Sötét van és nagyon hideg. Semmi kedvem az egészhez. Hallgatni a sok sírást, rívást, vagy ami még rosszabb a csöndet. Gyertyák mindenhol, rémes. Nem nagyon akarok öltözni, nagyi már mérges. -Későn érünk haza, siess már, így sose indulunk el. Gyertya megvan? Gyufa? Művirág?- Hangzik sorjában a kérdés és én csak katonásan, igen, igen, igen. Minek ez a kapkodás ők biztosan megvárnak, nem igazán sietnek sehová, hiszen halottak. Akár holnap délelőtt is kimehetnénk, nem értem miért kell ez, csak egy szertartás megszokás, mint a szilveszter. Ma van és kész. Akár mindennap is lehetne, jaj inkább nem. A temetőbe akármikor ki lehet menni, ma miért annyira, muszáj? Hátha utána beülünk valami jó meleg cukrászdába, ez az egyetlen, ami motivál. Az étel nálam csodákra képes. Az út hosszú volt és szomorú. Mindenki szomorú. A temető mindenesetre szép látványt nyújt ilyenkor, a sötétség helyett fényárban úszik. Végre odaérünk. Jaj ne kezdődik, gyertya, gyufa, művirág. Szépen feldíszítjük a sírt. Megcsodáljuk a művet. Kész mehetünk. Legalábbis azt hittem, mert nagyi néma csendbe burkolózik. Jól ismerem ezt, minden évben ez van a fia sírjánál. Megértem, legalábbis próbálom. Már több mint 40 éve volt, én meg most vagyok éhes.
Várunk már fél óra is eltelt. Nagyot sóhajt, indulunk, szeme könnyes. Még visszanéz. Ahogy távolodunk, érzem, hogy megkönnyebbülök, nem szeretem őt szomorúnak látni, most pedig irány a cukrászda.
Hideg van, fogcsikorgató hideg. Betettem mindent kész. Mennem kell, érzem, nem tudnék maradni. Elindulok. Jó érzés és fájdalmas is egyben. Odaérek. Díszítés, csend. Néma csend, elől összekulcsolt kézzel. Eszembe jut sok minden. Például, hogy otthon hagytam a gyufát. Már nincs aki megkérdezze.
Gyertya,gyufa,művirág?
By Mindhalálig
9 hozzászólás
Tetszik, amit írtál. Igen, így visszük tovább a hagyományokat, mert ezek
jelentik a gyökereinket, gyökér nélkül pedig elpusztul az élet. Ami fiatalon néha terhes, csak a kötelezőségét érezzük, az később sajátunkká, fontossá válik, és ez így van jól. Akkor érezzük meg ennek jelentőségét, amikor már nincs, aki kötelezzen bennünket.
Szép kis írás így halottak napjához közeledve.
Kedves Arany!
Örülök, hogy tetszik.Ez lesz az első halottak napja nélküle. Több mint 20 évig mentünk ki együtt a sírhoz, és most egyedül megyek ugyanoda. Ez ihletett meg.
Megjegyzés: Azért választottam a gyufát, amit otthon hagyok, mert ennek a tárgynak szimbolikus jelentését akartam kiemelni. A gyufa képes tüzet adni. Ezt a tárgyat otthon kell hagynom ahhoz, hogy a temetőre már ne lázadozó szívvel menjek ki. Valami elmúlt, eltűnt, a tűz. A beletörődés a belenyugvás, a nyugodt szív veszi át az irányítás a későbbiekben az ember életében. A gyufát otthon hagytam, és a tüzet is, de a meleget a szeretetet magammal vittem a sírhoz, ez az ami bennünk marad.
Kedves Erika!
Abszolút lejött minden üzenet az írásodból. Az is jó dolog, hogy egyedül is kimész a temetőbe.
Szépet írtál! Helyenként egy-egy vessző hiányzik, és a "csendben burkolózik"-ot szerintem át kéne írni "csendbe burkolózik"-ra, de ezek csak apróságok, hogy a megjelenése is úgymond pofásabb legyen, de a tartalma miatt egyértelműen megérdemli az ötöst!
Szeretettel: Kalina
Kedves Kalina!
Köszönöm az értékelés és az építő jellegű kritikát. Kijavítottam amire felhívtad a figyelmem.
🙂
Kedves Erika!
Megható az írásod, amiből nagymamád iránti szretet sugárzik. Így járunk ki a temetőbe gyerekeinkkel, majd unokáinkkal, aztán halad az idő, mi elmardunk, és utána hozzánk járnak ki az utódaink. Legalább is reméljük, hogy nekik is eszükbe jutunk, és nem felejtik el ezt az őszi ünnepet.
Nekem is tetszett az írásod.
Szeretettel: Kata
Kedves Finta Kata!
Nagyon jól esnek elismerő szavaid. Régen tettem fel írást és most megint olyan jó köztetek lenni.:)
Tetszett az írásod, talán azért mert az első részben némileg magamra ismertem. Olyan rokonaim sírjához mentünk ki akiket nem is ismertem…akkor még nem sokat jelentett a mindenszentek. (nov. 2 a halottak napja) Azóta ez a nap nekem is szomorú ünneppé vált, és nem marad el a megemlékezés…de nem megyek ki a sírhoz, nem megy…