Gyerekeknek – részlet

A Webster ikrek lassan sétáltak az utca vége felé. Talán a szomorú időjárásnak is köszönhető, hogy az utca üres volt. Csupán a postást látták és a frissen ideköltözött hölgyet: kint beszélgettek a kertben. A fiúk vetettek egy sajnálkozó pillantást a hölgyre, majd megszaporázták lépteiket, miközben az eső újra szitálni kezdett. Szerették volna elkerülni a postást, mert ha véletlenül belebotlottak s nem volt lehetőségük a kitérésre, rettenetesen unalmas beszélgetésben volt részük.
Kicsit megkönnyebbülten látták, hogy most megúszták a számukra kínzással felérő beszélgetést. Összekacsintottak s lépéseiket tovább gyorsították. Szinte futva érkeztek Mrs. Marcon házához s Victor azonnal megnyomta a csengőt. Pár másodperc múlva nyílt az ajtó s egy görnyedt hátú, öreg néni lépett elő a botjára támaszkodva.
– Szerbusztok – köszönt mosolyogva Mrs. Marcon, – szaladjatok be gyorsan! Victor a kertkapu kilincsére tette a kezét s könnyen lenyomta azt, mire a kapu lassan, nyikorogva kinyílt.
Az eső halk kopogással esett tovább, ezért a kapu és a bejárati ajtó közötti pár métert sietve tették meg a fiúk.
A szobában állott, szellőzetlenségre utaló szagot éreztek, de a lakásban rend és tisztaság uralkodott. A fiúk mindent ismertek ebben a házban, teljesen otthon érezték magukat. Kényelmesen letelepedtek a szokásos és kényelmes helyükre, miközben Mrs. Marcon három bögre teával csoszogott a szobába. A tea illata egy pillanat alatt betöltötte a szobát. Kevin az egyik bögréért nyúlt, amikor megpillantotta az asztalon felejtett fényképalbumot.
– Mrs. Marcon, megzavartuk valamiben? – kérdezte félve a hölgyet. Az idős nő elmosolyodott:
– Dehogy, csak a régi fényképeket nézegettem kicsit. Tudjátok, öreg vagyok már és sokat éltem, pont ezért egyre több olyan dolog van, amire nem emlékszem már. Ezért néha előveszem az albumot, átlapozom a képeket s miközben meglátom a régi arcokat, eszembe jutnak az ősrégi történetek is – mosolyodott el az öreg hölgy.
– Mrs Marcon, mesélne nekünk valami érdekeset? – kérdezte félve Victor.
Az idős hölgy elvett egy bögre teát, leült kedvenc foteljába majd belekortyolt a teába. Ölébe vette az albumot s szépen lassan elkezdte lapozgatni. A fiúk összenéztek s egyszerre vonták meg a vállukat. Nem tudták, mi következik.
Óráknak tűnő percek után egy vidám hang törte meg a csendet.
– Fiúk, ti talán nem is hallottátok városunk egyik nagy legendáját. Ez a történet olyan
régi, hogy még én sem éltem, amikor megtörtént. Hallottatok már a foclexek kincséről?
– Ho-hogy miről – húzta fel a szemöldökét Victor.
– A foclexek kincséről. Hosszú történet, de ha érdekel elmesélem.
A fiúk tátott szájjal figyelték a hölgyet, pislogni is elfelejtettek.