Gyurika

A negyedikes Gyurika ma először kapott kulcsot. Jól vigyázz rá, mondta neki az anyja, mikor reggel megigazította a pólóját az iskola előtt, lógjon itt a nyakadban. Gyurika már a második generációs kulcsos gyerek lett, a szülei mondták is neki, légy büszke a kulcsra, nagyfiú lettél.
Szóval Gyurika örült, büszke volt, vigyázott a kulcsra, meg a tartására, hogy mindenki jól lássa, ő tényleg nem kisgyerek már.
Rajzórán kocsit festett, benne magát, ahogy pörgeti a slusszkulcsot. Technika órán megjegyezte, hogy valami szép kulcstartót faragna. A többiek lassanként nevetni kezdtek, hogy mennyire csak ugyanazon pörög ez a Gyurika. Nem lesz más szavad, szólt hozzá valaki, de nem hallotta. Várta egyre azt a pillanatot, mikor hazamegy, beteszi a kulcsot a zárba, elfordítja, majd belép az előszobába. Hányszor látta a felnőtteket, amint a zörgő, hatalmas kulcstartójukat rázogatják a bejárat előtt. Igen, igaza volt anyának, gondolta, lassan felnőtt leszek.
Az utolsó óra testnevelés volt. Nem szívesen, de megvált a már-már medálként hordott kulcstól, gondosan a holmija közé rejtette.
Gyorsan telt a negyvenöt perc. Az óra végén az öltöző felé mentek, mikor már Gyurika látta, hogy a takarító néni az ő holmijukat pakolja egy kupacba, mert valami szikrakisülés volt, hallotta a nénit panaszkodni, és hátha tűz lesz, ki kell üríteni az öltözőt.
Gyurika, elképzelte, ahogy a kulcsa eltűnik a lángokban, és ő este nyolcig ül a lépcsőházban, várja a szüleit, és soha nem nőhet már fel, mert nem érdemli meg, nem tud vigyázni a cuccaira, így gyereknek kell maradnia örökre, akire állandóan figyel valaki. Hálás volt a néninek egy pillanatig, hogy megmentette, mégis felnőhet, de a következő pillanatban rájött, hogy minden egy kupacban van, a kulcs meg egy pici valami, még akkor is, ha sárga szalagon van. Marika néni, kérdezte Gyurika, nem látta a kulcsomat? Milyen volt, kérdezett vissza a takarítónő, de nem eléggé komolyan ahhoz, hogy Gyurika elhihesse, tényleg érdekli az ő felnőtté válása. A ruháim közt volt, mondta a fiú, sárga szalagon egy fém kulcs. Ja ez, mondta a néni, és a köpenye zsebéből elővette a kincset. Gyurika hálája mérhetetlen volt, majdnem meg is ölelte Marika nénit, de rájött, hogy az nem lenne valami felnőttes, így maradt a nagyon szépen köszönömnél, majd gyorsan öltözni kezdett.
Hazafelé szinte rohant.
Az utat betéve ismerte, nem volt tíz perc, míg a lépcsőházhoz ért. A liftben maga elé nézett, nem tudott másra gondolni, csak arra, hogy otthon lesz egyedül, és a saját lakáskulcsával teszi ezt meg.
Ködös tekintettel ment az ajtóhoz. Átsuhant az agyában egy fura érzés, mintha valami nem stimmelne, de aztán már csak a zárat látta. Elforgatta a kulcsot, majd belépett.
Petike, te vagy az, kérdezte egy riadt hang, ami sehogysem hasonlított az anyjáéra, apáddal csak négyre vártunk. Gyurika előtt egy nappali volt, ahol egy nő és egy férfi feküdt a takaró alatt. Ismerősnek tűntek számára, mikor rájött, hogy az egyik osztálytársa szülei azok. Elnézést, mondta Gyurika, aki tudta, hogy ezen a napon sokkal közelebb került a felnőttséghez, mint azt reggel gondolta volna.