hiába vannak katonái, és hiába az a sok reiks, harcos, csak hősködés, és cirkusz az egész, oda jók lennének, hisz még egyszer sem láttak csatateret,- Az lusta osztrogótok soha sem szolgáltak légiókban, mondta neki dühösen. Munderik nem azok az emberek közé tartozott, aki valamiért is valakire irigykedne, de amikor meglátta Ermanarik király követi kíséretét, még Athanarik kírálya előtt, sem tudta visszafogni faragatlan légiós megjegyzéseit, a selyembe, aranyba, ezüstbe, bugyolált, hímezett díszruhás, vezugótokról. Egy egész napon át, drágakövekkel berakott, gravírozott, törékeny kardjaik, vékony sisakjaik, páncéljaik, pajzsaik semmi hasznát, csúfolta. Előre tudták, a légióban szolgált évek alapján, sőt azok, kik még húszévi szolgálat után is szolgáltak, kisegítő csapatokban, mint Fridigoja, vagy Vidarik, hogy ezzel a fegyelmezetlen emberanyaggal, és az osztrogótok elpuhult nagyszájú drunhtinondsaival, nem lehet háborút nyerni. Pedig most nagyon nagy szükség lenne, a fegyverrel harcolni tudó, bánó, összes gótra. Biztos volt hogy Vidarik még otthon van, ha megkapta üzenetét. De miért is aggódna, együtt szolgáltak Aqvincumban, előre megbeszélték, amint hazaérkeztek, hogy csak ősszel mennek vissza. Egyébként Vidarik volt Munderich centurió tribunusa, most pedig ő lett a főparancsnoka. Biztos nem hallotta az új hírt. A gaufards tanácsára, a király heves viták után, Munderiket nevezte ki a harjis parancsnokának.
1 Ermanarik keleti gót osztrogót király. i.sz. 373-ban miközben oda szerette volna ajánlani kardját a hunoknak valahol a Dnyeszter Dnyeper közt, egyesek a Volga és Dnyeper közt elesett, az osztrogót lovasság, és hadsereg, színe javával. 2. Diérna forrásvidéke. A nyugati Kárpátok egyik vízgyűjtő folyója Cserna (Románia) róla nevezték el a rómaiak Diérna (Dar Illa Fter In Az Us) (Kovácsolt, kardos vértesek az élen) várost ma Orsova (Románia) hol ma a város egy része a román szerb állam által a Dunán épített vízi erőmű miatt, a víztározó tava alá került..3.Osztro vagy ausztro, greutungi, siksági gótok. Germán népfaj keleti ága, hogy megkülönböztessék őket, a tervingi hegyi nyugati gótoktól. Austro ugyanazon népfaj Dnyeszter, Volga, Fekete, tenger között letelepedetteket az Erdélybe letelepedett hegyi nyugati gótoktól. 4 Drunhtinonds gót harcos. 5 Aquincum Pannónia Superior legnagyobb római kori városa, 60 000 feletti lakosa volt (Ak illi pa us,in gvuar am ija us) . Ma Budapest magyar ország. 6 Gaufards. Gót nagytanács az elavult nemzetségi népgyűlések helyett. 7 Hungok szerző hunok 8.Turma latin. Egy légióhoz átlagban 10 turma tartozott A szerző csak a lovas harcosok elnevezése miatt használta a turma szót Bat, us guar, am illa an (zászlós vértes kardos a lovasok élén)
– De akkor is jobb volt másnál, ők képezték ki, kezük alatt szolgált. Megszokásból, magára csatolta mellvértjét, a vállpántokat már nem vette, fel izzadságtól vizes inge, sehogy sem fért már el a tarisznyájában. – mindegy, – gondolta így is, úgy is, már korán reggel izzadt, a melegtől, a nyergére hajította. – Siessünk, és a lovához lépet. .- Machteigs Thiudgár, a többiek között állt, láttunk egy triremist, túl közel merészkedett a partjainkhoz. Gúnyos arckifejezéssel beszélt – nem is olyan régen, csak halásztunk, véletlenül megközelítettük partjaik, ahány nyílvesszőjük kéznél volt, azt mind nekünk küldték. Szerencsénk volt, de akkor nagyon megijesztettek, rabszolgákat bérelhettek, csak azért nem találtak el, mert nem voltak katonák – úgy úú van aahogy mondja – erősítette meg szavait dadogva, Skilgar. – Visszaküldeném, amit akkor nekünk küldtek, rájuk pattintanám, összes nyílveszőm, közben Malan a kézébe nyomta vértől ragacsos ingét, egy könnyed karhajtással felcsapta nyergére. Mindahányan, a három bajkeverő testvér köré gyűlt. – Szép turma – gondolta Vidigarik. Arcaikon látszott helyeselik Thiudgar szavait. Bármennyire is nagy volt a tapasztalata, most az egyszer, be kellett látnia, nagy kapkodásában, megbízott olyanokban, kiket ő katonáknak vélt. – Nagy tévedés, és színlelt meglepetéssel fordult a hatvan ember felé, kíváncsian fürkészte arcukat, hátha észlel valamit, mert nem, látta szándékaikat. Józan essze mást is sejtett, sehogy sem hitte el, hogy ez a pár kiképzetlen ember megtámadna, egy álig felfegyverzett csatahajót, tengerészekkel, íjászokkal, hajítógépekkel fedélzetén. – Mi az tréfáltok! Próbálta könnyedére fogni a dolgot – már így is késésben vagyunk Tudta kikkel áll szemben, elsősorban felfegyverzett vakmerő fiatalokkal, kik ha, markukban érzik kardjuk, attól bátrabbnak, erősebbnek, képzelik magukat, addig amíg, nem esnek át, az első vérkeresztségen, fegyelmezetlennek, kiszámíthatatlanok. Tapasztalatai alapján, nem tudta volna megmondani, miféle emberekkel van dolga, bátor becsületes, hazug gyáva, vagy tisztességes gyáva, ki becsülettel könyörögne életéért, ha olyan helyzetbe kerülne. .- Lóra mit bámészkodtok! – Az egész vidéket nekünk kell majd kiüríteni, méghozzá az összes góttal együtt. Új földeken, az Alutus környékén, vagy amott Kaukalandában fogunk majd élni.. Nem sok időnk maradt. A Diernai folyosót sem adjuk fel. De nem ám! Innen menünk kell, nem a Danubius mentén lesznek állásaink, .ez a Bersosbeliek állása lesz. Úgy hogy siessetek, mások a szorosoknál, Caput Sternárumnál, Arutelánál őrzik majd a királyt! – Igyekeznünk kell, mert még ma visszafordulunk, és Sarmisigethusába megyünk, ott fog összeállni a nagy gót hadsereg utóvédje. Nem hogy örülnétek, hogy nem nekünk kell a messzi Luciui folyó felső folyását őrizni. De ne feledjétek, ha kell, akkor az Alpes Bastarnicae, és Serrorum Montes szorosait, is mi fogjuk majd védeni. Akkor is az Alutus, és nem a Marisia forrásvidéke lesz új hazátok, azt is kiürítjük. Az északi hágókat csak Thorra bízzuk, hogy menyköveivel, üsse agyon az ellent. – Na mi van? –Lóra! Látta emberei fészkelődnek, – Még ma el kell jussunk a szorosig! – Höllére ha összeáll a nagysereg, és a vezugótokhoz vonul, nem lesz Isten, ki megvédené a gepidáktól, alánoktól a hegyeken túli, és a Guthiuda fennsíkján rekedt gótokat. Ha a Centrum putei, és a túloldali gótokkal felérünk, a Sargetia patakhoz, minden Északról érkező támadást, elháríthatunk!- Értettétek?- Mi őrizzük, az itteni szorosokat. – Úgy hogy lóra!. Mi leszünk az extrénum, a gót harjis utóvédje. – Nem értetted machteigs, nem gyávaságból katonáskodunk, a királyért, csak el szeretnénk venni azt, ami nekünk jár – egy római hadihajót mi ?- Szakította gúnyosan félbe, Rékárik – Elfutnátok, ha partra szállnának, egyébként szegnétek, a király rómaiaknak adott szavát! ,- Dühösen kiáltott – csak hogy tudjátok békében élünk!. – Mindegy hadonászott, – görögök vagy latinok, én sem értem, a testvér Valentinianus és Valens császárokat, – halljátok! Próbálkozott hivatalos hangnemben beszélni, Ha az osztrogót testvéreinkhez vonulunk, nem hiányzik hátunkban, hogy asszonyainkra, gyerekeinkre, öregeinkre hozzuk, a római légiókat, mind rabszolgák lennének
– Vigyázz a szavaidra gadrauhts!- Fenyegetően rázta mutató ujját, – ha elárulod királyod halál, és szégyen, büntetésed, családod is kiátkozna, van elég bajunk! – Árulónak nem jár urrists! Ha megtagadod istened és királyod, egyetlen egy gudja, ufargudja sem temetne el. Nem fogsz feltámadni, nem lesz haithnád, szentelt húsod tibrstod, de gafilhot vagy psalmonont sem fognak érted énekelni, a pokolba kerülsz. Sok pénzt, stipendiumot adtak Athanáriknak, eddig 40 stadionnyira lakhatunk a Danubiustoll, hogy békében kereskedhessenek. Jár a kliensi, fejedelmi diadémma, ezért fizetnek, hogy ne bántsuk hajóik. – Saját szememmel láttam azokat az aranyrudakat, pecsétekkel, császáraik képeivel. De mától népünk a Danubius partján fog élni, megígértük nem fogunk az útjukban állni, fizetnek, átjöhetnek, kiköthetnek a partunkon. – Királyunk, becsületéről van szó, nevében alázatosságot követelek tőletek. Elégedetten vette tudomásul, hatottak szavai, és a három testvéren kívül, a többiek lehorgászott fejjel, a lovaik felé indultak. – Machteigs!- Az egyik kalauza, régi bajtársa Fridigoja jött feléje – hál Istennek hogy beszélsz velük, már azt hittem kirabolják azt a római kereskedő hajót. Nagy szégyent hoztak volna fejünkre. .- Sokan felkeresnek a sírok miatt. – Nagyon sokuknak, itt nyugszanak ősei, sok mercator, légiós barát jön hozzánk, valamelyik nap egy Britániai is erre tévedt, innen származtak ősei Dáciából, és ő is dák volt, dák szavakat is tudott, kíváncsi volt, hogyan, és hol éltek ősei.Nagyon nagy bajt, hoztatok volna fejünkre – Háború lehetne belőle – Azért beszélsz, mert római, és gazdag vagy, vágta hozzá dühösen Thiudgár! – Hó! Hó te! Dühösen feléje vágtatott
1.Kaukalanda.Got Kárpátok Romániai szakasza de meglehet hogy annak a védőövezetnek a neve, amely körbehatárolta Athanarik király népét, 2.Caput Sternarum Romai castrum elnevezése ma Boita Románia Vörös torony szoros Turnu Rosu Olt folyó közelében, épült romai erődítmények .3.. Arutela, ma Bivolari (Románia) 4 Luciui Jalomita folyó (Románia) A szerző szerint a Dimbovita és a Jalomita forrásvidéke közelségében levő Pasul Bran hagó (Románia) Törcsvári hágótól keletre Tömösi, és Tatár hágok, utána a Bodza szoros miatt, szükségesé vált e szorosok védelme a Serrorum Montesen. 5.Serrorum Montes latin. Déli Kárpátok 6.Az Alpes Bastarnicae Keleti Kárpátokban, a szóban forgó Oituzi (Ojtozi) szoros, Ghimes (Gyímesi) és Bicazi (Békási) Tölgyesi szorosokról és hágókról van szó (Románia) 7. Alutus (Olt) folyó 8.Marisia. Maros folyó. Ez lehetett Kaukalanda védő övezetének Északi és Nyugati határa. A szerző. 9 Északi a Radnai hágó. É-K-ten még a Meszesi és Királyhágó. 10.Gratianus császárról 11.Cibalaei, Pannóniai (Az paus in guar in illa ija us) Valentiniánus császár i, sz. 364-375 (Pa ulla ez in tar in illa az an us) 4. Öccse Valens (Pa ulla es in illa us) a Keletrómai Birodalom császára i.sz.364-378. Úgy kell elképzelni i. sz. 364. után, hogy az ókori Sirmium, ma Mitrovica, és Singidunum, ma Belgrád között húzott vonaltól nyugatra húzódott a Nyugatrómai, attól keletre a Keletrómai birodalom,( latin és görög része). 12.Urrists Gót feltámadásban való hit. 13.Gudja.Got keresztény pap.14. Ufarguardja pogány gót főpapok. 15.Haithna pogány halotti tor. 16.Tibr pogány szentelt hús.17.Gafilh. Pogány halotti énekek. 18. Psalmon keresztény zsoltárok. 19. Vidigoja a legvitézebb gót, i. sz. 332 február 18-án a szarmaták csapdába csalták, i, sz. 449-ben, Attila hun király, Priszkosznak is megmutatta a sírját. A szerző véleménye szerint sírhelye a mai, Vinga, Temesvár és Arad közti faluban (Románia) lehet, azon a dombon, melyen ma a falú magas építésű katolikus temploma áll..20.Stipendium latin, pénzjuttatás, a birodalomnak tett szolgálatokért 21. Kliensi diadém, a behódolt fejedelmeknek, hadvezéreknek, törzsfőnököknek járó fejedelmi ajándék fejdísz. 22. A szerző Krasznán (Románia) talált, DDD-NNN jelzésű i.sz.365- 375 közötti Valentinianus, Valens, Gratianus, császár korszaki, aranyrudakhoz hasonlókra utal.
– Várom, hogy mikor mered kiejteni szádon, hogy én a Rekarik, Amalok nemzetségbeli legvitézebb gót rokona, gyáva, akkor azonnal de azonnal leváglak!- Sértegetsz, látom vagy te olyan bátor, mint szád, na ezt mindjárt meglátom gadrauts! Thiudgár a két kalauzzal történtek után, hirtelen észbekapott, mentegetőzni szeretett volna. De még el sem kezdte magyarázkodását, Rekarik, lecsúszott lováról, és szemtől szemben megállt előtte. – Na mire vársz gadrauts üssél! – Üssél csak meg! – Én! Próbált magyarázkodni, nem tudta befejezni mondatát. Rekarik hun az egyik, hun a másik vállát ütötte, lökdöste hátrafelé.– Na üssél! – Mire vársz kölyök, lássam mire tanított fraujád! – Az ilyen harcosok miatt sorban vertek el minket a romaiak, szerencsétek, hogy nem voltunk itthon, szolgáltunk, szerződésben voltunk későn hallottuk Aqvincumban híreteket, nagyon későn, hogy, a nagy vitéz maistansaitok, a papokat ölték, hogy kiesett kezükből a kard. Sok martwrer szárad gonosz lelketeken. Még lesz egy pár szavam, az öreg templomgyújtogató Wingurikkal , szerencséjére öreg, és háború van, mert bűnhődnie kellene. – Gutan-Wotan csak egy van, és ő a gótoknál nemcsak Isten, ő a pogányság haithnano istene is. – Frithareikeis-re rá gyújtottátok a templomot, Saba-t megkínoztátok, elégettétek, felgyújtottátok a faluját. – Szégyen! Papokat, kínoztatok, égetettek, gyilkoltattok, – dühösen, pofon csapta, tenyerével arcába ütött, – na harcolj! – Parancsolom, mert agyonütlek! – Thiudgarból kitört egésznapi elfojtott dühe, ellenfele, megbillent saját lendülettől. Egész erejéből bal öklével vágott vissza, most biztosan szétlapítja arcát, alig hitte, amaz csak egyszerűn oldalra húzza fejét, könnyedén elfordult előle, megfogta a karját, a hátához csavarta, a következő pillanatban már a földön kiszolgáltatva, térdepelt. .- Nem volt rossz, figyeljetek és tanuljatok, harcban nincsen kegyelem,- kihúzta kardját – hogy lássátok, hogyan ölünk, ha győzzünk! És hegyét, Thiudgar nyaki ütőerére tette. De még ő is meglepődött, az ijedt arcokból kidülledt szemektől, rémülten meredtek kardjára,- Wotanra nem akarom megölni!.– Thiudgar sorsába beletörődötten, vette tudomásul, hogy a nyakán érezhető hideg és nehéz vas, nemsokára a húsába vág, nem voltak kételyei, miután Malonár bőrét is csak úgy megszurkálták, gubbasztott fejjel nyögött, megalázottan, térdepelt, elfojtottan sírt. Egy erős kar rántássál, mintha egy szalma bábut húzna fel, Rékárik talpra állította, de még nem engedte el – Harcosok közé viszlek, lesz még mit tanuljatok, maga elé húzta Thiudgart ,- még nem harcos, de még az lehet belőle, Fridigoja szakértelemmel futott végig szemeivel izmain,- Lekárik, és Fridigarik tribunus velem egyenrangú – érted! – Jaj nektek, ha parancsai alatt szolgáltok! Megrázta Thiudgar karját. – Olyan emberekkel fogtok találkozni kik harcban, kemény katonai szolgálatban vesztették el szüleiket, fivéreiket, legjobb barátaikat, Fridigarnak hat, nekem három testvérem veszett oda Brigetionban. Szemeim előtt végeztek velük a qvadok. Árván nőttem fel, apámat a szarmaták ölték meg, Lekar Gardelacanál vesztette el mind az öt testvérét, ugyanott Munderik három bátyát, de még hány barát és rokon maradt ott. Tovább rángatta, rázta Thiudgart – tanuljátok tisztelni gyászukat, büszkeségüket, semmiféleképpen ne merjetek kötözködni, mint velünk tettétek!
Újból megrázta Thiudgar karját – errefelé a törzsi hagyományoknak, becsületnek, ősi hagyományai vannak.
1.Maistans. Gót hatalmas urak. 2 Martwer. Gót keresztény vértanúk 3.Wingurik a templomgyújtogató Athanarik király egyik alvezére volt, kinek nagy szerepe lehetett az Athanarik király vezette keresztényüldözésben. 4.Fritharikeis az egyik méltóságos úri gót, keresztény áldozat .5 Saba Gót nincstelen mártír, a kivégzésében, a központi hatalommal szembeni gót szabad nemzetségeknek az ellenállási törekvéseiket is, figyelembe veszik az egyes szerzők. 6 Brigetion ma Szőny magyar ország. Pannónia (Az paus in guar in ila guar ija us) Superior egyik római városa, légiók állomásozási helye. 7.Gardelaca( Guar dar ez ila ak az us) Tokod Esztergom környékén, magyar ország. Pannónia Superiorban, római castrum volt
Az öregek tanácsa, az tanács, ők határoznak, ha itthon hagyjuk népünket, öreg katonák!. Megértettétek!- Nincsenek szegények, gazdagok, olyanok kiknél szolgáltatok! – Légiósok, drunchtinondsok, tribunusok, centuriok – Elengedte Thiudgar karját – az alig várta, hogy elfusson, és elbújhasson a lovak, falubeli társai biztonságot jelentő háta mögé. – Aki úr az a kardjával is az, nemcsak pénzével! – Papjainkat nagyon szeretjük, csak szóljatok, ha tanulni szeretnétek, és hallgassatok ránk, ha nem szeretnétek meghalni! Úgy tett mintha csodálkozna, hogy Thiudgar,már nincsen mellette. Csendben maradt, miközben kardját visszakötötte oldalára. – Jó siessünk! – Látta dühös tehetetlen arcukat, de ezért még hozzá tette – amíg jó kedvemben vagyok! – Lóra és indulás – szinte sziszegett, arra azonban vigyázott, hogy ne kiabáljon, és ne emelje fel a hangját. Úgy hogy mindenki hallja, – ti ott hármán – kereste őket, előttem lovagoltok. .- Machteigs ha haragszol, vagy sem, – Fridigoja mellé állt a lovával, egy lélegzetnyi szünetet tartott- Az előbb, majdnem leszúrtam azt a véres ingűt, úgy láttam – görcsös, kemény kezéből elengedte a gyeplőt, egy római kereskedő gályát, szerettek volna kirabolni. – Becsületünkre, ha egyedül is lennék, kötelességem megakadályozni. – Nemzetségünkre maistans, esküt tettünk a királynak – Látom hogy még mindig élnek,- a porul jártakon nevetett, félvállról kereste az előre lovagoló tetteseket. – Újoncok uram! – Hallottátok, a királyi tiltás ellenére nekem kell szégyenkeznem miattatok! – Kihúzta hosszú kardját – utoljára figyelmeztettek mindenkit, utoljára, aki megszegi Athanarik parancsát, Wotánra, életemre esküszöm, levágom. Erősen szorította kezében kardját,- azonnal öljétek le őket Lekárik!. – Úgy lesz machteigs, háború van – Úgy legyen! Megérezték hogy ez volt, az piciny, ami hiányzott, ha most valamelyik közülük tiltakozna, túlfeszítenék a húrt, az feléjük tornyosuló magabiztos erős ember kihúzott hosszú, éles germán kardjával rájuk rontana, elbizonytalanodottak, hogy mentsék bőrüket, szó nélkül teljesítették parancsát. Kövessétek kalauzt – kiáltotta előre Rekarik – még ma este Haerculanaeumban, az istenek forró vizében fogunk fürdeni, ha eddig még nem látattok isteni csodát – Miket beszélsz maistans lepődött meg őszintén Lekarik, – nem lesz időd! – Estig az extrénumnak el kell foglalnia a Sargentia patak menti állását. Drobeta romfalai,és házai felé közeledtek, a birodalom, egyik feltámasztott, szegény, emberek lakta, várósán haladtak át. A napokban a gót lakosság zöme is ide fog letelepedni. Légiós szemekkel, mint már annyiszor, Rekarik most is megcsodálta, az őrtornyok, laktanyák, egyenesen kihúzott alapjainak süllyedő körvonalait. A régi sáncok, fossák, még most is tele voltak vizel. A gátakat és az árkokat benövő, fűzfákat, nádast, kivágták azok, akiknek szegényes kolibáik, bőrrel, lenn vászonnal, deszkával, nádal, fával, fahánccsal volt befedve. Sok ehhez hasonló helyen, a gótok és a rómaiak nagyon jóban voltak egymással. Fonott falú, sárral, agyaggal tapasztót, patics kunyhók húzódtak, tarkán, szürkén, koszosan rendezetlenül, a földből alig kiálló földbe ásott többi kunyhóval, ősze vissza, kanyarogtak a tájban. Véget nem érő távolságokig lehetett látni, ahogyan benépesítették a Danubius gót oldali partját. A part túloldalán magasan kiemelkedett a vízből, és partjából a lerombolt régi hidd három pillérjének a csonkja. Az körül mely a vízben állt, habosan örvénylett a víz, egy, két helyen, a víz másféle sodrása, fodrozódása, sejtette, hogy még veszélyes kőtömböket, törmelékeket rejtenek a hullámok. A rómaiak üres lehorgonyzott fonott kasokkal, levegővel teli bőrtömlőkkel jelezték a veszélyt. Őrtornyaik békésen, látszólag üresen sorakoztak, a part hosszában. Mint légiós tudta, csalóka látszat, mert ott mindig van valaki ki árgus szemekkel, figyeli a vizet és a partot, egyébként sem az ő dolga lenne, mint kibújt belőle a katona, hogy a beosztott őrség, szolgálati szabályzataival, az őr fegyelmezetlenségével foglalkozzon.
1Herculaneum Baile Herculane Romániai fürdő város.2.Sargetia Sztrigy folyó Románia. 3.Fossa árok
Ismerte a kiszabható büntetéseket. Végigfutott hátán a hideg, mikor arra gondolt, hogy a háborúban, ha majd valamelyik őrszeme elalszik, vagy nem meri megközelíteni a kijelölt állását, elfut, vagy cserbenhagyja társait, akkor ki kell végeznie Fridigarik mellé lovagolt,- Aqvinkumban sincs ennyi népség, de ennyi? – Rég voltál errefelé machteigs, mindig ilyen sokan voltak. -Wotanra, amióta itthon vagyok, összejártam egész Guthiudát, de ma sem jutok el Haerculanaeum-ba, egy karnyújtásnyira van innen- lemondóan beszélt,- Félnek az utunkból félre állók – ne is csodálkozz, mert még soha sem láttak ennyi gót fegyverest. A kereskedők, batyuikat, zsákjaikat, áruikat, sietve húzták félre. – Megszokásból, megvárta embereit, feltarisznyáltan, félmeztelenül lovagoltak, s ha tartásukon békés szándék látszott, felszíjazva oldalukon csüngtek kardjaik, lovukon nyeregre kötött pajzsuk, hosszan nyúltak hátra dárdáik, a másik oldalukon himbálóztak íjaik, nyilakkal telis tele tegezeik. Páncélingeik, vértjeik zajosan verdesték a nyergeket. Ahogyan rézpáncél vértje meztelen bőrén állt, inkább egy gladiátora emlékeztette a bámészkodókat, egyáltalán nem hasonlított egy méltósághoz, még ragyogó fegyvereinek, lószerszámai tiszta csillogása, sem változtathatott a véleményükön. Szálkás izmos teste rövidre nyírt szőke haja, sima borotvált arca, nagyon gyakori látvány volt a germán gladiátorok közt. Halotta is hogy mondták- gladiátor- Kellemes sült hús, égő fa illata, ütötte meg az órát. A folyó hűvös, kellemes légáramlása hűtötte izzadt bőrét. A partról felszálló, tűzhelyek füstfelhői, fejük felett örvénylő széllel, tűntek el tiszta kék égbolt mélyén. Ha nem is voltak testvérek rokonok, a két kalauza nagyon hasonlított egymáshoz. Rövidre volt vágva hajuk, szakálluk, egyforma ingben fegyverekkel, lovagoltak egyformán szürke lovukon. Arcaik zordságában, napbarnítottságában sem talált semmilyen különbséget, szeretettel tanulmányozta barátait. Arra azért még emlékezett, hogy Fridigoja, és Lekarik tribunusnak, göndör haja volt, zöldeskék szemüket, nem láthatta összehúzott szemöldöküktől. Fürge csontos alakjaikon az évek semmit sem változtatattak. Érkezésük híre azonnal végigfutott a völgyben, még a távolból is feléjük fordították, csodálkozó arcukat. Kíváncsiskodóan kérdező összefutó emberek, állták az útjukat. A két tribunusának szólt, hogy adják ki a parancsot, és szálljanak le a lovakról. – Morajlások, közbeszólások, dühös megjegyzések kísérték a két kalauz parancsát. A turma két oldalán haladva, ellenőriztek a reiks parancsának végrehajtását. A római mercatorok kikötött dereglyéi, bárkai szabályosan hímbáloztak a part hosszában, a kereskedők kihívóan álltak portékáik előtt. A feltekert pányvák alatt, a polcokon felsorakozó árúikra hívták fel figyelmüket, barátságosan integettek, és köszöntek nekik. A tehetősebeknél jó illesztésű, hidak kötötték össze hajójukat a parttal. A felállított, ponyvával védett sátrakban, még sok el nem adott árú roskadozott..
Aqvincumban, sem volt kereslete, a vöröslő terra sigilata edényeknek, az ottani Gardelacai vörös agyagból a gölöncsérek elég jó utánzatokat készítettek. Itt próbálnak szerencsét, Lekárik egyáltalán nem látszott meglepve – de hát honnan tudhatnák, hogy az itteni hegyek déli lejtőin, hasonló edények utánzatait árulják, az asszonyok, és a lányok. A hegyi ösvényeken is ügyesen egyensúlyozták a fejükön hozott árúkkal teli kasokat. A tehetősebbek szalmával, szénával, kitömött gajutjukról ,árulták olcsóbb tálaikat, korsóikat, gyapjú szőnyegeket, házi szőtteseiket Ha olcsóbban, de pénzért árulták, zöldségre, káposztára cserélték, a Moesiai, vagy Dalmáciai mercatoroknál. Nem látta hasznát, a szebb római üvegpoharaknak, csészéknek, csücskös szájú kancsóknak, mázas amfora korsóknak, ha mázolatlan utánzatban is, ugyanaz volt zord katona életében, használati értéke. Nem tudta sehogy sem megérteni asszonyaikat, mikor annyira elragadtatták magukat a csillogó tárgyak miatt.
1.Guthiuda gót ország, Erdély Románia.2.Tribunus légiós tiszt. 3.Mercator kereskedő 4.Terra Sigilata római agyagedények 5.Gardelacca Tokod, M. o 6.Aquincum Budapest. M. o
Nem hinném- fordult a háta mögött őt őrködő Rekarikhoz, hogy ma éjjel ezek a mercatorok, a túlparton éjszakáznának, nézd, helyük sem lenne, hajók dereglyék csónakok tömege vár sorára. – Helyre várnak, hátha kiüresedik, a gót parton egy hely. – Őrzésükhöz, az imént elhaladó trirémiszről szálltak ki, a katonák. A parton hármas négyes kis csoportokban bámészkodó íjászok, és vértesek, gulyába rakott fegyvereik körül őrködtek. – Thorra mondom íjászok – Azok- igazad van Fridarik. A járőröző őrség, már feléjük haladt. Alig tudtak utat vágni maguknak. A tömeg egyre csak gyűlt. Rekarik, a Moesiai túlparton, két cohors nagyságú és számú légióst fedezett fel. Csodálkozott, nem volt tudomása arról, hogy pont velük szemben egy légió állomásozna. A gajutokon rögzített ketrecekben, szomjas, elalélt kecskék, bégető birkák, és már alig moccanó, elalélt összekötött szárnyú, tyúkok bűzében haladtak. A vágóhídnál a vér lefelé a Danubiusba folyt. Faoszlopokon, erős vaskampókon, frissen lenyúzott, feldarabolt birkákat, kecskék csüngtek. Más helyen szúrták, árulták a disznó húst,arra felől, a part mögötti vízér, véresen folyt a folyóba.– Fridárik a mi disznóinkat szúrják! Gúnyosan felnevetett, annyi van belőlük a makkosban, észre sem vennénk. A múltkor is elkóboroltak, úgy kellett levadászni a vad disznókkal, az egész kondát. – Mi sem jártunk jobban! – mosolygott Fridárik, – a kölykök kik a kondát megpróbálták elreteszelni medve nyomra bukkantak. Rémülten kiabáltak, futottak haza, utána néztünk, a gyerekek nem hazudtak,- látszott alig tudta visszafogni nevetését, – tényleg megijedtek,- hangosan nevetett, – de a nyomokat, bárhogy is néztük, tehén nyomok voltak – Mindketten jóízűen nevettek, sehogy sem tudták elfojtani, jó kedvüket, nevetésüket. Fridárik, arca teljesen bevörösödött, se konda, se medve, vonyítva sziszegett, beszélt, elvékonyodott a hangja mikor kipréselte az utolsó csepp levegőt a tüdejéből. Eszükbe jutott Lekarik rókája, medvéje. Fel, fel nevetve, haladtak lovaikat vezetve, sok gyermekkori csíny, átélt félelem, váratlan emlékek, jutott az eszükbe. A vágóhíd, bűzös fekete színű, véres vizet taposták, rabszolgák dobták a lenyúzott bőröket, az egyik odahúzott dereglye fedélzetére, az ilyenkor, felriasztott, sűrű legyek felhője, többször is felszállt hogy szemtelenül azonnal, visszarepüljön előző helyére. Lékárik kíváncsian közeledett, nehogy kimaradjon a nevetésből. – Megjött a róka szelídítő! Lekariknak nem nagyon tetszett hogy rajta nevetnek, de nem akarta elvenni barátai jó kedvét. – A vacok és a két kis róka kölyök, he- he lépett melléjük, nyüszítettek, nyaltak, nagyon hamar megszerettem mindkettőjüket. Tojással, verébbel tömtem böndőjüket, csóválták is lompos farkukat, csak a kutyám morgott ahányszor a közelükbe mentem. Jól megjártam, a kutyától féltettem a kölyköket, a jérkéimet is kizavartam helyükről, a legjobb karámomban csináltam nekik szállást,.- Hallottuk rókákkal akartad őrizni a házad.- Megszelídülnek, mondogattam, jók lesznek kutyának. Sohasem halottam úgy kauncolni, azt az öreg ebet kirohantam. Ahány álmos kacsám, tyúkom, ludam nem futott el, azt mindet megfojtották. Sejtettem hogy mi lehetett a baj fogtam a kapát, a kutyám az apa rókára támadott, egymás szájába akadtak a fogaik. Vicsorítottak hörögtek, morogtak, véresen rángatták, forgatták egymást. Erősebbnek látszott a kutyám, a róka, ahogy összeakaszkodtak, saját életét mentette meg. Több napon rághatta észrevétlen a földbe vájt, deszkákkal kibélelt karámomat, na halljátok, csak kihozta a két kölykét. Az egyik nem messze feküdt, kutyám egy roppantással szétrágta a nyakát, az meg se moccant, a másik, árkon, bokron már túl volt, sehol sem láttam. Most megvagy, megnéztem magamnak hogy, hová csapjak! Alábecsültem ravaszságát, abban a pillanatban mikor a kapa tán egy, két újnyira lehetett a fejétől, volt annyi lélekjelenléte hogy utolsó csepp erejéből a kapa alá rántotta a kutyám fejét, de ő is alábecsült, mert egy rúgással csak elkaptam menekülő kaparászó farát, ahogy kibillent, nekem is volt időm, hogy a kapámmal eltörjem a hátát.
1Gajut, fogat,2.Moesia ma Szerbia Bulgária,.3Thorr germán, villám Istene
– Megbántam kutyám iránti hűtlenségemet. Gondolataiba merülten ballagtak tovább. Vártam vissza a fiókát folytatta, mert biztos voltam, hogy visszatér, meg is találtam csapdáim körül nyomát. Egy félig megfulladt medvére, bukkantam már alig szuszogott. A medve megmaradt de a rókát, soha többé már nem láttam. Folytatni szerette volna, de a labrumot tartó katona elé értek, elhallgatott. A többiek is felsorakoztak, a centuriójuk, valahonnan hátulról sietett a gótok elé, hivatalos nagyhangon köszönt – Dicsértessék a Jézus Krisztust – Mindörökre Ámen válaszolta röviden Rekarik, a labrum szövetének aranyozott Krisztus monogramját, majdnem az orrába dugták. – Köszöntelek. Salve emelte fel a hangját,- centurio Nabarases, a Numerus Surorum Saggittariorum íjásza, – én is köszöntelek .- Salve! – Rekarik a nevem, Athanarik kindins, gót thiudans, iudex potentissimus, uralma alatt élő gótok kunijának thiudansa, machteigs és reiks. Látszott a centurió arcán, hogy megzavarta válasza, nem értette, aggódót nem tudhatta, hogy nem éppen a gót királlyal áll, szemtől szemben. Rekarik, ápolt szőke haja, tiszta, sima arcának arányos arányai, tengerkék színű szemei, hegyes, de nem nagy férfias óra egy illustrisimmus tartásával állta, fürkésző tekintetét. Díszes kísérettel érkezett, melléjük lovagolt a szomszéd trák cohors tribunusa, az segítette ki, hogy túl legyen kezdeti zavarán, – Üdvözlök minden Reikset, köszöntötte bizalmas hangnemben Rekarikot – én Bithus a Cohors II Bessorum Tracum equitatából,- Salve tribunus, köszöntötte őt Rekarik, én a légió II Adiutrix tribunusa, ismertem Traihibithit, Busturiot, és még sok Bessust Aqvinkumból, Brigetionból jöttek hozzánk. Hatás szünetet tartott – csakhogy minden légiót négyfelé osztottak. Nevetettek,a szirek is így kerültek Drobetába. Olyan gyorsan beszélt mintha, attól félne, hogy a manipulus elmegy, és itt hagyja, az idegen, földről származó fekete hajú, barna bőrű harcossal. Szemmel láthatóan a szír meg könnyebbült. Rekarik nagyon jól tudta, túl komolyan vette a szolgálattal járó feladatait – Intercisában láttam szíreket emlékezett Rékárik, – ah ott láttam tevét, várjon csak, úgy tett mintha gondolkozna, – keresztények vagytok, de akkor Járobalas, Asisis oltárokon mutattatok áldozatokat, nagyon sok istenetek volt, azok voltak a Diis Patris oltáraitok, éh- mondta, eszembe jutottak a I Cohors Hemesenorum íjászai. Húsz évet szolgátam Pannoniában,- Jártam nálatok, a manipulus Rekarik vállára tette kezét, Valentinianus átadott minket Valensnek egy légióból négy lett, és azt sem tudjuk, hogy milyenek lesznek új gazdáink. Nem sok maradt hátra, csak kihúzom azt a megmaradt két évet. – Gondolod? Hazamész családodhoz, földeidre. Én Rekarik most is arra készülök, hogy kieresszem vérem, itt éltek eltemetett asszonyaim, őseim, rokonaim, de veled úgy érzem, még ha fajtánk, szokásaink nem is ugyanazok, jobban megértenénk egymást. Ugyanígy vagyok a többi légióban szolgált góttal, elidegenedtek. Véredben fog folyni tovább a légió, s senki sem fog megérteni. Népem irigyelt kitaszított katonáira magány vár. Úgy élek, mint egy halálra ítélt. Nem vagyok az, ki voltam, hidd barátom, te se leszel az, ki voltál. A szolgálat teljesen, felforgatta életed. Olyan romai lettem ki soha sem látott közelről romait, ilyen Vidarik a római, ahogyan a gótok hívják, ma a szorosnál találkozunk. Másféleképpen élünk, sok népnek látjuk hibáit, azokat amelyek, a vesztüket okozzák!.Jegyezd meg jól, a mi királyunk büszke makacssága, és Valens pogány szövetségesei, népem vesztét okozzák!
1 Salve köszöntelek 2.Centurio százados 3.Cohors század 5Numerus surorum sagittariorum szír íjászok, 6 Iudex potentissimus fejedelem 7 Iliustrissimus fenséges 8.Cohors bessorum, Thracum sagittariorum trák íjászok.9 Busturio, Bessus thrák nevek. 10 Legia II Adiutrix Budapesti légió Aqvincum 11 Busturio Bessus thrac nevek 12.Thiudans törzsfőnök 13 Kuni nemzetség 13 Kindins király, fejedelem. Budapesti légió Aqvincum 11 Busturio Bessus thrac nevek 12.Thiudans törzsfőnök 13 Kuni nemzetség 13 Kindins király, fejedelem.
Rossz előérzeteim vannak! Egyszóval, mi mások maradunk! Salve! – Tribunus elkéstél, csóválta a fejét Bithus, a többiek kora hajnal a Trajanusi útra tértek Sarmisigethusában várnak! – Azonnal fordulj, érd utol őket Rékarik! – De utána térjetek vissza!
1Drobeta ma Turnu Severin ahol Traianus hídja állt lásd a római dác háborúkat, a szerző a Zsil jiul folyó völgyét említi a Sarmisegethusa felé.2.Diis Patris hazai Ázsiai Istenek Aisisis Jarobales, hazai Isteneknek emelt oltárokat említi. Intercisia Dunaújváros magyar ország.3.Labrum római légiós zászló.
Vidagarik a be nem fogatolt gajutokat rázogatta. Egy-egy fogatnál megállt, ellenőrizze
a vaskos tömött hatalmas tölgyfakerekek illesztését, vaspántjait, a minden kincset érő gabona elég jól feküdt a fogat deszkái között. A hegyek felett felbukkant tisztán ragyogó ég a felhők alól kibújt a nap. Fellélegezhetett- jó idő lesz. Egyébként miért is aggódna, még ma, száraz szénával betakarják a gabonát. – Eshet az eső! Végig ment a hosszú végtelennek tűnő fogatok során. A vízzúgásos folyó sziklái eltakarták a kis legelőt. Ott volt Fraugar a fiával, az elült kacsákat, libákat, keresték nyírfa, és fűzfaveszőből fonott kasokba gyűjtötték, a zajosan tiltakozó szárnyasokat – Beszélni szeretnék az öreg Gajáról. – Megvárta Fraugart. – Nehogy elhagyjátok!- Megesküdött papra, istenre, Wotánra hogy ő Geberik rokona, egy gótban sem bízik, és nem fogja elhagyni legelőit. – Hát igen ő egy tervingi, és álló délig, ha nem hallgatod végig, képes botjával, és rád vág – Röhögött – A többiek mind tajfalok, gepidák, a király kísérete elpuhult osztrogoták, gyülevész, fraletsek!- Jó ízűen nevettek – Felszabadult rabszolgákból álló skalksok, thewisak, thiusok, éhes rablók, birkáira, gulyáira vetették szemeiket. – Rosszabbak Visumar vandáljainál kit majdnem levágott. – Ha hátulról nem ütötték volna fejbe – Fraugar intézkedtem, bármennyire is közel tanyáznának a szarmaták, a gepidák, elbánnánk velük. Ariarik, Rekárik már az, új határainkat őrzik. Sietesd a népet, indulnotok kellene, az öreg Gajat pedig nehogy otthagyjátok! –A király senkin sem segítene, ha mi nem tudnánk önmagunknak segíteni – Istenem mi lenne velünk! –Csend átvettük a hatalmat!.- Csak ne légy olyan biztos, nem oly könnyű félresöpörni a fraujákat.- Mi értelme a hatalmunknak, katonai tudásunknak, ha Athanarik gyűlöli, kereszténységünket, abból a legrosszabbik fajtából vagyunk, katolikus a népünk. – Eh udvarában arianusok emelik feje felé a keresztet – Megnyugtatlak,velük sem fog megkeresztelkedni. – Nem is oly régen még Fritárikra gyújtotta a templomot Saba sem járt jobban. – Csak nem félsz légiókban szolgáltunk, romai veteránok vagyunk, romai pénzzel fizetünk. – Gazdag romai barátaink, kereskedőink vannak, egyszóval a király gyűlöli a kunjánkat. – Figyelj Fraugar én még egy pár nappal ezelőtt pulentát ettem a Gardelaccai castrumban a germánok ellen harcoltam,, de most ki ellen?- Mert nem tudom, magában beszélve hagyta hátra Fraugárt
1 Fralets felszabadított rabszolgák.2.Tajfal gótokkal rokon germán népfaj.3.Skalks rab cseléd.4.Thewisa szántó vető cseléd.5 Asneins arató béresek 6.Thius ház körüli szolga.
7 Visumar királyt 335 ben Ovidia fia Geberik erdélyi gót sereggel űzte el.8 Gardelaca Tokod magyar ország. 8 Osztogót Keleti gótok 9 Arianus Arius pap kővetői voltak szerinte Jézus a fia nem volt egytermészetű az Úrral. 10.Gajut fogat (gót)
Aorik falúja III fejezet
373 Obrázsá, Caransebes környékén, ( Krassó Szörény megye) a Bistra és a Temes felső folyása közelében (Románia)
Amalaswinta menekülése (Kurusok melletti gepida szálláshelyről)
Az összegyűlt reiksek sehogy sem tudták hogy hogyan adják elő kérésüket, egymást biztatták, egymásnak integettek, – mondja már meg valaki a királynőnek, hogy végtére, mit is szeretnének – Semmit sem tudunk a Kindinsről, kezdte szomorúan Geberik, a szklavinok úgy tudják, hogy a hunok lenyilazták őket. – Istenemre mi lesz velünk! Reptila, Ariarik, is odaveszetek vele, a legjobbak, Alatharius szomorúan tárta fel a tényeket, – a frauják most sem akarják tudni, hogy kik azok, akikkel szövetkeznének. A kint tomboló vihar letépte a bejárati ajtók függönyeit. A hideg és nedves szél, húzat, eső cseppekkel permetezte arcukat. – Még mi akartuk leverni a gótokat, Istenemre mitől menekült meg népem. – Mindenki húzza a vállát, miből és kivel háborúzzunk, ha Ushdibad odaveszett. Gunderit, a szolgák felé futott, segített bereteszelni az ajtókat. – Szerencsénkre hogy eddig a frauják, még nem támadtak meg minket, röhögött csurom vizesen. – A vihar elől futnak! – Ushdibad nem hallhatott meg! Állt fel bizakodóan Amalaswinta – Él, nem hallhatott meg, várom! Oh Istenem ne vedd el tőlem, születendő gyermekeitől! – Érzem, visszajön!- Visszajön halkan ismételte, pityeregve ült vissza a helyére. Kisírt szemekkel, sápad arca is szebbnek tűnt, ahogyan görcsösen zokogni kezdett, a rázkódástól, megnagyobbodott mellei, alig fértek el köntöse alatt. Nem tudták megvigasztalni inkább, csendben hallgatták a szél, korbácsoló süvítését, – semmire se jó ez a csend, szólalt meg elsőnek Geberik,- elég nagy bajban vagyunk, A thivik fadézsákkal futottak hogy feltöröljék a befolyó vizet. Az eső még mindig patakokban folyt a teremben .- Nem háborúzhatunk! – Emberek nélkül, sokan hazaszöktek, nem katonáknak valók, hogyan törődjek bele, Harjas halála után, már a romaiak, sem kerestek fel minket.– Wotánra, sajnálom Ushibadot, becstelen embereknek adta szavát, olyanoknak kik halálát kívánták. – Azt előre megmondom, hogy nem szeretnék azoknak a bőrében lenni, ha visszajön. .- A hunokhoz küldték! Dühöngött,- és mi engedtük! Amalaswinta felállt és a terasz lépcsője felé indult. – Miért mentek el a kereskedők? Kérdezte,- egy hete egyet sem láttok. – Legalább rendesen ki tudtuk ásni a fossakat, vágta rá, Alatharius, – készen is vagyunk!- Ushdibad parancsolta, védelmed érdekében. – Köszönöm Amalaswinta hangja elcsuklott bánatában. Ilyenkor neve hallatára, mindenki elhallgatott, féltek hogy sírva fakad – Sokat segített Fastida, a bátya, a kunija. Az árkot még a gótok sem törik át, mondta büszkén Geberik. – Semmi jele hogy a gótok megtámadnának, ma hazahívtam a Kurus partján csavargó, Alathar drunhtinondsait, a palotában lenne szükség reájuk –Nemsokára hazaérnek. – Mit titkoltok? Fordult feléjük Amalaswinta. Az előbbi vihar alatti csend, újból befészkelte magát a tanácskozóterembe. – Hh, hm hümmögött Geberik semmi baj sem lehet addig, amíg minket látsz,.harcolunk
1 Frauja deszpotes úr.2.Thivi szolgalány,3 Wotan gótok mindenható Istene.4.Kurus Körös folyó Rom Ukrajna Erdély. 5.Drunchtinonds hívatásos katonák. 6.Fossa erődítmény előtti árok. 7.Gards udvarház 8 Kunimunda szerző úrnő királynő
– Tényleg? Kérdezte Amalaswinta. Zavartnak látszottak, – Ariarik aki felszántotta a szent ligetet, uszítja ellened híveid, azt hazudozzák, te öletted meg Harjast, Ushdibad karjába ugrottál – Bosszút kiáltanak, mert Ushdibad megölte a bátyát. – Nem tudhatjuk, hogy mikor ér véget ez a csend. Fastida segítséget várjuk, ha idejében ideér, hirtelen elhallgatott, látszott hogy habozott, és nem merte kimondani véleményét. Amalaswinta már rég eldöntötte, hogy nem hagyja el palotát, nem szándékozta könnyen oda adni életét, elhatározta, hogy kitart, de ha úgy alakul, akkor saját maga vett véget életének. – elegen lennénk, hm – de körbezártan, éhen fogunk halni! Gunderit idegesen járt kelt Amalaswinta előtt,- nem akartuk ezt a háborút! – Nem az életmért, de csak nem látom értelmét, sokukat meg fogjuk ölni, sokukat, nem fogják tudni bevenni erődünket, de ahhoz túl kevesen leszünk, hogy kitörjünk! – Én sem vágott, a szavába Amalaswinta, nincs egy megbízható szövetségesünk sem, csak pénzünk kellene, senki sem fog ingyen, az oldalunkon harcolni. – Mi sem ismerünk kegyelmet királynőm, bosszút állunk mindenért, csak érkezzenek haza a Curusi drunhtinondsaink. Gunderittal azonnal megtámadjuk Ariarik gardsját.- Inkább veletek megyek, csak hagyjátok békében a fraujákat! – Békét és nem háborút akarok. A reiksek hirtelen összenéztek, fellélegezhetek, látszott hogy örülnek, a királynő váratlan döntésén, kivihetik a palotából .- Rég felkészültünk, még Ushdibad adta ki ezt a parancsot. – Höllére már rég a lábaidnál heverne az a frauja, ha nem kötne Ushdibadhoz eskünk, a kindins sem akart testvérháborút .- Akkor akarata szerint járok el, nyugtatta őket Amalaswinta A cselédek lehajtott fejjel álltak. A csapkodó szél, zúgásban elég jól lehetett hallani, a földel teli gajutok nyikorgó döcögését .- Azért csak, felkészülünk a támadásra, Alatharik, olyan harcias természetességgel beszélt, a királynő előtt álló reikseknek mintha, ostromolnák a palotát. .Amalaswinta a székbe rogyott – Istenem Ushdibad sohasem bocsátaná meg, hogy nem vettem magamhoz Acát! – Mit tettem! A mellette álló Friderika unokahúga a tisztek készülődésére, sírva fakadt A thivik mellet felfegyverzett drunchtinondsok futottak ki az ajtón. Vezényszavak, hangos parancsok fémzörrenés, nehéz dobogó futó lépések hallatszottak a ház körül. – Hidd Kunimundám, az alánok jobban vigyáznak rá mint mi rád, felfegyverezték a szklavinokat is a háza táján, de nemsokára ideér vele Babaj, bízzál bennünk! – Szeretlek benneteket, kint szolgáltatok, hogyan is ismernétek, e nyomorultakat, szerencsétleneket, ezt a népet, senki sem fog harcolni az oldalunkon. A drunhtinondsoknak a családjai, ott élnek a frauják földjein, a frauják az istenük, mindenük, családjukat etetik. Egytől egyik levágnának titeket, hogy fraujáik iránti hűségüket, bizonyítsák.- Megígértem Ushdibadnak hogy megvárom, belátom belepusztulnék, ha idebent maradnék. Amalaswinta élénkén magához tért, Ushdibad gyermekére gondolt, új értelmet találta életének, mindent megtett volna, hogy megmentse születendő gyermekét. – Mikorra várható a frauják támadása? – Holnapra, vagy tán éjszakára mikor ideérnek, Geberik magabiztosnak tűnt. – Akkor azonnal Babai elébe megyek. – De asszonyom! – Hátul szökök ki, határozottnak tűnt, – Ha már nem leszek, hagyjátok a palotában azokat, akikben nem bíztok.– Ígérjétek meg, hogy nem bántsátok népem! –Ushdibad is ezt tette volna, meneküljetek békében el innen! – Térjetek vissza légióitokba! – Ígérem, visszatérünk, mert nem akarom butaságukban hagyni népem, szükségük lesz rám! A reikszek megint összenéztek – Lehet hogy nem azonnal, Gunderit fészkelődve beszélt, – átkell vágjunk, a frauják földjein. Amalaswinta sehogy sem értette, hogy reikszei, miért nem mernek a szemébe nézni .- Nem fognak békében átengedni, Alatharik, tért magához elsőnek – De Istenemre királynőm, azért csak nem hagyhatjuk, hogy levágjanak minket! Amalaswinta gyanakvóan fogadta a tényeket, de csak legyintett, nem jutottak tudatához a hallottak – Biztonságban leszek Babajal. – Én maradok, Geberik mint mindig utóvédnek marad. – Menekülnie kellene reichsem!
Gunderit felnézett a királynőre – kunimundám ne aggódj, ismeri feladatait, életemmel ígérem kacsintott Geberikre, utolér minket, és azt is, hogy együtt térünk majd vissza. A tervhez tartozik!– Hirtelen az jutott eszébe, hogy a királynő nem katona, honnan is tudná, mi a katonai fegyelem, becsület. A frauják büszkeségükbe tapostak, azzal hogy semmibe sem vették a királynőt, legjobb barátjuk, királyuk feleségét, de rajtuk tekintélyükön, is átnéztek, mintha ott se volnának. De ezek csak becsületbeli, szolgálattal járó ügyek voltak számára, igaz, sohasem mérgesedtek el, és egyszer sem kellet párbajoznia. De most a királynő élete, életük forgott kockán. Túl messzire mentek el a frauják, a fegyverek ösvényen, abba a világba léptek, honnan már nem volt visszaút, amelyből, csak az egyik fél térhet vissza élve. Megígérem! Nyugtatta a királynőt. – A reiksek szemmel láthatóan őrültek, hogy szabad kezet kaptak, visszavághatnak, bosszút állhatnak Ushdibadért, nem lesz kit, féltsenek, őrizzenek, nyugodtan hátba támadhatják a lázadókat. – Értsék meg,nézte őket zavaradottan a királynő – csak én segíthetek rajtatok, a népemnek – Zavarjátok ki a szolgákat, kiáltotta Alatharik. Gunderit vállalta a palota szolgáinak, a kinti munkákra beosztását, Azzal kezdte, hogy mindenkit kizavart, és egymaga felügyelte a bejáratokat. Magukra maradtak, sietve tarisznyákba, zsákokba öntötték, az aranypénzeket, kisebb ékszereket. Visszatették a nagy arany, és ezüstedényeket,- majd visszavesszük a fraujáktól, mondta Amalaswinta. A fizetségetek majd osszátok el. – Nem fogom a frauják butasága miatt lemészároltatni a népemet. Túl kell, hogy éljük, ezt a napot! – Istenem bocsássd meg népem tudatlanságát! – Remélem Babai kimentette Ushdibad vagyonát, a pénze nem kerülhet a frauják kezébe. Tombolt a vihar, és a hideg jeges szél. A thiusok és a drunchtinondsok, a reiksek ellentmondást nem tűrő, kemény utasításai alapján, még a sűrű esőben is ástak, ütötték verték, a körülöttük szanaszét kiálló, sáros, vizes, hegyes cölöpöket. Meggörnyedve sárosan, vízben, ázva, dolgoztak.. Amalaswinta kopott, brunjója sisakja pajzsa egyáltalán nem tért el kíséretétől, az elég gyakori ellenőrző őrjáratokra, indult a reiksek között mebújva.. Ahogyan találkoztak, Alathar sipnjosai kíséretében, nemsokára belebotlottak a szinte feléjük menekülő Babaiba, és Rumó alánjaiba. Usafer fedezte fel elsőként őket, a meglepetéstől majdnem leestek a lovukról, mikor felismerték Amalaswintát. Míg a három nő összeölelkezett, Alatharius és Babai félrevonult. Babaj, felsorolta a látottakat – Reggelre várta a palota támadását. Mindketten elégedetnek látszottak, megszabadultak attól a gondtól, amitől tartottak, és féltek. A királynő simán és zökkenőmentesen elhagyta a palotát. A Partiszkonba tartó Rumo és az alánok lovaikhoz kötötték, a málhás lovakat, kettéoszlottak, Babai senkire sem merte volna bízni barátja feleségeit Bármennyire is idegesítették, a vörös hajú Fridavinta időközönkénti síró görcse, a Kurusok felé fordította lovát, hogy a két fia kíséretében a gótok földjére szöktesse a királynőt. Egyelőre még álmában sem, talált volna biztonságosabb helyett, mint Vidigárik, háza. Elesznek majd Ovidiával gondolta, elhessentette, az Ushdibadtól hallott,háború hírét. A gótoknál olyan békésnek tűnt minden A gepidákat sem féltette a reiksek, most egy jó hosszú időre el fogják venni háborúskodó kedvüket. Szabad a vásár, mikor majd ráébrednek, hogy nem lesz oly könnyű lerázni őket, fizetni fognak, hogy ne dúlják fel udvarházukat, ne hajtsák el a legelésző állataik. Megérdemlik ezt akarták!. Úgy hogy nemsokára, ha Uschdibad visszatér, erős királyként fog majd uralkodni népe felett. Megpederte bajszát, tiszta szívből remélte, hogy Ushdibad nem fog többé kupeckodni vele. Csak Beuka maradt hátra Alatháral,
1.Gajut, fogat, 2.Thius házkötüli szólga.3.Brunjo páncél.4.Siponjos vérrokonság alapú harci egység.5.Partiszkon Szeged magyar ország. 6. Rumo Gvuar us am pa us gyalogos karos a lovas előtt alán.7 Babaj Ba us pa ila lja lásd Asparuhan itt csak vörös bojtos zászlós gyalogos, alán. 8.( Beuka BaPa ez us in kal vagy kal in, ak) bojtos, zászlós lovas, az élen.
Alig várták hogy már elvonuljanak a frauják siponjosai -. Estig csak elvonulnak előlünk! Ő fogja majd elvezetni, a Curusi drunchtinondsokat, hogy megtámadják a gondatlanságból, tudatlanságból védtelenül hátrahagyott, Ariarik és a többi frauja gardsáját. – Számítottak arra, hogy a frauják, elfogják követni ezt a megbocsátatlan nagy hibát. – Isten irgalmazzon Ariariknek búcsúzott el tőlük Babaj – Minél távolabb innen, sohasem tudta volna megmagyarázni Amalaswintának,, hogy harcosai csak azt teszik, amit tenniük kell, nem kell mindenről tudniuk, a nőknek.
Vidigar a gyors folyású Bistra fenti útján haladt, a hosszú sorban sorakozó, rogyásig tele gajutok között. A felültetett gyerekek, alig várták, hogy végre elinduljanak. A folyó zúgása elnyelte az erdő madarainak sivolkodó füttyentéseit, csak egy-egy közelebbi fán, kakukkok élesebb szólama válaszolt, az egyre hangosabb emberi kiáltásokra. Egy hangos piaci naphoz, hasonló, morajlás vegyült a víz zúgásához, döcögő kocsik, lónyerítések hangjai hallatszottak a völgy végéből. Kora hajnaltól, gyülekezet a falú. Tölgyfákról szarvasbogarak pottyantak lábai elé, nem félt tőlük, igyekezett kikerülni a szarvaikban összeakadt lassú de amúgy harcias bogarakat. A völgyből, kiáltottak -Vidigar mikor indulunk? A folyó huzata felkapta a zajokat, a gajutok körül rendezkedő asszonyok, gyermekek síró, nyafogó lábatlankodó hangjai, élénken csengtek a fülében. – Elindulhatnának! – Még átnézem a Gajutokat kiáltotta – Minek, ha úgyis én megyek velük Vidigar fordulj vissza, türelmetlenek a fiataljaid machteigs, Fraugar, egy mélyen kiálló kőbe botlott, és majdnem elesett, – ha beleegyeznél, indulnánk. – Höllére, hát nem tudják, hogy a halál torkába sietnek, elkomorodott, – hej fiaink, gyermekkortól tanulták a fegyverforgatást, de amazok csak szépek fiatalok, de nem drunhtinondsoknak valók. – Annak idején mondtam, fogta fejét Fraugar,- fraujából van elég, waurstwják sem vagyunk, úgy hogy továbbra is, csak a katonáskodásból tudnánk megélni, szigorú arccal, a friss drunchtinondsok felé fordult, – Sokan vannak! – Gunderit, Ariarik, öregapja vértjében csillog, jó légiós volt, fiatalkoromban vele szolgáltam, a légió Adiutrix volt hazánk. – Nyugodjon békében, keresztet vetett. – Megölték, elégették a markománok, hiába kapott jó földet nem sokat élt, máig is a deductiójából élnek unokái, én hordom nekik a gulthokat, – ej-ej, mennyit könyörögtem Fridavintának, engedje fiaimmal katonáskodni, kértem, könyörögtem, elviszem fiait Aqvinkumba, ott hol apjuk, fiad szolgálnak, nem engedte, nem-nem csóválta a fejét. – De hát minden családnak vannak holtjai! – Hányan vesztünk, még vesszünk oda. Vidigarik komoran hallgatott. Végigfutottak emlékeiben, azok az arcok, akikkel légiósként élt, ismert, kik odavesztek. – Még most sem hiszem, hogy háborúzni fogunk, egy kis szünetet tartott – kivel mondtad a hunokkal?- Vagy kikkel, nagy baj lehet, ha a kindins előreláthatóan, ennyire összehúzza a népét. – Istenem mi lesz, ha elhúzódik a háború, bármilyen vége lenne, rosszul kezdődik, egy hete Aqvinkumban kellene szolgálnom. – Jót én sem mondhatok, hagyján ha Athanárik király, de nem ő, olyanok döntöttek, mint Munderik, centurió, a bivaly, rég tribunus lenne, ha Aqvincumban, nem veri szét két decuriones fejét
1Bistra szláv sebes Rom Temes Tamisa (latin) mellék folyója. 2 Gajut fogat. 3.Machteigs hatalmasság.4. Frauja, kis fejedelem.4.Waurstwja paraszt. 5.Legia II Adiutrix Aqvincumi Budapest római légió. 6.Decuriones a száztagú városi szenátus tagja.7.Veteres földesúr.8 Valentinianus 364-375 Nyugat római császár. 8.Am ila ija, gvuar in tar as (ancaragantes alán nép) ló előtt álló am(száj mong) ila ló ija villám íj gvuar deftver döftver verő döfő kard, in tar vértes dar tar mongol kovács, (Darhan) es az lándzsás nyílveszős. Értsd, fegyveres fegyverhordó. 9 Burgus őrtorony.
A markománokkal miattuk, majdnem kitört a háború, – A veteresek elszökött rabszolgáik miatt, majdnem odavesztünk, dünnyögte. – Ha nem térünk vissza, Valentinianus háborúba keveredik, burgusokat, erődöket épít földjükön, a Tisia felső folyásánál – És az alánok? – Mit szóljanak szegények, a múltkór majdnem a dákok sorsára jutottak, alig hogy élnek! Babaj, Usafer, Zinafer mind a vállukat húzzák, örülnek, hogy kibékültek az am ili guar in tarosaikkal, fegyverhordóikkal. Saját szememmel láttam Aqvinkumban az a sok összecsődített fabrit, lignarit, ferrarit, a classicik hajóikkal, nem győzik hordani a deszkát,fát, követ, a fél birodalom Aqvincumba költözött! – Sok silubreinstől essünk el, soktól, ha nem térünk vissza. A mi háborúnk lenne tért magához,-békét teremtenénk nekik. – olyan tribunosokkal mint Lekárik, Fridigoja, Rekárik. –Hm, nincsenek tisztjeik, ha most visszamennél, mosolyogott, ahogyan négy lett egy légióból, tribunus lennél, fiaid is centuriok. – Höllére, meg mondanád mit kezdjek az újoncokkal? – Nincs más, Herura ha hazahívnánk a limesről gótjainkat, nem lenne, ki vissza fogná a qvadokat, hasdingokat, germánokat,eddig tárgyalásokkal, nagy nagy háborúktól mentettük meg a birodalmukat – Háborúzunk, akiknek a békét köszönheti az a sok nép .- Öreg triarius vagyok Heru fél kezére, pannón földön éltem, csak tudom, a háborút annak az ügyefogyott Valensnek, tehetségtelen stratégoszainak köszönhetjük! – Nagyon bűzlik nekem az ő Syriai lázadása, hadjárata. Tán, tavaly ha jól emlékszem, gót tiszteket kért – Mi mind amott szolgáltunk. – Csak úgy, hogy hagyhatnánk ott Valentinianust a bátyát. – Herura egyetlenegy jó tribunusa, strategosa sincsen, biztos szövetségeseket keres a hunokban, Ajánlották, hogy Syriába telepítsenek, oda vitt volna ki minket a pogány, hogy Syriában is jó légiósai legyenek – Benne van Valens keze, de Isten irgalmazzon neki, ha ez így igaz, én fogom a gótokat a földjére vezetni. – Gaja örömére ha az eszténáján, legelőin haladtok ma át. – Nehogy otthagyjátok az öreget, vigyétek magatokkal. – Már hányszor mondjam, ha szóba áll velünk, aki nem harcolt annak idején Geberikkel, Ovidia fiával az mind vandál, gepida, röhögtek, nem is merném meg mondani, hogy ismeretlen hunok miatt tapossuk le legelőit. – Egymaga indulna a hunokra. – Elég nagy baj, hogy kiürítjük ezt a szép új falut. – Csak Aorik a fiam marad az anyjával, na meg a feleségem barátnője, a lánya. – Nem akarok rossz híreket átadni, kénytelen vagyok rád szólni, intézkedjél machteigs, te vagy a tribunus, korán reggel üzenetet hoztak, nem felénk jönnek a túloldaliak, tudod az Bersovisbeliek, Aisisiak, még azok a Centrum Putei gótok, ahogyan a rómaiak, hívják az alánokhoz közeli hamsáinkat.- Jó hogy megegyeztek az Alánokkal, egyenesen a Dunáig mennek, majd Vimináciumtól jönnek felénk. a Danubius mentén, Lederatából indúlnak, hogy a Dierna torkolatánál találkozzunk. – Egy biztos ha kergetnek, bármikor átúszhatunk a másik oldalára, nevetett. – Vidarik! Kiáltottak lentről itt van Ariarik, küldönce üzeni, hogy még az este, a Marisia felé indult..
1Fabrii kömüves, lignarii ács, ferrarii kovács.2 Silubreins gót ezüstpénz. 3 Tribunus légiós tiszt, 4.Heru a gótok félkezű háború Istene, 5 Triarii a légió harmadik sorában harcoló tapasztalt harcosok. 6. Qvad, Vandál Ashdingok, a mai magyar ország határán valamikor élő germán népfajok. 7.Strategos Kelet római tábornok. 8. Régi római erődített őrhelyek, Bersobis Zsidovin, Aisis Firliug, Centrum Putei, Surduc a Caransebestől Resica bányáig vezető útvonalon Rom. 9 Viminacium Kostolac, Lederata Palanka, ma Szerbia légiós táborozó helyek. 10 Dierna -Orsova Rom de a Cserna folyó, a Dunába torkollik. 11Marisia Maros folyó Rom- Magy. o. 12. Tapae, Lugoj városhoz közel 101-102 évi, Római Dák háborúk csatatere. 13. Agnaviae ma Závoi légiós táborozási hely, Krassó Szörény megye Románia. 14.Tamisia Temes, Begue Bega Nyugati Kárpátok gyűjtő folyói. (Temes megye)
15 Vidigoja volt a legvitézebb gót, Attila is mutogatta sírját( A sz a mai Vinga Temesvár utáni falu temploma alatt, képzeli el a sírját.
– Höllére! – Mi ez a széthúzódás, sem én, sem Rekárik nem kértük erre! – Látod Fraugar amióta a kindins még a frauják, belefújnak a strategosok levesébe, minden forróbb, zavarosabb. – Szólj gyorsan a fiadnak! – Wingurik! Kiáltották, mindketten egyszerre. Vidigar nem várta be a folyó partján álló, félig meztelen fiút, futva indultak feléje – Nem sok időnk maradt centurio, mennünk kell mutatott a falú felé, – fogd a lovad fiam és Tapae-ig meg se állj, megtalálod majd az ösvényt, tudod azt, a dombos erdőkön átvezető utat
Ha utoléred Ariarikot, csak annyit üzenj, ha kedves az élete amilyen gyorsan csak tudd, azonnal forduljon vissza. – Mit keres arra, rég kiköltöztették a gótokat – képes és betör az alánok földjére, remélem nem apám Vidigoja sírját, megy meglátogatni. – Nem mehet arra, egy hete, kiáradt a Tamisa és a Beguey mondta Fraugar,- az itteni szorosban is mehettek volna. – Ariariknek itt a Dierna felé vezető szorost kellene lezárni. A hegy mögött, az Agnaviaeai régi római erődnél. – Höllére kinek a fejében fordulhatott meg, hogy arra koslasson. – Nem mondom, jól kezdődik, szakította félbe megint Fraugar, ha most indulnátok és Pannoniosra érnétek , addigra én is a néppel, gajutokkal, elérném a Sargetio patakot, ott biztonságban lennénk, úgy ahogy légiósok mondjuk, extrénum nélkül is. – Ah dühöngött Vidigar. – Mire várjunk, indulunk és kész, ha minden jól megy, estig messze leszünk. A kindins Kaukalandájában nagy szegénység vár,majd ránk és dús göndör szőke hajába túrt, kezünkben a deductió, én Pannóniába vinném a falut Athanarik a büszke pogány úgy sem minket szeret. – Höllére kihasználtak, rómaiak a kindinsünknek is csak a vérünk kell-, Féltsed, tapasztalatlan drunchtinondsaidat, feleséged, csak holnap indulnak. – Herura a háborút nem a gyerekeknek és az asszonyoknak találták ki,de mindenhól ott vannak, sóhajtott. – Békés életük fel sem fogja, hogy milyen veszélyben vannak, látod, olyanokhoz szoktak, mint én vagy te, katonáskodtunk, halunk, ölünk, de sohasem láttak gyilkolni, nem látták a nyakig vérben kegyetlent, nem vezekelésképpen, de olyanoktól szeretnénk megvédeni, mint amilyenek mi vagyunk.- Wotan, Istenem ne enged, hogy szeretettjeim megismerjenek! Keresztet vetett, vérem, életem az övéké, de ne vedd el, ne vedd el szeretetüket, fohászkodott Vidigar. – A félkezű Herura, Widigar indulok! Látta elérzékenyülését,- az öt fiamból már kettőt elvesztettem te gót, inkább engem vitt volna el a halál! – Kár a házakért, szomorkodott lefelé menet., A szép tízen öt, húsz öl hosszú fakeretekre emelt hét, nyolc öl magas házak tisztán ragyogtak a napon. A tél szele ki sem kezdte, új faháncs tetejűket,- jó házak! Magas kőkerítései előtt haladt,. Hirtelen még szomorúbb lett, a kővel és sövénnyel elkerített üres fathák, gardak,és banststok láttán, melynek gabonái már ott fent a gajutokban útra készen álltak. A szekereknél már ott tolongott az egész falú – Napok óta készülődtek szegények, a batyustól, öregestől, gyerekestől, asszonyostól cipekedők zaja kísérte őt
. 1. Ad Pannonios, Agnaviae, Teregova, Zavoj. Romániai, légiós táborok. 2.Extrenum légió utóvéd. 3.Athanarik a kereszteseket üldöző gót király, sok keresztény gót mártírja lett üldözésének, eredménye, pl Saba. A király 391 ben Constantinápolyban halt meg. 4.Kaukalanda, a Kárpátok, és a Duna delta közti gót ország részt kell érteni. 5 Fatha, karám 6.Garda istálló. 7.Bansts csűr. 8 Gudja gót pap. 9 Sargentia, Sztrigy, Streiu folyó románia Sarmisigethusa település közelében.
Kapkodó sietségük, békevilági volt, meg- megtorpantak, Fraugar ellentmondást nem tűrő keményen parancsoló szavai miatt, látszott zavaródásuk, végre nagy nehezen, az öregek befogatolták kövér ökreiket, az piciny, összezsúfolt helyen. Egy boldog piaci napra emlékeztette Widigárt. A sor eleje a gúdják imákat éneklő hangjában, recsegve, döcögve dörögve, indult. – Na végre, sóhajtott fel. A falu közepe felé tartott, visszanézet, vége lett a torlódásnak, de sokan még most sem indulhattak el – Isten legyen veletek, kiáltotta feléjük búcsúzóul. – Hú hát mégsem ment el mindenki. A csillogó vértjeikben kifényezett sisakú gadrautszai körül legyeskedtek a lányok. Eszébe jutott hogy a felesége Ovidia két kislányával, otthon maradtak, Aorik a fia fogja hozni utána a családját, megbízott benne, 12 éves kora óta vele szolgált Aqvinkumban, erős volt és a rómaiakat nem érdekelte a kora. Mérgelődött, hogy felesége csak születése napján volt hajlandó indulni. Abban igaza volt, hogy ő sem tudta megmondani, hogy mikor térnek vissza, vagy ha még visszatérnek egyáltalán szép haimsukba. – Elmentek anyádék?- Ott, vannak fent válaszolt Thiudgar,- és a tieitek, kérdezte udvariasan a többiektől – Az enyémek már tegnap elmentek, hallotta Gunderit hangját. – az éppen akkor odaérkező Reqvinta felé fordult. -Aorikot keresem, nézet körbe,- látom nincs köztetek. Nem érdekelte fényes öltözetük csengős pengős sarkantyúik – Elbúcsúzhatnánk, Thiudgar megcsörrentette páncélingjét,- nézz már rám szép winta, te leszel a jegyesem szemtelenkedett A házi szövésű vékony köntösében bújt lány elé térdepelt. Reqivinta egy, két púpos ezüstfésűn és füleiben csüngő díszes kicsiny fülbevalóján kívül semmilyen más ékszert vagy gyűrűt nem viselt. Csak a háta közepéig érő, copfban lehulló, dús szőke haját húzta el, hátralépett, nehogy a fiúhoz érjen, Thiudgár megigézve nézte alulról kunkorodó melleit, köntösén keresztül, barnás udvarára tapadt szeme, ha a lány engedi, és nem ugrik félre, átkarolja, már majdnem nekidőlt mellével ágyékának, szép háromszög alakú, sötétedő foltjára combjának rejtelmes árnyékára. Csak egy csókot, szép vintám, hebegte – Loki hagyta faképnél, úgy kell nektek, vihorásszatok, maradjatok gyereket szülni. – Felkötöttétek, ezeket, a fényes vackokat, és azt hiszitek, hogy nektek mindent szabad. – Rossz vagy, próbálták többen is megsajnáltatni magukat. – Lehet holnap végünk, siránkoztak többen, mi lesz velünk vintáink, csókjai nélkül, hogy bánhatsz így velünk, megérdemeljük? – Elkaplak, állt fel dühösen Thiudgar – elkaplak, és nem fogsz elfutni csókjaim elől. – Fejezzétek be! Szólt rájuk Vidigar, látta hogy elmérgesednek a dolgok,- mit keresel itt fordult a lányhoz, elveszed a kedvüket, futás. Ha a lány nem húzódik el, a hátuljára csap – De Reiks! – Csak Aorikot keressem, védekezett a lány a hangos röhögések között – Aorik! Kiáltotta kétségbe esetten, – holnap veletek megyek. – Ki engedte meg – kérdezte felelőségre vonva, Vidárik – Édesanyám nem fog Ovidia, nélkül elmenni, maga is jól tudja – Titeket nem várnak? Förmedt a megszeppent lányokra – Oh ne! Olyan rossz velünk, kacérkodtak, ismerték szigorságát, tartottak tőle. – Csak egy kicsit maradjunk még maistans? Könyörögtek, – Freyára, kérünk, maradhassunk, amíg az utolsó szekeret is látni lehet,- Csak, nehogy lemaradjatok. Arcaikat eldugva kuncogtak a harcosok mögött, kezükkel a szájukat is eltakarták, hogy ne hallja, hogyan vinnyognak örömükben. A legényei is helyeselték, a sarok után lehajolt hogy felvegye a zsákot,- Istenemre, a papan elhagyta keresztelő kancsóját,és kézmosó tálját, elviszem neki, csak búcsúzzak el feleségemtől, lányaimtól. – A poros többet ér, mint mi és fényes fegyvereink incselkedett Thiudgár – fuss a karjaiba – Aorik Várj! –várj futott utána a lány, veled megyek anyádhoz, Értetlenül fordult a lány felé. – Anyával, nálatok alszunk, próbált lihegve szóba állni a fiúval, tudom válaszolta kurtán, barátságtalanul Aorik – Nem is kell neki a lány, röhögött Tiudgár jókedvűen – láthatjátok szép vintáinkat, a waurstwjáknak kínálják kegyeiket, szellemeskedett. Reqvinta megtorpant, többször veszekedett Thiudgárral, bármennyire is jól ismerte szomszédját, felfogta, hogy szavai tényleg durván megsértették, de megsértették a nagyon ritkán látott, alig ismert Aorikot is.
-_Megsértetted Reqvintát, fórdúlt feléje Aorik, dühösen, és olyan gyorsan, hogy Reqvintát is ellökte, a fiúnak dőlt, bőréhez ért. Összes izmai összerándultak, égette keménységük, megérezte minden apró, izomrostjának rángását, csak akkor vette észre hogy ez a fiú milyen magas, hatalmas,és kemény combjai vannak Megbotlott, kapaszkodott, nekidőlt a fiú ágyékának, combja hozzáért, az puhány rugalmas oly furcsa valaminek, mely sokkal nagyobb volt mint azt valaha is elképzelte. Megcsúszót a köveken, vékony sima talpú sarúja kénytelen volt megfogózkodni a fiú, fenyegetően emelkedő karjába., De az olyan nagy volt hogy lecsúszót két keze, bő ingujjában fogózkodott elkapta hatalmas karizmain kapaszkodott fel. Kíváncsi női ujjai azonnal belekapaszkodtak az öregebb harcosoknál látott ehhez hasonlót, de ez más keményebbnek tűnt, és mintha nagyobb is lenne, nem lógtak a karján. Hirtelen késztetést érzett hogy arcát, az erősen kidomborodó mellizmaira hajtsa. Kétségbe esett a veszélyérzéstől nem volt hová elbújjon, alig ért a fiú melléig, illata egy időben nyugtatta és izgatta, is ami még soha sem történt elérzékenyült, boldog kellemes érzés futott testén melytől kirázta a hideg és sírva fakadt. – Megsértetted Reqvintát, halotta a fiú feltörő férfias hangját mely olyan öblös volt, mintha egy szórósból törne fel – megsértettél hallotta – kérj azonnal bocsánatot a lánytól. – Nézzétek ő is sírva fakadt, incselkedet, csúfolódott továbbra is Thiudgár. Reqvinta érezte hogy eltávolodik az a mély ágyékába sugárzó illat, Aorik gyengéden leültette felnézett hogy lássa őt, de a fiú egy hatalmas ugrással már Gunderit előtt állt, elkapta kezéből kopjáját, nagyot rántott, az ellökte, a földön hempergő Gunderiton sújtott végig nyelével. Csodálkozni sem volt ideje, olyan gyorsan fejelte le a teljes vasban díszelgő, Thiudgár melletti Arnaulfot, Hátul tartotta egyik kezét, alig látta mint a másik kezének átadta, szélvészként forgott a harcosok között. Lehajolt, feje felett suhintotta kopjával, mind a hét támadó drunctinondsot leütötte. Halotta mekkorákat koppan sisakjukon, a kopja tölgyfa kemény nyele, forgott, a hátuk mögé került, csapot, suhintott, a térdhajlatukra vágott mindaddig, amíg nem rogytak össze. – Aorik ne!- Ne! Kiabálták a többiek sorjában dobták lábai elé fegyvereiket. Dühös eltorzult arccal Aorik, miután meggyőződött szándékukról, tisztességesen visszahátrált, egy fordulással, ugrással ahogy elérte, vasastól, páncélostól felkapta a vérző arcú és kába Tiudgárt – megsértettél egy Amalak vérű vintát, felrázta a majdnem élettelen megrémült Tiudgárt, A döbbenet miatt szóhoz se jutó Reqvinta lábai elé dobta, az nyögve zökkent, csörrent, mint egy pénzzel teli zsák. – Kérj bocsánatot vagy meghalsz arcon ütötte,- játszottunk, hebegte véres szájjal Thiudgar – Kérj bocsánatot üvöltötte Aorik a lábaira húzott a kopja nyelével Thiudgar felüvöltött – kérj bocsánatot- Kérlek hagyj, ne bánts, vinnyogott fájdalmában – Reqvinta kérlek bocsáss meg! – Reqvinta sziszegett, nyögött,- Tőlem nem kell, bocsánatot kérjél, nem sértheted meg még egyszer Vidigoja unokáját arcába kiáltott – a zokogó Thiudgar nem válaszolt – Megsérthetsz de akkor tőrvényeink szerint ki kell hogy állj velem, most is megtehetnéd, és jól megráztat, hogy az megértse . Thiudgar görcsösen zokogott. Aorik felkapta kopjáját, mindenre elszánva a többiek felé indult – Reqvinta mi is bocsánatot kérünk, bocsáss meg, látták Aorik nem ismeri a tréfát. – Itt van, hajította lábaik elé Gunderit kopjáját.- Ki áll ki velem? ! Lehajtott fejjel hallgattak. A remegő Reqvintáért fordult. – Azt gondolta, hogy a lány az őt érő sérelem miatt remeg, gyöngédén, könnyed mozdulattal egyszerűen az ölébe fogta. Észre sem vette, hogy a lány átkarolja és a nyakába borult.
1 Amalok germán uralkodó királyi családok.
Vidigár késő délutánig sem tudta hogy mitevő legyen, lelkiismeret furdalása volt amiatt hogy Fraugarra hallgatott, semmi értelmét sem látta hogy a Danubius felé vonuljon, ott elegen vannak, szívébe hasított az a tudat hogy magukra hagyta a falú népét. – Lesz, ami lesz, ha már ilyen rosszul, és szervezetlenül kezdődik ez a háború, nem hagyom őket! – Még nem késő Irány a szoros kiáltotta meglepett drunchtinondsainak – Fraugár után megyünk! Ovidia a több egymásba nyíló fakeretes háza udvarában pillantotta meg fiát. Szinte csodálkozott hogy Reqvintát, fia ölében látja. Női szemei azonnal meglátták a szerelmes lányt, és az erről semmit sem sejtő fia arckifejezését, mint minden férfi gondolta, és még egyszer, mint aki tévedt, lopva pillantásokkal, nehogy elárulja magát újból jól megnézte a teljesen elernyedt, és fiának odaadó lányt.. Hogyan lehetséges fordult meg a fejében, a fia itthon sem volt, nem ismerheti, kétszer is ha látták egymást amióta a fia Aqvincumból hazatért. Lelke mélyén örült, jobb mennyet nem is kívánhatott fiának, a lány csak tízen őt a fiú alig múlt tizenhat éves. Gyorsan elfordította a fejét, nehogy észrevegyék a gepida Tiopstilába botlott, ő volt a házkörüli thius. Sohasem volt gondjuk a sklavin rabszolgákkal mindenről ő gondoskodott, Segítségül hozta húgát a tűzről pattant fiával kacérkodó Rosavintat, sajnálta a lányt, ő nevelte Thiopstila, egyre több gyermekét. Most is a síró gyermekeket etette miközben Triopstila a, skalksait, dolgoztatta. Magas sovány szikár vöröses szőke ember volt, ki mindig haragudott valakire. Halotta a gepida thiusait szidta – túl sokat hoztam belőlük, mormogta az orra alatt. Boldog volt mikor látta hogy a lány még mindig a fia nyakában csüngött ejnye fiam egy szerelmes nő mindenre képes, semmilyen kételye nem volt afelől hogy a lány, kiengedné fiát a markából. Nem értette, tán az Istenek, gondolta. – Thiopstila, tartozunk neked? – Fraujavintám, én vagyok a leggazdagabb gepida, mit kezdjek ennyi kinccsel, Ovidia odaadta a kezében levő zsákot, ez az én ajándékom – de asszonyom tiltakozott Tripstila – tedd csak el, elvinnélek, hogy ott is segíts nekünk, mondta sajnálattal, de most jobb így – de Fraujavintám mik ezek? Szedegette ki egyenként a zsák a tartalmát, egy ékkődíszes fibulát, – ez nem olyan hivatalos hagymagombos, olyan neki is volt, kiszedte az aranykarpereceket, gyűrűket, római félhold alakú arany csüngő díszeket – Hogy Rosavintát nehogy méltósága alatt add férjhez, vigyázz, úgy add férjhez, mintha a saját lányom lenne – de asszonyom borult térdre Thiopstila egyetlen egy gepida fraujának sincs ennyi kincse! – Ő az én első nagylányom, ők kicsik, mutatott két lányára. Rosavinta körül forgolódtak, lesz nekik is, ha majd férjhez adom lányaim. – Ah nem akart vitatkozni és tovább ment.- Mit szól az anyja,,ha betegnek látja, fektesd le,azonnal a lányt, megyek én is, a zokogó Thiopstilával, úgysem értené meg magát. Visszatért az udvaron, a legelésző díszkéi közé, ott voltak jérkéi, kedvelt cápsái. Triopstilának köszönhetően ló fiából is sok lett idén, a ház ajtajában fonó idős szklavin nő, éppen akkor köpte ki a szöszpököt. A másik szép és fiatal sklavin nő, Triopstila ágyasa, rámosolygott, füvet szecskált, tátott szájú gyermekei, lábainál az egymásnak torlódó, taposó, csipkedő, szárnyukat boldogan verdeső, zajosan csipogó, csirkéknek. Ami a kasokba elfért azt már elvitték. Alutus és a Danubius víz áztatta legelőin, legelnek majd birkáik, a Serorum Montes Déli lejtőin. A hegyekben is felhajtsák majd, az is megfordult a fejében, hogy a sinistansok, nem fognak majd legelőket találni. Egyedüli gondja, a nagy amphorákban savanyított, ritka drága, nyáron bebüdösödőt sarvalt káposztája volt, Triopstila ügyességének köszönhette azt is.
1 Alutus Olt folyó Rom 2 Danubius Duna folyó, 3.Serorrum Montes Déli Kárpátok Románia. 4.Sinistans öregek 5 Moesia Pannóniával délen szomszédos római birodalom tartomány
Dalmáciából hozott magokból palántázta, és termesztette, annyi volt belőle hogy már Triopstila is azon volt, hogy kiöntsék a disznóknak, rá bízta. Épp most kell mennünk, sóhajtotta, felnézett a hegyekre, újból zsendül a lekaszált kővér fű, A rengetegben talált lokokat újból befogja nőni a gaz hogy utána elnyelje az erdő. Megszépögette az elébe futó disznót, az elől, nehogy sírva fakadjon befutott a házba. Ügyetlen fia magára hagyta a lányt. – Ej-ej, te, mondogatta – azért zavartalak be hogy vele maradj, s a fejét csóválta. Ösztönösen megérezte Rosavintát, meg volt győződve, hogy egész időben őt figyelte. Észbe kapott – a lány is az ő fiába szerelmes. Észre sem vette a feje felett gyülekező felhőket, Aorik a kert végében folyó kis patakocskában, a hideg vízbe lógatta lábait. Ovidia szomorúan, mérlegelte hogy most tiltakozzon vagy sem, hagyta Rosavintát, hadd fusson fia után, szerette a lányt, ugyanúgy gondolkodott mint ő, mint minden nő. Megérdemli ez a ritka szépségű gyönyörű lány, hogy a fiától elbúcsúzzon gondolta, és bement a házba. Rosavinda sokat látott, bátyja thiviket hajkurászó élete miatt. Most sem látta a szőke szklavin nőt, vele lehet, és nemsokára itt egy másik gyerek gondolta. Életében először, érezte azt a veszélyt, amit csak egy nő képes átélni mikor meglátta Reqvintát. Soha sem gondolt a fiúra Aorikkal kapcsolatban, természetesnek találta, mintha örök hozzá tartozna, sokszor kileste, mint mosakodott, de ilyenkor elment a kedve, eszébe jutott bátyja hangos hörgése, arra gondolt, hogy ez a fiú is éppen olyan lehet, mint a bátyja. Egyszerre változott meg, a fiúhoz kapcsolódó hirtelen kellemesé változó véleménye, szívébe hasított, üresnek, vesztesnek érezte magát. A sors tőle amúgy is elvette volna ezt a fiút, de nem számított arra, hogy ilyen gyorsan, fájdalmat okozz és sírva fakadt. Nem így képzelte, először érzett másféle vonzódást, ágyékában bizserget megduzzadtak mellbimbói, remegett, csak akkor tudna megnyugodni, ha a fiú mellé ülne, hogy bevesse, eddigi nem ismert, érzet, női mivoltának fortélyait. Megjelentek elérhető szándékai a szemei előtt, szerette volna meghódítani ezt a fiút. Nem tudta megmagyarázni, hogy honnan erednek ötletei, melyek csak kétségbeesésében peregtek előtte. Bókájáig sem ért a víz, egy sugallatra combtőig húzta fel köntösét és úgy gázolt a fiú elébe. Nagy zajt csapott, hátha felhívja magára a figyelmét. Többször is a vízbe rúgott, felvidította szétszórt permetjében megcsillant fény színes szívárnya – Nincs hűvösebb, kiáltotta, a csúszós zöldes köveken egyensúlyozott, sikongott, nevetett, megjátszotta többször is, hogy megcsúszik, és azt hogy elesik. A fejük felett haladó nap tüze, mint a fák mögé bújt, árnyékot vetett Aorik üllő helyére. – Végre, és felhúzott ruhájával lehuppant a fiúval szemben. – Alig van víz, de a fiú elfordította a fejét a hazatérő madarakat, fürkészte a ház körüli fákon. – Még mindig meleg van Rosavinta tenyerével, hogy jobban látszanak, vizet locsolt a melleire, bátyja annyit csókolgatta, szinte odavolt a szklavin nők melléért. – Nagyon meleged van? Kérdezte félénken Aorik. – Nem látod, mondta, és kacéran nevetett, láthatóan élvezte, a hideg vizet, mintha ott sem lenne, vagy figyelné a fiú, szétterpesztette, kemény kerek húsos fehéren kivillanó hosszú combjait. Tudta hogy mi van a lábai között, és azt is, hogy a fiú nagyon bámulja. Tovább foglalatoskodott melleivel, többször is lehajolt hogy egyik tenyerével vizet merítsen, ilyenkor mikor magára öntötte, véletlenül, még jobban szétterpesztette combjait. Felnézett ő is a fák tetejére, de csak azért, hogy ne találkozzon pillantásúk. Félt, nehogy elijessze. Megérezte merevedését, a fiú édeskés illatát, boldog volt. Aorik szégyellte, menekülni szeretett volna. Hirtelen felállt, de amint meglátta árulkodó dudorát elpirult és azonnal visszaült. – Aorik szólalt meg a lány, még most, sem mert a fiúra nézni átült melléje. – nehogy elmenj! – Érzem, kezét ágyékára tette, a fiú felnyögött, alig tudta visszafogni, uralkodnia kellett, elpirult lüktető valósága miatt, a lány kezei alatt semmilyen olyan szándékát nem érezte, hogy az csillapodna, köntösén keresztül feszült a lány tenyeréhez, kereste őt.
– Maradj, kérte halk, szomorú hangon, soha sem fogunk többé találkozni, hanyat feküdt. – Várlak! – Hm hümmögött Aorik, hogy szóhoz jusson, – nem becstelenítelek meg, alig volt hangja, elcsuklott. – Ezt nem tehetem, de a lány hirtelen felállt nem tudta hogyan huppant az ölébe, olyan gyorsan a fiúból kitörő lüktető forró váladékába. Rosawinta fájdalmat érzett, tudta minden a legjobb helyen van, befogadta. Elég sok ideig ülhetett a fiún, már majdnem besötétedet. Aorik, nem tudta visszafogni azt a belső erőt vágyat, ami annyiszor elöntötte a lányt Pirosan bújt a hegyek mögé forrón a nap a hűvösebb hegyi szelő, sem hűtötte felforrósodott testét. Szégyellte gyengeségét, lelkiismeret furdalása volt a lány miatt, essze ágában sem volt nősülni, lányoknak udvarolni. Gyengeségnek számított az ő által elképzelt világában. Az üresen tátongó falún vonult végig – apáék is elmehettek a drunhtinondsai hűlt helyén haladt felfelé, a völgyben. – Csak házunkban van élet, holnap reggelig, beköltözik majd a csend, ha Triopstila nem szándékozik még egy pár napot itt maradni. A rogy vízéhez igyekezett, hogy belemártózzon langyos vizébe A hírtelen leszálló mély csendben, csak a rogy kövein átzúduló langyos víz csobbanását halotta. Így estefelé a Bistra egész hossza, tele volt itatáshoz hajtott állatokkal. Amint felért mindent gondjától megszabadult, meztelenül vetette bele magát a friss illatú vízbe. Bugyborékolt, úszott csapkodta a vizet többször, alámerült hogy élvezze friss forrásvíz illatát, eszébe jutott az alánok lassú folyású Tisziája a zavaros és hideg Kurusok, Aqvincumban a Danubius, de egyiknek sem volt ilyen, langyosan lágy, friss forrásvízillatú vize, mint a Bistráé, vagy a Tamisisé. Már majdnem beesteledett a közeledő lassan alászálló sötétségen keresztül fent az égen egyenként gyulladtak ki az apró csillagok, még világos volt, amikor lassan a partra úszott. Megdöbbenten vette tudomásul, hogy eltűntek a ruhái a nyáron viselt térdig érő ingújasa, övével együtt. – Nálam vannak, halotta Reqvinta incselkedő hangját a rogy túlpartján Gyorsan kitörölte szemeit, hogy jobban lássa, a ruháit, lóbáló lányt. Arra nem számított, hogy a lánnyal, találkozzon. – Ez a büntetésed láttalak benneteket, azzal a lánnyal voltál. – Öledben ült. – Láttalak! – Fogj meg, és szégyelld magad, kiáltotta, felfelé szaladt, Aorik elnevette magát, a lány a meredekebb hegyoldal alá ért, kapaszkodnia kellett a domb fái között, szomorúan nevetett miközben elnyelte az erdő. Aorik egy pillanatig megsemmisülten állt meztelenül, a lánnyal szemközti parton, hirtelen maga előtt látta tág kék szemeit, kelleme érzés töltötte el, lelkiismeret furdalása helyén, játékos pajkosság utáni kedv ébredt, amúgy is vadászni szerető lelkében, szótlan maradt, elég jól halotta merre fut a lány. Keserű nevető sírást, vett ki hangjából. – Szégyelld magad! A lány dühös hangja visszhangzót a fák alatt. Megnyugtatta, és elfogadta kihívását, haragjával kínálja fel, hívta fel a figyelmét, hogy őt válassza. A siker egyben elszomorította és felvidította, a történtekre nem is gondolt, nem volt felkészülve, ilyen találkozásokra, ösztönei megsúgták jó útón jár, az életéhez tartozik. Párhuzamosan futott a folyón felfelé, sötétben is megtalálta azt a súgot melyen csobbanás nélkül átgázolt a folyón, hogy belevesse magát a túlparti erdőbe. Jól ismert minden követ fát, tudta merre futhatott a lány. Elébe akart kerülni, mint egy macska óvatosan hangtalanul közeledett a felfelé kapaszkodó lány elébe. Még mindig ruháit melléhez szorítva hátrált miközben lefelé nézett Látta kétségbe esését, ijedségét hogy egyedül maradt az erőben, azt is hogy már majdnem sírva fakad. Itt az idő gondolta – ah megvagy kis loki, bátorítani szerette volna, de az megijedt, és egy nagy sikoltással futott visszafelé a völgybe. Halotta hangában örömét hogy látja, hogy találkozott vele. Elkapta a lányt de az dühösen a melleit öklözte, nagyon haragudhatott rá. Magához kellett hogy szorítsa, miközben féltette, nehogy összeroppantsa erős szorításában. De a lány nem hagyta magát karjaiban vonaglott, alsó testével próbálta kiszabadítani magát, és többször a férfi meztelen alsó testéhez ütődött. Karjaiban rugalmas kemény mellei Aorik bőréhez tapadtak, felemelte a lányt, és felnyögött, akaratlan ellenállhatatlan a lány combjai alsó testének érintései merevedést okoztak.
A délután történtek után ágyéka erősebben, fájdalmasabban lüktetett. Reqvinta is megérezte, mert azonnal elcsendesedett, erősebben simult, ágyékára. Élvezte hogy fájdalmat szenvedést okoz neki. Aorik szorosan átölelte, könyörgő szemekkel nézte, mielőtt elernyedne, és odaadná magát. Vonzották kék szemei, félig kinyílt nedves szája, lányból kiáradó illata, szája a lány szájára tapadt. Mohon csókolta levegőt se vett, alsótestét még erősebben szorította magához. Érezte a lány kíváncsi hideg ujjait duzzadó makkján. Csókolta gyönyörködött melleiben, combjaiban, vonaglott a teste ágyéka, felemelte és beléje hatolt Elöntötte gyönyöre a felsikoltó lányt, erőteljesen átkarolta lábaival derekát, Reqvinta még erőseben kapaszkodott árjában. Egy másik világ gyönyöreiben, újabb és újabb, erősebb gyönyöreiben folytatja útját, eszméletén kívül, véget nem érő őket összekötő gyönyör forró melyében, hol megszűnt a körülötti világ. Egy nagyon vad eddig ismeretlen erő szabadult ki alsó testéből, semmi sem tudná visszafogni. Egy szikra térítette észhez egy szikra a fák közötti sötétben, mely a völgy felett pattant szét, több kis szikrája azonnal eltűnt a szemei előtt. Piros világosság szűrődőt a fák árnyai közt, a völgy felett játszadozott futott a fákon. Megijedt éget a faluja. Azonnal talpra ugrott, anyja húgai a vendégek,- apa ezt sohasem bocsátaná meg, majdnem elfutott úgy meztelen a lány nélkül – Ébredj ég a falú felébredt benne a harcos, első helyzetelemzése rossz volt, elkésett, bármi történt csak az ő házukban történhetett, csak az ő családját érhette csapás Maradj jó helyen vagy ha élni akarsz, nyugtatni próbálta a megijedt lányt, kérlek ne mozdulj innen. Reqvinta sírva fakadt figyelj, suttogva beszélt a lánnyal, ha holnapig nem térek vissza, estig maradnod kell, lehet elkotródnak. – Ararik is, erre fog visszajönni, nyugtatta a lányt, estig bírd csak ki, csókolgatta testében remegő halkan zokogó lányt. Csak az övet csatolta fel, semmi fegyverre de még kése sem volt – Túl fehér a ruhám észreveszik, a kert felől közelítette meg a házát. Elkéset, a lángoló ház fénye már teljesen, kivilágította a völgyet a falút, árnyak mozogtak udvarában, és az utcán éppen akkor távozott a két utolsó gajut., Kerekeinek zötyögése remegett, zúgót, az köves útón. A pataknál rábukkant Torstila holtestére fejszével végeztek vele, ahogy hason feküdt vérében, észrevette, hogy a hátulról ért ütés majdnem lefejezte, felvette elejtett véres tőrét, védekezett, harcolt megnyugtatta, hogy a fejsze nem egy a fegyveresek, hívatásos harcosok által használt fegyver. Nem lehetnek alánok, sem gepidák vagy harcosok, csak a gepida thiusai lehettek, futott át az agyán az a húsz ashnains kiket Torsptila magával hozott. Már minden égett, a fonó sklavin nő és Torstpila ágyasának holtestét is meg találta, majdnem feldarabolták őket is a fejszéikkel. Mi lett Rosavinta anyjával, anyámmal, húgaimmal? Ott feküdtek a lángokban egymásra dobva. Mint bepillantott a háza nyitott ajtaján, a lángok éppen anyja hajába kaptak felette Reqvinta édesanyja, torz ki facsarodó teste lefordult, ott égett alattuk, húgainak két kicsi fejecskéje. Levette magát a földre, szájával harapta a füvet, a földet hogy ne üvöltsön nem tudta visszafogni könnyeit, többször beleharapott fűbe, a földet harapta. Tudta kik tették És azt is mit kell tennie, nem foglalkozhatott a halottakkal, a bosszú, fontosabb volt. Tudta tíz gajutjuk van, és azt is tudta, hogy Rosavinta hozománya miatt gyilkoltak, gyűlölték Triopstilát. A gepidáik, tapae mellett a Begue és a Tamisa mocsarasai felé tartanak, még a hegyek közt, a Tamisia völgyében kell, hogy elkapja őket. A köveken még éjszaka is hallja a gajutjaik zaját. Hárman is szundítottak a gajut hasában ketten ültek a bakon, mint kik jól végezték dolguk derenducáztak. a faluból kivezető úton. Őket bízhatták meg a ház felgyújtásával, nem nagyon volt más amit elvihettek, a lovak a kecskék, birkáik, tyúkokon kívül azok, az elülső gajutokon lehettek. Gyors volt és kegyetlen, szíven szúrta az alvókat, felugrott a mocorgó utasait lendületből döfte hátulról szíve táján, az egyik hátrafordult a meglepett gepidát nehogy kiabáljon átkarolta, és magához szorította, kihúzta a másik hátából tőrét, és bele döfte. Akkorát reccsent, hogy attól félt, beletört a tőre. Vaksötétben érte utol az előtte nem messze döcögő gajutot.
Nem aludtak halkan beszélgettek. Mivel az előtte levőket nem látta, azt gondolta, messze lehetnek, nem hallhatják kiáltásaik, akkor sem ellenfelek, nyugtatta magát, egyetlenegy lendülettel ugrott ki a sötétből, a mit sem sejtők közé. Kettőjüknek azonnal elvágta a torkát. Forró vérük, bugyborékokban tört fel, pezsegve ömlött meztelen testére, görcsösen kezébe kapaszkodtak. Lentről felfelé vágta el a nyakát annak ki a karjába harapott, gyors egymás utáni döféssekkel, végzett a bakon üllőkkel, nem volt idejük leugorni. Térdével szorította, nyomta, a gajut deszkáihoz az egyetlen túlélőt, menekülés közben rántotta vissza, annak sikerült előrántania kését, de még időben elkapta erős bal kezével csuklóját, s egy gyors mozdulattal vágta tőrét a torkába. Leállt hogy kifúja magát, egy légzés vételnyi idő alatt, ölte meg ezt a sok embert. A háta mögötti gajutokon, biztos senki, egyikőjük sem élte túl döféseit. A vér szaga, szájában érzett édeskés íze kitágították szemeit, kihegyesítették hallását, a bosszú fejében szívként lüktetett, a feladat pontos teljesítése, a kötelesség érzete vezette. A faluból, a völgyből senkinek sem szabad élve eltávoznia. Kikötötte az egyik lovat, felkapott még egy tőrt, elszántabban indult, hogy elvégezze az istenek által neki szánt feladatott. Utol érte a lemaradt, gajutot, nem láthatták, hallhatták, a nagy zajt csapó befogott lovak és ökrök miatt, elég lassan dökrettek az úton. Lehajolt hogy ne lássák, és beállt észrevétlen a sorba. Mélyen aludtak, a bakon üllők hébe, hóba kapták fel a fejüket Két tőrrel a kezében ugrott a bakra, igyekezett szíven, nyakon szúrni az ébredezőket. Olyan gyors volt hogy a bakon üllőknek annyi idejük se maradt, hogy hátra forduljanak. Csak erejének köszönhette, hogy könnyedén tudta kihúzni a bordák és csontok közé beszorult tőrét. A kanyar előtt akarta utol érni a többieket. Futásból Rosavintára ugrott, majdnem beledöfte tőrét. A lány, csak az oly sokévi edzésének köszönhette életét. Gyorsan visszarántotta a karját, – ne bánts nyögőt fel hangosan a fájdalomtól, felismerte a megrémült, megijedt nőt, – pst csitította az egyik hangosan felsíró gyerekeket. Aorik lendületből, az egyik gyerekre taposott, az felsírt, leugrott csak úgy tudta utol érni, a bakról leugró gepidát. Elkapta a köntösé, ugyanazzal a mozdulattal, ahogyan elérte a hajába kapott, hátra rántotta és a másik kezével elvága a torkát – Csitítsad suttogta, a gyereksírás felébresztheti a többieket. Levetette magát a gajutról, és körbe nézett. – Forduljatok vissza szólt, a gyerekek száját befogó Rosavintának. – Megöltelek volna, tért magához,- forduljatok vissza, – tudtam hogy értem jössz, – éreztem pityergett, a lány szipogott, .. bosszút fogsz állni, törtek fel belőle szavai, elakadt. Zokogott, és beszélt egyszerre. Kitágult, rémült szemekkel, nézte a hihetetlen véres valóságot. Remegett, reszketett és magába roskadt miután megölte az utolsó gepidát térdre esett, édesanyja húgai nem éltek, a vesztességből, csapásból fakadó sírógörcsnek a könnyei folytak arcára. Nem tudta visszafogni keserves zokogását, és a földre borult. Tehetetlennek érezte magát, szerencsétlensége váratlanul érte, és semmit sem tehetett ellene, szipogott, zokogott, sírva kötözte ki, az befogott ökröket, lovakat, kiengedte a ketrecekben lapuló, mocorgó repdeső sok állatott. Babaj nem akarta félbeszakítani gyászát, későn érkezett, és nem segíthetett, szomorúan ült le melléje .- Már körbenéztem, Aorik tudta, ez azt jelentette, hogy a gyilkosok közül senki sem maradt életben. – Otthagytam a lányt ugrott fel hirtelen, hegyekben maradt érte megyek. A tűz lángjai, megvilágítottak a rogy tükörsima vízfelszínét. Usafer és Zinafer nem volt köztük őrködtek. A nők a gyerekekkel, Reqvinta házában húzódtak meg, büdös füstölök, tartották tőlük távol, az egyre szemtelenebb szúnyogokat. Csak Aorik és Babaj ültek kint, de a lányok sem tudtak aludni, Babaj köre ültek. Aorik miután megfürdött közéjük ült, ki jött Rosavinta is nagyon nehezen tudta elaltatni bátyja gyermekeit, Amalaswinta azonnal észrevette a két lány gyűlölködő ellenségeskedését, gyászos hangulata ellenére, szomorúan elnevette magát, pár szóban fejezte ki Ushdibad iránt érzet gyászúkat, hasukat mutatták. – Istenek akarata, mondták boldogan,
Aorik volt az egyedüli, aki nem értette az egészet, ártatlan szemekkel nézte az életébe, pottyant négy egymásra hasonlító nőt – Lányok! – Lányok! Aisa, Reqvinta és Rosavinta mellé ült. Babaj jobbnak látta, ha nem lábatlankodik – menjünk, mondta Aoriknak, le sem fordultak a házhoz vezető úton, fentről veszekedésnek tűnő szóváltás hallatszott. Reqvinta és Rosavinta beszélt a leghangosabban. Hirtelen mind a négy nő hangja, vihogássá, csengő nevetésé változott, Friderikát is, a királynő unokahúgát is felébresztette vitájuk, többször hallotta Aorik saját nevét, de gyászán kívül, semmi nem érdekelte. Babaj fülelt, semmit sem tehetett, nevelt fia tán nem is halotta hogy, hogy ez a szörnyű éjszaka két feleséggel ajándékozta meg, hűséget esküdtek, Amalaswinta és Ajsa áradozó tanácsadásainak a között.
Babajt csak az érdekelte, ha Aoriknek lesznek-e vagy sem gyermekei. Csak sejtette, elhatározta, a közelükben azon lesz, hogy megfigyelje árulkodó jeleik. – Csak szomorkodnál, állt elébe Babaj, forduljunk vissza. Még le se ült, Amalaswinta melléje guggolt, adj hálát Istennek, hogy két nő vár, soha ne hadd magukra, szeretnek, Aorik megdöbbent, ismerték titkát, kibeszélték megijedt, Amalaswinta észlelte, – ha a gyermekeid lesznek, tiszteld asszonyaid, a családod, könny csillant kék szeme sarkában – Istenem! Ushdibad nélkül élünk! –Hová lett?- Istenem, ha meghalt!. Aisa is pityeregni kezdett. Sírtak zokogtak, élete legnehezebb napján másodszor is tehetetlen volt. Hogyan tudná megvigasztalni, keserves zokogásuk, gyászuk, segítségét várják, kitisztultak az este történtek, hiába keresné Babajt, segítségre lenne szüksége, ha el is tűnt, érezte boldog arccal lesi. Ezentúl, élete, jövője, asszonyaitól születendő gyermekeiben folytatódik. Babaj férfiként hagyta a nők között.
Vége a fejezetnek
A Radnai szorostól Szarmisigethusáig, az Erdélyi vaskapuig. (valamikor 373-ban a közepén) IV fejezet.
A völgyből, zablánál fogva kellett felhúzni a lovakat. A szklavinok futólépésben futottak, de a lovakat nem lehetett rájuk bízni. A lovak nyerítettek, megijedtek harapták, rugdosták az idegeneket. Hosszú kígyózó sorban cipelték hátukon a málhát, a sziklák hegyek közt nem használható, szétszedett arbákat. Eftila szemeivel, kereste Mardzsákót amint meglátta fterdarjával hadonászott, idegesen jelezte – forduljon vissza a völgybe, megint lemaradtak a cölöpösök. A sok meglepetés miatt, nem érezte magát biztonságban. Ahányszor felnézett attól félt, rá omlanak a sziklák, a magas hegyek, volt miért bánkódnia, de azt még álmában sem képzelte, hogy Arminia útjai helyet, most a vadállatok által, taposott csapásokon halad. Minden kilátást elvettek az erdő nagy fái, ezért hagyta életben a szklavinokat is. Szerencséjük volt, hogy jól ismerték a csapásokat. Félt a szklavin Amkaltol az bajulán tanácsadójától, azt nem tudta mivel érdemelte ki, e nagy tiszteletet a szolga, csak azt látta, hogy mindig az arkán háta mögött állt. A volt rabszolga papot, még az adiuljánok is irigyelték. Kirázta a hideg, mint szembe jött Mundo. Szótlan állt mögéje, nem volt a fején hegyes sisakja, egyetlenegy vaskarikás varkocsa, érthetetlenül díszelgett izzadt tarkóján, csak neki nem volt szokása fülbevalót viselni. Irigykedett lovának aranyveretes pálca rudas zabláján, új arany sasokkal díszített nyergén, a Baulljántól kapta ajándékba. Mundo volt felettük a teklidzsés, a Baujullán Arkhan zászlósa, a fejedelem lófarkas piros kopja tartója, batikusa. Aranyozott nyele a többi fegyverével, vadonatúj nyergéhez volt kötve. – Tovább! Parancsolta. Mundonak sehogy sem tetszett hogy harcosa, amióta elindultak, csak körülötte sündörög, és csak a tábor, körülötti feladatokkal, foglalatoskodik. Az igaz hogy mindenre odafigyelt, kezdtek kétségei lenni vele kapcsolatban, Eftila sehogy sem tudta megérteni, hogy idegenben, épségük, életük, a felderítéstől függ. Most is magára hagyta, az elől jól haladó, minden akadályon túljutó Batilát. Véletlen került, csak úgy hozzájuk csapták a fiatal, senkinek sem kellő teklidzsást. Nem sok idő kellett ahhoz, hogy rájöjjön, Battila, egy igazán ritka jó harcos, nem a szúrós megjegyzéseit, hanem az elért eredményeit ő is megcsodálta.. Sehogy sem tetszett neki, hogy irigyei, a fejedelem körül forgolódó, mézes mázos szavú hízelgők, így elbánhatnak, egy ilyen tehetséges, és különleges képességű harcossal. Elhatározta, elesett alvezére helyébe fogja kinevezni,
.
1 Radnai szórós Észak Erdély (Transilvania Románia). A szerző .a mongol Kadan,(Bat in, kal guar dar,az,us,in) él kardos páncélos lovas( Kal (rom) is ló) (DarTar) (mong) kovács, itt páncél vértes. Batukán alvezérének 1241 betörési útvonalát próbálja rekonstruálni, a mongolok Radna, Besztece, Kolozsvár városok felé vonultak. (Vél. A hunok, Marosvásárhely, Marosszentanna, Maroslekence, városok után délre fordultak, Baráthely felé, a 373-ban régészetileg ismert gót települések felé, (lásd gót telepek és temetők.) 2.(Bat us) killa dvuar éllovas íjász kardos Rom (kalusari) Dimitrie Cantemir( Us kal in tar, ez, am ing ver) 17sz. Moldovai fejedelem által feljegyzett szelleműző tánc. 3.Mar gyzsvuar fegyver nagy kard lásd mazsur rom népi altiszt katonai hatalmasság. 3 Cölöpösök ak jamakok, (tör) bakosok járó gyalogbakosok, ló kikötéséhez, am,kal szolga ló szája vagy hamra (mong) orra előtt áll. 4.Bajjulán Baján (magy) (Balán), (mongol vörös) zászlós az arkhán a fejedelem mellett üllő kis támadó, mindenkit behódoló, fejedelem nem amban balambán, (tör) fejedelemhelyettesítő, lásd Balambér. 5 (Aspa ullján Asparuhan (Asbatan Usdibad vértes) vörös zászlós kendős batikos bojtos, felruházót nagytisztség a fejedelem villámüllő megbízásából. 6. Arminia örmény ország. Ni áz lándzsa sz. 7. Gavó mong amulet. 8 Szklavin, szláv rabszolga. 9 Hucu, mong nyak, székely nya kalú nyakucu.. 8. Tar áz páncélos lándzsás 9 Bat in, killa áz us az élén lándzsás lovas.10 Aduljánok adjutánsok fejedelem segítői sámlin zsámoly üllők lásd török divánt. 9 Teklidzsa atékilidzsa bojtos zászló örökség.(tör)
De egyelőre, a nyakába vart, Eftilával kellett megelégednie, kit úgy, ahogy van, visszaadja majd adni az Arkának. – Jó hely, – szóltam Kiludának. Majd Batudával, felállítják az őrtüzeket
– Várta hogy Eftila elinduljon, ezért elfordult, és szelíden megveregette, paripája nyakucát. – Ne velünk foglakozzál, magára hagytad Batilát, menj, segíts neki! Eftila elkeseredett, tudta hogy mi vár rá. Felért lihegve, az öreg szklavin is – Ámkál, gyorsan ideértél! Széttárta meztelen szálkás izmos, a portól megfeketedett karját. Verejtéke folyómederhez hasonló világosabb csíkokban folyt le karján. – Vannak híreid? – Ugyanazok, a gótok, behúzódtak a szorosokba, Amkal magabiztosan tárta fel beszámolójában, a tényeket. – Átvághattunk a földjükön, nem hinném, hogy a gótoknak megérné, hogy kibújjanak, védett állásaikból. –Ismerem őket, de azok a szorosok bevehetetlenek! – Ne aggódj, Mundó Amkal vállára ütött. Lebeszélem az arkánt, nem fogunk elvérezni a gótok szorosaiban, csak egy kicsit, körbenézzünk!- Csapda lehet, Amkal őszes szőke kerek szakállát húzogatta, rettenetes nagy hadseregük van, – áh nem, ha arra gondolsz, hogy ide szeretnének minket csalni, hogy utána lezárják a szorosokat, és elbánjanak velünk! Nem itt!- A síkságon fogunk majd, rájuk törni! – Mit keressünk mi a hegyek közt, addig, hadd higgyék, hogy majd belesétálunk, a csapdájukba. Leereszkedünk! – Bajba keveredhettünk, ha nem hallgatok a kilavusokra, panaszkodott Amkal, bizalmatlankodnak velük szemben az eftalitáid.- Azt én döföm le, aki nem hallgat rájuk, Mundo dühösen felállt, nem portyázni jöttünk!- Az arkán nemsokára támadni fog, azért jöttünk hogy körbenézzünk. Mindenáron meg kell verjük a gótokat. Eftila jól ismerte, a tisztséget viselő Batikánja semmit sem fog a véletlenre bízni, de azt is, hogy azonnal leölné azt, aki nem teljesítené parancsait, féltek tőle. Ki nem állhatta egyébként, ahogyan Mundo visszatért Arminiából, rangjánál fogva, kitúrta, elvette a batikját, a piros bojtos zászlóját. Fogcsikorgatva teljesítette parancsait, nem ő lett a batikos – Mit is mondtál Ámkál? Mundo hirtelen szikrázó szemekkel fordult a szklavin felé, – mikor erünk a völgybe? – Ha embereimre hallgattok holnap, aggódott a szklavin. – Uhum! Eftila azt hitte szemei szikrái, neki szóltak, akaratlanul megfogta nyakában csüngő gavóját. Mundo észrevette és kinevette. – Fogd a Niazt, mondta kibékitően, kihúzta lándzsáját, de még szorosan a kezében fogta,- kettéoszlunk, elegen vagyunk hátul a szklavinokkal, jamakokkal és átadta kezéből a lándzsát- hallottad! Fordult Eftila felé, ott maradsz Battila háta mögött. – Holnap a völgybe érünk. Eftila mindent értett, nem pihenhet, harcolnia kell, és a völgyben fogadja majd a batikánt. Ha csak egy pillanatra is, de megtetszett, a wuimki leagonosnak, a tisztességes ajánlata. Büszkeséggel vette át a lándzsát, tekintélyén esett csorbán javított, azon felül, még a bojtos zászlóját is neki adta át. Minden irigysége, féltékenysége elszállt. .- Menj!- Érd utol Batilát! Nem volt ideje elgondolkodni, a fáradt eftkaliták tiltakozásán, ötnapi nem szokott gyaloglás után, most sem pihenhetnek meg. Dühösek lesznek, csak Kiluda,és Batuda emberei pihenhettek. Ez a rend a páncélos ék volt az egyetlen biztos menedékhelyük. – At ám üvöltötte, magasan feje felé emelte bojtos lándzsáját. – At ám kiabáltak mind azok kik követni készülődtek – Amkal tudják vezetni rokonaid Eftilát? – Innen szöktek Mundo!- Kapta fel a fejét, nem rejtette el gúnyos mosolyát, – szolgasors mardzsgvar, ha már te sem bízol meg bennem, de ezt a hunok, nem értik. Ahogyan nevetett, Mundo fehér fogai is felcsillantak, élvezte hogy kihozta a sodrából, és azt hogy, nagyon féltek Amkaltol, – nem vagyok nagykardú. – A szklavinok mindenkit így hívnak, nevetett tovább Mundo,- szóltam a többieknek is, hogy ne bántsanak heccelte továbbra is a szklavint. Amkal átlátott rajta, és szenvtelenül hallgatta fenyegető ugratását. Ő lenne az utolsó, kit bántana, az Arkán tanácsadóját. Lenyilazott holtestek mellett haladtak, árván csambálózó birkák, állták az útjukat. Idejük sem volt körbenézni, csámcsogó disznók, és morgó kutyák, futottak az erdő árnyékában.
A kutyák, szétmarcangolt holtestek mellől ugattak, körülöttük a varjak türelmesen tipegtek, sorukat várták. A barnuló vértócsákban, és a lehullott leveleken, egyelőre beérték annyival, hogy az avaron megszáradt fénylő vércseppeket, csipegettek. Éles csőrűkkel, tépték a leveleket. A szklavinok a holtestekből, fejszével, vágták ki a nyílveszőket. Látta emberei arcán, ha most nem sietnének, akkor nagy kedvel, nyilaznák a kutyákat. Egy- egy, vakkantás, több nyüszítő síró vonítás tűnt el a fák között, csak most látta emberei csak elővették íjaikat. Még messziről is hallatszottak, fájdalommal teli üvöltésük, – Ne pazaroljátok a nyílveszőket, förmedt hátra! – A vérszagra nemsokára megérkeznek a nagy vadállatok, inkább szóljatok, tereljétek össze a birkákat, lábával belebökött, a mellette futó szklavinba, – Hajtsátok el a disznókat, még sehol sem láttam ennyi hinzirt. A távolban, az üllő, károgó varjak szárnycsapásaitól, levelestől hajlongottak, a vékonyabb faágak. Megnyugodott, Batila, maga mögött, senkit sem hagyott élve, – Lelke mélyében irigyelte sikereit, hátal állt a két beosztott élfijú előtt,- Induljatok és keressétek meg, beszédem lesz Batilával. Ki nem állhatták egymást Nem állt rangban felette, mindketten teklidzsások voltak, csak mindig, ő volt a futárja. A szókimondó Batila igazáért, még az Arkán előtt, sem hajtott fejet. Jól ismerték, a kiváló és minden, még a lehetetlennek tűnő parancsot is teljesítő harcost. Csak a szájától, menekültek, ezért részesülhetett, abban a kiváltságban, hogy a felettesek óhaját, mindig ő kézbesítse, a mindenkiről rossz véleményen levő Batilának. Elég télként vette, vele szemben, piciny főlényét, irigyelte, mint most is, hogy a legfontosabb feladatokat, mindig Batilára bízták. Alig várta hogy kiszúrja szemét, bojtos zászlójával. Az egyik éfijún akadt meg a szeme,
Őket sem szerette, a Modolyánok keze alatt felnőtt harcosok, a vakmerőségükön és életük hiába feláldozásán kívül, semmi máshoz nem értettek. Sohasem tanulták meg, mire lenne szükségük, is minek örülnének a legjobban, beosztott eftkalitái, uspahiai, guardosai. Neki kellett harcra betanítani, a nyakába sózott éfiúkat.- Siessünk, segítsünk Batilanak. Az erdőben lakók megkeresésére Batila kénytelen volt szétszórni embereit. Egyikük sem volt tisztában, hogy a gótok hányan fogják majd az útjukat állni, Egy-egy hátrahagyott szklavin várta őket a szerteágazó csapások előtt .- Maradjatok parancsolta nekik Eftila. A nemsokára érkező Mundora gondolt. Bőkezűen, itt hagyta neki Batila kilavuzait. Had mérgelődjön, ha majd nem lesz elég embere. A szoros végén lovaikra pattanhattak, egy szikla ormán, megszédült az alatta elterülő erdők, és folyókkal áztatott fen sík végtelen zöldjétől. Alig voltak legelők, a kibogozhatatlan folyók, és erdők fái között. Amkal utasítása szerint csak Délnyugat felé, haladhatnak. Batila ezkilái jöttek vele szembe, a komor arcú, szklavinok véres ruházata, és hátukon cipelt, frissen véres, foltos, nagy zsákjuk, amelyben az elhasznált íjveszőket hordták, arról árulkodott, hogy nem is régen, ember lakta köjre bukkantak. Sok embert ölhettek. Senkit sem izgatott a zsákmány. Minden rendben van intettek feléje, ez azt jelentette, hogy egy élő gót sincsen a közelben. – Mehetünk és Eftila tovább indult. Ahogy találkoztak, mindjárt össze is veszetek, Batilával.
1 At am ló előtt élén at am, an ak atak támadás,(at am dár az us) magy, az ék élén bojtos us szőrös zászlóst követni. (Zászló magy). (Az an us illa ) 2 (Turk bat guar kal) Hunok (Pa)Íj, us, in guar kal) villámzászlós kardos lovas) 3 Ispaullján uspaulján ispán.4.Mar Har illdján (ylldirim) án ulla Modalya lásd (Moldova Rom) Kodalya (Sven Hedin) villámüllő Isten Kodály sakkur szákladi áldjál tartsál meg minket, az am ak ak ulján az am ak ak aldi számulj számjál.5 eft kal in, tar kardos lovas vértes lovas hun 6 Wunkuimi finnugor budin fin himfiagon leányfalú legénye, iglon- icsiglon –legény tör, a lásd Kata Fata, Bulgar, agonokat fiuz tör nemzetiséget jelent, ahim lány mongol. 4 Hinzir hízó disznó (tör) 5 Us is pahi spahik bojtos lándzsa lovas, gyuardos kardos daros vértes. Éfjú székely szeilf az, us még nem lovas kardos zászlós lándzsás.
Dél felé, a szklavin, sebes, Bisztricának nevezett folyója mentén szeretett volna leereszkedni, és portyázni. – Odamegyek, érvelte, hol egymás hegyín hátán sorakoznak a gazdagabbnál, gazdagabb gót falvak – Én jutottam ki elsőnek a szorosból! Dicsekedett Batila – Szügyver a gótok szívébe, én az Ataman, pénzért harcolok, füttyentett, eftkalitáinak – Eftila azonnal visszavágott- Ne higgyetek neki, ásta alá türelmetlen emberei előtt, tekintélyét. Batila feléje se nézett. – Ha tényleg nem félnétek, akkor nem vártátok volna meg Mundo parancsát – Arminiában, sem találtunk aranyat, most bezsákolom a fegyverdar íját kiabálta Batila – Az arkán azt parancsolta. Batila félbeszakította, – nem érdekel az Arkán, elveszem, ami nekem, és eftalitáimnak jár. – Vedd el és meghalsz, válaszolt azonnal Eftila – Majd meglátjuk! Batila emberei szemtelenül állták pillantását. – Mundo nem azért jött, hogy feláldozza életeteket, csodálkozott, hogy felindultságában a gyűlölt Mundot védi,- azért jöttünk, hogy meggyőződjünk,, ha igaz az, hogy a gótok tényleg kivonultak a fen síkról! Ha tényleg igaz az hogy a hegyeken átvezető déli szorosokon, nagy folyó síkságára menekültek, ezért jöttünk! . – Ha igaz akkor többen vannak, mint az Arkan harcosai. Ha pedig segítséget kérnénk, elsöprene minket az ujurus, Végünk! Téged is megölnének, Batila! Egy himfiagonból vagyunk! – Térj észhez vagy végünk!.- Hallottad mit mondtak a szklavinok! – Hallottad! Kiáltotta – Csak Nyugat felé vonulhatunk tovább. A tisztán világító esthajnalcsillag alatti fehér felhőkön akadt meg a szeme, suhanó árnyakat észlelt a fényben, Megrázta a fejét, ahogy kinyitotta szemét és visszanézett, örömére eltűntek bajjóslatú az árnyak. – A szklavinok nem hazudtak. Batila elcsendesedett, kedvtelenül indult eftszvellemei felé,- Te vagy a batikos, ott díszeleg nyeregkapádon a zászló, akkor, merre,? Kérdezte – Arminiába? Kedvtelenül ugrott fel nyergébe. Cölöpösei barátságtalanul még az üstök tüzét is eltapostak, a földet is elkaparták, had rakjanak Eftila eftkalosai is, tűzet. A szklavinjai már mind felsorakoztak, megbökte lábával a mellette álló szklavint, merre menjünk! – Csak a Bistrica felé ne! – Csak a Sebes folyó felé ne! Ott sok a vértes gót drunchtinons. Átkeltek át a Samun keskeny sebes vizű medrén, a baloldalán ereszkedtek le, az elhagyott ország belseje felé. Hajnalodott a szürke fényben elég jól kivehetőek voltak a völgyben húzódó gót falvak. A gótok nem boldogulhattak az erdő fáival, mert sűrűn benőtték a házaik környékét. A magaslatról Batila szomorúan elgondolkodott azon, hogy a szklavinja igazat mondott, a gótok tényleg elköltöztek. Dühös volt, vonzották, és nem tudta volna kikerülni, az amúgy is puszta falvakat. – Kik ők kérdezte este ezkilásait, végiglovagolt a véres arcú, térdepelő emberek között, – Minek beverni fejüket, ha úgy is meghalnak? – Kérdezted, hol vannak a többiek? – Caukalandában az mi – arra mutatta, oda mentek, országukba, a papan elvitte híveit, – Sokan voltak? Az ember nem válaszolt. – Gepidák, szklavinok, olyanok, mint mi. Séja nem értette, ha nem gótok, akkor mért kell lenyilazni mind. – Szépek az asszonyaik, a gyerekek is velük vannak, sajnálkozva engedte le a karját. Batila megvető pillantásával nyugtázta észrevételét. – Ez minden és Séja, kezébe adta, azt a három réz sesterciust amit, a házakban találtak. Batila elnevette magát, azon nevetett hogy a szklavinjai mindent, még a rég elveszett pénzeket is megtalálják.
1 Ezkila íjas lovas. 2 Köj tör falú 3.Szügyver szügye döft eft ver karddal szíven szúr,( a magyar vér és szív szó) 3.Azkál lándzsás lovas, 4 At ama m lovával az élén.5 Deftedar ija fegyveradó tör 6,Kiszpindzse török pénz kifizetés adó magy.. Ák, kál us pi in, dzvar az ék lovasnak elől haladó támadónak járó pi kis zászlós fegyveres pénze (.magyar pindzse pénze szó 5.Kiludzsár Kalusár lovas íjas kardos harcos.6 Arkán kis fejedelem 7 Ujurus villám kardos zászlós az igazi nagyfejedelem. 7 (Bistrica Románia Sebesfolyó, a Vatra Dornei felé folyó Bistricáról van szó) Észak Erdély Románia. 8 Drunchtinonds, gót hivatásos katona 10 Taros páncélos. 11 Mundo hun-török (Am az, us ila in dar, gvuar) Eftila sz (Szeift ver ilás)
Battila (Ba az us tar ila)
A hozott érméket, az idő már rég zöld feketére színezte – Menjetek! Végiglovagolt egy már, alig, kiemelkedő, rég lerombolt, régi római ház, alapja mentén. Feldúlt kirabolt sírok kihányt friss, földkupacaiba süppedt lova patája. – Vila rustica, súgta az egyik sklavin, a törmelék tetején, törött üvegpoharak és csészék közt kotorászott. Felegyenesedett egy furcsa kígyódíszes fülű, fazék töredékét emelte a magasba. Értéktelen lehetet, mert visszadobta a kiásott fehér emberi csontokra. A szklavinok által megjelölt kökényes kék, és a Samum folyó menti faluk sírjait, a napokban dúlhatták, és foszthatták ki. Friss, fehéren száradó földtúrások emelkedtek ki a feltúrt földszínéből. Miért őrizné a gótok sírjait, egyébként Modolya nagyon meg haragudna rájuk, ha ők gyalázták volna meg a gótok, sírjait, égiháborúval, pusztulással bosszulná meg, ha megmernék sérteni, az idegen Isten világát. Az egy másik az Istenek világa volt Csak az élők voltak evilágiak, velük azt tehették, amit akarnak, mert még nem jutottak fel, tisztelt Istenek világába. Megnyugodhatott, a gótok feladták, és tényleg elhagyták földjeiket, amúgy sem lett volna több ideje sietnie kellett, még felfegyverzett szklavinokat sem hagyhatott hátra, vissza kellett forduljon a Marisia felé – Ott majd megvárom Mundot. Gyorsan félreállt hogy ne legyen útban, vissza se fordult. Eskilásai nyílveszői puffanó, suhogó hanggal csapódtak a testekbe, kiáltások felsírások hallatszottak, hirtelen elhallgatott szitkok, átkok, üvöltések, nyelték el az életükért könyörgők hangját. Az sem érdekelte hogy szklavinjai, még élőkből, tépik ki a nyílveszőket. Reggelre a beérkező Mundoval, Eftilaval ültek a tűz körül. Visszatértek előre küldőt szklavinjai is, az őket felügyelő Usfteres eszkilásaival. Nagyon komor arccal ültek az üst körül. Mundo kialudtan, szemmel láthatóan örült hogy kipihenhette magát. Jó napja volt, Batila még a szorosban levágott, sózott birka húsából ettek, boldog volt, sót találtak a gótok házaiban, büszkén mutatta a cölöpösei lova hátán a sóval teli zsákokat. – Davasta, mondta elégedetten,- nem mehetünk a másik folyóig, bökte vállon Amkal, – Marisiáig, vagy hogyan nevezik, szakította félbe áradozását Usfter,- Lovas gót arbákat láttam a túlparton, saját szememmel láttam, őrtüzeik. Sövénnyel, bakokkal, vették körbe, üres falvaikat mintha ránk várnának. Vissza kellene fordulnunk, semmiféleképpen, nem törhettünk be közéjük, – Csak ha idehoznánk az Arkánt, akkor megtámadhatnánk őket, szolt bele dühösen Batila. Mindenki láthatja, hogy ez egy csapda, a gótok azt szeretnék, hogy az ők által választott csatatéren harcoljunk velük. Raboljunk, ha már úgysem harcolunk, nem azért jöttem, hogy a gótokat nézem. Ha mind itt vannak, arrébb Nyugaton, kevesebben lehetnek, közéjük kéne csapni! Hadd lássuk, mennyien vannak.
Azt látom, hogy nem olyanok, mint a hegyen túliak, védik őket sziklák, hegyek, őrzik köjeik, bekeríthetnek, már lezárták a déli szorosok felé vezető utakat – Forduljunk vissza állt fel Usfer, még a végén lezárják azt a szorost is, amelyen bejöttünk! – Kevesen vagyunk – igazad van Ustver! – Arminiába, emlékezzetek! – Lezárták a szorost! – Ott voltál Mundo mond Batilának, nem érti,- Hagyjátok már abba, legyintett Mundó, Batilára bízom, még akkor is, ha nyárson fogják megsütni pi ullánkat! – Sokan lehetetnek a Marisia túloldalán? Kérdezte Battila, tudnom kell, hogy hányan üldöznek, ha majd, futnom kel előlük. – Kérdezzük azt, aki itt élt, Amkált, az Arkhán nagy tisztségében járóját. – Te tömted a gótokat az Arkhán fejébe, most beszélj. Az öreg ravaszkásan mosolygott, – összemennétek, szeretnétek mi? .
1 Samun lásd Nagy Szamostól, a kökényes, kék Tirnava folyókon át a Marosig Marisia latin (Az itt talált, gót temetkezési helyek, Marosvásárhely, Marosszentanna, Maroslekence.2 Kígyódíszes fülű edény Mithrász kultusz kellék. 3 Villa Rustica tanyasi villa, 4 Gepidák a gótokkal rokon germán törzs, a mai tótok (Slovákok). 5 Csártora hegyes sátor, gölbe gilba jurta gyűrű kör sátor. 6 Ustferes bojtos zászlós fegyveres. 7. Guar tar az kardos páncélos lándzsás harcos 7 Arba mongol szekér. 8 Davasta mong só
De ha azonnal nem fordulunk vissza, elhallgatott, úgy nézett körbe, mint aki nagyon fontosat szeretne mondani, – Usfer nem tévedett, még ma melegében, visszafordul és beszámol az Arkának. – Ez így jó, nem jó hírek, de megtudja az igazat. Északon mások élnek, majd azok is sorra kerülnek, nem kell sietni, nyugat felé megint mások laknak, oda is eljutunk, de most a gótokkal háborúzunk. Ismerem a gepidákat, qadokat, markománokat de még az alánok felé vezető szorosokat is. Csak a két nagyfolyó közt haladhattunk Nyugat felé, hátha találunk még egy kis hazavinni valót az Arkánnak. – Kifaggattam a szklavinokat, lám mitől féltettek! – Egy sem szökött meg, csak hogy tudjátok, a gótok sohasem lakták a nagy római sehireket.Eszakra tőlünk feljebb még ott állnak Napoca, Délen Apullum romjai. Délen az után, a szorosokban, lakhat a gótok királya, semmi keresni valónk, Caucalandában. Még ma átkelünk a Marisian, egy rég elfelejtett Dák sehir romjainál a Sargentia pataknál bújunk majd meg. – Jó hely, a gótoknak, eszük ágába sem jutna, hogy a hátukba kerültünk! Ragyogó szemekkel hallgatták, elfelejtett rég eltemetett Istenek ovójához megyünk, tudtam a nevét Sarmisigethusa, jutott eszébe, készüljetek fel a halálra, ha nem tetszünk a nagy dák Zamolxisnek Istenüknek, mind meghalunk! – Mind! A sírján fogunk elégni, ezt egy Moesiai pirustától hallottam. – Én nem nevetnék, intette le a mosolygó arcú Mundót, a gótok mind a mai napig félnek sírjaiktól. Mundo csak a fejét csóválta, sohasem gyaláznánk meg az Istenek túli világát, és hátát a nyergéhez támasztotta,- feldühítettél Amkal! Mindenki elhallgatott. Az még milyen tamga, vagy ovo a nyakadban – Kereszt, Isten keresztre feszített fiával, – nem az Isteneidet akarom megszámolni, sem hallgatni. Nehezen tudta elfojtani dühét, Battila indulásra készen kérdezi, hogy kit adsz neki kilavusnak.- Maradjon Séjával, idevalósi – És Eftilának? Senkit, válaszolta kurtán Ám kál – Ha megyünk, akkor én megyek elől, halálomba, mondta halkan. – Komolyan vesszük a gótjaid, úgy hogy, azonnal indulunk. Eftila belekapaszkodott ovojába, izzadt tenyérében szorította. Széles ívben szerette volna kikerülni, Amkál, Modolya városát, egyszer halotta nevét életében, de fülében csengettek a pap szavai, Szarmisigetusa! Zengett a fülében. , Egy szoros felé közeledtek. Életében most félt először az árnyaktól, azt hitte a bolondot, járatják vele, a magas platánfák széles levelei. Igyekezett kikerülni az újabb és újabb, előtte futó árnyékok végtelen játékát, a szél belekapott a magas fenyők sűrű zöld lombozatába. összerezzentette tűit, az átszűrt fény halvány holdsugarai, játszadozva hullámoztak, szállottak, végigfutottak a sötétségen hogy újból megjelenjenek, és előtte fussanak tovább. A lesből visszatérő szklavinokat, csodálta, hogy azok nem félnek a sötét semmitől. A hegy másik oldalán a szklavin rémült arccal futott vissza, a szorosból. Már messziről pisszentet, és a szája elé tette mutató úját. Batila megértette hogy gótokba botlott. A többi szklavinja is mind elbújt – hátra, szólj a többieknek! Majdnem lepottyant lováról, mikor megpillantotta a szikla aljába véset római út mentén, azt a sok színültig telt arbát. A lovak ökrök, a lenti patakban pihentek hasukig érő vízben állták. A víz sodrásában bőgtek, csaptak hátukra szőrős farkukat. A gót harcosok fegyvereik nélkül, a lányok és az asszonyok körül legyeskedtek. Távolabb a szemtelenkedő férfiaktól anyaszült meztelen, nagy fehérmellű nők fürdették gyermekeiket. Sokuknak nem csak a hajaik volt vörös, hanem a combjaik közötti háromszög alakú dombjaik is.
1.Quad markoman Pannónia Északi határán élő germán törzsek.2.Napoca lat Kolozsvár Cluj Románia. 3.Apullum lat. Gyulafehérvár, Alba Julia. Rom. 4 Sztrigy. Strei folyó Rom. 5. Sarmisighetusa. az Erdélyi vaskapuhoz Poarta de Fier a Transilvaniei, és Hátszeg Hateg városhoz (Rom) közeli Dák főváros. Lásd dák háborúk utána Ulpia Traiana Sarmisihethusa.6.Zamolxis a dákok mindenható Istene volt. 7. Moesia a mai Bulgária Szerbia. 8 Pirusta. ókori dalmát törzs neve. 9 Tamga, ovó amulettek. 9 Sehir török város. 10 Sargentia patak Sztrigy.( Streiu. Rom.) amelyben a 16 sz. megtalálták Decebalus dák király kincsét.
.Sült hús meleg pogácsa illata, csapta meg az órát. Az öregek egy lugas árnyékában találtak maguknak menedékhelyet. Megbánta hogy elengedte másik legjobb zászlósát Ustfert, Mardzsarban nem nagyon bízott, ízig-vérig, Eftila embere volt. Csendben, várta be a többieket. Mardzsarra az idegenre bízta, a gyors támadást, Neki kellett elsőnek támadnia, továbbhaladnia, átfésülni az egész völgyet. – Nidáz tiéd a jobb szárny, azonnal három részre osztotta eftalitáit, jól tudta mit fog tenni. Támad, és a hátukba kerül, elzárja menekülési útjukat. Ő a tarosaival, miután szklavinjait is három részre osztotta, az arbák mentén halad az úton. A gótok ártatlanul tovább fürdőztek, a meztelen férfiak, a nők tiltakozása ellenére mellettük vetették, vízbe magukat. Azok sietve maguk elé tették védekezésképen kimosott, de még nedves ruháikat, nem hallották, Nidáz éles füttyentését. Semmi rosszat sem sejtettek, mosolyogva csodálkoztak, a szép feléjük vágtató, kurjantó, csillogó arany sas nyerges, arany sasokkal díszített szíjakon, bőrökön, vérteken, még a gyermekeiket is karjukba vették, magasabbra tartották, hintázva a csöppségeket, hogy jobban lássanak. Atamak in in ! És feléjük kurjantottak, a fényben, aranyban csillogó lovasok. Nidáz azonnal lefordult az útról, mint Mardzsar nyílveszői asszonyba, gyerekbe fúródtak. Leterítették a fegyvereik felé futó, túl későn magukhoz térő drunchtinondsokat. Körbe vették az épp ebédelni készülődőket. Evés közben fúródott testükbe a halál, kezekből kihullt tányérok, leejtett tejes kancsók törtek széjjel,az emberek felborult kasokra, összetört agyagedényekre estek, rángatóztak, jajgattak, hörögtek, jobbra, balra, egymásra estek, dőltek sokan a tűzhelyekre borultak. Két meztelen mennyecske ugrott ki a vízből, gyorsan futottak a sziklák menedékébe, a hunok nyilai elől. Egyre több fürdőző asszonyt ugrasztott ki a folyóból, Mardzsar tovább vágtató rohama. Egyenesen Batila eftakalosai nyilaiba rohantak. A szklavinok, sem vesztették el, idejűket, azonnal nekifogtak az íjveszők kivágásához, a hörgő síkoltó síró még élő, emberi masszában, tapicskoltak áldozatuk vérében. Megérkeztek az arbákat fosztogató, cölöpösök, amkalok, jamakok.,Nem kis örömükre, egyre többször lehetett hallani a drága ezüst arany tálak hangját, mint egymásra hányták zsákmányukat. Nidáz még életében nem látott, ennyi fibulát, karkötőt, púpos ezüstfésűt, fél korong fejű ezüstfibulákat, a szklavinokat is, a kincsek keresése kötötte le. A cölöpösök lovaira kötötték a zsákokat. Visszatértek eftalitái, nehogy veszekedés legyen, azonnal kiosztotta az őrszemek helyét, és felküldte őreit a környező magaslatokra. Megnyugtatott mindenkit, hogy rövid időközökben füttyjelére váltják majd egymást. Wingur már csak a hegyek közt, érte utol Ariarikot. – Höllére mindenkinek elment az essze, a kindinsnél voltam, onnét hazazavartak, és most itt vagyok – Mégsem hagy nyugton, amit mondtál! Össze fogom kötni a futárokat, levágom fülüket, fejüket, mit keressenek errefelé a népek! Arról volt szó, hogy apád a Dunáig, Diérnába kíséri a falut.– Vidigárral az itteni szorosokat kellene védenünk. – Megbeszéltük hogy az összes népeket a biztonságos Duna partjára fogjuk levinni. Kevesen vagyunk, senki sem maradhat a nehezen védhető, hegyek közt! Itt fogjuk megszervezni a gót harjis extrénumát. Hőlére, a küldöncök miket össze, nem hordtak. De a mi hibánk légiós, azt hisszük, hogy mindenki olyan, mint mi, hozzá nem értő emberekre bízzuk sorsunkat. – Itt átkelünk a dombon, bizakodó volt, – ne aggódj, ismerem a csapást, még délután utolérjük apádat. Szólt a málhásoknak, hogy ne siessenek. – Nélkülük megyünk tovább!- Nem aggódom, fel a fejjel Wingur, ne legyek én Ariarik, ha nem úgy lesz, Vidigar az apád nem fogja magára hagyni a faludat. Rekarik, Lekarik, Fridigoja is ott lesznek, a Sargentia pataknál.
1 Amkal ló szája előtt álló jamak török gyalogos bakos, alja népség. 2 Drunbhtinonds gót hivatásos katona.3.Dierna Orsova város Románia.
Minden oldalról le fogjuk zárni Caucalandát, jöhet bárki, máris fogadhatjuk őket – Előre kiáltotta vidáman. – Lódobogást, csatazajokat hallottak, éles asszonyi síkoltások, visszhangzottak, sírás, ordítás, összecsörrenő fém, vas hangja, törte meg az erdő szokásos csendjét. Egész tisztán kivehetően, jutott el a füleikhez. – Hőlére, hallgatózott Ariarik, hirtelen összeszorult a gyomra, Fraugara a falú népére gondolt. Szülőföldjének jó ismerőjeként képtelenség volt elhinnie hogy Fraugar, ezen az úton haladt. Mindenféle képen nagy veszélyben vannak.- Tovább, lihegte, fentről megpillantotta az alattuk lovagló Mardzsar lovasait – Centurió, Wingur tiéd a siponjos!- Le lovakról ott a csapás, menj, kapd oldalba, fentről rohanj rájuk!- Én elébük kerülök. Vissza kellett hogy forduljon lovasaival az úton, hogy a domb túl oldalán szembe támadja a beléje futó hunokat. Nem álltak le, teljes sebességgel rohantak egymásba. Mardzsár megtorpant, mindenre felkészült eftalitai, amilyen gyorsan csak lehetett, kilőtték íjaikat. Lovaik lábai előtt omlottak össze a gótok, haldokló lovak, emberi testek zuhantak közéjük, de a gótok elhajított kopjái alatt teljesen összerogyott a támadó éke. A gótok kivont karddal rohantak beléjük. Szűk volt a hely nem tudtak átfordulni, íjászai hátrébb álltak, és sikerült teljesen lenyilazniuk a túl bátor gót kardos harcosokat. Megtörték a gótok lendületét, de még túl közel álltak egymáshoz, és kopjáik megint sok hun harcosát találták el. Elébe toppant pajzsát maga elé tartva Ariarik. Mardzsar rémülten védekezett, látta hogy hátra húzódó íjászai, miattuk nem tudnak a gótok lovaira célozni. Az előtte dühöngő gót nem sokat teketóriázott, hirtelen a gótnak még hosszabb lett a karja, kardja, hegye sercegve hidegen, éles fájdalommal, mélyen csigolyájáig, a nyakába fúródott. Azonnal megszűnt körülötte a világ. Ariarik a mellette szorosan haladó Walrikkal és Theodorikkel, két régi légiós bajtársával, egyhamar rendet vágott, későn vették észre, hogy szemtől szembe kerültek az íjaikat elpattintó hunokkal. Olyan erősen csapódtak pajzsába, hogy szinte fájt a keze, majdnem kiütötték a karjából és a lova összerogyott alatta. Az azonnal mellé leugró Walrik és Theodorik felemelt pajzsa mentette meg az életét.- Herura kiáltotta el magát Wingurik, sokkal többen vannak, a hátukba, adjunk nekik! Üvöltötte – futás gyorsabban kiáltotta, segítségre van szűkségük! Teljesen meglepték a hátráló hunokat, nagyon jól hajították el a kopjáikat, az íjászai is, miközben botladozva, nyögve, vért köptek, és hulltak körülötte, még kilőtték íjaikat. Sorozatban halotta a pajzsokba és testekbe fúródott találatokat. De ilyen közelről elhajított kopjáik is elég nagy pusztítást végeztek az ezkilások között. – Előre üvöltötte Ariarik, mint megpillantotta a segítségükre érkező Wingurt, – ne engedjétek magukhoz térni a hunokat, futott a támadó lovasai után, összetorlódott lovak, emberek, közé vette magát, ilyen közelről eldobta kardját kihúzott szaxjával támadt. Egymás után, és amilyen gyorsan csak tudta döfte a hunokba rohamkését. Kezével kellett hogy megfogja az egyik hun kezét, nehogy az döfje tőrét a hasába, csak most jutott tudatához az előbb még kinevetett hun rövid kardjainak a haszna, nem vívnak, csak döfnek, mint ő. Nagyon dühösen vágta át magát Wingurig, mire felnézett már egy élő hunt sem látott maga körül. – Machteigs menekülnünk kell,- jer Téjas mond, mit láttál – több mint egy légiónyi hun van még belőlük, lihegve beszélt, – egyet sem hagytak életben közülük egyet sem – kiket? Kérdezte Ariarik, -nem ismerem azt a népet, valahonnan a Marisia felől jöhettek szegények – sok a sebesült!
– Höllére mind meghalunk machteigs, hirtelen nem tudták hogy mihez kezdjenek Walrik Theodorik, Tejas Wingur tanácstalanul állták körül. – Még mindig jobb hagy nem a sziklákon kapaszkodva kell, hogy meneküljünk – siessetek a lovakhoz! Kiáltotta a sebesülteket kötőzőknek
1 Danubius Duna (Rom szakasz) 2.Extrenum légió utóvéd. 3.Caucalanda valószinű az Keleti és Déli Kárpátok Ojtozi, Bodza, Tatár, Tömösi, szorosok, Törcsvári hágó, környékén, és a Duna között lehetett, a beszorult védekező gót nép. 4. Sargentia Streiu Sztrigy folyó Rom.5 Centurio légiós százados.6.Siponjos vérrokonságon alapuló gót harci egység 7.Heru a gótok félkezű Istene. 8 Sax rohamkard
– Wotara meghaltak, mondta sajnálkozva, az egyik drunctinonds. Sírva térdepeltek a holtak mellett, – elvesztettem embereinek több mint a felét, – lovakra a sebesültekkel, menekülünk! – Jók az íjaik, mindet szedjétek össze, a dombokon át, fogjuk kerülni ki a hunokat, – Wotan hozd Rekarikot, meglátjátok, ellátjuk a bajukat. – Vissza! – Visszafelé mindenki. Szerencséjük volt, a hun lovakkal, elég jóknak bizonyultak – azonnal indulhatunk Machteigs – még ma visszatérünk, és eltemetjük holtjaink. Egy siponjossal, Walrik hátramaradt, hogy kövesse a hunokat. Ariarik biztos volt, hogyha összefutnak Rekarikkal, bármennyi hun lehet a környéken, azt éjjel mind levágják. Minél hamarább annál jobb. Már a környéken táborozik a gót nagy harjis légiókból hazatért fiaikból összeállt extrénuma. Alig várta az éjszakát, a csatának még nincs vége. Babaj megbabonázva nézte a merészen lovagló Batila eftalitáit, könnyű deftszvellemeit. Hirtelen örömet érzet rokonai láttán, de mint eszébe jutott Modalya, kirázta a hideg. Íjaikat csodálta, de nem találta őrszemeik, és meghűlt benne a vér. Amilyen óvatosan csak tudott hátrált, hálát adott Modalyának, hogy őt küldte vadászni, és nem fiait Usafert, vagy Zinafert. Felemelte lassan a kezét mindketten meglátták, tudták hogy nagyon nagy veszélyben vannak, ha apjuk így tartotta a kezét. Azt jelentette, azonnal keressenek búvóhelyet, Az erdő fáinak a takarása alatt, kerülővel tért vissza. Nem mert már átvágni a nyílt lugason. Reménykedett hogy senki sem látta meg. – El innen Aorik! Amilyen gyorsan lehet, fussunk el innen, kétlégiónyi hun, tart felénk. Amalaswinta Rosavinta Reqvinta Ajsa aggodva hallgatták, a suttogva beszélő, Babajt – Hölére ezek egyenesen a falumba tartanak dühöngött Aorik. A vörös hajú Fridavinta csitította el a gyerekeket, szerencsére megértették, hogy veszélyben forog az életük, és elhallgattak. Babaj sietve a lovára pattant – Usafer maradj hátul – azt már nem Babaj, csak ti hárman tudnátok megvédeni őket, – fedezlek! – Jó gondolkodott Babaj, csak azért nem vitatkozott, mert sietett féltette nőket – fogd az én íjamat is, sasszemek leselkednek életedre, jól céloznak, láttam íjaik erősebbek, mint az enyém! Megtalálta azt a csapást, amelyen apjával, és Fraugaral mély csapdákat ástak a bölény vadászatokon. Hirtelen megbánta hogy Babajra bízta a lányokat, ő jobban ismer minden fát, sziklát, csapást, de Babajnak jobbak az ösztönei, bölcsebb. Ahogy végigkúszót a régi leshelyig, eszébe jutottak a vörösös barna, dús szőrű bölények, mint dübörögve, a völgy vizéhez vonultak inni. Véres szanaszét heverő meztelen és félig meztelen holtestek feküdtek a fehér és forró köveken. Borzongás futott végig testén, a szenvtelen arcú szklavinok, érzéketlenül hasították szét, a testüket, nyílveszőket tépkedtek ki a hullákból.
Egy pillanat alatt átváltozott, érezte lüktető vére szagát, nem zavarta az a tény, hogy ettől a pillanattól kezdve ölni, gyilkolni tud, alig várta hogy a közelükbe férkőzzön, meg volt győződve Istene megkíméli életét. Ahányan voltak mind körbevették. Mardzsar csapdába esett halotta a szklavint, lihegve beszélt, hirtelen felnézett a magas fákra. Batila azonnal felfogta a hallottakat, visszatértek Arminiai emlékei, a véres hegyek, szorosok. Túl messzire mentek. Már nem volt kíváncsi a zsákmányra. Szemei Aorik búvóhelye feletti ágakat lesték. Megtanulta hogy a hegyekben, minden mozgás a fa tetejéig terjed, biztos volt afelől hogy figyelik. Ösztönösen megérezte a veszélyt, mely a sziklákról, és a fákról leselkedik, életére tőr. Nem az ő világa volt. Csak egyetlen esélyük volt, hogy túléljék, az pedig a lovaik gyorsasságán múlott, hogy élve kikerüljenek a szorosból – Vissza, parancsolta, eftalitái hihetetlenkedve nézték, – maradtok, parancsolta a hírt hozó szklavinoknak, azok is megdöbbentek, de szívesen maradtak a zsákmány közelében.
1 Wotan germán Isten 2 Harjis gót hadsereg. 3.Extrénum a légió utóvéd. 4.Deftszellemek műszellemek tör könnyű lovasság. 5 Modalya Kodály turáni Isten 6 A szerző nem is oly régen siralmas visszatelepített bölényeket látott Hátszegen.9 Marisia Mures Maros folyó Rom. 7.Hölle a pokol félig zöld, félig vérszínű Istennője. 8.Wotan Odin german Isten.9.Alán Us fegyveres bojtos kardos Az in lándzsás a fegyveresek élén Usfer, Zinafer.
Batila egy keze ügyében szükséges harcost sem nélkülözhetett, hogy lelassítsa az üldözőket a szklavinok felét utóvédként használta. A zsákmány látványa teljesen eltompította a szklavinok józan gondolkodásmódját, még az a tény is hogy a hunok mellett a nyilaikon kívül, amihez már hozzászoktak, semmi más nagyobb csapás nem érheti őket – Nagyon siessetek, mondta intően az előtte álló szklavinnak. – Utol kel érjük Mundó eftalitáit. Maguk közé fogtak a cölöpöseket, a jamakokat, – hajdé – Gyi! Gyi! – Te nya! Kiáltások között, nemsokára eltűntek Aorik szemei elől. Meglátta Wingurikot és katonáit, de azt a két szklavint is a sziklák mögött kik majd felrázzák az egész völgyet. Beléjük fog botlani, csak egy módon hívhatta fel a figyelmét, ha azonnal támad. Biztos volt hogy a két szklavin nyúlként fog kiugrani a bokorból és a többiekkel feléje fognak rohanni. .A völgy másik végébe futott le a szikláról, csak így tudta útjukat állni, hogy ne tudjanak a hunok után futni. Lehet jó íjászok, de nem volt több ideje tudásukon morfondózni. Ha elébük ugrik, háttal fognak Winguriknak állni, és ez megnyugtatta. Először a ligeti, fák mögötti árnyékban, szétvágott holtak között ebédlő szklavinokra támadt. Felkiáltottak, az összes szklavin megtorpant, de ahogyan magukhoz tértek, ahány szklavin volt, mind az íját kereste, lépés előnyben volt a felpattanó, és hátaikat feltáró szklavinokkal szemben, nem értettek a karforgatáshoz, azonnal leszúrt hármat közülük, felkapott egy hun tőrt, a másik kettőt a folyó partjánál döfte hátba. Hegyekben nőt fel és élt, nagyon gyors futó volt, míg a szklavinok a sziklákat, kerülgették ő arra könnyedén felugorva, futva toppant elébük. Ügyesen kikerülte a magukhoz tért szklavinok nyílveszőit, és sikerült az egyik gajut mögött elbújnia. Babaj nyilával célzott az egyik kiabáló szklavin fejére, de az elmozdult, nyakából kiálló nyílveszőjével dőlt el. Ki kellett, hogy használja meglepetésszerű előnyét, azzal a tízvalahány rosszul harcoló emberrel szemben. A szklavinok a szemközti erdő, s a feléje közel álló sziklák felé futottak, keserűen állapította meg hagy a patak mellőli nyílt térről mind elfutottak. Kettőt még eltalált, a sziklák őt is eltakarták, ahogyan amilyen gyorsan csak tudott, futott a fedezékük alatt. Csak értettek a harchoz, a szklavin térdepelve várta, és célzott, ahogy visszaugrott, a vállát súrolta a nyílvessző légáramlata, következő pillanatban, futásból suhintott kardjával. A nyakát találta el kardhegyének éle, hasra kellett vágódjon, majdnem eltalálták, a süvítő és a háta mögötti gajut fájába becsapódó nyílveszők. A szklavin nyakából kiömlő vér, a hátára spriccelt, mint az út menti szikla alá gurult. Szerencsére íja nem esett ki a kezéből, Tényleg, számításai szerint ugratta ki a szklavinokat Wingurik elé. Halotta hogy harcosai megindultak. Kétségbe esetten kiabáltak, rémülten, futottak elébe, nem sajnálta nyílveszőit, az egyik nyílvesző tolla ráragadt véres ujjára, egymás után vette célba és nyilazta, a túlélőket. Még azokat is eltalálta kik a patak túloldali fákig futottak. Mindenfelé, már csak a siponjos által kilőtt nyílveszőit látta repdesni a völgyben. Wingurik harcosainak jobb volt a kilátása, egyenként mészárolták a túlélőket. Nagyon óvatosan bújt elő – én vagyok Aorik! Azonnal visszaugrott rejtekhelyére – Wingurik élsz? – Élek érkezett a megnyugtató válasz, várjunk még! – Várjunk! Éltek mocorogtak, halotta a kaparászó kezeiket a köveken, egy kő gurult a patakba, – Fedezz!- Fedezlek! Aorik kiugrott az útra, gyors óvatos körbepillantásokkal futott az út sziklái mellett sziklától sziklákig, fától fáig. Csak most látta, hogy Wingurik, újdonszerzett hun íjakkal felszerelt siponjosa mekkora pusztítást végzett a magukat felfedő, szklavinok soraiban Őt évig az íjászoknál szolgált, és értett a kopjavető szerkentyűkhöz is. Jól vezette a támadást. – A pokolba velük! – Minddel és beugrottak a fák közé .- Siessetek Ariarik nem győzte sietetnie embereit ez erdő fái alatti hűvös csapáson. Ismerte az utat,,tudta hogy nem kellhet át, az egyre hangosabba jajgató sebesültjeivel a sziklákon
Vissza kellett fordulnia völgybe habár a hegyek között élt és hozzászokott, zord életéhez az erdő, teljesen kiszárította a torkát, de látta hogy emberei is mind a patak vizét itták. Megmerítette hílmsjét, és a fejére öntötte hideg vizét, mely kellemesen végigfolyt, forró libabőrős bőrén. Fáradtak voltak, szerencséjére mind szolgált katona, légiós volt, phalérás kitüntetett drunchtinondsai voltak. Bármennyire is igyekezett, sehogy sem tudta elképzelni, hogy ugyanazon nap, még egyszer csatába vezesse fáradt embereit, csak abban reménykedett, hogy előre küldőt emberei Rekarikba botlanak Hirtelen messziről érkező, emberi üvöltések hangjai hallatszott a szél még a beszédjüket is feléje fújta, mint mikor a szklavin favágók beszélnek egymással az erdőben. – De ezek csatazajok! Hallotta, életéhez tartoztak, ezek hangok. Ahogy arra fordult, tudta hogy honnan érkezhetnek, a bölények által letaposott legszélesebb csapás felől – Innét egy út se vezetett oda, jutott hirtelen eszébe, – egy sem bosszankodott, – egy sem – Hölére tért magához támadunk – Sebesültek lovak itt maradnak – Ébredjetek, megint támadnak a hunok!- Segíteni megyünk, lefutunk a völgybe! – Theodorik hátul maradsz az íjászokkal, pusztítsátok őket! – Elő a pajzsokat, kopjákat! – Tejás tiéd a jobbszárny! – Walrik úgyis balos, az a tiéd! – Isten legyünk velünk utánam!- A völgybe! Szokása szerint Fraugar előre lovagolt, élvezte a szabadságot, egymagában lovagolt senki sem röhögött, nevetett mellette. Volt ideje, jó mesze elhagyta a gajutokat, eszébe jutottak fiatalkori emlékei feleségei, sebesülései, észre se vette, hogy lova ösztönösen felfelé, az ő által, annyira nagyra becsült hideg vizű forráshoz vezeti .Elérzékenyült szeretett lova miatt, átölelte nyakát, elővette kulacsát hogy felmásszon a forráshoz. Nem tudott betelni lova dicséretével, még a domb tetején is a lovára gondolt. Sóhajtva hajolt a domb másik meredekebb oldalán lefolyó vízhez, a fák sűrű lombjai alatt, mozgást észlelt a vízmosó alján, mint lefelé nézett, embert látott és azonnal hasra vágódott, katona és vadász ösztönei még sohasem hagyták el. Alán íjas és ruházatú szőke, szklavinokat látott. Feldühödött nehezen tudta elhinni hogy az alánok, kikkel együtt szolgált, ilyesmire lenének képesek. Arról sem tudott, hogy az Imigantes és arcaragantes megint egymással háborúzna? Több szklavint is látott a fák takarása alatt, nem barátságos szándékkal haladtak óvatosak voltak. Olyan tiszta volt a csend, hogy a lágy szélben, foszlányokban de tisztán hallotta a lovak patáit, a guruló köveket, lónyerítéseket. Torkába ugrott a szíve és ott dobogott,- egy nagy harjis közeledik, hogy levágja és kirabolja a falum népét.– Végünk, ha felérnek a dombra,. Bukva, hemperegve gurult lova lába elé, már fent megbotlott, lova mellett sántított, félt felülni nehogy meghallják patái koppanását. .- Fussatok be az erdőbe, kiáltotta, elvágtatott a gajutok hosszú sora mellett, hagyjatok az úton mindent, keserűen észlelte, milyen kevés öreg gyűl köréje – papan vidd őket, látod, ha velünk maradtál, – sokan pusztultak el fiatalon és öregeink sem hosszú életkorúak .- Uram mi lesz a sok asszonnyal, mintha nem lenne elég gondja, a gyerekek is mind felsírtak. – Lányok segítsetek! – Fussatok, ha kedves életetek. Mindjárt itt lesznek, – Mi majd útjukat álljuk, nézett szomorúan öregeire. – Az én gajutomon vannak az íjak kopják .Batilának összeszűkültek szemei, mikor megpillantotta a gajutok körül forgolódó szklavinjait, a többiek az erdőbe rohantak hogy utolérjék a menekülő gótokat egy hajszálon múlott az életük, már majdnem felemelte lándzáját Niáz várta, hogy lenyilazza az összes szklavint, ők voltak az elő őrsei kik most vakon hagyták, a felderítetlen úton,egy erdő közepén, ott nyüzsögtek a gajutok vélt kincsei körül. Niáz elrettentő kegyetlen arccal várta parancsát, idegesen lovagolt fel is alá, nem ez a fegyvertelen nép jelentette számukra a veszélyt, hanem a környék gót harcosai. – Csak ezen az úton érhetjük utol Mundot megbízom benned, hirtelen elhallgatott.
1. Hilms sisak 2 Papan gót pap.3 Imigantes am kal ila guantarosok ló előtt álló szolga kardos páncélos, bar ba ruan guantarosok bojtos piros zászlós batikos felruházott kardos páncélos alán harcosok lásd (Bar paruan) arcaragantes uralkodó nép harcosok. Harjis gót hadsereg
A kocsisor másik oldalán a semmiből rendezett sorokban három tömör gyalogost sort számolt, mögötte lovasokkal. Vidárik drunchtinondsai elálták az útját. Harcosok, köztük könnyebb ruházatú sisakos kopjások ügyesen futottak és támadtak az erdő fáj és gajutok között, már sorban gyilkolták, az előlük futó szklavinokat. Egy másik csoport is lehetett az erdőben, mert a szklavinok rémülten futottak előlük, intett Niáznak, kiadta a parancsot, és a feléjük futó szklávinok mind összerogytak a nyilaik alatt. – Gyávák! Nagyon nehéz helyzetben volt, a háta mögött üldöző gótok rémálma miatt.,.Mindegy ha már a háta mögött vannak,úgysem fordulhatott vissza, itt kell átvágnia, csak így találkozhat az elbizakodott Mundoval. Azon dühöngött, kényelműség volt elvesztenie minden kapcsolatot. Eftila kötelessége lett volna, mint eddig hogy kövesse a támadót,,neki minden emberére szüksége volt. Az éjszakai sietés eredménye elvesztették egymást és sok drága időt vesztett a gót gajutok kifosztásakor. A gótok csak egyre többen vannak, keserűen nézett szembe a tényekkel, józan esze azonnal megsúgta, hogy ilyen esetben az lenne legjobb ha kitérne. Keserűen leltározta az körbefogó erdőt, hegyeket, sziklákat, a csapdájukba zárták elvették mozgásszabadságát. Jobban félt a háta mögött üldöző gótoktól mint az útjában állóktól. Nem lett volna szabad szétválniuk, csak együtt, védekezhetnek, vagy gázolhatnak át a gótokon. Meghagyta cölöpöseinek és még mindig remegő szklavinoknak, hogy az erdőn keresztül támadjanak, Niázal egyetlen elsöprő rommal akarta eltiporni a gótokat. Vidigár komoran hallgatta a lihegő Thiudgár beszámolóját, látta hogy az asszonyok gyerekestül az erdőbe menekültek. Bántotta hogy elkésett, miatta elpusztulhat falúja népe, egyetlen, vigasza az Ad Panoniosról visszafordult, Ardarik minden hájjal megkent rabló hansája volt. – Csak azért fordultatok vissza, hogy kiraboljátok saját falutokat, mi más keresni valótok lenne, ismerlek benneteket.. – Mindegy legyintett, végignézet az alázatosan bámuló harcosokon – mintha a papan előtt állnátok, jegyezte meg gúnyosan. – Lokik gazemberek, nem felejtem el, mire készültettek. Nem akart hinni szemének mikor látta, hogy lesütik szemeiket, túl nagy falat volt, egy sem mert volna vele kiállni. – Jók a fegyvereitek, dicsérte hajszál éles vékonyra kiköszörült lándzsa hegyeiket – rablók dünnyögte – rablók vagyunk mind. Eszébe jutott germán kalandozásuk .- Höllébe veletek, ha nem lennétek olyan jók, most is a legjobbak vagytok, időben érkeztettek..
. A rómaiak mindenhonnan elzavarták, azért is tisztelték Vidigárt, mert nagyon sokuknak mentette meg az életét annak idején, a légióban eltelt évek alatt mikor kisebb nagyobb lopásokon érték őket. Vidigar tribunus azt is tudta hogy még a királynak sem, csak neki engedelmeskednek, – ma meghalunk, mind meghalunk, dühöngött Vidigár – machteigs akkor mire várunk hallatszott egy pimasz hang – essünk át rajta, röhögtek – azt már ne is mond, szolalt meg egy másik, hogy az ki futni mer a saját kezeddel vágod le! – Tudjuk, röhögték többen – nem fogunk elfutni!! – Nagy szégyen hogy itt vannak!- itt vannak dühöngött,- még nem láttam egyet sem, javította ki Thiudgar büszkén- az a mi szerencsénk, és kiröhögtek, az azonnal elpiruló drunchtinondst. – Már ott vannak! – Csak sokan lehetnek fordult Ardarikhoz, mint megpillantotta a hunokat. Túl kevesen vagyunk, le se zárhatom előlük a völgyet, csak ezen az oldalon harcolhattunk velük. – Nem kellene idecsalogatni őket machteigs! – Ezek maguktól jönnek – Ha idáig eljutottak halljátok! – Sokan lehetnek. – Onnan nem láthatnak, siess Ardarik,az erdőbe, nehogy meglássanak, mindjárt támadnak! Valami oknál fogva a hunok megtorpantak, és még nem támadtak, Tanácstalanok voltak. – Amilyen hosszú az út kapd oldalba a lovasokat, ha majd kitárják szárnyaik – Támadnak! Kiáltotta Ardarik után. –
1 Ad Panonios az Orsova Dierna felé vezető út római castrum erődítés neve ma Teregova Rom.Lásd (Herkules Herculaneum fürdő Baile Herculane fele vezető utat) 2 Loki csalás lopás gót Istene a későbbi ördög.3 Tribunus légiós tiszt
– Vidárik csak úgy, nem fogja feláldozni legjobb katonáit, mellvértje phaléráiráin dobolt öklével és szegecselt karvédőjével. – Miénk az erdő, a hegyek, majd utánatok megyek, hadd jöjjenek, – jól mondod machteigs kiáltotta vissza Ardarik és harcosai után futott. – Le a lovakról üvöltötte, intézkedet és eltorlaszolta a völgy jobb oldalát és az utat. Saját kezével jelölte ki a katonái helyeit, három tömör sorban rendezte, fényesre csiszolt páncélzatú újoncait – Harcoltam az mellett ki vértjét viseled Thiudgár bátorította harcosát – Nem törhetnek át még látta a nevető Ardarik arcát, drunchtinondsai is mind tudták hogy hazudik, és nemsokára a nyomukban lesz az újonc túlélőkkel. Ő értük, a győzelemért csalogatja magára a hunokat, régi légiós csínyek voltak, az ehhez hasonló, bevált csapdák. – Gyorsan Tiudgár jutott eszébe, mint látta hogy a hunok csak nem támadnak, tudta hogy Ardarik három oszlopban halad, és hogy majd fentről rohanja le a hunokat, vágjatok cölöpöket, így mutatta és megmutatta, hogyan tartsák majd a lovasok elé. Csak bátorságot, biztonságérzetett akart beléjük verni. Tudta hogy újoncai nem tudják, és nem fogják használni azokat, mint megpillantják a feléjük csőrtető, fémes zengésű dobbanások közt vágtató lovasokat. Sok év tapasztaltára volt szükség ahhoz, hogy kivédjenek egy ilyen fergeteges támadást .A lábaik elé tetette a kihegyezett végű hosszú karvastagságú karókat, – csak ha közelebb jönnek parancsolta, halotta hogy a lovakról leszállt drunhtinondsai, az erőben már összecsaptak a hunokkal. Későn észlelte hogy alábecsülte a hunok számát teljesen ellepték a völgyet. – Hű üvöltötte a mellette levőknek, fedezzük őket, ide hozzám, mögém, kiáltotta és intette az út közepén kuporgó harcosainak, nem látta értelmét a hősködésnek, szeretett volna kitérni a lovas roham elől. A hunok észlelték a mozgást, nyilaik megtéveszthetetlen hanggal csapódtak Vidigar katónái testébe. Felhangzottak az első üvöltések, és hörgések Niaz túlrohant, és elszigetelte Thiudgár siponjosit. Mindenki összerogyott mellette és még a kopjáját sem vetette el Thiudgár egy másik feléje vágtató lovas fergeteg útjában állt – Uram segíts, nyögte kiszáradt síró hangon, nemsokára eltaposnak, úgy futott amilyen gyorsan csak tudott a völgy túloldala felé, többen is futottak vele, de az erdőben már csak egymaga maradt. Vidigar kinézett pajzsa alól, egyedül maradt,a haldoklók közepében, dühösen vetette be magát élő emberei után az erdőbe, hogy még utolérje őket .- Vissza! Üvöltötte – Vissza! Eldobott pajzsok kopják sisakok mellett futott. Kitört amitől félt, a pánik, a rémület.- Reggelig sem érem utol, újoncaim, egyben örült is hogy ösztöneik megmentették életük.– Höllére újoncok, de azért mégsem így szerette volna, a rend az, rend. Niáz egyenesen a magukra hagyott lovakra támadott eltorlaszolták az útját, kegyetlenül lenyilaztak a menekülni nem tudó lovakat. Batila sem tudta visszafogni, eftkalitáját, azok a gótok hűlt helyén toporzékoltak, hiába hívta vissza kiabált feléjük. Ardarik az utal párhuzamos legalsó oszlopot élén futott, beleütközött, és összecsapott a megtorpant, megrémült szklavinokal, azok azonnal visszafordultak, a cölöpösök nyílzáporától életét csak a cserjék fák mentették meg, sok emberét pontos találat érte, szerencséjére a fent haladó másik oszlop észrevette a zűrzavart.
Amalarik egyébként íjász volt és nagyon jól vezette íjászait, fentről egyenként lőtték ki a mit sem sejtő hunok és szklavin rohamozó tömegét. Pajzsaikat maguk előtt tartva meg sem kellett állniuk, könnyen szedték le a lovaikon kimagasló harcosokat, a fákat kikerülve rohantak egymásnak, a szklavinok megvető bátorsággal küzdöttek, féltek hogy a hunok lenyilazzák, ha visszafutnak. Ardarik nagyon gyorsan vágtatott át a kardforgatáshoz mit sem értő útjában állok közt, és eljutott a hunok gondosan kikötött málhás lovaik, tömegéhez.. Futva döfött a beléje futó szklavinokba. Amalarik biztonságos távolságból követte, nem merte követni a visszaforduló hun lovasokat várta, hogy oldalba kapja soraikat. A megbújt cölöpösök hamalok egyenként találták el embereit. Ardarik jobbnak látta hogy azonnal visszavonul az erdő a biztos fedezékébe, sok embert veszített.
– Ott vannak! Fentről nagyon jól látszottak a megbújt jamakok, búvó helyeik mögül nyilazták Ardarik harcosait. Aorik és Wingur egymással versenyezve öldösték az őket későn észlelő hunokat. – Ne pazaroljátok a nyílveszőket, a siponjos friss drunchtinondsai közül sokan mellé lőttek, nemsokára leszállunk a völgybe, szólt katonáira Wingur. Amalarik éles szeme is észlelte a változást, a fentről érkező segítséget, nem hagyhatta ki az elébe kiugró hunokat, annyival kevesebben lesznek íjászaival vadászott rájuk. – Hátba támadtak futott át Batila agyán, halotta a jamakok, segítséget kérő kiáltását, nem várta meg Niázt, azonnal visszafordult. Hosszú elnyúlt sorokban vágtattak hátrafelé. Niáz is követte mikor az erdőből és a gajutok mögül rázúdultak Ariarik drunchtinondsainak a kopjái és nyilai, minden harmadik eftkalost találat ért, a gótok nem álltak le az erdőből kirohanva támadtak, szerencsére gyors lovaiknak köszönhetően kitérhetek előlük, a völgy túl oldalára húzódtak, hogy lenyilazzák az összes szemtelen támadót. Elégedetten nézte, hogy a gót, támadás összeomlott, és leállt, visszafutottak, és a gajutok mögé bújtak. Lándzájával intett Niáznak hogy soroljon be a háta mögé és támadott. Süvítő nyílveszők és elhajított kopják erdejében ért a gajutokhoz, lovát találat érte térdre zuhant a kövek fájdalmasan felhasították térdén bukulláját és térde bőrét, amint talpra ugrott már egyetlen élő gót harcos sem állt előtte, mind eltalálták heftalitái. Betörtek a gajutok mögé, ügyesen állt elébe egyik harcosa, hogy megvédje – hogy hívnak, kérdezte – Ustila ! Fürgén elébe ugrott, átadta neki a lovát. Ardarik nem akarta elhinni, hogy majdnem mind odavesztek, ilyet a még sohasem látott, ehhez hasonló támadást mérgelődött. – Uram jól harcoló lovasokat küldtél, hogy megöljenek. – Vissza! Kiabálta – vissza a hunok lovastul törtek be az erdőbe. Jól sejtette, a hunok az utolsó emberig leölnék őket. Egy fa mögé bújt, hátulról szúrta le a dombon felvágtató hunt, ez az ő erdője, világa volt, felkapott egy kopját és szemtől szemben hajította az egyik feje felett felfelé nyilazó hunnak hasába, de még így a fák között is sok harcosa rogyott össze, a hunok jól keresztezték egymást, sok emberének az életében került oldalazó támadásuk. Már hitte hogy mindenek vége mikor hirtelen a feje felett megindultak Harijas brunjosai – jó döntés és felkapta az elesett hun íját..
Vidigar végre megtalálta és utolérte embereit, – vissza! Üvöltötte, és fegyvertelen emberein húzta végig kopjáját – én ölöm meg azt ki nem megy vissza a fegyvereiért, – menj machteigs egy szemtelen harcos az arcába nevetett, azonnal hasába döfte a tőrét. Liheget patakokban fojt a verejtéke és nem viccelt, rá támadt fegyvertelen embereire, kopjával és karddal dühöngött közöttük, vissza a fegyverekért a nyakán érte kardja egy előle futó katonáját, harminc hétévesen még gyors volt, erős lábaira támaszkodott döfött, hasba szúrt egy másikat. – Mind meghaltok, ha nem harcoltok, ha nem a hunok, akkor .. nem fejezte be, utolérte a következő előle futó katonáját és szúrt. Látszott hatott fellépése, ha sírva is de emberei visszafordultak, – gyorsabban sietette megszeppent újoncait, szerencséjükre egy hun sem állta útjukat, zárjátok, a pajzsokat előre, és tartsátok a fejetek felé, támadunk! Harjas lökése megfutatta a hunokat kifutottak az erdőből és a völgy másik oldalán egy utolsó rohamra készültek – Uram most segíts nekünk imádkozott Ardarik, megfogta nyakában csüngő keresztjét, a hunok dühösen fordultak és még onnan is eltalálták átkozott íjaikkal harcosait, meghökkent nem tudta mi csoda történhetett, mikor meglátta a hunokat érő nyílzápor, és kopja esőt, mely szemmel látható rendeket vágott a tömör sorokban gyülekező, magukat biztonságban érző hunok közt. Batila az utolsó rohamára készült, végignézet emberein, mind harcolt hegyekben és Arminiában, Niáznak kellett túlfutni a gótokon, és hátulról lenyilaznia azokat, kit eftkalitái szemből lekötnek, gyorsabbak voltak a gótoknál, azonnal végzünk velük gondolta.
1 Hamal ámkal ló előtt álló teherhordó alja népség. 2 Brunja gót vért, (páncél magyar jelentése .ba pa us az seif seilf vagyis a zászlóz lándzsás az kardos seif seilf lásd fejsze (tör) támadók mindig vértesek voltak.3 Machteigs hatalmasság úr.
– At am ak in! Kiáltotta, elcsuklott a hátába belevágódó nyílveszők ütő erejétől a lova nyakához csapódott, majdnem kivetette a nyergéből, ahogyan rádőlt a mellette álló lovas, páncéljaik összeakadtak, és holtan zuhantak a kiálló hegyes kövekre. Ariarik harcosai hátulról ahogyan érkeztek az erdőből, azonnal a hunokra vetették magukat, – Támadás kiáltotta boldogan Árdarik, fél úton volt mikor megpillantotta Vidigart, az egész völgyben felhangzott a gótok győzelmi csatakiáltása a Wotan és a teljes győzelmet senki sem vehette el előlük .- Wotán! Aorik és Wingurik Amalarik íjászaival vették rá magukat a hunokra. Niaz miután már sehol sem látta Batilát az őt kísérőkkel, a völgy jobb oldal felé fordult, de már csak egymaga toppant, a dühös Vingurik elébe – mi lesz? – A kopjákat üvöltötte embereinek, -Höllére csak egyet kellett volna, csak egyet csóválta a fejét, majdnem húsz kopja fúródott Niáz testébe, lovába, – tovább. Egyetlen hunt sem találtak élve. Csak Amalarik futkosott még a jamakok után, ismerték hogy senkinek sem fog megkegyelmezni. Egy gót harcos sem viselte el hogy asszonyaik, és gyermekeik közelébe férkőztek, a hunok. Ilyen közelségben nem jár kegyelem, nagyon jól tudták hogy miért, ők sem voltak jobbak. Körbeállták az egyik fa alá félrehúzódott és magába roskadt Vidárikot, Aoriktól megtudta hogy milyen szörnyűség történt, hogyan haltak meg felesége lányai. Igyekezet uralkodni magán, – otthon hagytam a papan keresztelő kancsóját, otthon mondogatta a feleségemmel, éget el. Mire felnézett körülötte álltak a tisztjei Thiudgar is előkerült, örült hogy épp bőrrel úszta meg élete első csatáját. – Machteigs majdnem mind elpusztultunk nyilaiktól. – Nagyon kevesen maradtunk, egyenként szállingóztak vissza gajutjaikhoz szótlan, sápadt arccal érkeztek a nők, az öregek Fraugárral az élen. Hirtelen sikoltások, sírások hallatszottak innen, onnan, nemsokára már mindenki zokogott, felismerték holtjaik fiaik, rokonaik voltak. Mindenki láthatta hogy nem odavaló, a csendben megérkező Babaj és néma kísérete, a gyerekek is mind csendben voltak. Friderikának semmi gondja sem volt a lovakon alvó gyerekekkel. A papan síró gyászos énekét, nemsokára az asszonyok is énekelték. Babajt csak barátja érdekelte egyenesen Vidarikhoz lovagolt, hogy segítsen túlvészelnie gyászát.
Lekarik megbabonázva nézte, hogy az erdő fái alatt a környező dombokat, romokat a római bedőlt amphyteatrumot teljesen ellepték a barbárok. Kövekhez, álló téglalap alakú sírtáblákhoz, oltárokhoz kötötték lovaikat, egy az egyben letaposták a fák alatti cserjéket és bozótost, nem tartott a mellette elfutó szklavinoktól, nem láthatták őt. Babaj felderítőjeként kereste kenyerét a légió Adiutrixben, nem tudott az alánoknál jobb felderítőket elképzelni, most sem a gyülevész zöm érdekelte, azon törte a fejét, hogyan lehetne lezárni az utakat és az ő általa ismert csapásokat, hogy egy sem meneküljön meg közülük, a zajokból és hangokból ítélve egy légiónyinál is többen lehetnek, még alán íjaik sem vették el a kedvét, a sötétben nem sokat érnek. Átkozott fajzat magába kellett hogy fojtsa dühét, leperegtek szemei előtt a Fridogójával átkutatott holtestek, pontos szív nyak és szem találatokat fedeztek fel, még ügy szétvágva is, nem volt hogy hogyan ne vegyék észre a találatok hegye végét, jó íjászok csakis éjjel támadhatnak rájuk, újból elöntötte dühe, a szklavinok által feldarabolt holtesteket látta maga előtt, saját magára haragudott elsősorban, azért mert kihozták a sodrából és elvesztette a fejét. Meg sem tudná számolni, hogy hány embert ölt, légiós volt de sohasem becstelenítené meg a holtakat – Nincs kegyelem – már most elvágná a körülötte sündörgő sklavinok torkát, ezt a szent helyet minden gót tisztelte sok pirustát, dákot trákot kísért ide a zarándokhelyre, itt pihent Zamolxis a dákok leghatalmasabb Istene is mindenki tudta hogy itt Sarmisigethusában temették el.
1. Amphyiteatrum görög színház. (Ma is látható az Ulpia Trajana Sarmisighetusa színháza.) 2 Legia II Adiutrix Aqvincumban (Budapesten) állomásozó légió.3. Pirusta Illir Dalmát törzs neve, rokon Dák Trák népekkel.3. Zamolxis a dákok mindenható Istene. 4. Tegula lat koporsó tető tégla. 4. Sírsztelé a sír aedikulák sírhelyek kőbe véset díszítései.(Lásd római sírokat)
Az egyik szklavin éppen az őt elrejtő fa vastag gyökerére vizelt. Ismerte a vastag gyökértől eldőlt sírt, az elhunytat támlás székben üllő felesége, várta a háromlábú megterített asztalnál, Az amkalnak szerencséje volt, hogy a csillogó sugara nem őt érte. Felnézett és a fák lomjai alól megpillantotta a fényesen felvilágító holdat. Egy légió sem dicsekedhetett ilyen tapasztalt harcosokból összeállt extrénummal, mint a gót harjisé volt. Pia fidelis légióban katonáskodtak. – Kész gondolta Reakarik, lovasai felértek és lezártak minden kijáratott. De még nem volt semmilyen elképzelése hogy hogyan támadjanak. Visszafelé csúszott, mászott, még, három hun lesállást vélt felfedezni, ott lábatlankodtak a szklavinok is, a hunok nagyon jól, és jól megszervezett nagyszámú és létszámú őrhelyekkel vették magukat körbe. Csak innét a dombok alól rohanhatjuk le őket, megjelölte az őrhelyeiket, ez nagyon fontos, egy nagyon gyors gyalogsági rohammal kell megzavarni őket, a még mindig mély fossákra, és fákkal benőtt köves dombokra és a hunok nyilaira gondolt. Tegulákon, a sírok kagylómélyedésein át mászott, a sírsztélék, kivésett kőkoszorúk felhorzsolták tenyerét térdét, megállt hogy kifújja magát egy kőbe vésett felüdülést jelképező, kancsó és nyeles serpenyő felett, majdnem elnevette magát, az őt körbevevő oroszlán pár szobroknak, is az serpenyőben süllő húsra fájt a foguk. Egy beomlott háromoldalú sír aediculában találta magát..- Lentről kell elfoglalniuk a magaslatokat, hogy a hátukba kerüljünk. – Ez az a híres hely Amkál kérdezte Mundo, sziklák, és bokrok, Istenedet elnyelte az erdő gyomra. Az amphiteatrum lépcsői még jól kivehetőek voltak, egy-egy fehér kőtömb még kifehérlett a barnás fekete föld felett. Emberei nyugodtan pihentek az üllőket benövő sűrű gazban, holnap északra fordulunk, nyugodt volt – Batila minden idevezető utat lezárt gondolta, igazi harcos. Egyáltalán nem bízott Eftilában, túl lekötötte az odzs védelmének a megszervezése, semmi mással nem törődött Úgy viselkedett mintha nem is idegen földön, hanem otthonukban szervezné az amúgy is jól védett köj védelmét.. Megbánta hogy hatalmat adott a kezébe, eszébe jutott és hirtelen elpárolgott minden biztonsági érzete, hogy egyetlen egyszer sem említette, merre járhat Batila. – Összevesztek biztos! – Összevesztek, idegeskedett. Amkál is felült, – miket mondasz Mundo?- Fáradt vagyok, majdnem Arminiában hagytam fogam,- merre lehet Eftila? Kérdezte a felette fegyverben őrködő ezkilástól. Az vállát vonta – hogy hívnak, Íjaz vagyok! – Te leszel az atámom, Íjáz, hirtelen nem értette, hogy minek köszönheti e nagy tisztséget, Mundo elnevette magát, – akkor kiáltsad én Íjász az átmán! – Kiáltsád Íjáz ide hozzám az eftalitákat! És hangosan kiáltott – ide Mundohoz, az eftalitákat – egyszerre ugrottak fel – Hallottátok! Kiáltotta, meglepődött hogyan visszhangzanak szavai, – Íjáz atamánnal azonnal Batila keresésére indultok! – Amkálhoz beszélt, – csak fáradtan követhettek el ekkora hibát, a hegyekben ilyen apróságoknak, nagyon drágán fizettem meg az árát. Nincs hová fuss, menekülj, eltemetnek a sziklák a fák. – Csatazajok hallatszottak a völgy mélyéből, – Támadnak! – A gótok! Mindenfelől támadnak a gótok! Íjáz tanácstalan maradt,- Indulj!- Szólj Batilának, hogy amilyen gyorsan csak tudd, siessen vissza! Fridigoja a Lekarik által megjelölt őrhelyekre rohant. Szerencséjük volt, pajzsaikban, a hunok magukhoz sem térten is, elég jól céloztak. – Lehet nem is hunok, azok fent vannak várban gondolta. Nem volt ideje megvárni, amíg végeznek a hunokkal, tovább futott. Lekarik a zömmel felette járt, jól haladtak, útjuk felén, is túljutottak már. Megvárta az utána futókat, kijelölte a következő állás helyét, minél feljebb kellett hogy jussanak. Nyílvesszők suhogtak felette. Testekbe csapódtak. háta mögött rogytak össze, nem volt pajzsa, vissza kellett hogy forduljon. A szemei előtt elvérző gót kezeiről húzta le pajzsát, menthetetlen nyaki találat érte. A zöm felért de az alattuk hagyott hunok vadul nyilazták őket. Nagyon hamar eltalálták és lenyilazták, a beérkező, a kövek, sziklák dombok miatt megcsúszó, dülöngélve nehezen lovagló lelassult efttaliták támadó ékeit.
Beléjük futottak a lovaikról lezuhant, leesett lábaik előtt fetrengő hunokba. A lovakról leugrókkal szemtől szemben kellett párbajozniuk, a jól célzó hun íjászok nyílzáporában Oldalról rohanták le a következő állást, kardjával hadakozott a védekező hunokkal. Előtte döfték át, az egyik gót hasát, a haldokló gót vállai felett, testét pajzsként használta, döfte nyakon a hunt, letiporta, és tovább futott. A hunok a végsőkig kitartottak és nem menekültek előlük Test a test ellen harcoltak egymás ellen. Hirtelen rájött hogy a végsőkig végrehajtják a kapott parancsokat, elhangzott egy parancsszó. Visszahívták az őröket. – Utánuk kiáltotta, Fridigoja örömére, nem kellett külön kiugrasztania az aedikulák mögött, megbújt hunokat. Együtt, futhattak velük fel a dombra hirtelen egy megvadult kardos szklavin marguar ék tört rájuk a domb felöl. Nem használhatták lovaikat, a szklavinok közt megbújt ezkilások sem, azonnal lenyilazták a kimagasló lovasokat. Az őrjáratból visszatérő, Eftila mellől, elfutottak a túlélők egyedül maradt, több kopja fúródott testébe, még élt mikor letaposták, és testén keresztül futottak tovább a gótok. De már nem lehetett megállítani hansáját, a vele futó Bersosisbeli, Aisisi, Agnaviae, légiósok, veteránok voltak, azonnal utolérték, és levágták a szklavinokat. A pajzsát maga előtt tartó Lekarik egyáltalán nem foglalkozott a lenti az amphiteatrum körüli lovas, sirok, kőhalmok mögött megbújó hunokkal. .Az elbizakodott hunoknak essze ágába se jutott, hogy megvédjék az Aurelius család magas halomsírját. Egy siponjosa már onnét nyilazta az megzavarodott eftkalitákat, kik lentről fentről a gótok keresztező nyílzáporába kerültek.– Előre és a legmagasabb domb őrtorony romhalmazára vezette íjászait. A sötétben íjazó hunokat lekötötte, a völgyben nagy zajjal támadó Fridogoja által vezetett gót támadás, onnét várták a nagy csapást. Nyilazó jamakokon törtek át, nem volt miért aggódjon vele tartott a gót támadó éknek, több mint a fele, feljutott a dombra. Körbe vették pajzsukkal magukat, és úgy nyilazták a hunokat. Mundo azonnal felfogta, a gót támadás a völgy felől tört rájuk ahányan körülötte voltak mind a völgyet nyilazták. Úgy mint Arminiában, mivelhogy a támadás az összes őrhelyeit érte egy hosszú és széles csatársora gondolt amely épp feléje tartott, eszébe se jutott volna hogy feljutott egy vékony gót támadóék, vagy a völgy jobb oldalán mernék megtámadni erős állásait, a háta mögötti utakat védte a legjobban. Elhessegette egy összehangolt gót támadás gondolatát. Íjáz majd felrázza, a háta mögött őrködő eftalitáit. Az amphyteatrum mögötti sziklákon rendezkedett be, hogy fentről nyilazza a gót csatársort zavarásukra még a közelében levő szklavinokat is csatába küldte, nem láthatta hogy azoki légüres térbe futottak és két oldalról már rég lemészárolták őket. Lesz ami lesz alapon arra gondolt hogy eftkalosaival csak megakasztja vagy a csatársor hátába kerül ügy hogy ugyan azon az oldalon amelyen Lekarik már rég feljutott, egy megsemmisítő támadásra adta ki a parancsot. Lekarik hagyta elhaladni az elejét, az elhajított kopják és nyílzápora teljesen oldalba kapta a lefelé össze torlódó lovasokat, a visszafordulok is összetorlódtak alig győzték leteríteni őket, csak előre mehettek le a völgybe, egyenesen Fridigoja harcosainak kopjáiba. Fridigoja is feljutott, egyenesen az amphyteatrum felé vezette a támadást. Mundo ráébredt hogy nincs jobbszárny, és hogy a gótok a balszárnyon feljutottak a várba. Fridogja az elébe küldött csatárok sűrű sorába botlott, váll a váll mellett harcoltak, szklavinok hunok Lekárik egyetlen aggodalma hogy elfogynak nyílveszői beigazolódott, nem szerette volna feladni harcálláspontját, pár emberével nyílveszők és íjak keresésére indult. Íjáz észre sem vette hogy sziklák, kövek, fák mögé elbújt gótok közt halad az úton, Rekárik állta az útját.
1 Marguar nagykardos.2.Hansa kisebb gót harci egység.3.Bersobis ma Zsidovin, Ad Panonios ma Teregova, Pretorium ma Mehadia, Agnaviae ma Zavoj, Aisis ma Firliug Resita bánya felé, bánságban, ma Romániában talált római táborozási helyek, castrumok erődítmények nevei.. 4 Aurelius család 21 méteres halomsírjáról van szó melyben egy kislány csontvázára bukkantak.
Megtorpant mielőtt kiadná a támadási parancsot, ez volt a jel és a gótok elhajították a kopjáikat, és kilőtték íjaikat, mire leértek az útra kopjáikat egy hun sem élte túl. Miden irányba futó lovak és hörgő emberek vérében tapicskoltak, a hun sebesültek is szíven döfték magukat. – Segítsünk nekik és Lekarik kiadta a továbbindulási parancsot. Lassan haladtak, egyre több menekülő hunt kellett hogy bevárjanak, azonnal leszúrtak a gyanútlan menekülőket. Alig tudták megközelíteni a romokat az összevissza futkosó gazdátlan lovak miatt. Nyílzáporba kerültek, még sokan lehettek a hunok gondolta Rekarik, látta hány embere fordul le a lóról. – Le a lovakról! Üvöltötte, – Támadunk! .Mint meglátta Rekarikot, Friidigárik is az ampyteatrum romjai köré gyűlt hunokra támadt, pajzsaikat maguk elől tartva mind ahányan voltak egyszerre támadtak, olyan dühösek voltak hogy még a holtakba, is beledöfték a tőrűket. Egész éjjel futkároztak életben maradt szklavinokat és hunokat kerestek, senkinek sem kegyelmeztek.. .
Caucalanda 373 tavasz (Ojtuzi szoros Románia)
V fejezet
Ott alldi!- kiáltotta valaki a háta mögött, – fogd a lovad! Fajsz-Alán megállt, a domb sűrű bükkmakkos fái alatt. – Ez az út felfelé járhatatlan állapította meg gyorsan. Ezért kiáltottak és megállt. Hátra fordult, megvárta, amíg felérnek, a kanyargó völgyből, a magas és vastag törzsű fákat, kikerülő eftaliták. – A szklavin megtalálta a lefelé vezető utat. Alig hallatszott mit mondanak, hangjukat elnyomta, a fák magas ágain, szárnyaikat verdeső madarak ricsaja, az egymással versenyző éles madárfüttyentések. Soha sem látott még ekkora nagy fákat. Eltakarták a felettük tornyosuló magas hegy, támpontnak szolgáló szikláit, alig lehetett látni, az egybefonódó zöld takaró lomboktól. Eszébe jutottak Zizais szavai, a nagyerdő körbe veszi a hegyeket, és olyan sűrű, hogy a tervingiek is csak körbe lakják. Két fejjel is kiemelkedett, a melléje felsorakozó, izzadt vörös arcú, szélesebb pofacsontú, keskeny szembevágású emberek közül. Csak a mellettük, lihegő szegényes, foltozott ruhás, görnyedt szőke rabszolga volt magasabb. Izmos alkata lehetett a sok földi munkától szikár embernek, most göcsörtös kezeivel hadonászott, a beérkező két tiszt, Barsik és alvezére, Karsik előtt Abdriza fajta fogoly, gót rabszolga, vagy thevisa lehetett. A hallatszó susogó, csobogó, vízzúgás felé fordult és könnyezve rogyott térdre. – Bistrica, az ott a Bistrica,- engedjetek el! Kétségbeesetten, kegyelemért könyörgött. Arcukat leste, mint aki attól félne, hogy nem hisznek szavaiban. – Igaza van, erősítette meg szavait Fajsz. Átkeltünk a hegyen, Tokta bizalmatlanul hallgatta mindkettőjüket, egy pillantásra keskeny szemei, sebhelyes széles, elcsúfított arcából, szúrósan beléje fúródva villant. Fajsz, azonnal megjegyezte, hogy az heftsvellemek nagy Barsikja, még csúnyább, akkor, ha büszkén, meglengeti, két fülcimpájában csüngő, sasan földről hozott, poliéder gombos, csillogó arany fülbevalóit. Nem kedvelte az Arkhán, vad harcosainak fajtáját. Hiába, díszeitől születése után torzított, megnyújtott koponyája, még csúnyábbnak tűnt. A többi hun sem volt szebb, nem csodálkozott, a hun gatal omfigomba benősült sertengiek, és arbatagojosk fiuzai voltak a legcsúnyábbak. A wunkuimi vér, egyáltalán nem lágyított a vonásukon. Az Arkán is csak egy Barullján volt. Nevetséges látványt nyújtott, mint a fejéről oldalra csúszott bőrsapkájának, a szárai, a fülei felett szárnyaltak. Barsik, idegesen gyeplőjét rángatva, ide, oda ugratta, tömpe kis lovát. Nem értette a szolga nyelvét, s nem bízott az alánban.
1.Fajsz Alán. Eftszver ba íj ila us tisztes kardos ba ij us bojtos zászlós kardos alán vagy hun. 2 Bar ily ila us fter ez in dar ( Bajezid taros (Bajsz)dar páncélos török, bajusz magyar) az in ák. Gvuar ij ylli us in ák szent piros bojtos kardos, lándzsás az ék élén. Hun, török, villám lovas tisztek tisztségnevei, Basik, Guarsik A fejedelem alvezérei, általában kis hánok szánok (Us Az In Kal) voltak. (Barszán, Kurszán, asparuhan)bulgár, daros, taros mongol, hun, lándzsás páncélos, tisztek (Dar tar páncél mongol) (us, ucs bojtos szőr ) (Azbataruján), a Bar, Kuarbataruhán)( Karaton) hun, vagy.(Batukán), mongol, már ij ilan, magasabb rendű).3. Abridza szláv törzsnév.4. (Sertengi) villám ég hangú mongolok 5 (Arbatugaj) mongolok szent bojtos piros villámülő hangjával felruházott páncélos kard íjas harcos égi népek voltak. Har sol ij ilán szent hatalmas szólamú, hangú, villám lovasok, 6 Tamga atma hatalmas fenséges (atma dzsadzs) (sas) tollas (karmas), gaovó atmgavó amulett aranylemezre vésett vadászó állatok. .6. (Fiuz) Fter íja u sin az török, nemzetiség, 7. Wunkuimi finnugor lányfalú omfiagon. So oro, so ovo, íj villám madár (mongol) hatalmasság páncélos égi íjászai , vagy seif, dzsvuar mar tar ák, ok, kardos erős páncélos ék él. Páncélos kardos lovasok voltak. Az (Arhangaj)( Dar Pa Us Az In Guar Ija Ila) vagy (Bar Us Az In Guar Íja Ila) mongol, Alan, turáni villám hangú ég népe.(Vörös bojtos zászlós villám kardos lovasok égi népe).
Tokta gondolataiban olvasott, a Barsik szemében, még alán sem volt, hanem, arcaragantaros leszármazott, abból is a legrosszabb fajtából, a gyűlölt ujurushoz, hűséges iylán, a sol Modaja Isten hívei közül. Toktáék, Kodálynak áldoztak, és mint eszébe jutott, Fajsz azonnal megfogta gavóját. Fajsz is gyorsan megfogta atmgovoját, a nyakában csüngő aranylemezt. Tamgájának domborulata szinte sütötte az újbegyeit, arra s gondolt, hogy hátha feltámadnak, a szarvast űző farkasok, és elkergetik mellőle Toktát. – Modály Solamald!- Samkuj! Fohászkodott, Fajsz, de csak nem értette, hogy ha a sol ang atmasomodolyáik, ugyanannak a villámégi Istennek mutatták be áldozataikat, akkor miért különböznek egymástól hívei. Papjaik énekében, az ő népe is, ugyanannak wunhimfiogonak a fiuza volt, mégis magasabb, szakállasabb, és feketébb volt. A szólmodolyája csak tudja, hogy a sertengiek, a hunok legádázabb ellenségük, kutya természetén, semmit sem változtatott a vérkeveredés. Nincs min csodálkoznia, ha a hunok legközelebbi rokonaikkal is oly rosszul bánnak, akkor mit várhat az olyanoktól, mint Tokta. – Hazudsz, – sziszegte,Tokta, és szikrázó szemekkel, a tevisa körül fordulva, ugratta hátasát. Lova patáinak dobbanásai között, bürümejének négyszögletes vas lemezei, és veretes fegyverszíjának, a fémjei, hangos zajjal ütköztek egymáshoz. Nyergében tekerődzött, félelmetesen megcsörrent rövid kardja, ahogy hajolt, minden mozgásánál másképpen zörgött, ahogyan vértjéhez csapódott. Dühösen majdnem agyontaposta Serbut, úgy hívták azt az embert, Fajsznak is minden erejére szüksége volt, hogy ez a serteng hun, el ne sodorja lovával. Kalbak volt számára ez a harcos, főleg az ilyen kevertfajtájuk, mint Tokta. A hun telt tegeze ahányszor valamihez hozzáütődött, koppanó hangokat adott. – Ez a gótok kazaja? – Hol a mezrájuk, ha ezek még békeidőben, is úgy élnek, mint a tagok jarkharai, – Bulákot találtak, itatnak,- Állt melléje az érkező Bársz. Heftalitai, lassan és lustán baktattak fel a völgyből – jer Ernák, és az Fajsz háta mögé állt – Ne töltsétek meg az összes tulumot,- szólt hátra, – folyóhoz érünk! – Amúgy is nehezek, mérgelődött lova kantárját maga után az egyik cölöpös. Tokta tanácstalanul alvezére felé fordult. – Indulhatunk,- mondta Barsz bíztatóan.
1.Sol atmas Modoly vagy Kodály soló hangú hatalmas nagy villám égi hangú fényíjász lovas fegyveres vértes harcos Isten szószolója, papja. 2. Wunhimfiagon fiuza wunkuimi finnugor leányfalú nemzetsége.3. Kaza, kazán, (kal az án) lovak kikötéséhez cölöpveréshez, alkalmas hely, vagy csak egy szűk hely (ló a cölöphöz kötve) .4. Mezra mezsgye (Am ez guar ez us). Nyílveszőkkel megjelölt kardos helye (Am előtte) 5 Bulák forrás tör- mong. 6.Efter kal us az in ák lovas kardos bojtos lándzsások, us batik baták baték az élen vagy elől. 7. Ernák Efter in ák kardos az lovas élen vagy kardél kardverő 8. Bajsz Bajezid villám piros bojtos kardú harcos, magas rangú tisztségnevek) Alvezéreik Barsz Barszán Baruszán (Bároszán rom) felruházott piros bojtos zászlós harcos kis hán, Fajsz ölő döfő villám kardos bojtos zászlós kardos harcos. 9.Tochta sochta időember mong Turdu Torda magas rangú zászlós tiszt Bat Guar Dar, us az Gvuardos kardos páncélos zászlós. Tora dzuaros ( Torzsa magyar ) tőrős (Bojtos ) dar, páncélos. 10.Tulum bőrtömlő mongol Zizais alán, Az illa dzvuar in az us vagy Zildzsvarijáz us Bojtos zászlós szent villám vörös kardos íjas lándzsás az lovas lándzsások élén, a bajusz ilás lovas gyvaros kardos íjas áz lándzsás tisztségnév, pl (Zinafer) Us Az nem vértes mint a Bajusz fegyveres vagy us bajus a fegyverén (Usafer) Us bajuszos ullán magas rangú fegyveres. (Mindkettőben a török efter defter és magyar mongol gyver gyvar kard olvasható) lásd Unkrd és Wlandur. Az alán török magyar, bolgár nép volt. Babai Bar bauljan tisztségnév volt. Szent hatalmas, piros villám. (Láng hang ) hangú, égben üllő Istenséget helyettesítő hán. A nagy kán, az égi képviselő, az ujurus volt. Az (Us Ila Íja Guar In Us) Gyula (Gvuar Íja Us Ila), ( villámzászlós, lovas kardos fejedelem.) A vörös, villám, zászlós, (Bar ulján) volt.(Baján) 11 Ojtuzi szoros után, Románia, az Erdélybe vezető úton, útba esnek, a Csernavoda- Feketeügy folyó, a Kászon- Kvas, és a Kovászna- Kvasena szláv nyelven savanyú folyok.
– Indulj! Nyugtalanul emelkedett, huppant vissza nyergébe, lova elindult, és fejével bökte Tokta lovát. Csak nem itt fogunk üstözni! .- Ez az út a belső országba vezet, Fajsz úgy beszélt, mint aki jól végezte dolgát,- lent az a sebes folyó, melyről Zizais, az ujurusnak mesélt. Ha nem is érteném a szolga, abritzi nyelvét, hallgassátok, ott a folyó! – Sugárzott öröme arcáról. – Őseim énekében, ez csak az egyik régi út, mely a hegyeken átvezet yllian rokonainkhoz. Sok lóba került amíg átjutottak a szorosan. Több szorost is találnánk, melyeken kijuthatnánk a hegy mindkét oldalra. Arrébb folyik a fekete, és a többi, savanyú ízű folyó, lelkesedett .- Megtaláltuk a nagy szorost! Az ujjurust is, érdekelték, a messzi hegyek, erdők, népei. Az adiuljánok, sem tudtak semmit, az itt élők szokásaikról, azt mondták, hogy mielőbb meg kellene ismernünk, hogy kik, semmiféleképpen se merészkedjünk a hegyeken túlra!
Őseim, a római nép oldalán, dicső háborúban győzték le a dákokat. Ahogy felhúzta ajkait kifehérlettek arányos fogai, A magas fák között, átszűrt napsugarában, megvilágított fiatal arca, simábbnak tűnt, a fényben nagyobbnak látszó fekete szemeivel, csillogó orra is hegyesebbnek tűnt, lapos orrú, kis ferde szemű, sárgás bőrű társainál – Még mit mondott, az Ujulan ? Kérdezte gyanakvóan Bársz. – Azt hogy segítsetek megtalálni, őseink útját. Ártatlan arckifejezéssel, fórdúlt Tokta felé. – Készen állnak a eftkaliták, a háj am kállok már felmálháztak kiáltotta Ernák – Bátor hogy felért, már csak Tokta indulási parancsát várta. Alig észrevehetően kérdezte. Mi lesz a kilavusal ?- Ő fogja majd lefelé vezetni, ha felérnek girtáinkal, és a bakokkal a cölöpösöket?, A vosarok arbáikkal, útra készen, torlódtak a hátuk mögött.- Sok arbát szét kellett szedetni, a kullánok hátán nehezednek, látszott hogy bántotta a dolog,- a nagyokat sehogy sem tudtuk felhúzni a fák miatt! Elkeseredetten nézett visszafelé a völgybe. Lovaikon, jobbra, balra, dülöngéltek, hun lehajoltak, felemelkedtek, az ágak miatt. Ernák előre índúlt, folyó vélt zúgása felett ereszkedtek a völgybe. Dühösek voltak amiatt, hogy apró lovaik lába, minden lépésnél besüppedt a korhadt fa, tölgy, bükkfa levéllel, makkal, csugával teli, porhanyós vastag avarban. Fajsz sehogy sem bízott ezekben, tajdok hunokban. Sok évvel ezelőtt, mikor még meg sem született, lemészárolták, népét. Gyanakvóan figyelte, ide tartó útjukon minden lépésüket. A már kiéget gót falvakat is kirabolták volna. Nem bírták ki, hogy ne nézzenek körbe, a még mit sem sejtő védett gót köjekek közelébe is elmerészkedtek. Szerencsére senki sem vette észre, a hegyekbe tartó lovasokat, pedig sokan voltak. Egyhamar legyőzték a síksági gótokat, de még nincs vége a háborúnak, ezeknek, a hegyieknek is, nemsokára végük lesz. Mind meghalnak, abban is biztos volt, hogy visszafelé Tokta, nem fogja kihagyni a felderített, érintetlen falvakat. Nem érezte biztonságban magát.
1Bátor batus gvuar taros páncélos kardos az élen bojtos felruházott batir ba us tar (gvuar) ik vagy ák vagy ék mong bojtos páncélos (kardos) ék élén bátor magyar.2.Deft eft kal vagy ili tár ák kardos lovas ijas páncélos ák ék 2. Ak ila ,kilavus kalut kilat lovat visz, kalóz.3.Vosar török fuvarosok.4. Arba mong szekér, 5. Csuga makktok 6 Tajdok tajak megbízhatatlan makacs ember. 7 Ihti sáb tör piaci illeték.8. Horezmi (Guar ez am illa) Perzsia keleti határa mentén fekvő ókori állam.9 Teklidzsa török örökség az At ott lovas ék fegyver íjas lándzsások vörös bojtját vezetését örökli.. 10 Tekfur török (fur rom lopás) furás örökség lopás. 11. Me- yet mélyített írott faragott karcolt parancs írás.12.Har sol íján szent hangú villám alán.12.Tudun tuduján ketuda Ak éz, tár vagy Bat, us, dar pa (Buda) us, in (zászlós vértes zászlós felett) török bíró.13.Adiujan adjutáns török díván tagja. 14.Szándál zsámoly.15. Tarhán (Bat guar pa, us az in, an ) idegenek fejedelme.vagy (Bat guar pa ulján) 16.Atmgavó tamga bálvány amulett.17.Mar soll-láng hatalmas beszélő láng. Döftver csin szügyver szügye szíven döfni.18 cos mong vér. 19 Har szent 20. Hamal török román haj ám áll ló elébe állj teherhordót jelent
Semmi jót sem jósolt elkeseredett arcuk látása, lecsüggedten, szótlan, bámulták a semmit, a nincstelen szegény földbe ásott lekerekített, vagy fakeretre húzott kis sátortetős gót kunyhókat, alig volt egy-két nagyobb közöttük. Csak egy lehet a hadjárat vége, minél tovább Nyugat, vagy Dél felé, gazdagabb földek felé. Az ujjulán előre megmondta a gótok isteneik miatt, szolgának sem lennének jók, a lovakhoz sem értenek, de sokan vannak, és harcolni fognak. – A semmiért háborúzik az Arkhán, a semmiért, járt kelt idegesen az ujurus,az adiuljánok is ellenezték a háborút, perzsák, örmények váltságdíjat, íját, ihtisabot fizetnek. Horezmiben, Arminiában, vérveszteség nélkül is, több pénzt kapnának a perzsáktól. Tokta is láthatja, nem lett volna érdemes ilyen messzire eljönni. De ha már itt vannak, Modalya egy gótnak sem fog kegyelmezni! Harc nélkül idáig hozta Toktát, dicséret járna, a hun ujjurus többször is említette, nagybátyja Zizais után, ő veszi majd át tekalidázt ő az örökös, az ujjurus me-yetet adott erre. Szóba se jöhetnek a tekfurok, ő lesz az alánok, a szent villámú arsoilánok, de még a gótokkal rokon skirek, tarhánja tudujája, adiuján sámlin fog ülni az ujurussal szemben. Mint a kedvence, ő fogja majd cipelni a fát, a jogart, törzseikhez, meghódoltatásuk nevében, szépen ki faragott atamgájával. Medreszei mindig vele fognak tartani, hogy pálcikájukra bevéssek rovásaikat, hogy majd beszámoljanak a jogar tartók véleményeiről, panaszairól, és óhajairól, és ő ott ül majd az ujurusal szemben, a szándálján. Hogyan bánhatnak ezek így vele, egy szavába se kerülne, mind lenyilaznák őket! A zsákmányszerzés elvette józan gondolkodásukat, és most arra készülődnek, hogy megszegjék, mind az Sol atm molyodán, mint az ujjurus akaratát. Ezért halál jár, a döftstvercsinától, még az Arkán sem védheti meg őket! Esze ágába se jutott hogy az Arkán kiállna, megvédené eftkalosait, az háborúhoz, az Arkán halálához vezetne. -Minek eftkalitáidnak, a melegben hürrüme, sebelü. kérdezte gúnyosan Barsztól, az magára kapcsolta bőr és pikkely páncélját, itt hagyjátok a málhásokat? – Ne fordulj vissza, parancsolta Tokta. Az nem válaszolt, csak ment a többiek után. Bátor is visszalovagolt, mint látta hogy az ő háta mögött idegesen megálltak a lovasai. Intett ne tartsa vissza embereit, siessenek, –Még ma bemegyünk a szorosba, kezeivel nyahuc rakján, fejével intett Bátornak, és a dombra felkapaszkodót lovasoknak. – Nem mehettünk, ellenkezett vele Fajsz, – kődombok, kerítések védik a szorost. – Szűk, köves az út, sok a fa. – Látod, úgy sem tudnánk ilyen helyen élni, – Biztos visszafordulunk, nevetett magabiztosan Barsz, – kijövünk mi abból a szorosból, ez az előnyünk, ha ilyen észrevétlen idáig eljutottunk. – Semmi hasznunk belőle, a tiltakozó tevisa felé fordult. – Az Ujjurus megtiltotta hogy esszemenjünk, csak ez az út érdekelte, de ha itt pusztulunk, akkor ki fogja majd elmondani, hogy mit látott! .A domb felöl egy pattintást, surrogást halott mely a füle mellett sivított el. Ezt jelentette Bajsz belegyező fejbiccentése. A három élű nyílhegy, vizes hangú, tompa ütéssel, fúródott a szolga mellkasába. Batir ügyes harcos hírnevében állott, látszott nem akarta hogy áldozata sokat szenvedjen, fentről a nyílvesző, ahogy elpattintotta a húrról, jobb oldalon mindjárt a szegycsont felett hatolt a szolgába, le bal felé, úgy hogy átvágta az összes nagy ereit, mint toron szokás, a szívét érte.
1. Bürüme sebelü török bőrpáncél. 2. Hucu mongol ló nyaka nya hucu nya kalu nya fata ló nyak veregetés.(székely) 3. Döfcsin ledöfve 4. Niez nyílvessző nyíl éles szeme hegye. 5.Medresszelni, mélyíteni, karcolni, medressze török iskola. 6 Ordú a fejedelem szállása.7.Ujurus nagyfejedelem. 8. Sollang szóló láng, égi hang. 9. Arkhan kis fejedelem, kóborló fejedelem. 10 Deftszvellemek müszellemek, könnyű török lovasság. 11 Teklidzse örökség 12 Guarilulános csak kard és íjas harcos szegény Golán rom csavargót jelent( Escu végzésű rom nemesi nevek pl Ion escu es guar ullánt jelent gyalogos kardos ijas harcos tisztségnév lásd vlach bessenyő kun együttélést. 13 As ik ulla sikul (Székely) jelentés üllő villám lándzsa vagy nyílhegy hegy, sikul székely, ótörök és glagolita betűket karcoltak, vagy gyalogos védő szerepet játszó íjászok lándzsások voltak. A turáni népeknél, mint az escu román nevek es guar ulla vagy ilulla kardos lándzsás villámüllő.
– Döftcsina kiáltotta, nyílveszője félig belefúródva állt meg a szklavin testében. Fajsz lehajtotta fejét, nem akarta látni a hírtelen szörnyen halt embert, elfordult a hátra vágódó, élettelen véres hústömegtől, még sohasem ölt embert, csak akaratlan látta meg nyakából bugyogó felszökkenő vérét, dühösen Tokta után vágtatott, hogy leállítsa, – Tokta valakinek csak be kell majd számolnia a látottakkal, nekem kell medresszelni, én vagyok az mélyítő egyedüli medresz, kit küldesz az ujurus ordújába, ha mind idevesszünk! Dühösen hangosan beszélhetett, látszott szemükön féltek tőle, és elállták az útját. Jó íjász, hírneve volt, – haragudni fog az Ujurus – kiabálta – Hallgassatok rám, én vagyok a solláng! – Hogy merészelitek tekfurok, én Fajsz Ullán vagyok, igazi ulljáng! Az ujurus, as ék ullája vagyok – Halál rátok, hogy merészeltek villámlovas neveket viselni?- Ki adott nektek teklidzét, tekfurok tolvajok, ti csak guarillánusok vagytok! Köpdösött feléjük,- mind meghaltok, az ennyim a Batik egyiketeknek sincs zászlója, – vissza! Kiáltotta. – Haza megyünk!- Ha senki… nem tudta befejezni mondatát, erős ütést érzet hátában a jobb válla felett, a fájdalomtól, ahogy sziszegve kiszállt belőle a levegő, támadója felé szeretett volna fordulni, de a következő pillanatban a hasát is fájdalmas tompa ütés érte Akaratlan megrántotta lova kantárját az oldalozva, nehogy eldőljön, egyetlen a hátán végigfutó farától nyakáig hullámzó mozgással, a vízmosás felső pereméről ledobta őt a mélybe. Ahogy zuhant hallotta, hogyan kapaszkodik lova a hátsó lábain, szerencséjére sikerült felugrania és a ló nem zuhant rá – Tokta dühösen kiáltotta utána, – Csak az Arkhánnak engedelmeskedek. Száraz porló levelekkel teli mély kiszáradt vízmosásba zuhant, nagyot puffant az alján Élt, és nem vesztette el az eszméletét, Egy szót sem hallott többé a feje felett, az deftszellemek csendben, elindultak, a folyó felé. Megnyugtatta hogy a vállába fúródott nyíltól, nem vérzett, nem fúródót mélyebbre a hasa feletti nyílvesző sem. Nem fájt de vére forrón elöntötte az egész alhasát, és a combjáról folyt lefelé a lábain. Az övcsatjáról pattanhatott a bordái és bőre közé. Jó hogy nem fúródott a beleibe Amilyen gyorsan csak tudta, letörte tollas végét, ki tapintotta, óvatosan hátra felé nyomta ki a hegyét a bőre alól. Egy elfojtott kiáltással húzta ki. A vállába fúródott másik hegy, egy olyan helyen állt, amelyhez csak nagyon nehezen ért el ujjaival. Könnyezet mint elkapta a kiálló végét. A fájdalomtól, pihennie kellett, végre egy mély levegő vétel után, kihúzta, de utána minden elsötétül előtte. Sikerült a lapocka csontjából, kihúznia de a hegye elakadt a bőrében. Az ájulás határán egy utolsó erőfeszítéssel, sikerült lentről felfelé, mutató ujjával kibujtatnia a hegyét. A kilyukadt bőre lyukán, összegyűlt vére azonnal elöntötte mellkasát, fellélegzett, ahogyan egy roppanással eltörte a veszőt, és kihúzta. Hirtelen újból elsötétült előtte a világ. A hasogató fajdalom ébresztette fel, öklendezett, hányt, de az tudat hogy él, új erőt adott. Véres kezeivel tarsolyába nyúlt, kiszáradt a szája is, csak a vérével tudta, összekeverni, a száraz jajlapi, és űröm fű, körömvirág por keverékét, hogy a sebeire kenje. Keresni fogják, ismerte a hunokat, azonnal elindult, a nyomaikon haladt tovább. Egy megfelelő helyen, egy sűrűbb bozótosba vetette magát, óvatosan, figyelte minden lépését. Egész éjjel ember, és állatcsapások, alig járható félig benőtt, útjain haladt. A folyó völgyéből kifelé, hosszú pihenőket kellett hogy tartson. Farkas üvöltésre ébredt, csak a lehajló nagy faágak nyugtatták, nevetni is alig tudott, mikor megpillantotta sérült oldalát, kardszíjával felkötött kezét, fájdalomtól eltorzult arccal nevette ki saját magát. Életében még sohasem kapaszkodott fára, és sérülése miatt hiába próbálkozna. Egy nagy házat vélt látni derengő fényben. A kutyák megérezték a farkasokat, vonyításuk inkább azoknak szólt, felhívták rá figyelmét. Legalább elkotródnak, sok ember fordulhat meg a környéken, mint észlelte, hogy a kutyák vonyításukon kívül nem részesítették nagyobb tiszteletben. Igyekezet minél távolabb haladni az egyre sűrűben látható házak között.
Másnap még az alföldi erdőben, is sok hosszú, faháncs tetejű, patics falas házakat látott, majdnem ugyan akkora karámokat, istállókat, juhaklokat. A ködös hajnalban, ügy látszik az itt, ott felbődülő marhákat, etették. Nyugodtan vánszorogott tovább, visító malacok, disznók között, szerencséjére, apró méreteik miatt nem merték megtámadni, egyetlenegy liba kacsa sem merészkedett a disznók közelébe, de még a kutyák is másfelé kóboroltak, inkább a ház közelében hallotta ugatásukat. Édes illatú vérszagáért senki sem versenget e népes veszélyes állatok közül, inkább féltek jenlététől. Mogyorókat szedett, biztonságos távolságban a mindent feltúró disznóktól. Oly száraz volt szája hogy alig tudta lenyelni száraz édeskés belüket, jobbnak látta és megtömte ingujját. Tudta hogy a hunok nagyon nagy pusztítást fognak véghez vinni, és ha elkapják, nem számíthat kegyelemre. Ki ért az erdőből, nem nyugtatta, hogy nem látja a kéklő magas hegy csúcsait. Egy nap alatt, három folyón úszott át. Nyugat felé haladt, jobbnak látta, ha mégis visszafordul, és a hegyek alatt halad, nemsokára sziklái, megint ott fehérlettek, a magas tölgy, platánfák, nyírfák sűrű lombozata felett. Egy tölgyfa odújában aludt reggelig. Ködben indult tovább oly sűrű volt az erdő hogy attól félt, hogy egy ismeretlen hegynek megy neki, a sziklák, és a kövek hiánya, volt bizonyítéka hogy egy fennsíkon bujkál. Több kisebb, nagyobb, csendes tiszta vizű, virágzó tavi rózsákkal teli, veszélyes lápokat, és mocsarakat kellett hogy kikerüljön. Nyugodtan megehette mogyoróit, nem sokat tétovázott, mint megpillantotta az első vízisiklót Egy fűzfaággal felfegyverezve indult a vadászatukra. Nemsokára hallal tömött zöldessárga, kígyók roskadoztak a nyakában. A nagy nehezen begyulladt tűzének parazsában megsütötte lenyúzott húsukat. A magas kövér fűben is alig talált egy jó búvóhelyet a mindenét ellepő, csípő, viszkető szúrásokat okozó, szúnyogok hada elől. Több takarónyit vágott belőlük hogy alattuk bújón el. Azonnal mély álomba merült. Begyulladt a hasa feletti sebe, egy parázsló ággal égette úgy, ahogy az öregektől tanulta. Könnyes szemekkel tartotta egy kétujjnyira sebe felett a parazsat, érezte bőrének égő szagát, az elviselhetetlen fájdalmat, többször is szünet tartott, de addig folytatta, amíg az éles, szúró, lüktető fájdalma alábbhagyott. Majdnem elájult, de még volt annyi ereje hogy újból bekenje, hólyagoktól nedvező bőrét. Erejének végén, mély álomba merült
Csak négy nap múlva gyógyult, nekivágott a messziről megérzett, hidegrázáshoz hasonló hűvös érzetet kiváltó folyó felé, kellemesen áthatolta testét, hűvös lehelete. Egy nagyobb folyó, gondolta, a magas hordalékkúpján haladt, hogy elkerülje a sok holtág, kákával, náddal benőtt mocsarak, veszélyes vizét. Minden nyugalmát igyekezett megőrizni mikor megszólították. Derékszíján csak tőrrel felfegyverkezett lovas beszélt hozzá, térdig érő köntösében vezette lovát, meg sem lepődött jelenlététől, egy gót harcos lépet ki a sűrű fűz és nyárfák alól. A sűrű bozótosban haladt felé. Rég figyelhette, és használhatta volna, a szépen ívelt csontlemezekkel erősített íját, fényes és éles hárompengéjű niezei, ott díszelegtek hanyagul a togezében, kardjával együtt, a lova gyakrakján. A fiú egy fejjel magasabb volt, rövidre, majdnem kopaszra nyírt szőke fénylő haja miatt még magasabbnak tűnt. Nagy kék szemei úgy mosolyogtak, mintha annak örülnének, hogy vele találkoztak, és most barátságosan, fordult feléje – Aorik kiáltotta napbarnított arcából kifehérlettek csillogó fogai. Első látásra is szép arcúnak látta, melyet nem hazudtolt meg sűrű kinövő napos szakálla, sem határozott férfias arányosan hegyes, de nem nagy orra. Az amúgy is sebesült Fajsznak mar az első pillantástól elszállt minden ellenkezési vágya, megpillantotta széles vállait, hatalmas izmos karját, alkarját, és két erős izomszálkás lábát. – Aorik kiáltotta még egyszer nevét, hátal állt feléje se nézet, kíséretét várta. Most látott először gót nőket. Olyan szőkék és kékszeműek voltak, mint az abtritzi nők Az első szomorú arcú lány, egy árnyalattal idősebbnek, és teltebbnek tűnt, hegyesen kidudorodó, feszesen álló mellei voltak. Az utána lovagló lánynak is éppen olyan keskeny dereka volt.
Puha vékony hófehér köntös tapadt izzadt testükre. A második lány, majdnem ugyanolyan alakú mellein, körkörös barna udvarát, bimbóját is azonnal meglátta. Megcsodálta a két nő nyeregből lelógó hosszú combját a feszesen rátapadó köntöseik alól fehérlő lábuk bőrét. Sohasem látott még életében vörös nőt. A harmadik nőnek apró szeplői és bőre fehérsége vörös hajával a földhöz szegezte. Nem viseltek semmilyen ékszert a vörös hajú nőnek derékig omló haja egy oldalon hullt ágyékára, kidomborodó kerekded hátsójára. Az első lovas már majdnem melléje ért, jobban megtekinthette nagy szomorú kék szemeit, hátára hullámokban kieresztett haját. Kénytelen volt félre állni, megleste hosszú nyakát, arcát, arányosan pici kis hegyes orrát és szájának természetfeletti szép kerekded ívét. A húga gondolta, de olyan határozatságot észlelt szemeiből sugározni, hogy nem mert az arcába nézni Csak a vörös hajú nézett vissza, hirtelen és elpirult. A somolyodánok körül forgó élete, még a medreszelés, teljesen eltávolították a nők közeléből. A lány egy sóhajtással csúszott le a lováról, és Aorik felé futott, keskeny csípőjében és szélesebb hátsójában gyönyörködhetett. Aorik az őt gyerekkel a hátukon ülő két lovat, és a hozzájuk kötött másik két lovat próbálta megfogni A gyerekek a fáradságtól elcsigázva egyszerű hosszú ingben, mezítláb csüngtek egymás hátához szorultan, a nyeregben,- jól fogódzatok,- nehogy leesettek szólt rájuk lágyan Aorik. Kulacsát nyújtotta feléjük. Az egyik gyerek elsírta magát, Fajsz látta hogy Aorik legazlat a víz partjához, és megtölti kulacsát. Az elül gyalogló nő nyugtatta a gyerekeket, a másik száraz lepényformával próbált kedveskedni. A vörös hajú sorban levetkőztette, utána mindegyikőjüket levitte a folyóhoz, az Aorik által gondosan letaposott csapáson. Nem akart hinni a szemének, mikor a lány egy könnyed mozdulattal lekapta magáról a köntösét, és meztelenül sorban megfürdette a gyerekeket. – Fajsz Alán kiáltotta Aorik után a nevét. Nem akart tiszteletlennek tűnni, mikor látta hogy a mind a három nő anyaszült meztelenül fürdik és elfordult – Nem tudok jól alánúl, Aorik idegen kiejtéssel beszélt, – véres vagy vagus, ha, ha, nevetett látom, majdnem elkaptak a rómaiak, embert is öltél? Kérdezte természetes hangon Ha nem, akkor nem lehet nagy bajod, majd visszafizeted károd. Mélyen Fajsz szemébe nézett mintha sajnálná őt,- lovászkodhatsz a romaiaknak addig amíg, nem lesz annyi lovad, amennyi károd, majd rád fogják azt is ami nem is igaz, röhögőt az alánon. – Én még soha! Válaszolt hirtelen vissza Fajsz. – Én igen. Fajsz szomorúságot észlelt hangjában. – Istennek hang villámú ege olvasta, íján, mintha most medreszelné, mélyítené, kapargatta jeleit – imádkozol? Kérdezte Aorik felfelé jövet – nem csak tévesen égették, és mélyítették az íjadat, de jó. Aorik a vállát vonta – nem is vártam volna el, hogy Babai, írni és olvasni, tudjon, ki hitte volna, hogy ezek a jelek Isteni szavak – De ez az ég leghatalmasabb Istene! – Jó is az íja, Ismered Babajt? – Jó apám mondta nevetve Aorik – Megkérhetnélek, hogy elvigyél a fejedelemhez? – Nem! – De ne búslakodj, Fajsz hirtelen elkomorodott, majdnem sírva fakadt – hé nézz rám szomorú szem, ő is mindjárt ideér, csak ugrattalak. Lehúzta véres ingét ölnöm kellett alán, sok embert megöltem, mondta szomorúan. – Fajsz látta, hogy nagyon bántotta, ez a dolog Aorikot, próbálta elterelni a szót – Elég jól beszélsz alánul.- Ah és felvidult – Babai apja ölte meg öregapámat, a legvitézebb gótot, Vidigóját. Elhagyta a szerencséje a háborújukban jött el hozzánk, azt tudom, hogy kétfajta villám van belőletek, mondta Aorik büszkén, mert tudom, – az ég gyermekei, jól mondom? Kérdezte Aorik- arcaragantes, és imigantés vagy, az, am, kalok. Babaj a régebbi, a villám fehér, együtt szolgáltak Aqvincumban, arra kérte apámat, hogy feláldózza Isteneteknek, Istenünknek életét. Mint népe baruljána, nem tudta kibékíteni népeit. Akkor apám majdnem elzavarta mindketten bajtársak, centuriok voltak a légióban. Ott éltünk mi is apával együtt. Nem tudom, ki mondhatta neki, mégis úgy döntött, az lenne a legjobb, ha segítene nekem, hogy úgy értsek a lovakhoz és az íjatokhoz, mint az alánok, akkor a villámmadaratok visszafogadja karmaiba Babajt, ha majd felszáll vele az égbe.
– Nagyapámat háborúban ölte meg Babaj apja, de ezért nincs harag, ő is sok alánt ölt meg. – Ez a háború. A nagy harangotok úgy döntött, hogy Babaj a nagy korbácsával, a lovak helyet, az én hátamon csapjon végig. Soha sem ütne meg egy lovat. Őt az Isten küldte apámhoz, és neked köszönhettem, hogy az ő szavait, most te olvastad el először. Arca elkomorodott – akkor még nem tudtam, hogy ölni tanulok. A nők aggódva csitították az éhesen síró gyerekeket. Ülj le intett Aorik, még nedveznek sebeid. – Ahogy látom majdnem megöltek, de engem is alán! – Hála, és Aorik az ég felé emelte karjait, – mindketten életben maradtunk. Fajsz is besegített a fagyűjtésben, miközben a nők kipakoltak és szétteregették a málhát. – Nincs csártorotok, jegyezte meg Fajsz. – Rosawinta mutatta és Reqiwinta.- Hú jegyezte meg Aorik – te aztán értesz a tűz gyújtáshoz – A szabad ég alatt élünk, megfagynánk nélküle. – Errefelé nincs hideg, nálatok hidegebb van Gardelacaban Aqvincumban ahol szolgáltam, hü de hideg a víz, majdnem megfagytam a Danubius vizében a nyár közepén. Nálunk jobb az idő. – Ez lepénysütő ismerte fel Fajsz a parázsra tett sütőt – Az a másik nép használja – á szklavinok mondta Aorik, – Obrosz mi úgy hívjuk az ilyen lepénysütőket. Fajsznak majdnem elállt a lélegzette, hogy jobban lásson, feltartotta kezeit a szeméhez. Az érkező két szőke nőről egyáltalán nem tudta levenni a tekintetét, Amalaswinta karikás szemei olyan szépnek és kéknek tűntek, mintha a tengerkék vizébe nézne, az utána következő nő, egy árnyalattal fiatalabb volt, mintha édestestvérek lenének, feléje mosolyogtak, az első egy fejbiccentéssel köszöntötte. Négy szőke leánytestvér, és egy vörös hebegte, minél jobban nézte őket, döbbenten állapította meg, hogy azon kívül, hogy a két vendégnek domborodik a hasa, semmi különbség sincs e négy nő között, és a vörös le sem veszi róla szemét Elpirult. Csak Babaj látszott gondterheltnek. Azonnal Fajsz háta mögé állt – Nem közibünk való vagy te alán. Kihúzta tőrét. Fajsz háttal állva roskadt térdre. Höllébe mi ütött belétek alánok! Kiáltotta Aorik – Jer velem itt asszonyok vannak! Állította fel őt Babaj, miközben dühösen, nézett Aorikra. – Nem szolok bele, mentegetőzött Aorik – alán ügy, alán törvények,látom egyedül kell megraknom a tűzet, hozzá szoktam, beletörődötten legyintet, – Én vagyok a legkisebb, panaszkodott, teljes erejéből vagdalta, és hasogatta a száraz ágakat .- Aki ilyen tamgát hord, az nem harcos, te hoztad ide a hunokat! Vádolta Babaj de nyugodt hangon beszélt. Az éjjel mind le öltük mindet, hogy- hogy, nem haltál meg? Fajsz leizzadt, egy hajszálon múlott élete, kikről beszélsz Babaj, akikkel én jöttem, őseink régi útjáról, sohasem tévedhettek idáig, az az út másfelé vezet. Mielőtt megölnél, csak tud, az ujurus sohasem akarta a háborút, ha mások is voltak, ez azt jelenti hogy az arkán szembeszállt vele. Én az ujurus asikulja vagyok, az alánok adiuljánjának törvényes örököse. Nem volt szó másról, csak az út érdekelte az ujurust. Majdnem megöltek mert visszafordítottam őket! – Ölj meg, nem tudtam megakadályozni, hogy az arkán eftalitái ne törjenek be a szorosba – A régi utat mondtad, – igen a gyors és a savanyú vizek melletti szorost. – Kár hogy nem hallgattak rád, a legjobb gót harcosokba rohantak bele. A gót király szállásához olyan közel, a gótok senkinek sem kegyelmeznek! – De neked sem! –Ölj meg, kérte Fájsz.- Én fejedelem vagyok fordult el tőle Babaj, nekünk már mások a szokásaink alán, befogadlak. – De ne feledd nem teljesítetted az ujurus akaratát. Tudod miről beszélek, mentséged hogy nem vagy harcos, de senki sem bocsátaná meg hogy nem tudtad teljesíteni parancsát, mindent elveszítettél, mindent! Jobban megkellett volna válogatnod, hogy kikkel kelsz útra! Megvolt a hatalmad, az arkán előtt kellett volna megesketned az eftalitákat, hogy végre hajtsák az ujurus parancsát. Megbíztál bennük, amúgy ott azonnal ledöftek volna az arkán előtt, de ezért is halál jár. Háború lesz köztettek, háború Babaj felemelte a hangját.- De a háborút már senki sem állíthatja meg. Harcosok vagyunk, te nem vagy az, sokat segíthetnél népemnek, sokat éhezünk, katonáskodunk, mégis szegények vagyunk. – Mindegy barátsággal nyújtom kezem, gondolkozz szavaimon, fiammá fogadlak. Menj, segíts Aoriknak. Nem tudta hogyan vigasztalja a letört fiatalembert,- kegyetlenül élük, de lám még mindig élünk!
A szikrázó és pattogó tűz fényében, egymással versenyezve, húzták a folyó partjáról a száraz faágakat. A ropogó tűz közelében törték, és vágták össze a faágakat. Pattogva szálltak fel a szilrák, a nagy hőség a lángok visszatartották a rajokban érkező szúnyogokat. A gyerekek már aludtak, a nők, suttogva, aggódó hangon beszélgettek egymással. Aorik többszörr hallotta Amalaswintát és Acát sírni. Sajnálta őket, de semmit sem tehetett. Meglátta Fajsz fájdalomtól eltorzult arcát, megállt, az összegörnyedett fiú előtt, Fajsz már a vállát is alig tudta mozgatni,- menj és pihenj. Fajsz nagy barna szemei könnyeztek, a fájdalomtól, folytak könnyei, –nincs semmi bajom, és a következő pillanatban már újból nevetett. Aorik nem engedte újból elébe állt, gyere velem. Babajal kibontatták kötését, és Fajsznak szót kellett, hogy fogadjon. Friderika is segített a hátát bekötözni, – ügyetlenek! A lány nem volt megelégedve a segítségükkel, langyos vízért és a ruhás zsákjáért küldte őket. Fajsz pirultan tűrte, a lány szakértő, sebeiben túrkáló újait, sehogy sem tudta megérteni, a sebe iránti kíváncsiskodását. Tág szemekkel, teljes oda adással, öblögette, sajgó sebeit, le kellett vegye bugulláját. Aorik összenézett Babajal, jobbnak látták, ha visszamennek a tűzhöz, és a parton hagyták, a fiú sebeibe merült lányt.. Friderika nagy igyekezetében, még a ruháit is kimosta, csere köntöseire fektette, és takarta, meztelen testét. Aorik, Reqiwinta és Rosawinta közé feküdt. .Babaj szokása szerint, a lovai közelében vélt, legjobb helyen aludt el. Fajsz teljesen átadta magát Friderika ügyes kezeinek, fázott, a lány a tűz mellett felmelegített tömlő langyos vizével mosta. Szemlátomást nem érdekelte, útjában álló hímveszője, hasi sebét öblítette, szorgosan törölte az ágyékára ömlő, langyos vizét. A száraz kötés, megnyugtatta és elaludt. Felébredt a mocorgások alapján, Babaj is vele ébredt. A lovai mindent elárultak. Beszélni, füttyenteni szeretett volna, de túl szorosan feküdt mellette a lány. Ahogyan vette a levegőt, mellei a hátához értek, érezte édeskés vonzó leheletét, illatát, tejjel, friss földdel, füvel keverve. A lány kemény melleitől, moccanni sem mert, visszadőlt, kifutott szeméből az álom. A lány lábát lábára tette, de még a karját is, keze ott csüngött a feje felett. Sötétben kivillanó fehérsége égette, érdekelte, izgatta. Lélegzeni sem mert, erőteljesebben simult testéhez. Tetszett a lánynak, neki is nagyon tetszett, és elszállt minden feszültsége, úgy fogta fel hogy ez természetes, és nyugodtan elaludt. Csak a szúnyogok, csípései ébresztették fel. A lányt is felébresztették, Rosawwinta csitította el a gyerekeket. A pokróc alá kellett bújnia. A gyereksírásra, Friderika is felugrott, félt elmegy mellőle, de ahogy elhallgattak a gyerekek a lány visszabújt, megfogta kezét. Remegett, légzése felgyorsult, a lány felkelt és szembe feküdt vele, mert ő nem tudott sebesült vállára feküdni. Forró puha ajkaival csókolta, melleire tette a kezeit. Megtörtént a lány felült, halkan suttogott fülébe, megértette mit szeretetne, és egy olyan helyre mentek, hol senki sem hallhatta, láthatta őket. A reggeli parázs mellett guggolva, Babaj azonnal beszélni kezdett vele,- Elmesélte hogyan akarták megölni. – Többé nem mehetsz vissza Tokta miatt vesztettél. – Az Arkán nem fogja túlélni, de te sem, halott ember vagy. Elhallgatott ne búslakodj, szükség lenne a segítségedre, itt vannak az asszonyok, Partiszkonban sem maradhattok, Ushdibad római földön élt, oda visszem gyermekeit. – Minek mennél vissza Modalya úgy sem fogja legyőzni az itteni Istent. Nagy és nagyon hatalmas lett, sok áldozata vértanúja van, már csak tudom, ha itt élek, és ezt az új Istent már minden nép befogadta. A gótok tudják, hogy nem győzhetnek szomorkodott, de még nagyon sok ilyen nép van, mint a gótok, Istenük is egy, ezért a hunoknak soha sem lesznek igazi szövetségesei. Nem lesz béke, mondta keserűen, én, a gótok, egyszerűen zsoldosok vagyunk, most még itt lesztek a nyakunkon ti is. Ide jöttök meghalni. De az Ujurus is ide fog majd jönni, és úgy jártatok mint mi. Sokan lettek hirtelen a bar ill u sin darok, az efter ill u sin ákok, népei, mind hatalmas zászlós felruházott. Felnőttek a fegyverhordók szolga népei, meggazdagodtak, de errefelé a legrosszabb utat választottátok!
Többször is elzavarták az itteni Istent, de az annál erősebben tért vissza, Modalya ereje is rá fog szállni. Annak idején velünk se lehetett bírni, örülnöm kellene, és mégis boldogtalan vagyok, mert mi, a hunok, a gótok mind belepusztulunk. – Nem a népek, győzelmével, hanem az Isten győzelmével fog véget érni ez a háború. Lehet hogy Isten akarata, de még sokan fognak meghalni. A gótok is a háborúból élnek, megszokták, nem érdekeli őket a győzelem, de van, hogy hová szökjenek. De ti hová szöknétek, csak egymást ölnétek. Akik halára vannak ítélve, azok így is, úgy is, meghalnak, az ellen semmit sem tehetünk. –Veletek megyek, szakította öt félbe Fajsz. Omarik drunhtinondsai, a fűzfák árnyékban szedelőzködtek a folyó partján. Kis csoportokban egreseztek, mások mélyen aludtak a magas fák alatt. A déli naptól még az erdő szélén levő fák is alig árnyékoltak. Idegesítette a csend miközben mezítelen lábait, belelógatta a hűvös gyorsfolyású vízbe. Ülepét már nagyon égette az a nagy fehér kő, amelyen ült- Mellette heverészett alvezére Fritarik. A fűzfa árnyékában a bokrok között jól kivehetően virított naptól kifehéredett bozontos szőke haja. Hatalmas termete ellenére ügyefogyottsága miatt nem sok szerencsével szolgált Durostoriumban tíz év után is csak decurio maradt. Omharik tudta hogy nem ismeri még Munderiket a gót harjis frissen kinevezett reikset, úgy hogy elérkezetnek látta az időt, hogy bemutassa a félreértések elkerülése véget, a vezérüket. – Semmi szükség sem lett volna arra, hogy az új Machteigsünk csak úgy előre zavarjon minket, mondta kedvtelen, mikor még a sereg össze sem gyűlt. Üzente hogy várjunk. Itt akar átkelni a hegyeken Jobb lett volna ha a másik oldalon az Alutus mentén a Déli síkságon, várjuk a sereget. – Höllére mi Keletre tartunk! Tudod Samum mellett nőtem fel, és nem ismerem az itteni szorosokat,- Fritárik hallasz! Jól értettem hogy mit akar a reiks! Mindenki kapkod, de egyetlen egy gótot sem láttam még eddig a völgyben, nehogy azt merd nekem mondani, hogy a kindins megfeledkezett, és egyetlen egy reiksét sem bízta meg a szoros őrzésével. Én csak tegnap érkeztem Fritárik! S már is baj lehet, vagy van. – Itt ellenség! Itt, és Fritarik csodálkozva felült, a forró napra machteigs, már elmúlt dél, de még egy fia drunhtinonds sem ért minket utol. Visszafeküdt,- pihenj machteigs és hagyj aludni – Figyelsz, vagy alszol? – Nem téged bíztak meg a szoros őrzésével?- Nem, nem mentegetőzött, habogva a másik, hallatszott hangján hogy az imént ébredt fel, és hogy le szeretné rázni a nyakáról Omharikot.- Ébredj légiós, a kindins szállásához közel egy őrszem sincs a szorosban. Höllére ugrott ki a vízből Omharik.- Wingurik! – Wingurik volt a reikse. Csak a templomok gyújtogatáshoz értett, az a paganus, miatta most veszélyben van a kindins élete légiós! – Oh Istenem, a király azt hiszi, hogyha körül veszi a gót hadsereg, akkor minden rendben van, mindent megtett, miért is tudná hol merre járnak a hunok! – Mi vagyunk az előhad, ne mond hogy nem érted, turmás, az agmem primurának előhadának vak előőrse vagyunk. – Lehet, hogy még ma kijutunk a szorosból, de ez a szoros akkor is védtelen marad, a keleti hegyek legnagyobb szorosa, védelem és őrszemek nélkül marad! Légiós csak rád bízhatom a további sorsunkat, úgy hogy kapd fel magad és húsz emberrel azonnal söpörd végig ezt a völgyet. Aggódom hogy egy őrszemet se látok a környéken Fritarik piros düledező szemekkel ugrott talpra vezére parancsa, az parancs, és a vérében pezsgett – Machteigs, de még el sem indultunk, és az állásainkat sem szabad elhagynunk! – Ez még, miféle válasz egy öreg katona szájából machteigs – Höllére mondom bevásárolt Athanarik ezzel a sok fraujával, nehogy már rájuk hallgassál!.
1.Aqvincum 60 000 lakossal Budapest.2.Ulcisia Castra Szent Endre magyarország..3.Durostorum Szilisztra Bulgária 4.Alutus Olt folyó Rom.5.Samum Szamos folyó Románia.6.Wingurik Athanarik gót kindins templomgyútógató hadvezére.7.Alarius légiós lovas.8.Agmen primula a légió.előhada. 8.Gadrauhts miles hívatásos katona.9 Striga kiáltást kiváltó kisértet sír dísz..9 Munderik Athanarik gót király előhadának hadvezére.10 Lacus Lucillusi castrum, Tokod magyarország.10 Decurio tizedes
– Hé gadrauhts én ismerem azt a bikafaló Munderiket, Aqvincum, Ulcisia Castra tabérnáinak a strigáját, ha az a bortól bevadult, akkor a fél várost is kiürítette. Olyan fajta ki a falba veri fejét, és csak utána nézi meg, ha az erősebb a fejénél! – Intelek, nehogy megtagad parancsait, vagy igazságtalan, vádakkal, állj elébe, agyonüt Két emberre hallgatott az egyik Vidarik az ottani manipulusa, a másik pedig Rekárik tudod kit Vidárikért küldött, az is tribunus. Vidarikot te még nem is láttad – Nem, nem ismerem. – Ő a római, a Gardelaccai germánok atya, ha tudnád, hogy hány háborútól mentett meg minket Wotanra, az aztán, tárgyalni és harcolni is tud, mindhárman gladiátorként is megkereshetnék pénzüket, egy vesztett párbajuk sincs! Ha ez a három összedugja a fejét, ott kő a kövön nem marad, úgy hogy szedd lábaid ember .- Kik ezek a hunok, nem is hallottam róluk, de még nagy baj lehet abból, hogy Munderiknak nem sikerült összeszednie a harjist! – Komolytalanok ezek a frauják. Ha pedig elhúzódna ez a háború, akkor az idén te sem, de én sem megyünk vissza a légióhoz. Jövőre még szegényebbek leszünk.- Ne is mond machteigs, csak ott érzem magam jól, képzeld a tengerpartra telepítettek, sziklák, hullámok, vettek körül, nagyon szép volt az a hely.- Höllére a fraujákal utálnak, és ezek a hunok még győzhetnek is! – Salve decurio mindent bele légiós! – Indulj! Igazad van, tényleg igazad lehet, hogy csak ügy, belesétálunk a farkas torkába. – Hé ti talpra üvöltötte gadrauthsjainak Fritarik- indulunk! –Parancs az a parancs. A parti fák alatt, Gainas jól lakottan, lustaságával küzdött, miközben nehezen kúszott fel a sziklákon. Csak az erdő mélyében találhat még ép egres bokrokat. Azok lesznek, az utolsók, leeszi a nedvesen csillogó kövér egreseit.. Megszokásból kinézett, az alatta kinyíló fák közti résen, pillantása végigfutott a hosszan kanyargó völgyön Már kapaszkodott volna ég lenyúló ágba, amikor hirtelen tudatához érkeztek a völgyben látottak. A völgy sekély vizét, szomjas idomtalan csontos apró lovak, furcsán öltözött felfegyverzett lovasok lepték el. Megdöbbenten vette tudomásul, hogy azok egyáltalán nem gót harcosok, de semmilyen általa ismert harcos teremtményekhez sem hasonlítottak. Az öregek meséjéből, eszébe jutottak az erdei zwergenk, tribunusi lényében, mint annyiszor most is a torkában dobbant a szíve. Azonnal felmérte a helyzetet, rémülten rohant vissza a völgybe nehogy váratlanul érje társait a hunok támadása. Folyamatosan kiáltott és kétségbeesve integetett, mint a hegyről lefelé futott, csúszva, bukva, bukfencezve érkezett a völgybe – zwergenek! Zwergenek! – Csend!- kiáltották – Aludni szeretnék!- Fogd be a szád! – Fegyverbe!- Fegyverbe! Tíz év légiós szolgálat után begyakorlott érces parancsoló hangja valódinak tűnt. – Itt vannak a hunok!- Itt jönnek!- Fegyverbe! – Miket beszélsz loki! Kineveték, Omharik is elgondolkodott katonája rémült kiáltásán, szerencsére jól ismerte, idegesítette a többiek röhögése, tiltakozó csúfolódása. Habár ő sem hitte el, de jól jött most ez a kis riadoztatás, itt az ideje, hogy egy kis légiós életet, rendet verjen, az eltahósodott, lusta hansába. Egyébként Téjás nem tévedhetett, éppen olyan légiós, mint ő. – Fegyverbe mindenki üvöltötte! Azonnal fegyverbe! Eszébe jutott hogy vakon őrszemek nélkül haladtak a szorosban. Tévedhetetlen kemény, parancsoló hangon harsogta- Fegyverbe ide hozzám mindenki ide, ide! Kiáltotta – gyülekező! – Kiabáltak magukhoz térten a drunchtinondsai- Ide mindenki! Hallotta tisztjei hangját – Hungok! – Ott, ott elől, több ezren!- Hallatszott többen is jelezték – erre tartanak a lovas íjászaik!. – Lovasok! Üvöltette Omharik is – Lokira ha ez tényleg igaz páncéljaik pajzsaik mind ott hátul maradtak, a gajutokra vannak felhányva
1,Gardelacca Tokod Magyarórszág. 2.Zwergenek mitologiai törpék.3.Skildus pajzs, Brunjo páncél 4.Hilms sisak. 5,Loki a gyalázat ravaszság Istene.6.Hansa kisebb harci egység hadosztály.7 Harjis hadsereg. 8 Siponjos vérrokonsság családi alapon század zászlóajnagyságú harci egység.8 Thorr villám mennydörgés Istene záporral áld villámmal sújtja az óriásokat rossz szellemeket.9 Gajut fogat.
– Mindenki a gajutokhoz! – Ti hármán ide hozzám kiáltotta a három feléje futó tisztjének, a többiek futás a gajutok felé! – Senkit se lássak, skildus brunjo és hilms nélkül futás mindjárt ide érnek!- Fuss velük Fritarik!.- Ne kössétek be a gajutokot, úgy ahogy hagyjátok őket -Thora!- Mögéjük bújunk majd. Na futás mire vártok! – Ki gondolta volna hogy a szorosban beigazolódott legszörnyűbb rémálma a szoros őrségéről, a kindins Wotanra bízta a szoros védelmét – Túl sokáig veszekedtünk, míg megválasztottuk Munderiket! Höllére ha tudom! Méghozzá azonnal, nekem kellett volna felállítani a szoros őrségét, dühöngött! – Tudhattam volna, hogy a kindins hízelgői nem értenek a katonáskodáshoz, és csak a szájuk járt. Nemcsak az ő életük a családjainak gyermekeiknek, asszonyaiknak, a nép élete forog kockán Ez már igen igazi háború, és nagyon komolyan elő kell szednie katonai tudását, ha életben szeretnének maradni gondolta miközben emberei felé futott. Bajsz nem értette, mi zavarhatta meg ezt kevés az előbb, még nyugodtan heverésző gótot. Valahogy sehogy sem hasonlítottak a síkságon élőkhöz, de ez a pár fegyveres semmi veszélyt sem jelenthet Tokta heftszvellemeire. Könnyen bekerítik majd a gótokat, egy sem futhat el, míg ideérnek a páncélos áztarosai. Nem volt sok veszteni való ideje, félt nehogy elszalasszák, ezt az ígéretes pillanatot. Irigykedett az Arkhán eftszvellemeire ők üres zsákkal tértek haza Arminiából, azok a semmit sem érők az Arkán körül, már mind jól jártak, a gótok földjén. Most megmutatjuk nekik kik az igazi harchosok! Egy könnyed ugrással állott lábra lova hátán, és jelt adott. Hosszasan hangosan kurjantott füttyentett hátra felé. Ahogy kibujt a part alóli rejtekhelyéről egymaga indult a hátrafelé futó, gótok után. Hozzászokott a hunok hírnevéhez, és ahhoz hogy a mezrákon minden más népfaj, ahogy már csak megpillantotta, fejvesztetten menekült előle. – Jó jel ezek is futnak, kiáltotta! Semmilyen aggodalmat kiváltó okról adó hírt nem halott még eddig a gótokról az Arkán népek nélkül kérte, a gótok legelőit, hallotta gyengék a harcosaik, nincs mitől félnie, főleg ha az olyan elpuhult hírnév nélküli hun harcosok is oly könnyen elbántak velük. Elégedetten lova hátán állva bámulta futásukat. De meglepődött mikor a kanyar mögül egy közeledő lovast, látott baktatni a völgyben feléje. Rossz érzése támadt, mert nem nagyon tetszett, ahogyan csillogott lemezes borítású vértje, sem a nagy kerek pajzsa, a rómaiak is ilyet használtak, hasonló sisakjuk és vértjük volt, melyeken sokszor fennakad, Arminiában, eftdszvelleme támadása. Ilyenkor kószálniuk kellett, mert nem győzték megvárni, míg a perzsa ulluheftvtarosok, megbontották soraikat. Sok eftkalita veszett oda az ehhez hasonló fegyverektől. Megérzései igazolódni látszottak mikor szemben a völgyben, pajzsaikkal, hosszú kopjáikkal szorosan egymás mellett rendezetten előléptek, az előbb még futó, száznál nem több harcos. Egymaga támadott, szemtelenül kurjantott, és vágtatott a vezér felé két nyílveszőt tűzött íja idegébe, lőtt, és azonnal fordult, hátrafelé hallotta a koppanást, a ló nyerítését, a nehéz guruló kövek zajából tudta eltalálta a lovát, az állat kidűlt szemekkel oldalozott és hátrált az elülső lábaival támasztotta ki a testét, mielőtt leülne bukszára. Az egyik nyílveszője a ló nyakába fúródott, másikat, a harcos ügyesen felfogta a pajzsával. Omharik dühösen ugrott le eldőlő lováról, az szétterpesztett lábakkal maradt ülve, ösztönösen megérezte, ha eldől, nem áll többé lábra – vigyétek hátra, kiáltotta az egyik feléje futó katonájának, dühös volt az ördögi fajzatra de inkább hogy ilyen jól bánt az íjával. – Gainas hányat láttál ezekből! – Több ezret machteigs! – Akkor a leggyorsabb lóra és vidd hírül Munderiknek, hogy azonnal íjászt, lovast, gyalogost küldjön!
. 1, Az ver in dar lándzás páncélosok Az lándzsa dar páncél Azerbaus bajus gvuarintár án (Azerbajedzán) szent bojtos lándzsás kardos páncélos harcosok az élen.2.Arminia Örményország.3.Efszvellem könyű kardos lovasság.(müszellemek) (eft ali tar in ák) eftalita kardos lovas pancélos harcosok az élen.
– Nem lehetnek olyan messze. Üzend, ha bekerítenek, egy sem marad meg közülünk – Fuss kölök és hozd az egész előhadat. – Hátra! Kiáltotta, keressünk egy szűkebb helyett! Bajsz tovább figyelte a kis siponjos hátrálását, idegesen várta a többieket, várta hogy lerohanják ezt a pár embert. Egy se marad meg közületek! – Kiáltotta,- diadalittasan feléjük. Tokta ahogy megérkezett, azonnal felmérte az összes lehetőségeit Minél gyorsabban a hátráló siponjos hátába szeretett volna kerülni, és ugyanazzal a lendülettel még az itteni támadás megkezdése előtt, Bajszt harcosainak több mint a felével, már el is indította a folyó medrében, a völgyön felfelé. Időben szerette volna felfogni, és szétkergetni, az összes erre tartó segítő, vagy felmentő csapatokat. Ő vezeti majd elölről támadást. Ördekre bízta szabad oldaluk, és a hátukat. – Ott am! Kiáltotta, várta hogy fel zárkózzanak deftsvellemei, mögéjük az eftkalitái. Ahogy előre léptek mar és barsái magasra emelte idázját – At am an dar éééék!- Ot aaaam iiiin! És megindultak. Füttyentve, kurjantva indult a támadás, Omharis azonnal belátta, nincs elég emberre, hogy a folyó felőli szárnyát is megvédhesse. Túl gyors és váratlan volt ez a támadás egyetlen esélyéjük, nehogy elsodorják a tömör és zárt soraikat. Oldalt és elől, a gajutokat lassan maguk után húzva hátráltak a völgy jobb oldala felé. Fogjátok a gajutokat,és húzzátok, másképpen letaposnak! Az első és oldalsó sor pajzzsal zár, a második harmadik a többiekkel tartsa a fejeink felé! A rájuk zúduló nyílzápor az összes szabadon engedett és kikötött, lovaikat eltalálta. Az eldőlő lovak saját vérükben fetrengve, véresen habzó szájal rúg kapálóztak, elviselhetetlen hangon hörögtek nyerítettek. Ahogy nagy testeikkel eldőltek, és az emberek közt hánykolódtak, fetrengtek a földön, megbontották a középén vonulók sorait kénytelenek voltak elugrani rúgkapáló lovaik mellől, egyesek rémülten az összezúzott emberi testek látványától, eldobták fegyvereiket, pajzsaikat, fejvesztett menekülésükben, nekilökték, az előttük állókat a gajutokhoz. Pánik hangulat tört ki egyesek ki is futottak a biztonságot jelentő gajutok elébe Omharius belátta, hogy az összeomlástól, csak a gajutok mentették meg. Kopjája nyelével csapott, ütött a menekülők hátára, fejére, kiabálva rendezte szétzilált soraikat,miközben védekeznie kellett a hunok nyilaitól. A fegyver és pajzsnélkülieket keresték a hunok, és majdnem mind a következő, nagyon gyorsan következő nyílzápor áldozata lett. – Túl gyorsak, kiáltotta. Szitkok, emberi hörgések jajkiáltások hallatszottak mindenfelől, már, már úgy látszott újból összeomlik a rend, és mindenki futásnak ered. – Sorokat bezárni! – Pajzsokat előre és fel! Kiáltotta hangosan üvöltve Omharik – mindenki fogja a kopjáját, készülődjetek. Most! Üvöltötte. Majdnem egy időben hajították el dárdáikat, a felbátorodott túl közel nyargaló hunok nyílveszőinek kilövési idejével. Omharik vállán lábszára páncélján koppant egy, egy nyílvessző, a vason keresztül is érezte ütéseik fájdalmat, erejét, Sokukat nyaki, és mellkasi találat ért, hallotta hörgéseik, jajszóikat, a tompa puffanásokat. Elégedetten szemlélte hogy a nehéz hosszú és keskeny vashegyű római dárdáik, sok lovat és embert szögeztek a földhöz. A hunoknak is voltak holtjaik gazda nélküli visszafutó tömpe lovaik. – Zárjatok! Kiáltotta vérben tapicskolva, látta hogy az a kevés gót íjász semmi mást nem ér el, azon kívül, hogy csak, megzavarták a hun sebesülteket, kimenteni próbáló cölöpösöket, gyalogbakosokat. Légiónyinál többen vannak! Nyílveszőik megállás nélkül folyamatosan kopogtak páncélon, pajzson egy, egy pufogó sercegő hang, hörgés, felkiáltás jelezte, hogy emberi testbe fúródtak, nem élnénk túl, még egy ilyen támadást, és döntött. Fel a hegyre keresetek helyet a sziklák mögött fel kiáltotta íjászainak, onnan fogjátok le őket
1 At am dar ák páncélos lovas (At ot) ék( ák) (szája am) és in rajta támadási parancs (Atak) támadni in rajta (dvuaR bAJus Tar An.) (Rajta) magyar.2. Idáz páncélos lándzsa.3,Ördek eft öft ver dar in ék ák kardos páncélos az élen magyar ördög román drác (Drakula) Dar, ak , ula (gyalogos páncélos kardos ék) mindenre elszánt mindenkit levágó harcosok, kik nem hagytak maguk után túlélőket .4 Dzölöpös lókikötő Jamak gyalog bakos (ák)
Fogjátok a kopjáitokat! Készülődjetek! Kiáltotta. Tokta komorul, vette tudómásul, hogy veszteségeik vannak, Ne olyan közel vágtatott Ördek és Turda, eftszvellemei közé, megnyugtatta az a tudat, hogy Bajsz már valahol messze előttük jár, mindent segítségi próbálkozásnak az elejét veti. – Tegyétek félre a kardokat, nincs ölre menés. Félre lökte lovastúl, az egyik mellette álló dsebelüst,- nem amíg látjátok szőrös idázomat. Dühös volt, a támadás előtt még egyszer Ördekhez lovagolt, az utolsó pillanatban, szólt neki hogy tegyék félre tőrjeiket. Oldalról egy utolsó íjas rohammal szerette volna felszámolni vagy legyengíteni, az útjában álló kis csapatot. – Távolról! Nem ereszthetjük ki vérünket. – Dél sincsen, nézett fel az égre nyilazzátok le őket. Dsebelüsök tarosok, mind vasban, ettől féltem! Szedd össze az at am batikosaid, lássam szőrös kopjáik, és figyelmeztesd őket, hogy egy ehlhet se veszítsenek .Na rajta rípjátok őket, úgy hogy levegőhöz se jussanak. Gainas az éppen elől hajadon főt lovagoló Munderikbe botlott. – Megtámadtak minket lihegte – Két légiónyinál, is többen! Szaggatottan beszélt levegő után kapkodott. Höllére egynél többen vannak. Tegnap érkeztünk machteigs csak tegnap. – honnan tudtuk volna, hogy egy őrszemed sincs a szorosban. Egy légiónál, egynél többen vannak! Kiáltotta, szerencsénkre megláttam őket. Becsaptál minket reiksem Omhariknak vége, mind odavesznek, ha nem futnak fel a hegyre! Munderik első meglepetésén túltéve magát kérdezett vissza – a rómaiak ? Hihetetlen! – Nem romaiak, ezek hunok machteigs! Höllére légiós vagyok! Errefelé tartanak! – Vissza! Üvöltötte Munderik mindenki hátra hátrafelé! – Ardarik te jobbra mutatta kardjával a melléje lovagoló reiksnek, a völgy jobb oldalát véded, szóljatok az íjászoknak harsogta, még kezei tölcsérét a szája elé tartotta – itt másszanak fel a sziklákra! Gainasra nézet – Ahogy mondtam jönni fognak, nyugtatta őt Gainas.- Hallottam lovaik patáinak dűbörgásét, a szorosban már messziről hallatszanak machteigs! – Mindjárt ideérnek! – Úgy legyen akkor várjuk őket.- Hátra Fridárik szólj Téjásnak hogy hátul sorakoztassa fel a lovasait és maradjanak ott ahol vannak, majd szólok nekik!- Betörtek megjöttek a hunok!- Betörtek üvöltötte. Arra fussatok Ardarik felé kiáltotta az egyik futó lépésben beérkező siponjos felé.- Walrik! Mint meglátta azonnal rákiáltott, hol vannak a szoros őrei? Te vagy Wingurik alvezére hol vannak! Magyarázd meg nekem, miattad Omhariuk nagyon nagy bajba került!- Felénk közelednek, felénk jönnek a hunok! – Höllére ha nincsenek őrszemeink! El kell vágnod hátul az útjukat. Végignézett a völgyön – nem sokára ideérnek! Többen is kiáltották feléje. Örült, látta hogy drunchtinondsai a harci láztól felhevülten készülődnek..- Itt várom meg őket, ahogyan érkeztek az andbahtsok mutatta- fel, fel, mind a sziklákra kiáltotta feléjük! – Fel üvöltötte íjászainak. Hirtelen megállt, mintha azon csodálkozna, hogy Walrik még mindig előtte áll.- Siess és vidd embereid vár rád Omharik! Csak találtok ott fent utat, mutatott a sziklák felé!- Azt nem, Omharikot úgy sem kapják el, lehetetlen!- A hunokat, élve, halva mindegy hogyan mind elkapom, üvöltötte, fogd az egész hansádat és ha a hátuk mögé kerülsz zárd le útjukat. Walrik szemmel láthatóan dühösen fordult feléje félelmetes kardjával – Mit képzel, hogy az én hansám, csak úgy maga miatt, majd kecskeként fog ugrálni a sziklákon, vigye a maga embereit hallja! – Az én embereimet pedig hagyja békében. Még be sem fejezte Munderik a szavába vágott – Azt mondtam! Üvöltötte, azt mondtam, de a következő pillanatban, fegyvertelen, úgy ahogy volt nekiugrott, a teljes páncélzatában felöltözött, és a kardjával hadonászó embernek Azonnal kardjának hatótávolságán belül toppant elébe és lefejelte. Le is szúrta volna a kezéből kihulló kardjával, ha a mellette álló Gainas, egy nagy, de határozott ugrással, mint a háta mögé ért, nem kapaszkodik, és nem fogja vissza kétségbeesetten az izmos karját, ismerte őt és hírnevét – nehogy megöld! Nehogy kiabálta machteigsem! – Höllére megérdemelné!
1.Batikos zászlós 2 Ehli seif kardemberei török.3 Dzsebelű török pánczél 4 rípjátok magyar guaR In Pa,us iJ illA Tar AK kardos zászlós íjas lovas vértes ék
Egy másodpercnyi habozás után, Munderik magához tért, lerázta magáról Gainast. – megölöm azt ki ellenszegül parancsaimnak, megölöm! Többen köréjük gyűltek, és segítettek feltápászkodni Walriknak. – Menj vissza a királyhoz és mond meg neki, még Winguriknak vezérednek, hogyha kedves ez élete, egy, egy hansával zárja le az északi a keleti és déli átjárókat, légiónyi hunok fogják majd kóstolgatni harci tudásotokat! Itt vannak, de én majd megmutatom nektek, hogyan kell a karddal bánni. Te még kerülj Walrik! Soha de soha nem szeretnék többet veled találkozni, jól jegyezd meg, kiáltotta a kábult embernek. – Ismerlek nézet Gainasra. Machteigs hét évvel ezelőtt, az én fejemet verted be Gardelaccaban nevetett Gainas, de utána Brigetionba kerültem – Most is beverem most is üvöltötte ha ezzel a hansával nem fogod el nekem a hunokat. – Aki nem engedelmeskedik Gainas parancsainak Wotánra a saját kezemmel verem ki belőle lelkét, kiáltotta Walrik meglepett drunchtinondsainak engedelmeskedjetek!. Te még mire vársz futás innen reiks, mert még egyszer beverem a fejed .- Hé kiáltotta utána – ezeket azért had meg nekem, halod had nekem, amazokat kapd el!- Értettem machteigs, első szóra megértettelek Még halotta Gainas szakszerű parancsait, mint a hansa élén futott a víz gyakori áradásai miatt, állat és ember állat által használt út felé. Gainas mint feljutott a völgyel párhuzamosan haladó magasabb útra azon futott amilyen gyorsan csak tudott. Te még mindig itt vagy Ariarik! Kiáltotta reikse felé. – Amit parancsoltál várunk!- Ah nem értetted fel, fel bujatok el majd a hátuk mögött zárjatok, ha én itt lefogom, lekötöm a támadást, mindet akarom érted! Kiáltotta erőszakosan – mindet! – Fritárik kiáltott a völgy másik bal oldala felé te is fel, intett mutatott a hegyre,- gyorsan fel az egész hansát! – Még feljebb kiáltotta Hőllére bujatok már el! – Mit képzeltek, az én nevem Munderik, itt van velem a tervingi Harjis egész előhada, az egész előhad, az agmen primula, és majd futni hagyom a hunokat!- Íjászok kiáltotta kezeivel tölcsért csinálva a szája előtt, csak ha benne lesznek a hurokban, ha elzárjuk a völgyet. – Akkor, amíg tegezeitek bírják! A farkas barlangjából, egy sem fog élve kikerülni fel, fel üvöltötte torka szakadtában az érkezőknek. .- Nehogy meg ijesszétek, hagyjátok csak befutni a hunokat, és csendben legyetek!- Vissza, vissza, kiáltotta megérkező lovasságának. – Tejás még elijeszted őket, már egyszer megparancsoltam hogy maradj ott ahol vagy, el innen! – Mi leszünk a csalétek!.- Veletek még mi van? Rontott a megérkező, Alavivusra és Frithigernre, – hiába markolászod kereszted Frithigern mint az meghökkenve a nyakában csüngő keresztjéhez kapott. – Oda is vághatod Athanárik fejéhez, bűnös, hol vannak a harcosaink, hol vannak, kiáltotta dühösen. – Mi volt köztettek az a háború mi volt üvöltötte, – tudom, nem tehetsz róla, bocsáss meg atyám! Ti is ide értettek osztrogóta követek? Na ehhez mit szólsz Alatheus jer elő intett a háta mögé bújó Safraxra, hol vannak Ermanarik király drunchtinondsai engedtétek elpusztulni őket? – Nagy szégyen ez Vitherik reiks, ha a hunok dicső és fényes földjeiteken keresztül eljutottak hozzánk – Nagy bajban vagytok, azért kellünk nektek, dühöngött. Csak találjam meg a kezeitekből kihullt vaskardot, csak találjam meg, megmutatom nektek, hogyan kell ezeket elverni, nekem ne mondjátok hogy eltűnt a nagy greutungi harjis.
1 Fritigern a keresztény weiha szentember csak 376 ban az arianus apostol és bibliafordító Vulfila tanácsára települ át Alavivusal 200 000 fegyverforgató gótal Moesiába úgy hogy gyermekeiket kezesekül kellett hogy adják Kis Ázsiába, szabott áron kellett vásárolniuk aratásig. 2 Athanarik a pogány gót király csak 381 ben pár nappal a halála előtt ért Konstantinápolyba ( jan 11) Valens visszautasította Vitherik osztrogót király és Alatheus és Saphrax bebocsátását. 3.Alatheus és Safrach keleti gótjai csak Mursa Essék feldúlása után szállják meg Pannóniát mint szövetségesek. Szent Jeromos panaszkodott hogy nem kegyelmeznek az egyház szolgáinak .4.Ermanarich a keleti gótok ősz királya ki ellen a finnugorok és szlávok fegyvert ragadtak fel akarta ajánlani kardját a hunoknak miközben elesett az osztrogót lovasság, színe javával 373 5.Greutungi harjis osztrogót hadsereg
– Wotánra az arany elvette eszetekkel az erőtöket is. Majd én vissza adom kezetekbe azt a kardot melyet Ermanarik kindins nagylelkűen a hunoknak akart felajánlani. – Elég lesz ennyi gajut, szolt a siponjosra ki felügyelte a köréjük odahúzott gajutokat, küld ide a brunjás skildososokat parancsolta szigorú hangot. – Innen fogjátok végignézni, hogyan kapom el ezeket. Wotánra fordult kísérete felé, miközben fejével intett hogy vissza, újból hátrazavarta türelmetlen lovasságát, a mögött tornyosuló őket eltakaró sziklák mögé. Fritighernt hívta maga mellé nem a kindinsre, keresztedre szeretném bízni népemet, szedd ősze híveid. Előre látóan beszélek hozzád, mint drunchtinonds. A kardhoz még értek, tedd most félre Athanarik kindins iránt érzett gyűlöletedet, én a népemet féltem. Ezt nagyon vésd a fejedbe, mi most messzire megyünk, elvisznek minket, az osztrogót követek. .- Védtelenek maradtok a portyázó hunokkal szemben!.- Höllére mind levágják a néped! Már szóltam Walriknak de minek! Éppen ugyanolyan ügyetlen, mint Wingurik, csak templomgyújtogatáshoz ért. Mélyen Fridigern szemébe nézett – Hozd el a népet onnan fentről, a Curus és a Samus partjairól. Gazdag vidék sóhajtott, emlékszem a vörös zavaros folyókra akkor a jól folyóra, ismerem a halászok, a mocsaras, sebes vízililiomos folyok környékét, ahogyan a sklavinjaink nevezik. De még a Marisia mellőlieket se feledd, nagyon gyorsan hozd ide a népet, nincs ki megvédené harjis nélkül az asszonyokat gyerekeket, ezek a rablók már ránk törtek!. A hunok minden lukat minden szorost megtalálnak. Mindjárt a kindinsünk kellene nekik! Nagyon erősek vagy bátrak lehetnek, ha ennyire alábecsülnek! Most vesztükre itt van az egész gót harjis! Elkapom őket!. De ott fent harjis nélkül közel vagytok a gepidákhoz, alánokhoz – Ne nézd keresztedet, mondta elérzékenyülten, az úgysem védené meg őket. A Tamisa Bersovis Dierna körül élőknek már üzentem Vidigáriknak jutott eszébe hogy mentsük meg a népet, jó kezekben lesznek az Alutus és a Danubius között. De a népet nem csak a keresztedre, rád bízom – Isten bocsássd meg bűneim és keresztet vetett, hogy Walrikra bíztam a szorosokat. Sokuknak fiai, oh sóhajtott mélyen, nagy szükségem lenne rájuk, ha hazatérnének. A legtöbbűket ismerem, adott szavuk, becsületük vagy elvégezetlen szolgálati kötelezettségeik kötik, nem tudnak most és azonnal hazajönni. A mi drunhtinondsaink, szétszórtan Aqvinkumban, Ulcisia Castraban, Intercisiában Lugioban katonáskodnak, mondta szomorúan és sorsa beletörődötten,- sokan vannak még, Carnutumban, Vindabonában, Poetovioban, Sisciaban, Sirmiumban. Nem hallhatunk meg mind! Van utánpótlásunk! Arra kérlek, mondta gondterhelten, – a hunok már itt vannak, szétugrasztották az osztrogótokat, Wotánra több mint húszévi, légiós szolgálati tapasztalatom van, egy nagyon nagy néppel háborúzunk, sokan lehetnek. Ha ez így van, akkor kő a kövön itt nem marad. Nem bűn, ha az itt rekedt népet katonáskodó fiaikhoz visszed, átkelsz velük a Danubiuson. Fritigern válaszolni szeretett volna, de félbe szakította, most siess, ne feledd szavaim, dolgom van, de nagyon siess! Kiáltotta vissza. .- Wotánra Isten legyen veled és ments meg népem!
1 Currus Körös Cris folyók Rom Magyarország. 2 Samum Somes folyó Rómánia,Erdély. Transilvania. 3 Szamos említett mellékfolyói Kraszna vörös, Dederke dabreka jól folyó, Lona lovini halászó, Lózsád lúza mocsaras, sebes Bystra. A Nagy Szamos Beszterce sebes, Lekence vizi liliomos folyók. 4. Tamisa Temes. 5 Dierna Cserna, Bersovis Birzava Rom Nyugati vizgyűjtői. 6 Aqvincum Budapest. 2 Ulcisia Castra Szentendre. 3.Intercisia Dunaújváros. 4.Vindobona Bécs. 5. Carnuntum Deutschaltenburg. 6 Poetovo Ptuj. 7. Siscia Sziszék 8. Sirmium Mitrovica. 9.Lugio Dunaszecskő. 10 Brigetion Ő- Ssőny
Barsz merészen vágtatott, boldogan vezette eftszvelemeit, és nidázasait. Lovaikat csak az egyre gyakrabban útjukba kerülő kövek, és sziklák lassították. Zavarta a mindent eltakaró sűrű erdő fái gyakran mélyen benyúltak a völgybe, látszottak a gyakran kivágott fák, helyei hogy járható legyen a völgy. Intett hogy ne siessenek, egymaga vágtatott felderítőként, az előtte felfelé vezető úton, ugyanaz látvány fogadta, mint amott a völgy másik végében. . Rendezett körkörösen álló arbák körül mit sem törődve a reájuk leselkedő veszéllyel, hanyagul pihenő gót harcosokat látott. Mint Arminiában a völgyön végig egy hosszú védelmi vonal mentén húzódó gót védelmi állás rendszerre gondolt. Hátrafordult a mindenhová követő Tömincsik felé – Nem követjük el ugyan azt a hibát! Most meglepjük őket. Arra gondolt, hogy így sorban, meglepetésszerűen, sokkal könnyebben lehet legyőzni, az álmos gótokat, minél gyorsabban annál jobb, egészen a völgy végéig rohannak majd.- Szólj nekik, suttogta, többen vagyunk,.támadunk! – Itt az niázom Tömincsik büszkén ragyogó hálás szemekkel vette át kezéből ezt a nagy megtiszteltetést. – Te vezeted az ázéket, at am in rájuk, közülük egyet sem hagyhatunk mögöttünk. Álmodozva magyarázott – A hátukba fordulsz, rá se nézett, csillogó szemekkel figyelte heftkalitarosait kik a háta mögé érve már a jobb és a balszárnyon sorakoztak, és mindenre felkészülve ajzották íjaikat. Toktának biztos nem tetszene kapkodósa, de miatta tudták amazok a soraikat rendezni túl lassú voltál, jegyezte meg gonoszan – Tokta! – Ah semmi, estig sorba kell, majd lerohanjuk őrtüzeiket nemsokára a szoros végén majd felgyújtjuk köjüket! A tüzük fényében hagyjuk el ezt a szorost. Egy kicsit várt hátha éles szemei észrevesznek valami nem a helyén valót. Csak elijesztenék, ha közelebb mennék, minek! Hangtalanul indultak, egyre gyorsabban vágtattak, felgyorsultan egyre nehezebben kerülték ki a köveket, a folyó kiszáradt alig folyó erében hömpölyögtek. Jelt adott Tömincsiknek, váljon ki az utasításai alapján, elhagyta a balszárnyát a völgy bal partja alatt vágtatott, hogy minél gyorsabban, a gótok hátába kerüljön. – Jó jel kiáltotta, mint látta hogy a gótok torkaszakadtából kiabáltak, integettek, és hátrafelé futottak előlük. Menekülésük diadalt, előrehirdető kurjantásokat, bátorító füttyentéseket váltott ki a hunokból, vad dobogások, fegyvereik csörrenése zajában, megvadultan vetették magukat a menekülőkre. Munderik nem akart hinni szemének, a hunok nyílveszői egyenként, pazarlást megvetően még olyan távolról is leterítették sipopjosait. Saját életéért kellett küzdenie oly gyorsak voltak a hunok, fel se nézett és már előtte voltak.. Az egyig siponjos pajzsa mögé bújt. Íjászai is észlelték a veszélyt ahányan a machteigset közelítő hunokra, lőtték ki nyílveszőiket Bajsz megpillantotta, Munderik harc álláspontját, dühös volt hogy nem voltak gyorsabbak, mint megpillantotta a gajutok körül a rendezetten felemelkedő, mindent eltakaró nagy pajzsukat. – Csak sikerült rendezniük a soraikat dühöngött. Feléjük vezette a támadást idázjával intett, hogy siessenek, Gyorsan szeretett volna végezni velük Hirtelen megtorpant a jobbszárnya az ég is hirtelen beborult felette. Elsodorták, a feje felett átszáguldó lovasok. Amint esett a melléje zuhanó testek, és lovak térítették a valósághoz, hogy egy mindent elsöprő nyílzáporba került. – Vissza! Üvöltötte haldokló lova alól, meg moccanni, sem tudott, a hegyes köveken azonnal szétzúzódott mindkét lába és a fájdalomtól azonnal elájult. Tömcsik egyenesen a felvonult gót lovasságba futott még kilőtte íját –Vissza! Kiabálta fordulni szeretett volna, ellökték a mellette hulló, zuhanó testek. Minden oldalról a hegy fái közül, szikláiról, kopják, nyílveszők gyilkos hegyei fúródtak cuppanós hanggal testeikbe vértjeiken keresztül koppanó csikorgó hangal, döfték át a vasat.- Khodai, Sakkur! Halotta harcosai hörgő vagy a fájdalomtól kiáltó kétségbe esett hangjait. A lova farára esett, de egy ügyes rántással sikerült felugornia, azonnal megfordult, és hátra felé vágtatott. Egy gót alhasába hajította lófarkas zászlaját, lovával találat érte, és a következő pillanatban már a köveken csörömpölt vértje, a földön forgott, hempergett, mikor elvesztette az eszméletét.
Szerette volna megdicsérni íjászait, de azt úgysem hallanák az emberi üvöltések, hörgések jajgatások és lónyerítések zajában. Munderik is csodálkozott hogy a szoros belsejében milyen hangosan hallatszanak a lódobogások és a fegyverek, fémes csörömpölő hangja – Előre! Intett a háta mögött felsorakozó brunjosoknak.- Hál Istenek a hunok háta mögött, mint lefutottak a völgybe, Fritarik és Ariarik teljesen lezárták a menekülésük útját, – Wotanra mit csinál ez! Dühösen, megigézet szemekkel nézte, mint a harci vágytól fellelkesedett lovassága előre tőrt, és a magukhoz tér körgyűrűben gyülekező és védekező hunokra támadt. -Vissza Téjás! Vissza! Kiáltotta – Höllére, siessünk intett páncélosai felé, siessünk, nyomjuk szét a körüket! -.Ó hogy nem beszélt Téjásal, saját magát vádolta, tudhattam, hogy a kindins környezetében felnőtt harcosok semmihez sem értenek. Siessetek egy feltápászkodó hunt lökött el magától, azonnal ledöfték a háta mögött, a hunok gyűrűje felé futott. Vissza Téjás! Vissza! Egykönnyen végeztek, az egyenként szállingózó hunokkal, hulltak körülötte emberei és a nyílveszők, de a kör közelében lovasai kettesével, hármasával borultak estek dőltek lovastól. Mint Tejas lovasai a hunok nyilainak a hatótávolságán kívül megfordultak Fritarik régi Aqvinkumi légiós bajtársa futott a segítségükre, zárt sorokban nagy pajzsaikat maguk elé tartották, a lovasok és a hunok közé ékelte be harcosait. Látta Tejás feldúlt arcát, mint észrevette, hogy elzárták az útját, most feléje fordította lovasait, hogy előtte és a hunok közti résen támadjon a hunokra. – Fuss elébe amilyen gyorsan csak tudsz, és állíts meg Tejast kiáltott a háta mögött lihegő harcosra. Az pajzsával feje felett integetve futott Tejast felé. Végre leállt hogy meghallgassa a harcost. Dühösen hadonászott a kardjával, így fejezte ki reichsel szemben nem tetszését, feléje lovagolt. Fritárik is otthagyta embereit, kétségbeesetten futott, Munderik elébe. – Machteigs el innen vezérem, átvesszem a támadást, állítsa le már Tejást. Munderik mint Tejas leugrott lováról azonnal szájon csapta, a kopjájával ütötte földön fetrengő embert, – legközelebb megöllek, ha parancsaim engedélyem nélkül visszed halálba embereid – de machteigs tartotta maga elé kezeit Tejas. – Állj fel! Üvöltötte, és most jól nézd meg, hogy kell ezeket leteperni, nézd! Felrázta megrémült katonáját. Már a gyűrű körül sorakozott Ariarik, Fritarik, az egész agmen primula a hunok felé futott. Íjászai nyílveszői a fejük felett csapódtak a hunokba. Éppen akkor hajították el biztonságot jelentő pajzsaik mögül a körbekerített hunokra kopjáikat. Ilyenkor nagyon sokan estek össze a hunok nyilaitól. Értenek hozzá, állapította meg Munderich – Látod azokat a páncélon, pajzson keresztül befúródó kopjáikat! – Na még egyszer, diadal ittasan állott ökölbe szorított kézzel úgy mint aki, előre tudta, hogy mi fog következni. És a hun lovascsapat eltűnt a több száz, rájuk kihúzott karddal rontó gót harcos lábai alatt – És csak ennyi! Menetben értek a tetőtől talpig véres Fritárikhoz, élő lovak és haldokló emberek között túlélőket keresett – Höllére a sebesültek megölik magukat machteigs, a holtjaikat ,összekellene kötni, nehogy még egyszer megöljék egymást! – Frithárik most azonnal átveszed a lovasságomat. – De macchteigs borult térdre egy vértócsában, ne büntess, harcolni szeretnék nem lovagolni, mondta rémült arckifejezéssel te is jól tudod, a lovassággal semmire se megyünk, semmire machteigs, kész öngyilkosság hunokra lovasokkal támadni .- Wotánra! Munderik meglepetten az egyik elpusztult ló rekeszműves, arany sasokkal díszített nyergén, és a kantárrózsákon húzta végig újait. – Ma láttam életemben először Hőlle sas szárnyú lovasait Istenem borült térdre, – csak gyalog tudunk harcolni szárnyaik ellen, csak a vas, a pajzsaink, védhetnek meg a sas karmaitól, Istenük nyilaival szemben áld meg erős lábunkat, csak velük tudunk harcolni, csak erejével, tudunk lovaik útjába állni. A gudják mögötte zsolozsmákat és halotti énekeket énekeltek. Hangos síró hangon imádkoztak a holtak lelkeiért. – A földön fogunk az ég ellen harcolni – Nincs időnk temetni – Ő a reichsed, mutatta Tejasnak, Fritharikot, s most siess! – Kettéválni hadonászott kardjával Fritharik – kettéválni futott a lovasok felé nincs időnk, lökdöste őket lovastól Omharik vár ránk!
.- Egyik fele íjászokat a másik fele brunjásokat vessz fel maga mellé, ha a lovak szétszakadnak, akkor is odaérünk, gyülekező ott mutatott a völgy végére szedjétek össze Ariarik íjászait és brunjásait, azonnal indulunk. – Istenem borult térdre hajadonfőt Munderik, add vissza elesett drunchtinondsaim életét, és hozd ide minél hamarább fegyvert és kardot jól forgató harcosaim, látod hogy ma nélkülük mennyien, de mennyien haltak, és még el sem kezdődött a háború. Omharik íjászai a jól védet állásokból szabályosan nyilazták a hatótávolságukon kívül merészen bámészkodó hunokat. Idegesítette, hogy a hunok nyílveszői elérték, mellette surrantak koppantak, vagy egy-egy kőről megpattantan a fába fúródtak óvatosságra intették harcosait. Omhariknak nem volt mit tennie, mindenkit felzavart a sziklák és a fák közé. Az egyedüli hun nyilakkal szemben jónak bizonyuló menedékhelyekre. -.Na most jertek kiabálta feléjük, alig tudott a maga előtt tartott pajzsával védekezni az egyre több fájába befúródott és körülötte koppanó nyílveszők zajából nem volt nehéz megállapítania, hogy egyre többen veszik őt célba, újabb hat emberét vesztette el, miközben azok felfedték magukat mind felfelé futott az erdőben. Gainas lopakodva futott a keskeny ősvényen, jól látta a tanácstalanul idegesen lovagló hunokat. Időközönként, nyergeikben felállva hosszasan célozva lőtték ki íjaikat a sziklák felé. Teljesen lekötötte őket a völgy bal oldala az oldal melyben elbújtak Omharik emberei. Könnybe lábadt szeme, mint meglátta a szanaszét heverő elesett gótokat, lótetemeket és a még mindig helyben maradt gazdátlan lovakat. Túlfutott a hun málhások hosszú során a völgy másik meredek oldalának az árnyékába húzták árbáikat, Szerencséjére az elesett hunok gazdátlan lovainak a befogásával voltak elfoglalva. .- Wotánra sokan vannak! Megpillantotta a lovaik hátára kötött megszámolhatatlan rézüstjeiket .- Itt maradok lesben, a kanyarnál várjatok rám szólt a mögötte futó siponjosnak. Megkönnyebbült mikor látta hogy a gajutok hosszú sora, elindult felfelé, de aggódni kezdett, mikor a völgy feléje eső oldalára tértek át. Félnek Omharistól elégedetten mosolygott. Kész lezárhatom a völgyet.. Egyik katonáját magához hívatta, – átveszed a kisebbik siponjost, és nagyon óvatosan végig fésülitek a völgyet. Tudta kikkel áll szemben, egy az egyben felbecsülte istenverte veszélyes nyilaikat a sziklák és fák mögé bujtatta íjászait, a gerelyt és kopja vető drunchtinondsait. A zömmel három sűrű sorban lezárta a völgyet. Tokta tehetetlenül vette tudomásul, hogy a gótok ügyesen becsapták és kitértek előle, dühös volt, hogy az előbb még előtte álló gót harcosok hűlt helyét látja. Előre küldte Barszot, úgy hogy nem vesztegethette idejét, az amúgy semmi harcértéket sem jelentő gótok miatt. Csak egy kis biztosító harccsoportot hagyott hátra hogy legalább estig kergessék az itt rekedt gótokat A biztonságos völgy túloldalát, mutatta, hogy oda húzódjanak, és kiadta a továbbindulási parancsot. Még el sem indultak, mikor megpillantotta a gót lovasok zárt sorát. – Nem kellett volna Barszban megbíznom, elkeseredett – Turda hol vagy? Csak azt várták, hogy íjaik hatótávolságába érjenek utána amilyen gyorsan csak lehetett vissza fórdúltak. Folyamatosan nyilazták a támadó gótokat. Frithárik nem tudta leállítani Tejást és a követőket, merészen a hunokra támadt.- Le a lovakról! – Le üvöltötte, torka szakadtan, és maga mögé állította a leugró pajzsos siponjosokat. – Sorakozó! Felkészületlen érte a hunok nyílzápora, az előtte lovagló Tejást mind összerogytak,.- Támadás kiáltotta Fritárik és maga elé emelte hosszú légiós pajzsát. Még egyszer kilőtték íjaikat utána Turda magasan felemelte zászlós kopjáját csak az ő eftalitárosai maradnak utóvédnek – Hátra kiáltotta Bajsz a többieknek.- Usdi! – Usdi! Kiáltották a hunok. A megdöbbent málhások dzelepesek gyalogbakosok vozarosok előtt vágtattak visszafelé, Ak arba in ez kal kiáltották rémülten azok azonnal levágták lovaik szíjait hogy málháiktól megszabadultan hátaikra pattanhassanak.
1 Ac arba in ez kal, roman carabanesc menekülök jelentése kocsi éket, az nyilas lovasok után,
Rendezetlen szétszórtan Tokta után lovagoltak, hagyták el a csatateret. Omharik azonnal észrevette a kialakult új helyzetet. – Ha sietünk, kiáltotta az utóvédjük mögé, kerülünk. Látta milyen nagy pusztítást végeztek íjaik hatótávolságán belül a figyelmetlen drunhtinonondsok között,a hunok vágtatva, lovaikkal forogva, még mindig megtalálták a megfelelő célpontot .- Le mindenki a völgybe kapjunk hátba a farkasokat! Bosszúra vágyott, – megjött, az egész gót harjis bátorította embereit, – itt vannak! – Itt vannak, és emberei ujjongva az összes íjaikból kilőtték a nyílveszőiket – Utánam! Kiáltotta Omharik, amint leértek az éppen forduló Tokta lovasainak az oldalát kapták el eldobott gerelyeik, és kopjáik. Lerohanták azt a pár meglepett őrzésükre szánt íjászt, és az összetorlódott lovasok oldalát, már nem lehetett leállítani őket. Kihúzott kardokkal vetették magukat a fetrengő lovaikat felállító hunokra. De még így is visszalőttek és sorban estek emberei a haldokló hunokra. Omhariknak még volt annyi lélekjelenléte, hogy a mögötte futókkal a hunok hátába kerüljön az éppen érkező Fritharikkal. Bármilyen hangosan is kiabált már nem tudta visszafogni első vérkeresztségükön áteső nyakig véres embereit. Vadult öldösték a hunokat Fritarik, tanácstalanul állt az öldöklés előtt, már csak annyit tehetett, hogy újonnan érkezetek útjába állt, és ahogy tudta ellökte, a mészárlás helye felé torlókat. – A csatának nincs vége tovább! Parancsolta az érkezőknek, a lovaikról leugró harcosoknak, tovább! Turda ahogy befordult a völgy kanyarba, túl későn vette észre az előtte felemelkedő gerelyeik sűrű hegyeit.- At am ák in kiáltotta, és a kopjáikat elhajító gótokra támadott. Átugrott felettük bele egyenesen egy a gerelyét hasába hajító gót elé. Még látta azt a nyílvesző erdőt mely embereibe csapódott utána megszűnt körülötte a világ. Gainas drunchtinondsainak a második gerelydobás, az összetorlódott lovasok miatt jobban sikerült,.de majdnem minden harmadik emberét találat érte. Höllére szitkozódott, a hunok még holtan is elpattintják íjhúrjaik. A visszaforduló túlélők két csoportra oszlottak az egyik csoport a völgy jobb oldala mentén indult támadásba, egy újabb áttöréssel próbálkoztak a most már fentről, elölről, hátulról és mindkét oldalról, reájuk zúduló nyílveszők gerelyek kopják záporában. Másodszor már el sem érték a Gainas által felállított pajzsaik mögött várakozó zárt sorú drunchtinondsokhoz. Csak gazdátlan vagy sebesült lovaik ugrottak át a fejeik felett..A másik csoport Batir vezetése alatt a középen rekedt málhásokkal egy körkörös védőgyűrűben gyűlt össze Pajzsokat előre kiáltotta Gainas támadás! Ne engedjük a hunokat, hogy magukhoz térjenek Wotánra, a koponyájukból fogunk ma bort inni. A kopjások íjászok mögém, látta Vitherik beérkező vérteseit – Zárt sorokban támadás és elindultak az őket fogadó gyilkos nyílzáporba. Sorban hulltak el mellőle, a figyelmetlen, kapkodó sietők. Biztos volt a győzelemben, az elhajított nehéz kopjáik gerelyek, páncélon, lovon, emberen áthatolva egy véresen összetorlódó, tekergő hörgő masszává változtatta az még előbb embereknek és lovaknak kinéző harcias élőlényeket. Az hörögve rúgkapált, még élők, kaparták a köveket, vadúl nyerítő lovak, jajgató, kiabáló emberek, nyelték el, a hullámokban érkező cuppanó, fröccsenő hangokat adó, kopjákat, nyílveszőket. Fritharik és Gainas tehetetlenül nézték, embereik vérszomjas leállíthatatlan gyilkos diadalittas őrjöngését, kihúzott kardjaikkal, bele rohantak a még élő masszába. .Alig tudták visszafogni a mészárszékre érkezőket Már majdnem beérkezett az egész előhad. Gainas nehogy újabb meglepetések érjék, még három siponjost küldőt előre a völgyben, hogy kisegítsék azt az egyet, melyet már előre küldőt. Talpig véresen fogadták Munderiket, halkan és némán lovagolt a holtestek között a mögötte büszkén megvető arckifejezésű keleti gót követekkel. Az összes reichsét csatába küldte. Keresztre feszíteném a frujákat, mondta keserű szájízzel a szájában az elébe futó Gainásnak Ide tűzném keresztjeik mind a rómaiak, hogy lássák milyen kegyetlen drunchtinondsokat küldtek a kindinsnek! – Értelmetlen szolalt meg Safrax a hunok sem bánnának velünk másképpen Machteigs Isten, sem tudná megmondani kinek van igaza Munderik szomorú volt.
– Én tudom szolalt meg a háta mögött Walamir, halomra ölik a nőket, gyerekeket, égő lemészárolt falúk közt menekültünk mindenkit leöldöstek, utunkon sűrű füst, égő hús szaga, tetemek bűze, hollók keringő karvalyok, dögevők kísértek végig. Munderik bizalmatlanul hallgatta, igazi harcosoknak nézzem őket. Mesélték, kik közelebbről találkoztak velük és megbökte sarúja orrával az egyik majdnem lefejezett hunt. Egy kis szünet után folytatta, Miután az ilyenek mindenkit lenyilaznak, tovább vágtatnak harcos rabszolgáikkal, kik sokszor még a hunoknál is kegyetlenebbek, utánuk a papjaikkal érkezik egy másik fajta, kik még a holtakba is tört döfnek, csak jönnek, átszáguldanak a holtakon, utána érkeznek rabszolgáik, azok összeszedik ami elvihető, felgyújtják az amúgy is lángokban álló falút. Sorban ölik kincseik után kérdezve a túlélőket, csak a gazdagok maistansok házaik érdeklik, tovább vadásznak, és oly gyorsak hogy senki sem tudja értesíteni a kővetkező falút. A szentharcosaikat nem is a kincseik érdeklik, hátul hagyják a többieket. Ahogy faluról falura vágtatnak csak azzal törődnének, hogy senki se lássa őket élve .Ők a halálra ítéltek, és az halálra ítélők, az igazi szent harcosok a solangok ha túlélik a megpróbáltatást ők lesznek a hadvezérek de addig Isten irgalmazzon nekünk és a népnek! Egy birkanyáj ereszkedett a hegyből a völgybe – Hát ezek még honnan pottyantak ide csodálkoztak. Vadul ugató kutyák terelték a nyájat, hirtelen felborzadt a szőrük, mint megérezték az édeskés vérszagot. Nem tudtak ellenállni a kísértésnek vad ösztöneiknek, a szanaszét heverő holtestek felé iramodtak, még a fülüket, farkukat is behúzták – zavarjátok el a kutyákat, kiáltotta Munderik A kutyák bújócskát játszottak a katonákkal nem féltek az embertől, csak részűket követelték, morogtak és fogaikat vicsorították. Az egyik égy őrizetlen pillanatban, belekapott az egyik holtest karjába, morogva vonszolni kezdte – Megbecstelenítik holtjainkat, nyilazzátok le őket, mire vártok! Csak most vették észre a látványtól megtorpant családot. Megszeppenve, szótlanul sorakoztak az ösvény végén az egyik kutya egy nyílveszővel a hasában, a lábaik előtt roskadt össze. – Istenemre a hunok egytől egyik lemészárolták volna a családot, tért magához elsőnek Valamir. Hirtelen csend lett, csak birkák haladtak matatva,bégetve, a víz felé fittyet hánytak az útjukban heverő holtestekre, kiket úgy kerültek ki, mintha még élnének, féltek ..Málhás szamaraik azonnal megtorpantak, visszafelé szerettek volna fordulni, de az egyik fiatalabb tevisa elébük állt, és kantáron ragadta az elöl haladó megrémült állatot. Itt ott nagyon sok sebesült ló vonaglott, rúgkapált hogy lábra álljon Az öreg tewisa, bizonytalan léptekkel közeledett feléjük. Látták hogy többször is megállt, körbenézett A közelükben látott bele az egész völgybe. Nem értette, hogy mi történhetett, majdnem a közelükbe ért, de nem tudta hogy mi tevő legyen. Nagy hatással voltak rá a látottak, zavarában csak a legközelebb heverő kutyájának a tetemét vette szemügyre, mintha semmi fontosabb nem létezne a világon. Nagyon sajnálhatta szeretett kutyáját, gyászosan állt meg előtte .- Hogy hívnak, kérdezte Munderik a drunchtinonsok, hihetetlenül nézték ezt a békés világból mit sem sejtő, nyugodt természetű embert. – Taho a vályogos, mondta szelíden, a családja a gyerekek továbbra is megkövülten álltak – Látod ezeket az idegen kisebb embereket? Tahó nem válaszolt – Vidd hírül, hogy nagyon féljenek a sas lovasoktól, azonnal bujatok el előlük, és ha tudtok, szóljatok nekünk. Az ember továbbra is szótlanul állt – Mond meg mindenkinek, hogy háború van, és ma nagyon sok gót halt meg. – Szemeink láttára ismételte,- ha korábban érkeztek ti is mind meghaltok, ezek a lovasok mindenkit leölnek. Saját magukat is megölik..
I Iramod magyar illa guar am pa us dar ák lovas kardos az zászlós vértesek előtt
Guthiuda háború és vég
I rész VI fejezet
A magas termetű, zöld szemű tizenhat éves Aca hosszú fehér combjai, kemény kerek melleinek, ágyéka tüzének illata, visszatérítették oly ritkán haza látogató gondolataiba. De bárhogyan is próbált volna, még mélyebben elmélyedni a lánnyal eltöltött kellemes pillanatainak világába, Amalaswinta nagy, zöld szemei jelentek meg előtte. Pihe bársonypuha fehér arca, finom hajlású kis füleinek, állának, kecses vonalai, egyre többször Aca arcvonásaiból fonódtak élő, kívánatos valósággá szemei előtt. Egyformák! Nem tudta elfogadni jelenlétét. Aljas nem hozzá méltó gondolatát, akaratlanul, Isteni akaratból, vagy más rejtélyes okok miatt, ahányszor eszébe jutott, a nő az ágyékáig hatolt, megmozgatta, és elzavarta, a körülötte kialakult, ismert világát. Oly ismerős és közeli volt ez az érzés, de még ezen sohasem gondolkodott, szerette volna elhessenteni gondolataiból fehér bőrét, mely túl fehér volt, hegyesnek tűnő melleit, szeme, arca az Acájé voltak, a mindenbe belelátó könyörgő szemei, illata. Testjelekkel beszélt, rejtélyes jeleket sugárzott. Akkor rá se hederített Harjas a királya, barátja volt. A halott királyért, becsülete és lelkiismeret furdalása miatt, viszi vására a bőrét. – Aswalavinta egy királynő, de nő, hangosan hadonászott,- Lokira, lágy és bájos mosolyába beleburkolta, erőszakos, mindent elérő akaratát is, mindjárt Acára gondolt. Végtére esze ágába se volt a hunokhoz menni, szokása szerint, Harjas thivijeit itatta, és nem nagyon törődött a kindins aggodalmaival. Aswalavinta mindenhol ott volt, ő zavarhatta el a thiviket, kettesben maradtak, ittasan észre sem vette, hogy csak a királynőt mulatatja. Ismerte vad természetét, hirtelen bűntudatott érzett, hogy szentségtörést vagy felségsértést követett el. – Nem lehet igaz, hessegette el maga elől, ezt a kínos hátborzongató gondolatot, ugyanott és ruhástól ébredt. Ami zavarta, olyan illatokkal, szagokkal bőrén, melyeket csak szeretkezés után lehet érezni. – Valamelyik thivi? Bántotta hogy megcsalta feleségét, élete mindig veszélyben forgott, hogyan is tudna, veszélyek és harc nélkül élni. Mérlegelte, nem lett volna szabad megnősülnie,- hisz sokszor, csak egy hajszálon múlik élete! –Istenem hát ezt senki sem látja! Halott emberben bíznak, hogy tudjak segíteni, ha meghalok!- Ha nem leszek! Kíméled hitvány életem, kíméled, mond, hogy értük éljek!- Értük harcoljak! – De miért? – Nem nagyon értelek Uram, ha mindig a halálom után kergetsz! Ismét otthon járt emlékeiben, zavaros képek kavarogtak, a boros jókedvében, kéjesen nevető, meztelen testüket kínáló thivikről. Lehet ott sem voltak! Peregni kezdtek emlékeiben a fehér női mellek, egy, egy feltűnő lány, fehér arca, karcsú fehér meztelen csípője, erősen markolta, alig látta zöld szemeit. Az a sok arc, egy és ugyanaz volt. – Aca ott sem volt, nem is vele szeretkezett!- Freya Isteni játékot űzött velem, égi árnyéka női testet öltött. Kinyitotta, becsukta szemeit, ahogyan a lelkiismeret furdalástól vezérelve, a fájdalom határáig összeszorított szemhéja alatt, , emlékeiben, többször látta, a mellein szétterülő kibontott szőke nő haját. Puha ajkak tapadtak mellére ágyékára, csókolták, harapdálták. Valahányszor mindig csak ugyanaz a karcsú, Acához hasonló meztelen forró valóság, ült ágyékén, csiklandozta arcnélküli haja, idegesítette, fáradt volt, aludni szeretett volna. Tiltakozása, csitító, puha női száj csókjaiban fulladt. Mámoros gyönyöre, mély álomba kísérte, elaltatta, felébresztette – Frejára! Amalasvinta hosszú haja, az ő haja volt! Undort és hányingert érzet, az előtte elterülő, idegen föld, esti friss illatában. Azonnal eltűnt, a szemére hullt fátyol, hirtelen felkapta emlékei leplét, az arcába csapódó hűvös szél. Kitisztultak emlékei.
1. Harjas- (szerző) gepida király. 2. Thivi gót cselédlány.3 Loki gót-csalás lopás gyalázat Istene.4 Freya, Fria gót- a szerelem pártfogója Istene
Kiment, elkapta az egyik tiltakozó lányt. A királynő csitította, elhúzta, nem ellenkezett, a bortól fűtve, otthon érezte magát, ledobta magáról ruhait, anyaszült meztelenre vetkőzött, mulatós kedvében kínálgatta, a megdermedten előtte álló nőnek a bórát, de az leültette, csendesítette, zavarta a thivi miatt, ágaskodó férfiassága Csak nevetett, hangosan, követelte a lányt, többször is a lányért kiáltott. Esze ágába se jutott a kunimunda. Hogy lecsitítsa, szájára szerette volna tenni kezét, hangosan tiltakozott, hátrafelé húzódott, Amalaswinta lábait átvetve combján ágyékára ült, és kezét szorosan a szájára szorította. Elkerülhetetlenül meztelen szétterpesztett combjai, ágyéka, a férfi merev hímveszőjére szorult, égető nedves forrósága, magától megtalálta helyét, lassan csúszva, magába húzta, az őt megtaláló férfi makkját. Egy rövid ellankadás után, a nő átölelte, és görcsösen a hátába kapaszkodott, akaratlan remegett, apró ringó mozdulatokkal, erősen a férfi ágyékához szorult. Tiltakozni szeretett volna, de erősebb volt a nő, a lüktető forrósága, megfeledkezett magáról, hogy fokozza gyönyörét, erőteljesen behatolt a nő altestébe. Sesa szertartásszerűen, a lixaektől tanult sós tea főzetekben fürdette, illatos habzó olajokban a lányokat, nehogy terűbe essenek. Hirtelen eszébe jutott, hogy az idén meg sem kóstolta, az aurtigardájikban termelt zöldségeket. Egy gepida sem értett az aurtjához, a kertészkedéshez. Sesa megtanította lányait, hogy télen, a föld meleg mélyében, szalmával, szénával takart putrikban palántákat neveljenek, hogyan magoztassák, palántázzák a Sirmiumi káposztát. Minél több otthoni apróság, jutott az eszébe, annál nehezebb lett, a vállait nyomó teher, súlya csak, egyre nőt, de ez a teher, Aca és Amalaswinta utáni vágyakozását fokozták, a termékenység kellemes érzésével, gyermekei lesznek, tért magához! – Istenem Forasizzo, ha ez az egyetlen, egyetlen igazság, csak egyedül te lehetsz, az én Istenem! –Látod sorsom, bocsássd meg, ha ellenszegültem, de hogyan törődjem bele, gyermekeim kilátástalan sorsába, ha majd nem leszek!- Kire bízzam életük! A szklavinoknál, kis vaskéseiken kívül, más vas fegyvereket, kardot, kopját egykéjüknél sem látott, de a csonthegyű íjaik, elég sok bajt okozhattak. Rémülten ácsorogtak, mint átlovagoltak, a szegény putrik között. Nem tudta eldönteni, hogy tényleg ilyen kevesen vannak, vagy csak előlük bújtak el. Nagy elégedettséggel jutott eszébe, hogy az ilyen fajtából, nagyon sokat fogdosott össze. Az ő világában, ezek a szerencsétlen, jó árú emberek, egyedüli megélhetési forrásai voltak. Rabszolgáikból élt, sokat fizettek, értük, Tisia felső folyásánál, élő gótok, vagy ha beengedték Guthiudába, akkor a Samum és a Kurus folyók, gót piacain. Dühösen köpött, a jó barát qvádok, asdingok, allemánok, valami oknál fogva megvetették, soha sem fizettek annyit, mint a gótok Thora!- Csak nagy bajban lehetnek, jegyezte meg hangosan, gúnyos farkas vigyorral,- ha az ő szklavinjaira fanyalodtak. De még mindig jobban járt velük, mint a markománokkal, kvadokkal. Szerencséje volt Babajal, de az alánok földjén, sem járt jobban, ha Aqvincumba, Intercisiába, vagy Viminaciumba könyörögte magát. Lopva kereste Reptilát, lelkiismeret furdalása volt, ha bántotta a gótokat. Sokszor akaratlan, megszokásból szidta, a gyermekkorától belenevelt, népének esküdt ellenségét. Szíve mélyében, soha sem haragudott a gótokra.
1(Lixae latin)- markotányosok. 2. (Aurtigard) gót- zöldségeskert. 3. (Aurtja) gót- kertészkedés. 3. (Forasizzo-Vorsitzer) gót-az igazság elnöke Istene.4. (Sklavin) szerző- szláv rabszolga.5. Sirmium lat- Mitrovica (Diocletianus romai császár a káposztáit dicsérte.) 6 (Tisia) lat- Tisza folyó Magyarország Ukrajna Románia. 6 (Kurus) latin- Körös folyó Rom – Magyar o.7 Samum lat- Szamos folyó (Rom- Magyar o). 8 (Qvad, Marcoman, Vandál Ashdingok) később Suébek,lat- (Pannónia Superior) lat ma Észak-Magyarország határainál élő germán népek.9 (Alleman) lat- germán népfaj. 9. (Thorr- Donar) got- villámlás mennydörgés Istene. 10. (Aqvinkum) lat- Budapest (Ba az us dar) és Pa us es tar) 11 (Intercisia) lat- Dunaújváros Magyarország. 12. (Viminacium) – Kosztolac Szerbia
Verekedtek, összekaptak, úgy hogy azok kik ismerték, megszokták csípős megjegyzéseit. Mindketten a legtestvéribb bajtársiasságban voltak, a légiókban velük, szolgáló gótokkal. Senki másnak sem tűrték volna el a sértegetését. Reptila szégyenkezett a legjobban, barátaik előtt, ilyenkor mindig dühösen helyre igazította, és durva szavakkal illette, ha nem kért azonnal bocsánatot. Egyetlen igazi gót barátja sem kért, elégtételt. De most tényleg dühös volt a gótokra, egyedül Reptila tudta, hagyta, hogy barátait szidja, nem is Harjas, hanem tényleg a gótok miatt, keresik fel a hunokat, hogy meghiusítsák a hunokkal kötendő szerződést. – A többiek, semmi haszna, csak sok jótevő barát, elvárták hogy nekik is jusson a kis pénzéből, pthi! Pökött, – a keservesen megkeresett gulthjaimból, magában beszélt, dünnyögött, eszébe jutott, hogy az ilyen vadászatok alatt kapott sebei, milyen nehezen gyógyultak. Cornelius veterus barátja, másfélmillió denáriusal a tarsolyában, szegénységéről siránkozott. Újból elöntötte, tehetetlenségében, a testvér gótokkal szembeni gyűlölete. – A gótok miatt jutottam ide! Kiáltotta vádló hangon – Mi van, mit mondtál – kérdezte jó ötleteiben reménykedve Reptila, kíváncsian melléje lovagolt. Hét napja ez a változatlan száraz egyhangú síjátság, elpusztult táj, úgy ahogy volt, a lova patái alatt felszálló porral, a lelkében ülepedett le. A friss zöld hegyek embere, azon tűnődött, hogyan száradhatott porrá, az itteni tavasz sűrű, dús növényzete. Prüszköltek, köhögtek, a szemüket szúró pórban. Kihunyó jó kedvét, még mindig, a háta mögött sötéttelő erdő, végét nem érő sávja tartotta életben. Felette kékesen, felhőkben bújtan, fehérletek, azok a magas hegyek mely mögött ott éltek a gótok. A falú előtti mocsaras partján, az egymással tanácskozó szklavinok, otromba kérges meztelen szétterpesztet lábaikon, guggoltak a földön. Sesa hun az egyik, hun a másik szklavin felé fordult, érdeklődve hallgatta beszédüket. Fontos hírt hallhatott az itt bujkáló sklavinoktól, mert nagyon komor arccal, bámulta Ushdibadot. Sokszor ő is összedugta fejét a koszos, kócos szőke hajú, szakadt barnásszürkés, hosszú köntösbe öltözött, szíj vagy övnélküli, rokonaival. Egy mosolyt sem lehetett látni a fiatalabb, vagy a másik három ősz, öregebb, szikár meggyötört alakú emberek, kosztól fekete arcán. Csak a szemeik fehérlettek, piszkos orraik felett. Lopva alig észrevehetően lehajtott fejeiket emelgették, aggodva néztek a gepidák felé. A leereszkedő csend mélysége, az itt látható embereken kívül, már több éve, elnyelhette a falut, a legelőt. A vadállatokat már rég, egytől egyik levadászhatták, csak a putrik mögött húzódó töltött út, és elmosódott földtöltés emlékeztette Ushdibadot hogy valamikor erődítmény lehetett, a sivár, élettelen, kihalt falú körül. A félig kiszáradt mocsár, valamikor fossa lehetett, melyet benőttek az apró vad fák. Biztos bizonyítéka volt, hogy nem voltak legelésző állataik, mert már mindent lelegeltek volna, – Mit is ehetnének, ha akrsnak nyoma sincsen. Egy auhsát, vagy egy nyomorult hohát, gilthát se látni falujukban, – itt sem kapunk hlajfsot, kesergett Ardila. Csípőre tett kezekkel, szemlélte korgó éhes gyomorral, a tájat – Vadászok nézett körbe. – csak a vadászatból élhetnek, másképpen éhen pusztulnának. – A kutyáikat is mind megették. Több hang is hozzászólt – vadászok? – Mivel?- Botokkal, még azokkal az átkozott csonthegyű nyilaikkal – Még mindig jobb, ha nem minket kergetnek – Olyan éhesek, nem látjátok, minket is felfalnának!- Hőllére amondó vagyok, fogdossuk össze jók rabszolgának,- halljátok! – Jobban járnák, ha skalksnak eladnánk mindet, sok gulthal a tarsolyomban térnék haza!
. 1Egy font aranyból eleinte 40 utána 72, Néro császár uralkodása alatt már 96 arany denáriust sajtoltak, szegénynek számított a gazdagok közt, akinek csak másfélmillió denariusa volt. 2.Gulth gót-aranypénz 3.Akrs gót-szántóföld.4..Auhsa gót ökör.5.Hoha gót- eke.6. Fossa lat- erődítmény árka.7.Giltha gót- sarló. 8. Hlaifs gót- kenyér 9..Hölle gót- alsó világ Istene 10. Skalks gót- rabcseléd
– Mond meg a kindinsnek! – Mond meg te! Ugratták egymást. Ardila zsákjában kotorászott majdnem keservesen állapította meg, hogy elfogyott sajtja Grimaszokat vágott, zsákjának üresen kifordított belsejére,- magokat fogunk rágni, mint a szklavinok,- Ha nem ölnek, vagy vágnak le a hunok! – Csak nehogy meghíz, mert veled vendégelnek meg a hunok. – Héa addigra nem falnak fel minket. – De ha magokat eszel, biztos nem úszod meg Ashbad – Többen is nevettek Triopstila, gúnyos megjegyzésén. – Azt már beszélik, hogy a hunok, csak hízott embereket falnak, úgy hogy ne siránkozzatok, ti szerencsés éhesek! A soványt senki sem fogja felfalni. A szklavinokat, csak ezért nem falják fel! Fulladozott a röhögéstől, könnyes szemekkel Triopstila – Látjátok, soványak, a kutyáknak sem kellenek csontjaik, – Ashbad lóra! Kiáltotta Usdibad, mint látta, hogy a szklavinok is mind felálltak. Elégedetlen megjegyzések, elfojtót szitkozódások, fegyvereik nyereghez, pajzshoz, csapott fémes zaja hallatszott, de azonnal felkerekedtek. Sesa három új sklavinnal, a lova mellett vezette tovább a gepidákat. Ushdibad tudta hogy Sesa megbocsáthatatlanul haragszik rá. – Sesa miért segítsz Usdibadnak kérdezte. Bántotta hogy Sesa életét veszélybe sodorta, nem hagyta asszonyai mellet,- mit tettem Uram! – Szomorúan nézet lova elé. – Nem hallgattam rád, igaz nagyon megijesztettél! – Sesa miért nem hagysz itt! Fórdúlt a mellette haladó szolgájához. Sesa feléje se nézet, sietve folytatja útját. – Nem csodálkoznék, örülnél, ha látnád, hogyan vágnak le, próbálta ugratni, beszédre bírni Sésát.- Mindegy nem voltam jó gazdád, megérdemelnéd, hogy átdöfve lássál. Nemsokára eljön ideje, abban a pillanatban, bánni fogom, tetteim. Hirtelen meggondolta magát, hazajutunk mi innen! – Aggódom érted Mahteigs, válaszolt közömbösen Sesa. Nem látszott arcán, de nagyon aggódott. – Szóba sem álltál, még velem, ravasz kutakodó pillantásokat vetett gazdájára, – így kezdődnek, a mi nagy veszekedéseink,- Istenednek ne is mondjam, napokig megint szóba sem fogunk állni! Csak veszekednél velem, panaszkodott – Ismerlek Machteigs, nagyon bánni, fogod, hogy eddig nem érdekelt, miket hallottam. Békítő hangnemben próbált közeledni, mintha fizetséget, elismerést várna, a fontos híreiért. Elkeseredett, hogy nem tudta felébreszteni gazdája kíváncsisságát. – A hunok senkit sem fognak életben hagyni, mán, csak tudják a szklavinok,- meghalunk gazdám. – Félsz kérdezte? Usdibád,- Machteigs, szemedbe mondom hogy, a halott Harjasnak tett büszke fogadalmad, semmit sem fog érni a hunokkal szemben. Miért félnék, csak a gazdagokat, a fraujákat vágják le! – A sklavinokat életben hagyják. Leste Uschdibad arcán szavainak hatását, mivel semmit sem látott, tovább próbálkozott, hogy kirántsa gazdáját magába süllyedt világából. – Nem a te akaratod szerint maradtam a fraletsed, látod az itt bujkáló éhínséget, sokszor éhesen kóboroltam, de az is igaz, hogy melletted is, sokat éheztem. Ott is vadásztak rám. – Lehet nem sokáig, hála Istenek veled még mindig életben vagyok. Ushdibad csak most látta hogy akaratlan sikerült, kihoznia barátját a sodrából – Ó én szerencsétlen gyáva, Isten bünteti gyávaságom!- Egy olyan embert küldtél életembe, kivel a halál torkába élek. Érzem a fogát Machteigs! – Istenem mennyit fohászkodtam, imádkoztam, jöjjön már meg az eszed, nehogy útra kelj!- De nem átkoztalak! Hogy tehettél ilyet, asszonyaiddal, a föld alá, is elkísérnek bűneid, kínozzanak csak! – Bűnös, lelkiismeret furdalásodon, sem Isten, sem a papan, nem segíthet. Hogy segíthetne, szép gyönyörű feleségeiden, a penitencia! Oh Uram értük imádkozom, hogy életben hagyjanak, hogy hozzájuk visszatérj!
Machteigs gót- hatalmasság erős 2.Kunimunda gót- királynő fejedelem párja felesége 3. Fralets gót- felszabadított rabszolga
– Ezért bántasz, sértegetsz!.- Szenvedj csak! – Hogy halálodnak örülnék? – Istenem Harjas, a hunok, a gótok, tényleg elvették eszét, vége van, belebetegedett bűneibe, megzavarodott. Nincs semmi közöm hozzád, haragtartását szerette volna bizonyítani- semmi közöm. – Nem mondanám, hogy nem fordult meg a fejemben hogy elhagyjalak, mostantól megtagadlak! Csak nagy nehezen nyugodott meg, elszoktam innét, egy pillanatra megállt, és a végtelen, égbe vessző róna végét kereste.- Idejöttem, én a hülye, ide visszajöttem meghalni,- bocsásd meg Uram, hogy hagytam idejönni Ushdiadot! – Hol volt az esszem! – Alázatosan, nézett az égre- Nem örömmel adom érted életem, ütött volna belém a nyavalya, a villám, még mielőtt, megrontottál, keresztet vetett hirtelen. – Csak a Singidunumi, Lederatai, tabernák, vörös, és fehér bóra miatt tévedtem, a rossz világba, mámorában érzem, a bűzös pokol ízét, frigidarium illatú meztelen lixae lányok, kígyó illatát. Hőlle kalibáihoz vittél!.- A pokolba, ha már így is- úgy is veled halok. Hány sklavint, thivit fürdettem, sikáltam, de egy sem ért fel, a Hölle teremtményekkel – Lám most értem jönnek, tényleg a pokolba kerülök Uram, megérdemlem!
1 (Singidunum) lat- Belgrád Szerbia. 2. (Lederata) lat – (Palánka) Szerbia. 3.(Taberna) lat- borkimérő kocsma. 4. (Wein) gót- bor. 4.(Lixae) lat –markotányos nők, (frigidarium), hideg vizű fürdő. 5.(Kalibák canabák) lat- az erődök, castrumok, környékén lakók putrija, háza. 6. (Classici) lat- tengerész matróz. 7 (Picensis) lat – (Transcastrumi) erődön túli Duna menti szarmata törzsnév és település neve. Villám ég imádó vallású lovas harcos nép, vagy törzs név. Valószínű (ba pi) piros vörös, mongol. (Ií- illdyrim)- török villám, (sol lang hang ang sertang hartang mongol villám), (arhangaj) mongol ég) által felrúházott, vörös bojtos szent zászlós (Bajus magy, Bajezid tör.) (in kal fter in, az íja us) (piros zászlós lovas kardos íjas) (Fajsz Bajsz hun alán) nagyon magas rangú katonai tisztségnevek voltak. Igazi a fejedelem melletti piros zászlós, villámíjas lovasok,(Bar yll us) ((ylldirim) (vértes kardos villámlovas előtt) hangja fénye voltak. Lásd Bajezid, vagy (Bar us yll ez in, dar). (Guar us yll in, áz us kal) ( Karsik Barsik (Eft ver yll in áz, us kal, Ili- kili) (eft.ver yl, in áz us kál) (Ernák, Irnák). vagy (Bat íj ila) lándzsás lovas, páncélos, villámíja, vagy Attila. A felruházottak (Az Pa) fejedelmi lándzsa (nem vértesek tarosak) lásd (Azparuhán) ( Az pa (rullyán) guar us íja ila az us in ( Szánok hánok kis királyok?). Tisztségnevek még (batik mong (Ba us az tar in kal) usbad hun usdi magyar) (Us Ba Us Dar In Kal) vagy (Us Dar In Kal) vagy (Us,Dar In Pa Us Dar) Usdibad (mongol törzsek is nevezték magukat pl serteng, arbatugaj, mongolok( Sven-Hedin). Az alán törzs. neve pi piros us bojtos, íj villámú, kis kardú (efter) (Már dzsár) nagy kard lásd magyarok) fegyveres (deftver eftver döftver dzysvar gvar), kardos (az ládzsás) felruházott bojtos zászlos lándzás (bar pa az us íj yj kal fter ez in az us) kard az in (az lándzsa) 8pi az in fter ez in az us). Az (am) alárendelt, ló előtt állót, szája előtt álló hordárt, fegyverhordót jelentett (am áll hamá)l török hordár( hamra (orr) dzyvar) magy. (Am íja ila) (villámlovas) az us.(am ija kal fter ez in az us) .(amicenzis picensis alán törzsek, magyar bolgár törzsek voltak.) latin. A magyar (lásd Nesri 932) UNKRDA bulgár WLANDUR hasonló (Us in kal gvuar in dar) bojtos zászlós kardos lovas páncélos. (Pa us ila in dar gvuar) (dur) latin kemény felruházott piros (ba ulljan paruhan) (Asparuhan bolgár fejedelem)(Sán Hán) piros bojtos zászlos ( a villámülő által) a dur (Dursac latin) (Dar, Bar Gvuar us, az, in, kal) (Borsa) vértes érős hatalmas kardos már magas rangot jelentett a magyaroknál is. Később az (us pa bad ulján) (az-us pa ru), bolgár, (ispahik) török (batik rom) mongol (Batukán). (Usbad) ik ák hun magyyar, bojtos zászló a lovas ék élen.Vagy( spahik) török Az alánok, mongol-török, magyar- bolgár, törzsek voltak. 8.(Voda) szláv- (vajda) 9 (Apostata) lat- hitehagyott, (Julianus) császár használta a megjelölést ) 10. (Valentinianus) 364- 375 (Ny.Római) császár (Valens) öccse 364-378 (K.Római) császár.11 (Sestercius) lat-római- rézpénz
– Vétkeztem az ég ellen, és te ellened, oh Uram, mindenható Istenem s nem vagyok többé méltó, hogy gyermekednek hívassam, hogy felemeljem hozzád szemeimet. Sesa majdnem sírva fakadt, suttogva, önvádaskodott,- tisztátlan ajkammal, alig hallatszott, csak a – számtalan az én vétkem, még – Téged, a legjobb urat, haragra ingereltelek, könyörgött – ne lökj el a színed elől, el ne hagyj, hogy örökre el ne vesszek, pusmogott magában. Hirtelen kiabálni kezdett, – Átkozom szerencséd, mert most az egyszer, úgy döntöttem veled pusztulok. Ushdibad megvárta, amíg megnyugszik. – Sesa Thora mondom, harcolni fogok! – Menekülnünk kellene, még ma is visszafordulhatnánk uram! Ushdibad magára hagyta, előre vágtatott. Sesa nem csodálkozott, hogy szavai semmi hatást sem váltottak ki, megbokrosodott makacs fejében, de nem hagyta annyiban, utána vágtatott. – Elegem van, hogy mindig én gyógyítsam sebeid, már a múltkor is azt hittem, hogy véged, mikor hátulról ledöfött az a tengerész. Én álltam Picensisben, Hölléd kapujában, nehogy a pokolba zuhanj, haldokoltál, Babai bújtatott minket. Hátulról loccsantottam szét annak a tengerésznek fejét. Lederátában, Sésára, és nem rád várnak, hogy a keresztre feszítsék,! – De tégy akaratod szerint, ha meg akarsz halni. Csak mostantól fogd be a szád! – Vagy tényleg elpusztulsz machteigs, hol senki sem győzhet, és csak az én törvényeim szerint maradhatunk élve. – Mindig becsapsz, ment előre Sésa,- csak zagyválunk, és estig sem érjük el a folyót. A nyár közepén csuromvizesen, átfagyva, értek a folyó túlpartjára. Egy már valamit jelentő, több putri házas faluba érkeztek. Az előre küldött Ikim, több jobb módú mezítlábas, fehér hímezett köntösbe bújt, széles vasvertes, bőrszíj öves, szklavinnal fogadta. A vóda egy magas, kehes szőke szakállas ember, bevezette őket a faluba. Végre megpihenhettek, a száraz égő nyírfarönkökből rakott, nyaláboló tűz lángjánál. A fényében, a vojda, nem tudott betelni, a kapott, és a dörzsöléstől még fényesebben csillogó, a bronzból ki domborodó, császár arcképével. Mintha semmi más, fontosabb dolog sem lenne az életében, forgatta kezében a pénzt, hol alulról, felülről, vagy oldalról nézte hosszasan, a csillogó érméket. Usdibad értelmes embernek nézte, aki tudta, nemcsak a nyílvégek kiöntéséhez használt, fontos fémet fog kezében, hanem annál valamivel, nagyobb kinccsel van dolga. – Milyen kis jelentéktelen fémdarabok gondolta Usdibad a tarsolyában csörrenő, I Valentinianus, Valens romai császárok, bronzvereteit forgatva újai között. Tényleg egy életen át, gyűjtötte az érméket, a sklavin is láthatja, hogy mit kap cserébe egy rabszolgáért. Csak nem volt megnyugodva foglalkozásával, lelke mélyben kavarodtak érzelmei, az eladott rabszolgái után. Isteni sorsnak, rendeltetésnek vélte világát, mely nem létezhetett kard, és rabszolgák nélkül. Sajnálkozását mindig elfojtotta a halál tudata, hogy bármikor, bárhól megölhetik, és ugyanúgy, mint a rabszolgákat, ha eladják, verik, vagy megölik, ha majd elérkezik az idő, semmit sem tehet, az Isteni akarat, és sorsa ellen. – Nézd hogy ez az átkozott sestercius apostata, itt a világ végén is, megragyogtatja a szemeket. Halkan gúnyosan félrehúzót szájal beszélt. Reptila őrizte azt a száz verdefényes Valentinianus arany denariust, erszényében, lehet, szükségesek lesznek, a hunokkal kötendő szerződéhez. Egyáltalán nem érdekelte hogy Sesa, vagy Ikin, mit tudott meg a hunokról, egy napi pihenőt szánt, elrabolni küldetésének idejéből
.1 (Drunhtinonds) gót-hivatásos katona. 2(Brigetion) lat- Ó-Szőny Magyarország.3.(Singidunum), lat- Belgrad Szerbia 4.(Danubius) lat-Duna. 5 (Nobililissumus) (Ilustrissimus) lat nemesek,fenségesek.6.(Veterus) lat –földbirtokos.7(Gloria) lat szerző- dicsősség babér koszorús. 8 (Skeafra) gót- a termékenység gazdaság Istene. 9 (Teutland) gót szerző- a nép országa. Tótok. 10 (Silubreins) gót- ezüstpénz, római pénz lehetett. 10.(Thorr-Donar) gót-a mennydörgés Istene.11 (Reiks) gót –katonai vezető. 12.(Frauja) gót-helyi hatalmasság (deszpotész).(Dar Ez Pa, Us Tar Éz) 13 Wotan gót-a gótok tizenkét melléknevű Istene. 13.Hölle-Hela gót- az alsó világ Istene 14 Erszény Fter us, in ez (az) us Purse marsupial (állat) Pa us gver ez, (az) us (Am guar us, pa us, in ila)
A háta mögötti tűznél, halotta hogy Ardila, és Asbad, a két régi légiós szigorúan szervezik, a putrik körüli egymáshoz közel felállított őrhelyeket. Nagyra becsülte minden intézkedésűket – Nyugodtan végigaludhatjuk az éjszakát. Elcsattant egy pofon, hallatszott Ardila, szigorú sziszegő figyelmeztetése, és egy olyan hang, mint mikor a kopja nyelét, pajzson, vasveretes szíjon megcsörrenő kardon csapják végig, vagy ahogy végighúznak vele egy felfegyverzett vértezett katonán – Megtagadtátok Ardila parancsát, Asbad kopjája nyelével még egyszer végighúzott, a kezét maga elé tartó, és bajtársa háta mögé futó katonáján. – Leszúrom azt, ki éjjel elalszik, leszúrom, mindnyájunk meghallhattunk miatta, mindnyájan! Az őrségben nincs kegyelem!- Aki elalszik, annak elvágom a torkát! – Hát csóválta fejét, nem értem hogy ilyenekből, hogy lett drunhtinonds, nem szívből csinálják! – Csak őt évig szolgáltam Brigetionban, kemény őt évig. Ushdibad gondolataiba merülten beszélt – Nem nekem való volt az a fegyelem, mint foederati, engedtek el a légióból. Utána jött Singidunumtól, a Danubius városainak világa. Egy Dalmátiaban, deductiot kapot gepida frauja fiának jus quiritumja, majdnem megölte. Olyan népek közt éltem, hol a ti apáitok, de még az enyém, se járt soha. Én voltam a germán medve, a mindenki elől, arcát eltakaró gladiátor – Csak azért nem kaptak el, mert azoknak a nobilisimusoknak, illustrisoknak, sok ilyen arany denariusa volt. A megmarkolt denariusait, egyenként engedte tenyerébe esni, zörgő fémes hangjukban gyönyörködött, mint csillogva visszahullottak a tarsolyába. – Otthagytam a gloriát, azt a sok rabszolgalányt, úrnőt, vajjal, mézzel kenték sebeim testem, és micsoda Isteni örömökkel ajándékoztak. Lám haza jöttem éhezni, Skeafra, keresztre esküszöm, álmaimban még mindig abban a világban élek. – Gazdag ember voltam! – Gyengeségem, elérzékenyülésem osztotta meg Teutland népével, azt sok silubreinst, amit birodalomban kerestem, hogy köztük, úgy éljek, mint egy kutya., Thorra! – Olyan emberekből faragtam machteigsokat, kik most ide küldtek elveszejteni – Most hol van az a sok reichs, machteigs, frauja. – Én sem vagyok mai gepida, egy zacskó arannyal, négy harcossal, mi sem érünk sokkal többet, mint ezek a szklavinok,.- Soha sem fogunk a népünknek földet, szövetségest találni. De bezzeg a gótok már mindenhol, a legjobb helyeken élnek, van belőlük elég. Csak egy jusson be egy légióba, Istenemre öt éven belül az egész kuni utána megy, csak úgy húzzák maguk után, a többieket, és az egész légió a gótoké lesz. S ha a gyanútlan rómaiak, véletlenül császáruk közelébe engednék, vakuljak meg, Wotanra hogy sose lássam, két év se telne, és a római császár is gót lenne. Előre megjósolom, több az esszük, mint gondolnád, nem a szegénység harcosairól beszélek. – Hé hidd, akkor nekünk is jobb lenne! – Nem beszélve, arról hogy mindketten hadvezérek lennénk a gót császár mellett, ébredt fel Reptila – Höllére, pórul járnánk, és a gótok továbbra is, jobb földeken élnének – Elképzelnéd hogy, a gótok otthagynák földjeiket? Kérdezte hihetetlen arckifejezéssel Reptila – Van pénzük, irigykedett Usdibad, a gótok gazdagok! S mindenre képesek, nehogy elvegyék, őrzött kincseiket, de amíg marad köztük egy pár olyan balek, mint mi, addig harcolni fognak. Pénzért egymás ellen is képesek harcolni, mit számít a gótoknál a halál, ha pénz ömlik a másvilágról, és a túlélők királyok, lesznek! -Höllere mit jelenthet a gótoknak a föld, ha úgysem dolgoznak rajta. – Se te, sem én, nem vagyunk jobbak, ásított Reptila, agyonröhögnék magukat a sajnálattól, ha meghallanák, hogyan beszél egy király, még a hadvezére! – Nem a föld, csak a fegyvereik számítanak!
1 Guthiuda gót- Gótok országa. (Erdélyi gótok) .2.Hairda gulya.3. Wrethus juhnyáj.4. Haims falu.5. Fatha gót-sövénnyel elkerített karám. 6..Awistr juhakol. 7.Skalks- rabcseléd 8.Asneins- aratóbéresek. 9.Civis Civitás lat- város. 10.Andbahts- poroszló, fegyveres kíséret. 11.Maistans- nagyok,urak. 12.Sklavin sz, –szláv rabszólga. 13. Sinstans-öregek(Tanácsa). 14.Gudja- pap.15.Frijai- szabad földművesek. 16.Unleths- nincstelen szegény.
17.Galiogaguth pogány bálványisten. 18.Ostrogótok- keleti austro, vesu gótok. A Dnyeszter Don, Dnyeper és a Fekete Tenger között élő gótok
Bár annyi zsoldosunk lenne, én mondom, hogy abban biztos vagyok, hogy nem a hazáért, hanem csak pénzért harcolnak. – Pénzért, bármikor képesek lennének, háborúzni.
Reptila nem akarta megsérteni barátját, Ushdibad sem jó földműves gazda hírében állott, inkább hagyta, hogy tovább beszéljen. – Meg sem tudnák számolni azt a sok összerablott, kincset, pénzt, annyi hazát vehetnének, ahányat csak akarnának. Ha pedig betennék oda lábúkat, kamatostul visszarabolnák, a ráköltött pénzt. S mit számít folyó vérük, ha arannyá változhat. Láttál te Guthiudában, temtelen hairdákat, wrethusnyájakat, csak annyit hogy túlvészeljék a telet. Megelégszenek a haimsaik körüli, sövénnyel elkerített fathakkal, juhawistrokkal, istállóikkal. Viktoriára esküszöm, csak azért, hogy mindennap megszámolhassák állataikat és eldugott pénzüket. Tudnak számolni, minket is kiturtak, nincs pazarlás, miközben siránkoznak, földjeiken sklavinokat, rabszolgákat, skalksokat, vagy buta gepida ashneiseket dolgoztatnak, annyi pénzük van! Képzeld most a háború előtt, nehogy elszökjenek, mind eladták, fűnek, fának. – Nem egy két rómait hallottam hogyan sajnálkozott a szegény gótokon, nincs mit egyenek, az eladott rabszolgáik árából veszik a búzát .- Na ehhez mit szólsz?- Minek a háborúban a földekkel, bajlódni?- Ha nemsokára elvehetik a másét. Ha pedig nem lehet belőlük király, akkor légiókban, római civisekben, katonáskodnak, mind reiksek, nem is beszélve arról a sok maistansról. Külön andbahtsjaik vannak.- Ushdibad!- Igazából nem is a gótokra, hanem a fraujákra haragszol, mitől lennének jobbak, vagy rosszabbak a mi fraujáink? – Csak a sinistansok, a gudjáik, törődnek a néppel, ostoba friajajiak, a mások malmára hajtják a vizet, jegyezte meg keserűen – A reikseik, a frijaiak, olyan balekok, kiket kihasználnak – Thorra azzal sok elpuhult király körül legyeskedő fraujával. Katonáskodunk, harcolunk, a rómaiakért kockáztatjuk életünket, sajogó sebeimre becsülettel keressük pénzünket, nem a nép hátán kupeckedek, de azok a lusták, a nép vérét szívják! – Thor csapjon beléjük! Tőlük tanultunk minden rosszat, mégsem értem hogy mi gepidák, hogy- hogy, csak unlethsek maradtunk. – Ha még nem tudnád, a gótok Istent is váltottak, éspedig ahogyan esküdt ellenségeiknek a rómaiak szele fújta. Athanarik majdnem legyilkoltatta az összes gót keresztényt, mert a rómaiak is ezt tették. – Ma, mint a rómaiaknál, szent a békesség, csak nehogy megint újból pórul járjanak a nagy utánzási buzgóságukban. Meghagyták a régi Isteneiket is, de aranyban, karddal mérik, a galiogaguthjukat, kit most Istennek, és Jesusnak hívnak. Ha a rómaiak Istene a gazdagabb, erőseb, nekik is az kell. – Meglátod, ha a hunok elverik rajtuk a port, a hunok Istene lesz a mindenható. – Össze-vissza beszélsz, kereszténynek születtél Ushdibad, ne irigyeld buzgóságuk, ahhh, ásított Reptila, római vagy, mosolygott álmosan,- dühöngsz, mert sehogy sem tudnál, másképpen, és máshol élni, nem találod helyed. Hiába, mindketten azok, a gótok is, azok légiósok, nem tudta befejezni, feje lehanyatlott, és elaludt..- Mi gepidák mikor leszünk végre olyan agyasok? A mi utánzó, kis éhes fraujáink, nehogy lemaradjanak, ha majd a hunok csepülni kezdik a gótokat, a részüket követelik, amivel még annyi év után is a gótok tartoznak nekünk.
.
1 Frauja-fejedelem deszpotész.2.Hun török turáni nép(mongol-török-finugor) Heftaliták (Eft kal ija in tár) páncélos kardos lovas íjas íjvillámos? Páncélos harcosok, (lásd defterdar ( Más értelemben pénzverde) kovács pénzverde) török- fegyvertár magyar eftsz deftsz döftsz-kard(fejsze) (latin fer vas) kalu-ló illa íja- íj tar-dar-kovácsolt vértes. 2. Moesia. Bulgária, Szerbia 3. Gafaurds-nagytanács, a fauramathleins vagy néptanács helyében. 4.Kindins- dux, arkhon, király, római helytartó. 5. Gadrauhts miles, drunhtinonds, hivatásos katonák. 6. Sibja- a nemzetség, garvik egyik összetevő nagycsaládja. 7.Meki- kard 8.Gamaints-falú tanács.9.Kunja-nemzetség 10. Viktohal- gepidák földjén, letelepedett germán népfaj.11. Siponjos- vérrokonságon alapuló fegyveres egység. 12. Gamaints- falúközösségen kívül élő idegen, 12 Waurstwja- földművelő paraszt
De semmit sem tennének, hadd harcoljanak mások jussukért. Te is láttad, annyi a gót, mint a fűszál, az osztrogthák még gazdagabbak. Ha a hunok tényleg erősek, de szegények, akkor semmi hasznuk sem lehet belőlük Ott vannak azok az átkozott pénzes maistansok, nem a reikseken, és a becsületükön fog múlni, a háború. Istenre meglátod, ne feledd szavaim, a görögöket, és a rómaiakat fogják pusztítani. A vak is látja, hogy a hunoknak is, majd a birodalom kincseire fog fájni a foguk. Mit kezdjenek a gótokkal? Hiszed hogy a gótok, semmiért csak úgy kiállnak majd holmi nincstelen hunokkal! Egyezkedni fognak Moésiáéert. Pthű hallottál te kirabolt rablóról! Mert én soha. Eszedbe sem jutna, hogy azok a kincsek már rég valahol, a limes közelében vannak elásva. És a nagy gaufardsukon, titokban, ugyanarról vitatkoznak, mint most mi ketten. Reptila egyre csak dőlt, végül teljesen oldalra csúszott, úgy összegörnyedve, ahogyan ült, maga alá behúzott lábakkal aludt el. Ushdibad arrébb ült, sajnálta hogy lábaitól, barátja nem tudott kinyújtózni. Leállíthatatlan keserűséggel, folytatta – Emlékszel, összevesztünk, a kindinsel, hiába mondtuk, várjuk ki a végét, jobban járnánk! – Nem fogunk sem a germánok, sem az allemanok között jobban élni, jó barát a markomán, a qvad. Csak szegények, az a sok pénz, pedig csak egy karnyújtásnyira vár ránk, a Donnau másik oldalán. Több jutna belőle, ha a gótokkal szövetkeznénk! Vagy még mielőtt kitörne a háború, áttelepednénk a birodalomba. A gepida frauják rabolni szeretnének, miközben tudatatlanságukban saját sírjukat ássák, egy szót sem szólnék, csak magukkal rántják, azt a sok elbutított szerencsétlen népet, előre ünnepeltetik velük a győzelmüket. – Esküszöm Wotanra, Istenre, ha én innen élve hazakerülök, mind elzavarom. Mivel érdemelték ki a fauramathleins szemében, hogy a kindinsnek katonai tanácsokat adjanak. Én vagyok a király, a sok nagypofájú gyáva közt –Hóvá hoztalak Istenem! Azok az alja férgek kihasználták becsületem. Nem is az övékét, a másét ígérik, a sok buta, szegény gepidának.- Csak vegyétek el, az álig vasban felfegyverzett gótoktól .- Én Ardarik frauja fia, azt mondom nem voltak hülyék azok a gótok, olyanból, mint te, én gaufardsot csináltak! A sibja, az sibja, nem értenek a fegyverekhez. – Ennek a mekinek a magasba emelte őseitől örökölt hosszú és nehéz viktobal kardját, nem parancsolhat a sibja, vagy a gamainths, vagy fauramathleins. Ez a kunjáé, suhintott vele a feje felett a levegőbe. Kezében forgatta, a tűz lángjában gyönyörködött csillogó élében. A fény, incselkedve, játszva hirtelen végigfutott hegyéig, egyet villant, egy messzi csillag, alig pislákoló, kékes piciny sűrűjében tűnt el. – Hivatásos gadrauhts kezeibe való, nem holmi, gilthát forgató waurstwja siponjosok kezébe. A testvéreim, rokonaim is, csak gasteisnak neveznek, de akkor most miért nincsenek velem, hol vannak? – Sértő kinek vérében ugyanaz, az Amalok királyi vér folyik, mint a gót királyok vérében. Túl korai lenne népünknek, a gótokkal ez a háború, csak jobban legyengülnénk, ha pedig a hunokkal szövetkeznénk, még a végén a szolgáik lennénk. Híd nekem jobb ez így, Höllére, senkivel sem lennénk jobb helyzetben! A sok gót kincsből akkor sem jutna nekünk. Hogy lehet, hogy mi vagyunk a rómaiak barátai, és mégis a gótok kapják, azt a sok arany rudat, foederati gildet, még gulthot.- Ej ha lenne igazság, mind nekünk járna! Dühösen, irigységtől felindultan ugrott fel. – Az átkozott rómaiak sem jobbak, de miért is adnának, ha semmit sem tesszünk értük. Szomszédok sem vagyunk! – Höllére, a hatalom, vagy az Istenek elvették az eszemet, hülyeség, hisz te is még én is gyerekkorunk óta, a rómaiak között élünk! – Sok pénzel a tarsolyomban, mások pénzére irigykedem! Látta hogy reikse már mélyen aludt.
1.Foederati szerződés, szövetséges szerződéssel kapott romai pénz gild, ezüstpénz silubreins,aranypénz gulth.2.Tribunus-légiós tiszt.2 Vojda, voda sz.- szláv vajda.3.Kamenyica szláv-kemence.4 Klebecs szláv- nyeles lepény, kenyérsütő. 5.Vraja, vrázsa szláv sz.- varázsló.
6.Loki, gót-csalás gyalázat Istene, később a keresztényvilágban ördög
Ha eljön az a pillanat, hogy becsületből, és nem pénzért harcolunk, megaláznak, kihasználnak, mérgelődött. – Nem lehet jó vége, ha az olyanok, mint mi, odaveszünk. Reméljük hogy nem sokáig fog tartani a háború! Várta találkozásuk, hogy heccelje gót barátait. Tisztelték egymást, egy külön világ, népek feletti harcosainál, a legnagyobb érték az egymás iránti bizalom volt, független attól kinek, minek, vagy népének fia, sarja, a nehéz szolgálati idők alatt, egy tálból ették a pulentát. Lepényt hoztak, durva agyagból kézzel gyúrt nyeles agyagtálakban,- klebecs susogták egymás között A voda, nem féltette tőlük, elnyűtt öregedő asszonyaikat Ahogy bepillantott a putrikba, még a kamenyicának nevezett agyag, kemencék mellett sem látott szemrevalóbb nőket, a legöregebbnek látszót, vrazsának szólították. Becsukott szemekkel mormolt, miközben a putrija előtt, guggolt, gubbasztott magában. A tűzből felszálló lángok fényében Usdibadnak azt gondolta, hogy ruha sem volt rajta. Piszkos rongyok, kopott bőrfoszlányok csüngtek, tekerőztek, sovány csontos teste körül. Hihetőnek vélte, hogy összelapított, kiszárított, megbarnult vékony, megkeményedett kígyó, és béka bőröket lát a nyakában csüngeni, a megszámolhatatlan, mindenféle méretű felfűzött fogak, és csiszolt kövek alatt. Odament hogy jobban megnézhesse. Meztelen karját és arcát, barna színűvé festette a rászáradt vér, lábai is olyan feketék voltak, mintha sűrű vérben tapicskolt volna egész nap.. A letaposott poros földön szerteszét ragacsos, barnásan feketedő foltokon, mindent ellepő élénk legyek, bogarak nyüzsögtek. Ahogy közelebb lépett, furcsa édeskés vér és rothadó kellemetlen hullaszag, ért orrához. Zsírosan fényes, barnás fekete, alvadt véres, nedves fatuskó, állt a putri oldalában. Szanaszéjjel tisztítatlan, kezdetleges pattintott kőkések, szürke életlen, vas kések hevertek, a kőkemény agyontaposott, földön. Véres, kövekbe botlott, apró, sárgás, fehér, csontszilánkok, bizonyították, hogy nem is oly régen még csontokat zúzhattak velük. A vraja, mozdulatlanul, továbbra is becsukott szemekkel mormolta énekét. Semmi jelét sem adta, hogy észrevette, vagy érdekelné az, hogy figyelik. Fénylő szempár villant, a kunyhó mögötti sötétben, árnyak matatattak rágcsáltak, összeroppanó csont reccsent, egy csámcsogó, nyálát lefetyelő szájban. Nagy csend lett azonnal, mint közelebb ért. – Kutyák, jutott eszébe, egyet sem látott aznap, jobb lesz vigyázni, dünnyögte. Semmi kivetni valót sem talált viselkedési módjukban, hogy nem ugattak, nem csaholtak. Erre felé jövet hiányolta üvöltésük, ismert vakkantásaik. – Loki Istenük, biztos arra tanította a túlélőket, csak, úgy maradhatnak életben, ha csendben maradnak. Megborzongott a látványtól, fehérre lerágott friss, és régebbi szűrkés emberi csontok és koponyák között lépkedett. A koponyák, úgy látszik, túl nagy falatnak bizonyultak, elgurultak, látszottak a fogaik nyomai, és ha már minden húsdarabot lerágcsáltak, sehogy sem tudták messzebbre vonszolni – De hiszen ezek gyerek csontok! Sesa után kiáltott – Jer megdöbbenve forgolódott, a csontok között, míg Sesa odaért. Sesa szokásos közömbösségével semmilyen érdeklődést sem mutatott, nem érdekelték a látottak, a csontok, azonban megjelent csodálkozó arckifejezése, mint mikor álmából szokták felzavarni, vagy mikor, furcsa kellemetlen parancsot kell, hogy végrehajtson. Álmosan nem észlelte, Ushdibad felzaklatott lelkiállapotát, még csillogó szemeit sem vette észre,- Tudnod kell mik ezek Sesa, ártatlan gyerek csontok! Sesa miután meggyőződött, hogy semmi nagy baj nem fenyegeti életük, megdöbbenve állt meg Ushdibad előtt, – hogy- hogy, gazdája nem tudja azt, amit mindenki tud. – Sok szerencsétlenség halál, szegénység ül, a sklavinok nyakán, ásított és már fordult is vissza a tűzhöz – Sokan odaveszetek a háborúban, a gót király elleni csatában is őket hajtották a gót kardok alá, hiába segítettek a hunoknak, csak feldúlták falvaikat, elvitték gyermekeiket, a fiatalokat, sokukat leölték. Így engesztelik ki Isteneiket, ha a szerencse úgy adja, a legtermészetesebb módon beszélt
1.Abritzi –szláv népfaj későbbi abroditták oster abetrezik.2.Hansa- kisebb harci egység
– ilyenkor egy gyermek rabszolgát szereznek, vesznek, vagy lopnak. – Ah a vraja végzi el a szertartást, s lám mit adott az Úr, pénzt kaptak tőled. Miért hivattál,- Áh értem, legyintett mérgét elfojtva Ushdibad Értelmetlen halál – Thora mondom, lekaszabolnám a vrajat, ezt az egész népséget. Gyereket,asszonyt soha sem öltem, gyávaság részemről hogy ilyen gyilkosok közé kerültem. – Hallasz vraja, de az csak mozdulatlan maradt, rá se hederített,- Ne félj, nem bántalak asszony, szerencséd másképpen levágnám a fejed, haragszom arra az Istenre ki nő képébe bújtatott, megkeresném, hogy férfit faragjon belőled, férfit, kit én azonnal visszaküldenék oda a pokolba, ahonnan jöttél, vidd hírül a gepida Usdibad nevét, hogy én mindegyikőtöket le fogom vágni, ne feledd nevem! – De machteigs a hunok még rosszabbak, erről beszélgettük az egész úton- Akkor, soha sem leszek igaz szövetségesük soha! – Soha érted! – Azt mondták a szklavinok, egyikünket sem fognak élve hagyni, majd meglátod machteigs!- Már tudnak rólunk, csodálkoznak hogy még élünk! – Szerintük csoda történt, egy nagyon jótevő Isten kísér utadon, maradjunk békében, csendben uram, ne támadjunk, ha ránk támadnak, arra kérlek, ne ellenkezz a hunokkal, könyörgök machteigs! A sklavinok békésen feküdtek a tűzkörül, a különböző korong nélkül készített kézzel formált agyagedények, már üres, nyeles klebecsek mellett, aludtak. Akik nem tudtak aludni aggódó arccal, halkan suttogva beszéltek egymással. Reggel a vrája ugyanott ült, szegényes putrija küszöbén. Továbbra is mozdulatlan mormolta érthetetlen szavait. Végre beborult az ég, fullasztó melegben lovagoltak kedvtelenül, a száraz kemény agyagos talajon, egyre gyakrabban, ménesek gulyák juhnyájak patáinak, a nyomain keresztül. Gödrös lett a talaj – Arra emelte fel karját, Ikim Észak felé vonultak, nedvesebb a fű. Még a lélegzete is elakadt, mikor megpillantotta azt a sok fehérlő emberi csontvázat. – Itt mészárolhatták le, a szerencsétleneket, Ushdibad maga elé képzelte, mint az emberek menedéket kerestek, körben gyűltek, hogy egymás mellé bújva érje őket utol a halál. Több helyen, is ilyen körkörösen, körben fehérlő csontvázakra bukkantak. Nem volt menekvés, a köröktől nem messze, sugarakban ágaztak szét, vagy egyenként szétszórtan, az újabb megszámolhatatlan emberi csontvázak. Leéget elüszkösödött gazzal benőtt, falvak nyomai feketélletek, a szürke láthatár ege alatt, Messziről is csak a fehérlő kiszáradt csontok, virítottak a porrá száradt földön. Egyesek kopónyáján, le nem rágott, vagy le nem csipkedett sárgás, megbarnult, csonthoz odatapadt emberi bőrt is lehetett, még látni. A szél incselkedve, felkapta, egy –egy, hajcsomó tincsét, hogy meglebegtesse szemeik előtt. A koponyákba, és szemgödrökben, beletörött, kiálló nyílveszők végéből nem volt nehéz kitalálni, hogy többségüket lenyilazták. Megállította a hansát, mindenkivel felvetette, lovaikhoz szíjazott brunjoikat, és megparancsolta hogy hosszú széles vasdudoros skildusaikat, ha lecsatolták, akkor maguk előtt tartsák, és nagyon figyeljenek. A fullasztó hőség ellenére, sem engedte, hogy levegyék fejükről, a nehéz vas hilmseiket. Saját maga ellenőrizte, mint végig ment a druhntinondsai előtt, a hosszú levél alakú, dárdáiknak élét, és ha mindegyikéjüknek megvannak, a babérlevél alakú nyílvégű nyílvesszőik, római íjaik. Maga választotta ki embereit, elindulás előtt és csak olyanokkal szerződött, kiknek meg volt a teljes fegyverzete, és már szolgált, vagy meghívták valamelyik, római kisegítő auxiliába. De még így is, sok volt az újonc közöttük. A reiksei vadul lovagoltak a sipinjos előtt – Nagyon figyeljetek, Reptila idegesnek látszott, bár megbüntethetném azt, ki hibázik, ezen túl, minden apró hibáért az életetekkel fogtok fizetni. Figyeljetek a vezényszavakra,
1 Hansa.- kisebb harci egység 2.Skildus- pajzs.3Brunjo-páncél.4.Hilms-sisak.5.Centurió légios tiszt, százados.6.Heru- a gótok egykezű háború Istene.7.Blotan-véres áldozat,8.Haims-falú.8.Tibr megszentelt húsétel.9.Gabaur haithna, pogány halotti tor.10 Dulths- a szentelt hús elfogyasztásának az ünnepélye. 11 Azgard Yngling Sagában, az Áz Istenek vára, égi lakhelye, a csatában elesett harcosok paradicsoma, itt van Valhöl, Walhala, a megöltek paradicsoma.
– Istenem! Mennyien vesztek oda, körülöttünk pusztulhatott el az osztrogót lovasság színe java. – A gyalogosok csontjait is megfogjuk, találni. Valahol hátul Triopstila, hangosan, szép hangjával egy psalmon éneklésébe kezdett, több éneklő, motyogó mormogás kíséretében. Sokan keresztet vetettek, imádkozva térdepeltek le, a temetetlen ló, és emberi csontvázak közé – Heru gyermekei, szólalt hozzájuk komor szigorú hanggal. – Követségbe érkeztünk, nem harcolni jöttünk. Figyeljetek a védelemre, jól zárjátok a sorokat, a réseket! Négyszög alakú hetes sorokban vonulunk tovább! – Nem íjazzunk, nem vetjük el a kopjánkat, nem futunk, nem bontjuk meg, sorainkat. Az utolsó emberig, egyben kell maradnunk! – Nézzetek körbe hová is, futnátok! – Együtt fogunk meghalni! – Védjük, körbevesszük sebesültjeinket. Mindaddig védekezzünk, ameddig nem fognak, velünk tárgyalni. Istenemre harcolni fogunk, ha kell!- Nem járhatunk úgy, mint a vesu gótok, a szklavinok!.- Katonák vagyunk. – Istenemre, Isteneinkre idejöttünk hogy felszenteljük vérünk, hogy Isteneink ünnepeljenek, nekik áldozzuk testünket, a blotant, húsunkat, távol haimsánktól, a tibrt, a mi gabaurunk, isteneink dulthsa lesz. Hadd, ünnepeljenek Isteneink, ha majd Azgarba térünk haza. – Jésus vérére, Wotanra esküszöm, hogy ezeknek a hajthnanok húsából is, áldozzunk neked. – Sesa!- Befelé a közepébe, intett a sklavinok felé. Emberi csontvázak mellett haladtak tovább Usdibad megparancsolta hogy kerüljék ki az előttük lerombolt és leéget falukat Elege volt, e véget nem érő pusztulás látványától. Nem volt kíváncsi a faluban történtekre. A sokasodó kurgánok pusztáságból kiemelő dombjai körül, több ilyen elpusztult település körvonalai, és egyre több, leéget bozótos, feketéllet, az amúgy is borús ég alatt. Hideg száraz szél fújt időközönként a kiürült síkságon végig, felrebbentette a magokat kereső sűrű madár, fogoly, és veréb rajokat, melyeknek felhői, varjakkal kavarogtak, az égen. – Még soha sem láttam ennyi madarat csodálkozott a mellette lovagoló Ardila, keserű arcpofával, lehangoltnak látszott a még mindig előttük fehérlő ló és emberi csontvázak látványán – Miféle háború ez, hogy a harcosok csak úgy, ennyi drága rabszolgát küldenek Isteneiknek. Értetlen arcot vágott – Machteigs egy nagyon különös ördögfajzatú népség lehet, mi gepidák tán nem is vagyunk annyian, mint itt ez a sok lemészárolt népség. – Biztos nagyon sokan lehettek, nagyon sokan! – Népeiknek tisztítják a helyet, a legelőket, hazát keresnek, mit gondolsz Reptila,- Nincs szükségük a mi szövetségünkre, mondta kurtán. – A gótokkal együtt, a qadokkal, markománokkal, germánokkal, allemánokkal, alánokkal együtt mind erre a sorsra jutunk, ha nem találunk ki valami jobbat. A gótok sem hülyék, hogy miértünk harcoljanak! Ha nem állunk melléjük, tálcán fognak minket felszolgálni. Ha pedig nem segítünk, ők sem fogják győzni, és félreállnak. – Kindinsem, ahogy a gótokat ismerem, egy hosszú ideig tartó, nagy háború fog végigsöpörni rajtunk!- Nem tévedek Maistans. Több tízlégiónyi hun végezhetett el ekkora pusztítást. Egy nagyon nagyszámú vesu gót, harjissal, végeztek ezen a helyen. Reggel óta, nem győzzük kerülgetni, csontjaikat. Menekülésükből látszik, hogyan választották, szét, és kergették, az így magukra maradtakat. Elég messzire kerültek egymástól, a szerencsétlenek! Átkozottul jó harcmodoruk lehet a hunoknak. Kivehető, hogy egyenként végeztek velük.
1.Kvádok, markomanok, ashding vandálok, Duna limes mellet élő germán népek. A későbbi szuebek, a germánok szászok allemánok ma is élő germán népek. 2 Nisan, illesz, mongol kőjel, vagy fára faragott jel. Nid szem isa áz éz mongol szemmel lásd, éllel nyíl, lándzsa, heggyel véset illesztett jelek ( Sven Hedin.) 3. At Am Ak in mongol –török. At-ott- ló Am- szája Ak-ék hegye in rajta – támadás Atak. 4. Marrnhurr mongol-nyereg. 5 Csidgutaloja – csizma csid ics kicsi gatal mongol cipő gatal, gutal, bokatalp, boka, lány, olya –pólya csidmutalója (gutal, gatal, fata, kata lányt is jelentett a bokáján üllő lányt bukszgutalóján fenekén üllő. Buks buksija. De tiszta lábbelit is (Lásd gutal gata kata fata omfiagon – lányfalú)
Jó lesz vigyázni velük, nagyon ügyesen kerítették be a gót lovasságot. Távol a középhadtól, végeztek mindkét lovas szárnnyal. – Odacsalogatták, és elszigetelték őket! – Mekkora ostobaság, nem hogy körkörösen vagy négyzetbe rendezkedtek volna be, kivédhették volna a rohamot, hanem három hosszú csatársorban fogadták a hunokat – Megkönnyítették a hunok dolgát, azonnal átvágtattak a vonalukon. – Tudták hogy, hogyan végezzenek velük, szomorkodott Reptila, egyre több lovast tömörítettek a betörésekbe, és egy az egybe elszigetelték, egymástól a gótokat. Szerintem nagyon gyorsan végezhettek velük. Nekünk gepidáknak, sohasem volt, és sohasem lesz ennyi harcosunk, mint amennyi gót itt elpusztult. – De ezek vezu gótok voltak Reptila, a tervingiek szájából hallottam, hogy sohasem tudtak a karddal bánni. Uschdibad is meglepetnek látszott, a légiós tervingi gótok, sohasem követnének el ekkora hibát. A vak is látja, hogy a keleti gótok azt hittek, ha mind összegyűlnek, és a kardjaikat rázogatják, a hunok megijednek, és elfutnak előlük. Nagy a gyanúm, hogy egy ilyen győzelem után, a hunok is azt képzelik magukról, hogy legyőzhetetlenek, én is azt hinném, bizonygatta Ushdibad.- A nyomokból ítélve, egyetlen egy gót sem maradt élve. Tanácstalanul állt, az előtte földből kiálló kőjelzés elé. Reptila leugrott a nyeregből, kezeivel tapogatta, simította végig újaival a titkos rúnaíráshoz hasonló jeleket. A szklavinok elsápadtak,- nisán!- Nisán! Dadogta remegve az egyik sklávin – Íllész!- Íllész! Szörnyülködtek, a többiek, remegtek, reszketek a félelemtől, olyannyira megrémültek, hogy sem Ikin, sem Sésa nem tudta megnyugtatni őket. Az egyik közülük térdre roskadt, földre borult fejjel zokogott. – Nem mernek tovább jönni velünk, reájuk halál vár, ha túllépik ezt a határt. Ushdibad megvetően nézte az előtte fetrengő jajveszékelő embereket. – Kössétek össze kezeiket, húzzátok magatokkal, a lovaitok után!- Húzzátok! Parancsolta szenvtelenül Ushdibad – Siessetek, nehogy besötétedjen! A délutáni száraz hőségben, mint fejük felett kisütött a nap, megjelentek a hunok is. Apró fekete pontként tűntek fel a síjátság égi hátterén. Nem siettek. – Haladjatok! Adta ki parancsként utasítását Ushdibad, látta hogy egyesek leálltak bámészkodni,- Hová tűnhettek el, kérdezte hirtelen aggódva Reptila – Eltűntek keressétek!- Az előbb még ott voltak! – Ott vannak! Mutatta Ikim, lefektetették a lovaikat, lovastól együtt dőltek el .- Hu de ügyesek! Triopstila még a kezeit is feltette a szemei elé. Késő délután, ahogy a nap áthaladt a fejük felett, hirtelen elébük toppantak az első lovasok. Nem lehetett látni honnan érkeztek, füttyentve, kurjantva vágtattak át előttük, keresztezték az útjukat -At am in!- Ak ! At am ék !- In ! Hallatszottak a hun vezényszavak. Hátul vannak! – Nézzetek hátra! Kiáltotta kétségbe esetten Asdad – pajzsokat hátrafelé, hátrafelé is tartsátok a pajzsokat! Ushdibad csak legyintet – tudják, hogy ha hátranézzünk, szemeinkbe süt a nap, már rég támadhattak volna. – Elég, ha zárjátok a soraitokat. Hunok miután meggyőződtek, hogy incselkedéseikre a siponjos nem vevő, kezdtek elszemtelenedni, zajosan kurjantva, lovuk nyergében lábra állva nyargaltak, a rendületlenül előre haladó hansa körül. Úgy váltak szét a gepidák előtt, mint egy hömpölygő folyam. A felkavart porban emberi kiáltások kurjantások hallatszottak a lovak patáinak a dübörgésében, fegyvercsörrenés összeütött megcsillanó fém fénye, hangja kavargott a porban Mardzver! Atamák in! Kihúzták törjeiket.- Csak ijesztgetnek minket, zárjátok a soraitokat! A skildusok szélei rövid de hangos zajban ütköztek össze. Úgy tűnt, hogy az előttük haladó hunok átvették a vezetést. Kövessük őket! Ushdibad szemügyre vehette a hunokat, lovaik kicsik otrombák szögletesek, hosszú szőrűek voltak, de a gazdáik lába nem csüngött a hasuk alatt, a nyeregből lelógó bőrszíj hurokba dugták, az alán marnihur jutott az eszébe, Babajnál is látta, melyben megtámaszkodhattak és felállhattak, egész magasan állva is lovagolhattak. – Nagyon ügyesek Ushdibad! Irigykedett a turmás Ardarik .- Rövid kardjaik sem zavarják a lovaglásban.
– Ezüstveretes kardtokjaik vannak észlelte valaki. – Az ott egy nagy borostyánkő a kardszíjon én Ushdibad, a rómaiakon sem láttam ekkorát,- Ennyiért Valens wíntája is már enyém, neki visszem! Kiáltotta Ardarik tribunus. Senki sem nevetet. A hunokat pikkelyes páncél vagy vastagabb bőrpáncél védte, a könnyű lovasaikon, különös formájú mellényeik az alánok mellényeihez hasonlított, de az alánoknál még nem látott aranyozott bőrgombokat. Szíjjal átkötött ismerős, bő fehér, piros, kék vagy sárga színű szoknyaszerű bő nadrágfélét hordtak, egyesek térdig érő, vagy hosszabb, puha nemez, vagy selyemköpenyegfélét viseltek. A szolgáik hosszú, és vékony irhabundában, táncoltak lovaikkal. Szépek voltak a szélesebb vagy keskenyebb, túl díszített fémveretes, kazettás aranyberakásos drágaköves övszíjaik. Furcsán majdnem nevetségesen hintáztak, előre hátra lovaikon, mintha hintázva ők húznák maguk után a lovat, és nem fordítva. – Bőrbe bugyolálják a lábaikat, nézzétek azon is ezüst csattok vannak! A hegyes orrú arányos vonalú ápolt arcú szőke hajú, szakállú zöld szemű Usdibadnak, nagyon csúnyáknak tűntek, a gyér arcszőrzetű, kerek arcú lapos orrú, kis keskeny szemű magasított fejű emberek. Apró termetükből kivéve nem is tűntek oly veszélyeseknek, még az egyesek arcát elcsúfító hegek ellenére sem találta ijesztőnek őket. Csak íjaikra őszpontosított, amint már látta az általuk végzett pusztítást Három élű nyílvégeik voltak és az íjaik hasonlítottak a szarmata íjakra csak íveltebbek nagyobb méretűek voltak. Faragott csontlemezek erősítették görbületeiket, tudta hogy egy különleges, és egy nagyon jó fegyvert lát – Höllére, ez még mi lehet? Fejeik felett hosszú sivítás hallatszott Reptila mint felnézett, felette sivítva elzúgó nyílveszőket látott – Machteigs ezek kéthegyűek! Fütyülősek! Megindultak a deftsvelliták, a füttyentések, kurjantások gyorsuló dübörgő lódobogások felkavart por, a paták által felkapált gyepföld ide, oda hulló, fergetegéből. Ushdibád és mindenki komolyan vette, hogy ez már valódi támadás, a hunok tisztes távolságban húztak el a siponjos mellett. Zárd! Zárd! A sorokat! Hallatszott a gepidák kétségbe esett, mindenre elszánt kiáltása – Tartsátok a pajzsaitokat, kiáltotta Ushdibad – Eltalálták a lovamat, kiáltotta egy megrémült hang. – Majd a kindins ad másikat – Höllére, le a lovakról üvöltötte Ushdbad, – Le! Harsogta túl Reptila – csak a lovainkat akarják! – Leölik a lovainkat! – Zárjátok a sorokat!. Mordzsvernák! Elfszvernák! Bausilian! Att am ak in! In! A hun támadás több hullámban nyargalt el a kis siponjos zárt sorai mellett. – De szépen keresztezik egymást, nézte pajzsa mögül Ardila, még lihegett, sántított, ahogyan félre ugrott, rá folyt megsebesült lovának a vére. Csak nagy nehezen tudta kihúzni, hátrafelé ágaskodó lova alól a bal lábát – nem tört el! Kiáltotta. – Zárjátok a sorokat – Machteigs Vitigoját agyonnyomta a lova. – Mindenki megsebesült! Megszökött a sklavin!- Höllére keseredett el Ardarik amint látta hogy csak, alig három, négy lónyi távolságig futott. A sklavin nyílvesszőkel teletűzdelt teste azonnal összeroskadt, tompán a lelegelt kiszáradt porzó földre huppant
1.Marnhur mong- nyereg.2.Kal Ucs Nid kalucsni- csizma sz, Nid (szem mong) 3.Winta germ- asszonyság 4.Tribunus légiós tiszt.5 Hulla mongol láb – gutala bokatalpú cipő. 6.Mardzsver ák török mongol- Mar, bar, nagy, erős, eftsz-ver an ák nagy kard az élén, hatalmas kardos az ák ék élén. 5.Eftsver in ák, Ernák kardos kardverő az ék élén magas katonai vezető,az élen hun Ernák, ha íjas kardos, akkor Irnák, ( Hefternák, Ílernak) sz .Az ujurus mongol-török fejedelem vagy Gyula villámon vagy előtte üllők (szándál zsámoly )on sámlin által felhatalmazott vezérek voltak dzák szák dursac (Dad gver us az, in kal )latin. Az bad bar, pa, ulljánok hánok voltak (Asparuhan) az lándzsa, balán vörös az amban bar, török helyettesítő volt, Bal am bar- Vörös üllő villámot helyettesítő Anambar ambaruin ulla kis hán. Hánok, szánok voltak. Bausilian román busilea de-a busilea oldalról us fuss illanj szárnyak felöli támadás baus zászlós il ija lovas íjas ez nyilas an rajta.
–
A másik sklavinak sikerült visszaugrania a nagy vasdudoros pajzsok mögé. Reptila felemelte fejét, a nyeregből hátraforduló villanó szempárt nem őt kereste, a hun íjász elvágtatott, a drunhtinondsok fegyvereinek becsült hatótávolságán kívül, lőtte ki a nyílveszőjét, s a sklavin, holtan zuhant a lábai elé. Két lapockája közt kiálló nyílveszővel a hátából. Nagy nehezen sikerült kivergődniük a lovaik közül Ushdibad nyolc haldokló lovat számolt. – Tovább! Kiáltotta,- engedjétek szabadjára a lovakat! – Hat halottunk van, még a két szklavin! – Csak a sebesülteket hozzátok Reptila feléjük futott. A többieknek, sikerült ebből a mészárszékből kimenekülnie egy jobbra letérő négy hun lovas vágtatott el viharozva, hogy befogják az oly nehezen szerzett harci lovaikat. Csatalok, járbakok halotta, mint füttyentettek, és kiáltották utánuk a harcosok, De a nyomás nem enyhült, a hunok előző szokásukhoz híven, lankadatlan most a pajzsaikat vették célba – Nem az életünk kell! Üvöltötte Ardila, csak védekezzetek!.- Én fogom megszámolni minden drunhtinonds tegezében a nyílveszőket, kiabálta fenyegetően Ushdibad – akinek egy is hiányzik Jézusra én döföm át! – Senki se íjazzon! -.Álldi! –Álldi! Kiabálták feléjük a hunok -. Höllére ha értem, mit mondanak,- Ikim? Kérdezte Reptila, az lihegve rázta, megrémült arckifejezésű véres fejét. – Alldi Alldi kiáltották a hunok, és a pajzsaik mögé bújt hansa elé álltak. Elébük vágtatott egy harcos – Atámákan én vagyok! – Ő Mordzsvernák a háta mögé álló tisztjére mutatott. – Álljatok! Felharsant Reptila vezénylő parancsa – Na látjátok, tárgyalni akartok, hogy höllébe veletek, csettintett nyelvével, és csóválta gúnyosan a fejét Ushdibad, ellenfele nyergén és szíjain megcsillanó arany sas díszítéséitől elámulva. – Na itt vagyok állt ki bátran a hun elé, köszönés képen magasra emelte jobb kezét, olyan arckifejezéssel hogy mit akarnának tőle,- Salve! De a hunokra ez semmiféle hatással nem volt, szikrázó szemekkel, dühös arckifejezéssel, furcsa erőszakos hanggal beszéltek, köpködtek feléje. – Hol kilavus? – Kilavus? – Az arbáitok, a málha? Tudomására adták, ha nincs kilavus, akkor, kezeikkel jelezték, hogy elvágják a torkukat. – Illesz! – Illesz nid áz – nisán ni áz án mutatták a jelírásos követ, és a mélyen fölbe szúrt kopját, attól van mezrájukat, gyors beszéddel kiejtet, hörgő susogó szisszenő dühös hangokat hallatva..- Ikim hogy hívják a császárukat? Kérdezte, hátra sem fordulva, egy kényszeredett, nyugodt mosollyal az arcán, Ushdibad – Mond hogy Hoda Kódaly, vagy Modály uram.- Hallottam az attma, és Modályt is – Én solangnak értettem,- igen, igen, ezt mondták a szklavinok. A hunt elöntötte a méreg, kililult az arca. Olyan torokhanggal fejezte ki mérgét, mint mikor valakit ledöfne, odalovagolt Ushdibad mellé, fenyegetően mutatta a kezében markolászott, szép finom bőrből fonott korbácsát, szemeiből sugárzott vágya, hogy végigcsapna Ushdibadon, mint az álla előtt, felemelte ostorát. – Hiii hiii de elverné vele a gepidát
1Drunhtinonds- hivatásos katonák 2 Csatalok a húsztagú török odzs harci egység 3 csatalt alkalmazott csa tár kal vértes támadó lovas.3.Jamak járó gyalog bakos a lovak kikötésénél segítkeztek. 4.Alldi mong, Itt áll, állj..5.Atámak án ló száj ék élén atmán hatmán 6 Kilavus –kalóz kal illást visz 7 Attmas atmadzsadzs- sas jelvényes hatalmas tollas karmos. 8 Kodály mongol Isten Sven Hedin vagy a Modálya.a Mar Har Gar (Gavo) hatalmas, szent, villám égben üllő hangja, fénye Isten( hartang sertang ilydirm, szóll lang, villámot, arhangaj eget, szenthangot jelent.. Moldahula moldaija Moldavia. A sol atma modalya vagy kodalya lehettek a papok samodálok sakallok, ag ak sakallok (Ag szakáll) (Swen Hedin), énekeik a szól atma szólama (szólam szólak) .A mongol govo amulett és Kodály tisztelete miatt, lehetséges ők voltak a feketék, a gavó, a savó szemű is sötétkéket jelent (So ovo madár mongol). A fehérek törökök Modalya Istentisztelők lehettek, fehér és kék színű ruházatú, vagy csak kék ruházatú, zord mordály ember arcú, papjaik előtt.
– Csatala jerr vissza – Csatala! Valaki a hun háta mögött az éppen lovaikkal visszatérő hunt hívta.- Kaza itt kaza mutatta a hun – elftalita kaza – Illesz kaza, tora, gölbe lika, hun köj, korbácsát, fogó kezével, verte a mellét,- eftsvelemek mutatott a többi szemeiket hunyorító támadásra kész hun felé. Döfszvercsin és elvágjuk a torkotokat, mutatta. Usdibadnak a hun egy gyors dühös karmozdulattal behatárolta azt az ő által ellenőrzött se vége, se eleje határvéget, – csak ezt mutathatja. Ushdibad, mozdulatlan, pimasz arckifejezéssel állt a harcos előtt. Annyit még megértett hogy eftsvelemeknek nevezte a könnyű lovasait -. Rendezzétek soraitokat parancsolta, mint látta hogy a hun visszavonult hogy sorsukról tárgyaljanak. – Pajzsaitokat tegyétek le, pajzsok nélkül megyünk tovább, szólt hátrafelé, megmutattuk, kik vagyunk, egy és máshoz is értünk!- Nem harcolunk velük! – Igazad van kindins Reptila úgy látszott beletörődött sorsába, – na nem hallottátok! Förmedt elbizonytalanodott embereire,- már rég megölhettek volna, már rég. A hunok csodálkozó arckifejezéssel bámulták, de egyébként, mint észlelte, csak Atamákán, és mordzsver parancsát várták, hogy azonnal lenyilazzák őt. Az ég sas lovasait, csak a reiksek érdekelték.
1 Modalya valóssága nem kizárt, ha figyelembe vesszük II Otto cseh király, is említést tesz a magyar király embertelen embereiről, a kunokról, a székely román besenyő együttélésről,
Siculorum quoque et Valachorum, Bezzenninorum. Az együtt élés egyik bizonyítéka
Batu kán, hadjárata után visszamaradt, Moldova elnevezés a Modalyások országa. Ma Moldávia. Mircsea,(Mar dzar ulján) havasalföldi ( 1241 előtt Kunok által sűrűn lakott terület volt a Duna és a Déli Kárpátok között ) román fejedelem Zsigmond magyar király szövetségese neve is Mirdzát jelenthetett. A román nyelvben gyakori mongol török szavak, gata fata lásd gata fata omfigonokat, lányfalukat, (ugyanúgy a magyar Kunágota kun gata fata omfigon Bulgár gata kata omfiagon), vagy incaltaminte lábbeliket jelent in calhang csizmában, a lovas birkabőre, vagy szőre, bundája kal us kalucsnija. Kál, lovat jelent. Gyakori a Birsan Mirsan Ursan személynév (Felrúházott bojtos) vagy Maruja Marguarullján vagy Gruja Gvuarujja személynevek, az ák (ac) rom ék tű, Tar us(üs) kal (Tűk üs) (Az us kál) Jarmaroc piac, gyalog bakos stb. 2, Rak mong fa. Csár föld sár sárga, tora torony favázas hegyes sátor gölbe girta jurta körsátor. 3 lik buja lik sátor lika bejárat vagy sátor lyuk hely, köj falú 4 Atamakán hatman katonai támadó lovas éket vezető. Műszellemek, tör. Műszellemek, deftszvellemek, könnyű lovasság. Helyes Maszudi Bagdadi geográfus (932, 920, 944) feljegyzése, a badzsgird besenyő, bar odzs dzvertarost ( self- deft er dar-fegyvertár) erős kardverő bat zászlós páncélos verő ( Bat (tár) ukán) (Bat (tár) ik us bad ik piros bojtos) páncélost, (tar dar mongol kovácsot) jelent az az gyar dzsgir gyzsard, gard, gyalogos kardost is jelenthetett. NU.K,R.DA an vagy in us kal fszver( lásd a fejsze szót), var ija dar az unkarida unkarija (magyart),( us szent zászlós bojtos lovas fegyveres kardos, íjas vagy villám taros páncélost jelent), unkarida lovas szent zászlós bojtos kardos, íjas páncélos harcos. W, N.D, R bulgár balulán dzvar gvarosok fegyveresek. Vörös üllőtől, villámtól, bojtos felhatalmazott.lásd (Asparuhan, bolgár fejedelem nevét,) a bal ullan ak ik élén (paruhan) (us pa ( bat bad) (Usbad) han ik (ispahik). Spahi török lovasok, vörös szent zászlós (bojtos)- magyar,( us bad bat ik) – mongol török, nagy villámüllőt képviselő ék vagy elől lovagló él támadó szent harcosok lovasok. Az ulufecsi török ulufegyverest gyalogos kardost, tisztségjelet viselő gyalogló kardost fegyveres. Innen a magyar vándor, nándor, a (gyalog magy) gyar dar kard kardot jelent buldgydzsar (bad bat ullanjandzsar) (Batonya város ma.o) szent vörös bojtos villám kardos (Handzár kard török). 5. (Ovo gavo mongol amulett). Harbarhan bálvány, kis Isten (mongol) A gepida teut hun együttlét miatt, a szerző tudatosan egy hunkor utáni hun tisztségnevet használ, gepida főszereplője személyneveként (Ushdibad) (ha nem gepidának ajándékozot alán tisztségnév)Lásd Gepida-Alán szomszédságot.
Gyors határozott mozdulataikból, villámló pillantásaikból, levonva következtetéseit, Ushdibad meg volt győződve afelől, hogy csak egy hajszálon múlik az életük. A hun még egyszer visszalovagolt hozza – Uspain mutatott magára Atamakan – én még Ushdibad – Atman, keresztelte el őt azonnal Uspain – Én a hun kindinsel szeretnék találkozni, mondta neki- kindinsel érted! Uspain erőlködött hogy megértse. Végre Ushdibad kibökött egy szót, véletlenül kundunst mondott, Uspain felkiáltott, – Hánt vagy Khánt! Kiáltotta, – Baajjaan, Arkhaan, az égre mutatott – Kilavus, én Kilavus ismételte szavait – én még reiks kindins – ahá kindins.- Hé és füttyentet Mordzsvernak az erős kardúnak, indulhattok! – Ez itt ovo mutatta büszkén Uspain, kardszíján, borostyánkő díszét, váratlan a nyakában csüngő kődarabhoz ovóhoz, kapott, – ott fent mutatott alázatos arccal az ég felé hangájában ott él Khodai, és Modalya, ez ovo, Harb Barkhán, azért nehogy agyoncsapjon az yjldirim, tette hozzá. – Har emelte az ég felé a kardját. Modály szakkur, szakkladi. Ushbad, mint az imádkozó keresztényeknél látott, alázatos arccal hallgatta végig, a paganus istentiszteletét, a háta mögé álló Reptilával, Úgy beszél, mintha félne Istenétől, de ha félt, sehogy sem értette hogy, ez a Harag, vagy miféle, miért engedi a hivőit, ha nem hitetlenek, hogy ennyi embert leöldössenek. – Látod azzal a kő amulettel, vagy borostyánkővel védekeznek ellene – Ha az ovo a nyakukban csüng, nem kell, hogy vezekelniük – Machteigs ne feledd, Hán Kán itt a király, majdnem mind elpusztultunk, mire ezt megtudtuk, a kilavus pedig azt jelentheti, hogy ő fog vezetni minket,.végre fellélegezhetünk, mondta Reptila.- Na ajdé ajdé kiáltották feléjük a hunok.– Utánuk, parancsolta, vette át bátorító hangon a vezetést Ardila. – A Höllebe, a pokolban égjenek el csontjaitok, embereimért, a lovaimért csúnya rusnya Zwergenek! – O Wotán küld hozzánk Walit, hogy támasszam fel holtjainkat, elepték testüket a legyek, – Uram testüket estig, széttépik a vadállatok! – Jer Jézus, tehetetlenségébenül és kétségbeesetten huzigálta nyakában csüngő monogramját,- támadj fel! – Mi lesz velük húsvétig uram!- Tudod, ahogy mondtad, a zokogástól elfulladt a hangja – könnyeim képezik eledelemet, italomat, szipogta,- végtelen szeretetedből vedd fel emberi testedet, te sem vasat, sem tűzet, nem használsz sebeink gyógyításához,- szolgád a papan, így mondta mikor megkeresztelt, könnyes szemekkel fordult vissza az úton. – Gyógyítsad meg sebeinket, és ne feled Wotan, téged kérlek, hogy még ma riesenné varázsolj, hogy mind agyontapossam az ördögfajzatokat, szitkozódott, átkozódott -– Uspain! – Uspain! Kiáltott a hun után,- mi lesz a holtainkkal? -Mi lesz? Kérdezte könnyes szemekkel, elkeseredetten, térdre roskadt a holtestek mellé. Mindenki Uspahint figyelte, de az csak hümmögött, megugratta lovát és tovább indult. – Valaki egy psalmont dallamát kezdte dúdolni nem tudta gót szövegét. Triopstilának kinek nagyon jó hangja volt, és a papan körül segédkezett, forgolódott, megtanulta a pap által hozott gót pap, Vulfilának a fordítását, tiszta hangon, folytatta az éneket. Még Ushdibad szemei is könnybe lábadtak olyan szépen énekelt. Mindenki Szipogva, akadozva próbált énekelni,- Hallgassatok már kiáltott Reptila,- hagyjátok csak Triopstilát, amint az a sok rossz akadozó hangot, meghallotta. Látszólag a hunokat nem érdekelte az éneklés, de lelassultak, hogy ők is hallgatózzanak. Egy a határ felé baktató könnyű deftsvelem lovascsapat bámulta irigykedve a kis hansa siponjosait, kiserő eftveleket. Megvető pillantásokat vetettek a gepidákra, közelebb lovagoltak hogy jobban megnézhessék őket.
1 Hán kis fejedelem, Kán nagyfejedelem Har ilulljáng Guar Goar(govo) Kar ilulljáng Szent fényes villámon üllő és nagy hatalmas erős sötét villámon üllő 2 Wali gót a gyógyítás Istene, 3 Zwergenek mitológiai kis törpék 4 Riesen mitológiai óriások. 5 Papan gót pap 6 Vulfila a Pannóniai Szent Jeromossal majdnem egy időben az latinra, ő gót nyelvre fordította a bibliát, római görög és gót betűrendszert használt. Fordítása után a germánok a római műveltség megmentőivé váltak, mint a turáni, mint az arab népekkel szemben (Eusebius csaesareai püspök, írta le legelőször a keresztény egyház történelmét) Nagy Constantin romai császár életét is 6.Ushdibad, a sz, tudatosan hagyta meg a hun gepida együttlétet, utáni nevet!
Jó jel dicső drunhtinondsainknak, úgy bámulnak ránk, mint a rabszolgákra sziszegett Ardila. Uspain odalovagolt az egyik tisztséget viselő hunhoz, elég sokat beszélgettek, mert már jó ideje úton voltak mire Uspain, visszalovagolt eftvelesei közé. A távolban mindig elő tűnt egy pont, egy lovas, aki messziről figyelte őket .- Unatkoznak az őrszemeik, próbált volna szót Reptila Ushdibáddal, de az, gondolataiba zárkózott. Lelkiismeret furdalása miatt, menekült útitársa elől. Egy széles homokpartú folyóhoz értek hol, sűrű nyírfa ligetek közt haladtak. – Valahol nem messze eső eshet, nagyon zavaros a vize. – Reptila azon csodálkozott, hogy a homokból kiemelkedő kurgánok felett tiszta volt az ég. A teljesen lelegelt földön, csak a folyó közelében lehetett látni, bozótost és fával benőtt ligeteket. A hunok mit sem törődve velük legtermészetesebb módon, miután megitatták lovaikat, úgy lovastól, ruhástól, begázoltak a folyóba. Ushdibad csak miután a parthoz ért látta hogy a folyó árjában háromstadionnyinál is messzebbre értek túlpartra. Kijutva a fűzfák takarásából elébük terült a folyó hosszú kanyargós túlpartja. Ameddig csak a szeme ellátott, sekélyebb vizében sárga, tarka, fekete színű gulyák, tehéncsordák, szürke bivalyok, kövér, ökrök álltak a vízben, a lenyugvó nap, aranysárga fényében. Korongjának aranysárga sugarai, a víz továbbsodródó hullámain, a nedves szőrű állatok hátán csillogott, az ég halvány tükre alatt. – Nemsokára itt az este. A túl part letaposott oldala, lankalejtéssel, hosszan benyúlt a folyóba. A víz hullámai azonnal felkapták, és magával sodorták, beomló homokját. – Ha nem siettünk, minket is letaposs egy itatáshoz vonuló hairda, reggelig sem érnénk a túlpartra. – Látszik, nem csak mi vagyunk az egyedüliek, kik nem lovakkal kelnek át folyón mondta Ardilla, a part homokjára kihúzott kivágott egyenlő hosszúságú farönkök felé indult. – Elég tikkadtak, kibírják a terhet, tegyük csak reá fegyvereinket, ne veszítsük az időt! – Jó erősen kössétek meg, páncéljaitokat, ami ruha csak reá fér, de úgy, hogy el ne süllyedjenek! – Jól szíjazzátok oda! Ushdibad azonnal anyaszült meztelenre vetkőzött, és mint a Tisia és a hideg zavaros vizű Kurus folyók gyermeke, nem várta meg a többieket. Elsőnek ugrott a folyóba, sekélyebb vizű, kevésbé mély gázlókat kereste. Szerencséjére, rátalált a folyó közepén húzódó homokpadra azon végig, mellig érő vízben, ért a túlpartra. A hunoknak mintha eszébe jutottak volna még a hátuk közepébe sem kelő gepidák, csúfos megvető arckifejezéssel fordultak vissza. Egymás mögé állva lesték Ushdibadot, mint kivergődött a vízből. – Hozzászoktak a kehes beteges sovány horpadt mellű szőke sklavinokhoz gondolta. Hegei érdekelték őket. Izmai lefutását egy, egy haránt vagy ferde csúnya heg szakította meg. Mely előtt, és utána összetorlódott izomszálai, kidudorodtak, és a fényes sebei vonalára borultak úgy hogy, majdnem átszakították hegeit.
1.Hairda gulya. 2.Wrethus birkák. 3. Siponjos vérrokonság alapú katonai gót egység. 4.Girta jurta. 5. Köj, buja luk falú. 6 Ener nők mong 7 gata, fata, lány. 8 Himfiagon köj, himik lányok lányfalú.leányágon 9Ba iljj us az ik, ak, élén magas katonai tisztségnév ullján. (Bajezid) Ba nagy vöröst ilj yldirim villám us szőr szent bojtos zászlós vértes. Villámot helyettesítő kis han, vagy piros bojtos lándzsás az élen, Seif Gvuar, oft, eft, deft, döft kardos Faisz, Olbajsz Bajus ( Bajezid) az ik Guarus kardos hán Kurszán kardos hatalmas szent villám bojtos szőrű lófarkas, kardos, lándzsás az élen, az arkhán ujjurus, vagy baulján balambár, hun hadvezéreik lehettek. a Bar, Mar, vagy Kur, nagy erős hatalmas us si pa (bad bat) (an ik ak) hik spahik török magyar (usdi ) mongol batik vörös zászlós verő támadó ik ák ék élén (Batukán) Barsan, Marsan, Kursan, Ushdibad- Bat Kusik, Basik hun tisztség név.Hadsereg hadtest
10 Reisek hajós bojtos kapitány (Révész magyar)Lásd Partiszkon Szeged, ( jelentése mar bar erős hatalmas páncélos bojtos hajós vezér
Szemmel láthatóan zavarta a hunokat az ágyékából csüngő vastag és telt nagy hímtagja,- Révesz, re iszik halotta a hunokat egymással beszélni miközben, elismerő fej bólogatások közt, bámulták hegeit. Semmi kétsége nem volt afelől hogy halálraítélteknek számítottak.
Usdhibad futó lendületből, fejjel előre ugrott vissza a hideg vízbe, nagy karcsapásokkal sietet, hogy segítsen a félig vízbe merült nehéz farönkök kihúzásában. Túlkésőn vették észre, hogy a nagy kapkodásban, teljesen eláztak a ruháik. Csak tiszteletadása jelképeként, vette fel, nedves ruháit, egyébként jobban érezte magát meztelenül. Ahogy felért a dombra, a nap utolsó fényében a végtelenségekig terjedő méneseket, wrethusokat, hairdákat látott. A hideg vizű folyó parti ködjén keresztül, fényeket is látott, a biztos melegséget jelentő tűzhelyek, egyenként kezdtek kigyulladni, fehér füstjük, kanyargó csíkokat húzott az ég aljára. – Szerencse hogy ettünk! – Lehet utoljára! Különös kis kör alakú bőrökkel borított sátrak kezdtek kiemelkedni a tájból. Ushdibad nem tudta közelebbről megtekinteni, az érdekes alakú hármas négyes, egymás mellé felhúzott sátorkunyhókat, mert a hunok, széles ívben, szántszándékosan elkerülték a közelségüket. Kecskék, néhány ló és egypár nagytőgyű fejes tehén legelészet kikötve, a sátrak előtt. A fejő nők majdnem bokáig érő, színes ruhákat viseltek. Az asszonyok lányok lábainál meztelen vagy alig felöltözött gyerekek lábatlankodtak, vagy segítettek a tej hordásában. Nagy fekete besimított edényekben tárolták a tejet. .Üstök gőzölögtek a tüzek felett, a folyó partjáról hozott fák sok helyen szanaszét hevertek a sátrak körüli száraz trágyában. Halotta a mellettük lovagoló hunoktól jurtáknak girtáknak nevezték sátraik. Többször elhangzott a félelemmel kiejtett üdzs, Basik, Kusik,neve. Tiszteik sátra lehetett gondolta, ilyenkor egymásnak, az elvágott nyakukat mutatták. Füttyentettek, nyakukat nyújtogatták, gataofigonok sátraiból kilépő, lányok felé! Babajtól már hallott, a lányfalukról. Egymást ugratva nevetek, sértődötten tagadták a ciciket, Aran tujákat lányok nevein sóhajtoztak. Sokszor hallotta a gölbedísz szót. Áradozó, vagy szemérmesen szégyellős elpiruló arcaikról, nem volt nehéz kitalálnia, hogy a cicik virágnevek, vagy Arantujáak, Saranaldnipek, amelyek annyira, érdeklik izgatják őket, csakis eladós lányok lehetnek, a gutal, vagy gata omfigonokban. Egy – egy törzs területét jelölhették, az illesszel, ha ezt az összefolyó véget nem érő, egymástól nagy távolságra levő kerek és hegyes sátorokból álló világot, annak lehetetett nevezni. Ahogy áthaladtak egy kiszáradt folyó hordalék kúpján, a túl oldalán is tovább lehetett látni, az egymástól távol, vagy közelebb, álló sátrakból álló rengeteg, nyugodt békés világát. Ahogy a hold kibukott a felhőkből, az esti nyugodt csendben, sugarai hirtelen kivilágították, a pihenő hun harcosok sátraiknak végét nem érő, szélben megfeszülő hullámát.
1.Cicik,virágok mongol. 2.Arantuja aranyfénye mong, fújjad hogy, fényesebb legyen a tűz. 3. menid menidve menyecske menyecském nid szem mong nidus vécsár vésd a sárba törö vásár, menidus szemem pilléje gölbe nid us gyűrű szem szőrméje vagy gyűrű dísze őlgyész hőgyész ( gyűrű dísz) (gölbfver us dar in áz) almász mongol ékszer Saran gölbe nyide a hold gyűrű szeme magyarul Sarold, mennyét prémekkel vásárolták feleségeiket, vagy ékszerrel, gyűrűvel, öl disz áldi mennyétet is jelentett 4.Ener mong nők 5. Dzlep slepp dzsölöpösök, cölöpös cövekes amihez a lovakat kikötötték alja népség ma. 5 Jamak török gyalog bak cövek kikötéshez ak hegyes török 6.Ekszündzik egy török harci egységben odzban három eszkiles volt ez kil an fegyver dzöfver, eft, deft ver íjas kardos lovas in ák az hegyében támadó ékben. Később gvuar mar gyuar nagy erős kardú fegyverű magyar 7 Obulus a túlvilágra kísérő pénz, amit a halott szájába tettek. 8 Harjis a nagy hadsereg 9 Vosar török fuvaros. Ajgyé hajde aj dgyver gyere kardos fegyveres Haj am kál hamal tör teherhordó, gyere a ló orrához, szájához, hord gyvár hord a fegyvert fegyverhordó alja népség.10 Frauja nagy úr.11 Árba mongol szekér
.
Slepesek jamakok hosszú sora, kísérte az alvók, harci lovait, a pihenő helyeik felé. Az alig pislákoló tűzhelyek körül az eskündzik egymást felválva őrködtek az éjszaka felett. – Teljesen felvonult a hun harjis kindinsem, hüledezett Ardila. – Készen állnak, már holnaptól rárohanhatnak a gótokra! Wotanra több mint harminc, légiónyi van belőlük, de még hányan lehetnek?- Ha lett volna több eszünk, erre se jövünk, mit keresünk mi itt, mikor már rég, kitört a háború – Csak nem azért jöttünk hogy a gótokat sajnáljuk, valaki a hátuk mögött szidta a gótokat – Csak nekik köszönhetjük ezt a háborút, fogd be, kiáltotta Ardila, a földjeinket is elveszik! Csak egy dolog vigasztal Uram, olyan szegény vagyok, hogy otthon sem kaptam volna útravalóra obulust. Jól jegyezzétek meg otthon, is ugyanaz a sors várna ránk – Olyan éhes vagyok, hogy most holtan is szétrágnám, azt az obulust machteigs, mondta neki Reptila Csendben és észrevétlen mellettük sötéttelő árnyak hordták szamarak és lovak hátara a málhát. Vozarok húztak arbákkal az út szélére, jamakokkal rakatták ki, azt sok üst alá való fát, és száraz trágyát. Erdőt sejtettek a közelben. Velük szemben egy lovas csapat állította meg Uspain defszvelemeit. Előrelátóan Ushdibad is leállította a siponjost. A hunok egymással is hangosan morogtak, sziszegtek. Amint idegesen csörögtették lovaik zabláját és kardjaikat, előre és hátra léptették lovaikat, türelmetlenül kerülgették egymást, le sem véve szemüket a gótokról – Azért vannak ilyen sokan, jegyezte meg csúfos kedvében Reptila, mert, hegyes fejükkel, sokkal gyorsabban bújnak ki anyjukból. Na végre! Ajgyi ajdy halották a gepidák rikkantani az újonnan érkezeteket, kíváncsian lovaikkal, apró léptekkel közeledtek feléjük. Ushdibad elégedetten vette tudomásul, hogy a csúfolódó kuncogások is megszűntek egy pillanat alatt. A jövevények sokkal határozottabb arca óvatosságra intette. Aranyhímezésekkel díszített, finom puha őzbőrből készült mellényük úja felkarjuk közepéig vagy csak válluk alá ért, bő ujjú ingeket viseltek. – Ezek a fraujáik! Kendővel tekerték körbe ingűk bő újait a csuklóik felett, hogy ne lógjon bele, és zavarja íjazásban a végük. – Gazdagok lehetnek, ha a mellényüket is, aranyszállal font bőrgombok, fogják össze. – Höllére mibe dugják ezek lábukat, – Hallgassatok már! Bőr, selyem, vagy gyapjúnadrágjuk, csak bokáig, vagy a lábszár közepéig ért, finom puha bőr csizmákban lovagoltak. Tátott szemmel bámulta a holdfényében is jól látható, a világ összes virágjainak mintázatát az ingükön, valamint a fejüken hordott, felhajtott szélű, lekerekített, bőr vagy nemez, kalpagukon. Egyeseknél az apró mintázatok teljesen beborították nyergüket, csizmájukat. Az volt a benyomása hogy nyergeik, arany sasai, a hold megcsillanó fényében, széttárt szárnyakkal, szállnak feléje. Finom de erős derékkendővel, tekerték körül ezüstcsatos derékszíjaik felett a derekukat, tegezeiket és íj tokjaikat is vele rögzítették a hasukhoz. – Egyenesen a hansa közepébe tartottak. Mielőtt Ushdibad és Reptila magához tért volna, egymás mellett kettesével lovagolva, szakszerűen szétválasztották, szétnyomták, az egész a siponjost. – A maistansok vagy kindinsük kölkei lehetnek, üvöltötte Reptila.Usdibad feléje rohant, de a következő pillanatban már a feje felett csattant a hun karikás ostora. A szíja nyakán, és a hátán hasította végig a bőrét. – Hinzirek! – Hamrák! Kalbakok! Vigyázatok a szemeitekre üvöltötte fájdalommal eltorzult arccal Ushdibad, a földön hemperegve, a csattanó suhogó ostorcsapások alatt. Vigyáznia kellett, ha eltakarja teljesen a szemeit, agyontapossák a lovak. Uspain becsületére, senki se nyúljon a kardjához! Meghagyta fegyvereinket. Elfojtótt nyögések, sziszegéssé hallatszottak -.Höllébe, Uspainnal!
1 Hölle az alvilág Istene 2.Kalhang mong csizma 2 Majagoja kalpagolya kalpetje kalapja fejfedője 3 .Umdhul mongol nadrág bukangalula gakula kalbungula kal gal ló buksz mong fenék hula mong láb bugula byugyuja bugyi 3 Felcsul mong sál kendő 4.Maistansok nagyok.5 Hinzir disznók 7,Hamrák orr él orrhegy, kutya a lót vezeti az élén. 8 Kalbak lóbak vezeti húzza a lovat, elől halad kutya név
Hangoskodása miatt, vagy hárman csattogtatták a hátán, karján, lábszárán ott ahol érték, nehéz korbácsukat. A hunok nem kegyetlenségből, szórakozási vágyból, hanem az isten tudja, mi okozta gyűlölet miatt, verték őket Ushdibad többször hallotta a gótokat említeni. – Vannak véráldozataik, összementek a tervingi gótokkal kiáltotta! – Nem vagyunk gótok! Gótoknak néznek minket! Dühösen felállt – én gepida vagyok, kiáltotta hangosan – Nem gót rázta a fejét – Höllére ha miattuk vernek el! Egy ügyes bukfencet vetett kitért, és elfutott támadója elől. Kötélhurkot hajítottak rá, és befogták. Egy rántással lekapta magáról, de nem volt túl gyors, a kötél megrándult és a csuklójára tekeredett. Nagy súlya miatt a ló lelassult és hasa lett a húrnak. Csak egyet tehetett, nehogy leszakadjon a karja. Megfeszült és mielőtt a ló nekiiramodna, teljes erejéből megrántotta a kőtelet A nyeregben ülő hun ezt nem észlelte, a ló szügyéhez és nyakához rögzítetett nyerge nagyot rándított a ló nyakán és hámszíja fájdalmasan belevésődött a húsába. Felbokrosodott és a két hátsó lábára állt. Egy lélegzetvételnyi időhöz sem juthatott, gyorsan megtalálták a hunok ostorcsapásai. Egy utolsó erőfeszítéssel, sikerült letekernie csuklójáról a kötelet, eldobta a hurkot, minden erejét belevetette, egy ugrással a mellette heverésző siponjosok közé, vette hasra magát. Reptilát vonszolta körben, diadal ittasan az egyik hun. Embereinek sikerült egy helyben összekuporodniuk, egymáshoz bújtan, tudtak csak jobban védekezni Ushdibad felugrott mindenre elszántan felemelt kézzel közeledet az eszméletét vesztett Reptilát vonzó hun lovashoz, hogy az útját állta – engem!- Engem köss a lovadhoz! Kiáltotta dühösen – itt van, itt, keresztezte és magasra emelte csuklóját. Az megállt, megvető gyűlölettel teli arckifejezéssel dobta lábai elé, a nyeregkapájához kötött kötélvéget. Elengedte, Reptilát Örült hogy magához tért, mire melléje térdepelt- Höllére, rebegte vérző arccal Reptila – addig nem megyek hozzád, amíg nem kapok el egy ilyen Zwergent a kardvégemre. Még nem volt teljesen magánál. – Megérdemeljük gazdám! Sírva beszélt, Sesát jól elverhették, csurom vér volt, teljesen szétszakították köntösét, melyet már csak az öve tartott össze. – Csendben légy Sesa! Uspain egy egyszerű fejbólintással intett feléjük hogy vége.. Reptilát ketten kellett hogy fogják, nagy nehezen magához tért és lábra állt. Az idegesen fel alá lovagoló jövevény hunok előtt vonszolták magukat tovább.
1 atma, atmadzsadzs, atmas, hatalmas sas tollas karmos jelvényű. 2. Kodály sakkur sakladi Isten áldj, és tarts meg minket. Sol am ak kur köj, sol am ak aldi. ( Modály sol am ald szol száj, ald, sajnáld, szánd. Sol am, szol száj falunak, számkoly, (kur ula), (szándál mong zsámoly) számoly, tartsad számon a dzámit sámlit a körben, számít (dzsámi török közösség.) falú hivőit tartsad ősze körben) Modály (Moldova ország ) (Sajnáld számoly). Szolamat Szolakul. Nem szerethették Modályt lásd mordály ember vagy a román nyelvben visszamaradt mort ( Mortul a halot.) (Mar tar ulla) jelent.Har guar hóhér vagy kal har ulla calaul román hohér. 2 Baulljang villámon üllő hangja, ba, piros villáma fénye felruházott, helyettesítő bat bar us baulján bal bojtos am bat bar Arkhan, idegen kóbor (arkhari vadkecske) ( tar, har szent Horka villámülő hangja a kisebbik kóbor fejedelem. A harbarhang a helyettesítő kis Isten, a bálvány 3 Sipahik spahik szent bojtos zászlós lófarkas lovas ék él 4. Harjis gót hadsereg .5 Gülbe, gölbe aran. arany gyűrű nidus szempillája aranygyűszű dísz gyűrű Az eft tar kil ullan Mardzvar il eft aft kil ullan Attila (Zászlós vértes Bat tar il ija Villámon üllő Isten villám kardja) szent magas rangú harcos Mardzák,vagy Bardzsák (Borsak) dzák dursac lat nem san hanem pa bar ullján.(Lándzás nagy kardos páncélos villám lovas .
Ushdibadot úgy látszik külön megtiszteltetésben, részesítik. .A Reptilát elengedő hun hozzá lovagolt, tetőtől talpig megvetően végig mérte őt – Atmas! Kihúzott tegezéből egy nyílveszőt ,atmadzsadzs kiáltotta, Modály Sakkur, Sakladi az ég felé nyújtotta a nyílveszőt, utána nyergéből hozzáhajolt, és kezébe adta, a hosszú, három élű, hegyes sastollas nyílveszőt. Dühösen fujtatott, hogy az Istene nem engedte megölni a gyűlölt embert. – Sügyver! Kiáltotta Uspain az ellovagoló hunok után. – Menjetek! Ushdibad tudta hogy nem miattuk haragszik a hunokra, más okokat is sejtett. Urujus! Rázta az öklét, szavaiból megértette, hogy egy másik frauja, vagy hatalmasság piros szőrű lovasaival szűrte össze a levet, ki miatt az Arkhán nem fogadhatta el, a rómaiak gűlbarannidiszét, egy gyűrűről beszélt, az ujján mutatta a helyét, hogy az ujurus miatt, valami oknál fogva nem fogadhatták el a romaiak, oly gyakran osztogatott, győzelmi aranygyűrűjét. Hatalmi harc lehet közöttük, azonnal megértette, hogy az ujurus lovasai támadtak meg az embereit, az ispaihuák a másik fejedelem vörös lándzsásai, szent villám harcosai voltak .- Te is hallottad Reptila, – Sohasem tudtam alánul, válaszolta szomorúan Reptila – Ushdibad ujjongott,- úgy veszekszenek egymással, mint mi a frauják-al! .- Nem szeretik a rómaiakat,- Nem mindegy neked kindins ha ezek vagy amazok döfik majd beléd a tőrt. –Ez már egy igazi háború. Reptila, a fájdalomtól hirtelen elhallgatott, csak egy kis idő után folytatta,- végünk, ezt e véres szomjas harjist, már senki sem állíthatja le!
VII fejezet
Szinte megállt a hűvös esti szél a parázsló tűzhelyek rézüstjei felett, köréjük gyűlt e furcsa sátor világ népének apraja nagyja. Ushdibadnak az éhségtől hirtelen összerándult a gyomra, a fűszerekben főzött birka, és marhahúsillatától. A hunok elégedetten jóllakottan beszélgettek egymással, vagy szundítottak szőrös bőreiken. Nyergükhöz támaszkodtak hátaikkal Sátoraik körül, bakokhoz kötött lovaikon kívül, cölöpökhöz kötött magányos fejős teheneket, kecskéket, juhokat, tartottak. A hunok többször kimentek megnézni, ellenőrizni kőteleiket. Térdig érő bundát viselő nők sürögtek, ezüstüstjeik körül, örömmel kínálták, bocsárokban besimított fekete agyag edényeikben, pohárhoz hasonló dombáikban, fatálaikon, az ételeket. Az esti vacsora lehetett a nap legfontosabb eseménye. Véres, poros, szakadt ruháikban, a folyó hordalék kúpján vánszorogtak tovább. Elkerülhetetlen a közelben, felhúzott sátorok előtt, a falú közepén haladták át. Keserűsége átfutott testén, és fáradságával lábaiban nehezedett, nehezékként vonszolta bánatát. A hóna alatt kellett fogni és támogatni, az rogyadozó, Reptilát, nem volt teljesen magánál,- Holnapra semmi bajom, elmúlik, nyugtatta, savanyú mosollyal Ushdibadot, – ütések, bordáira, térdeire, panaszkodott, nehezen kapkodta, szedte a levegőt, minden légvételnél fájdalomtól eltorzult arccal szidta a hunokat. Az esti szél, hűvös tószagot, mocsár illatot csapott az arcába. . Minden szippantásnál a rothadó mocsár, tehéntrágya friss illatával keveredve, került be tüdejébe. Megjelentek a nemezzel, színes mintázatú gyapjú pokrócokkal, faháncsokkal, állatbőrökkel borított sátrak, fiatal kíváncsi, asszony népe is.. Egyre több, bokáig érő, piros, sárga, kék, aranyozott mintás ruházatú nő, bújt ki, a sátrakból. Selyemkendőjük felett, első látásra is szép, diadémmák díszelegtek, – Ezek a szépek a hun vezérek feleségeik, vagy a lányaik lehetnek, Ushdibad csak azon csodálkozott, hogy még sohasem hallotta Reptilát a nőkről beszélni. Időnként kitekintett egy-egy, idősebb nő is. Az öreg asszonyok, általában orsójukkal a kezeikben álltak ki a sátor elé. Csíkba font hosszú hajaikban, viselték a kétoldalú ezüstfésűket, sokuknak a haja színes rongycsíkokkal, aranyszálakkal volt befonva, nem az ő divatjuk volt a selyemkendő és a diadémmás dísz. Korukhoz megfelelően inkább hosszú, puha báránybőr bundát viseltek. Selyem inget is látott, ha, leengedték derekaikra a bundát vagy, köntösük ujját. Ahogyan kiültek réz és ezüst üstjeik köré, fújtatókkal izzították tűzét a körkörösen, gondosan egymásra helyezett nyergek, szíjazatok, körén belül. Az öregek, zsámolyokon ültek. – Kindins nyögte Reptila, nem sok jó jövőt jósolok a gótoknak, nehezére esett minden szó, felnyögött, mutatni szerette volna Ushdibadnak a legelőket, a sátrakat. – Nem oly rég húzhatták fel sátraik,.., winjáik sincsenek lelegelve, nyögte – úton vannak családjaik, követik a harcosok táborát, ez biztos győzelemnek a jele. – Alábecsülik a gótokat, jegyezte meg Ushdibad, – Ez nem a mi háborúnk, csak beleavatkoztunk, folytatta Reptila. – Sok jó légióst, ismerek a gótok között is. Nem hinném, hogy a hunok olyan könnyen, egyhamar elbánnának velük! – Höllébe a háborúval tribunus, nézd, milyen sokan vannak. Reptila megállt,- nem lesz egyhamar béke, költözködnek, hazát, földet keresnek. – Istenemre Reptila, annyian vannak, hogy minket is el fognak majd zavarni, földjeinkről.
Amak, török- cölöp, ék. 2Oma, mongol – tej, omlós tehén magyar. 3 Hur mongol- tehén. 4 Kek-Mek török-kecske.( Sven Hedin). 4 Khari török arkhari vadbirka- barin bárány. 5 Szándál mongol- zsámoly. 5 Winja gót- legelő. 6 Tribunus ( Bat (batik) guar ila ba, us in az, us.( zászlós vértes kardos zászlós vezető az zászlós lándzsások spahik felett) Latin? Vagy etruszk? Légiós tiszt. 7 Hölle gót a pokol uralkodója. 8 Kindins (Ak,vagy bat ik) (Batila Attila) in dar ila in az us) arkhon (Dar vagy guar (Khán) ak ula in az us) dux (dar,ula az us) Etruszk?- gepida gót fejedelem. 7 Gót germán nép a Dnyesztertől keletre vezu, vizu, vizi, ausztró, osztrogótok, vagy greutungiek, nyugatra, pedig tervingi erdőlakó gótok laktak. 8 Gepida gótokkal rokon nép, kik kimaradtak és a gótoktól az új területek újraosztását kérték szüntelen.
– Nem támadhatjuk hátba a gótokat kindins, a gepida nép, is veszélyben forog. A romai segítség csak álom kindins, álom, melynek most itt a puszták közepén van a vége. – Ha mind összefognánk, akkor sem állíthatnánk le ezt a népet!- Olyan sokan vannak hogy meg sem állnak Romáig! – Mi lesz velünk Uram, ha a hunok mind a nyakunkra jönnek! – Te vagy a hadvezérem, megnyugodhatsz, látom nincsen szükségük ránk. Hőllébe fraujainkkal, nézd, hányan vannak! – Nem miattam, de én hoztalak ide Reptila. – Életemre esküszöm! – Haza vezetlek! – Bízd rám! – Én Ushdibad ismerem fajtámat, a rómaiakat is, megjósolom, hogy senkinek sem fogsz tudni majd segíteni, a hunok mindnyájunk lelkét Modalyának, fogják küldeni, mint annak a sok lenyilazott szerencsétlennek. Halkan beszélt.- Akkor sem fognak hinni nekünk, ha majd sebeik fogják nyalogatni, a quadok, asdingok germánok, szokás szerint, megint kiröhögnek majd. – Hogy értsék meg, hogy egy új hazát kereső népnek az útjában állnak, én sem hinném, ha nem a saját szemmel látnám. Miért ölnének le a hunok mindenkit, mikor annyi rabszolga kézre lenne szükség, ah ugyan ki hinné, hogy a hunok, egytől egyig, csak az égben akarják szolgának lelküket!- Olyanok mint az alánok!
.1Qvadok, vandál asdingok, markománok a későbbi suébek, észak Pannónia határánál élő germán népfajok. 2 Alán vagy iyallám (villám lovas ijász-, (Batijilla Attila hun (bojtos vörös zászlós villám íjas lovas) a Duna és a Tisza között élő Ázsiai népfaj Tacitus az ég gyermekeinek nevezte őket. Arhangaj- mongol -ég és a so –ovo- mongol –madár, kar szent karma – atmas, atmadzsads-török,- sas, méltóság viselő. Ugyanaz pharnases- (guar in as, ez, us) (kardos a bojtos zászlós lándzsás íjas élén) görög. Ők voltak a so-oratmatok szauromaták vagy szent har-mongol, vagy ark-mongol-vad villám lovas, vagy (Pa) Us, Guar Am Ila Tar piros zászlós kardos lovasok az lovas vértesek előtt) ég gyermekei, vagy ( us pa guar am in tár az ák) zászlós kardos az vértes lándzsások élén. Az arksollánok vagy (guar az kal us, pa ila in az us) zászlós kardos piros zászlós vértes lovas, az zászlós kopjások élén roxolánok az arcaragantes és imigantes) ugyanaz nép két társadalmi rétege lehetett. Astin As tar in (vértes lándzsás felette rajta) mongol alsót jelent. A bastin, basztina, bent szülött lakost jelent( ba us az tar in az us) vagy bojtos kardos vértes, a zászlós lándzsások élén). A picenzis alán bent szülött ba pi (piros) eft dgyzseftszver gver guar in az us jelentés pigyzsenazus piros fegyveres, lándzsás zászlós bent szülött alánt. Az amhra, (ló óra) am (szája) előtt kullogó fegyverest fegyverhordót jelent. (Amicensis) szolga törzs. (Hamrak mongol kutya név). Orrék Hamal török teherhordó Komolyan kell venni Massudi arab geografus 932 ben írt feljegyzését, NU.K, R DA us, in, kal, guar, in dar, az ák (unkarida) magyarok, us in (bojtos) vagy an kal (ló) guar( döftver deftver szügyver) kard in dar(kovácsolt páncél) mong (Tar) kovács jelentése bojtos kardos lovas páncélos fegyveres az élen. (Vagy csak kovácsolt, hegyes éles lándzsa). (A mar guar dar) nagy erős kardos vértes, (magyar,) tar páncélos. A bulgár WLANDUR lehet ulu ( ulufecsi török ulufegyveres gyalogos) ba.ullán helyettesítő vezető (vörös villámüllő) fegyveres ( deftveres döftveres)vagy lásd (As (lándzsa) (paruhan) (piros villám üllő) fejedelem). Guar dar us (us szőr, bojt, mong) (bojtos vörös zászlós villám üllő kis hánt) zászlós, fegyveres páncélost jelentett. Az arcaragantes ugyanaz (har, bar, mar) szent hatalmas nagy erős bojtos guaros, fegyveres (kardos) tar, ez (nyíl) az (lándzsa) páncélos lándzsást jelent. Az im, am( száj mong) fegyveres, ló szája előtt álló, fegyverhordót, alárendelt népet, ( imigantes) az Alánok pi (us) in am guar an tar az (us) (alárendelt de zászlós kardos páncélos bojtos zászlósok voltak) mar gyuarosok nagy kardos magyarokkal, bulgárokkal rokon nép, nagykarddal harcoló íjas, páncélos lovas harcosok voltak. 3. Kodály sakkur sakkladi- áldjál tartsál meg minket (Sven Hedin) mongol istenség Modály, ugyanaz villám, ég hangú lángon üllő istenség. 4. Alku török mongol- kosár kas
Sasoknak kínálják húsukat, hogy felszálljanak lelkeikkel. – Senki sem maradhat élve mögöttük, légiós vagyok, ha mindenkit leölnek, akkor nem kell félteniük, hátra hagyott népeik! – Nem lesz, ki dolgozzon, a rómaiaknak!- De sem nekünk, sem a gótoknak. Alkukban, kopott ruházatú cselédek hordták a tűz alá, a száraz tehén trágyát. Hunyorítva, vagy gonosz vigyorral arcukon fordultak feléjük.– Ah nézd a nők minket fürkésznek, kíváncsiak! Szalmaszőke színű hajaik kék nagy szemeik, izgatta a leányzókat. Vihorásztak, vagy tátott szájjal, vállaikra vetett orsóval lesték vonulásuk. Volt olyan lány ki elfelejtkezve magáról, alaposabban megnézte a piszkos, poros, amúgy szép, arányos arcvonásukat, hosszabb lábaikat. A szigorúbb asszonyok hihetetlen arckifejezéssel, bámultak kidudorodó nemi szervüket. – Lovaknak néznek, Triopstila elnevette magát – na nyerítsen már valaki! – Csak nyerítsetek, hátha megint fűbe nyomják fejeteket, rajta fordult hátra Ardilla – Maradjatok már csendben! Hallatszott innen, onnan. – Uram! Tátotta el a száját Reptila egy-egy, a távolban, fehéren villanó, sátor, jurta körül, a felkelő nap első sugaraiban a véget nem érő kék égbolt alját teljesen ellepték, a megszámolhatatlan ménesek. Fekete egybe folyó, vagy szétváló, áradó, hullámzó, vágtató, csíkjaik ügyesen körbefolyták, az egyhelyben legelésző hairdák, birkanyájak, tehéncsordák, sárga, szürke, nagy foltjait. Hirtelen az alánok földjére, és Pannóniára gondolt – Nagyon hosszú háború lesz! – Nem a buta fraujáink tehetnek erről tribunus, hanem a rómaiak! – Valens császár felbolygatta hunok kaptárát, ez az áradat nem csak minket, de őket is elfogja majd söpreni, de mi lesz velünk? – Harcolni fogunk… és mind elpusztulunk! Elnyűtteknek látta a nőket, az amúgy irántuk semmi szánalmat kifejező sima fényes bőrű, sokuknak piros pozsgás egészséges arcukról, semmi jót nem lehetett leolvasni. Nem találta vonzónak a széltől, naptól korán megjelenő szarkalábaik. – De hamar megöregednek a mandulaszemű, feketehajú asszonyok. – A szőkéink, öregebben is szebbek. – Szemeikben, mintha különleges vágóhídi lények lennénk. Több fajtájat is szemügyre vehette. Egy fehérbőrű göndör hajú, tüzesebbnek, szemtelenebbnek tűnő hollófekete hajú szépség incselkedett volna vele. Tudta mennyit érnek, ilyen nőket szeretett, ilyenekkel gyűlt meg mindig a baja. Ahogy kereszteződtek pillantásaik, szélben kieresztett finom hajkendőik alatt, hetykén, kihívóan kifeszítették melleiket, szikrázó szemekkel állták, bőrig levetkeztető szemtelen pillantását. Nem hiányzott fejükről, a selyemkendőjükön csillogó, divatszerűen viselt drágaköves arany diadémmás dísz sem. – Hát nem egyformák, Reptila úgy beszélt, mintha most fedezte volna fel a másik nemet, a nőt. Korán hajnal, is büszkén hordták nyakaikban ficánkoló, fehér mennyét prémeiket, karcsú derekukról, csüngve eltakarták a rejtélyeket, őrző ölüket.
1. Ostara gót-tavasz istennője 2 Frigg gót.-a család angyala Wotán felesége 3 Freya a szerelem Istennője 4 nydgutala mongol- szem nyd bokája, pólyája cipője buksgutala üllő(fenék boka) a lányfalukat általában gutal omfigon lik, luk köj néven említik Kata-omfigon (14. sz. Bulgária) Fata-lány román, Nyd mongol- szem nyguta nypuka cipuka. Jelentése a fehér bókáig érő cipőt viselő lány vagy leányfalú szerző Nid mutala szemed mutasd, mutasd a bokádat . A sehir- város török nyd- mongol városi szem fehér szem vagy níp fehérnépet jelent A sehir- városi, török szó a városban harcoló legény után síró menyasszonyát is jelenthette Nyd-me ve dzír (Mongol-török) (Semmi hír) magyar zafir drágakő mely a fehér jelentése lett. 5 Atamak in mongol-támadás in- mongol- rá vagy ám mongol száj Atak otték mongol ák ék – hegye vagy éke lovas ék, ák 6 Hu cu mongol –nyak. Nya kucu nya kalu nya fata magyarszékely nyelvjárás (Kriza János) (A ló nyakának a veregetése közben mondták) Fata rom, besenyő, kun, török, lány.
– Ostarára Ushdibad! Tetszenek, hű te fekete! Kiáltotta elragadtatásában, alig kapott levegőt, áradozva beszélt. – Reptila! Ushdibad, csodálkozva állt meg,- nekem is tetszenek! Nem szerette volna elrontani barátja jó kedvét, tudta, min esett át, még mindig gyászolta, szülésben kiszenvedett, szeretett feleségét.. A papan mellett, már több mint tíz éve önmegtartóztató életet élt. – Ha tudnád, nézett ravasz arckifejezéssel barátjára, nem akarta megbántani, megállt szájában a szó, hogy a világ legszebb fejedelem asszonyait is neki hozta volna, csak ne bánkódjon. Tiszteletben tartotta gyászát. – Felvidítottad lelkemet! Sziszegett a fájdalomtól Reptila, – pirosak az ajkaid, szép a szád, ó te szép Frigg idehoztál, hogy Freyára nézzek, a pihe puha fehér, szőrmékbe bújt nagy fekete szemébe. – Szépek a mennyét bundáik, jegyezte meg Ushdibad,- tényleg szépek, tiszta hófehér színük, megbolondították Reptila szívét. Örömmel mosolygott jó kedvén. Kis termetük karcsú derekát, drágábbnál drágább kazettás, többszínű drágaköves, aranyozott, aranycsatos, vagy ezüstcsatos övek, és menyétprém fogta össze. Sokuknak testére tapadt, fényes drága virágmintás selyem köntöse. Bokáig érő fehér prémes saroknélküli cipelőjükön drágaköves csatokat viseltek. Hirtelen a szőke Aca és Amalaswintának, selymes puha bőrének az illatával telt meg, a pórtól kitikkadt szája, orra. Megrázta fejét az itteni valóságban, és elkeseredetten haladt tovább. – Híí… de szépek az asszonyaik! – A hátunk mögött hagytuk férjeiket! Egy félreérhetetlen szándékú, halk hangú szó, szállt el füle mellett – Fogd be! – Eszedbe se jusson! – Nézd nagy szömökét, engem bámul! – Ah sóhajtott egy reménykedő hang – Fogjátok már be, kiherélnek! Aggodalmaskodott hangosan, egy figyelmeztetően kesergő siponjos, Hirtelen pukkant, elfojtott nevetések, visszaszívott ujjongások, hullámoztak a soron végig. Zord tekintetű, rövid lófarkas, piros zászlós kopjás állta útjukat, At am in! Kiáltotta Ushdibad felé irányította idzáját, egy pillanat alatt, közre fogták, a nehéz pikkelypáncélos, lovaikat fürgén, ugrató lovasok. Sziszegő kurta vadul hangzó szavakat hallattak. Kidülledt ideges szemekkel támadtak rájuk. Elszánt kegyetlenségük felől Ushdibadnak, semmi kétsége sem volt. A lovasok kengyelükben ügyesen, és gyorsan felálltak, korbácsukkal, nagyokat suhintottak hátukra. Emberei védekezésképpen arcaik elé, emelték kezüket. A nehéz ütések, azonnal felhasították ruháikat, karjuk, combjuk bőrét, hosszú vércsíkokat fakasztottak testükön. – Térdre! Üvöltötte, gyorsan elhajolt, egy a feje felett csattogó ütés elől, azonnal térdre rogyott. – Térdre! Kiáltotta. – Térdre! Kiáltották és fejüket, védekezésképen, a földbe dugták. Elfojtott nyögések, sziszegések visszafojtott sírások, szitkozódások hallatszottak, a csattogó suhogó korbácsok csapásai között. – Nya Nya in Hó! – Nya kucu, hucu héjc! Kiáltották dühösen a hunok.
1 Kunduns kindins gót fejedelem 2 Ordu török mongol szálláshely, orta török horda mongol harcegység 3 Arkhán- mongol, horka –(Pa Us Guar Kal) magyar, idegent, vadat, szövetségest a turáni népek támadó nyugati ágának, a fejedelmét jelentette. 4 Ujjurus Keleti ág fejjedelme, ak pa us (Apus) (rom Nyugat) támad a fejedelem zászlója Es tár páncélos íjászok az utóvédben (Est rom Kelet) baján a második fejedelem lehetett vörös bojtos zászlós, zsámoly üllő lehet ő volt az arkhán. Az ambán- török helyettesítő az am bár-hán mongol a kisebbik a fejedelem előtt (Am) álló. Gyula és a Baján- magyar avar fejedelem nevek. A szerző véleménye szerint a thuda-török (bat ullujan in dar az us) Buda bírói szerepet töltött be a két fejedelem között, és nem volt harmadik fejedelem, az szandáljaikon zsámolyaikon üllő ad i ulljanok vagy (díván-török) kis népek fejedelmei, segítették a vezetésben, ők voltak a jarkharjaikat tartó-török mongol járó gyalogos szent kar tartók jogartartók 5 Kodály( Sven Hedin) mongol- Isten. 6 Harangoja mongol- ég 6. Zwergen gót mitologiai törpék 8. A félkarú Herú gót- háború Istene 9 Wodan gót –a gótok germánok Istene 9 Gajut gót-szekér 9 Illa an dar az us – lándzsás szőrös zászlós 9. Szögyvercsina kardal ledöf szügyver szügyen, szíven dőf( latin cor olasz cuor is turáni (guar dar, kard, kadaver hulla ) ogcsin- mongol az öl döf defter-török pl (defterdar pénzverde) de fegyvertár (fer, latin vas) (magyar) dár mongol – kovács
Ushdibad körül egyre hangosabban hallatszottak, a lovak dobbanásai, a hunok fegyverzetének zörrenő fémhangjai, lovaik fortyogása, veszélyesen egyensúlyoztak lábaikkal harcosai élete felett. Usuhdibad bátran felállt. – Öljetek meg! Kiáltotta – Hölére sohasem leszek a sklavinotok! Izmos erős mellér ütött, hangosan beszélt, hogy magára vonja a hunok figyelmét, Egyre dühösebb lett – én a kindins vagyok! A csoportból egy arany sasokkal díszített nyergű, és kantárú lovas ugratta ki lovát, azonnal feléje vágtatott, az utolsó pillanatban húzta vissza a ló kantárját, ügyesen fordította el lova farát, másképpen letaposta volna. – A kundusodhoz jöttem, érted förmedt rá – A kundunsodhoz vagy kindinsedhez én kindins kunduns. Höllére miért bántod embereimet? Széttárta két hatalmas izmos karjait- Ölj meg! – Nem fogok kegyelmet kérni. Apró ragadozó szűk szemek szúródtak szemébe, olyan arckifejezéssel, mintha ő mindezzel tisztában lenne, mielőtt leszúrná, de nem érti, hogy a halott ezt nem tudja. Két dühös lovas jelent meg a háta mögött. Ordáról beszéltek, a harkan szót többször is emlegették. Parancsoló hangon kiáltott a távolabb álló, dőjszelfemnek hogy hívjon már valakit, vezesse el innen sárlikbol, a gutal hun ofigonból az idegeneket, karmozdulataival jelezte, mert másképpen szvögyvercsina. – Svögyver! Mutatta Ushdibadnak azt a mozdulatot, amivel mellkasába döfné a tőrt, és kivágná a szívét. Farkasszemet néztek, amíg elébük lovagolt efszelleme, hogy megnyugtassa, szerencsére előporzott sietve OjBars Uspaán is. Egyáltalán nem aggódott életükért. Üzsdje, messzire előrelovagolt, és mintha nem is lennének, rég magukra hagyták a gepidákat.- Húzd meg magad kindins hallotta a fájdalomtól, suttogva beszélő Reptilát. A harcos dühösen Ojbars lábai elé döfte piros bojtos páncéltörő kopjáját. – Oh ujjurrus halotta Ojbarst- baujurus, baujjan meyetje, és kihúzta a földből. Az nidáz faragott jeleit többször is végigtapogatta – baujjan meyetje, boldogan térdre esett és hálásan megköszönte, a piros lófarkas zászlót, megcsókolta, hálát adott Modajának. Furcsa beszédük miatt, Ushdibad habár tudott alánul, sohasem értette tisztán szavukat. Modajnak, Kodálynak értette, a többször hallott istenség nevét. Ilyenkor Ojbars ovóját markába kapta, és alázatos arckifejezéssel nézett az égre, más hangnemben ejtette ki a harangoját Istenének lakhelyét még azt a sok, szakkálldit – Sohasem tanulnám meg nyelveteket, mondta halkan. – Az ujjurus, és arkhán, tisztségnevet jelent, jó lesz megjegyezni, ha életben szeretnétek maradni, szólt hátrafelé, – úgy beszélnek, mint az alánok! Hangosan beszélt hogy hallják
1Vosar (Pa us guar)-török- fuvaros (sejft, ftver pa us guar) 2 Intercisia Dunaújváros magyar ország az ott szolgált szír íjászokról tesz említést a sz. 3 Reiks gót katonai méltóság vezér alvezér. 4 Haims gót falú 5 Sklavin gót- rabszolga értsd itt szláv abridzit.(Abrodíták később jelentek meg) 6Tuva tuga mongol –teve 7 Áldi (Kal íja dar in) mongol áll (Sven-Hedin) (Pa us,íja dar in ez,) hojdé hajtani (Pa us ija dar in íja, vagy ez) 8 Csáng-Ártánd mongol-teve név. 8 Dselep török slepp, ló kikötéséhez használt dzsölöpösök cölöpösök alja népség. 9 Kurus (In kal guar az us) latin Körös folyok Románia- Magyar ország. 9 Osgar mongol -folyó ott ló mong, sáros- magyar 10 Tuar tunar mongol- vas tora dzgvuar, hegyes tőr a sz (Gvuar us – vas). 11 Döjfszver (fejsze) mü szeif ver- török döfő verő kard. 12 Nya kal ló nyak, rak fa 13-14 Tog- ez-mongol nyárfa vessző nyílvesző tegez, puzdra. 15. Műszellem török könnyű lovasság 16. Ki íjászt, lovast visz hoz- kalóz(kal az us) kinti (Kal in illa tar in az us) kilavus, bojtos lándzsás 17 Tüddzsár-török tedd földre sárra –magyar, kereskedő. Vécsár török vésd a sárba kereskedő 18 Hulla- mongol láb 18 Ojbársz döfő, bajusz tigris-mongol (Sven-Hedin) (Hun katonai tisztségnév döfő ba ija us zászlós (bajezid) a dar már vértes, yldirim illán villám helyettesítő felruházott piros bojtos zászlós) 15 Azgar a hősök paradicsoma, országa, itt volt Walhala a hősök csarnoka.
Legközelebb egy ilyen, höllezwergen fajzatnak leharapom a fejét, mondta keserűen, – vérével a számban fogok Heru lábai elé borulni, mielőtt Azgarba érnék -. Az alán beszédet sem értjük! Sietve vezették el őket, a nőkkel lakot szép színes sátrú buja csárlikbol. Egymás mellett felsorakozott gajutok között haladtak. Nagyobb sátrakhoz szükséges fakeretek, cölöpök, gerendák, deszkák álltak ki, a nemezzel, szőnyegekkel, bőrökkel, bundákkal gondosan letakart gajutokból. Az nidázját magasban tartó, bűszke OjBars is megállt bámészkodni Apró termetű sárga bőrű ferdeszemű emberek jártak, forogtak körülöttük, nagy bálákat, cipeltek hátukon -Vozár! -Vozár! Kiáltottak a fuvarosok után – Az a magasabb göndör hajú, fekete szakállas szírhez hasonlít, mondta akaratlan Ushdibad, – emlékeztet Intercisiára, várta hogy alá támasszák szavait. – Ah jutott eszébe Reptilának – Ardila, és a többi reikseden kívül siponjosaid, még eddig sohasem jutottak oly messze haimsájuktól Szőke fénytelen szemű, jól táplált agyondolgoztatott szklavinok zsákoltak. – Féltették asszonyainkat! Jutott eszébe. – Félnek tőlünk bátorította embereit – sohase se legyetek rabszolgák! – Heru gyermekeinek halál dicsősége, ne feledjétek, kik vagytok! Wotanra, asszonyaim születendő gyermekeimre esküszöm, két szolgát csak elkapok, hogy majd kiszolgáljanak a másvilágon, csak felemelt fővel léphetünk Azgardba. – Ne aggódj kindins, válaszolták jókedvűen, van belőlük elég. Halk bosszúra vágyó szitkozások hallatszottak – Hollére! Tényleg a pokolba jutottunk? – Nézzétek mik azok! – Azok tevék te! Halotta Ardilát, – Intercisiaban a szír íjászok, lóként használták, – de csúnya púp van a hátukon –Tuva, tuva, terelték, a hosszú szőrős büszke fejtartású nagyfogú álatokat. – Álldi Csáng Ártánd! – Alldi, és a teve két mellső lábára térdepelt. Leszíjazták a hátán tornyosuló nagy bálákat. – Cölöpösök ide, kiáltott egy vozáros, sietett, és emberek után kiáltott. Harci lovak kikötéséhez használt cölöpökkel volt megrakva, attól félt, nem talál segítséget, hogy lepakolják, rak bakjait. – Otcsár! boldogan kiáltották, leérték a folyó partjára. – Ott aldi! Kiáltották a folyópart itatója felé terelőknek. Leállították a siponjost, hogy nehogy összetorlódjanak. Irányt váltottak. – An am! Íja ez!- Gyülekező! Adta ki parancsban Ojbars. A hajnal első napsugaraiban hirtelen elnépesedett, az előttük haladó út. Többféle fajtájú emberek sokasága nyomta, vitte, sodorta hullámában, összetört fáradt testüket. – Kemény letaposott, sáskajárt vidék mondta. Majdnem belebotlott, egy a földből kiálló, körülrágott, tűzben megüszkösödőt fatörzsben. – Sűrű fákkal, növényzettel, lehetett benőve valamikor, mondta szomorúan. Eszébe jutottak, a vad, és zöld Kurusok partjai. – Uhu válaszolt Reptila, letaposták állataik, már majdnem sima egyenes lejtésű a folyópart. Szélben lebegő bő nadrágú harcosok közeledtek feléjük.
1Pogácsa török magyar kenyérlepény 2Machteigs gót hatalmasság 3Hlajfs gót kenyér 4 Hwaiteis gót-búza 5 Kaurno gót- rozs 7 Jármarok török jár bak piacot is jelent bak ak ék cölöp, a lovak kikötéséhez. 8 Garrhurrba csik sz. kar tehénbőr görbe csík gölbe ucs ik korbács 9 Mennyét magyar szőrméje ajándékozása gölbe ölgyísz högyísz- magyar eljegyzést jelentett a me nyid us mongol-török az én szemem pilláját is jelenthette. 10 Voza na gvuar dar ázs(enni) ák ija adó, a török dzsák sz. hoz vértesnek enni, nagy zsák, adót, ajándékot jelent. 11 Atmadzsadzs török-sas 12 Dogan török- sólyom( sovo-madár so-lyan nid an madár villám szem vagy fenséges nagyszem ) 12 Iarmarok gyalogos ló szája előtt álló kardos bakos értsd gyalogos bakos cölöpöst, piac rom. 12 Valószínű hogy a hadrendben az in am, ila ez a középen állt, mint délkor a nap alatt. Keletet( Kal ez illa ftver in tar) magyar, Ez tar (rom) Est. Namiez in am illa ez rom delet jelent. Vagyis lovas derékhad? Az (in us guar in tar) magyar nyugat. Az (in vagy ak pa us) Nyugat román (Apus). Valószínű az latin garda (Guar-dar). A magyar (had pa, us, dar). A román (armata) (guar am kal tar). A regiment (guar ez guar, in illa am, ez in tar,) Az arsenal (guar, us ez, in kal,) mind turáni eredetű Intercisia (In fter kila vagy kal, in az us ija), (latin vagy etruszk?)
Nagy tisztelettel kerülték ki, az idzsáját magasabban tartó Ojbárszot. Ushdibadot már egyáltalán nem érdekelte, ékkő berakásos szíjaikon, csüngő hegyes kardjuk, de sem hosszú dőjfszeikeik. Látszik nem elégedettek meg csak a nyergükben csüngő, tegezekkel, a hasuk övéhez is kisebb tegezeket kötöttek Kezükben idzákkal, korbáccsal, álig felfegyverzett, könnyű lovas dőfszvellem hunok őrködtek, a tüdzsárok, kilavusok, és vozárok körül. A két katona összenézett, a nemrég őket, agyba, főbe verő pikkelyesek, a fejedelem, vagy királyuk, harci kíséretéhez tartózhattak – Járőröztek, bökte ki, majdnem sziszegve Usdibad – Ojbars kényelműségének köszönhetjük, a meg sem érdemelt rendreutasításukat, jegyezte meg szomorúan Rekarik. – Leállították a siponjost. Ojbars, négy döftszvelleme, azonnal kiosztotta
a a lovaikon csüngő, nagy zsákoknak tartalmát, – pogácsa, kínálgatták nekik a lepény kenyereket. – Isten álld meg kenyerünket fohászkodott Reptila,- áldjál meg bennünket. Többször is keresztet vetett – Machteigs szólt rá Triopstila, fordítva csinálod, – jó, jó eszembe jutott, látta hogy mindegyikőjük keresztet vetett – nagy megtiszteltetés jele, ez a drága kenyér – Istenem neked köszönjük égi hlajfsodat, erre jövet, sehol sem láttam hwaiteisel, és kaurnóval bevetett földeket, köszönjük, hogy látsz bennünket, és belátásra bírtad, velünk szemben ezt a népet. Legdrágább, legritkább, ételükkel kínálnak, kedveskednek nekünk. Kopott vékony testre szabott bőrruhás, büszke fejtartású ferdeszemű vadászok, lovas csoportja vágott át, a járamarok tömegén. Sárga epekedő irigy arcok vették körül lovaikat A hunok fürgén, és ügyesen ékelték lovaikat, a vadászok és a kereskedők közé, védték díszes kíséretűket. – Hú és nya kiáltások között, dühösen csattogtatták korbácsaikat, a túl közel merészkedők feje felett. Többször is hallották sisteregő süvítésüket követő, durranó csattanásukat a hátakon. Arkhán voza na dzák olya na dzák, ajándék kiáltották .- Megvesztek, vagy elvesztették józan eszeiket, véleményezte a dúló tolakodást Rekárik. Kirázta a hideg, a fejükön, hátukon végig suhogó ütések láttán. Továbbra is csillogó kéjsóvár szemekkel nézték és nyújtották karjaikat. Csak most látták, hogy az egymásra terített, fehéren csillogó, bőrszíjakkal lovaikhoz kötött mennyét prémekért tolonganak. A fegyveres összevagdalt arcú magasított koponyájú, heftaliták, nem győzték félrelökni útjukból, az alku, alkut, kiáltó kosaraikat felemelő, Ushdibad szemeiben kisembereket. Jobban szemügyre vette a tolakodó népet, egyesek még nyáron is, hosszú báránybőrből vart, finoman kicserzet bundát viseltek. Elege lett a látványtól, a tolongásból a folyó partján mosakodó, állataikat itató emberek felé fordult. Átázott csizmáikat, forró homokkal megtöltve, szárították a napon. A melegben, bundájukat vállaikról leeresztve viselték, vagy, csak a jobb kezeiket húzták ki alóla, egyesek alatta finomabb szövésű inget is hordtak. Vastag bőrkesztyűs kezeikben tartották a madarakat. Irigylésre méltóak voltak, a bőrsapkával fedett szemű, szárnyukkal egyensúlyozó, fenséges kharmatsassok, és dzsoglynok, Vad szépségükben gyönyörködött, miközben a kereskedők, neveiken szólították, dicsérték a vadászok sólymait, Bak ovok! Végre megpillantotta azt az annyiszor halott, félelemmel kiejtett ordut. Az Arkhán nyári szállását. Lakói nagyon félhettek a tűztől, a környéken egyetlenegy tűzhelynek, az elszenesedett nyomát sem látta Nem olyan rég száradhatott fel, a kiáradt folyó. Az kiáradás nem érte el az Arkhan szálláshelyét. Szigorú ellenőrzés alatt állt a völgy, de az előttük tátongó, kanyargó, kiszáradt magas partú folyóvölgy, széltől védett gátja alatt, több tűzhelyen is, ökröket sütöttek, az ordú népségének.
1 csár tora-török mongol sátor hegyes sátor. 2 Gilba gölbe mongol- jurta gyűrű kerek sátor. 3 Öft döft deftszellem, müszellem török – kardokkal felfegyverzett könnyű lovas A szerző véleménye szerint a hun heftalita név is öft döft höft heft deftver szóból származik magyarul fegyvert jelent szeilf török kard. Fejsze magyar. Eft kal in tar ák Az illa killa mint a kilavus visz hoz vagy kalóz kal- ló mongol szóban íjászlovast hoz visz. a tar dar mint a defterdar fegyvertar a tar kovácsot jelent, az eftalita kardos verő, ölő szúró íjász, kardos kovácsolt páncélos lovast jelentett az ák ék élén. 3 Malgagoja mongol- haja pólya kalpa gólya kalpak kalpet kalap
A magas hordalék kúpon, messziről kipiroslott, az arkhán legnagyobb csártora. Gilbának, is nevezték körülötte csak, távolról merték nézni. Szorosan több kisebb sátor vette körül, bőr, nemez, faháncs, piros vastag selyem borította kör gilbáját. Az arhkán palotájának a termei a kisebb sátorokban lehetnek,- nekem ügy tűnik, mintha egyben lennének! – Annál könnyebben lehetne felgyújtani, vágta rá Reptila. Csak csodálni tudta, azt a több mint egy stadioni nagyságú favázas sátor tömörülést. Jól kivehetőek voltak, a távolabb felhúzott ugyancsak többszínű anyaggal bevont, vendég sátrak, Egyenletesen vették körbe, szolgáik kisebb sátrai. A háta mögötti vinják, sátoraiban húzhatta meg magát az Arkán fegyveres kísérete. Messze a girták között, felcsillantak a döftszellemek vas brunjoik. A járőröző hordák, a felkelő nap első sugaraiban, adták át egymásnak őrhelyeiket – Tíz légiónyi alariusnak, sincs ennyi harcosa, jegyezte meg irigykedve Ushdibad.- Ezek mind egytől egyik harcosok, légiósok, nézd kindins milyen fegyelmezettek – Höllére, hogyan élhet így, egy egész nép! Út szélességnyi farönkökre szegelt deszkákon haladtak, az egymáshoz egyre közelebb, álló személyzeti sátrak között. Fa járdák szelték át, az Arkán sátrai közti teret. Egy széles deszkákkal padlózott udvarféleségbe értek. – Nem lehetett nem észrevenni, a katonás rendet Meghökkent, nem az Arkán életének megvédése volt a cél, a sártól féltek, hogy ne tapossák össze a szállás földjét. – Senkitől sem félnek, magabiztosak! – Miféle világ ez? Reptila kérdően nézve állt meg Ushdibad előtt. – Még a rómaiak sem ilyen elbizakodottak! A puszták népe, olyan erősnek képzeli magát, hogy semmibe sem veszi az erődítmények, harci jelentőségét. Egyre több ezüsttel, arannyal hímezett, térdig érő piros kék sárga mintás ruházatú, dísz öves, csatos csizmás, harcosossal találkoztak. Díszes öltözetű, fegyveres, ba us ij guarok, as ik ullák, a fajárdák mellett ügyelték nehogy a fűre lépjenek. Az udvar közepén drágakövekkel díszített kazettás díszítésű öves, tarsolyos, fejeiken aranyszálas hímezésű, bőrsapkás ifjoncok tolongottak, az idázját büszkén tartó, Ojbarsz körül. Arany ezüstveretes kardtokos, íjtokos íjaikat hordó, testőrök kisérték az Arkán sátorához. A pikkelyes páncélzatú harcosok, egymással versenyezve faggatták, a siponjosról. Ushdibad egyáltalán nem nyugodott meg a feléje forduló, gyűlölettel teli arckifejezésektől. Nem látott nőket, de a sátrak erdejében tisztán lehetett hallani, gyermekeikkel játszó, boldog csengő hangúkat. Álig fel fegyverzet szőke hajú harcos szólalt meg Ikim nyelvén. Mindenki elhallgatott, egy rövid hosszúnak tűnő csend után, Ikim rémülten, mint egy vágásra szánt marha, erőt vett magán, miután félénken körbenézet, látta nincs más választása, és a harcoshoz botorkált, hogy a lábához vesse magát. A harcos intésére, mindenki földre borult. Elég sokat kellett várniuk. Szerencsére pihenhettek. – A kintről érkező harcosok, nyugodt illedelmességgel kísérték szállásukra embereit. Ardila egy pillantással megnyugtatta, reiksei a szállásukra indulókat számolták. – Elválnak útjaink szólt, a szemlátomást magához térő Reptilának, – vigyázz Sesára, a többiekre. Egy tömzsi, kegyetlen ember benyomását keltő, sziszegő kurta parancsoló hangon beszélő, sok lovaglástól poros páncélzatú harcos jött érte. A tettek embere lehetett, fürge ügyes rövid testhajlongásokkal mozgott, sok harci tapasztalata lehetett gondolta Ushdibad, szemeit fürkészte, úgy lökte félre, előre, durván sietette, nem lehetett nem érezni minden kiszámított gyors mozdulatát, mely a fegyverei körül forgott, hogy ha kell, azonnal használja azokat. Guar ulán-nak szólították -Hua! Mordult Ikimre, az azonnal Ushidabad háta mögé bújt, megértették, hogy nekik hárman azonnal követniük kell.
.1 Har mongol-szent guar mongol-kar (chos mongol-vér) 2 Diván török tanácskozás pl a Szultán divánja, itt adiuján, behódoltságot jelentett. 3 Sol lang atmodolyán( Us Az Tar am Kal Pa Us Dar Guar íja vagy iy in an. (Vagy villámló Modály, vagy Kodály) szólmodilyán szentet hatalmast villámot eget nagyot jelentett atalmas, hatalmas.( hun sas) A szent villám fegyveres (us az en tar) Khodai Mhodai istentisztelet papjai a hangjai voltak szólatmodalya szólatkodalya (szólam szólok) ( Mordály zord arcú modorú) magyar sz. 4. Baus ij guarok bojtos zászlós kardos íjászok 5 As ik ullák (sikul) vagy Us In Kal Us Íja
Az arkhán, egy kinyitható, összecsukható, a feje felett háromszögben csúcsosodó emelvény üllőjén várta. Arannyal hímezett piros párnáin, hanyagon ült, ragyogó arccal, sólymai hajnali zsákmányában gyönyörködött, a dogancsik azonnal eltávoztak. Látszott megelégedettsége.
Usdibad mielőtt térdre borulna és lesütné szemét, jobban megnézte az eddig még a rómaiaknál sem látott díszemelvényt. Támlája mindkét oldalra kinyitható volt és szárnyain csillogtak, a világ összes aranyberakásos, simára lecsiszolt szebbnél szebb drágakövei
– Hu ha majdnem elszólta magát, a fejedelem, mint hatalmasság lecsiszolt drágaköveken lépkedett. Az emelvény felett, négy faragott aranyozott oszlop tartotta a tetőzetet. Jó erős lehetett, ha nem szakadt le a felkötött felgöngyölített nehéz függönyök alatt. Állatokat, csillagokat, virágokat, sasokat, sólymokat ábrázoló aranyozott hímzésű nehéz, piros selyem függönyök díszítették, a hosszú favázas sátor belsejét is. Az Arkán egy félkörös sátor aulában trónolt, az eget jelképező kék színű arany hímezésű, mintázatú, arany sasai között. Auláján kívül kétoldalt, ott sorakoztak, a kint látott fegyveres udvaroncai. Vastag, mintázott gyapjú szőnyegen térdepelt, alatta üresen koppant a térde, nyikorgó, vastag fadeszkákból volt ácsolva a padlózat. .Az Arkán környezetében a vendégek furcsa aranyfogantyús üvegpoharakat tartottak a kezükben. Vele szemben a téglalap alakú sátor oldalfalai mentén különböző színű, mintázatú zsámolyokon, fegyvertelen udvaroncok, beszélgettek, egyszer sem vették le a szemüket róla. A lovakra szokás így nézni, Ushdibad azt várta mikor feszítik szét a száját. Az Arkán előtti asztalkáról, aranykancsókból, díszes öltözetű, sodrott kötélhez hasonló övet viselő szolgák, töltötték folyamatosan, az kiürülő vendégek poharait Kellemes illatú, világos színű átlátszó párolgó folyadékot szürcsölgettek. Sok használatlan zsámolyt, tiszteltben tartott üres szándál, és vánkos volt még körülötte. – Diujján! Szólították a szolgák a méltóságok nevét, miközben megtöltötték, kiürült arany fogantyús poharukat. Megjelent a semmiből a kinti harcos, durván meglökte, és mint felállt az Arkánhoz toloncolta, nem várta, hogy letuszkolja, önszántából lépéselőnyben, azonnal letérdepelt, abban biztos volt, hogy követként bánnak vele. Feléje közeledtek a szolgák, a kék köntösbe öltözött papok. Az egyik Sol lang modolyán, fekete besimított díszítésű agyag pohárból, mézédes, párolgó fűkeverék párlattal kínálta meg. Zavaros tartalma, fehéren úszó zsírcseppjei könnyen lecsúsztak a torkán, nem zárta ki, hogy tejjel keverték ki, ahogyan szürcsölgette az apró húsdarabkák, fémes vér íze tapadt a szájpadlásához. Hirtelen megkönnyebbülést érzet, a folyadék azonnal szétáradt testében, felvidította, elvágta éhségérzetét. Az Arkán gyönyörködve nézte, amíg illedelmesen kiitta a tartalmát nem úgy, mint az egyik Har Sol lángja a szíve tájékára szegezte, az Arkan akarata előtt meghunyászkodó, szikrázó szemét, tudatára adta, hogy döftszügyverje feletti döntése az ő kezében van, és ha eljön az idő, az égi sasok, az égbe szállnak majd szívével, lelkével. Ushdibadnak eszébe jutott a vraja, és merészen, a csak egy kardnyújtásnyira álló pap szemébe nézett, egy olyan arckifejezéssel, hogy akár más most levágná a fejét. Az Arkán is meghökkent, mint megpillantotta Ushdibad határozott, kegyetlen arckifejezését, de elmosolyodott, fejbiccenésére, a pikkelypáncélt viselő szőke harcos, sietve alázatosan melléje térdepelt. Tekintette Ikimet kereste, az a háta mögül bújt elő – Nem vagyok követ válaszolt kérdésére, felnézett, hogy jobban szemügyre vegye az arkánt.
1 Szent ég, villám, hang, láng, hatalmasságú pap, az Istennek fénye, hangja, szolatmodalya, szólatkodalya. (Sol lang Sven Hedin) 2 Döft eftsz gyver döfő fegyver, magyarul szügye, szügyver, szíve, vére, az állat ló ember feláldozásánál a szügyét szívtájékát döfték át a tőrrel, dőft szügyver. 3 Regália latin- királyi jelvények. 4 Buksz ulla mongol- bokáig érő láb gatya hulla mongol-láb vagy bukszulla feneke alá.(Lásd gata kata fata (baga(dugjad román) (gutalme, cipő) (Belebújható, cipő nadrág, bokáján fenekével üllő lány) 5 Felcsúl sál mongol- kendő Me-yet (Sven Hedin) török- írott parancs mélyített rovátka rak fa ék mongol vagy nyd ez, ék sze,m ék nyila éle, mongol, medresze török – iskola szemmel ékkel karcol. Kanum naijé Kán írott rendelete sz. 5. A szerző az Erdélyben élő hegyi gótokról tessz említést
Puffadt keskeny szemei, ügy néztek ki, mint aki átborozta az éjszakát, vagy valami hasonlótól nézhetett ki így. Még most sem józan gondolta Ushdibad. – Egymagam, mint gepida kindins jöttem tisztelemet átadni, és felajánlani népem segítségét. Aranydíszítésű arany csatos övén kívül, semmilyen regáliát, ékszert nem vélt felfedezni. Akárcsak az alánjainál, a puszták embere nem viselhette el, hogy hegyes, és mindenbe beleakadó ékszerei, a szabad mozgását akadályozzák. Sokat lovagolhat, a szabad ég alatt. Ugyanolyan puha, bő nadrágféleséget viselt, mint az alánok. Aranyozott gombokat, csak derekáig érő rövid ujjú mellényén látott, alatta hogy ne akadályozzák kezeit, selyemingének hosszú újának végét, kézfeje felett, világos színű, puha, és vékony felcsúlal kötötte át. Egyszerű finom mintázatú öltözete, teljesen elütött környezete díszes ruházatától. Tömzsi izmos alakja, majdnem elveszett a nagy zsámoly oldal falai között. Ushdibad azonnal felfedezte, mindkét keze, mutató, és hosszú ujjának sárgásbarna bőrkeményedéseit, bizonyítékát, hogy mindkét kezével elég gyakran, és elég jól használja az íját. – Most hallok először népedről, gótok vagytok? – Rokonok vagyunk, ugyanazt a nyelvet beszéljük, együtt foglaltuk el új hazánkat, de minket kizavartak. Most zord hideg hegyekben, erdőkben élünk! Az Arkán nem figyelt, tanácsadóival vitatkozott. A diujánok figyelmeztetésére az Arkán keskeny ferdevágású barna szemei felett lecsukódtak a szemhéjai, szemmel láthatóan fojtotta magába dühét. Ushdibad mellett a mélyítők, a pálcikákra véső me-yet készítő sikulok, arra kérték, lassabban, nagyobb szüneteket tartva, beszéljen, nem volt elég idejük, bevésni pálcikáikra a szavakat. – Miből lássam, hogy igazat mondasz, vagy bízhatnék szavaidban. Előkotorta tarsolyából, az egyik aranyérmét. – Ezt az érmét őseimnek, a legnagyobb romai császár Nagy Konstantin küldte, melyben elismeri népem segítségét a gótok felett aratott győzelmében, itt van a medalion hátlapján a két Victoria között, a pajzs alatt, a szövetségesek neve, népem neve is. Ez a második medaliont a fia II Constantin római császár ajándékozta a népemnek GLAUDIUM ROMANORUM GLORIA ROMANORUM a dicső kard és római győzelem, ott van a mi nevünk, gepidesqve mondta ragyogó szemekkel,- a medalionokat nagy tisztelettel neked ajándékozom, hogy meggyőzzenek esküdt ellenségeink felett aratott győzelmünk hittében. Barna bőrű, őszes fekete hajú szakállas magas nemezfejfedős ember lépet elő. Majdnem földig érő, aljáig aranyozott gombolású dolmányt viselt, a komoly ábrázatú idegen, hallhatta a párbeszédüket, mert egyenesen a katona kezéből vette ki a medalionokat. Semmi kétséget kifejezve eredetükre, adta át urának saját kezéből, fejével tiszteletét kifejezve bólintott a medalionokra. Az Arkán is szemügyre vette a medalionokat, nem nagyon érdekelte, mert azonnal visszaadta a dolmányos kezébe, mind a kettőt. Ushdibadnak hirtelen elkalandoztak gondolatai, sokat vitatkoztak Babajal a rómaiakról, barátja sokszor említette hogy jobban érti a szavukat, mint a latinok maguk, Ushdibad majdnem elnevette magát, az hallott kiejtett szavak, mintha Babajt igazolnák hogy a nagy római Constantinus császár, is csak egy Us In Kal Guar In Az Us Tar volt az In Tar Illa Íja In Az Us felett.
. 1.Nagy Constantinus 311-336 Római császár, 326-ban Constantinopolis alapítója Nikeai zsinaton ő volt a pontifex maximus. (Pa us guar vagy bar guar in tar ija ftver az us) pontifex hatalmas kardos vagy vörös zászlós kardos, az zászlós lovas kardos íjászok felett) tisztség név. Maximus (am pa,us, in am, az us). A császár számkivetette Ariust, de halálos ágyán Arius szellemében, vette fel a kereszténységet, uralkodása alatt Eusebius a Caesaraeai püspök Caezar( Us In Kal Gver (Ftver) in Az Us Dar ) megírja a keresztény egyház életét. 332 évi gótok elleni hadjárat után veretett érmeiről van szó. II Constantius (336-361) 332, évben, mint a császár fia nagy győzelmet aratott a gótok felet, és Valens( Pa Us Kal Ftver In Az Us) (Valentinianus ugyanaz csak vértes In Tar) császár 364-369 évek közötti gótok elleni hadjáratok alatt vert érmeiről van szó 2 Száz font 32 kilogramm aranynak felelt meg 3 Arminia örményország 4 Vesugótok- keleti gótok 5 Tervingi gótok- nyugati gótok 6 Katils gót- kas kosár 7 Illustrisimus latin- fenséges
Nevetve mondta, hogy a római kard neve is egy alán tisztségnév, Guar Illa Az Us, Dar, In Guar Az Us. Sohasem értette hogy rangban melyik tisztség név áll felül, a lovas vértes zászlós kardos, vagy, az zászlós villám kardos. Ikim erőteljesen hirtelen oldalba bökte. Hozzá beszéltek– Nem értem, ha olyan jó barátságban éltek a rómaiakkal, miért van szükségetek segítségemre. – Kicsi nép vagyunk hatalmas uram, és nagyon messze lakunk a rómaiaktól, egy kis szünetet tartott, mert messze lakunk, azt a sok pénzt, és aranyat, jó szövetség nevében, mégsem mi, hanem a gótok kapják, hogy ne bántsák, a nagy folyón, a Danubiuson hajózó kereskedőket. A kapott pénzért, még a folyó partjáról is hajlandóak voltak elköltözni. – Mennyi az arany – Száz font válaszolta azonnal. Az Arkán közelében, tanácsadója, könnyedén, és mindjárt elmagyarázta, mennyit ér, az a száz font. – Milyen nagy, a rómaiak földje, és sok a népe? Kíváncsian, és türelmetlenül várta válaszát,- ha reájuk hivatkozol! Idegesen mozgatta kezet, miközben arca rezzenéstelen maradt. – Nem beszélhetek olyan tájakról, melyeken még nem jártam, vagy olyan népekről, kiket nem ismerek, csak hallásból tudnék beszélni róluk. – Találkoztam olyan rómaival, ki britániai, egy nagy szigetről jöttek, tőlünk nyugatról, a világ másik végéről. De az csak a birodalom egyik vége. – Arminia, Syria, Párthia, Persia, országai, emlékezett Ushdibad,- ugyanolyan messzire vannak. Az arkán tanácsadója helyeslően bólintott. Hosszasan gondolkodott. – Miért ajánlod fel a segítséged – A győzelemért. – Nem, nem, nevetett jó kedvűen az Arkán,- Én mindig győzök, segítség nélkül is győzök, elbizakodásában, látszott érdeketlené vált javaslata, csak szórakozni szeretne. – Ha kérsz, vésd csár nem? – Kérdem mennyiért, mit adnál? – Csak vérünket, szegények vagyunk! Az Arkán odahívta a közelebb álló cselédjét Utána ismét gondolataiba merült. Arannyal, pénzel színültig tele, két nagy katilsot hoztak elébe. – Ez az én népem segítségének az ára, ennyiért segíthettek, – a gótoktól, pedig magam is elveszem! Ushdibad mélyen lehajtotta igazsága előtt fejét, szótlan bámulta a teli alkukat. Élete legnehezebb napján, megismerte az Arkán szándékát, kifizethetetlen segítségének árát, de miért is fizetne, népének senkire sincs szüksége, és amúgy is mindenkit leölnének. Csak egy ügyefogyott centurió lehetett az, ki a nyakukba hozta ezt az ismeretlen, és saját törvényeik szerint élő népet. De az arkán sem ismerte a rómaiakat, ilyen modorral, bármennyi rést is találna, a birodalom kapuján, még a legádázabb ellenségei sem szövetkeznének vele. Senkinek sem lesz haszna, az arkán háborújából, az öldöklésen kívül, de a rómaiak is nagy árat fognak ezért fizetni. Ahogyan Reptila mondta, az arkán, és a rómaiak, hosszú, véget nem érő háborúba, keverednek a nincstelenekkel.
. 1 Szkirek- gótokkal rokon germán népfaj 2 Labarum légiós hadi keresztes zászló.3 Stadion 180 m 300- 400 stadionnyi távolságról van szó.4.Drunchtinonds gót képzet fegyveres.5 Veteres római földbirtokos 6.Ilustrisimus (Ila, Us, Tar, In, Us Íja Am, Us ) fenséges tisztségnév Vértes lovas zászlós, zászlós íjászok fegyveresek felett(zászlós fegyverkísérők felett) A szerző véleménye szerint, i. e az I-II évezredben, több hullámban érkező turáni népek
(Nem csak a VI sz-i, szkíta betörés) (Lásd hasonló alánok, hunok, avarok, magyarok, mongolok, törökök, népvándorlását betöréseit) érintették, az mai olasz félsziget népeit, keveredtek az ottani népekkel, mert mind a latinok, oscusok, umberek, akkor a sabellus, sabinus egyesülés után keletkezett, samnisok, vagy akár a ligurok, sicanok, siculok, törzsi nevük szerint, turáni eredetűek. Szinte átvették az őket leigázó nép fegyvereinek, katonai tisztségeknek a neveit, melyek más értelemmel, a latin nyelvben is megmaradtak. Umbria (Us, Am, Bar Guar, In Az Us), Samnis, (Az Us,Am,Illa In Íja Us), Camponia Us, In Kal Guar Ba, Us, In Az vagy (Us Am Bar Gver) Umberek, Sikulok mint székelyek Us In Kal Guar íja vagy Az Ik Ula. Ligur (Ili Guar) (lásd a hasonlóan a román, besenyő, kun egyűt élés után maradt román nyelv, turáni nyomait.) pl Az, lándzsa ila ló vagy cal, a guar kard, a bar pa us bojtos piros zászló, tar dar kovácsolt vért vagy kard pl defter fegyverből a latin fer vagy vas, a latin név lehet Us Ila Tar In Az Us az ii. pl latinii, mindig in,us, in.. Lancia (ila in cuar dar ija az us) magyarul illa in dar guar ija az us lovas vértes zászlós kardos lándzsás íjász
Rosszul kezdi háborúját, éppen azokat támadja, és rohanja le, kiknek segítségével, megszerezhetné a világ összes pénzét kincsét. Ha pedig, új hazát keresne, akkor nagyon sok, álig felfegyverkezett nép, fogja útját állni – Veszteni fogsz! – Egy vesztessel állok szemben gondolta Ushdibad. Az Arkán magabiztosságának, csak egy oka lehetett, összecsaphattak az amúgy, mindenki által tudott, gazdagságuk miatt elpuhult vezugótokkal, számításain kívül hagyta, teljesen megfeledkezett a katonáskodó, légiós szolgálatból élő tervingi gótokról. De a birodalom körül élő népekről sem tudott semmit. Dacból szerette volna megingatni az Arkán önbizalmát, már csak azért, mert sem ő, de egy igazi, ízig-vérig légiós sohasem becsülte alá ellenfelét. Ilustrisimus latin kifejezést használt, mert tanácsadója tudott latinul. A gótoknak sok a jó drunchtinondsuk van, tíz, harminc éveket, szolgáltak a római légiók sasai, most már keresztes labarumai alatt, a te defszvelemeid biztos, hogy még soha sem találkoztak velük, mert még én sem légios austrogóttal, vagy szkirrel, kik ellen harcolsz. A gótok nagyon jó légiósok! Egy kis szünet után folytatta, – én azokról a hegyi erdőlakokról beszélek, kiknek háromszáz stadionnyi erdő, veszi körül hazájukat. Mintha magáról beszélne, folytatta – Pénzért segíteni fognak harcászathoz mit sem értő testvéreiknek. Azt fogják mondani, hogy defszellemeidel nehezen fogsz majd boldogulni velük a hegyekben. – Ha majd belátják, hogy nem tudják elvenni pénzedet, hidd szó nélkül félre fognak állni utadból. Az arkán nem értette szavait – hogyan értsem? Kérdezte. Adiujjánsai mind köréje gyűltek. A tervingi harcosok szegények, mint én vagy embereim, becsületből fognak harcolni ellened, nekik a birodalomban is lenne hazájuk, romának tett szolgálataikért. A gót uraknak, mindig volt annyi pénzük, hogy más hazát találjanak. Mindenhol élhetnének pénzükön. Nem rohanhatsz csak úgy, lovasaiddal, az erdőiken és a hegyeiken keresztül, hogy elvegyed vagyonuk, vagy szegénységűket. A katonák sohasem lesznek földművelők, harcolni fognak ellened- Hól tanultál harcolni, kérdezte hirtelen az arkán. – Romai légiókban nőttem fel apám mellett, az arkánra nézett,- senkit sem érdekelte fiatal korom, pénzért szolgáltam, de jobban éltem cirkuszi gladiátorként. Látta hogy a tanácsadója, hirtelen felkapja a fejét, és az arkán fülébe súgott valamit – A római törvények tiltják a foglalkozást, sok pénzért, nagyon sok pénzért kockáztattam életem. Vetereseket, szórakoztattam. Az arkán felvidult, jó kedvre kapott, elfordult tanácsadói szörnyülködő arca elől – mennyi az a pénz? – Száz arany, ha túléltem. Felugrott, kurjantásából látszott, szórakozni szeretne. Gyerekes arccal tapsolt örömében, – száz aranyért harcolsz? A tolmács rémült arccal folyamatosan fordította szavait. Kivégeznék, ha elakadna. Ushdibad értetlenül nézte a halált semmibe sem vevő Arkánt – elfogadod? Csillogtak, majdnem benedvesedtek szemei, nem parancsolt, erőszakosan kérte, izgatottan várta a válaszát – Fogtam volna be a számat, ah mindegy! – Ilistrisimus arkán, én alattvalód, felajánlottam véremet, drunhtinondsaim életét, ha parancsolod pénz nélkül, harcolok érted! Tiltakoztak, látta tanácsadói mindent elkövetnének, hogy leállítsák. Idegesen kerestek támogatókat, de sehol senki, sem mert ellenszegülni. Örült, mint a vadszagát megérző alánjai, ujjongott, nem takarta örömét. Semmi rossz aljas szándékot nem észlelt természetében, megszokta hogy olyan emberek között járt kelt, kiknek életük legtermészetesebb dolga volt a halál. – Ha csak ennyit ér életem – Legyen ő, a fordításban segítő katonáját ajánlotta – Ha parancsolod nevetett Ushdibad, nem hagyta el becsület érzete, tudta mennyit érnek a szklavinok. – Én kindins vagyok, széttárta karját, – nem kindinsnek való ellenfél. – Az Arkán azonnal nyílveszőjére mutatott, Ushdibad már rég el is felejtette, azon csodálkozott, hogy nem vesztette el – elfogadod! –Arkán, őt igen, mi mást is mondhatott, térdepelve. – Egy pillanatig megfordult fejében hogy megtámadja az Arkánt, miért tenné, verekedni harcolni akart, le is beszélhetné az Arkánt, még tiltakoztak az adiujjansai. Amúgy túl sokan álltak közte és az arkán közt, így sem, úgy sem, lett volna esélye, hogy tárt szárnyakkal, kardjával kezében a félkezű Herunak ajándékozza az Arkán életét. Bosszútól fűtve, Reptila jutott eszébe, az a hun ki helybenhagyta. Beletörődött hisz ő sem volt jobb. Ki kisérték a sátrak közti udvartérre.
Felhúzták sátor oldalsó, vastag sátorlapját, megfogták, és egy jelre, megfordították az arkán emelvényét. Az Arkan továbbra is üllőhelyéről, élvezhette a párbajt. Jót tett neki a friss késő délutáni levegő, egy álló napja megállás nélkül, folyamatosan edzésben állt a hunokkal, találkozásuk óta, ez a nap sem volt különb. Nem sokáig kellett várnia. Az arkan idegesebben várta a küzdelmet, sietette, mint aki, bőrét nem is vásárra vinné. Egy pillanatig az is megfordult a fejében hogy az Arkán úgy becsüli alá, mint a gótokat, vagy mégsem? Látni szeretné, hogyan harcolnak a hegyi gótok? Megtelt az udvar, két fejjel volt magasabb a hunoknál, ellenfele sem volt magasabb Nem látszott meglepetnek, hozzászokhatott ura szeszélyeihez, hivatásához tartozott. Az első kis próbaszerű kardcsapás után ellenfele hátraugrott. Ushdibad egy nagyon gyors, és veszélyes kardforgatóval találta magát szemben. Törzs, és összehangolt karmozgásaiból, hirtelen váratlan irányú elhajlásaiból, sarokfordulásaiból, gyors majdnem kereket vető, szökő, támadó, veszélyes ugrásaiból, azonnal megérezte, hogy egy képzet, gyors ellenféllel áll szemben. Annak idején, sokat kellett gyakorolnia, hogy hogyan harcoljon a párthus gladiátorok, hasonló gyors, küzdő tudásával szemben. A birodalomban, az élete áráért, sok pénzébe került hogy épp bőrrel ússza meg, az efféle vállalkozásait. Most is nagyon nehéz helyzetbe került, mert a vadul, gyorsan kardját forgató, és suhintó harcossal szemben hátrálni kényszerült. De az ellenfele tényleg elkövette azt a hibát, amire számított, több mint az ő kardhosszúságának a felével, az ő tőrjenek a hatótávolságának a belsejébe került. Ellenfele nem ismerhette csuklója izmainak bikaerejét, későn észlelte, mindjárt meg is érezte azt, az alig látható, csuklója mozgásból származó erőt, mely kardjának közepére csapott, majdnem kiütötte a kezéből, ez a pillanatnyi határozatlanság elég volt Usdhibadnak, hogy hosszú lábai tigris ugrássávval, elébe toppanjon. Arra is volt ideje, hogy bemérje, azt a helyet hová homlokával lefejelte, ellenfele azonnal összerogyott – Ha megölted volna Reptilát, most halott lennél mondta sziszegve. És mint ki jól végezte dolgát, letérdepelt a megszeppent, nagy csendben. Az arkán felugrott, várakozó kifejezéssel kiáltott, intett feléje, megjelent a tolmácsa is arra kérte, ölje meg. – Üzenem neki a gladiátoroknál az a szokás, hogy ha felemeli, így ujját mutatta, kegyelmet adok, ha pedig, így lefordítja az ujját, akkor megölöm. Mutatta is ujjal lefelé, hogy ölje már meg, izgalomtól kidülledt szemekkel erőszakos felizgultságában bátorította Usdibadot. Nyakánál fogva, megmarkolta élettelen testű ellenfelét, többször felemelte erős karjaiban, de az annyiszor összerogyott, a mutatvány fokozásért, egypárszor elengedte, és mielőtt leesne kapta el, – nem ölhettem meg, rázta vállait Ushdibad, nem tehet róla, húzta vállát. Lefektette az elernyedt testet, és a legtermészetesebb módon borult térdre. – Öld meg! Kiáltotta futva a katona – mond az Arkának, hogy nem tudja kezében tartani kardját, és ha megölném, Istenem visszaadná a kezébe, hogy éjjel elbánjon a gyilkosaival. Ez úgy látszik hatott, váratlan az arkán elébe toppant egyik harcosa, letérdepelt, és úgy kérte, az amúgy is izgalmában felfokozott arkant, engedje meg neki is küzdelmet. – Miért ne, válaszolt vérszomjasan Ushdibad, jelezte az Arkának, hogy áll az alku. Álig vasban, pikkelypáncélban, hegyes fénylő sisakot viselő, aranyozott ékkő berakásos, kardszíjas harcos állt ki vele. Kardja ékköves markolatából ítélve, méltóságos harcossal állt szemben. Feldühítette, ez az életére törő tiszteletlen támadás, egy páncélos harcos előnyeivel szeretné öt, a gladiátort megölni, ha vesztene, számára sem lenne kegyelem, a hunok kihagyták modorúkból, a könyörgést, a kegyelmet. Kihasználta mozgékonyságát, a nehéz lassúbb páncélossal szemben, az első kardcsapás után, a szó szoros értelmében hátat fordított, faképnél hagyta, tudta, nehezékei miatt az nem szökhet a hátába. Hirtelen fordult, támadott, mintha nekimenne, ellenfele felé rohant, de kikerülte, elfutott mellette, kardjának ható távolágán kívül. De az ő karja hosszabb volt, egyet suhintott, hátra se nézett úgy rohant tovább. Érezte kardélét ellenfele sisakpáncélja alatt láthatatlan gyorsasággal, kétujjnyi mélységig, hasította fel a halántékát. Csak annyit érzet, mint mikor a kést, csak úgy a tök héjához vágják.
Lendületből az tovább futott, hirtelen lelassult, pár lépés után megállt és összerogyott. Ushdibadnak nem kellett több hogy öljön. Vágtája végére érve letérdepelt. Az Arkán izgatottan intett ujjával lefelé, többen is próbálták megakadályozni döntését, de sehogy sem bírtak vele. – Nem kell megölnöm meghalt! Jelezte, mondta. – Dühös volt saját magára, egyszerűen feldühítette a páncél, a pimaszság, nem kellett volna ölnie, összeroppantotta tette. Súlya alatt, idegei felmondták a szolgálatot. Egy gyilkos Isten akarata vezette, megátkozta, ölnie kellett. Lelkiismeret furdalása kínozta, már bánta, kihasználta saját adottságait, tudását, egy a földön ügyetlenkedő lovassal, lovon semmi esélye sem lett volna vele szemben, egy római cirkusz ügyességű, gyors lovassal. Az Arkán kíséretéből rohantak feléje, majdnem átgázoltak testén. Az összegörnyedt harcoshoz futottak, de már nem tudtak rajta segíteni, arcával saját vérében találták fagyva. Az arkán megelégelte, az adiujjanok tiltakozását, sarkon fordult és elvonult. Gyűlölettől dühös, és egyszerre tisztelő arckifejezéssel sziszegtek feléje, de nem állták útját, helyet csináltak, elmehetett. – Mikor ölnek meg? Kérdezte kábán, egy közel álló harcostól, nem a tolmácsa volt, az hozzá se szólt, semmitmondóan nézett vissza, apró ferde szemeivel, mielőtt félre állna útjából. Menjünk innen, húzta magával Ikim.- De jó hogy itt vagy. Hirtelen éhes lett – embereim? Kérdezte – Odzs intett feléje, hogy megnyugtassa, az elébe toppanó tolmácsa – girta! Girta! Rémülten, beszélt, hisz élete, még az előbb csak egy hajszálon múlott. A legyőzhetetlen Ushdibad megkímélte neki köszönhette életét.. Mélyen magába szívta, a kinti levegőt. Az első pillanattól kezdve csak is az arkánnak köszönhette életét. Megmagyarázhatatlan okok miatt kedvelte. Egy ritka fajtájú, befogott ló jutott eszébe, és az alánok. Nem a népe, csak ő kellett az Arkánnak. Az adiujjánsok szigorú pillantásai elől, lehajtott fejjel menekült kifelé, bent felejtette, a felbolygatott méhkaptár hangos zümmögését, hangjait, lökték, húzták, fegyveresek kísérték, féltették. Egy nagy gilbába tessékelték, kísérete, már nem léphetett be vele. Körkörösen bőrökön, bundákon, nemeztakarókon, vánkosokon üllő barátságos arcú hunok kínálták hellyel. A kis asztalkákon arany ezüst kancsók, tálak mellett, szokatlan fatányérok, szájuknál elkeskenyedő fabögrék sorakoztak. Barátságos szinte családias melegséggel fogadták, mintha csak tegnap állt volna fel asztaltól. Jobb kezükben tartották késeik, balkézből ették a birkacombot, fejedelmi ételnek, számíthatott, olyan jó étvággyal ették. A család legidősebb férfitagja sem lehetett pár évvel idősebb, dacára arcuk hegei és kopaszra nyírt magasított, koponyájuk ellenére, fiataloknak tűntek. Főtt birkacombot szeleteltek egy fapohárba, – cámbán mondták vaj, és pirított lisztet kevertek hozzá, a többi férfitag is segített kikeverésében, valami nővényi főzetett öntöttek a dombájába, és nagy tisztelettel, ajánlották. Ushdibad igyekezett nem mohónak tűnni. Izmos alkatú emberek közé ült, az íjhúrtól ujjaik bőrkeményedései bizonyították, hogy edzett harcosok családi körében fogadták. Nem érzett aljas szándékot, tettetett megjátszott barátságot, befogadták. Bar us illa, in, ak-ok Eftver ijila inak-ok szólították egymást neveiken, az ujurust, arkánt többször is említették. Háborúról beszéltek, de oly halkan, és higgadtan, mint ha a világ legtermészetesebb dolgáról lenne szó. – Tanácskozás! Felsorakoztatták szövetségeseik, hadvezéreit, azt a sok Babaj által említett, bar us, ij in akot, Ernákot Írnákot, mindenki ránézett, mikor megemlítették Balambér, nevét Dengizzikét. Felismerték a még mindig övében díszelgő sastollas nyílveszőjét.
1 Odzs üst müzsd, független, sátras, önellátó török harci egység csatalokkal, jamakokkal, eskündzsikkel. 2. domba mongol fabögre bocsár magyar pohár 3 pirított liszt thalkán mongol 4 Camban Tibeti étel Ernák, Irnák, eftver, illi, eftver in ák kardos íjas lovas az élén, mar gvuar ulla Garuja (marguar ulla) vagy (us, ila, íja) Maruja, nagy kardos rom szem név, ulufecsi gyalogos tör ulu fegyveres, (bar íj gvuar) bojár, rom földbirtokos. Naggy íjas kardos gyalogos, vagy baus, íj, guaros, zászlós bojtos kardos. Bajezid ba íyullán ez in tar, villámzászlós bojtos lándzsás, páncélos, (yldirim villám) us ila dar in, gvuar, in, am) am kal guar illa ló előtt álló, vagy villám felfegyverzett Istene előtt álló vértes kardos íjász (am mong száj)
Elkövetik azt a hibát, mint az alánok, jutott hirtelen eszébe, az eftalitak felfegyverzik a szolgáikat, amkalguar illa, amkalguar dar illa, semmi mást nem jelenthetett, alánul is ugyanaz, – ki ellen?- Gótok ellen? Zászlós bojtos szolgákat fegyvereznek fel? Gyalogosokkal, ullufegyveresekkel, bar íj ullán, guarver ulla, marguarver ulla, es guar ullákkal akarják megerősíteni, a villám lovasokat, az pa us, in kal efter tarosokat, bajezidokat, a in us kal mar guarokat a batilaíja, batikusokat, a vörös bojtos zászlós hadosztályokat Minden mondat az Arkán nevével kezdődött Tiszta, vékony anyagból vart, fehér bő ujjú ingben, nadrágban, a lábukon puha ezüstcsatos Kalhangjukban ülték. Egyeseken, az otthonosan kigombolt bőr mellényeik alól, kidomborodott, a nyakukban csüngő aranyozott kivehetetlen alakú szobor vagy borostyánkő ovo. Ushdibadot a legkényelmesebb legpuhább hellyel kínálták, úgy kedveskedtek, hogy kezeikkel, nyomkodták, tapogatták, kipróbálták előtte a sámli puhaságát. Fővezérek közt ült. Kinézett a szembe sátorba vezető kijáraton, belátott egészen, a másik sátor, harántfaláig Feléjük szomorúan, lopva tekintő, fehér sehir, selyemkendős, csillogó diadémmás asszonyok ültek a közepében. Meglepte, vékony selyem bő szoknyás ruházatukhoz, milyen jól ál karcsú derékig érő mellényük, piros arcaik alatt, a vállaikon körbefutó pihe menyétszőrméik. A melleikről, kihívóan öleikbe hulltak, ágyékukon fehérlettek, mintha tüzes nőiességük féltett titkait hűtenék vele. Combjukról lecsüngő végeik, elárulták, sóhajtásaikat, minden apró mozgásuk, a testükkel remegett, úgy ficánkoltak, mintha élnének a rugalmas és puha mennyét szőrmék mennyétjei. A férfiak halkan beszélgettek egymással, szó sem volt keményen hangzó szóváltásokról, hozzászokott az egymást meg sem értő, hencegő romai, dicsekvő gepidák, germánok, baráti találkozásaira. – Ezek lenének azok kik kurjantanak, és torka szakadta ki adják az at am in ák parancsot? Kábán ült, a kardos bausiljánok, bajezidák bojtos batikos magas beosztású tisztek társaságában. Babaj, megmagyarázta, hogy az örökölhető ateklidzsás, bojtos zászló, nagyon magas tisztséget jelentett. Alacsony több fiókos skrinumokat használták asztalként. Térdig érő báránybőrbe öltözött fehér gutalmés, kedves arcú asszonyok szolgálták ki a férfiakat, ketten is próbálták halkan megértetni, a kezükben tartott tiszta ruhákat mutatták, intettek hogy velük kell mennie Természetes hangon, köszöntek el, mintha csak aludni menne. Jurták, és sártorák között, esőtől védő, több magas faoszlopon kifeszített, kék vászon tetőzetű udvaron követte az asszonyokat. A tűzhelyek körüli fagerendákon körkörösen egymásra helyezett, arany sas díszítésű nyergek, szíjazatok, díszelegtek. Külön állványzatokon álltak a föld nedvességétől védve, nehogy behorpadjanak a dzebelük, bürümék, vértek, sisakok. Ugyanott csillogtak, a guarok, nid áz-ok ahogyan nevezték dísztokos tőrjeiket, kopjáikat, szép tegezeik favillákon csüngtek – Lányok, vagy nagyon fiatal asszonyok lehetnek, leste a túloldali csártora bejáratát. Vacsorázókon kívül, tűz fújásával, főzéssel, sütéssel foglalatoskodó szolgák forogtak az ezüstüstös tűzhelyek körül. A vállukról lehúzott ruházatú fehérlő nagy mellű asszonyok, szoptatták, ringatták, csecsemőiket. Rég nem látott ennyi boldog embert, szoknyáikon, bundájukon csüngő, gyereksereg, féltékenykedett az anyjukra.
1 Kalhang mongol lovas birkabőre – csizma. In Kal Ucs Nid Hang Vagy inkább kalu csár nid hang mutala, ucsnidgatal(gutalme) csidma székely csizma, inkalcan román cipő kalucsni magyar kalu –ló Nyd szem, gutalme cipő. 2 Szandál mongol zsámoly sámli török dzsemat sámlin üllő közösség, 3 Skrinum latin –fiókos szekrény.4 Kata, gata, fata, gatalomfiagon(bulgár) lik, köj, leányfalú, fehér cipőben (baga dugjad be beléje román) bokájú lányok buksz gatal üllők bokán üllők Ahim mong lány fia fiuz nemzetség (Himfi) érts leagon le an leány az oglan, ligon, legényt jelentett. 3 Sehir török városi, jelenthette a városban katonáskodó vőlegénye után síró leányt nyd me ve dzír szeme vágyakozva sír de városi drágakövek ,után is sírhatott, zafir fehér. 5 Dzsebelű, bürűme török bőrpáncél
Közöttük, büszke felemelt fejtartású, kényelmes puha bundákba öltözött, mindenre odafigyelő, idősebb, erős testtartású asszonyok utasították rendre egy, egy elcsattanó pofonnal, vagy szigorúan elhangzó szóval, a szemtelenkedő gyerekeket. Itt, ott, elfojtott gyereksírás, elégedett, boldogasszony nevetés csengett, a mégsem szabad ég alatt, a civakodó gyerekek kora esti vacsorájánál Az hosszú csíkokban csüngő, színes selyemmel befont hajú, vagy kontyban kétoldali ezüst fésűkkel felkötött hajú asszonyokat, teljesen lekötötte a gyerekek fegyelmezett etetése. Ushdibad az elkényeztetett fiatalasszonyaik szerepét mérlegelte, egy célt szolgálnak, megállás nélkül minél több gyereket szülni. A család idős asszonyai, nevelték a gyerekeket, egy nyelven tanultak beszélni. Furcsának találta torzított koponyáikat. A napbarnított fiúgyermekek, feketébbeknek tűntek, elütöttek a naptól széltől védett asszonyok, színesebb, apróbb hímzésekkel díszített felnőtteket utánzó ruházatú kisleányok arcánál. Idősebb férfiak felügyelete alatt, gyakorolhatták a lovaglást és a fegyverek forgását. Egy pillanatig megállt a csártora, csíknyi nyílása előtt, megcsodálta a szókatlanul nagy és vörös nap lefelé haladó korongját, büszkén egy pillanatig, megállt a feje felett. Bőrtömlőben, tárolt langyos vízzel mosták haját testét miközben ő egy zsámolyon ült egy nagy rézüstben. Furcsán habzó nővényi keverékekkel, mosták, sikálták fején a haját, hátát, lábait, nem engedte hogy nemi szervéhez érjenek. Jól esett buzgólkodásuk, Habár nagyon vigyáztak ruhaikra és igyekeztek tisztán járni hajaik állapotából, nem úgy néztek ki mint a napjaikat, frigidáriumjaikban töltő tiszta, illatos hajú, bőrű, római ismerősei. Szemben az udvar másik vége felöl öblös aljú edények, kellemetlen illata, ütötte meg friss vízszagú orrát. A sátrakból hordhatták kifelé, az ott álló üres arbára az ürüléket. Egy vízmosásnál üríthették, moshatták, öblíthették ki az edényeket. Ugyanott hozhatták üstjeik alá, a nélkülözhetetlen száraz trágyát. Nagy méretére egyetlenegy bő nadrágot sem tudott felhúzni, boka alattit próbáltak a lábaira adni, egy fehér, puha talpú női cipőt, vett a kezébe, – ah! Ahogy meglátták kezében az egyik nő arcán, ravasz mosoly jelent meg, mutatta gutalaja feletti meztelen bokáját félreérthetetlenül, mintha valamiféle, hun bujaságtól akarta volna felhívni a figyelmét, olyan szemeket meresztett, mint mikor valaki, a letakart hátsóját, bokáját szeretné megnézni. Mivelhogy semmi ruhafélét sem találtak, egy majdnem hűvös, fehér selyembe bujtatták. Gondosan jól a dereka köré tekerték. Aludt tejel kínálták, miközben bugyolálták, fenékig itta ki, dombáját, életében még sohasem ívott ilyen hűvös, sűrű kellemes ízű savanykás tejet, hideg marhahússal ette, a húst nevelőnője adta apránként fatálcából szájába. Az idősebbik, tehetetlenül kezeit a csípőjére tette, csodálkozva, csóválta a fejét. Beletörődött, hogy nem sikerült a méreteihez puha csízmát találnia. Elkeseredettségében inkább a sarújának tisztításában próbált gyönyörködni. A nő a háta mögött állt, csak későn vette észre a tisztelettel váró, harmincas éveiben járó szomorú tekintetű fiatalasszonyt. Átadott kezébe, egy furcsa, a Moesiai dalmát pásztoroknál látott, furulya hosszúságú, és vastagságú fa pálcát. Nem olyan régen aranyozhatták be, a nő arcán szétkenődött, a friss aranypor, tagadhatatlan, nem oly rég sírhatta ki, nagy barna, enyhe mandulavágású szemeit. Büszke fejtartása ellenére a nő azt a benyomását kelltette, lágy testjeleiből megítélve mintha könyörögne neki, megkérné valamire. Urruja my yet Kánum me jet értette, mint a frissen teli jelekkel furcsán festett pálcára és kezére, tette a homlokát.
1Tulum mongol-bőrtömlő 3Arba mongol-szekér 4 Bukszhulla bugyi – gatya 3 Sehir nyd városi szem fehér szem később fehér nyd nép nőt jelent fehér nézd a a lány bókáját, a mennyét prémét sz, jelentése fehér női cipő buku gatal, a gutalméből, gata- boka láb. Bukszgutal- bokáján üllő Buksz mong –fenék buksi bukni nézd fenekét, lefordult és csak a fenekét látod 4 Me-yet Kanum me yetje mélyítet rovátka királyi parancs írás mélyet mélyíteni mélyítők. A szerző a húszon négy betűs ótörök vagy glagolita betűkre gondol
Kodaj zsakladdi nyögte, bátortalan sírva, Ojbars annyira tisztelt szavait. Megmerevedett testtel maradt, lehajtott fejjel mögötte. A szolga intett hogy kövesse, pár lépés után megfordult, halotta a háta mögött, hogy a nő sírása hangos zokogásban folytatódott. Hirtelen állt meg az ajtónál, majdnem belökték, – csak ide nem! Tiltakozott- a lányokhoz nem! A háta mögött suttogtak, arra kérték lépjen be. A fiatal nők, jellegzetes tapadó illata fogadta, egy szigorú arckifejezésű durva kezű asszony szembe ültette a lányokkal. Kék arany sasokkal kihímezet párnát adott alá. – Ha ez a sorssom, beletörődötten roskadt sámlijára, az asztal másik oldalán, térdepeltek a, szemeiket lehajtó, elpirult arcú lányok. Meglepetésére merészen vihorászni kezdtek, ahogyan a szigorú asszonyság kilépet. Az mérgesen leengedte, a bejáratott eltakaró vastag szőnyeget. Egyesek félénkek, voltak, mások pajkosan mosolyogtak, merészen a szemébe néztek, nem élvezte, végigmérték testét, ágyéki dudorát. Vihorásztak, egymást bátorították szólítottak, sajnálatukat fejezték ki, hogy nem tud velük beszélni. Sokszor feléje nyújtották apró fehér kezüket. – Soha sincs jó vége – ha én nők közelébe kerülök. Az egyik nő felállt, és egész közelről arcába nézet, végigsimogatta haját, kinőtt, érdes, sűrű szakállát. Hallotta elakadó visszafojtott lélegzetét, alig tudta elfojtani apró nyögdicsélését. Hirtelen a szájában gyűlt a nőből kisugárzó, tévedhetetlen édeskés illatának íze. Nagyon élvezték, mulatatta hangja, e furcsa gyermekalkatú teremtményeket. Fáradtan lecsukta szemeit, a túl kellemesen csengő, csicsergő csevegő női hangok között. Bátorították. Nem félt, illedelem érzete miatt, esze ágába se jutott volna udvarolni, a bojtos zászlót viselő harcosok feleségeinek. Babajtól tudta, egy hadjáratban, minden széplány a ba us iké, és az eft ulla tar éz ák harcosoké volt. – Arán! Említette a nevét, a lány csevegett, véletlen ejthette ki a száján nevét, de azonnal megszeppent, mint a játékot elrontó gyermek, ártatlanul, bocsánatkérően nézett körbe. A többiek hirtelen elhallgattak, csak a mécsesek sercegése hallatszott, az ezüstcsészékben égő olaj, árnyékokat vető fényében. Felálltak, mint a ház nagyura előtt volt szokás, illedelmesen elköszöntek, és futva távoztak, alázatosan hajoltak meg előtte, szemeiket féltve. – Végre! Lélegzett fel Ushdibad és kirázta, lerázta megborzongató illatukat bőréről, fejéből. Teljesen megmeredt, a földig érő fehér elől összehúzható bundában, derékig érő kibontott fekete hajú lánytól. A szemközti harántfal selymeiből lépet a sátorba, és a lábai elé borult. Nem hallatszott hogy sír, csak vállainak görcsös rázkódásaiból tudta hogy zokog. Könnyedén emelte fel pihe könnyű testét, fekete szemei nagyon hasonlítottak, ugyanazokat látta, az udvaron is. Fehér arca bőrén áttetszettek nyakig lefutó kék erei. A lány félre fordította fejét, egy pillanatig csöppnyi piros telt ajkai mögül, kifehérlettek apró fogai sírásától eltorzult arca még vonzóbbá tette. Leheletnyi piciny vékony és arányos orrcimpái, egyenletesen osztották el enyhén kiduzzadó arc csontja homloka és álla közti távolságot. Szépen ívelt fekete hosszú szemöldöke alatt, szembetűnően hosszú szempillái, incselkedtek homlokával, felfelé kunkorodtak, lecsukott szemhéján. Erős kőkemény vastag combjaira ültette, szerette volna megnyugtatni karjában a súlytalanul rázkódó teremtményt. A lány nem tagadta, testi érintését, megadóan zokogott, összetörten melléhez simult. Fehér hosszú ujjú, testére szorosan tapadó köntösében egy másik lány érkezett vigasztalni, az ölében üllőt, olyan hasonló volt arcuk, mintha testvérek lennének. Ushdibád a térdén ölelte mindkettőjüket. – Legszebb Istennőm fohászkodott elkeseredetten, – ügye a legtisztább, és legszebb szándékoddal küldted ölembe, e két gyönyörűséges lányt, nem csavarod el a fejem, otthonomban a világ legszebb asszonyaim, feleségeim várnak!
1 A magyar és román nyelvben megmaradt, bausik, (ba, us, in kal) és seif pa, us in tar illa ék katonai tisztségnevek értelmezése, közösülést jelent, (basz, fute) lásd kun besenyő székely egyűt élést,.nekik vitték a lányokat. Ugyan így maradtak meg a nemi szervek elnevezései pi ucs kicsi szőrű magyar női nemi szerv elnevezése, pi ulla (pula) kis láb hulla (mong láb) román férfi nemi szerv elnevezés vagy román pi ucs az dar vagy,pi ucs az dar kicsi, piros a páncélosé, vagy kicsi a vértes páncélosé .(pizda) a harcosoknak járó lányok után maradt ez az elnevezés
Aransar túja halotta a lány nevét, göndör fekete hajában, árván csüngtek, kétoldali, majdnem a hajából kieső aranyfésűi, csak az egyik fülében ragyogót egy fehérkövekkel kirakott csüngő díszes fülbevaló, a másik kieshetett, a szanaszét heverő köntösein, bundáin, mellényein, eldobott ékszerei között fedezte fel. A selyemmel letakart magas szőrme hegyek alatt, szebbnél szebb párnák, feketére festett aranyozott mintázatú asztalkák sorakoztak. Ushdibadot az aranykancsók, besimított díszítésű tálakban látható poliéderes gombon végződő fülbevalók, sugaras hátú arany, ezüsttükrök között, megtalálta a hideg, sült marhahússal teli edényt. Azonnal neki látott, mohón nyelte a keze ügyébe eső nagy hús szeleteket. Majdnem megfulladt, száraz ízletes szálkáitól. Ölbe-ár volt az első a két nő közül, mézédes fűízű folyadékkal kínálta itatta, ahogy fulladt, megrémülhetett kipirosodott kililult arcától, és mohó kidülledt szemeitől A sámli kicsi volt, kellemetlenül szorította hasát, a derekára tekert selyemkendő, nem csodálkozott, ahogy feszült és kibomlott, leesett derekáról, a csúszó selyem, annyi meglepetés érte hogy már nem is bánta, hogy a két lány segíti visszatenni a vállára leesett köntösét. Éhes volt, észre sem vette, hogy a két lány, egy pillanatig meghökkent, mint meglátták hatalmas melleit, izmos karját, még zavart pillantásuk sem érdekelte, lapos és kemény hasa alól kinyílt köntöséből, elővillant férfiasságát, azonnal letakarta. Aransár egy fabögréből, az ugyancsak kint is kínált sült birka camballal etette. Jó ízű evése lekötötte, felejtette, e két szép kislányos teremtés, bánatát, a puha párnákon, egymáshoz bújtan, elégedetett ragyogó szemekkel, ültek vele szemben. Az étel, nehéz zsíros súlyával áradt szét testében, félrecsúszott a feje, oldalra billent és elaludt. Reptila vezényszavai harsogtak, a megfélemlített siponjosai, arany sasokkal körbezárt körében. Megjelent Aca, és Asmalawinta egyforma arca, nem tudta melyikre mosolyogjon elsőnek olyan szépek, olyan egyformák voltak. Illatuk egészen más volt, olyan ismeretlen, szemeik is feketék voltak. Kinyitotta a szemét felébredt. Kétségbe esetten rázták vállait Göllbe Hár a síró Aran Sarral. Ugyanott ébredt, mintha el sem aludt volna. Egyre hangosabban, vágató lovak patáinak dobogásai, csörrenő fegyverek zaja hallatszott kintről. Vezényszavak, kiáltások távolodtak, közeledtek, több irányból érkező asszonyi sikoltásokkal vegyült, gyermeksírás zúgott élesen a fülében. Lebontották a sátorokat, kihúzzák a cölöpöket, fáik hangosan koppantak, az arbák deszkáin. Sietve költözködhetnek, újból vezényszavak harsogták túl, az arbák kerekeinek nyikorgását. Elindultak, távolodtak az asszonyok és gyerekek hangjai is, de a völgy felől, egyre többen kurjantottak, egyre hangosabban hallatszottak, az vadul vágtató lovasok patáinak dobogása. Dübörgött az egész völgy, a földel együtt, remeget a sátor. – Elmennek, értette, a hun himfiagon, urujja köljének el kell mennie, az árkán fiának a halála miatt – Maradnunk kell, mondta szomorúan Ölbe Hár.- Aran Sar szögyver csin kiáltotta, hallotta többször. – Az arkán fiának menydusa.
1 Aransar túja, mongol aranysárga fény tuja, fúja a tűzet fényt csinál – fényes 2 Gölbe ölbe ár- körkörös arany dísz díszített menyét prém gyűrűs dísz gyűrűt is jelenthet Gölbe nid, us szem ször, szemem szálla mennyét szőrméje menidus, menidve ahim ener lányok asszonyok himfiagon lányfalu, lásd kata, fata, bulgar omfigon, Aran Sar sárga arany. 3. Arkán mongol – horka magyar (Pa, us guar, kal az us in) a kisebbik fejedelem a turáni nép új behódolt népek fejedelme. 4 Ujurus (Us in ila guar us) – Gyula (Gar íj ila az us, in), az igazi fejedelem? 5. Hun himfiagon –hun leányfalu 6. Ahim mongol leány 8. enner mongol nők 9. sehir városi török. 10 Nydve nypve vé csár szemének – fehér nép asszonyok 10. menydus az én szemem szőrméje menyét prémje – mennyasszony 11. Alku kosár 12. Kánum urijja me.yet- kán vésett mélyített parancsa 13. Urujja resmi – kán része 14. őlgyísz körbe nyd-us körbe szeme pillája szörme 15. Vécsár vésd a sárba az árát török-vásár16. Összve barina a két család juhainak az összeterelése itt házasságot, összeboronálást jelent (török)
-Vécsár, de nincs Kánum meyet, rázták a fejüket. Az egyre hangosabb kinti harci csatakiáltásokra, hirtelen felugrott, vérében lüktettek a vezényszavak, katona volt öléből, azonnal kiesett, az aranyozott pálca. A két nő amint megpillantotta, újból sírva fakadt – Miért? Érthetetlen arckifejezéssel, kérdően felhúzta a vállát. Szerette volna tudni, nem értette, a két lány furcsa, kétségbe esett viselkedését. Öllbe Hár, Aransára mutatott – Nincs urujjus me yet, ök nem voltak összve barina, hallotta – Aran Sar urrujja résmije, mutatta Aran Sárt – Ottkar! – Oh Ottkar, ölgyísze! Hirtelen letépte Aran Sár bundáját, levetkőztette meztelenre, dühösen a sarokba dobta a szőrmét. A fehér meztelenségével elétárulkozó Aran Sar védekezésképen szemérem dombja, mellei, elé húzta, hosszú, fehér két karját. Uschdibad nem győzött csodálkozni, apró göndör egyáltalán nem hosszú, rövid nemi szőrzetén, testéhez képest nagy keménynek tűnő kerekded mellein. Barnásvörös melludvaraiból, merészen kiálltak ujj vastagságú mellbimbói. Meginogott, ágyékáig futott tejfehér karcsú, derekától lefutó, telt kerekded hátsója, vonzó körvonala. Gölbe Ár egy üvegpohárból, egy nagyon szép, drága köves arangyíszimet vett elő – Ottkar gyísziméje mutatta, a síró és meztelen Aran Sar tiltakozása ellenére, elhajította. Többször említette – ölgyíszét, a zokogó meztelen lányt mutatta neki. Élnie kell, mentsd meg, megölted Utkart meyetet kaptál, tedd magadé a lányt! Félreérthetetlenül, hanyatt fektette, és szétterpesztette Aran Sar combjait, hogy az befogadja. Nehogy megbántsa, vagy tiszteletlenséget kövessen el, elfordult. Könnyekkel a szemében Gölbe Ara erőtlen kezei rángatták, próbálták húzni, nehéz kezeibe kapaszkodott, a lány felé, szerette volna fordítani, de meg sem mozdította, hatalmas testét. Tehetetlensége miatt, kis kezeinek öklét, teljes erejéből Ushdibad melléhez ütötte, körmei belékapaszkodott a férfiba Aran Sár felé húzta.- Mit tettél velük Freya fohászkodott, Istenem miért kéred, nem tehettem…..nem fogom megtenni. Ölbe Ár mint érezte a férfi elszántságát kétségbe esett, leborult, a lábait csókolgatta, könyörgött. Kifáradt, kifulladt, de amint szabályos légzése visszatért tovább simogatta, és csókolgatta könyörgő hangjával, a férfi lábait. Elcsuklót hangon beszélt, kapaszkodott, a férfi lábain, fürkésző ujjai megtalálták férfiasságát. Ushdibad megijedt, önmegtartozása csak pillanatnyi állapot volt. A meztelen lány látványától, combjain végigfutó lágy, és puha kezeItől akaratlan merevedése lett, és a lány, ahogy megérezte duzzadó makkját azonnal, a tenyerébe szorította, Usdhbad egy rántással, ledobta az amúgy már testéről félig lecsúszót kelméjét, anyaszült meztelen állt a csodálkozástól, majdnem elájult fejevesztett nő előtt. Ölbe Ár felállt és a férfi testéhez simult. Frejára nyögött fel Ushdibad amint kezeit Ölbe Ara állá tette, hogy könnyedén a combjaira ültesse, visszaült sámlijára. Kezét elöntötte a tenyerébe ömlő forrósága. Fogaival, ujjaival tépte, húzta a lány testére tapadt, izzadt köntösét. A kint leselkedő halál hideg lehelete, a veszély, harca a túlélésért, csak fokozták a vágyait, az élet, és halál határán kapaszkodott életébe. A lány, szájának íze, csak meg jobban felgerjesztették. Vadságában méretei ellenére, igyekezet durva, és erőteljes mozgásai nélkül szeretkezni, mindenre kész volt, hogy a fel kínálkozó hihetetlenül szép, eddig sohasem látott teremtménynek, oda ajándékozza Freja Istennő összes örömét. Aran Sar zokogva remegve húzódott el előle . Erőszakosan ültette ölébe, nem talált különbséget a két nő között Csak közelsége tették kíváncsivá, mint teljesen elöntötte őt, elölről karolta át. A lányt mellein, új erőre kapott.
1Gyíszím jegygyűrűt is jelenthetett sz.2 Urujus fiuz- a kán nemzetsége 3 Fiagon liagon iglon oglán török- legény leányfia hun leány leszármazója ága. 3 Teklizs (Bat fter, kal, in az us) török örökség, vezetői vezér örökség (at ak ila, in az, us) támadó ék lándzsa mely örökölhető volt az tekfur (Bat fter kal guar) Bafta (román szerencsét is jelent) jogtalan örököst jelentett, az örökös furását, lopását, (fur rom lopás tekfur török) jelentette. Tisztjeik lehettek az Isteni szólángok(Sven- Hedin) villám hangúak az us illa tar in az us guar soltan (g), vagy helyettesítőik, porszolángok, at am ( Pa us az in) hánok vagy a kicsi mar bar morszán barszán mirdzsák bordzsák deftver ij in am ák Ernák (Eftver in ák), vagy (Ila guar in ák) Irnák hun kardos íjillas lovas íjas villámos (román Ilija) lásd település névét, vagy (Bat ij illa) Attila
Még liheget mikor a csodálkozó nő szemei láttára, az befogadta. Aran Sárnak hihetetlennek tűnt a belsejében, ereibe hatoló forró lüktetésének magja, lélegzete is majdnem leállt. A meg sem álló eszméletét majdnem elvesztett férfi, erős karjába kapaszkodott, hogy ellökje magától, fejét csapkodta, rázta, tiltakozott, hogy leállítsa. Váratlan hirtelen érezni kezdte a férfit, fokozódó gyönyörében, bátortalan mozgásokkal segített a férfinak, ereibe hatolt, és mint áradt, megcsillant gyönyör érzetének a legmagasabb foka. A két nő szűz, és vérző szűkőssége, fehérségük szájaik íze, csak tovább fokozták, lecsillapítatlan vágyait, amint a két nőben, önmagára talált, halhatatlan istennek, és embernek képzelte egyszerre magát, miért is foglalkozzon a véggel, gyerekekkel ajándékozzák meg az Istenek. Arra ébredt, hogy Gölbe Ar langyos vizel, mosta testét. Kinyitotta szemét az asszonyokkal megtelt sátorban. Egytől egyik, ott voltak az este látott nők. A zokogó Aránt ölelgették. Megsajnálta, kibontott hajjal, a tegnapi, ugyancsak ritka szépségű nő, a lány ölében zokogott. Az anyja lehet gondolta. Nem értette nyelvük, és nem értette a készülődést. Ölbe-Ar is elébe állt. Tiltakozott, durván ellökte az öltöztető nőket, arcába kiáltott, azt kérte ne engedje el,- ne engedd hogy meghaljon! Felvette és magasra emelte, az aranyozott fapálcikát. Lelkiismeret furdalása, nyomta, bánta hogy nem tud segíteni, – mit kellene tennem? Kérdezte kétségbeesetten, nem értette, érezte a leselkedő veszélyt, nem érezte nagyságát, mikor életét is feláldózná a lányért. A földbe süllyedt volna, szégyen érzete miatt, kicsinek, tehetetlennek, bűnösnek érezte magát, sóhajtva fordította el a fejét. Elállt a lélegzete megpillantotta Aran kezében a díszmarkolatú tőrt. – Csak azt ne kiáltotta, a nők a legtermészetesebb beletörődéssel, fordultak el, a tőrt magába döfő lány elől. Lehullót az a takaró mely, eddig elrejtette szép melleit, ölét, egy lendülettel, a tőrrel a szíve felett a mellkasába döfött. Ushdibad elérte, de ahogyan lépet fordult, neki ütközött Ölbe-Árnak, az elvágódott, a körülötte álló nők közé zuhant. Bármennyire is hosszú volt karja nem tudta időben, és jól elkapnia a kezét. Kézhátsójával fogta fel a szúrást, megcsúszott csontjain a tőrhegye, erejét vesztve fúródott a lány szép fehér bőrébe. Vékony vércsík buggyant ki, csak úgy ömlött mellére. Visszaütötte erősen vérző kézhatújával a lány kezéből, szerfröccsent vére, de sikerült kiütnie a tőrt. Lefogta, magához szorította a lányt – Miért? Kérdezte, csókjai közt, súgta fülibe, majdnem meghaltál – nem engedem, engem ölj meg!, Ha miattam, – akkor öljetek meg! Kiáltotta a dermedten körül állóknak. Mindketten meztelen álltak, vére Saran vérével, combjára folyt, a lábainál gyűrődő selyemre csepegett. Aran továbbra is, szabadulni, menekülni próbált karjából, szemeivel még mindig a tőrt kereste – Ki innen üvöltötte a többieknek, még Ölbe Hárt is kilökte Egyik kezében fogta a tiltakozó, Aran Sart ahogyan felemelte karjában a lányt, arcát mellét harapta, karmolta, csak a másik kezével tudta kilökni a többieket. – Höllére halál és szerelem, ha halál, akkor hát legyen, kiáltotta! A lány, melle feletti mély sebére szorította, a lentről felkapott köntösét – csak a csontig hatolt, de nem mélyebb. Ujjai is mozogtak, állapította meg, Bekötötte kezét köntöse másik végével, sietségében a lányhoz kötötte magát. Gyengéden szorította melléhez, hogy elkerülje a további meglepetéseket – Hogyan segítsek? – Miattam, kell elvenned életed? – Így is, úgy is, meghallok várnak, hallod a kinti suttogásokat, sziszegéseket, sokan lehetnek, kik rám várnak!, Határozottság érződött a hangjában, Höllére! Öltem, és életemmel fogok fizetni bűneimért. A lány, forró puha, már egyáltalán nem ellenkező ajkai tapadtak szájára. Látható változáson esett át, boldogan és büszkén nézett szemébe. A lány is átölelte, ringatta, elhalkult, nyögdicsélései között, ha fellelkesedett. Dzsingizikről, ujjurusról, hun-ahim likáról mesélt.
1,Hölle gót-pokol 2 ujjullán baujullán mongol- vörösben üllő bal oldalán vörösben üllő Gyula, Baján fejedelmi tisztségek 3Dzingizik töméncsik gyingísz –rámenős akaratos ember 4 gyevme devme török-gyermek 5 ottcsár osgar mongol folyó 6 öszve barina- összeadni a juhokat boronálni házasság 6 nyd gatalus mongol-szemem boka cipő szőrméje. 7 Togez nyárfa ék hegy –tegez 8 hucu rak nya kal nya fata hucu kucu rak mongol- ló nyak fája nyereg. Thuda török –bíró
Ushdibad halk, és helyeslő szavakkal nyugtatta. Sem szomorúságát, sem boldogságát nem értette. Hirtelen felkapta, vérrel fröcskölt hófehér arcát, nagy kinyílt szembogarakkal, gyerekekről kérdezősködőt. Ushdibad bólintott, annyit még értett, hogy Gölbeár is velük megy – Ujjurus hun ofiogon köjben mondta büszkén,- osszve barina minket, felkapta a kán náigejét.- Náije, hun náije. Siettették, többször kiáltották a lány nevét Magára kapta véres köntösét, újjászült ügyességgel, párnák és bundák közt egyensúlyozott, sikoltva, egy gyors pillanat alatt, boldogan kiszökkent a sátorból. Megvárták, amíg a porig száraz tiszta, saját ruháiba bujt.. Fegyveresek kisérték az asszonyokat, és a gyerekeket Csak most látta hogy az átöltözött Aran, a kint valóságban is milyen szép. Egy fehér puha szőrű, kis cicához hasonlította, a tiszta fehérben csillogó lányt. Még vonzóbbnak tűnt az arcánál fehérebb menyétszőrméből készült, karcsú derekára csatolt díszűjével. Fehér selyemkendője alól kihulló, ezüstfényű csillogó szénfekete hajtincsei és szemei kihívóan illeszkedtek rubintköves, arany diadémmajához, és nedvesen, pirosan fénylő ajkaihoz. Vonzották szemeinek felfelé kunkorodó hosszú szempillái. Nem sokáig gyönyörködhetett szépségében valahonnan örömére előkerült Ikim és az őt kísérő tolmács.- Kindinsem menjünk!, Sietette Ikim – Sésa és a többiek már rég elindultak. Kétségbeesetten beszélt, ha itt maradnánk, napnyugtáig mind meghalnánk A tegnap látott férfiak közül, az egyik, álig fegyverben, egy arany sasokkal díszített nyergű lovat hozott – Menjél, sietette őt. Annyit megértett – a fegyverei mind ott vannak, a nyeregkapához vannak kötve. Hun ismerősei a thudákkal és az adiuljánokkal vitatkoztak, miközben nagy tiszteletet tanúsítottak egymás iránt. Megjelent az a fekete hajú dolmányos párthus, vagy perzsa méltóság is, dühös arccal köszöntötte. Magyarázhatott valamit a hunnak a mindenek baj okozójáról. Ott állt mellette az ifjú, vele egyidős Balambér, kinek tegnap nem vette el az életét. Indulni szeretett volna, aggódott Aran Sar élete miatt, és essze ágában sem volt, ha nem kényszerítik, hogy felkeresse, és elbúcsúzzon az Arkántol. Útját álltak, nem indulhatott a lányok után. .- Vegye át a niázát tribunus, szolt hozzá latinul a dolmányos, Dengezik, a rámenős, kitartó, erős ember, ezzel köszöni, hogy életben hagyta. Ez az atékilidzsa, nagyon nagy katonai tisztség – Köszönöm, bólintott Balambére, de nem fogadhatom el, nem vagyok tribunus. Rekarik a légió adiutrix tisztje, én a királya vagyok, de majd átadom neki – Hegylakó ne sértse meg, a megtiszteltetés, független hogy világában tiszt vagy király személyének szól! De nagy szerencsénk lett volna magával, Arminiában! – Hazámban hol majdnem megöltek! Ah, nem a hunok, gyilkosaim elől, segítségükkel a perzsákhoz menekültem. Sok aranyat fizetem az ujjurusnak, Arminia királyságért, nagyon sokat, sokkal többet, mint tegnap láttál. De látja csak nem én lettem a király. Elbűvölte a hunokat, de csak nem kellett volna megmondania, hogy gladiátor, kíváncsiak, ha nem tudná, a háború és a halál sasai, mindig vérre éhesek. Tisztelik bátorságát, harci tudását, halált megvető merészségét – Nyersen eszik lovaik szívét ha nem tudná, nevetett, – a villámlovasok, a yjillák, az ég láng harcosait helyettesítik, ezért villám piros színű a zászlójuk, ők a Bar Lángok,.az ég tűz nyilának a lovasai, úgy válhat láthatóvá Istenük, ha villámként ölnek, vagy felkínálják az áldozatuk szívét. A harbarhanok, egyébként láthatatlanok. Villám Istenük, a legkegyetlenebb eddig ismert Isten.
1.Idzsa török mongol nyid áz ák hegy- lándzsa kopja 2. Tribunus légiós tiszt 3 Légia II Adiutrix (Bat, vagy Bad mint (Attila) Illa Us, Ftver In Az Us Ak) Aqvincumi (Az vagy Bat Us In Kal (Ak) Gvuar In Gvuar Am). Etruszk vagy latin? (Lovas zászlós a kardosok felett) ma Budapest, római légió. 4.Arminia latin-örményország 5 Attmas török hatalmas 6 Kodály Modály turáni villám lángú hangú hatalmas Isten 7 Han mongol-kiskirály 8 Zsámoly a Solatmodolyánok (Samuk?) közösség összetartó tartó erejét sámlis összejövetelekkel érhették el, dzemat törökül közösséget jelent. Ogharjaik jogar, barkhan bálvány hatalmas Istent helyettesítő kis Isten, jogar. 9 Serteng mongolok mongol-villámhangú égi mongolok. 10 Ahim mongol lány 11 Köl köj falu kör 12 Fata kata katuna uma leányfalú.(Katun török falu)
Mindenkit leöl, még híveit is, ölnöd kell, nehogy megöljön. Ezért fogják a gavojukat mert félnek. Ushdibad undorral, érezni vélte a szájában azokat a nyers, édeskés húsdarabkákat az Sol láng tegnapi italából. –Tegnapig az Arkánnak, mától a papoknak köszönheti életét. Bebizonyította erejük, beigazolódott jóslatuk. Modaja az Arkán fiának az életét kérte, és az Istenek akarata beteljesült. Nagyon szerette az apját, arca elszomorodott, jó gyerek volt. Nyugodjon meg, látta Ushdibad gyötrődéstől, hirtelen eltorzult arcát, nem maga ölte meg, hanem az Istenük! Még jó hogy nem ölte meg Dengiziket, az ujjurus, az ég népének, királyának legkedveltebb és legokosabb húgának Karagölnydnek, a legkisebb fiát, helyettesítőjét, az ámbánt, az Baus illa in am baus gvert. Nagy hatalom, és tisztség, a zászlós lovas, a zászlós kardosok élén. Ő Balambér. – Istenem a hatalom, és a rómaiak, elvették az Arkán eszét, nem fogja túlélni fiát. Fia megkérte Dengiz húgát, barátok voltak. Otkar barátja becsületéért, állt ki tegnap magával, hisz maga megalázta, legyőzte, ah jaj, sopánkodott, kifizette a lányt, elkomorodott, – holnap lett volna a menyegzőjük. – Lám mi lett barátságból menyegzőből, háború. Modalya akarata volt, hogy meghagyják életed, de még mindig Modolya akaratától függsz. – Hát, sóhajtott beletörődötten, a divántól, a sámlin üllő adiuljánoktól, a törzsi tüdáktól, függ az arkán, sajnos az én életem is.. De te sem fogsz megszabadulni a Sol langoktol.Ha az adiuljánusok majd felállnak, és elviszik sámlijaikat, ogharjaikat, ki fog törni a hunok közt a háború. A Szertenegiek, a villámegűek többször is felálltak, ne tudd, hogyan ölik, irtják ezek egymást. Mondtam az Arkánnak, hogy ne bízzon a rómaiakban. Valentinianus udvarában éltem. Elfogadta a semmit, a parthusok, Perzsák, és gótok földjét, a semmiről semmit sem tudni akaró, ujjurus tiltó parancsa ellenére. Harcosaik még a himi-köljeiket is idehozták. Nagy háború lesz, hiába ölted meg az Arkán fiát és viszed menyasszonyát, elveszik, tőled, már ma megölnének, ha engednék a papok.- Miket beszélsz Istenemre mit tettem, Höllére a pokloddal armin!.- Részeg volt!- Nem tudtam leállítani a fiának az életébe került, tegnapi mulatozása. Amúgy sajnálom butasága miatt, nem rossz ember. Miattad nem kérte vissza Aran Sára árát. Ez jelenthetné azt is, hogy a mai toron, nem kínálhatják fel istenüknek, fia jegyesét. Aransar az ujjurus, hun himfiagonjából való, nem túszfeleség – Istenemre ez egyszer az Arkán bölcsen gondolkodott. – Neked ajándékozta a lányát is. Bánthatja tegnapi kihágása, veszélybe sodorta Balambérnek, az ujjurus jobb kezének az életét, megölhetted volna ezért hallt meg Otkar. Vele a lányt is megölnék, híveinek, nekem végünk! – És Dzingisz Balambér lesz majd a hóhérunk. – Freja Freja legszebb Istennőm, még hány királylányt, küldesz vérembe térdepelni, ne enged hozzám az élet legszebb asszonyait, ne enged, hogy velem pusztuljanak!.- Romába költözöm, Romába mondta határozottan, ott senki sem fog megtalálni, senki népét, sem kell majd leölnöm kegyeidért, senki sem fog felkérni, hogy öljek. Latinul fohászkodott, – nem kellet volna, tért magához dühéből, ez az ember minden szavamat értette – A halálomba segítettél kindins, fogadd akaratomból Aisát, lányomat enyhíts szenvedésemen, ne a szemeim láttára végezzenek vele, vidd magaddal világodba, oda ahová való, innét, soha sem tudna kiszabadulni segítséged nélkül!
1 Eskündzsik török- lovas páncélos íjász kopjás kardos fegyveres jelent. 2. Arba- szekér 3. Jamak dzseleppesek török- cölöpöket bakokat cipelők lókötők. 4. Carabanesc román menekülés, Ac arba in ez kal A fogatott a nyilas lovas íjászok védelmében mögé. Az ez, kal, illás könnyű lovas íjászok keletet felől, az őket védő fegyveres vértesek és bojtos zászlós páncélos lovasok előtt érkeztek. Innen a Kelet magy, (Am, ék ez illa in fter tar) vagy román miazazi, (am illa az us, in). Elő és utóvédek voltak mikor nyugatról hazafelé tartottak a bojtos nehéz páncélos zászlós hadosztályok érkeztek elsőnek, Azpaus (Apus rom) nyugat, vagy Az an us guar tar olvasd nyugat magyar az an us az pa us bojtos zászló, guar tar mint fegyvertar kardos vértes vagy a rom magyar összekötése a napnyugat.an az pa us in guar tar
– Freja nem akartalak megbántani, bocsáss meg, ne büntess!, – Ezentúl sohasem fogok egy Istent sem megbántani, majdnem elsírta magát, lehajolt hogy ember vállára tegye a kezét. – Csak haza kerülök, reménykedett szomorúan. – Tudom válaszolta a másik. Az arkánon és hívein kívül, a papok az összes hunnal együtt, mind visszahőköltek, a rómaiak, és többi nép, ismeretlen keresztény Istene elől. Úgy vélik, hogy Modolyájuk még nincs felkészülve, hogy egy ismeretlen Istennel mérje össze erejét. Félnek haragjától, félnek hogy engedetlenségük miatt, mindnyájukat megbünteti.. Ha győz, ha nem, az arkánnak akkor is meg kell halnia. Istene, már rég döntött élete sorsa felett. -De te a másik Isten világából érkeztél, senki sem bánthat büntetlenül, ez a legkegyetlenebb Isten kívánsága, hogy sértetlenül távozzál. – Kérlek, mentsd meg veled, lányom életét – Van köztettek egy éneklő szent hangú, az arkán vele temetette el a holtjaitokat, fegyvereiteket, is visszaadta. Ikimnek elege lett az ácsorgásból, türelmetlenül megfogta, és a többiek után húzta királya lovát. Mögötte, lovagolt frissen szerzett tolmácsa. Továbbküldte Ikimet és megvárta a lányt. Virágos színű bokáig érő köntösben fél oldalon, ült nyergében. Illedelmesen lehajtotta a fejét, a hun nőkhöz hasonló diadémmát viselt. -Freyára! Ushdibad a nevem, egy magas karcsú nőhöz beszélt- Ajsa a nevem, vette a bátorságot, hogy bemutatkozzon, és felnézett a férfire Ushdibadnak még a lélegzette is leállt zöld szemétől. Dús fekete göndör hajának karikái, homlokára arcára omlottak kendője alól. Nem látszott zavartnak, ahogyan felemelte arcához, hosszú ujjait. Félre húzta, arcába hulló hajtincseit, félénken, csengő búgó hanggal beszélt Ushdibadhoz. Nem tűnt furcsának, hogy tiszta latinsággal beszélt. – Nagyon szép vagy Ajsa, túl fiatal és szép, a halál és szerelem karmában. A halál völgyében fogsz vergődni velem, – sohasem fogok élve hazakerülni. Nagyon messze volt otthoni gondjaitól, világától – Wodanra! – Mit tehetnék érted királynő, hogyan óvjalak végzetemtől. Ha velem tartasz, könnyen utolér a vég. – Rabszolgaként éltem, és a lány sírva fakadt, nem tudtam megszokni sátraikat, a sok omát, bémát húst bezártságot, a városok virágok nélküli világot. – Nem, nem tiltakozott Ushdibad. Szép vagy, de én ma, holnap, lehet, meghalok. – Vigyél ki innét kindins könyörgött könnyes szemekkel Aisa- Istenre esküszöm találok én neked, egy rendes és méltó férjet. – Ha nem fogadsz el rabszolgának, megölöm magam! Nem csaphatom be apámat, dühösen veszekedett vele- a kezedbe adta életem, megbízott benned! Ushdibad megfogta kezét, ne bánts , sajnállak! Nem csak a tested, lelked is szép, váratlanul a lányhoz hajolt, megcsókolta telt ajkú, haragtól duzzogó ajkát. Átemelte az ölébe – nem foglak eladni suttogta a meglepett, nem tiltakozó lánynak, magába szippantotta remegő illatát, ragyogó szemekkel fordult feléje a lány. Kőkemény mellei voltak, érezte ahogyan szorította, remegő, hajlékony testét – Megszeretném köszöni Istenemnek a napot amelyiken, egy ilyen gyönyörű lánnyal ajándékozott meg, úgy szimatolta a lány testét mint egy kiskutya, nem tudott betelni illatával – Jöjjön már kindins! Kiáltotta Sésa,- várnak! – Höllére hát ez te vagy? Őszintén meglepett örömmel, hajtott elébe, Visszaültette a lányt.- Soha sem akartam háborúzni de Istenem háborúból háborúba, egyik csatából, a másik csatába küld,- Hogy az ég áldjon meg minket, és éljük túl! Üdvözölte Reptila, összeölelkeztek. – Vezessél haza légiós Ushdibad nagyon keserű arcot vágott,- Isteneknek hála, nem a gótok ellen harcolunk, bűnhődünk, de ők is bűnhődni fognak, mert soha sem vettek emberszámba minket. Szükségünk lenne egymásra, nagyon nagy szükség lenne, egymás segítségére. – Isteni átok ül a fejünkön, eltakarja szemünket!- Átkunknak, még a pokolban sem lesz vége. – Istenek akarata, törődjünk bele, vágta rá Reptila – Erre! – Erre mutatta az utat Dzingizik Ikim tolmácsolt- a völgyben temetik az arkán fiát, és mink lennénk a halott szolgái. – Félnek a Sol lángoktól , sok lovat, embert fognak feláldozni lelkéért. – Isten áldjon minket!- Csak ezt a napot kérem tőled Uram, fohászkodott Ikim, több keresztet is vetett egymásután, – holnap már békében hagynak, csak jusson háborítatlan az égbe a halott, olyan alázatos örömmel beszélt, mintha lelke, az imént, szeme előtt szállt volna fel az égbe. Dzingizik előre küldte őrszemeit, félt a meglepetésektől, egy nagyon hosszú éjszaka előtt állt. Az eskündzik az arbáknál maradtak a nőkkel és a gyerekekkel.
A málhás lovakon, jamakok, dzelepp szolgák kisérték a népet. Ak, arba in, az us kal Hojdé! Hojdé kiáltották – Ak ez illa in fver tar! ,- Am illa an us az ik! – Iiin! És Kelet felé fordultak. Előrelátóan a köj, már este óta költözködésben volt. A java, jó messze előttük haladt, nemsokára utolérték őket is. Aransár életének sorsát, életét halálát jegyeséhez férjéhez kötötték, a halálába kellett volna követnie. Rabszolgasors várna a fejedelmek özvegyére, az öröklődő atekillidzs, vagy guar ak ili éz, vagy ili ak idzsás tisztségek miatt. Az utódok egymást ölnék az örökségért. Gyakori az atakfur, furlak. Kivégzik az asszonyokat, hogy véletlen se szüljenek, öröklést követelő utódokat. Sokuknak a gyermekét is feláldozták, a szól láng, modolyánoknak, időben dönteniük kell, mert az őröklés körüli viták, törzsi háborúkhoz vezethetnek. Tolmácsa nem szívesen beszélt, félt a papoktól. – De miért kell követniük férjüket a halálban, asszonyaik, ki sem teszik lábukat a sátrukból. Egy teljesen külön világot teremtettek maguknak, melyből a szólmodolyánok úgy kapkodják ki a nőket, mint a tyúkokat. A papok, a családok, nemzetségük igazi urai. – Höllére de miért kell a gyermeket ezért megölni!. Feldühödötten kereste Dengiziket, ha már ennyit ér a nők élete. – Enged Dzingiz, hogy én védjem a nőket, senki sem értette miért olyan dühös. – Harcolunk kindins nevetett keserűen Reptila – jók az íjászaink, a lovaink, csak úgy égek a vágytól, hirtelen lebiggyesztett szájjal állt meg Ushdibad előtt – Höllébe ha nincs más választásunk. De nem sokat beszélhettek egymással. Füttyentettek, siessenek. Szótlan haladtak. Dzingizik kilavusa a sekély gázló felé vezette a népet.- Álljatok kétoldalt! Kiáltotta az mindig elégetetlen Reptila.- Sésa ne a gazdád várd, tovább! Sürgette a lemaradókat. A száraz kemény talajon jól hallatszottak, a tisztán kivehető, egyre hangosabb lódobogások, felzavarták a köd csendes mélyét. Az eddig, moccanni sem merő túzokok, vadlibák százait riasztották fel. Ricsajjal szálltak, repdestek fejeik felett. Felébredt az nyugodtan alvó világ. – Rossz előjel, tért magához Reptila – Középre az arbákkal! Üvöltötte Ushdibad, a lányokhoz sietett, azonnal leemelte lováról az alvó Aransárt, Gölbeárt is neki kellett leemelnie. – Nyergeket a földre! Mindketten, Reptila és a tolmács, egy időben vezényeltek – A hunoknak Ardila kapkodva mutatta harcállásukat. – Mindent málhát a körbe kiabálták egymásnak a drunchtinondsai. Dzingiz érkezet, hogy megcsodálja Reptila gyorsan rögtönzött állását. – Ki szeretett volna térni a támadás elől, tolmácsának magyarázta, hogy inkább fussanak, nem tudhatták, hányan érkeznek a támadók. Reptila magyarázta a helyzetet, végre Dengizik is belátta, hogy elkéset. Ushdibad is beleavatkozott, a gyerekek, öregek, és asszonyok sorsa miatt – Ikim szólj a harcosodnak, gyorsabban fordítson! – Dzingiz add nekem ezkiltarosaid felét, kezével osztott, magyarázott – ti még bujatok el a síkságon!. Látta arcán hogy a hun nem szokott az e fajta harcmodorhoz, inkább a nyílt a harcok híve volt, bátorítania kellett. – Bízzál, jók vagyunk, de az csak nem akart mellőle ellovagolni. – indulj, mert itt pusztulunk! – A nyergeket kiáltotta a hunoknak, rakjátok az arbák elé – hajtsátok el a lovakat! – Agyon taposnak! Kiáltotta Ardila – Oda, oda a nyergeket mutatta Reptilla. Tanácstalanoknak tűntek a lovakról leszállított hunok,- hogy hívnak, kérdezte a huntól – Ni-Az! – Jó egyezzünk meg, először ti, és az íját mutatta, utána mi, felemelte a keze ügyében levő lándzsát – A vérükben lehet a rejtőzködés jegyezte meg nyelvévvel csettintve Ushdibad. Dengizik deftsverellemeit, egy pillanat alatt, elnyelte szeme elől a táj. – Zárjatok! Kiáltotta Reptila és harcosai nagy pajzsaikkal körbeálltak, az arbákat, és a málhákat. Biztonságban ott lapultak, a nők, és a gyerekek. Ni-ez könnyen megértette mit várnak tőle, és íjászaitól. Azonnal megtalálták, a nagy victohal és légiós pajzsok, arbák biztonságában, a nekik legmegfelelőbb helyeket.- Ezek a nagy hadvezérek, mint Dengizik, vagy Ni-Áz nem az ilyen kis csata-patákhoz vannak szokva, jegyezte meg Reptila. Ushdibad kedvtelenül fordult feléje,- nem mindegy, ha egy ilyen kis csatában, ugyanúgy halunk majd meg. De miért is érdekelné őket, hogy mi, hogyan pusztulunk el. – Nem sokáig kellett várniuk, a ködben fekete árnyként megjelentek a kurjantó füttyentő vágtató hunok. Vezényszavak nélkül, meg sem állva, meg sem várva egymást, támadtak. Kilőtték íjaikat. Ushdibad feje felett suhogtak céltalan, a nyílveszőik.
Gyorsan érkeztek teljes tüdőből kurjantva vadul lovagoltak előttük. Még ne! Intett Niaznak ,az csillogó szemekkel égett a vágytól, hogy visszanyilazzon. – Sokan vannak halotta Reptilát. Egy biztonságos távolságon kívül, gyülekeztek és rendezték soraikat – Részegek! kiáltotta Ardila – Dülöngélnek részegek Höllére nem harcosok, részegek! Vakmerőségük, lesz a vesztük! A hunok mindenre elszántan zárt sorokban támadtak. Egy elsöprő rohammal, próbáltak volna átvágtatni a kis csapaton. Ak illi! Kiáltotta Ni-ez – Várjátok mint fel gyorsulnak – Niez most –In! Kiáltotta Ushdibad, füttyjelére, egymás után kétszer is kilőtték íjaikat – Ilyet csak hunoknál látni halotta Reptilát- Sorban hullnak – Készülődjetek nem állt le a támadás! Még részegen is ügyesen kerülték ki az útjukban álló, gazdátlan lovakat, aggódva látta hogy, egy másik csapat jelent meg rézsút baloldalról támadva. – Bausilea in! Kiáltották a hunok.- Bausilea in, ak!- In! De ugyanabban a fogadtatásban volt részük, a támadók, természetfeletti, betanult őszhangja, a részegségük miatt a ködbe szállt, ködös zavaros szemükkel együtt.- A jó ég tudja, mivel itatták meg őket a Solang Modolyánok! Ardila felemelte kardját. Esztelenül vágtattak Niez íjászai által kilőtt, nyílvesszőik gyilkos hegyébe. Tompa hangú becsapódásaik után megtorpantak, egyesek lebuktak, lecsúsztak, vagy hátra estek lovukról, sorok kerültek lovaik lábai alá a földre. A torlódás újabb, és újabb álló célpontokat kínált fel Niez íjászainak. De még mindig akadt, egy újabb harcos, ki az élre állva, tovább vitte a támadást, hogy összerogyjon utána, az íjászok nyílzáporában. – Még halottan is harcolnak, kiáltotta majdnem síró hangon Tripstilla – Na most üvöltötték, és elhajították nehéz római gerelyüket, nehéz suhogó hanggal, vértbe vasba ütközve koppanva, fémesen csengve álltak bele, az összetorlódó egymásra borult hömpölygő testekbe A lovak ijedt kidülledt szemmel faroltak, ugrottak fel a holtesteken át. A túlélő lovak, kábán iránytalanul vágtattak körülöttük A zűrzavarban még egy gerelyhajtásra maradt idejük. Átugrottak lovakon, testeken, betörtek közéjük. Ushdibad Reptila háta mögött, óvatosan nehogy lenyilazzák, osztotta a hunokra, a biztos halált hozó, szúrásait, vágásait. Nem akarta elveszíteni lélekjelenlétét, hogy óvatlanságból öljék meg. Feldühödött, önszántán kívül, ismét tisztességtelen öldöklésben vett részt. Isteni irányítást érzet akaratán, hogy minél több embert öljön, igyekezett kíméletesen, bánni a halállal. Hogy ne szenvedjenek sokat, villámgyorsasságával ellenfelei nyakára, és fejére, őszpontosította kardja szúrásait, azonnal ölő vágásait. Ni ez emberei sokukat lenyilazták. Nem földi arckifejezésekkel vetették magukat a gepidák hosszú kardjába. Csak a halál állíthatja meg elszántságukat. Ardila dühösen köpködte az arcáról lefolyó vért, vérben tapicskolt. – Egyre többen vannak!- Hátra! Üvöltötte Reptila nyakig vérben ázott, nagy cseppekben, csöpögőt, folyt vértjéről a vér. – zárjatok hátul! – Hátrafelé! Kiabálták. A keletkezett üres térben a beugró lovasokat, szakszerűen nyilazták le, a velük harcoló hunok Versenyezve nyilazták társaikat, egy cél hajthatta érzéketlen tettüket Niez Bajezid parancsának a tökéletes végrehajtása,. Reptila már nem adta ki a gerelyt hajító parancsát – Elég volt! Kiáltotta Ushdibad – Elég! Niáz ez már mészárlás!- Szólj rájuk, kiáltott Niezre – kiáltsad álldi Höllére álldi! Kezeivel hadonászott integetett hogy leállítsa az íjászokat Úgy látszott hatott tiltakozása, mert a támadás és a csata leállt – Mond nekik, hajnal van, nincs miért meghalniuk, Az egyik magasabb támadni készülő harcos még habozott, hitetlenül nézet körbe. Csend lett, mint a hajnal első napsugarai, megcsillantak a fegyvereken és a szanaszét heverő, véresen fénylő holtakon. Eldobta az íját és azonnal hasra vágódott. A többiek azonnal követték. – Höllére de sokukat megöltük, sajnálkozott őszintén Reptila. A megjelent Dengizik, mély megvető pillantásokat vetett az előtte hasra vágódott, fegyvertelen hunokra..- Kindins nem könyörögnek életükért. Mindketten az íjaik húrját megfeszítő, Dengizik parancsára felvonult íjászait nézték – Höllére a testvérháborúval állj meg Dengizik! Fordítsad szavaim szentvéres, büntesd őket Dzingiz! De hadd éljenek, kiáltotta tolmácsának, részegek! Dengizik felsorakoztatott íjászai, egy alig észrevehető intésére leálltak. Habozott, hiszen életére törtek. Modalya! – Modály sakkur sakkladi! – Visszem asszonyainkat, mondta alázatosan, – ne lássam többé ezeket!.
– Istened szálló sasa, felnézett az égre, nem dühös, egy villámot sem látni. Jó jel, Modalya békében alszik, miért is bántaná Istened. Ushdibad mindjárt arra gondolt, hogy ha most be lett volna borulva az ég, és villámok cikáztak volna az égen, akkor mind leölte volna az előtte fekvő harcosokat. Szerencsére még egy dörgés sem hallatszott a közelben. Lebiggyesztet szájjal nézett fel a tiszta ég belsejébe, valahol a mélyében kavargott felismerése, hogy ha még sokáig maradnak a hunok közt, az idő szeszélyétől fog függni az ő, és embereinek az élete is. Egy jelnek vélt dörgés, villám vagy esőcsepp, is elég lenne ahhoz, hogy mindnyájukat lemészároljak. – Tégy a holtakkal, akaratod, és szokásaid szerint, így is úgy is, veled kell, hogy majd meghaljanak! Megfogta ovóját, – Modály akarata, akaratod, ha az a kívánságod, hogy veled szálljanak fel a lelkeik! -Modály sakkladi! – Modály sakkur! Ushdibad, amúgy nem halhatta szavait, lekötötte annak a sok gazdátlan lónak a befogása. A legjobbakból választottak, még az aranyozott nyergeket sem csatolták le, úgy tegezestől, a hámszíjakkal egyűt, kötötték ujjon szerzett lovaikat az arbák elé. Mint Istenre úgy nézték rá az asszonyok, egyébként semmilyen benyomást nem keltettek véres ruhái. – Nincs időnk próbált volna visszahúzódni Ölbeár elől, de az a nyakába ugrott. Bevérezlek! De a lányt nem érdekelte – Vigyázz Aransára, ki sem mondta Aransár is a nyakába borult. Mindketten a vállán zokogtak, remegtek, vacogó fogakkal suttogva beszéltek. Aransár sápadt arcán, az átélt rémülettől, még nagyobbaknak tűntek fekete bársonyos szemei, hálából a szakállát, és a haját simogatták – Soha sem lesz vége az öldöklésnek, sóhajtott mélyen Ushdibad. Aisa szótlanul bámulta félt a két nőtől – tudtam hogy meg fogsz védeni, halotta latin szavait, nem volt ideje megmagyarázni a másik két lánynak hogy ki is, a valójában Aisa. A nők közül sokan még most is remegtek a félelemtől, mintha nem hinnék, hogy életben vannak – Dzingiz kérte hogy siessenek, intett ültesse vissza a lányokat. Ölbe Ár, ahogy egy szintbe ért borostás arcával váratlan megcsókolta ajkát. Beültette a szekérbe, azonnal levette kis fehér cipőkéjét, ahogyan kényelmesen fészkelődött, örömmel bújt a pokrócok, és szőrmék alá, kezével helyet csinált, Aransárnak. – Tegyelek fel nemsokára, otthon lesztek, arcát gyöngéden a lány arcához szorította – Ushdibad! Sesa kétségbeesetten kereste, nem akarnak felállni a foglyok, kérik hogy öld meg őket. – Hol van Ni-ez ? – Segítségért indult, ő fogja eltemetetni e holtakat. Azonnal hozd vissza – Mond nekik szólt a tolmácshoz, ne lássak, így soha többé részeget. A többit majd megbeszéljük, ha kijózanodnak. – Höllére nem én vagyok a királyotok! Ilyen ilyászokkal Romáig, meg sem állnék. Niáz dühösen kiabált sziszegett foglyaira, szidásaival nyugtatta, a másvilágra készülődőket. – Mit mondott kérdezte Sesától. Az csak a vállát húzta- – harcolniuk kell szólt közben a tolmácsa, és ha csak így tudnak harcolni, akkor személyesen,fog elbánni velük, ott lesz mindig a nyakukon, ő egy Bar ij us in dar, Bajezid az Ulján hadvezére. Engedelmességgel tartoznak neki, független az ujjurus, vagy Arkántól, az ő keze alatt fognak harcolni. Ni-az az egyik hátrahagyott tágárhoz ment, két réz üstöt, több szíjakkal összekötőt, bőrzsákokat emelt le. Hangosan beszélt, szemlátomást nem volt jó kedvében, haragudott a sorsukban beletörődötten üllőkre, mert nem ugrottak segíteni neki. Megszólította az egyik harcost, de az feléje se nézett, az arbák zsákjainak a tartalmát leltározta .- Héj Guar in ák! Kiáltotta az egyik harcos nevét, nagy nehezen végre az felállt. A kedvtelen kisírt szemmű fiatalember, alig állt a lábán. A foglyok továbbra is leverten bámultak lábaik elé, Az amúgy is sok lovaglástól, szélesen járó legény, himbálózó járással támolygott, Ni áz hoz, hogy előtte is dülöngéljen. Ushdibad nem értette motyogó szavait, abban biztos volt hogy az ügyetlenkedőre, mint kicsúszott kezéből az üst, nagyon sok szidalmat osztanak Ni-Az éles hangon vágta szavait a fejéhez, egy pillanatig már azt hitte hogy Ni-ez amint megfogta és dühösen megrázta, pofon is üti. A szomorkodó hunok közül senkit sem érdekelte veszekedésük. Ni-Ez.- őrjöngőt, arcukon nem észlelt sem hálát, sem megbánást igaza lehetett Dzingiznek, halott emberek. Tolmácsa és Sésa is segítetett a tűzrakásnál. Reptila is követte Dengiziket, úgy hogy, egyedül maradtak a foglyokkal.
– Sohasem fogom megérteni a hunokat Sesa, az előbb még ölték egymást most még, mintha mi sem történt volna, harag nélkül ülnek egymás mellett .- Pedig nagy jelentősége van az adott szavuknak uram, ha azt mondják meghalnak, akkor meg is hallnak. Te vagy gazdájuk gyilkosa, Sesa a legtermészetesebb hangon, beszélt, ne feledd gazdám, csak téged hajlandók követni. – Mintha nem lenne elég bajom, dühöngött Usdibad, valamelyik Isten ezeknek a sorsukat is a nyakamhoz vágta. – Halljátok kiáltott rájuk, csak azért, könyörögtem életetekért, mert hamarosan mind fogtok meghalni velem, értitek velem együtt, ha a fejem felett keringő, legkönyörtelenebb halált választottátok! – Kínokban fogtok meghalni, és az égben sem lesz jobb életetek, annyian haltak meg már miattam, hogy onnan, titeket is, velem együtt fognak kikergetni majd, úgy hogy, maradjatok meg azoknak, kik vagytok, és ne engem, hanem Ni Azt kövessétek. Nem kérhettem, hogy a halál torkában kínlódjatok velem, én ezt megérdemeltem. Halott vagyok, haljátok rég halott!- Höllébe! Halotta hogy tolmácsa rémült arckifejezéssel szorul, szóra lefordította nekik a szavait. – Menj innen! És durván ellökte maga mellől az embert, – jaj mit csináltál uram jajdult fel Sesa, úgy beszéltél mint ők, ezt várták tőled, nézd szolgáid szemeit soha sem fogsz megszabadulni tőlük! – Soha uram. Mit tettél velük, ha meghalsz, tényleg öngyilkosok lesznek! Ushdibad magához tért, – végtére katonák vagyunk. Nyugalomra és csendre lett volna szüksége, hogy összeszedje magát, jobbnak látta, ha szótlan elvonul. Új asszonyaira gondolt, Ölbe Hár szemei jutottak eszébe hihetetlenül tüzes, – Höllére nagyon tudnám szeretni ezt az okos lányt, Aransar mintha húga lenne, magába zárkózott, olyan mint Aisa, sóhajtott, az első pillanattól fogva féltenie kell, a kezébe tették életüket, azt a piciny életüket melyet oly könnyen képesek elvenni önmaguktól. Nem is mert Aisára gondolni, egy újabb teher, egy olvasni, írni tudó, városi lány. Fényösvényen haladt Freya Istenő felé,- Istenek szép asszonya, de szép ragyogásod, nem vagyok boldog asszonyom, kiáltotta hangosan, oh a felelősség! – Ma sem hagytál meghalni, Istenem mi lesz asszonyaimmal, ha a halálomat kívánnám, még meghalni sem engednél, becsapnám halálommal, megcsalnám biztonságukat, őmiattuk, kell élnem! Kajánul harsogó nevetésbe kezdett, ha tudnád, hogy félek, nevetett saját magán, ha tudnád, hogy soha sem szeretnék meghalni, ha tudnád, hogy becsaptalak, elvennéd életem. – Csak most az egyszer ne vedd el, könyörgöm, ne vedd még el! Kindins ébredj – Sésá de jó hogy te vagy, majdnem meghaltam álmomban. – Nem féltelek kindins, még álmodban is az asszonyaiddal beszélsz,. fogd ezt a bo csárt, forró izsá, egyed ízleni fog, hú égeti a kezem, azt hittem fából van és vissza adta a poharat, egyed csak erőszakoskodott Sesa jó erős ez a cámbán, vagy ahogy nevezik, biztatta Sesa. Álmosan fogta kezeiben a besimított díszítésű szürke, agyag alján kiöblösödő nagy bocsárt – még hozok kindinsem – hozzál, kérte miután jóízűen kiitta a cámbánját. A hunok mint az üstök körül heverésztek. – Még nem jöhetnek velünk. Sésa szokása szerint, mindent kiszedett belőlük. Ni-Azzal a faluba megyünk. Ni-Ez bátyja Dzingiz ortájába viszi a lányokat. – utána végleg veled maradnak. Mondom kindinsem, ha sokáig maradunk, még te leszel az Arkán.- Sesa ne álmodozz, nem fogunk élve hazajutni. Szomorúan hallgatta, mint Ni-Az kiosztja a csatalok őrhelyeit, az eskundzsik még túl részegek panaszkodott hangosan, miközben csúfolta őket, nem fordított nagy jelentőséget szerepüknek, csak tette dolgát. Ushdibad nevét emlegették, felesketésnek hallatszottak szavaik, most az egyszer nem kellett csártorát felhúzni. Csak most jutott a tudatához ,Ni áz volt az ujjurus hadvezére, a szent harcosokhoz szóló villám, helytartója, földi fegyveres, zászlós vértes Bayezidje, ki most a világ végén rézüstben főzte bat gyuar illa pa us taros tisztjeinek, a szárított, pórrá zúzott sóval tartósított, marha és birkahúst, akárcsak Babaj alán barátainak kinél oly sokat vendégeskedett annak idején. Ha most alánjaitól haza indulna, reggelre már otthon is lenne Ez a büntetésük jegyezte meg Sésa ezentúl szolgáik nélkül kell majd harcolniuk. Mindenről őrségről, tűzrakásról, sátor felhúzásával nekik kell majd gondoskodniuk. – Semmi értelme sem volt ennek csata patának.
Ushdibad halkan beszélt, megfogta az egyik harcos jobb kezét, nem értette szándékát, de engedte hogy Ushdibad nagy tenyerébe tegye kisebb vaskos kezét. Megtapogatta újait, – ez aztán jelentette ki a többiek előtt ujjai vastag bőrkeményedéseire mutatott és elismerően bólintott a fejével bat ili íja emelte fel a hun kezét. Ez nagyon nagy megtiszteltetés lehetett, csak az eddigi halott szavakat próbálta összerakosgatni Nagy harcosok lehettek a tolmácsa minden szavát lefordította nekik Égy félnappal korában még öldösték egymást most ahogy látta a legnyugodtabb szeretettel ültek egymás mellett mint egy nagy család testvérei. Képtelen volt megérteni, elhinni, hogy ezek az egymást szerető emberek ölték egymást, és leölték azokat, a szerencsétleneket, a szklavinok földjén. Hogyan lehet ennyire együtt, a szeretett és a halál, mintha a szeretetnek köze lenne ahhoz, hogy ő, vagy a másik, a következő pillanatban szó nélkül haljon meg, vagy, szeretetből feláldozza életét. Mintha az élet, legfontosabb feladata az lenne, hogy minél hamarább, haljon meg. Ki Isten mer így bánni fiaival, milyen hatalom tartja uralma alatt lelküket, egyébként egyszerű, egymást szerető, de az életet megvető embereknél. Fel se fogják, milyen kegyetlenek, egyszerű eletükben senkit sem kínoznának, nem sértenének, nem csúfolódnak, de a könyörgést, könyörületet, nem ismerve, ölik a testvért, gyereket, asszonyt, saját magát is, a legtermészetesebb módón áldozná fel, mintha csak a szeretett lovát döfné le, hogy szeretetből oda ajándékozzák Istenüknek! Eszébe jutottak a római cirkuszok oroszlánszelídítőikről halott történetek, hogyan falták fel az oroszlánok szeretetből a szelídítőt, utána napokig kedvtelenül keresték, nem tudták elképzelni, hová tűnhetett el.
Ni Az ébresztette fel. Hőllére hová hóztál ember! Usdibadot, egyáltalán nem nyugtatta meg a szegényes öltözetű pap imádkozása. Budha mondta Niaz, mint elhaladtak a pap mellett. A jármarok, szélén húzták fel a díszes sasokkal, aranyozott sátorát. Emberei arcát figyelte. Ismerte kegyetlen, szilaj vad eftkilasait, ő se volt jobb az ő korukban, de ma féltette tőlük a a piac népet. Egy rosszálló pillantás, sértésnek vélt mozdulat, és már villantak kardjaik. Menyegzője napján tehetetlennek érezte magát saját magával szemben is. Az ő növendékei voltak, egy olyan ember keze alatt szolgáltak kit sohasem láttak elérzékenyülni, könyörtelen és kegyetlen volt a portyázások, és hadjáratok alatt, élete része volt az öldöklés, mely nélkül, haszontalanak érezte magát, éfiúi, sem érezhettek, másképpen. A legszebb lányokat, is mindig neki hozták a Pa -us nak. Ushdibad a vállát veregette. Alánul beszélt – ugyanúgy, soha sem akartam nősülni. Minek harcosnak feleség? – Csak nehogy úgy járj mint én. Az Istenek büntetéséből, hogy többet szenvedjek, mert eszem ágában sem volt nősülni, több asszony sorsát bízta rám. De nem bánom, bátrabb lettem, ha meg is ölnétek, mindkét asszonyom hasában elvetettem magom, én kikellek ki méhükből, gyermekeim születnek. Lám földetek is befogadta magom, mondta szomorúan. Lehet hogy katonaként, többször is szétszórtad magod, de kiket ezentúl, fogsz nemzeni, mindegy, ha fiú, vagy lány lesz, örököseid lesznek. Olyan áradozva beszélt hogy észre sem vette, az menekülő Niaz, magára hagyta. A sátora felé indult. Hogyan is mondaná meg a gepidának azt, amit természeténél fogva lelkét bántotta. Katona volt, szokása szerint senkit sem vett ember számba. Ushdibadot ugyanolyan halálraítéltnek látta, mint saját magát. Nem számított nála, az a két nap amennyivel, túl élné Ushdibadot, habár tisztelte erejét és bátorságát, sokszor azon csodálkozott, ismert szokásaikon tűnődve, hogy hogyan lehetséges, az hogy még mindig életben hagyták, embereivel együtt. Nem érzet sem sajnálatot, sem szánalmat iránta, maga iránt sem várta volna el ezt senkitől. Hisz az ő élete sem volt biztonságban, és mint ismerte Ushdibad, és Reptila természetét, azok, sem vélekednének másképpen. Egyszerűen, mint azt be is bizonyították, csak egyenrangú, jó harcos hírnévben álló bajtársként tudta csak elfogadni mindkettőjüket. Sehogy sem tudta kizárni az Isteni beavatkozást, habár nem érdekelte, sohasem félt Istentől, embertől, szerencsésnek találta, a soha sem látott, vagy halott Isteni segítséget, melynek köszönhetően a gepidák, mind életben vannak.
Annak örült a legjobban, hogy megrémisztették, a gyűlölt papokat. Gyakorlatias ember volt, ki tudta, hogy népének sorsát, a többi nép feletti hatalmát, a csatatéren, csakis az erő, a vas, és a kard döntheti el, melyhez semmi köze sincs a papok imáinak, vagy a soha sem látott Istenüknek. Megnyugodott ezek a harcosok sem különbek, egyszerűen hivatásuknak élők, kik nap mint nap a halállal ébredve, nem is gondolkodhatnak másképpen. Parancsból élnek, és ölnek. Emberként mérgelődött, mint utol érte Ushdibad – a Sol langok akarata mentegetőzött, – vártam volna még vele. Ushdibad arra gondolt, ha a toborzott baus in tarok egyenesen a harctérre vonulnak, Ni Az, hiába húzza fel sátorát, utánuk kell mennie. A cölöpöseknek, a mezőt elözönlő férfinépség, gyalog harcosai segítettek, – csak felfegyverezték az Amkalokat. Egész éjjel, és egész nap jöttek, elfoglalták kijelölt helyeik, a kis pihenő ideje alatt Ni az esguarullái, számoltak, és állították fel a hadosztályokat. Ushdibadott is majdnem elsodorták, a jelentésekkel érkező azékullák, mélyítők. Megismerte Ni az másik oldalát, az egyszerű ember arca háta mögül kibújt, ízig vérig harcost, izzadtak, remegtek előtte, kidülledt rémült szemekkel futottak, érkeztek, a futárok. Ushidabad az mögéje álló Reptilához fordult – Kitört a háború, ha ilyen komoly, és sürgős parancsokat kell, hogy továbbítsanak. Összenéztek Reptilával, egyformán bólintottak, egy véleményen voltak, a hun nagyfejedelem, harjisa megindult, hogy elsöpörjék az Arkánt, és a gótokat. Reptila háta mögött Ariarik, Ardilla türelmesen vártak. Ni Az miatt, még mindig nem indulhattak el. Senki sem tudta milyen tervei vannak Reptilával, de azt sem hogy élve jutnak-e haza. Niaz, Reptila háta mögött adta ki Trioptsilának az indulási parancsot. Az ujjurus, megengedte, hogy a követség felével, haza induljanak. Annak idején Trioptstila a Sol langok beszédét, elfojtott, alázatos örömmel suttogta vissza, – tartanak, és félnek a nyakukban csüngő kereszttől – Isten velünk van! – – Velünk! ujjongott akkor Ushdibad. Istenre, Jézusra kérte hogy legalább Triopstilát, a szent embert engedjék haza, nehogy összevesszenek miatta az Istenek. És elengedték Megdöbbent, a hunok tulajdonképpen vallásos hitben, éltek, életüket is feláldozták volna villám Modolyájuknak. Állandóan gavojukat markolászták, és szinte remegtek mikor a Sollángok kihozták, a szent Kisistent, a harbarhant. Minden díszítésükön ott repdestek sasaik. Ushdibad is indulásra készen, a sorára várt. Csak még mindig nem tudta miért fogja vissza Reptilát. Álig felfegyverzett csatalok, felügyelték a sátor sor felhúzását. – Áh, legyintet, Ni- Az kivételesképpen, nem akart szigorú lenni, egytől egyig bebizonyították, hogyha kell, mind nagyon ügyesek. Az ujunki vadász két fiával érkezett. Szarvasbőr ingje felett hasán, szarvasokat ábrázoló, hímezett alcsúlhoz volt kötve az íja .A legjobb nyomkeresőm a legjobb! Ushdibad attól félt, Niáz egész nap megint Arminiáról fog mesélni, a hegyekről, hogyan hózták ki eftalitáit, a szűk szorosokból. Vendége összes hajú szikár magas ember volt, mintha testvérek lenének Ni-Az arcvonásaira hasonlított az arca.. Reptila azonnal megérezte villanó sas szemeit, élesen rátapadtak, sohasem látta még ezt azt az embert, szó nélkül lenyilazná, oly ismerős volt ez az érzése, mellyel élt, kelt, feküdt, egyformák voltak . Mivel nem volt magasított koponyájú, megalapította, hogy nem lehetnek rokonok. A hun harcosok zömét tízen húszévesek alkották. Életmódjuk miatt egyáltalán nem volt szükségük külön testedzésekre, öt éves kortól tanulnak lovagolni, harcolni.
1 Jamak török, gyalog bakos 2 Baus in tar bojtos zászlós vértes 3.Amkal ló előtt álló száját (am) fogó szolga. 3. (Az in Ak us Kal) sicul vagy us az in guar kal székely zászlós lándzsás a kardos lovas nyilasok élén (felrúházott) 3.Harjis gót hadsereg. Sol láng Sven Hedin villám sz villám papokat ért. Modály (Kodály Sven Hedin) turáni Isten nagy villámon üllő (Lásd Moldova Rom) 4 Dzsemat török vallási közöség sámlin üllők samodolya samu 5 Gavo mong amulet. 6 Alcsúl mong kendő. 7.Harbarhan szent helyettesítő kis Isten 8 Ujunki finnugor tőrzs. 9 Íja 10 Ucs an tar kal ák csatalok lovas zászlós vértes, fegyveres, us fegyveres(ucs) lásd ulufecsi ulufegyveres török
Jó egyensúlyérzetük, segítette, hogy könnyedén a nyeregben, lábukon állva, is jól célozzanak íjaikkal. A vágtató lovaik mellett futó harcosok, a gyakorlatokon, lovukról fel és leugráltak. Az ügyes gyors fiatal lovasok közt parancsnokoltak az olyanok, mint Ni-Az. A magasított koponyájú páncélos baus in kal guar taros tapasztalt harcosok, hátul sorakozhattak, ők voltak a nehéz páncélzatú harminc negyvenéves őregek, a triárusok, akárcsak egy légióban. Egy csata közepén csak az am mar guar tarosok és az in baus illa guar tarosok, vagy középhad mögé bújhattak, vagy, húzódhattak vissza, a könnyű lovasok. A jarmarokot, vagy gyalog bakok cölöpök helyét, ahogyan a piacukat nevezték, teljesen ellepték a folyamatosan érkező lovasok. Ushdibad türelmetlenül várta Ni-Aztól, Balambér üzenetét Ajsáról. Sorsukról volt szó. A fejedelem nem fogadta, nem akarta látni, de még beszélni, sem akart velük. Egy fegyelmezetten vonuló, heftalíta hadosztály állt meg az üres legelőn – Csak megvárják a lemaradt szolgákat! Felfegyverzett ullufegyveresek, kísérték az arbákat. Ushdibad a felettük elvonuló sötét felhő, földön terülő nagy árnyékához mérte nagyságukat. Többen heftgyveleseknek is nevezték, az előttük leálló könnyű lovasokat. – Egyszerű húzta vállait Ushdibad, a vozarok, kilavusok, sklavinok, – még az a sok orta kill us az ék kezdi az igazi támadást. – hogy mondtad az utolsó nevet? Kérdezte Reptila, nem értek alánul. – Ortacsik vágta rá Ushdibad – A támadásban használják ezeknek népeknek gyalogos fiait, folytatta Reptila, az ellenségre zúdítják, hogy megbontsák zárt soraik. Ugyanezt tenném, mint tribunus. – Az árgus szemekkel figyelő heftszelemesek, azonnal lerohanják, a felbolygatott ellent. – Ügyesek és gyorsak a baus illjánok, a széleket bekerítő hadműveleteket végzők, – Höllére Reptila gyorsak, a támadó ékeik is, az am illa íja az us in tarosokkal összhangban egyszerre támadnak mind, utána félrehúzódnak, elvonulnak visszavonulásukkal vonják el a figyelmet, sőt még üldözőbe is veszik őket, miközben meglazulnak soraik, a lándzsás vértesek, a derékhadba rohannak, mélyen behatolnak, és szétválasztják az ellenség alakzatát. És ha ez sem elég, merészen belefutnak az utóvédbe a triarusokba is, miközben azok észre sem veszik, hogy már rég be vannak kerítve, s a hunok nyilai rendeket vágnak soraikban. A leggyengébb pontokon, törnek be az így keletkezett résen, melyet új érkezőkkel, folyamatosan tágítanak, és utána következnek a senkinek sem kegyelmező, zászlós lovas vértes nagy kardosok, és gyalogos kardosok kik sorban mészárolják, az egymástól elszigetelt, és támogatás nélkül maradt, minden oldalról nyilazott harccsoportokat. .- Az ilyen harcmodor miatt, nem bír Valens a parthusokkal Ushdibad! – Az lemészárolt lovasság nélkül, mint maga elé képzelte a légiók harcmodorát, esélyük sem lenne áthaladni, vagy megmaradni, az gyors lovasok által őrzőt területen, éhen halnának utánpótlás nélkül. – Tudok alánul és saját fülemmel halottam hogyan, és mitől horpad be az ellenség páncélos vonala. A guar pa us darosok áltál vagy in. am baus, eft in az tarosok által, karddal vassal, vas vért ellen. Hirtelen lelkiismeret furdalást érzett a gótokkal szemben. A sok testvéri véráldozat, sérelem ellenére, többször is kibékültek, nem szerették egymást, de ha ez a nép rájuk zúdul, nagyon nagy vérveszteségeik lesznek. Lehet a hunok is belepusztulnak, de szemmel láthatóan a kihalásuk, vagy egy leigázott nép kiirtása vallásuk, becsületbeli kérdéséhez tartozott.
1 Arminia örmény ország 2.Triarii a légió harmadik sora, az tapasztalt harcosok sora. 3.Jarmarok rom piac vásár, gyalog bak ék ló kikötéshez használt 4.Arbák fogat. 5.Vosar fuvaros, kilavus kalóz tör. 6 De-a busilea rom itt ba, us in ila fter az zászlós lovas az élen értsd szárnyak. 7. namiez delet rom itt derékhad in am, illa, fter ez lovas íjészok az élen 8.(Am, illa, az, us guar in az íja) miazazi román kelett lándzsások a zászlósok előtt előhad. 9 In ila az us guar tar nyugat magyar vagy az pa us( román Apus nyugat) zászlós páncélos kardos fegyveresek, ők érkeztek nyugatról elsőként haza. Értsd utóvéd. 9 A magyar horpad és román imbufnat egy és ugyanaz a jelentése egyikben guar a másikban self kard ugyanazt jelenti guar pa, us dar vagy in, am, ba, u seft, in, am, tar.( lásd román kun besenyő székely együttlétet
Ezeknél nincs középút Ushdibad, vagy ők, vagy az ellen, Istenük az utolsó cseppig követeli mind az ellenség és mind az ő vérűket. – Hölébe velük egyikük Kodály mások Modályt bálványozzák, hordozzák, viselik az óvót, de mind papjaikkal együtt, inkább a beleinkben, szívünkben turkálnának, mint sem hogy szóba álljanak velünk. Komolyan kell vennünk, a sámlisok énekeit, a halálunkat kérik, hogy Istenük befogadja lelküket ha megölnek minket. – Sokszor hallottam a szolam, vagy szolkod szavakat az énekeikben Kirázta a hideg mikor arra gondolt, hogy ez a kegyetlen vallás tartja egyben, és egyesíti az itt élő sok fajtájú népeket, bálványaik sokszínűsége alatt. – Ugyanaz Istenük, mint az Alánoknak az égen, szálló lovas villám, hangja, lángja, egy és ugyanaz, láthatatlan villám szabad szárnyai alatt élik vad életükket, miközben felfegyverzik hogy látható legyen jelenléte, bálvánnyal helyettesítik, röviden, csak szákládi szákúr szavakkal kérik az áldását. Kezdte megérteni az alánokat, a villámegűeket. Hálát adott az Istennek, hogy velük szolgált, és sok jó Alán barátja volt, félig meddig megtanulta a nehéz nyelvűket. Az egyszerű harcos hunoknak azért még sem ment el teljesen az eszük, Megtartották, a légió katonáknál is ismert humorérzéküket, sokszor halotta, úgy csúfolódnak, hogy sakálnak vagy mordálynak nevezik egymást. Eszébe jutottak szklavinok, akik alig élték túl a hunok rohamát. Egyszerű szerető emberek, de tisztségeik öröklése, a vallásuk, a katonai fegyelem, egymással szemben is kegyetlenné tette őket. A papjaik, pedig folyamatosan áldozatokat követelnek, nincs kegyelem, Modálya a legkegyetlenebb eddig ismert Istenség, botránkozott. – Hölére az Istenetekkel, nem közétek valók vagyunk! –Ne dühöngj Ushdibad, Reptila sehogy sem tudta megvigasztalni, – nem a mi világuk, nem tudnánk megvédeni lányaid, lehet már nem is élnek, haza kellene sietnünk Ushdibad Mentsük otthon meg azokat, kiket még, meg lehetetne menteni. – Talsovó! Ni-Ez átölelte, a rezzenetlen arcú vadászt. Mindhárman puha Jure bőrnadrágot hordtak, a lovaikat tartó fiai olyan tizenévesek, csendben és fegyelmezetten várták apjukat. -Nya hucú! – Nya khucú! – Nya Kál! Simogatták, veregették lovaik nyakát. Ni-Eztől való tartást észlelt szemükben, karcsú alkatúk nagyon könnyedén hajlongott. Kalhám, és kalmak, két kutyájuk, lihegve a lábuk előtt feküdt, még onnan is, a málhás szamarakat figyelték. – Ülj bokámhoz! – Ülj! Szólította az egyik kutyáját a magasabbik fiú, hűséges szemekkel dőlt gazdája lábaihoz. A másik fiú melléje guggolt, Mindketten aggodva, gondosan kenték a kutya hátára, a tarsolyukból tenyerükbe kiszórt és a nyálukkal összekevert zöldes színű fűkeveréket, sebesült kutyájukat gyógyították. Csak Rekarik irigyelte a lábaikra tapadó puha talpú térdig érő bőr kal hang ucs, nid gutalméjüket, rövidebbnek, kényelmesebbnek, tűntek, mint a NiÁz tól kapott kalhang. Fejükön, hogy ne vigye el a szél, prémes szegélyű, jól tapadó, kalapot viseltek. – Jer mutassam, fegyvereid, elevenedett fel Ni-Az, és merészen álló girtájá felé vezette vendégét. Bőrzsákokat hoztak ki Talsovónak és Ni-Áz egyenként szedte elő, az éles háromhegyű frissen kovácsolt nyílhegyeket, fejszefejeket, késeket ez defter fegyver dicsérte árúját, ami nagyon nagy kincs lehetet Talsovónak. Egyenként felemelte és a nap felé, fordította mindegyiket, még újait is végighúzta élein. Férfi dolgok, a fiúk is kíváncsiskodva leselkedtek, pénzt is adott a vadásznak. A girták mellől felszálló füst hosszú csíkokban nyúlt a közelben zöldülő nyírfa erdő felett, és a fákra szállt, hűvösödni kezdett
1 Sol ang Modaly Kodály szólam a papok énekelve beszélhettek, fohászkodtak Isteneikhez. 2 Sakkur Sakkladi, Áldjál tartsál meg minket. (Sven Hedin) 3.Tal tol sovo madár mong 4. Hucu mong nyak 5 (Hang) Gutalme mong cipő, kal ucs nid (Kalucsni), lovas bundás cipője calhang mong csizma( csidma ucs nid us gatalme) csappang mong bunda hang birka kal ló In Kalhan román (inkalcaminte) .5 Jure antilop mong. 6. Girta gölbe kör sátor tora hegyes sátor. 6 Korlé Budha imamalom. 7 Kethuda török bíró. 8 Buksz ulla fenekükkel a bokájukon (lábukon hulla) ültek. 8 Majagoja kalpagoja kalpet sapka kalap mong.
Az ismeretlen pap továbbra is halkan imádkozott, kezében forgatta korlejét imamalmát, a piacról idetérők, csappán bundás kalpagolyás ferdeszemű emberek, alázatosan meleg ételeket, fekete agyag, és fa bocsárokat tettek a lábai elé.. A jarmarok közelében, az adószedő Tuda, érkezett meglátogatni NíÁzt. Két arany sasos nyeregdíszítésű állig fel fegyverzet fegyveres lioganját is magával hozta, azok a mélyítők nyi- éz pálcikákkal teli bőrzsákjaikat, cipelték nyergeiken. Még mielőtt ideérnének, Ni-Az üzenetet küldött csataljával, hogy érkezik
A jármarok másik oldalán, favázon álló, vastag bőrökkel faháncsokkal védett, gilbákban lakhattak vendégei. Szemlátomást senkit sem érdekelt, vagy már hozzászoktak a nyugat felé folyamatosan vonuló, fél napig pihenő, és induló, heftalitákra. A beboruló ég felhőivel együtt, vonultak, a besötétedő tájon. Az erdő közelében az arbákkal megrakott fák körül, a favágók szolgáikat dolgoztatták. Rotyogtak az üstök, egy ökröt is sütöttek Ni Áznak. A közelükből elhajtott birkanyájak és tehenek csordájából korbácsukkal rittyentve, csattogva, az adószedők kiválogatták a nekik járó részmim harmatot. A zsakatálást, az állatok számolását már a mélyítők felügyelték, utánuk számoltak, és kis késeikkel mélyítették pálcikáikat. Az egyik lovas bevárta a Ni-Ez sátorához közeledő, színültig tele arbákat és a lovaikat, ökreiket kötőféken húzó kereskedőket. Ni-Áz, személyesn fogadta a tüd sárba kereskedőket, – Rekárik! – ezek kínai kulik, dörzsölgette kezeit, a kínai kereskedők nem nagyon mernek idáig eljönni. – Hó- hó lassabban intette őket, a kethuda egyik élfiúja, Rékárik is felháborodott, szemtelen, és erőszakos viselkedésükön, bátran vitatkoztak, Ni-Azzal. Kiteregették árújukat. Ni-Az csak egy pillanatig hagyta magukra, szemét le se véve árújukról, leakasztotta a parázsló tűz felett, rotyogó ezüst üstöt, és a korlátfára akasztotta, miközben boldogan a tűz körül táncolt, és kezével térdére, tenyerébe csapott – Reptila vége a legényéletemnek, a Thuda is melléje állt, bátorítóan veregette a vállát – Jó vés sár, viheted a lányt, kiszpendzse és kész. Drága lányt vécsároltál. Ennyi pénzért vedd el, a mind a négyet! – Nem fogod megbánni jó család! Harcosok lesznek fiaid. Niaz hirtelen elkomorult, úgy legyen, olyan boldog szeretnék lenni mint mikor te egész nap a fiaidat tanítod. De ha leányaid lennének ahimlikükben hagynád őket? – Hát, ez a samodolyánok, a dzámi döntése. Hirtelenen elbizonytalanodott, Nagy baj az nekünk, hogy Modalya nevében a papok elveszik gyermekeink. Niaz arca még jobban beárnyékolódott – Nem is láthatnám lányaimat, a samolydánok, engedélye nélkül. – Jól mondod, úgy hogy sok pénzzel fizesd ki, a papnak szánt lónak az árát. Azzal még ne törődj, ha fel sem tarolja. – Vigyázz nehogy megbántsad, Ni Áz! Oktatta Thuda, a barátját. – Kezükben életed, békességgel, alázatossággal tűrj, hadd csak kérjenek. Ők az igazi hatalom, kitúrták a tudáimat is, reájuk hallgat az ujjurus a nép. A tarbatagajosok papjai sem jobbak, csak a milyeink gazdagabbak. – A megszületendő fiamra vidult fel Ni-Az, nem a papokra, a fiamra szeretném hagyni örökségem, övé lesz a teklidzsám, a jogar! Minek több feleség, csak a papok hatalmát erősíteném velük. Még szorosabban tartanának a markukban. – Úgysem tudnánk Modály, és a somolyadánok útjába állni. – Hirtelen meglátta Ushdibadot,- megfogsz halni, olyan természetes hangon beszélt hozza, mint mikor két szürcsölgetés közt, bocsara tartalmának az ízéből állapította volna meg. – Felkészültem válaszolta Ushdibad – Mind meghallunk, Balambér is én is! A Sol lángok nagyon megijedtek Istenetektől, Modolya nem szeretné megharagítani, nagyon nagy árra lesz ennek a félelemnek, nagy árra, papjaink nem akarnak égi háborút. Az ujjurus most megvárja végét, legyen az arkán akarata, és végzete. Modály sem akarta ezt a szövetséget, sem veletek, sem a rómaiakkal. Túl messze vagytok Modalya villám szárnyaitól, a somolyadánok dala hangja csak egünk alatt, látható, hallható.
1. Hur tehén 2 zsakotálás számolás 3 Tüdcsár kereskedő 4 Vécsár vésd sárba vásár. 4.Kiszpindzse készpénz.5. Ahim lányok 6 Urujja nagyfejedelem. 7 Ahimlik lánylik himfiagon lány falú. 8 Tarbatugajos mongolok hatalmas vértes zászlós kardos ijas lovasok 9. Fiuz török nemzetség. 10 Teklidzsa örökség, 11.Iglon, kics, icsoglán török legény 12 Balambér a gótokat legyőző fejedelem neve. 13 Rézsmim harmat török adó része
Nem tudna földeteken, fejünk felett őrködni. – Búcsúzatok el, Istenetekre bízom életeteket, az istenek háborújából még eddig senki sem került ki élve. – Mi lesz Reptilával? NiAz felált megbizonyosodott hogy Reptila nincs a közelében. – Megnősítem! – Mit csinálsz szegénnyel? – Szegény sajnálkozott Ushdibad. – Te mondtad hogy el volt ragadtatva a hun lányoktól, megvettem neki az ujurus lányát! – Te jó ég! – Ezért megölik.- Úgy mint téged válaszolt nevetve, NiAz.- Nem vihetittek el, a fejedelem omfiagon lányait, megnyugtatlak folytatta, amig én Balambér élünk, semmi bántodásuk sem lesz.- Hölébe veled Niaz, te is tudod hogy nem sokat fogsz élni, de én sem, úgy hogy beletörődtem, válaszolta szomorúan Uschdibad.- Nagyon örülök hidd Ushdibad, hogy nem, kellett megölnöm téged. Rettegve gondoltam és féltem ettől a parancstól, megtettem volna. – Tudom katona vagy, soha sem haragudtam volna emiatt rád, de nem adtam volna olyan könnyen oda életem. – Tudom válaszolta kurtán NiAz. De még azt is, hogy se te, sem én, nem vagyunk, sem magunk, sem a világ urai. – Lám milyen jól megegyeznénk egymással. – Én is sokszor gondoltam erre, sóhajtott Uschdibad. Mindketten elhallgattak. – Magaddal kell, vidd hunjaid, másképpen Balambér mindet kivégezné, jó harcosok, jegyezte meg, Aisa is velük lesz, nem messze innét várnak. Felállt, – menj Ushdibad, vidd hunjaidat, Talsovo is elkísér majd. Reptilának, nem eshet baja a szent embereteknek sem, én felellelek életéért. De a háborúról én sem tudok többet mondani A két ember összenézett, – barátom vagy Ni Az, a gótok közt is sok barátom van, olyanok mint én, te, nem félnek a haláltól, becsületből áldozzák fel életüket, nem tehetnek arról hogy betartják szavuk, megkérlek engedd, hadd imádkozzanak, mielőtt levágnád őket, Isten nem fogja elfelejteni, neved. – Megígérem kindins, siess meneküljetek! Visszatért a thudához bemutatta neki Reptilát, mindkettő jó harcos, láttam őket, leült a bíró mellé,- királya egyet suhintott, és levágta az Arkán fiát, – hej az arkán sóhajtott Thuda, miatta van háború köztünk! – Kodály vagy az a másik Isten már el is vette fia életét!- Az átok kikapta ovó szárnyai alól, mert egy nem ismert Isten, népére tört. – Nem az lehet, hogy az arkán somodaljának elment az essze? Kérdezte – Ki tudna fekete lelkükbe és italukba látni. – Hallod Reptila, köpd ki majd azonnal, azt, amivel majd megitat a pap, mert neked is elmegy az esszed. – Várnak bökte meg őt a thuda, itt az ideje, hogy belebújjál lukadba nevetett. Az tüdcsárosok mellettük ácsorogtak, Reptila szomorúan a távozó Usdibad hansája felé fordult, éppen akkor indultak. – Bocsárjából szürcsölte a levest, – nincs benne elég cseltük és vaj, sűrűben szerettem, panaszkodott Ni-Áz, – hozzatok, a jarmarok másik végén láttam a cölöpkesánokat. Teli szájjal beszélt, miközben jó nagyokat harapott pogácsájából.- Na nézzük, és belemarkolt a tüd sárosok által hozott, sehir selyemkendőkbe, – szóljatok, kiáltotta oda, egyik legényének, ha megérkezik Tolsovó, a prémjeimmel, azonnal indulunk. – Ne szomorkodj Reptila, velem jössz – hadd embereidet, nézett fel hirtelen szomorú arcába, életemmel felelek értetek – jó úton vannak! Beleturkált a sugaras hátú fémtükrök zsákjába, egyikében a fogait nézegette, a másik alkuban, cikádás fülbevalókat tett a tenyerébe, nem tudott mit kezdeni a poliéderes gombú, fülbevalókkal, Reptila is megcsodálta, a körberakásos aranygyöngyöket, a rekeszes berakású öveket, karpereceket. Ni-Ez még egyszer, megnézte futtában az alkukat és lerajzolta az árat. Az összes kereskedő köréje gyűlt. Ni-Ez nem sokat teketóriázott, az egymást hátba veregető hajlongó biztató kereskedőkkel végre egyességre jutott. Hajlongva vették át a jamak által hozott bőrzacskókat, illetlenség lett volna megszámolni a pénzét, sátora körül őrködő fegyverhordózói amúgy is zord, és ellenséges tekintettük, szeme láttára. Reptila, csak bámult, a kereskedők jobban féltek kíséretétől, mint a Bajezidtol. De még jobban csodálkozott, hogy Ni-Az megvásárolta az egész árujukat. Megjött Tolsovo kisebbik fia, siessetek tapsolt, kiáltott, Indulunk! A samojodán és a csárlikiak a legszebb ruháikban várták őket a falú szélén csak a lány és a családja nem volt közöttük.
1 Cseltük rizs 2 Jamak cölöpös, 3 Péndzsét pénz. 4 Slep cölöpös kesán román osán birkás, ak es ucs in vagy a gölbe görbe girba kerek kunkorodó szőrű, (vagy gir bir ak, éz bir ucs az in) birka baran barin ,az girba ez görbe szarvat is jelent. Csár lik Sárga sáros luk falú.
A színes virágos legdrágább ékszereikkel feldíszített nép között, csak a samolyodan és tanoncai voltak sötétkék ruhákban. Nem engedte tovább menni a jamakokat, a kethuda jelenlétében a tanoncai egy szempillantás alatt eltüntették, Ni-Áz ajándékaival. A szolgák csártorai, a fajárdás falútól, a szerte széjjel elágazó folyó, hordalék kúpjain álltak. A falú az éppen kiöntött folyó árterületének a szélén állt, egy tóparti faluhoz hasonlított. Azon túl megszámolhatatlan gulyák, ménesek, birkanyájak legeltek az ég aljáig, ameddig szem látott, a távolabbi szabályosan elhelyezkedő ritka fehérlő jurták között. A somolydan mint megszámolta háromszor, körüljárta őt, Egyszerű zord tekintetű ember lehetett, semmit sem jelentett számára, mintha ott sem lenne egyszerűen átnézett rajta. Csak a falú tisztasága érdekelhette, mert az nagyon rendezett és tisztának nézett ki. Rekarik katona lévén soha sem szokott az efféle női kezű tisztasághoz, szolgák hada söpörte az útat. Ni.Ez eltűnt a somolydánnal. Éppen úgy nézegették, mint az első nap mikor a királyával a hunok földjére lépet. Egyáltalán nem reagált, a körülötte elhangzó, kuncogásokra, a vagdalt arcú öregek, mozdulatlan, mintha esküdt ellenséggel állnának szemben, úgy álltak tettre készen, mintha parancsra várnának, hogy lekaszabolják. Idegen és ellenség volt, a senkit sem megtűrő, mindenkitől félő falusiak világában. A ricsajt, a folyó partja mellett vadul lovagló nyolc és tízéves gyermekek okozták. Párhuzamos, kiálló cölöpök között vágtatattak miközben íjaikkal, a cölöpökre nyilaznak. Ügyesek voltak, büszkén figyelte nyargalásukat a két egymás mellett lovagló öreg tanító, a falú őrzésére nem is volt szűkség harcosokra, a gyerekek egymaguk képesek, lettek volna, megvédeni a falut. Bent a faluban csak kiskorú gyerekeket futkároztak, a hunok már öt éves korúktól, elválasztották anyáiktól, és hadra fogták gyermekeiket. Feleséget vettem, értette a boldogan érkező Ni-Azt feleséged nyidust, mosolygott jó kedvében Kurjantott elégedetten füttyentett, miközben nagyokat csapott Rekarik vállára. Ottam in Ottam in támadjunk bökte oldalába menjünk Ny-Ez egy golbára mutatott, s a szemközti bejárati lyukon tűnt el. Rekarik mintha parancsra várna, várta, helyette egy idősödő kék fejkendőjén fehérkő díszítésű diadémmát viselő nő szólt rá udvariasan és felhúzta neki, a sátor bejáratát, majdnem hogy belökte a girtába. Két fiatal lány köszöntötte udvarias vékony hangon, egy asztalkákhoz tessékelték. Elég szomorúak voltak, de mint meglátták vihogni kezdtek, azonnal elpirult, nem értette örömüket Reggel óta nem evett, korgó gyomorral ült a megterített kis asztalkához, a lányokkal szemközti sámlira. Ragyogó szemekkel, nézték, mint neki esett éhesen a pogácsáknak az egyik lány magához tért, és egy arany nyelű bocsárba cámbát kevert ki neki Nem érezte jól magát, feszesen szégyenkezett a két fiatal lány miatt a tudat hogy a gazdag uralkodó réteghez tartoznak, még szégyellőssé tette, még jobban elpirult, éget az arca, hangos szürcsölése egyre hangosabban hallatszott a csendben, csámcsogása majdnem szétszakította dobhártyáját. Kis fehér bundacipőjükön, ahogy lesült szégyenében szeme, arany csatjuk csillogásában veszett el étvágya. Harmincévesen, a két tizenvalahány éves lányt nagyon szépnek találta, olyan tízen hét tízen nyolcévesek lehettek, megleste evés közben arcukat. Fegyelmezet katonaként nem érdekelték, most is a kindinse szolgálatában érezte magát. Besimított díszítésű kancsókból és csuprokból kínálták, növényi keverékek főzetével, – ciher? Kérdezték a lányok mézet öntöttek udvariasan a bocsarába, nem tudott ellenállni az aranytálcákon sorakozó sültvadkacsa húsnak. Gondolataiban sehogy sem fértek el a sátor harántfala mellett felsorakoztatott, Ny-Az által hozott ajándékok. Hogy kerültek oda? Miért nincsenek a mennyasszonyánál?
1 Hansa got harci egység 2.Bocsár domba pohár.3.Dzelepkesán török juhász.3 Me nid szem us vécsár értsd mennyasszonyt vásáról. 3 At am in támadas 4 Cseltük rizs 5..Ciher édes, 6.,Aran Tuja mong arany fénye 7 Saran túja hold fénye.8 Tanitó Tar az in tar guar Kal vagy dascal román dar, as cal guar medressze (am, ez dar ez,in ila) török iskola. Göl Nid kerek gyűrű szemű
– Szépek vagytok szólt bátrabban, egyébként semmi udvarlási szándékkal, minden szavát lesték Saran tuja mutatkozott be a fiatalabbik leányzó, ravaszkásan pislogott, ahogyan örömében elkuncogta magát. Göl Nid mutatott magára a másik lány Kivillantak szép fogai, piciny óra alatt. Mindkettőnek szép és nagy fekete szeme bársonyos fénnyel csillogott a mécsesek fényében. Hosszú szempillái kezdték érdekelni. Füleiket, nyakukat, nem láthatta fehér kendőik miatt, de nagyon jól állt fehér homlokaik felett, a majdnem egyforma rubinköves diadémmájuk. Ritka finomságú, még a római nőkön sem látott vékony, fehér selyem köntös simult karcsú testükhöz Furcsa mód nem értette, hogy a bundákban, bőringes, nadrágos, még nyáron is csizmában járó népnél, ez a két lány miért ilyen vékony kelmékben ül előtte. Göl Nid volt a a magasabbik éneklő hangú lány. A hunoknál minden rövid jelnek, szónak, viselkedésmódnak, nagyon nagy jelentősége értelme volt, ez a nép semmire sem pocsékolta el az idejét, a halállal versenyt futva éltek, mielőtt égbe szállna velük a villám madaruk. Megrázta dús gyorsan vissza nőt, göndör hajfürtjeit, teljesen eltakarták izmos nyakát, végighúzta kezét szakállán, kérdően, a két lányra nézett. Nevetségesnek érezte, hatalmas karcsú izmos testét a két törékeny lény előtt ahogyan az piciny asztalnál megsemmisítően feléjük tornyosult. Saran felállt, hogy mézes teát öntsön a bocsarába. A lány kőberakásos rekeszdíszes övére volt kíváncsi, de meglátta az átlátszó fehér köntösén keresztül jól látható, sötétellő nemi szőrzetét, csípőjének, combjainak ívét. Szeméhez homlokához értek, szép kerekded mellei barna kihívó rózsaszínű mellbimbói behatoltak képzeletébe. Elállt a lélegzete, elkábulva a lány testének vonzó illatától, zavarában sóhajtani, de még levegőt sem mert, venni Felállt hogy kimenjen, véletlen majdnem feldöntötte a véletlenül meglökött, alig melléig sem érő lányt, meg kellett fognia, Hőllére kié Ni-Ez ajándéka, kétszer is kérdezte. Kié? Összetörten, vette tudomásul gyanúja beigazolódott Ni-Ez benősítette, de melyikkel? – A remegő test lágy puhasága, forróságában ruháján át égette bőrét, ereiben folyt, tüze ágyékához ért, csak akkor látta, hogy akaratlan magához szorította a lányt. Ah nem sérthettem meg, dünnyögte. Eszébe jutott, Ovidia tízen hétéves felessége, szerencsétlenségére belehalt gyermekük szülésébe sajnálta, fejvesztve, menekült a lányok, nők elől. – Ki az én menyasszonyom? Kérdezte és mindkét lány magára mutatott – Frejára szépek vagytok de nekem egy is sok, hirtelen eszébe jutottak Ni-Ez szavai a teklidzéről, az öröklött tisztségéről, de az is hogy, a gyermekek közt háború dúlna, ezért mészárolják le feleségeik, gyermekeit. A samolydan kérésére vagy Isten tudja miért Ni-Ez sok pénzért neki is feleséget vásárolt. – Inkább öltek volna meg mintsem így döntsenek életem sorsáról, – egy mutatta dühösen – egy, csak úgy találomra a másik lányra mutatott és ellökte magától Saránt. Dühös volt a lányra, mert felkorbácsolta vágyait, gyengének érezte magát, gyengeségnek vélte ágaskodó nemi szervének a jelenlétét. A lány elsápadt, – a menyidem be se fejezte mondatát, Sarán felemelte az asztalkán elhelyezett tőrt, addig is ott volt, észre sem vette, a lány szótlan, egy karlendülettel magába szerette volna döfni. Göl Nid felé volt fordulva, hogy megmentse eg ugrással, hanyatt hátra dobta magát, csak úgy kaphatta el a kezét, de ahogy elkapta és a hátára esett, a lányt is magára húzta, el kellett vennie a másik kezét a hasa elől, hogy a lány puhább hasára essen, és ne üsse meg magát. Durván lépett közbe megrántotta a lány kezét, az fel jajdúlt de élt, és a tőr is kiesett a kezéből. Magához ölelte a remegő lányt csitította, nyugtatta. Örült megmentette az életét. Göl Nid is melléjük térdelt, Höllére mondta mint elérte a tőrt és messzire elhajította a sátor másik sarkába. A puha selymen, ahogyan simogatta a lány hátát, keze többször is lecsúszott a lány hátán puha hátuljáig, kénytelen volt egyik kezével jobban megmarkolni, nehogy lecsúszón melléről és hasáról. Göl Nidet is nyugtatta, mint a húgára dőlt. Nem volt nehéz a két test, amelyek amúgy is átlátszó meztelenségükkel feküdtek mellén. Érezni vélte Saran melleinek, kemény körvonalát. Keze akaratlan, belecsúszott, abba a vájatba ahol alhasának lágy, és puha párnái, égették újait, hiába nézte a sátor hímezését, próbált rosszra, halálra gondolni minél jobban próbálta elvonni figyelmét, annál inkább alattomosabban, és keményebben ágaskodott, merevedett, nemi szerve.
Saran megérezhette a combján, mert oly kíváncsivá tette, hogy zokogása hirtelen leállt. Fájdalmat okozva szorította combját hozzája. Rekariknak elcsuklott a hangja, kitört belőle az a sokévi önmegtartoztatás. Még erősebben markolta alulról Sarant. Elkerülhetetlen volt magömlése, megcsókolta a lányt, nem tévedett. Aran csak a férfi fokozott felhevülését látta. Rekárik felugrott levette ruháit Aran köntösét, kibomló fekete haja felett húzta le, alig várta, hogy a lányba hatoljon, kegyetlenül feszült az őt váró mélyedésbe. A fájdalomtól Aran körmei válla bőrébe mélyültek. Vetkőz le, nyögte a megdöbbent Göl Nidnek a lány nem értette, vetkőzz! Nagyon szép mellei voltak csípői, is szélesebbnek tűntek, felizgatta látványuk. Egymás karjaiban ébredtek, a valóságtól elzártan, egy másvilági kint távoli zajok közeledtek, annyit még megértett, hogy kevés a mogó, miatt más legelőkre viszik az álatokat, és mindenki elköltözik a falúból, a két lány édeskés illata újból az őrületbe kergette. Füttyentve hangos lódobogással érkeztek a seif us taros futárok. Megjelenésük visszatérítették abba a világba, amelyből nem oly régen érkezett, hogy visszarántsák előző életébe. Nem volt ideje búcsúzkodni. Indulniuk kellett, a gótok megkerülték az Arkán seregét, és rátámadtak a védtelen népre.
1 Mogo fű. 2 Seif us tar futár
VIII fejezet
Munderich idegesen lépkedett a király előtt. Ide-oda lengett légiós, zsírfoltos kopott tunikája. Hangosan dobbantak léptei, a kindins durva csiszolású padlóján. Egy szót sem szólt, többször az ég felé emelte erős izmos karját. Mikor megállt hangosan fohászkodott A kindins, simára borotvált arcán, megjelent undora, nem tetszése, a faragatlan, durva ember iránt. – Kindinsem nem tudunk velük harcolni, aggódom. Megállt a király előtt – el kell hagynod az országot, kevesen vagyunk, beszédében érződött keserűsége. – Nem tudunk megvédeni. Athanariknak sehogy sem tetszett, ez a nyílt, és sértő felkérés, büszkéssége, ezt nem engedhette meg. – Még a rómaiaknak is! Fenyegetően felemelt kézzel állt fel, – azt mondtam, hogy én soha! – Soha sem fogom elhagyni népem, országom! Mély csend ült hirtelen, a zsúfoltig tele tanácskozóterembe, az ide- oda futó cselédek is megálltak, a borozgató frauják közt. Mindenki az egyenes szikla, száll, tartását, leste. Munderich fenyegetően kardja felőli oldalán a szívére tette a kezét,- a reichsek mind hűseges szolgáid, tiszteljük makacsságod, büszkeséged, ha nem én, akkor Rekarik, Vitarik, Omharik Gainas a reiksek, ölnék meg azt, ki ebben a nehéz időkben, ellened, fordulna! Nem fogunk széjjel hullni! – De enged el a néped, te vagy a királyunk, jobban tudnánk harcolni nélkülük!- Féltünk, és nem engedünk elpusztulni, Heru fél kezére, bízzál azokban, kik egész életükben, háborúban éltek! Menjetek innen! Könyörgött Munderik. – A hunok több helyen, egyszerre vannak ott mindenhol, mi még nem vagyunk annyian, ügyesen fogják, lekötik harcosaim, gyorsak, ha pedig drunchtinondsaim utánuk vetődnek, mások, a hátunkba kerülnek, és az utolsó szálig, mint a vezugótoknál, leölik a védtelen népet. – Gyerekeink, öregeink asszonyaink, hogyan védenék meg magukat? – A hunok senkinek sem kegyelmeznek! – Senkinek! A király felé fordult – Kihoztuk az ostrogótokat, utánunk jöttek, most körbezártak, itt leselkednek a szorosaink körül! – Hogy etetted a néped, ha legelőinken, hunok portyáznak?- Ölnek, gyújtanak, és hiába kapjuk el, öljük halomra a pogányokat, addig, amíg oda érünk, nagyon sok népet pusztítanak nyilaik. És ezek csak portyázók, láttátok mire képes a nagy harjisuk. Leállítottuk őket, de egy az egyben elpusztították Ermanarik király egész hadseregét. Tudnak háborúzni, fene se tudja, hogy hányan vannak! Tapasztalt katonák vagyunk, de alig tudtuk felfogni támadásukat. – Úgy kel harcoljunk, mint ők, kivörösödött arccal hadonászott, az írmagjukat is ki kell, hogy irtsuk. – Nem tehetünk mást, földjükön át törünk a hun népre, ugyanazt tesszük, mint ők velünk. Tudunk harcolni, még ha nincs is, olyan jó lovasságunk, és olyan gyorsak sem vagyunk, erősebbek izmaink, vassal, vérttel védekezzünk majd nyilaiktól, vaskézzel fogunk végigsöpörni legelőiken. –Thor, Mjöllnir kalapácsával fogjuk agyoncsapni, villám sasukat, Wodan hallgasd, és teljesítsed kívánságunk! De mi lesz addigra veletek? Hogyan fogjátok, megvédeni Kaukalandát – Nagy teher esne le szívünkről!- Kérlek, vidd innen a népet, mi maradunk, tovább harcolunk! A teremben még mocorogni sem mertek, egy nyikorgás nem hallatszott, mindenki feszülten, csendben hallgatott, – tudunk úgy bánni a fegyverekkel, mint a hunok. A kindins visszaült, a frauják örömére, azonnal vitatkozni kezdte, a thivik, újból megtölthették poharuk. A király mintha ott sem lenne, elfordította a fejét, nem akarta látni, sem hadvezérét, sem a fraujákat. Örség váltás ideje volt, hangos és kemény vezényszavak hallatszottak az udvar felől. Munderik is felkapta a fejét, nem volt miért aggódnia, a napokban hazaérkeztek, a római birodalomban szolgáló legjobb légiósai, rájuk bízta a királyt, népét.
1 Athanarik a gót király fogadalma ellenére, 381 január 11-én halála előtt pár nappal, Konstantinápolyba menekült. 2 Később, Valens római császár elutasította Vitherik greutungi király, Alatheus, és Safrax bebocsátási kérelmét. 3, Az első vizigót törzsek csak 376-ban Alavivus és Fritigern vezetésével, lépnek át a Dunán (Danubius) 4 Kaukalanda a hegyek országa (Caucalendesis locus) a Kárpáti Carpati Rom hegyvidéken. 5 Drunnchtinonds hívatásos katonák
Egy pillanatra szemeit is lecsukta, annyira tetszettek, nyugtatták, a kinti üvöltve kiadott rövid parancsok, tapasztalt harcosok, légiósok, hangját hallotta, a világ legjobb katonái, légiósai között hagyja, a világ legjobban őrzött királyát. Elmosolyodott, Athanarik nem is tudta, ha ellenkezne velük, vagy sem, de ha kell, kimentik Kaukalandából, a szorosokból, átszöknek vele a Dunán. Büszkén emelte fel királyára a fejét. A vezugót, Alatheus és Safrax, félre húzódtak útjából, és egymásra néztek. A reiks, idegesen ide-oda lépkedett előttük. A királyuk Vitherik, az osztrogótok új királya, már várta, mikor vágja szeméhez, hogy nem vigyáztak jobban Ermanarikra, volt királyukra. – Elmehettek! Durva hangon, Munderik röviden, érthetően beszélt hozzájuk,- keljetek át a Danubiuson, vesugótok! – Eskünk Athanarik élete, a nép, a tiétek is az, szerencsére időben kértétek segítségünket, kimentettük néped, ne feledd szavam, Vitherik! – Most is időben figyelmeztetlek! – Athanárik! Kiáltotta,- egyetlen egy reiksed, sem örül annak, hogy velünk szeretnél meghalni. Munderich szemmel láthatóan összetörten ült vissza, a királya mellé. – Nem érdemelném meg, hogy én Vidigoja, fia nevét viseljem, állt fel Vidárik,- ha nem úgy harcolnák! Ökölbe szorította kezét – Munderiknak minden szava igaz, vas sasaik, ölik népünk! – Mindnyájan öltünk embert, Frithárik, Rekárik, Omharik, de a hunok, még kegyetlenebbek, nagyon kegyetlenek. Nem rosszabbak, harjis, és légiós törvényeink, öklével a római páncélján, phaleráit öklözte. De még egyikünk sem ölt gyereket, asszonyt, egyetlen Istenünk sem olyan vérszomjas, mint a hunok villám, Modolya Istene! Hallgass ránk kindins, soha sem éget még így, egyikünkben sem a bosszú lángja. Tapostuk a sok pusztulást, vért, sok eltemetetlen osztrogótot hagytunk hátra. Nem ismerjük a hunok népet, ügyesen, okosan eldugták előlünk – Babaj a Partiszkoni, a velünk élő Lederatai, Bersobisi, Aisisi, alánok segítettek, hogy becsapjuk a hunok, égvillámú szentkarmú Istenét. Elvonták, a hunok gyors lovasaik figyelmét. – Fridigern! A hunokat úgy sem fogod tudni megtéríteni, ne is próbálkozz, hogy földjükre papokat küldj, mind levágnák. Láttam szemükből. Alig tudtuk eltemetni holtjaink, nagy ellenségük lehetnek papjaink. Menjetek innen Vulfila! Alavivus vállára tette a kezét – a keresztények vannak, a legnagyobb veszélyben. A hunok nem csak a földünket, de az egünket is Istenüknek szeretnék adni. Tartoztok az alánoknak Safrax! – Kihozták a pokolból néped! – Idecsaltunk szorosainkhoz, több mint húsz légiónnyi, eftalita hunt. – Nem számít, ha többen vannak, folytatta Omharik, – pofátlanul leselkednek, támadnak, még a rómaiak sem merték így alábecsülni, a gót harjist. Biztosak, a győzelemben!- Rájuk gyújtjuk a szorost, csak próbálkozzanak, mondta nevetve. – Nem is oly régen, a szorosokban, és amott, az osztrogoták földjén, nagyon sokukkal végeztünk. – Visszamegyünk és elzavarjuk őket! Mi fogjuk megválasztani azt a helyet, hogy hol. Nagyon messzire innen, fogjuk elvágni a torkukat. – Kindinsem könyörgök, ha majd oda értünk, a néppel leereszkedhetsz a Alutuson, a Danubiusig, nyugodtan átkelhetsz Moesiába. Széttárta karjait, sokan vannak még ott légiós szolgálatban fiaid, lesz kik, megvédjenek. – Kindinsem, szólt bele Rékárik,- a hunok Modolyálya rácsapott Heru kezére, sasaik hozták vissza, elveszetnek hitt kezét, azt a kezét, amit, soha, de soha nem vettünk volna fel. Vérükre szomjas Heru, most csapdába csalta a hunokat.
1Vidigoja 332-ben, a szarmaták csapdájában elesett legvitézebb gót.2.Phalerák római katonai kitüntetések mellvérten viselték. 3,Aisis Firliug Rom, Bersobia Bersobia Zsidovin Rom Bánság, Lederata Palank Szerbia, 4 Partiszkon Szeged magyar ország, 5 Heru a gótok félkezű
háború Istene. 6 Alutus Olt folyó Rom 8 Harjis gót hadsereg. 9 Tyras Dnyeper, Hypanis Bug, Borysthenes Dnyepper, Tanais Don folyók. 10.A sz, véleménye szerint, figyelembe véve a gótok, hunok, harcmodorát, 373-ban Munderik előhadát a hunok a Bug és Dnyeszter között verhették szét, de az is meglehet, hogy a Prut és a Dnyeszter között. A Don, még a második világháború hadászati követelményeknek megfelelően, is messze volt. 11 Azgard Istenek vára itt volt Walhala a megöltek csarnoka 12 Hétforrás a Suceava és Moldova folyók forrásvidékén Románia
Ártatlanul megölt asszonyaink, gyermekeink életéért, vesszük fel elveszett kezét, vágjuk le vele, a portyázó harcosok népét. Asszonyaik, gyermekeik, vérét követeli. – Babai megtalálta a hegyeken az utat, északon a hét folyónál kellünk majd át, az Isterig, meg sem állunk.- A hátukba kerülünk! – Isten irgalmazz! Népűknek ha bosszút állunk!- Hibáztak! – Védtelenül hagyták törzseik, a Tyrass, Hypanis, Borystenes felső folyásaik környékén, még messzebbre, a Tanaisig is eljutunk!- Annyi gót megölése után, egy reikszed sem tudná kihagyni, a bosszút! Ugyanerre a sorsra jutunk, ha nem hallgattok Munderikra! – Heru gyermekei, ha odaérnek, Azgárban fogják kipihenni utolsó álmukat!- Esküszöm, lemossuk asszonyaink gyermekeink testéről a vért, felemelt fejjel lépünk Walhalába, országába. A király senkihez sem szólt, még fel sem nézett mikor felállt. Egyáltalán nem érdekelték a reiksek érvelései, bízott döntésükben, bízott a győzelemben, a hátsó ajtó felé indult. Csak nem akarta elhinni hogy a reiksek, tényleg feláldozzák életük, ismerte őket, és arra mire képesek, reménykedett hogy szétzúzzák a hunokat. Elhatározta, hogy ha tervük még sem sikerül, akkor belátja, és kitér népével a hunok elől. Reménykedett, hogy sikerülni fog. Rossz előérzetei támadtak, visszafordult, hogy arcukat lássa, sokáig mozdulatlan állt, soha sem szerette nyers, szókimondó, modortalanságukat, tapintatlanságukat. Megnedvesedett szeme, határozottan visszafordult, sietve lépett be lakosztályába, senki sem láthatta kicsorduló könnyeit.
Az esti szürkületben Babai éles szeme fényeket, tűzhelyeket keresett, Beuka ott volt a háta mögött, megállt az előtte elterülő vizes pusztaság egyik gazzal benőtt kurgánja előtt. Danubius és a Tisia folyók dús földjére emlékeztette. Felrebbent előtte, egy egész vadkacsa sereg, a tó egy kőhajításnyira, lehetett, hasra vetődött, otthonosan érezte magát, az idáig húzódó erdő, egyre ritkuló fái között. Óvatosan haladt, a kemény, száraz, poros földön. A fák egyre nehezebben élték túl, a tavaszi bő esőzések, áradások utáni szárazságot. Innen fújt télen, az ő általa ismert hideg szél. A nyár és fűzfa ligetek, szárazan, sárga foltokban meredeztek az égre. Igyekezett kikerülni a kiszáradt lápokat Az előtte húzódó, végtelen kiszáradt nádasban, sem érezte biztonságban magát, félt hogy elsüpped. A háta mögött, kék foltokban látszottak, a magasban fehérlő hegyek. Kiszáradt, lápos náddal benőtt, síkságra fognak leereszkedni – Jobb, ha megvárom Beukát, és a többi alánt. Szklavinok ültek a tűz körül, úgy látszik nem mertek visszaköltözni, a lepusztult és leégett faluba, inkább körbe lakták. Elég sok tűzhely pislákolt, a száraz, és sötét éjszakában. Szegény emberek lehetek, de az nem számított, sem a gyerekeik, asszonyaik, nem hagyhattak őket hátra. Zinafer és Usafer megsemmisülten várták, hogy a két öreg végezzen velük, Ők is megtették volna, nem volt ínyükre, azért kímélték őket, mert túl fiatalok, de ha kell, segíteni fognak. Az óvatosan lopakodó Ruma és alánjai tovább folytatták útjukat. Körben kellett bekerítsék a környéket. Csak Azpja pausilái haladhattak tovább, hogy felderítsék az ismeretlent, a lehetséges többi települést, hogy lezárják, biztosítsák a terepet, és időben elfogják a menekülőket, a hírvivőket, amíg beérkezik Babaj, Boka, és Ruma, hogy elölről kezdjék a mészárlást. Teljes egészében meg kellett hogy tisztítsák, a gót előhalad útját. Senki sem tudhatott róluk. A férfiakat nyilazták le legelőszőr. Egy fiatal lány, ugrót ki a fényből, a tűz világos piros, és sötét árnyai köréből, mozgásban futott vele árnyéka, Zinafér nem habozott eltalálta. Usafernek is bele kellett avatkoznia, az egyik szklavin, az éppen tegezéhez nyúló apjára támadt, minél hamarább annál jobb, gondolta, és lenyilazta.
1, Ruma (Guar us,az am az us)Lásd latin Roma. Zászlós kardos a zászlós gyalogosok élén. 2 Beuka (Ba ez us, ucs in kal) piros zászlós íjász lovas.3.Boka (Ba us az kal) piros zászlós lándzsás az élen (erős piros zászlós lovas) ( Magyar (bika) erőset jelent ba us, in kal) Azpajas Apjas (Az pa ila íja in az us) Villám íjas piros zászlós lovas
Ruma alánjainak, egyre távolodott, lovuk patáinak, amúgy is tompa, dobogása, gyorsan végezhettek, tanyázó, vagy vadászó ide valósi népekkel. Ugyanazzal a lendülettel vágtattak tovább Kelet felé, Azpja pausilásai után. Búskomoran, egymáshoz egy szót sem szólva indultak tovább. Zinafer rég felkészült, hogy rá sem várna jobb sors. Túltette magát a történteken. – A szklavinok azt hiszik, hunok vagyunk, Beuka hátal állva beszélt. A lerombolt falú körvonalából, lassan előtűntek, visszatérő alánjai. Babaj rosszkedvén, még kötelesség tudata sem segített, csak egyféleképpen tudta magyarázni tettét, azért ölt hogy életben maradjon. Kéthete vezette a gyilkos elővédet. A sorsukba bele törődőt szerencsétlen szolga népek, sehogy sem értették, hogy mi rosszat tettek, miért kell meghalniuk. Már mindenüket, életüket is oda adták a hunoknak, és nem értették, hogy most a hunok, miért végzik ki a túlélőket. Hunokként szidták, átkozták pa us íj iláit. Beuka is levertnek látszott, megijedt a nagy és széles tértől, amelyben nem sokáig maradhattak észrevétlen. Oly sima volt a terep, hogy sehová sem bújhattak el. – Hosszú ez az út Babaj, ha észrevesznek, Munderik előhada, nem fog időben, a hunok falvaihoz érni. A fiatalok előre lovagoltak. Gyalog bujkáltak, a mit sem sejtő hunok közt. Nyugodtan elvegyülhettek, a jarmarok, népsége között, még kalhangjaik, kalpagójuk, is hasonló volt, Zinafer elnevette magát, – szerintem látnak, de azt hiszik, hogy hunok vagyunk. Babajban meghűlt a vér, egy pihenő odzsa, egyik lovát riasztotta fel. A ló feltápászkodott, nyerített, prüszkölt, elülső két lábára állt. Nyakucu, kalu, csettintett szelíden nyelvével, a ló felismerte vérének ismerős illatát, a többiek nagyon hangosan tiltakoztak, mind a húszan felébredtek. Báránybőr bundáikon, azokat magukra terítve aludtak, Beuka arcán látszott hogy nem fogja könnyen adni életét. Több mint száz alán volt körülötte, egykönnyen végezhettek volna a hunokkal, de nem látta semmi értelmét, hogy felfedjék magukat, és ide csődítsék az egész hun hadsereget. Babaj, még a mai napig sem tudná megmondani, hogy mi alapján ismerték fel benne az alánt, – Alan álldi, kalbak, joldas, hamrák alán, jelzőkel zavarták el, megértette, ha még egyszer felveri álmukból, nagyon nagy baj lesz. Az őrben üllő három ezkilás, még csúnyábbakat mondott, alán pi ulla, alig lehetett látni őket, a szúnyogoktól védő fekete birkabőr bundájuk alatt, – arra megyünk. Beuka felháborodott és alánul beszélt, – keresem a fiaim – arra mentek, üvöltve beszéltek feléjük, – Ne erre vadászatok hagyjatok aludni! A hunokon látszott, várják, hogy megszabaduljanak jelenlétüktől. Szitkaikból azonnal megállapította, azt hiszik, éjjeli vadászaton ténferegnek az alánok. A három külön alvó bürémés volt közöttük, páncéljaik ott díszelegtek fejeik mellett a nyergük közelében, a többiek nem nagyon szerethették a parancsoló, felvágó ics, kics, páncélos csatalusaik. Egyszerű emberek, olyanok voltak, mint Babaj, vagy Boka. Tovább álltak, tamgájukat is keményen markolászták, hálát adtak Modolyának, a hunok meghallották imáik fohászkodásuk, csúfolódtak velük, a gyűlölt sakkur sakladi tarbatugajosok áldását kérték nekik.- Kalbakok, tugák, kiáltották utánuk,- vakok, hogy vakulnátok meg még jobban, soha többe ne tudjatok vadászni. Sietve vágtattak vissza, hogy még időben, Északabbra tereljék a gótokat. – Munderik elégedetten taposta a kemény száraz földet,- kibírja nehéz gajutjainkat,- Nem süppedünk el, mint múltkor. Az osztrogót visszavonulás alatt sok szekere veszett oda. Visszapattant a nyeregbe, a hold világoskék fénye, tisztán látható fekete árnyakkal futott, előttük. A mozgás a nyikorgó zaj betöltötte az egész síkságot. – Jól jegyezzétek meg a derékhad irányát. Nem fog leszakadni kezetek, vigyétek magatokkal a pajzsokat parancsolta.
.1,Jarmarok vásár rom.(lásd jamak tör) 2.Calhang csizma ,kalpagó kalap 3.Műodzs odzs török harci egység csatal,( kal, ucs, az in tar kal) bojtos, lovas vértes ék (ez ak, illa ) ezkil nyilas lovas ék. Az odzshoz tartoztak, bürüme tör vértes.4. Allán álldi áll állj, joldas mong kutyanév ( Kísérő íjas zászlós lovas vértes lándzás). Hamra ák mong orrék, kalbak ló bakos kutya nevek mong pi ulla kicsi láb pula, rom férfi nemi szerv.5. Tuga teve mong. 6. Hucu mong nyak 8. Gajut fogat 9 (Pa, us, íj ila) zászlós lovas íjászok In ucs kal in ucs rövid szőrű
Az éjjeli szélben lobogott hosszúra hagyott, göndör szőke haja, könnyedén, fürgén, lováról az egyik mellette döcögő gajutra ugrott, jól egyensúlyozott vaskos lábain. – Indulj, keresd meg a nagy hun harjist Beuka, te vagy szemem, és az előre vágtatott – az Istenek hajnala legyen veletek, kiáltotta Munderik. A sötétben, nem láthatta Usafer és Zinafer lovasait, rég elnyelte nyomukat a pór és a sötétség. – Mi triárusok kacsintott büszkén, a mellette lovagoló Vidigariknak elébetek megyünk! Akik nem voltak szolgálatban, a szekereken aludtak, a mellettük lovagló harcosok, hanyag tartásából látták, hogy azok is aludtak. A lovaik szokás szerint fejüket lehajtva haladtak a sorban. Hangját, elnyelte a dübörgő gajutok kerekeinek nyikorgása. Ahogy kibukott hátuk mögött a hold, halvány fény árnyéka futott végig, a tengernyi síkságon rendezetten folyó, megszámolhatatlan gajuton. – Wotan hallgasd kérésem, vezessd Azgardba fiaim, mutasd utunk, és bocsássd, ha elloptam Loki szörnyeit, óriásait, velük ölöm majd a hunokat, felemelt fővel lépek országodba. – Machteigs,- Vidigarik hallotta minden szavát, – Isteneink holnaptól, ellenségeink vérében ébrednek! – Jézus bocsásd meg bűneink! Vidigarik keresztet vetett,- Gót Isteneink vérünk, szolgáinak vérét kérik. Rekárik dühösen érkezett- miféle Istenekről beszéltek! –Höllébe a harcias kedvetekkel, Ermanarik, és az oszstrogótok hozták nyakunkba a hunokat, most hol vannak, egyet sem láttok. – Nem hiányoznak, nevetett Vidárik. Észnél vagy?- Akkor sem miattuk, a rómaiak miatt fogunk meghalni. –Jobban is harcolhattak volna, Lekarik, szitkozva vágtatott az őrségből érkező barátja Fridigoja elébe, hogy átvegye tőle az elő őrséget. Csak az útjában eső szklavinok temetetlen holtestei között állt meg – nehogy rájuk hajtsatok, intett hogy kerüljék ki, az egymás mellett, egymásután szerteszéjjel heverő, összetöpörödött árnyakat. A hollók már kivásták szemeik, árnyak futottak mellettük. Egy napnál korában Fridogoja előőrsei mindenkit lemészárolták. Az amúgy is kipusztult falú, még sötétebben bújt el az éjszakában. Nem haragból öltek, csak azért, hogy észrevétlen minél messzebbre, a hunok szívébe jussanak. Oly kevesen voltak hogy nem dönthettek másképpen. Az útjukban álltak, az a tény sem segített, keserű lelkiismeret furdalásán, hogy belehal és temetetlenül fog rohadni a síkságon. Munderik, végignézett lelkes emberein,- egyikük sem fog élve hazakerülni innen. Mélyen sóhajtott, mindenki tisztában volt hogy meg fog halni. Mégis úgy viselkedtek, mintha ez nem így lenne. Semmivel sem lehetett megmagyarázni viselkedésüket, sem királyért,- Istenért nem tették, volna. – Csakis katonai becsületből, büszkeségből tartanak velem. Vidárik aggódott, Babajt kereste, kivel megbeszélték, hogy az előre küldőt gótok segítségére indulnak. Bármennyire is kilesték alánjai, a hun falukat, azok állandóan mozogtak. Veszélynek tette ki Usafert, hogy a sietség miatt, felderítetlen falukra vezesse majd Ariarik, Centrum Putei gót hansáját. Ugyancsak, ismeretlenbe vezeti majd Walrik és Theodorik alvezéreket. Nem tudott beleszólni vakmerőségükbe, az ő barátai, ők éltek együtt, az amicensisi és a picensisi alánok rokonaival. – Ellenük dolgozik az idő, hümmögte. Csak azt díjazta hadászatilag, hogy Zinafer, Babaj másik fia, a gyújtogatás után délre fordul, Ardarik, a gyülevész Harjas és Amalarik alvezérei, hansájával. Megnyugodott, Ardarik volt a legjobb, végig fogják tisztogatni a folyó túloldalát. Babaj felé fordult, az mint mindig, szótlan állt meg előtte. Hozzászokott bőbeszédű, barátjához. Ha nem is nagyon kedvelték egymást más természetük miatt, egymáshoz nőttek, az a húsz légióban eltöltött év, csak húsz év volt, – te is tudod azt, mit én, meghalni jöttünk. Babaj is rég beletörődött sorsába. – Mi másra számíthattunk, ha nem messze, a hátunkban hagytuk érintetlen a nagy hun harjist – Höllébe elkapnak, ha felénk jönnek. – Vigasztalódj csak machteigs, úgy sem menekülsz. Babaj a legnagyobb nyugodtsággal pederte bajszát. – A hunoknál, mint népünknél, mindig készen áll egy másik, egy még nagyobb harjis, ne feledkezz meg a nagyfejedelemről.
. 1,Centrum Putei Surduk Rom, 2,Amicensus Picensus alán törzsek.3. Gulth arany pénz. 4.Triarius a légió harmadik sorában harcoló tapasztalt légiósok. 5.Gajut fogat
6. Partiszkon Szeged. 7 Azgard az áz Istenek vára,Walhalával a megöltek paradicsomával
Csak belefutunk, valamelyikükbe, vigasztalta gúnyosan kilátástalanságukat Babaj
Erről van szó, nem akarom hogy itt, hallj meg!, – Nem, ismételte, – látod, mit művelnek velünk Isteneink! – Ez több annál, Babaj maga elé nézett – Halálfélelmünkben, eddig, sem vezetett sok jóra, a halál megvetése, sok barátunk elpusztult emiatt, ilyenek maradunk, veszélyben, vagyunk a legbüszkébbek, az áldozathozatalunkra. – De ez még nem oldja meg gondjaink Babaj! – Aoriknak, gyermeket szülnek asszonyai. Az a gepida királynő, germán szépasszony is szülni fog, családom lettek. Te mondtad elválaszthatatlanok, majd együtt fogják szoptatni unokáim. Örülök, hogy rájuk hallgattál, és nem rám, kívánságukra, Partiszkonba költözetted az asszonyokat. Mi jövőjük lett volna Guthiudában, elcsuklott a hangja, szünetet kellett hogy tartson. – Ovidiát, lányaimat sem tudtam megvédeni! – Machteigs mint megláttam a hunokat, első pillanattól tudtam kikkel állunk szemben, egy hazát kereső néppel. Olyanok, mint mi, az alánok. De erősebbek, többen vannak, hiába vagyunk rokonaik, egytől egyik levágnának, ne feledd, amíg egy is van belőlük, addig mind jönni fognak. Tiszta a lelkiismeretem, teljesítettem Uschdibad kívánságát. Sirmiumban, apja régi szolgálathelyén, mindenki ismeri, a Vinimaciumi Cornelius duovirnak, nem volt nehéz birtokot vásárolnia. Örökölte apja jussát Ha mind meghallunk, a te unokáid is ott fognak felnőni. – Éppen ezért, komorodott el Vidarik, – ez a gótok ügye. A feneketlen pusztaságnak mindent elnyelő sötétje lelkiismeretében turkált, közeli szeretettjeit féltette, szerette volna megvédeni, hidegétől. – Ha már felnevelted fiam, neveld fel unokáim. – Höllébe velünk, pokol harcosaival, büszkeségünkkel, nem vagy te sem gyáva Babaj, de tedd félre büszkeséged, eleget segítettetek, induljatok haza, még nem hallhatsz meg! – Barátod az a bátor gepida, rád bízta asszonyait, büszke becsületes ember lehetett, hallottam, a frauják zavarták el. – Kitaszítottak vagyunk Babaj – Mi lesz unokáimmal? –. Ki más tudna segíteni, ha nem Babaj. Ki más tudna olyan jó harcosokat nevelni belőlük, majd unokáiddal, mint Babaj – Körbe nézett, kirázta a hideg, tisztelte a sötétségét, de most félni kezdett, az ismeretlentől,- Sem a rokonaid, de még a Danubiuson túl élők, sincsenek biztonságban. A rómaiaknál, sok gulthot kereshetnénk még tudásunkkal, ha nem is becsültek egyformán, mindig jól ki lettünk fizetve, – Értelmetlen dünnyögte, – értelmetlen, hogy bebizonyítsuk, mi vár a hunokra, ha nem állnak le, De nem pusztulhattunk mind bele! – Sokat láttam, megjósolom, hogy nem lesz hamar béke. – Ha visszatérnek fiad, meg se állj velük Sirmiumig, igaz oda én se mennék, harc nélkül semmi tevésben, halnák bele. De deductionk van, mindketten élhetnénk ott! – Höllébe a háborúnkkal, nyughatatlan vérünkkel, ha már mi csináljuk. Sajnáltam, az a sok levágott asszonyt, gyereket, mi sem vagyunk mások, bosszúból gyilkolok, elvette eszem a bosszú alán. Szégyen, de rég hazavittük asszonyaink lába közé a háborút, de most? – Más földekre kellene vinni a népet is, hogy soha többé ne találkozzanak, olyan gyilkosokkal, mint én vagyok! Elszégyellte magát, mikor Babaj megveregette a vállát. – Minden reiksemet szétküldtem ember, ti még imádkoztok!- Hé Riesenek, térjetek észhez, – Áld őket Isten! Munderik és Rékárik, imádkozó alázatos arccal, összekulcsolt kezekkel, csúfolódtak, az Vidáriktól menekülő Babaj háta mögött. Örült hogy nem kell tovább hallgatnia barátja keserét, tehetetlenül sajnálta, Vidárik, nagyon megváltozott Ovidia felesége elvesztése után. – Háború van Machteigs, kiáltotta hátra Babaj lelkesen. – Segíteni rohanok, Omharikkel, magammal visszem Gainast, a ló nélküli Fritárikot, ha már a nyakába varrtad a lovasságod! Mindenki óvatosan kuncogott, körülnéztek szerencséjére Fritarik, nem a közelükben, arrébb lovagolt. – Ébredjetek, tért magához Vidarik, előbbi elérzékenyülésének már semmi nyoma sem látszott.
1.Sirmium Mitrovica Szerbia.2.Deductió (Dar eft dar (fegyveres) pa, us, kal in tar, az us) (zászlós fegyveres lovas zászlója) légiós letelepítési jog.(zászló tartási jog) Jus quiritus( Íj ila az us) (villám lovas zászlós) quritis (Guar in tar ila az us) kardos lovas zászlós villám lovas kinevezése) állampolgársági jog. Riesenek gót germán mitológia óriásai
Túl lassan döcögnek a szekereink, – Ardarik, és Ariarik hátát megyünk fedezni, – Hőllére. Munderik elégedetnek látszott, – nehogy úgy járjanak, mint Ermanarik. Megtalálnak parancsaid, Vidigarik tribunus, menj, szabaduljak tőled. Usafer, pontosan elmagyarázta Ariariknak hol, és merre találja majd a hun sátrakat. – Elfogyott a fű, más legelőkre vihették, csordáikat. – Várjatok meg! Usafer szétszéledő alánjai után lovagolt, – siessetek, gyorsan kell, tovább mennünk!- Mindkettő, a kiszáradt, és a vizel teli holtág is, odavezet majd, mondta. Az alánoknak, sokkal nagyobb területen kellett hogy szétszóródjanak, már is tovább rohantak Bokával az élen. Ariarik szétosztotta embereit, megvárta, amíg Tejas, és Wingur siponjosai eltűnnek, a szemei elől. Csak utána támadott. Több ponton is kigyulladt felettük az ég. Azpajas alánjai, Tejas, és Wingur jól haladtak. – Támadunk! A hunok meghallották hangjuk, kifutottak sátrukból, gilbáikból, még az asszonyaik is nyilaztak. Jó hun íjakkal felfegyverezve, azonnal elhallgatatták őket. Többen is elhányták magukat. Nem örült, hogy oly messze állnak egymástól a hunok sátrai. Küllőn, küllőn, kellet bevenni sorban mindegyiket, felkészültek sokan voltak. Dühöngött, ha ilyenkor mindig széthúzódtak soraik. Így rohanták le a qvadokat is, Ariarik tribunus, nagyon sok efféle támadást vezetett. Először nyilazva, végigrohantak, vágtattak a falún. Túl végiről, visszafelé kezdték az igazi támadást. A két oldalon váró harcosai elé ugrasztották ki a népet, de akkor a megfélemlítés, a behódolás volt a cél! Szemben a szétszórt sátrakkal leszállította embereit a lovakról, már gyakorolt embervadászok voltak. Emiatt kapták meg a pia fidelist, de most kardokkal, és pajzsukkal a kezükben, egyetlen túlélőt sem hagyhattak hátra. Felizzították az üst alatti parazsat, nem boldogultak a megnedvesedett tehéntrágyával, nehezen gyulladt alatta a tűz, sok helyen, a sátorra szórták a parazsukat. Egy gyerek célzott pajzsán koppant a nyíl hegye, a következő pillanatban, az háta mögött futó harcosa élettelen hasából húzta ki, éles hegyű kopjáját. Maga előtt képzelte el, a megcsonkított, osztrogót gyermekek, és asszonyok, holtestét. Saját szemével látta hogyan vágják ki a még élőkből a nyílveszőket. Érzéketlenül vezette tovább a támadást. Kardsuhintás, elhallgatott sírás, kiáltás, üvöltés, cuppanó hús hangja, csapkodás fogadta, az égő fa recsegve omlott a sátrak lángoló parazsára. Bűzösen égő tehénbőrbe, sercegve égő holtestekbe botlott. Mellette térdre roskadt egyik harcosa, a hasából egy hosszú nyílvesző vége állt ki. Pajzsa mögé guggolt, vasán, és körülötte koppantak, vagy suhogtak a földben fúródó nyílzápor nyílveszői. Nem tudott segíteni a mellette térdeplő harcosán, több nyílveszővel a mellkasában dőlt hátra. Az elhajított dárdák vettek véget, az íjász hunok merész támadásának. Lovastól dőltek, rogytak össze, nem volt hogy térjenek ki, sem magukhoz, mert azonnal lerohanták őket. Sokan panaszkodtak, hogy nehezen döfik át irhabundáik. Az erdő végén gyűltek össze, nem engedhették meg maguknak, hogy a visszanyilazó túlélők keresésére induljanak, egyben kellett hogy maradjanak. Egyébként lesben mindenhol ott voltak, Azpajas, és Boka alánjai. Kétoldalt körülötte egészen jól láthatóan világított az ég, tovább kellett hogy haladjanak, az ő emberei körül, fog majd szorulni a gyűrű. Tejas és Wingur feléjük hajtja majd, a már égő sátrak túlélőit. Egy a semmiből megjelent vágtató hun lovascsapat támadta meg, a római vastól védett, vértes hansáját.- Bausilián! – Atak in! kiáltották Az alig felfegyverzett Boka alánjainak el kellett futniuk előlük. Nem sokat foglalkoztak a hunokkal, messziről nyilazták egymást, miközben indultak, Usafer pausilája után, hogy segítsenek körbehatárolni a szétszórt sátorvilág népét
. 1.Loki gót a szörnyeket óriásokat vezető ármányosság Istene.2.Deductió légiós letelepedésekor kapott okmányok föld segélyek. 3.Tribunus (Bat fter ila ba us, in az us) villálovas kardos az élen) légiós tiszt.4.Riesenek,óriások. 5. Siponjos vérrokonságon alapuló gót harci egység. 6. Pia fidelis (Pi, az, us fter in, dar,es, ila in az us) piros zászlós, fegyveres ijas lovas az élen) Piros zászlóval? Hűséges légió kitüntetése. 7. Girta gölbe kör sátor jurta. 8.Ba, us, íj,illa ez, an (busilea rom), zászlos lovas íjas bekerítéshez használt hun egység.
Egy hete, vadászták a hunokat, kik annyian voltak hogy pihenésre sem volt idejük. Nem győzték, mert a hunok szerencsétlenségére, valamilyen oknál fogva, az útjukba eső két nagy folyó közeli árterületén gyűjtötték össze a nyugat felé, vándorolni készülődő népet Az egyedülálló, és szétszórtan található, girtákat is, az alánokra, bízták. Nagy szerencséjük volt, mert a hunok magabiztosan elfeledkeztek, hogy az álig vasban felfegyverzett gótoknak, éppen olyan jó hun íjaik vannak. A nyilaiknak hatótávolságán belül nyilazhattak a csak bőrpáncélos eftszvelemekre. Hálát adott, a római lovasságnál tanultaknak, a támadó éket kapták telibe, és időben rontottak kihúzott kardokkal, kopjákkal, a megtorpant, és összetorlódó hunokra, közülük, kevesen élték túl íjaik és kopjáik támadását, a túlélők megfutamodtak, de nem értek messzire Téjas harcosai vadászták le őket. Csak tizenöt lovat vesztettek, a visszamaradt hun lovakkal pótolták veszteségeik. A hunok egyáltalán nem védték településeiket, de gulyáik is ménesei körül, kisebb nagyobb számú, könnyűlovas harcosokkal akadtak össze. Elkeseredetten küzdöttek ellenük. Az alánok biztonsági, övezetén belül nem volt mitől félniük, azonnal, és időben tudómást szereztek volna, egy nagyobb hun csapat, érkezéséről. Ariarik aggódva várta a holnapot, kisebb nagyobb itt- ott, összecsapásai nagyon sok drága percet raboltak el idejéből. Hajnal felé megdöbbenten látta hogy a hun köj, nemhogy elmenekült volna a sötét leple alatt, lovaikon felfegyverezve várta őket. Nem volt hová menekülniük, mindenhol ott voltak a portyázó alánok. Hajnal a távoli sátrak is, élettelenül égtek pislákolva, a még mindig sötét, de pirosodó égbolt alatt. Még a sötétben támadták, versenyt futva, az egyre világosodó fénnyel. Napközben, nagyon veszélyesek voltak a hun nyilak. Felállította szokásos alakzatát. Az túl jó volt, sok idő tapasztalat, és gyakorlat alapján, lett beléjük idomítva ez a harcmodor. A széthúzó, és a falukörüli, csatározás, csak az ő feladatát könnyítette, Isteneik kérésére mindenkit legyilkolt. A következő köjnél, már közelebb ugrottak le lovaikról, pajzsos páncélosai, egyenesen a sátrakra rohantak. A gót lovasok reggelre ellepték a láthatárt, gyors támadásuk, meghiúsított minden hun gyülekezést, nagyobb csapatokba való szervezést. Ariarik, sehogy sem volt megelégedve, magával, – Öregek, tanulmányozta a hun harcosok holtestét, mi is sokan vesztünk oda jegyezte meg keserűen Tejas. És csak most jön a java nehéz oldala, ha ideérnek, fiaik, a fiatal képzett, és gyors harcosok. – Induljunk legyintett Ariarik, ne hagyjuk magára Usafert.
Követték a kiszáradt folyómedret. Theodorik kedvtelenül nézett a semmibe, az ég, a lelegelt száraz, kopár föld, messzi végében ébredt. Már nem látszott a hátrahagyott ég szürke füstje. Egész éjjel öltek, és gyújtogattak. Hányingerre volt saját magától a mellette száradó tiszta vértjétől, alig tudta lemosni, a tapadó ragacsos vért, még most is úgy tűnt, hogy vasa pirosabb színű. Hunoktól rabolt száraz húst rágcsáltak, aludttejet ittak rá. Mind bűzlőttek a degeszre megtömött tarisznyáik erjedő, sajtjától. Volt mit enniük, és ez erőt adott nekik. Csak a folyómeder magas partjának a védelmében tudták láthatatlanul kipihenni magukat. Rumo füttyentését halotta, itt vannak előttünk, Walrik arca felragyogott, de azonnal elkomorodott, mint előbújt, és szemügyre vette, a sátraktól fénylő színes síkságot. – többen vannak, családostul, mint három Aqvincumban, sokan, túl sokan vannak hozzánk képest. – Szólunk és idehozzuk Arariket, szakította félbe siránkozását Rumo – Félt a machteigstől, szétveri a fejünket, ha veszélybe sodorják a gótokat, egész úton dünnyögött, egy merészebb és nagyobb tömegű lovas eftalita harccsoport, azonnal letaposná páncélos négyzetűket. Ő látta legtisztábban, helyzetüket, alánjai rég körülvették a környéket, Usafernek is üzent. Ariarik Usaferrel az élen érkezett. Nehéz szívvel, számolta veszteségeit, elvesztette újoncainak, több mint felét, a régi légiósokból, is sokan visszamaradtak. A hunok lovain vitték a sebesülteket, oldalra csapta kezét. – kiszenvedtek reggelig. Nem élhették túl, a hunok nyilainak mély sebeit, főleg azokat, amelyek a nyakukat találták el – Höllére, harcolunk, győzzünk, akár a szorosokban, akár itt, de milyen győzelem, ha elveszítem embereimnek felét.
Elhallgatott visszafogta szájában szavait, és már nem mondta el, amire gondolt, hogy a következő csatában embereinek fele megint oda fog veszni. Veszteségeik ellenére nem értette emberei mosolygó, és magabiztos önbizalmat. Mindenre elszántan élezték fegyvereik élét. Egy nagyobb íjász hun eftalita lovas zászlóalj vonult át a sátrak közt, a páncélos lovasok, elvették Ariarik jó kedvét. Csak az derítette jó kedvre, hogy fittyet sem hánytak, a szabályosan a sátorok közepén haladó, Rumo és Azpjas alánjaira. A hunokat egyáltalán nem érdekelték, a környéken kószáló alán hordák. Sajnálatra méltóan kopottak és elnyűttek voltak, senki sem tagadhatta le a hunok, szegény rokonait. Azt Babaj már megsúgta, hogy az alánok, fél szolgasorban élnek, a hunok közt, kik nem oly régen igázták le, itteni rokonaik. Nem láthatták merre vonultak, Rumával együtt eltűntek a sátrak erdejében. Tanácstalanok voltak, – csak szükség lenne Ardarikra, Munderiket, is értesíteni kellene, mérlegelték helyzetüket – Nem várhatunk, a hunok tudják, hogy itt vagyunk. Usafer, nagyon komolyan hangsúlyozta szavait,- a hunok délen sorakoztak fel, ott vannak őrszemeik. – Elképzelem arcukat, ha meglátnak, azzal a hittel, fognak utunkba állni, hogy szétvertük az Arkán efttalitáit.- Isteneink is megjutalmaznak! – Áldozzunk, az összes legyilkolt gótért, az összesért, ha mind bele pusztulunk, akkor is. Ariarik az egész hadjárat alatt dühös volt, megviselték, annak idején, az lemészárolt osztrogót asszonyok, és gyerekek látványa – A hunokat tette felelősé azért, hogy gyilkol, és a gondolattól, még jobban gyűlölte a hunokat. Isteneink kérik a bosszút, parancsolják, találjuk meg Heru fél kezét, kardját, a Mjöllnirt, Thor rettenetes kalapácsát, azzal csapjuk agyon Istenüket, de minket is agyoncsap, ha nem hozzuk vissza a hunoktól, ami a miénk! Mondogatta. – Addig sem lesz hazánk, paradicsomunk Azgard. – Egy siponjosal több, vagy kevesebb nem mindegy, ha már mind oda veszünk. – Sehogy sem lesz könnyebb dolgunk. – Usafer mindegy, hogy kivel érkezel, azt sem bánnám, ha ide hozod Munderiket, Ardarikot, vagy mindkettőjüket, éjszaka támadunk és kész! Végigvonulunk, és felgyújtjuk a sátrukat! – Wotan küld éjjel, a hunokhoz, az Elfeket, csábítsák el őket. – Segítsél, hogy győzhessünk! – Éjjel támadunk! Az velük maradt Boka alánjai, rejtekhelyük előtt ütötték fel tábort. A hunok, lehet, mert lenézték őket, széles ívben kikerülték az alánokat. Nagy szerencséjük volt, hogy nem botlottak bele idevalósi alánokba. Sötétedés után Wingurik, és Téjás, a messzi homokos hordalék kúpok mögött foglalták el, kiinduló állásaikat. Az alánok is visszatértek Túl sokan vannak, magyarázkodott Ruma. Íjászaim a hátatok mögött fognak állni. – Igazad van, kevesen vagyunk! Ariarik, felkészült, ha észrevennék gadrautsait, azonnal támad. Ruma felvázolta az egész terepet. Az alánoknak egyik bausilája Bokával hátul marad, hogy felgyújtsák a páncélos négyzet mögött a sátrakat. Egyébként Ruma három részre osztotta őket, hogy a széleken, egyetlen egy sátor, gírta, se maradjon ki. Érthető volt hogy a menekülők baját, is nekik kellett ellátni. Ugyancsak Azpjas őrszemei, ólálkodtak a környéken. Ariarik kezében volt az előny, a meglepetés, gyalogosan páncélosaival fog áthaladni a falún, miközben magára fogja vonni a hunok figyelmét. Nem lesz utóvédje, csak portyázó gyújtogató alánok, vagy ha beérkezne segítsége, de azokra most nem számított. Amilyen gyorsan csak lehet, pajzsuk, páncéljaik védelmében, végig futnak majd a sátrak között. Légiós bajtársakkal vállalhatta, csak a gyakorlótéren begyakorolt feladatott. – Hosszú, tág, széles a hely, Theodorik lovasai, a folyómeder mentén haladnak, közte és a szélek közt cikáznak majd, oda vissza, ő se haladhat túl, a támadási sávúknál, minden esetben bevárja őket, hogy utána újból visszaforduljanak, hogy újból pusztítsanak, míg ők előre tőrnek. A másik szárnyon, Walriknak, ugyanazt a szerepet szánta. Nagy lelkesedéssel indultak, az első sátrakon túlhaladva, mélyen, ameddig csak lehetett behatoltak a sátrak közé.
1.Eftszellem döft, müszellem török könnyű lovasság. 2.Köj falú. 3.Aqvinkum akkor 60 000 lakosa volt ma Budapest. 4. Elfek éjszaka Istenei, táncukkal elcsábították, a férfiakat
Leugrottak a lovaikról és körbezártak. Pajzs, a pajzs mellett, a vas négyszögük mindent letaposott, sátrakon, embereken, testeken keresztül haladtak. Felhangzottak az első kiáltások, csontba, fába vágó kardok fejszék hangja, asszonyok, gyerekek, öregek futottak, a fémcsörrenéssel zörgő, dobbantássokkal, dübörögve, vágtató Theodorik, Walrik, és az alánok suhogó nyilaiba. Uspain észlelte a veszélyt, ráförmedt az egyik ezkilásra – szaladj a pa us eft verek után, te még szólj az eftalítáknak! – Gyorsan ide értek a gótok, állapította meg. – Nem halljátok, itt vannak a gótok!. – Baus ilija in an kiáltotta, – At ama k in!, Bojtos zászlójúkat lengették, patáik alatt, megremegett a föld. Nem volt ideje, a többieket megvárni. A csata kellős közepén, az éppen a falú szélé felé visszaforduló, Theodorik harcosai közepét kapta el. Úgy látszott nem tanult Usdibadtol, a gótok pajzsukkal, felfogták a támadást, lovaikat pedig a hun menekülők miatt nem vehették célba. Gyerekek asszonyok estek be a lovak közé, a gótok nem válogattak, visszalőttek, nem hitt szemének, mikor látta összerogyó ékét. Az a sok emberi hörgés, rémült lónyerítés sikoltások, harci kurjantások, elnyelték, visszafordulást parancsoló vezényszavait. Karaba, in eskal! Fterintar inasila! Fter dar us íj ila! Kiáltotta, fordulni próbált, arcvonalának útját állták, az elébük tódúló síró asszonyok, gyerekek, öregek, elsodorták lovaik, testükre tapostak léptek, az agyontaposott vergődők felett, a gótok nyilai, megállás nélkül csapódtak összetorlódott lovasaiba. Átkozta szerencséjét, parancsot teljesített, kötelessége volt megvédenie az omfiagon népet, és ez a feladat, teljesen leszűkítette mozgási szabadságát, nem hagyhatta védtelen az asszonyokat. A lesben álló Tejás támadása hátulról érte, azonnal mögéjük kerültek. Sorban hulltak efterilásai, szolga ámkáljai. Hirtelen elsötétedet előtte a világ és lefordult a lóról Szétrebbentek lovasai, nélküle vágtatva menekültek hátra. Az gyors és könnyű alánoknak nem volt nehéz, sem utolérni, sem lenyilazni őket. A vadul kurjantó pikkelyes tarosok egyenesen Ariarik négyszögére vettették magukat, de beléjük futottak a gótok elől menekülők is útjukat álltak, védelmüket keresték. Nem volt pajzsuk, és a gótok jó hun nyilai versenyezve öldösték, a vékony bürümés hun vérteseket. A gyors megfordulásnak az lett az eredménye, hogy beszorultak, és teljes egészében kiszolgáltatták oldalaikat Ariarik gyalogos páncélosainak, kik rendületlenül haladtak testeken, embereken, feléjük. Hiába nyilaztak, a gótok nagyon ügyesen tartották, pajzsukat. Egyikük sem látott még közelről egy ilyen jól, lábon álló, páncélos vasalt tchű lángot. A pajzsok kinyíltak és az elhajított kopják elöl, sem kitérni, sem védekezni nem tudtak. A visszatérő Walrik drunchtinondsai íjukkal, egyenként szedték le őket lovaikról. – Tovább, parancsolta Ariarik, nyakig véresen, senkinek sem kímélték életét. Isparuan nem oly régen korbácsolta meg a gepidákat, most is mintha ugyanazokat a fajzatokat látná. Marguartaruannál zászlós lovas, vértes kardosaival Ariarikre támadt. Kiadta azt parancsot, akit már mindenki tudott – In, am ba us az ,eft, in, am tar!, At am, ak, in! A velük tartó deftszvelemeket a szélekre küldte, a ba us il ijanosaival, hogy kerítsék be a gótokat. – At, am, ak, in! Kiáltotta feléjük – Atak!.
1 Ez pa us seft in tar bojtos kardos páncélos lovas íjászok vagy (az) akkor lándzsások is. 2.Seft kall íja tar an ák eftalita kardos vértes lovas villám zászlós íjász ék harcosok.3. Baus íj, illa ez an busilea, átkaróló oldalról támadó.4.Ez illa lovas íjász am kal szolga 5 In, am,ba, us, eft, in, tar zászlós vértes kardos lovas erős utóvéd. 6 Mar, kar, bar, taruhan Karaton hun név.
Magas katonai tisztség vértes úlján kis hán. 7. Carabanesc rom menekülés (Gvuar az pa us in es kal us) kardosok az lándzsás lovasok háta mögé Ritorna olasz (Fter deftver, in tar,pa us guar in az us).kardos a lándzsás zászlós mögé. (Intoarcete) román In fter gvuer az us kal ez tar us.kardos az lándzsás íjász mögé, Fordulj magyar Fter gvuar (pa us)( dar az us ila íja) Round, turning, turn, turns angol (Guar, fter pa, us, in, dar, vagy in az us vagy in ila in guar) lásd a hasnlóságot. Turn for worse(Rosszra) ugyanaz (Gvuar (pa) az, us,-rossz) for fter guar dar ford- felé magyar. Nem véletlen!!!
Marguartaruan éke, kerülővel a gótok hátába került, az alánok azonnal szertefutottak, nem az ő feladata volt hogy utánuk vesse magát, ideje sem volt rá, a lányfalú népéért aggódott. Nem jól álltak a dolgok, látta a tarosok támadásának az összeomlását elől. Óvatosabban, lassabban vágtatva közeledett, halotta íjászainak a nyílveszői megtalálták, amit kerestek, a gótok pajzsán koppantak. A település elején Ariarik háta mögött, kigyulladt az első sátor. Nemsokára a lángok belekaptak a következőbe, a hirtelen támadt szél felkapta tűzét, szikráit. Egy fénylő lüktető lángtenger nyelte el, az összes sátort a távolabbiak is kigyulladtak Az alánok a tűz elől húzódtak két oldalra, hogy lenyilazzák a lángokból menekülőket. Ariarik mint visszapillantott azonnal észrevette a veszélyt. Hangosan kiáltva, a folyó felé fordította a támadást. Intett Walriknak hogy szóljon Téjásnak, és amilyen gyorsan csak lehetett, a folyónál gyülekezzenek. Isparuhan is megtorpant a gótok nyilai veszélyesen pusztították embereit, szerencséjére a tűztől menekülő égő ruházatú, fájdalomtól jajgató emberek, beléjük rohantak, elsodorták lovaik, hátranyomták az ékét, s gótok nyílveszőinek a hatótávolságán kívül, magukhoz térhettek. Fellélegezhetett, hátulról váratlan Theodrik támadása érte, elkeseredett, hogy semmit sem tehet Walrik portyázó gótjai ellen, továbbra nyilazták, a most már a tűz elől menekülő népét. Az alánok nyilaitól, oly nagy volt a pusztítás, hogy hirtelen, elfogytak előle az asszonyok gyermekek, a menekülő fegyveres szolgák, és karddal testközelből, szemtől szembe támadhatott. Összementek, a gótokkal, vadul döfött, támadott hirtelen egyedül maradt, csak azt látta, hogy az egyik gót beléje döfi kopjáját. Már nem láthatta, hogy a másik oldalról visszarohanó Tejas és Wingurik egyenesen a hátukra támadt. Marguartaruan körül hirtelen felcsaptak a lángok lovai megrémülten nyerítettek csak az előttük levő út, nem volt még lángokban. Lovaik, megbokrosodva, kidülledt szemekkel vágtattak, a menekülés egyetlen útján. A gótok, éppen akkor félrehúzódó éke előtt futottak el. Ariarik elképzelni sem merte, hogy mi történhetett volna, ha megrémült lovaikkal, közéjük vágtatnak. Látta hogy nem uraik a lovaknak, sorban nyilazták szúrták, dobták kopjájukat, az mellettük, rendezetlenül kígyózó vágtatókra. Sokan leugrottak lovaikról, azonnal leszúrták, lenyilazták a földön fetrengőket, minden eldobott kopja talált, a hunok nem messze tőlük, belevágtattak a menekülőkbe. Megtorpantak, egymásba torlódtak, Ariarik bármennyire is félt a tűztől, nem tudott nem engedni a csábításnak, hogy ne rohanjon hátulról hunokra. Kivont saxokkal törtek, a sem előre, sem hátra menekülni, nem tudó elakadt hunokra. Összezárt sorai vérben húsban tapicskoltak, a körülötte mindenkit levadászó Tejas, Wingur, Walrik íjászai között. A jobbszárnyról is ide futottak Theodorikkal az élén, leszálltak lovaikról, és a feléjük hömpölygő futótűz, fényében a menekülőket vadásztak. Wingur a folyó túlpartján miután átverekedve magát élőkön, holtakon, kereste a túlélőket. – Lelassultunk, üvöltötte Ariarik,- Tovább! Tűztől, gótoktól menekülő, félelemtől, a fáradságtól összecsukló előtte futó, tömegre rohant. Tudta nem fog egyhamar nagyobb számú hun eftelitásokkal találkozni. Istenei meghallották fohászait, de neki is teljesítenie kellett, az Isteneik kívánságát. Csak bámulni tudta, az összevissza száguldó hunokat, semmi kárt sem tehettek a már zárt rendezett soraiban. A hunok tehetetlenül, úgy vágtattak, mintha ők lennének a gyújtogatók, és a fosztogatók, nem tudtak mit kezdeni a gótokkal. Ariarik mindjárt arra gondolt, hogy csak támadásra voltak kiképezve. Elkomorodott, ha most fordított helyzetben lennének, és a hunok gótok lennének, ők sem tudnák megvédeni, a száguldó lovasoktól, a gót falút. Hangosan nevetett, őket, is támadásra képezték ki. Megérkeztek Azpajas alán őrszemei, hogy siettessék, gyülekezőt kiabáltak, egy helyre, üvöltötték, kidülledt megrémült szemekkel. Egy nagyon erős, és nagyszámú eftalita harjis, közeledett vágtatva, és nemsokára, a helyszínre érnek.– Vissza! Kiáltotta és a folyó túloldalára jutva kitértek a tűz elől.
1.Sax rohamkés 2.Hansa gót harci egység. 3 Harjis gót hadsereg
Bajusid a földön üllő, zokogó, rémült, vagy némán maguk elé néző asszonyok között állt. Alig látott köztük gyerekek, sokan odavesztek, emiatt asszonyaik közül, sokan öngyilkosok lettek. Az Arkán sátorvárosában helyezték el a túlélőket. Nemsokára ő is ideér. Egyetlen solang Modolyát sem látott. Azokért nem kár, de összerándult a gyomra, a legrosszabbra gondolt, ha majd az Újurus és adiuljánjai, az elhulltak népei, a himfiogonjaik miatt, felelősségre vonják az Arkánt. Nem tudta megvédeni, a bizalommal, harcosainak férjhez adott lányokat, az ide költöztetett lányfalukat. Szövetségbontáshoz, háborúhoz vezet, ha az Arkán nem végez magával. Elhatározta saját kezével fogja, megölni az Arkánt. Elő őrsei a gótok nyomában voltak, de még semmi hír sem érkezett felőlük. Félreállt, a felvonuló harcosai útjából, előtte sorakoztak a guar illa, a marguar illa, és bar paus in tárjai. Eftalitái türelmesen vártak parancsát. A túlélők őrzésére, hátra hagyta, az am kal guarokat, és a szólganépet. A nők, megvető pillantásokat vetettek feléjük. Nem tudta eldönteni merre lehetnek, vagy menekülhettek a gótok. Szorosan a nyomukban voltak, csak az ezkilásai, elfelejtették, vagy megfeledkeztek arról, hogy gótok haladási irányáról értesítsék őt az arkán Bajusidját. A pusztítást látva, veszélyesnek tűnt, egy a semmibe vezetett roham. Megérkeztek a marguariliái, és a marguarilipaulái, hogy előre hajtsák a kardos szolgákat. Az asszonyok elfordították arcukat. Nem akarták látni, nemsokára lemészárolják, lenyilazzák, azokat a vesztes harcosokat, akik nem tudták megállítani a gótokat. Felemelte niázat, és a kardos szolgák, hátukban a lovas íjászokkal, kardosokkal, elindultak a még parázsló sátrak közt a füstben. Vágtatva érkezet futár zászlósok, még jobban feldühítették, mert nem szervezhette meg a kivégzést, mennie kellett nehogy kicsússzanak markából a hunok. A hajnal első napsugarai megcsillantották a gótok fegyverein. Azonnal rátámadott a nem nagyszámú gótokra. At am, ak in adta ki a támadási parancsot. Oldalra intett és a bausiliájái a szárnyakról megindultak, hogy bekerítsék a menekülőket. Ariarik azonnal leszállította lovairól harcosait, ismerte harcmodorukat, féltette lovait, – Zárjátok középre a lovakat a málhát, sakktáblához hasonló négy szabályos négyzetet alkottak, ő haladt az élen Tejásal, a jobb oldalon Theodorikal, a baloldalon Wingurral. Szorosan mellettük Walrik vezette az utóvédet.. In, ba, us seft in an tár! – Guar pa us tar an kiáltották a hunok. – Horpaszátok! – At am, ak ék! – In! – Atak! – Bat am!- Dar, us! A hunok egyszer sem mertek kopjáik hatótávolságáig eljutni. Vadul kergetőztek, a vezényszavakra egyszerre lépő, zárt alakzatuk körül. Amíg nem érkeznek meg a segítségei, Bausajid beérte, hogy minél messzebbre kergesse a gótokat, a lakott legelőktől.
1 Ujurus, hun nagyfejedelem (gyulla), adiullján adjutans fejedelmet segítők török (diván román adjutáns) (ajuta román segítség) 2.Ehner nők mong himfiagon lányfalú, lásd gata fata kata bulgar omfiagon. 3.Ba-us zászló bojt mar bar nagy hatalmas erős guar kard, illa killa kalu ló íj az íj ez nyílvesző, az lándzsa (ék ak ik uk) hegyét lovas éket, imbufnat román, és horpaszt magyar in,baus,seft,in,tar, és guar,pa,us tar,an karddal páncélosokra törni 5. Ba, us pa us in fter zászlós fegyveres. Ba us yj ila az us, in dar Bajezid, Íj villám lovas piros zászlós vértes lásd yldirim yj ila dar in,az us am (kal az us) (Ildikó) (Íy ila dar in az us) jelentheti (Dar) ajándék a villám zászlós ajándékát. (Battila, Attila, felesége) Vagy adni Román (Ad, és ajándék) defterdar törökül pénzverdét jelent, lásd (deftert) szandzsákot (Az us, in dar,(gvuar) az us, in kal) dursac latin kemény magyar Borsa Bar (guar dar), az us, in kal) 6. Atak (bat,az, us kal in) dar (atakand) vagy am dár, lásd magyar támadás,( Bat am az us, dar, az us) in kal(támadjunk) lásd (Batukan)
Aorik lehajolva futott, a dombokhoz hasonló hordalékkúpok között, ő volt a soron, miért is félne. A hunok másfelől várták a gótokat, előőrseik, őrszemeik üdzseiket, mélyen dél, és délnyugat irányban állították fel. Napok óta, semmi hírt sem kaptak Beuka alánjairól. Zinafér hátulról leselkedett, figyelte hogy baj esetén azonnal hozzá vágtasson, segíteni, kimenteni őt. Messze hátul hagyták Ardarik harjisát. Majdnem elállt a lélegzete mikor megpillantotta, a hunok szabad ég alatti üstjeit, és a több légiónyi sátras táboruk. Nem kellett sokat töprengenie azon, hogy a hunok túlerőben voltak, de legalább tudták hogy hol vannak. – Vissza Zinafer! – azonnal forduljunk vissza. A hordalékkúp mögött, alszik az egész hun harjis.– Hálát adott Istennek hogy eddig nem botlottak beléjük. – Vissza kell vonulnunk. Csak a szekértáborban lehetünk biztonságban, szóljunk, nehogy felfedezzék Ardarikot. – Ardarik sem sokat mérlegelte a hallottakat, most épp bőrrel és vesztességek nélkül úszták meg. Beuka mint beérkezett, Ariarik felé vezette őket. Megtalálták nyomaik, az üszkös füstölgő sátorfákat, elszenesedett holtestekre bukkantak. A meggyalázott és szétdarabolt elesett gót harcosok holteste, még jobban feldühítette a gótokat. A hunok visszatértek, de amint megpillantották, hogy közelednek, azonnal elfutottak, mitől félnének, az igazi veszély a nagy a hun hadsereget, egynapi járásra hagyták hátra, sietniük kellett. Ardarik embereit más fából faragták, bátran a bámészkodó hunok után vetették magukat. Legalább elkergették őket. Megálltak a hordalékkúp tetején, ameddig szemellátott, a leégett sátrak közt, amkalok, jamakok, sürögtek, a vosarosok arbáik közt, gyűjtötték a holtakat. A gótok holtesteit, egy külön kupacba dobták. Messziről fehérlettek szőke hajaik. Sok friss véres hústömeget fedeztek fel, a gőzölgő, és füstölgő elszenesedett megégett holtestek között. Eszük agába se jutott volna, hogy a hunok egymást mészárolták. Friss földdel, olthatták el, az még itt-ott fellángoló tűzet. A füstölgő hamuban, a feketébb körök helyén sátrak állhattak. – Lemészárolták Ariarket! Amalarik volt az első ki magához tért, végighúzta hüvelykujját hegyes tőre élén. Beuka eleresztette egyik pausiláját, ahogy megérkeztek, a távolban, fejüket, vesztett, essze veszetten menekülő hun családokat, láttak. -Aorik! – Mennyi időn belül értek a túloldal végére, nagy szakértelemmel bámulta tőre élét – te leszel az elővéd! Mindenki Aorikot bámulta, ez a szokás mifelénk légiós újonc, ha pedig futunk, akkor az utóvéd,- megbízzunk benned. Harjas a folyó menti szakaszt választotta, mögöttetek leszek! – Nincs veszteni való időnk, kiáltott fel Ardarik, bosszút állunk minden gótért. Aorik fog vigyázni ránk. Siessünk, még elfutnak, az enyém a túloldal, Amalarik vezeti a középhadat. A hordalékkúpról rohantak bele a füstölgő, párolgó még bőrüket, égető hamuba. Aorik lenyilazta az útjába eső első, jamakot. Akik nem estek el, félreugrottak, elbújtak a füstben. Az alánok kettéosztva a széleken indultak bosszút állni. Sok alán holtestét fedezték fel a hamuban. Az arbákhoz, az éjjel összegyűjtött fegyverek felé rohannak. Aorik is észlelte, letért az útról, az előtte futókra, hátulról kardjával a fejükre, hátukra vágott, a társai azonnal lenyilazták a szembeforduló íjazni próbáló amkalokat. Az alánok cikáztak a leggyorsabban, visszafelé terelték a messzire elmenekülteket. Elérte az arbát, megfordult, és szemtől szembe vágta le a feléje futókat, az üres kezükkel védekező szklavinokat, cölöpösket. Nem tudhatták, hogy a szolganépnek hány ilyen fegyverekkel teli arbáik vannak. Lovas rohamuk gyors és meglepetésszerű volt, vágtatva száguldottak előre, minél előbbre. A veszély, mint mindig a halálukat okozta. Szétszóródtak, Amalarik az őket megpillantó, azonnal visszaforduló menekülő lovas hunok után vetette magát, nehogy gyülekezniük sikerüljön. Mások vadul keresték, a fegyverekkel teli fogatokat, azokat kellett körbekeríteniük, megvédeniük, nehogy felfegyverezzék magukat a szolgák. Minél messzebbre jutottak, annál többen nyilaztak rájuk, vissza kellett forduljon, hogy segítsen lenyilazni azokat, kiknek sikerült jó fedezékből nyilazni rájuk. Az egy-két megmenekült szolga, ha életben maradt semmi veszélyt sem jelenthetett, légió nagyságú hansájukra.
Lovaikról leugorva futottak, vagy lovaikon körkörösen vágtattak, keresték a nyilazó fegyvereseket. Hirtelen eltűntek az, eddig is kevés hun lovasok Aorik védekező, jamakok, cölöpösek rabszolgákra botlott, sokan hevertek, mint holtak, az éjjeli mészárlás igazi holtjai közt.! Az mellette lovagló Geberiket, bízta meg a leölésükkel. Megtörték ellenállásukat, fejeik felé, arcaik elé, emelték kezeiket. Ardarik brunjásai senkinek sem kegyelmeztek feljutottak a töltésre. Nem sokáig csak egy pillanatig tartott meglepetésük. Az előlük futók, útját, a folyóhoz menekülő hairdák keresztezték, porozva veszélyt érezve bőgtek, széles utakat vágtak, a jarmarok népsége között. Az irányt vesztett állatok, a jarmarok közepén kergették egymást körben, mindent ledöntöttek felborítottak nagy testükkel, agyontapostak a közéjük keveredett kisebb állatokat. Nem nagyon örültek nekik Aorik íjászai. A futó állatok lekényszeríttették lovaikról, az addig jó célpontként kimagasló, beszorult hunokat. Ámkálok nyilaztak vissza, velük futott tovább, érkezésük híre. Még nem heverték ki az éjszakai támadást, rémülten fejt vesztve menekültek. Amalarik a folyót követve messze előre lovagolt hogy elzárja a folyó felé menekülők útját. Ardarikot, az Arkán nyári szállásának többstadionnyi zsúfolt sátrai érdekelték. Aorik elképedve látta, hogy Ardarik három szabályos támadási ékbe rendezi harcosait és Harjasal a sátrakra támadt. Otthagyták boldogulni őt egyedül a pontosan őt célba vevő jól nyilazó, tűcsárok, íjazó vadászok, jamakok, kalbakok és hun harcosok tömegével. – Le a lóról üvöltötte, sorban hulltak a mellette beosztott újoncok – Geberikre bízta, hogy lovasaival a hátukba kerüljön, gyalogosan támadott, az összetorlódott jól célzó szolgákra. Zinafer volt az egyedüli ki nyugodtan a legtöbb kárukat okozta, a hátuk mögé került cikkázó, Beuka alánjaival. Kopjáikkal némítottak el egy az arbák, és a ketrecekből kiszökött, birkák és kecskék közt megrekedt utolsó emberig harcoló vadászt. Miattuk estek annyian el Vérben tapicskáltak körülöttük, a sólymok. Aorik szerette volna elengedni az felrepülni szerető, szárnyaikat teregető állatokat, de a hirtelen kigyulladt sátorok tűztengere, elvonta a figyelmét. Ardarik lovasai könnyen átvágtattak a deszkázott utakon, hogy felgyújtsák a sátrakat. A szikrázó, pattogva égő tűz, perzselő forróságának körén kívül várták. a feléjük futó asszonyokat, gyermekeket, népeket. Égő díszes ruházatú öregeket, szolgákat , aranyozott páncélruhás fegyvereseket, tapostak, halomra öltek válogatás nélkül. Brunjas külön vált sietett, hogy felfogjon egy beléjük támadó hun eftalita lovas páncélos csoportot. Mindenre elszántan rohantak a gótokba, öngyilkos támadásnak látta. Nem engedte el maga mellől Geberiket, hogy üldözőbe vegyék a lovaikra felpattant menekülőket. Látta Ardarikot visszafordult, türelmesen megvárta hogy összekötözzék, és lovaikhoz kössék azt a sok szklavin, kalbak, szolgák által összegyűjtött íjat, értékes nyílveszőket. A hun lovak, jó teherbíró jószágoknak bizonyultak. Sietniük kellett, hogy időben kitérjenek a nagy hun harjas elől Vidigarik ahogyan megpillantotta a közeledő Ariariket egyetlen egy gyalogos négyszögbe rendezte harcosait. Bausaid, tehetetlenül nézte egyesülésüket, jobbnak látta, ha megáll. Megpillantotta a feléje közeledő pórfelhőt, és alóla lassan egyenként, előtűntek a gót harjis megszámolhatatlan ökrei, lovai, és a napsugaraiban felcsillanó gajutok fényesre kopott szegecsei. Túl közel merészkedett a nyikorgó, bőgő csordaszerű áradathoz, nem tudta minek vélni azt az emberi kéz, vagy íj hatótávolságán kívül, feléje szálló sötét felhőt, alóla menekült hátra, de nem mindenkinek sikerült, élő testekbe, lovakba fúródtak, a római hajítógépek által elvetett kopják. Hörgő lovak és embereken át, futottak, minél messzebbre, a haláltól, összetorlódtak, a következő sorozat is beléjük csapódott. Nagyon messze álltak meg a gótoktól, a szőke hosszú göndör hajú köpcös gót, egy gajut tetős tetejéről fohászkodott Isteneinek.
– Áldj meg minket Uram! – Áldj minket! Isteneink háborúja nemsokára véget ér!- Bocsásd meg, hogy kitértünk utadról, Azgarba megyünk haza! – Mi már nem érünk húsvét napjára haza! Uram jézus hiszem, hogy dicsőségesen feltámadtál, hogy diadalmat arattál a halál, s győzelmet arattál a sír felett. Mindent hiszek, is vallok a mit s, a mint a te szent egyházad tanít. Kérlek, nem érdemeljük meg, hogy felvedd értünk, gyarló emberi természetünket, a halál legiszonyúbb nemének vetjük alá. – Úr Isten ki mindenkor irgalmas örök mindenható Úr Isten, ki az élőkön, és holtakon uralkodsz, és irgalmat adsz, könyörgök azokért, világ testében, vagy a testéből kimúltakért, és a másvilágra jutottakért, bocsásd meg minden bűneik. Hallgasd meg a te néped könyörgését. A beérkező Karsik azonnal támadott, bar guar pa, us, in tar!- At, am, ak, in! Üvöltötte. Fekete fémesen csillogó áradatként közeledetek, már messze kettéváltak, hogy a gótok körül, ellepjék a mezőt. Karsik pa, us iy, ilá, sai gyorsan bekerítették a gótokat. Aorik is észrevette a feketén rajzó apró pontocskákat, amilyen gyorsan csak tudott futott visszafelé. Itt vannak! Kiáltotta messziről – Itt vannak, itt az egész hun harjis! Egy hosszú, hordalékkúp mögé bújtak, hogy felkészüljenek életük utolsó ütközetére. De a hunok leálltak. A felszálló pórban megpillantották a harjist, és a gajutok körül száguldó hunokat. Bausaid, már nem látta viszont az Arkhánt. Karsik tarosai azonnal lenyilazták, a még hörgő marguartuarosiba is beldöfték tőrjüket, még élt mikor érezte, hogy az élesen fájó, sercegő ropogó csontjai között áthaladó hideg vas, a földhöz szegezi a hátát. Miért? Mindennek vége lett körülötte, nem érezte bűnösnek magát az arkán hülyeségeiért, csak azért hogy engedte, hogy így elfajuljanak, és rosszra forduljanak a dolgok – A gajutok elé kiáltotta Munderik. Reiksei, is hegyes végű bakokat cipelték, abban biztosak voltak, hogy a hunok áttörésre készülődnek. Ismerték őket, csak harcosok, lovasok, nyugtázták, nincsenek velük jamakok dzölöpösök de még sklavinok sem. – Azoktól jobban kell félnünk, felszedik a bakjainkat. Mindenki tudta, ha nincsen köztük am kal guarok, szolgák, akkor nincsenek önfeláldozó gyalogosaik sem. – Nem lesz, ki felszedje bakjainkat, és a földbe, szúrt cölöpjeinket, állapította meg örömmel Omharik. – Kétszer tízen hat sorban kiáltották –Machteigs engedj minket is oda, kérte Ariarik – Most tértettek haza, tartalékba parancsolta Munderik.- Dugjátok el előlük, ne lássák a bakokat! Felhőkben hullottak a hunok nyílveszői – Most hangzott mindenfelől, és gótok hun nyílveszőik, rendeket vágtak a lovasok támadó ékekben, elbizonytalanodva leálltak– Tanácstalanok! Munderik diadal ittasan üvöltött Az Arkán éke közepébe lovagolt, alig tudták batikosai lebeszélni, hogy ne ő vezesse a támadást, a halálát kereste, nagyon sok piros zászló lengett körülötte. Munderik is tanácstalan volt, olyan messziről, még a hajítógépekkel sem érhették el. Az Arkán felemelte aranyozott díszítésű lándzsáját, a batikosok zászlói sugárban távolodtak tőle. És a hunok egy új támadó alakzatban, sorakoztak fel. Két irányból közeledtek, legelőször Omharik hansáját vették célba. – Zárjatok, üvöltötte, mindjárt következett, a következő nyílzápor, és hunok végigrohantak a négyszög oldalán, hogy hátulról, folyamatos nyílzápor alatt tartsák hátul Gainas hansáját. Körülvették a gótokat. Hangosan fütyültek, kurjantottak, egy-egy lebukó földön hempergő test jelezte, hogy a gótok is elég jól céloztak. A közeledő batikokat látva Munderik elképedt, mind Omharikra támadtak ismerte fel. Valami oknál fogva, a szekérvár körül megelégedtek annyival, hogy az állandó mozgásban levő ba us, ilái, csak távolról párbajozzanak, az alán és az jól elbújt, Fridigoja íjászaival. Sehol sem látták jeleit hogy a hunok máshol is áttörni szeretnének, úgy hogy Rekárik, a málhák gyűrűjéből, Omhariknak küldhette a tartalékot. – Mindenki segítsen! Siettek, hogy Omhárik mögött minél több bakot és cölöpöt szúrjanak, a földbe, mely magasságában, felállították a második vonalat – Tarts ki Reiks kiáltották többen, – Hozzátok már azokat az átkozott gépeket, kérte Munderik. Na most kiáltotta Omharik! Látta hogy a lavina elkerülhetetlen, saját és harcosai életét kockáztatta azzal, hogy kivárt az utolsó pillanatig, hogy a hunok, még véletlenül se lássák meg a bakjaik.
Visszafutottak a gajutok mögé. Két oldalt pajzsaik alatt guggolva várták a támadást, Lekárik, Vidigoja hansái, a következő gajut sor mögött, a második vonalban Munderikkal az élén, lapultak, és vártak. Ariarik megmaradt páncélosai is elfoglalták helyeik. A hirtelen előtűnt bakok felhasították, belefúródtak a lovak hasába, beleiken torlódtak feléjük, a gótok nyilai, kopjái alatt összeomló ló, és emberi testek. Az iszonyú nyomás, a haldokló lovak embertelen szívszaggató, nyerítésében, nekilökődőt a tömeggel, a felborult gajutoknak. A következő ékek, már testeken megcsúszva, ugrottak a halálba. Mászva, kapaszkodva a fogatokon átvergődve, szemtől szembe kerültek a gótokkal. Megállás nélkül jöttek, egyre többen, ugrottak át az akadályon. Kötelet dobtak a gajutokra, maguk után rántották, húzták, helyet csináltak maguknak, a halmokban fekvő holtak között. Mindegyik reiks, gót tudta, ha most a hunok leszállnának a lovaikról, és gyalogosan támadnának, akkor nekik végük lenne. Munderik nem olyan rég találkozott velük, mikor kihozták Alatheus, és Safrax keleti gót népét. Örömmel állapította meg, hogy a hunok, még most sem találták meg azt a kulcsot, amellyel kinyithatják, zárt gyalogsági alakzatának a kapuját. Elérkezetnek látta, hogy hajító gépei alattomosan, megpuhítsa a támadó ék segítségére érkezőket. Ojbasz azonban észlelte hogy az Arkán által kijelölt helyen képtelenek az áttörésre, ugyanazt látta, mint Munderik, de lovas szemmel nézte a dolgot, hogy az összetorlódott lovak és holtestek miatt semmi mozgásterülete sem maradt. Elfordította az arcvonalat, és a gót négyzet, másik sarkára vezette a támadást, egyenesen Fritárik a lovas, ahogyan csúfolták állásai felé. Nem észlelte hogy Munderik hajítógépei által elvetett kopják, teljesen letarolták forduló ékének a hátulját, sem a veszteségeit. Az oldalazó nyilaktól kettesével, hármasával, hulltak le lovukról. Felhevülten sietségében, megtizedelve érkezett az éppen akkor bakjaik mögül hátrafutó Fritárik állásaihoz. Szerencsétlenségére Fritarik jobb gyalogos volt, mint lovas, észlelte hogy megtizedelt lovassága, ha átvágja magát a cölöpökön, a bakjain, nem tudja elsodorni szekereit. Gainas alvezére felügyelete alatt, nyugodtan megbújtak, a kikötött gajutok mögé. Az elhajított kopjáikkal, a cölöpök vonalára szegezték az eftalitákát. Csak Gainas nem állt fel soha többé hogy együtt ujjongjon a többiekkel. Frirariknak is nagyon nagy veszteségei voltak. Ariarik érkezett szerencsére egy lélegzetnyi időhöz jutottak Ojbajsz támadásának kihagyása, lelassította, a támadás ritmusát. Rekárik a tartalékos, Vidárik is megsebesültek, segítség után kiabáltak. Megérkezetek templomgyújtogató Wingurik, a szorosok Walrikja, olyan nyílzáporba, hogy a két hansából alig maradtak tízen. A hunok támogató nyilai mindenfelől, a betörési pont körül keresztezték egymást. Folyamatosan hulltak és öltek nyilaik. Egyetlen gót sem látott még ehhez hasonló nyílzáport. Asparuhan támadása a holtak felett, a kupac tetejéről gördült rájuk, elébük álltak. Az összetorlódott hullahegy, a gótok kilátását is eltakarta, a második hullám Munderik vonalában felállított szekérsoráig ért. Walrik nem sokat törődött a hunokkal, a hátuk mögé került, felmászott íjászaival a tetemekre, és onnan nyilazták, a támadók utánpótlását, és az elakadt. Wingurikkal, mind meghaltak körülötte a gótok is – Tovább, parancsolta Walrik, mint sikerült megkapaszkodnia, célba vették az oldalazó és köröző hun íjászok, egyre szemtelenebb és merészebb tömegét. Gainas Lekarik, Babaj Ruma íjászai nem segíthettek, teljesen lekötötte őket, a hullámokban érkező, jobbról, balról, szemből keresztező, könnyű lovas íjászoknak, nyílzápora. Szemmel láthatóan nagy veszteségeket okoztak, folyamatosan kellett párbajozniuk, az egyre óvatosabban közeledő bausíjákkál. Az alánok, nagyon ügyesen tartották távol támadókat. Munderik is kiugrott a gajutja mögül segítenie kellett a lovaikról lezuhant, feltápászkodott, egyre több, kardjukat vadul forgató hun levágásában. Nem használhatták sem kopjáikat, sem íjaikat, ilyen közelről a társaik életét veszélyeztették volna. És ez a hun támadás is elakadt – Alábecsültek, üvöltötte diadalittasan Munderik, mikor látta a tehetetlenségük miatt, visszavonuló hunokat. Tudták hogy csapdába kerültek. A hunok elállták a folyóhoz, Dél felé vezető útjukat.
Egyetlen gót sem kívánta a legközelebbi utat, azt hogy azon visszaforduljanak, az életüket megmentő úton. Megtehették volna, de szeretett földjeikre vezették volna vissza a hunokat, Nem futni, harcolni, és meghalni jöttek. Keserűségük, és megszámolhatatlan holtjaik ellenére örömmel szedték fel a hunok tegezeit, íjait. A gajutokra hányták, kopjáik lándzsáik – Otthagyták a holtjaik, ugyanott fognak támadni. Az Arkán, a következő rohamra szervezte eftalutáit. Velük kell meghalnia. A medresszei csendben, egy szót sem szólva mélyítettek tovább. A nyár elei, és ez a végi háború, a legjobb eftalitái életébe került. Csapás érte készülődő népét, leányfalúit, eleset híveinek színe java. Szomorúan várták a holnapot, életük utolsó napját. – A hun odzsok, félelmetes sokasága, egyetlen gótból sem váltott ki félelmet, hozzászoktak az efféle látványokhoz, azt a pár újoncot, ha megijednének, szorosan tartották a markukban. Vidigár felkötött karral várta, készen állunk! Holnap éjjel kialudjuk magunkat, válaszolta fáradtan. Munderik, nem bánta hogy egyetlen papant sem hozott magával, értelmetlenek látta hogy feláldozza őket. Reiksei mosolyogva fogadták, azt sem hányták a szemére, hogy nem volt idejük, és félig nyersen ették meg a kását. Az öregek, mint Rekarik Fridigoja, Lekarik, nem győztek a fiatalokon, mint Ariarik, Wingur, Omharik, Tejas, Theodorik, és a többieken csodálkozni. Gyors közbelépéseiknek köszönhették a mai győzelmet. Csak Babaj, Munderik, és az alánok szomorkodtak ülve. Szívükben viselték sorsukat, az ők fiaik, az ők keze alól kikerült tanítványaik voltak, mindent átadtak nekik, hogy itt pocsékolják el életüket. Nem csak ők, hanem a jövőjük is elpusztul, mindent elveszítenek, Gyászos szomorúság ült a lelkükben. – Az Istenek büntetésből az ég legjobb sasszárnyú lovasait küldte lelkünkért. – Nincs szükségünk segítségükre, ha elérkezik az idő, saját lábainkon is képesek leszünk rá, hogy visszatérjünk Istenükhöz! – Wotan légy velünk! Ha Isten segítségével nem tudjuk, bűneinket jóvátenni. Nézz minket Uram! Meghallunk, Isteni szeretettünk jele, életünk feláldozása. Gyónj meg eged alatt megbocsátatlan bűneinkért! – Kérlek, gyónj meg minket, húsvét előtt. – Bocsásd meg, hogy nem hoztuk magunkkal azokat, kik oltáriszentséggé, változatják, fiad, testét, vérét. Fogadd, áldozat hozatalunk, megbocsátatlan vérünket ontjuk, megbűnhődünk tettünkért! Fohászkodott, mindenki szeme láttára Munderik. Lekarik Fridigojával, vezette az első páncélos éket, Theodorik Ariarik Walrik gótjai a széleken haladtak, hogy jól körbezárják Babai és Beuka lovas alánjait. – Értelmetlen mondta,- hogy olyan jó lovasokkal szemben átkarolással foglalkozzunk,- Thor Mjöllnir harci kalapácsa ként csapunk rájuk, átgázolunk a hun táboron! – Vízre van szükségük. Szükségük volt rá, nem maradhattak víz nélkül. A hunokra bízták, hogy kitérnek, vagy harcolnak velük. És megindultak, a hunok azonnal lóra pattantak. Az Arkán sehogy sem ismerte fel a szándékukat, vagyis azt, hogy a támadáson kívül a gótoknak más céljaik is lennének. Sem ő, sem a többiek a bekerítésen kívül, a gyors portyázó és kisebb nagyobb összecsapásokon kívül, nem nagyon tudtak mást elképzelni. Megparancsolta Bausánnak, hogy eftszvellemeivel amilyen gyorsan csak tudja, támadja meg, borítsa lángokba, és fossza ki a gótok hátrahagyott, gyengén védett arbáit. A hun tábor előtt a gótok felgyorsultak, és a hunok kénytelen voltak kitérni, az őket majdnem eltaposó vas áradat elől. A gótok vértezetéről, pajzsukról lepattantak nyílveszőik. Írnák alig várta, hogy margvaros éke szembe forduljon, a gótokkal kettéoszlottak, Bausíján ékét, a hátuk mögé vezette. De belefutott a hátuk mögött érkező második páncélos négyszögbe, és megtorpantak A második ékben, fele íjászaikkal, Zinafer alánjaival haladt Vidigarik. A széleken Ariarik és Wingur drunhtinondsai, futásból azonnal kilőtték összes íjaikat, elvetették gerelyüket. A szélekről, a két ék közé szorították be, a hun lovasokat. Az alánok jól vezetett nyílzáporában, pajzsukat előre tolva gázoltak át a hunokon. Irnák lovával együtt kopja találat érte, hörgő haldokló lova, maga alá sodorta, holtan hempergette, taposta, a szíjakba beleakadt beletekeredett testét. Az első vonalat támadó marguardarosokat is elérték második vonal íjászai.
Ki kellett, hogy térjenek, de a gótok nem álltak le, futólépésben, haladtak tovább, az Arkán is futott, az alakzatból kilépő Azpajas, Ruma Zinafer lovas alánjai, nyilazva felgyújtották sátraik, de a gótok mit sem törődve a tűzzel, futottak az égő máglyák közt. Bausán a kocsisor hűlt helyén fordult, távolodtak a kurjantások, üvöltések, és a csatazajok. Az arbák vonala, a felgyújtott hun sátrakat kikerülve balra tért. A gót arcvonal, a folyó felé vezető útra fordult. Végig futott Munderik parancsa, és a zörgő csörömpölő vasalt nyikorgó áradat irányt változtatott. Nehogy megszökjenek a futók Bausan a harmadik sorban vágtató kocsisor elé vágtatatott. Nem láthatta a sátrak felől, visszafutó vonalakat, hogy elfoglalják helyüket a kocsisor elején. Munderich kocsi várából nyilazó Beuka íjászai nyílzáporába futott. A sátrak lángoló fényének a hátterében megpillantotta a második sort. Jobbnak látta, ha inkább azt támadja hátba. A félelmetes gajutok előtt Munderik íjászai telibe találták az utolsó sorokat De sokkal gyorsabban haladtak, a szabályos négyszögben haladó kocsisor azonnal utolérte eftalitáit. Fritarik a lovas itt sem menekült reikse akaratától, a kocsisor közepén ő volt a lovasság élén és az egyedüli tartalék, a reikse azonnal kinyitotta a kocsisort, és Fritárik, Bausan könnyű lovasságára támadott. A hunok magukhoz tértek de az előttük levő második sor gót íjászai is. Sokan estek el mindkét oldalon, nyögések, kiáltások, kétségbe esett segítség utáni kéréseket nyomott el a csatazaj. A kocsisor szélein haladó Walrik, Tejas, és Omharik kopjásainak a beérkezése, Bausan életébe került, a gótok nem álltak le, sebesülteken, holtesteken döcögtek, gajutjainak felugró, félrecsúszó kerekei. Végül a leghátul haladó Gainas embereinek kellett ledöfnie a még feltápászkodó hunokat. Jajgatások, nyögések, csontropogások, csattanó fém, lónyerítés zajában haladtak. Mindkét oldalról süvítettek, öltek a nyílveszők, elhajított kopják. Váratlan a semmiből Boka alánjainak a nyílzápora után, a forduló, gyülekező hunokra rátámadtak hátulról a hazatérő kipihent Ardarik gótjai. Testükbe belefúródó kopják gyilkoló, koppanó nyílvesszők jelezték a hunoknak, hogy váratlan góttámadás, zúdult oldalaikra, Az Arkán, beszorult a kocsisor, és a támadó Ardarik gótjai közé. Elkeseredetten tértek ki a góttámadás elől, a sötétség teljesen megzavarta a portyázó, és a nagy térhez szokott lovasokat, nem tudtak harcolni a Munderik által megszabott testközeli térben. Sokuk semmit se téve lovagoltak, kószáltak, hagyták, hogy tovább vonuljanak a gótok. Olyannyira ismerte hangjukat, hogy még a csatazajon át is hallotta Vidigarik, Omharik, Lekárik, a visszatért Ardarik, légiós szolgálati éveik alatt megércesedett, vezényszavát. – Tovább! Üvöltette Munderik miután bevárta, a lelkesen nyilazó, és gyújtogató alánjait, hogy elfoglalják helyüket a kocsisor közepén. Folyamatoson védekeztek a nyilaktól, nem engedhették meg maguknak, hogy kihasználják helyzeti előnyűket, nem voltak hun lovasaik, csak egymást takarva pajzsaik alatt védhették szekereik ökreit, élhették túl, nyílhegyeinek vasviharát. A hogy kivilágosodott a hunok, egyáltalán nem követték már, az alakzatot. Szomorúan megtizedelten, leéget osztrogót faluk, fehérlő emberi, és ló csontvázak közt haladtak tovább. A nap első sugarai, megcsillantak a tükröző folyó vizén. A távolból csalogatta őket útjuk kanyargó fénye, hogy ösvényére lépjenek, és Azgárba érjenek. Holtan találták meg az Arkánt, szíven döfték. A többi túlélő hunt, letérdepeltették. Megérkezett, Balambér az ujjurus helyettesítője, a fejedelem legnagyobb serege élén. Dengizik felemelte bojtos kopjáját, és az előtte térdepelő hunok elébe állt. Előléptek a nagykardal felfegyverzett, szklavinok, amkalok, dzölöpösök, sokas serege, a szoláng, Modolyánokkal a hátukban, hogy végigvonuljanak a csatatéren. Mire kisütött a nap, leölték a sorsukba beletörődő, Arkán összes eftalitáit. A nem méltó harcosoknak nincs helyük a nép között. A lovas hunok vágtatását csodálták. Olyan kevesen voltak, hogy semmi veszélyt sem jelenthettek, számukra. Munderik nyugodtan előre küldhetett egy nagyobb felderítő harcegységet.
Mit mondok anyának sírt könnyes szemekkel Skilgár, ott maradtak, sohasem látom többé Malant, Thiudgárt, a bátyáim voltak a bátyáim és elhallgatott. – Machteigs Babai és Boka komoran vitatkoztak vele, – Nem megyünk vissza Aqvinkumba! Munderikon látszott hogy szomorú, de úgy viharzott előttük mintha mindjárt most, járőrözni indulnának, a limesre. – Jól harcolunk nagyon jól, de nézz körül Babaj, nézd, hogy csak hányan maradtunk!- Nemsokára vége lesz! – Gótok vagyunk de a napokban mi voltunk a birodalom legjobb légiósai, a legjobbak, még most sem érzem ezt a háborút, nem látom értelmét, csak semmiért a halált. – A hunok azért harcolnak, hogy meghalljanak, a halálukért, halálunkért harcolunk, jó dolga lehet a halálnak, ha olyan harcosok életét pazarolja, mint mi vagyunk. Egy lovas eftalita piros zászlós ék közeledet szemből szembe és az ökrök hajtotta gajutok előtt állták útjukat. Omharik leállította a gótokat, s a hunok letérdepeltek. – Szóljatok a machteigsenek! Babaj és Beuka tárgyalt velük. Ernékot hozták magukkal – Kegyelmedet és befogadásukat kérik. Meglepődőt. – Kérik ezt? Hisz még meghalhatnak, nincs még vége a háborúnak.–Veled szeretnénk meghalni és harcolni. Vidigárik, Omharik, Lékárik komor arccal nézték, a meghalni készülő hunt. Éget bennük a vágy, hogy azonnal ledöfjék, de mint katonák, a bátorságát tisztelték. – Ellenségeink nevetett keserűen Munderik testvéreitek ellen harcolnátok? Kergessétek el innen őket!- Babai, Beuka alig győzték fordítani szavaik, – hé, hé- lassabban szólt bele döntésébe Babaj.- Megérkezett Dengizik, a kardos lándzsás villám üllő Balambér, a kis kindins, a kis villám üllő, az Ujjurus kindins eftalitáivval, szolga, és szövetséges népeik, apraja nagyjával. Az Ujjurus mindig ellenezte ellenünk a háborút. Ezért nem áll utunkban, várja, hogy békében elhagyjuk országát. Nem akar háborúzni? – De akkor ezek mit keresnek itt. – Ne bántsad machteigs, ellenségként, tisztel és haragszik rád, becsülettel harcolt ellened, azért nem kellenek, azért kell meghalnia. Mindenki hallgatott, a hun kipirosodott dühös arccal beszélt. – Az alánokat sem értem, hogy értsem meg a hunokat – Kéred, hogy kegyelmezzek? – Machteigs, arra kér, hogy vedd el életük, ellened harcolt, úgy nyugodhat meg lelke, ha ellensége veszi el. – Hölébe de miért? – Mert nagyobb dicsőség, mintha, testvérei kardjától veszne el. – Kéri, öld meg, nem érti Istened, de sem Modolyáját, nem fél, csak a becsületéről van szó, Balambér mindenkit kivégez aki az ujurus és Istene útjában állt . – Hallottátok fordult Reiksei felé, meghallunk, ha nem megyünk innen Balambér útjában, és Istene útjában állunk! – Jó hír, öljétek le őket! – Machteigs Vidigárik állta útját, ne bántsd rabszolgáid. – Kérdezd Babajt, ha mind meghalnánk, akkor is tartanák adott szavukat?. Ernák elhallgatott. – Miért hallgat, kérdezte – Meghalni jöttek. – Höllébe veletek, azt én is látom, mind meghalnának, de mi hasznunk lenne, ha élve hagynánk őket. Senki sem válaszolt. – A félig hús, és kék színű Istennő világában, nem maradhatnak embereim közt. Ernák szőrtelen arca Beukáéra hasonlított, laposabb arccsontja felet fekete nagy barna szemei kérően néztek rá – Életed adnád tudom, akkor vezesd el Babajt, igen nektek mennetek kell. Aqvinkumba, úgy sem hinnék el, hogy mi vár rájuk alánok fejedelme.– Fogad el Munderik tanácsát. – Babajt még soha senki sem látta dühösnek, de most kitört – Machteigs sohasem lesz béke, Aqvinkumba is nemsokára odaérnek a hunok. Egyelőre csak az Istenünktől ijedtek meg. Ismerem népük, ha látják hogy semmi égi csapás nem éri őket, magukhoz térnek és ránk támadnak. Miért menjek el, ha így-is, úgy-is mind meghalunk? – Menjetek, Vidigarik is helyeselte döntését,- Ernák ne legyen a másvilágon nyugtod holtjaidtól, ha megszeged adott szavad, csak akkor hallhatsz meg ha Babaj is meghalt. – Én nem megyek vágott szavába dühösen Aorik, – Velük mész! – Inkább a sebesülteket vigyék magukkal,- igaza van.
Ardarik mint visszatért kihúzott kardal vonult át, a térdepelő hunok közt – Machteigs találtam egy kanyart, legelőkel ligetekkel. Fossákat sem kell ásnunk, körbevesz minket a folyó. Késő este, ahogy megérkeztek kivágták az útjukba eső nyírfákat, fűzfákat, és elfoglalták az a folyó öblös kanyarulatát, a közepén körkörösen elhelyezték gajutjaik. A folyóhoz vezették, és legelőre engedték, megmaradt ökreiket, lovaikat, azt sok apró termetű hegyi szamarat. Sok gondot okoztak, a hunoktól elszökött lovak, harapósak voltak. – Ássatok, bíztatta embereit Munderich, ezen a limesen, nem fognak tudni átugorni, – Kicsik a lovaik machteigs, jegyezte meg röhögve Katils. – Jó katona lett belőled, Skilgar, ha majd találkozom a fraujáddal megmondom neki is, de az se lenne baj, ha a hajánál húzva rángatnád ide, lássa mire vagy képes! – Rekárik! Felkiáltott az árok mögötti vastag fából készült faállványzatra, nehogy eldőljön! – Hányjatok több földet alája, a fejetekre hullnak, majd az íjászaink! – Mindjárt válaszolta Skilgar, és futott emberei után. Adjuk fel gerendát! – Dobjátok a kötelet, Rekárik feje jelent meg a palánk felett,- machteigs kérlek, inkább vidd hírül, gyülekeznek a hunok, szemei elé tette a kezét, Többen is leálltak, eldobták kezeikből szerszámaikat, és feszülten lestek. Munderik is felmászott Rekárikhoz. Az előttük elterülő síkságon megérkeztek a hunok előőrsei . – Heru vedd el tőlük a nap első sugarait, fohászkodott Munderik, mindketten egyformán gondolkodtak – A gát mögött megerősítjük az íjászaink állványát, hogy többen nyilazzák, az ide merészkedőket. Körbevédünk minden állványzatot, ha áttörnek, itt az állványok körül fog majd eldőlni a csata. – Höllére ez még nem minden, a hajnal első napsugarainak fényében jönnek majd lovasaik, hogy lenyilazzanak, ők látni fognak, be nekünk szemeinkbe fog sütni a nap – Jöjjenek, nem láthatják a limes mögötti árkot. Telecövekeljük, itt fog elvérezni a lovasságuk – Herura szólt bele szavaiba Munderik, innét élve egy sem fordulhat vissza, egy sem, még az estig felhúzzuk, ezt a vonalat, tőle fog függni mindnyájunk élete. Ahogy besötétedik, a nagy gáton is cölöpöket verünk. Mindegyikőtöktől elvárom, hogy legalább öt, hat cölöpöt verjen maga elé, nehogy letapossanak lovaik. Akadjanak csak beléjük, legalább lesz döfni valótok. Annak örülnék, ha a nyilaink még a gerelyeink az árokba szegezné támadásukat. Sokan vannak túl sokan. Munderik elindult hogy a többi parancsnokaival is megbeszélje a teendőket. Aorik az állásaik előtt a szélesen kanyarodó folyó, apadó vizében fürdött, hiába erős az árja, semmi jót nem jelent – Nézd onnan fentről, ha vízbe ereszkednének az ár, itt vetné ki a hunokat a parton, védelmünk leggyengébb pontján. Aorik tudta hogy apjának igaza van – Mi lesz velünk? Végignézett gondosan elrejtett, gyér állásai vonalán. Annyi embere volt, amennyivel csak, a vízen idáig merészkedő hun felderítőket, eddig sikeresen elzavarhatta. A hunoknak eddig nem sikerült bepillantaniuk, állásainak gyenge vonalai közé. Inkább vadászatnak, halászatnak nevezte a velük való csatárazásokat. Reggeltől estig, hegyes karókat ástak vertek a homokos és agyagos földbe. Csak a folyó partja melletti fákat, és bozótost hagyták, meg nehogy bepillantsanak, már majdnem mind kivágták a fákat. Kevés az ember, siránkozott fiának,- árkokat, gátakat, csapdákat kellene építenünk, de a lovasaimnak járőröznie kell, hogy a hunok, mozgást, készülődést észleljenek. – Hidd el fiam, nem lehet becsapni őket! -. Hiába kérnénk Munderiktól segítséget, máig sem fejezték be a gátat. Napok óta sülve, főve sótlan, lóhúson éltek. – Megvan az árok, ásnunk sem kellett, lelkesedett Aorik, a dombon lesznek az állásaink. Ha el is száguldanak mellettünk, mindegy, ha elölről, vagy a folyó partja felől. jönnek, kitarthattunk, legalább nem fognak úgy vadászni ránk, mint a nyulakra.
– Jól van, csak ne álmodozz fiam, úgysem itt fogunk harcolni, Munderik csak arra, kért,
,hogy ide is húzzunk fel, vagy találjunk ki valami jót, arra az esetre, ha a hunok, erre merészkednének. – Nem ítélhetem el,Vidigarik, sem gondolkodott másképpen, mint Munderik,- még mielőtt minden rosszra fordulna, ott vannak gajutjaink, azok mögé bújva támadnánk a hunokra.
Aorik azon csodálkozott, hogy apja a sok ásás cölöpverés után is, továbbra is támadásban gondolkodott. Megérdemelték a lakomát, a nagy tűzhelyek felett, sütötték, a levágott, gyengébb, soványabb ökröket. Hajnalig bakokkal, fákkal eltorlaszolták a széles, és nagy kanyarulat felé vezető utakat, attól tartottak, hogy bármely pillanatban megérkezhet a nagy hun harjis. Szerencséjükre a homokos talajba mélyen beledöngölhették a hegyes végű cölöpöket. Kopácsolások, fejszecsapások hangja hallatszott mindenfelől, egymás után dőltek ki a nagy nyírfák, az összes reiks, a csapdák készítésével volt elfoglalva, karnyi vastagságú hosszú ágakból készítették a hegyes nyársakat. Másnap reggel nekifoghattak a síkság felőli torlaszok előtti árok befejezéséhez, melynek aljába hogy kiálljon, hegyes végű cölöpöket vertek. – Azért fohászkodom machteigs, hogy minél hamarább vége legyen, a száraz ősznek. A süppedő sár, mind elzavarná a lovas hunokat. – A tábor bevehetetlen machteigs! Este messze a síkságon egyenként gyulladtak ki a hunok üstjei alatt a tüzek. Apró fényeik a távoli csillagok, apró kékesebb színű fényében veszett el. Balambér a sámlis modolyánokkal a nagy tűz előtt állt, és a gótok tűzhelyeit leste. Három sorban sorakoztatta fel folyamatosan érkező támaszait a guar az in, ez am kardosait. A derékhad mindjárt mögöttük foglalt állást Három sorban indultak előre az üllüfegyveres szolga népek. Niáz türelmesen Balambér háta mögött állt. Várta hogy a zászlós guartarosai felsorakozzanak. Még az este előtt átadta Batíjrnáknak a páncélos guaríjáit. Haragudott a Balambér körül lihegő Mardzsákra, és Batíjnárkra, ők döntöttek az éjjeli támadás mellett. Még egyszer megpróbálta lebeszélni Dengiziket, jó barátok voltak. Mellé lovagolt, – nappal íjainkkal, egyenként levadászhatnánk a gótokat. – Várjuk meg a reggelt Dengizik! Feláldozod Batíírnákot, ha nem látjuk, mi van a gátjuk mögöttük, reggelig sem fognak tudni eftalitáid, áttörni a gótokon. – Dengizzik, a türelmetlen solangok Modolya akaratát tolmácsolta. – A gótok, az Istenek kibékülésének az útjában állnak, ezért harcolnak, nem hagyták el országukat. Istenek vagy Istenek nélkül, hogyan sikerült a gótoknak, ilyen rövid idő alatt ilyen sok akadályt felhúzniuk. – Napnál, napnál erősebbek, és Modolya, a másik Istennel, annál türelmetlenebbek, minél többet várnak! Balamber magabiztosan beszélt. – De értelmetlen ez a kapkodás! Niáz még mindig nem akarta elhinni hogy Balamber a támadás mellett döntött. Batíjrnák az éjnek közepén felemelte kopjáját, hogy meginduljanak a minden lenyilazó bausíjilái. Mardzák gyalogos am kal guarosaival, a folyó felőli gót, jobb szárnyon, egy ponton képzelte el az áttörést hogy túljusson az akadályokon, és a gótok táborába törjön. A koppanó nyílveszők hangjára ébredtek. Olyan fáradtak voltak hogy nem is hallották az őrszemek üvöltését Aorik ahogy felnézett vágtató fekete árnyakat látott állásai előtt. Fáradt volt, a favágás, ásás, kiszippantotta minden erejét. Ardarik azonnal melléje ért- nincs kárunk mosolygott, Aorik mint az első pausííla ékek elvágtattak, az egyenesen feléjük futó gyalogos áradatba lőtte íjveszőjét – Gyalogosok a jobbszárnyon üvöltötte! – Gyalogos támadásra készülj!, Üvöltötte Ardarik — Szóljatok lovas Fritáriknak hozza a tartalékot. – Kitartás kiáltotta Amalarik nem légiósok, nem tudnak gyalog harcolni! – A lovasok nyilaitól féljetek, az íjászokat szedjétek le. Egyre többen érkeztek a torlaszok mögé. – Ahány kopja mind ide! – Kopjákkal harcolunk,- Kopjákat hozzatok! – Gyalogosok! Amalarik ketté választotta íjászait, ha törik, ha szakad az egyik fele csak a lovasokat nyilazhatja.
1 Guar az in, am reazem rom támasz vagy tárna magy (at az guar in am) kardos lándzsás elől.2 .Derékhad (Dar gver ez, kal pa, us dar) az an am illa ez namiez rom delet jelent elől a lovasok. Elő őrs elő had keletről érkezik az am.illa, az, us, in, lándzsás zászlós lovas. 3 Nyugatról érkezik a az an pa-us (Apus rom nyug) vagy az an us gur in tar (Nyugat magy), vagy (am illa, az guar pa-us tar) miazanoapte (rom Nyugat) lovas taros vértes, kardos bojtos zászlós utóvéd 4 Busilea ba-us illi ez an (szárnyak az us guar in pa, us kal) (szélek us az ila ez (fter) kal) (lateralis ila fter az, us ila az us) (marginalis am gvuar in kal az us)
Guaríja maga elé tartotta, kis kerek pajzsát és megindult a torlaszok felé. Csak az első soroknak sikerült kikerülnie a kihegyezet cölöpöket, a nyomás egyenesen a cölöpök hegyébe lökte a következőket, megbotlottak, éles hegyeikbe estek. Mindegyik puffanás, recsegő borda, csont, egy felnyársalt embere hangja volt. Belefutottak a feléjük süvítő nyílveszőkbe, haldokló emberekre zuhant, mielőtt meghalna tudta, testén keresztül fognak tovább futni kardosai. A következő sor, vergődő haldoklókon, a torlaszokhoz ért, de eldőltek a gótok kopjáitól. A mögöttük futók megtorpantak, testükből kiálló nyilakkal estek össze. A visszafutókat, a pausíjilások, nyilazták. Visszafordultak, és támadtak! A gótok nem figyeltek kellőképen, a vízhez levezető part, sebtében felhúzott torlaszaira- Minek!, A torlódás, az egymás után érkezők sokassága, a nehéz lovaknak, az elhulltak súlyának, a nyomására megcsúszott a part, és vízbe omlott a homok. Összedőltek, a vízbe csúsztak, a torlaszok, és ahogyan letaposták, kiegyenesedett a part. A jamakok, ülüfegyveresek, megtalálták a rést, vízszélén vízben, és parton gázolva haladtak tovább – Segítség kiáltotta Skilgár, és a szklavinokra vetette magát. Megérkeztek Harjas Brunjásai és az íjászok fedezete nélkül maradt, am kalok között iszonyú vérengzést végeztek. De a nyomás nem állt le, egyre csak jöttek. Eleinte egyenként úsztak, utána egyre több egymásba akadt holtestet lehetett látni a víz hullámain, sokukat a parthoz sodorta az áramlás. Harjas bosszúságára, mert egy kis felfegyverzett íjas siponjost kellett hogy megbízzon, hogy a partról kövessék az úszó holtakat. Semmit sem bízhatott a véletlenre. Marguaríja kiadta ezkilásainak a támadási parancsot Atamak kiáltotta –In! És a holtesteken át, vezette us ftertarosait a beérkező lovas Fritárik tartalék hansájának, a kopjáiba. Omharik, Gainas manipulis, Fritarik decurió a hatalmas ügyefogyott ember összes drunhtinondsai, mind feléjük futottak. Munderik felnézett az égre, – még be sem sötétedet jegyezte meg, körülötte álltak. Lékárik, Ariarik, Vidigar, Fridigoja, Geberik – alábecsülnek minket, azzal aláznak, hogy alábecsülnek.- Kiknek képzelik magukat! Üvöltötte – Hogy a háború minden szabályára fittyet hányva így bánjanak velünk, éjjel támadunk! – Igazad van Vidarik ,mindenre elszántan ugrott elébe – képesek leszünk rá, legkésőbb éjfélkór csapunk rájuk! – Fogjátok be az ökröket! – Majd megmutatjuk, kik vagyunk, és hogyan harcolunk! – Uram a lovasod nem tarthat velünk, Theodorik átveszi a helyét. Bajdzan ahogy meglátta a tőle balra kiüresedő állásokat, feléjük vezette a gyalogos támadást. Későn vették észre a frissen ásott fossákat, friss homokos földjük, az előttük álló torlaszokat erősítették. A hátulról érkező nyomás, a futásból megtorpant tömeget az árokba lökte. Élők, holtakkal, lovakkal, sebesültekkel, azonnal feltöltötték, az árkot. A romai hajítógépek lándzsái, karokat fejeket szakítottak ki a testükből eltörött lándzsa nyelek suhogtak, repültek, hangosan csapódtak a sisakokba, vértekbe, életeket kaszálva, érkeztek és szálltak. Visszafordult rémült gazdátlan lovak tapostak élőkre, holtakra, átvágtattak, és szétnyomták a következő támadó sort, Batíjrnák azonnal támadott, személyesen vezette a második éket. Meglátta a hadonászó szorosok hősét Walrikot, azonnal lenyilazta, egyre többen gyűltek körülötte. A gyalogosok, ahogyan megpillantották, feléje iramodtak. Bausíjilái is mind feléje vágtattak. Nem volt ideje megvárni az nehéz gyuar az us tarosait, felcsillant a várva várt győzelem reménye. Egyre csak gyűltek lovasai, egy élő gót sem volt már a közelében, dühösen nyilaztak, kurjantva, füttyentve indultak a beérkező Téjás és Wingur hansájának nyílzáporába, és a hátulról érkező, támadásra gyülekező Ariarik páncélos öklébe. A hajítógépek sorozata nem találta el őt. Több mint ötszáz kopját hajított el az első gót sor. Ariarik embereken, lovakon gázolt fel a torlaszra, hogy kopjáikkal fogadják a feléjük rohanó hullámokban érkező, szklavinokat, és jamakokat. De már felsorakoztak bal oldalo, Lekárik Geberik íjászai, párbajozva kergették vissza, a hun íjászokat. Vidigárik és Fridigoja által vezetett páncélos négyszög, megindult, és oldalról támadt a gót vonal előtt, a kardforgatáshoz nem értő gyalogosokra.
Futólépésben, nyilazták és vágták le az érkezőket, köztük és gót vonal közt csapdába esett eftalitákat. Ariarik a hátuk mögé került. Az emelvényről nyilazták, a megtorpant hunokat, a segítő lovas íjászaik, teljesen kiszorultak visszafelé menekültek. Baloldalon Rekarik és Munderik által vezetett gajutok négyzete, ahogyan kijutott a síkságra teljesen bekerítette Batíjirnak, és Mardzsák, összes am kal guarosát, könnyű, és nehéz lovasságát. Taposva, nyilazva, széles félkörben fordult jobbra, a hunok tábora felé, hogy a közte és a torlaszok között rekedt hunokkal végezzen. Mardzsák meglepődött hallotta a háta mögötti mészárlást, megpillantotta az arbákat, belegázoltak kettéválasztották tarosait, kik nem tudtak mit kezdeni a szekereik mögött megbújt gót íjászokkal. Elhajított kopják felhői tizedelték soraik, feléjük fordította a támadást. Alig hogy megfordult, a hátukba zúdult Ariarik szabályos páncélos négyszöge, megindult a gót ellentámadás. Ariariknek sietnie kellett, hogy a támadó hunokon átvergődjön, hogy a gajut ék elején, elfoglalja helyét megérkezett Ariarik társa Walrik hansája, senki sem állhatott az útjukban. Ardarik sehogy sem tudta összeszedni páncélosait, a jamakok folyamatosan nyomultak és nem tudott a hátukba kerülni. Aggódott hogy nem tud Munderiknek segíteni. Aorik Skilgárral és az őt követő, siponjossal, a part melletti vízben futott. Csúszva, botladozva, sikerült a támadók oldalába jutni. Ugyanazon az úton haladt, melyen nemrég betörtek. Nem győzte pajzsát maga előtt tartani és ölni a szklavinokat. Végre egyre kevesebben lettek körülötte, és íjászai oldalba kaphatták a gyalogosokat. Harjas brunjásai elégnek bizonyultak, hogy szemtől szemben állja az árat. Ardarik jobbról támogatta, Aorik az egyre többen érkező Amalarik íjászaival futott tovább, eltűntek a hun lovas íjászok és a nyílt terepen a gajut ék felé iramodhattak, minden adva volt hogy baloldalról, oldalba támadják a szklavinokat Mire feljutottak a parton, Ardarik a megmaradt drunchtinondsaiból ,már a páncélos éke négy négyzetét, próbálta összeilleszteni és megszervezni. Amalarik és Harjas elfoglalták helyeiket. Aorik az utóvéd négyzetébe került. Látszott arcukon a fáradság, mint a hunok tegezeikért, a kopjákért hajoltak, hogy álig felfegyverkezve induljanak tovább. Amalarik, nem lenne jobb, ha hátra maradnánk? Kérdezte aggodva Ardarik. – Sehogy sem tetszik nekem ez a kapkodás, inkább itt maradnék a limesen. Látta a kiürülő gót állásokat, az eszeveszett jól haladó gót támadást, de azt is ha nem indulnak meg fennáll az a veszély, hogy egy nagyobb és gyors eftalita lovas hadosztály ha közéje és Munderik közé tör bekerítheti a gajutosokat, Mérlegelte hogy az nem lenne baj, hisz mind együtt körvédelemben rendezkedhetnek be a gajutok mögé bújva. Csak árnyként vetődött fel benne, egy a folyó felöli, hátulról érkező támadás. De az sem árthatott, ha mind egyben és együtt vannak, úgy hogy jobbnak látta ha siet és elfoglalja a kocsisor melletti balszárnyon a helyét. Senki sem maradhatott hátul, be kellett csapniuk a hunokat, hogy azok azt gondolják, hogy a táboruk zsúfoltig tele van harcosokkal, hogy eszükbe se jusson elfoglalni előlük a tábort. A körülöttük vadul vágtató hun lovasok között, nyilazva, elérték a sátraikat – Dengizik támadok! Bajuszos fegyveresei, már rég levetették páncéljukat, türelmesen vártak parancsára. – Legyen akaratod, vágta hozzá Dengizik, igazad van. – Várom parancsod, türelmetlenkedett Niáz, hadd induljak. Niáz felemelte piros kopjáját. Leértek a vízhez, ő volt az első ki átúszott és a másik parthoz ért. A parti fák takarásában haladtak pontosan ki kellett mérniük azt a helyet, ahonnét a víz sodrása, a gótok táborába teszi ki az éket, Rejtett cölöpökben hasadt fel lovuk hasa, buktak, hemperegtek, hegyes karokba zuhantak, rejtett árkok, gödrök nyelték el lovasait, a gyér nyílzáporban hamar átjutottak az akadályokon. Gunderit meglátta az érkező áradatott. A folyó partjáról rémülten visszafelé futó emberei nyílveszőkkel teletűzdelve estek össze. Erődje mellett száguldtak, eldobták kopjáikat, vaktában nyilaztak a hunokra. A következő csurom vizes, támadó sor, egyenesen erődjére támadt. Lovasok száguldottak átugrottak torlaszain, betörtek közéjük, olyan gyorsan érkeztek és olyan sokan voltak, hogy tudta, senki sem fogja tudni elvinni, a rossz hírt, hogy a hunok átkeltek a folyón, és hátba támadták őket.
Feje felett ugrottak fel a dombra Egy a lováról lezuhanó hunba döfte tőrét, de lovasok csak érkeztek rajtuk keresztül vágtattak tovább, három nyílvesző, is belefúródott a hasába. De még élt és harcolt, valaki a háta mögött elhajította a kopjáját, a feléje vágtató ló szügyébe állt a vas. A nagy állat megbotlott, bukfencet vetett, minden elsötétült feje felett, már nem érezte, hogy testét összenyomta a rázuhanó ló. A gótok támadó éke rendületlen haladt előre, kigyulladtak az első girták, a hunok kihúzott karddal vetették magukat a pajzsukat maguk előtt tartó gótokra, a sorok ügyesen nyíltak, záródtak, gyomruk egyenként nyelt el lovat, embert. Hirtelen fórdúltak vissza Ardarik be sem érkező bal szárnya körül hogy bekerítsék, az érkező Ardarik Amalarik Harjas, Aorik közé rekedt hunokat. Ariarik miután visszahúzódott a lángtenger elől, a gajutnégyszög jobboldalán fordult a folyó felé Tejas, Wingurr Omharik Gainas és a visszatérő lovas Fritárik, harcosaival, táborból feléjük tartó Lekárik Vidigár Fridigója Geberik gótjai felé Egy hun sem maradhatott élve köztük. Mardzsák sehogy sem tudott beletörődni hogy a jobboldalon induló támadása elakadt. Ardarik gótjaira támadt, de meglátta Ariarik gótjait, nem tudta elképzelni mi történhetett, nem támadhatott, az hátulról egyenesen beléje futó vasalt gajutokra. Jobbnak látta, ha kitér és a jobb oldali rés felé vágtatott. Üvöltések jelezték, hogy azokat öldössék kik hátul maradtak, sietnie kellett és egyenesen Omharik Lékarik Vidigar két páncélos ékébe futott, két kopja is belefúródott, nem hallt meg azonnal, a közeledő, ökör mellé taposott, de a gajut kereke azonnal elválasztotta testétől a fejét. Munderik semmilyen összefüggő manővert, nem észlelt a hunok támadásában, egyetlen olyan erőt sem vélt felfedezni, amely áttörné gajutjainak négyszögét, de még így is nagy veszteségei voltak. Rékárik, Vidigár már a torlaszokon várta onnan nyilazták a portyázó lovasokat Fridigoja elégedetten nézte, a lángtengerbe borult hun tábort, látták Balambért is mint köréje gyűltek a szétugrasztott hunok, – csak jöjjetek kiáltotta feléjük, egyre többen gyűltek köréje. Egy hun sem volta közelükben és szétnyílt a négyzet, hogy gajutjaik egyenként jussanak át az akadályon. Teljesen szétestek zárt soraik a saját torlaszaik előtt, hogy visszasétáljanak állásaikba. Semmi sem védte őket hátulról, és még elég messze voltak a torlaszaiktól, a még előttük álló visszavonuló gajutok, még biztos védelmet nyújtottak volna egy elölről érkező támadás esetén, úgy hogy nyugodtak voltak. Készülődniük kellett, Munderik a torlaszok mögül szerette volna felfogni az újabb támadást .A hátulról érkező nyílzápor majdnem minden emberét leterítette, Fridigoja azonnal összeesett. Azt még látta, hogy Vidigar és Lékarik lebukott, de embereik mind odavesztek. Soraikon hun lovasok vágtattak át Hozzászokott alán, felderítőihez, elfelejtette, hogy elengedte őket, és most ez lett a veszte, hátba támadták szétváló rendezett négyzeteit, kiegyenesedett gajut várát. Csak a csak a messzi torlaszok menthették még, meg életük, A torlaszok felől vágtató hunok közt futottak kardjaikkal csapkodva vissza. Aorik körül hirtelen mindenki összeesett Ardarikot több nyílvesző is eltalálta sokuknak az életébe került mire rájöttek, hogy hátulról érte őket a hun vértesek lándzsás támadása. A gáthoz ért Amalarik köré gyűltek, látták a hátulról feléjük vágtató lovasokat, pajzsaikat tartva menekültek Omharik vélt állásai felé, vezérük körülötti gyülekező védett hely felé. – Jó jel Omharik sietette őket,- elölről még nem indult el a támadás Harjásnak már nem volt semmi lehetősége hogy kitérjen. Őt érte a legnagyobb csapás a megtizedelt túlélőknek annyi idejük sem maradt hogy körülvegyék őt, Karaton támadását még felemelt kopjákkal várták. Visszanézett de csak a hunok vadul köröző lovait látta holttesteik felett, utána azonnal belerohantak a gajutoknál maradt, egyetlen éppen kint maradt harci egység Theodorik vezette utóvéd, nyilaiba és kopjáiba. Ariarik embereinek Walrikkal és Wingurral az élén sikerült a kint hagyott gajutok mögé bújniuk. Ahogy visszatért önbizalma, Aorik már hitte, ellen támadhatnak, de a hátuk mögött megjelent, egy újabb, még nagyobb eftalita lovas csoport, kik a tábor felöli kocsisor nyitott résen azonnal Theodorikra és Ariakra vetették magukat.
Futás halotta Amalarikot, meglátták hogy előttük is megindult a hun támadást. Elkeseredetten, tehetetlenül nézték, hogy elszigetelték a gajutok mögé vonult gótokat. Túl kevesen voltak, hogy segítsenek,saját életűkért kellett küzdeniük, hogy elérjék a saját torlaszaikat. A fossák mentették meg a túlélőket,főleg azokat akik beszorultak a torlaszok, és a gát közé, a kint maradottak mind meghaltak. Sehogy sem akartak elfogyni a hátulról érkező hunok. Aorik csak azt látta, hogy a hunok köteleket vetnek, széthúzzák az előttük kint maradt gajutokat. Köztük hevertek pajzsaik alatt a gótok, Egy könnycsepp csillant meg a szemében, egytől egyig, lenyilazták, kopjákat hajítottak, a mindenből nyílveszőkből, kopjákból, kifogyott gót harcosokra. A túlélők körbevették magukat holtestekkel, bakokkal. Karaton le sem állt, egyenesen feléjük vágtatott, de fellélegezhettek, Amalarik és Omharik íjászainak sikerült felkapaszkodniuk az állványzatra, és telibe találták a piros zászlós támadó éket. Lelassították a hunokat, az útjukban álló szekerek, holtestek, gazdátlan lovak. Jó célpontok voltak, Niaz csak azon csodálkozott, hogy hogyan lehetséges, hogy a mindenfelől becsapódó nyílzápor ellenére mégis életben maradtak. Bar ill ujján a gát tetejére ért, meglengette piros zászlaját, Vidigárik vette rá magát, hasába döfte kopjáját, a következő pillanatban, nyílveszőkkel teletűzve rogyott össze. A torlaszok alá bújt gót íjászok nyilazták a fent rekedt hunokat. A Munderik által vezetett kopjások dobása, és elbújt íjászai teljesen megtisztította rögtönzött erődítménye gátjait és környékét a hunoktól. A Lekárik vezette íjászok nyílzáporában, a következő hun támadás is megtorpant és leállt. Egyenesen, Munderik kopjáiba futottak volna. Oldalról Lekarik, és Omharik kardosai még a holtakba is beledöfték saxukat. Apám sírta el magát Aorik, és átölelte őt – Apám! Niáz háta mögött gyülekeztek, a síkságra kijutott batikusai. Nem tartott igényt a szétfutott amkalok, szklavinok, segítségére ő akarta vezetni a végső rohamot. Türelmesen megvárta visszatérő megtizedelt lovasait. A reggel első napsugarai alatt, hirtelen a szeme elé tárult a holtakkal teli csatatér, a gazdátlan lovak legnagyobb nyugalommal, legeltek, a véres holtestek körül. A torlaszok előtt megszámolhatatlan ló és emberi testek, kisebb, nagyobb halmai tornyosultak az amúgy is megszámolhatatlan holtestek között. .Éppen akkor húztak félre az útjában álló arbákat A nagyobb ökör és ló tetemeket. Ahogy csak lehetett, a holtesteket is az arbákra hányták. Messziről lehetett látni az alóluk szivárgó, és patakokban folyó vért. Leszálló holló seregek feketélletek, az egész csatatéren, felnézett a feketedő égre, egyre több rajokban közeledtek feléjük a madarak. A keselyük még nagyon magasan köröztek felettük. Az égen megjelent nehéz felhők, már az ősz hírnökei voltak. Senki sem örült a győzelemnek. Balambér háta mögött eftalitái, fegyverein, vértjein, megcsillant fény, a felkelő nap sugaraival szóródott szét, fényesen kígyózva a réten, amint soraik türelmetlenül kiegyenesedtek. – Készülődjetek, parancsolta Munderik. Körülötte gyűltek Rekarik, Fritarik a decurió, Aorik, Omharik, Gainas, Amalarik, Lekarik, a legnagyobb csendben lesték, a hunok felsorakozását, -Aorik szólj apádnak, hogy…,- meghalt machteigs, Aorik hangjában semmi furcsa sem volt, a legtermészetesebb hangon válaszolt. Csak a hangosan zakatoló szívét, hallotta, nem merte még a torkát sem megköszörülni. Rezzenetlen arccal véste combjába körmeit, nehogy elárulja csukló hangja, nehogy sírva fakadjon mindenki szeme láttára. Munderik azonnal elhallgatott,- Találkozzunk, és akkor majd megmondani neki, természetes hangja hirtelen megváltozott, visszatért a régi, a parancsainak ellentmondást nem tűrő Munderik, kiáltva förmedt rá, – figyelj kölök, te vagy a legfiatalabb! – Fuss azonnal a folyóhoz! – Megengedték, hogy imádkozzunk, parancsolom hallod! – Vidd hírül, hogyan harcoltunk, senki se szégyenkezzen miattunk, mond a királynak, hogy azonnal keljen át a Danubiuson! – A másvilágon is megtalálom, a másvilágon, ha nem teljesíti kívánságom, és azt üzenem a légiósoknak, hogy maradjanak ott, ahol vannak, maradjanak a légióban, mert csak úgy tudjuk túlélni a hunokat!
Fuss nem hallottad! Förmedt rá Omharik is – Fuss! Aorik hebegett, mondani szerette volna, hogy marad, de mindenki a folyó felé lökte, – eléred halotta – nincs olyan messze, Hátra se nézett, hallotta, imádkoznak – Uram irgalmazz, Krisztus kegyelmezz Uram irgalmazz nekünk! Emeld fel hozzád a bűn által levert kedélyemet, adj nyugalmat, töredelmes szívemnek, és add, hogy egykoron bemehessek az igaziak országába, csak azért futott, mert zokogni kezdett. Szégyellte könnyeit, még hallotta Lékárik, légióban tanult pünkösdi imáját is – Óh jöjj Szentlélek, Isten szállj be, és gyullaszd lángra szívemet, szereteteddel. Szeretni vagy meghalni, szeretni és meghalni óhajtók s akarok……..Gubbasztott fejjel térdepeltek, alig látott könnyeitől – Élj szívemben Jézusom! Szeretem Jézust! hallotta mint zokogni kezdett, csak a hideg vízben tért magához, hagyta hogy magával ragadja a víz áramlása. Niaz Bajezid megkapta Balambér jóváhagyó bólintását, jobb kezében felemelte niázát. Atamak futottak végig a vezényszavak és a jobb szárny piros zászlói megremegtek. Jól láthatóan vonultak a kiindulási vonalukra. Niáz most a balkezében emelte fel bojtos lándzsáját. Atamak hallatszott egészen a sor végéig. Megvárta hogy elérjék kiindulási vonalukat, ahogy azt elérték, azonnal kiadta a jobbszárnynak a támadási parancsot. Atamak in ! In! És a piros zászlós aranyozott csillogó jobbszárny fergetege, dübörögve megindult. Megvárta, míg nyílveszőik becsapódtak a hunok állásaiba, kiadta a balszárnynak is a parancsot, Atamak in! In! És a közelebb levő balszárny azonnal elérte a gótokat, megvárta hogy túlfussanak, hogy hátulról nyilazzák a gótokat, és azonnal támadott. Nagy meglepetés érte mikor az előtte felálló gótok nyílzáporába ért, felkészülten vártak őket. Lova azonnal összerogyott, kopják csapódtak emberbe, lóba, ahogyan dőlt azonnal elsodorták, a háta mögött érkezők, felette átugró eftalitásai, bele rohantak,.a halálukba A következő felérő ék már a gótokra vetette magát, de ahogy megbotlottak, lelassultak azonnal végeztek velük a gótok. Kihúzta kardját, a semmiből, a torlaszok alól, előbújtak Omharik Munderik gótjai, és körbe zárták a bent rekedt még élő hunokat, karját, lábát érte, egy- egy nyílvesző. Hirtelen eszébe jutott, ha nem rogyik össze a lova, ő is csapdába kerül. A gótok lökésétől visszazuhant, fejjel esett a testek kupaca alá, majdnem megfulladt, a véres, és alvadt vérrel teli puha sárban. – Le a lovakról üvöltötte, a támadóknak, holtesteken kúszott mászott, csúszott, vezette a gyalogos támadást, nehezen a limes tetejére ért. Lovasai sehol sem értek el áttörést, kivont karddal rohant előre, a kopjáktól megint összerogyott egy sor, de túljutottak ez volt az a pillanat mikor a háta mögé felugrott lovas íjászai mindenkit lenyilaztak. A gótok sorban hullottak, teljesen körbevették a drunchtinondsokat, még éltek, harcoltak. A pajzsaik mögül védekeztek, több ilyen védekező kupac, húzódott a torlaszok mögött, alatt. Összerogytak, pajzsaikkal takarták magukat. Félre állt, hagyta érkező eftkalitáit, hogy egyenként, végezzenek velük. Kezdtek fájni sebei, egyetlen csatájában sem látott ennyi egymás hegyín hátán meghalt embert, kirázta a hideg. Mire visszamászott, tudta hogy egy gót sincsen életben. Tetőtől talpig véresen állt meg Balamber előtt. Hárman segítették letörölni a vértjére tapadt száraz vért, sarat. Felkiáltott, kinyomták a belőle még kiálló, letört végű nyílveszőket. Nem érzet fájdalmat, türelmesen állta hogy bekössék. Niaz elfoglalta helyét az ékben. Balamber magasra emelte idzsáját, gyülekezőt, csatarendbe állítást parancsolt. Visszaállt a csatarend. Nem ujjongtak, a varjak egyre hangosabban, és szemtelenebbül károgtak, az eftaliták, némán lesték Balambért, és a sámlikon üllő Sol Modolyánokat. – Modolya befogatta lelküket, Balambér halkan, szomorúan, kimérten szólt hozzájuk, – nem akar találkozni olyan Istenekkel kik, nem ismerik. – Nem az ő háborújának az ideje. Niaz tisztában volt, hogy a Sol Modlyanok beszélnek belőle. Felemelte a hangját, – haragszik, felbolygattuk nyugalmát, olyan Isteneket haragítottunk rá, kikről eddig nem is hallott, kipusztulással fenyegeti népünk, itt a bizonyítéka engedetlenségünknek, sokan haltak meg hívői közül.
– Nem sérthetjük meg az idegeneket, engeszteljük ki Istenüket, és ne hagyjuk magukra holtjaik. – Niáz, küld utánuk szolgáik, hogy az Istenek kibéküljenek. A táborban nyüzsgött az élet, takarítottak, tűzet oltottak, a visszatért cölöpösök, jamakok, az üstök tűzét rakták. Az előbb még kardjaikat forgató dühös harcosokból, szolgák lettek, várták gazdáik, hogy a bakokhoz kössék a lovaik, külön tüzek mellett pihentek, a különböző segítségül küldött népek fiai, a guar illások. Niaz Bajezid feléjük fordult. Felemelte jobb karját, lándzsáját megfordította a feje felett, a jobbszárnynak a hátuk mögé kell kerülnie ő lesz az utolsó, együtt a balszárnnyal, senki sem maradhat élve, a szolgák egytől egyik, ma az égben fogják kipihenni a napot. .-Baaaus illiaaaan aaatam aaak iiiin!