Ha beszippant a vákuum

Ajánlom Franinak,
aki a tudtán kivűl bár,
de a címét adta ennek
a történetnek.

Az utolsó óra volt aznap. Peter az iskolapadban ült és egy elégtelen dolgozatra meresztette tekintetét. Ez már zsinórban a harmadik volt azon a héten, de Petert nem igazán érdekelte a dolog. Bárminemű dolgozatának eredménye csak addig a pillanatig számított, amíg megtudta. Vagy talán addig sem, hiszen a legtöbb esetben előre sejtette, hogy egyest írt, és ez most sem volt másképp. Miután nyugtázta magában, hogy újabb lépést tett a bukás felé, összegyűrte a papírt és a háta mögé hajította. Már csak az aznapi buli járt a fejében. Pár haverjával összejön, iszogatnak, szívnak egy kis füvet, aztán bemennek valamelyik szórakozó helyre és kitombolják magukat. Ezekkel, a gondolatokkal a fejében bámulta bambán a tanárt, aki valami trigonometria nevezetű értelmetlen zagyvaság beszélt. Közben, egy távolinak tűnő hang a nevén szólította.
– Peter! Hé, Peter! – szólt oda neki Mike, a legjobb haverja. Évek óta vele járt el bulizni, és mindig remekül szórakozott a társaságában.
– Mi van? – kérdezett vissza álmos hangon.
– Hányas lett?
– Kettőt tippelhetsz. – válaszolt mosolyogva. – Akkor ma este megyünk?
– Persze. Hatkor a szokott helyen.
– Rendben. Most felöntünk a garatra.
Az óra végét jelző csengő megszólalt, és diákok tömege özönlött ki, mintha épp akkor szabadultak volna a börtönből egy öt évig tartó büntetés után. Peter is feltápászkodott, és miután elköszönt a haverjaitól, elindult hazafelé. Az út nem tartott sokáig, hiszen csak pár utcányira lakott a gimnáziumtól. Miután belépett a közepes méretű lakásba, ahol az anyjával és apjával élt, ledobta a cuccait és elkezdte a felkészülést az esti programra. A felkészülés nála nagyjából annyit jelentett, hogy gyorsan lefürdött, rejtekhelyéről előkotort pár grammnyi marihuana-t és az apja bárpultjáról leemelt egy üvegnyi méregdrága skót whisky-t. Ezeket mind belegyömöszölte a táskájába és elindult az ajtó felé. Terve, hogy elillan otthonról, mielőtt bármelyik szülője hazaérkezik, egy csapásra füstbement. Az anyja, Johanna lépett be az ajtón és majdnem nekiütközött az ellenkező irányba rohanó Peter-nek.
– Jaj, Szia. Ne haragudj, nem láttalak. – mondta bocsánatkérő hangon, aztán a táskájára nézett. – Hová mész már megint?
– Találkozok pár haverommal. – válaszolta Peter meglehetősen goromba stílusban.
– Hova sietsz annyira? Mi volt az iskolában?
– Kikaptam a matek dogát. Egyes lett. Mehetek végre?
– Egyes lett? – kérdezte meglepetten az anyja.
– Mit vagy úgy meglepve? A legutolsó kettő is karó volt.
– Hát pont ezért. Ez nem mehet így tovább. Matek tanárhoz kell járnod. – jelentette ki szigorúan. Peternek csak ez hiányzott.
– Hagyjál már ezzel a faszsággal. – szólt rá. – Szarok az egészbe nagy ívből. Örülök, hogy délután szabadulok abból a koszfészekből, nem képzeled, hogy utána még külön tanárhoz is megyek. És ha most megbocsátasz, nekem mennem kell. Szia.
– De hát… – kezdte volna a mondatot, de a Peter kiviharzott a lakásból és becsapta az ajtót magára hagyva megszeppent anyját.
Peter torkig volt az egésszel. Mit érdeklik egyáltalán, hogy milyen jegyei vannak? Az ő élete, azt csinál vele, amit akar. És ha ő úgy dönt, hogy nem érdeklik a jegyei, akkor ők se tegyék. Ahogy kiért a házból, gyorsan elővette a táskájából a whisky-t és meghúzta. Jó érzés volt, ahogy az erős alkohol végigégette a torkát. Ránézett az órájára, ami négy órát mutatott. Még nagyon korán volt, de Peter a hat órát semmiképp sem akarta otthon megvárni, így hát leült az egyik útmenti padra és elkezdte kortyolgatni a whisky-t.
Már jócskán pityókás volt, mire az óramutató elérte a hatost és feltűntek a haverjai. Peter felállt, és köszönt nekik, majd odanyújtotta nekik az üveget, mire mindegyikük jóízűt kortyolt belőle.
– Nincs egy kicsit még korán ehhez? – kérdezte az egyik.
– Persze, hogy nincs. – válaszolta Peter felháborodva. – Most kell innunk, mert ha bemegyünk egy discoba, akkor én ott nem fogok piát venni.
Azzal újra meghúzta az üveget és újra körbe adta. Ez így ment még a fél óráig, mire ötüknek sikerült elfogyasztaniuk a drága italt, és elővehették a füvet. Peter tekert öt spanglit, majd rágyújtottak. Mindannyian függők voltak, így jól látható volt az arcukon a mámor minden egyes szippantás után. Ahogy Peter fejében elegyedett az alkohol hatása a drogéval, jókedve egyre fokozódott.
– Szerintem eléggé be vagyunk állva ahhoz, hogy bemenjünk valamelyik szórakozó helyre. – vetette fel Peter az ötletet. Hangján érezhető volt, hogy a beszéd már nehezére esik neki.
– Hülyéskedsz? Szerinted ilyen állapotban beengednek bárhova is? – kérdezte röhögve Mike.
– Egy próbát megér.
Így hát felálltak és elindultak a közeli disco felé. Tántorogva mentek egyik utcáról a másikra, és közben folyamatosan röhögtek. A járókellők furán néztek rájuk, de őket, vagy nem érdekelte, vagy ha épp olyan kedvük volt, beszóltak nekik. Peter eszméletlenül jól érezte magát. Már rég megfeledkezett a kétségbeesett anyjáról, aki valószínűleg az apjával veszekedett Peter miatt. Már rég megfeledkezett a jegyeiről is, csak a pillanat mámorának élt. Közben egyre közelebb haladtak céljuk felé, és néhány perccel később végül elértek a szórakozó helyre. Kint embertömegek álltak várva, hogy bejuthassanak, bent hangos elektromos zene dübörgött. Körülbelül tizenöt percet toporoghattak a sötétben, mire eljutottak a bejárati ajtóhoz, ahol egy tagbaszakadt biztonsági őr állt.
– Jó estét – tántorgott oda Mike. Az ötfős társaságból ő tűnt a legjózanabbnak.
– Ilyen állapotban nem jöhettek be. Húzzatok innen a francba!
– Na, ne csinálja ezt. Nem vagyunk mi olyan részegek. – Mike odasétált az őrhöz és rátámaszkodott a vállára. Az láthatóan csak erre várt. Megfogta Mike karját, kicsavarta és arcon ütötte úgy, hogy Mike földön kötött ki.
– Bűzlötök a piától és a fűtől. Még egyszer szólok, a következőnél megismerkedhettek a viperámmal.
– Azt hiszem jobb lesz, ha lelépünk. – mondta Peter megrémülve, a többiek helyeseltek. Felsegítették Mike-ot, akinek orrából szivárgott a vér, és tekintete homályos volt, de nem az alkohol miatt. Megpróbáltak minél gyorsabban elmenni a klubbnak még csak a környékéről is. Közben Mike összeszedte magát és megint jól volt, már amennyire egy részeg, beszívott tinédzser jól lehet. Mind lehangoltak voltak. Nem sikerült bejutniuk, és még az egyik haverjukat is megverték.
– Ez eddig pocsék este. – mondta Peter. De nem volt hajlandó ennyiben hagyni. Elhatározta, hogy keresni fog valami elfoglaltságot.
És akkor, mintha valaki meghallotta volna a gondolatait, egy csinos lány jött ki az egyik utcából abba, ahol Peter-ék sétáltak. Hosszú szőke haja volt, formás teste és eléggé hiányos öltözéke. A fiúk egymásra néztek vigyorogva. Mind ugyanarra gondoltak. Az utcában nem volt senki, csak ők öten és a velük egykorú lány. Peter elkiáltotta magát.
– Hé, kislány? Mi a helyzet?
A lány úgy tett, mintha meg se hallotta volna, és felgyorsította a lépteit. A fiúk is gyorsítottak, és mikor utolérték, Peter megragadta a lány karját és maga felé fordította. Az arca gyönyörű volt. Ő tudván, hogy támadói mire készülnek, védekezésül pofon vágta Petert és megpróbált elszaladni, de a többiek azonnal elkapták.
– Te kis kurva. – suttogta Peter vészjóslóan, aztán a haverjaihoz intézte a szavait. – Fogjátok le, jó erősen.
A lány szemében rémület tükröződött, ahogy megpróbálta kiszabadítani magát az erős karok szorításából. Peter vigyorgott, nagyon élvezte a helyzetet. Már hetek óta nem volt ilyen jó estéje, gondolta. Oda sétált a lányhoz, átkarolta és belemarkolt a hátsójába. Annak még a lába szabad volt, így egy erős rúgást tudott mérni Peter lábára. Peter felszisszent fájdalmában és mérgében arcon ütötte a lányt, akinek felszakadt a szája.
– Fogjátok le a lábát is. – kiáltotta.
Miután négyen lefogták a négy végtagját, a lány már tehetetlen volt. Csak sikítani tudott, és rángatózni. De ezzel csak azt érte el, hogy Peter újra pofon vágta. Aztán bekövetkezett az, amitől a legjobban félt. Peter elkezdte letépni a ruháit, egytől-egyig. Nem volt sok dolga, hiszen alig volt rajta valami. Miután Peter megszabadította az összes öltözékétől, a lány meztelenül állt az utcán kifeszített tagokkal, teljesen kiszolgáltatva Peternek. Peter egyre jobban beindult, ahogy látta a testét és a vad rémületet az arcán. Letolta a nadrágját, és haverjai éljenzése közepette elkezdte azt, amit normális esetben szeretkezésnek neveznék. De ennek a borzalomnak semmi köze nem volt a szeretkezéshez. A lány sikoltott kétségbeesetten, hátha meghalja valaki. Persze nem hallotta meg senki, hiszen a város egyik legelhagyatottabb részén voltak. Vadul rángatózva próbálta kiszabadítani magát, hogy meneküljön. Peter csak röhögött a kínlódásán és egyre gyorsabban végezte az előre-hátra mozgást. A lány továbbra is sikított, ahogy csak a torka bírta és közben a többi fiú kántált.
– Nyomjad!…Nyomjad!…Nyomjad!…Nyomjad!…Nyomjad!
De a kántálás valójában nem a négy részeg fiútól jött. A sikítás nem a meggyalázott lány torkából szakadt fel.
Johanna egy szülőágyon feküdt, és a méhszáj tágulása által kiváltott fájdalom folyamatos sikításra késztette. De szerettei, akik körülötte álltak, a kezét fogták és bíztatták, hogy nyomjon.
– Nyomjad!…Nyomjad!…Nyomjad!
És ott, azon a napon Johanna megfogadta, hogy bármibe is kerül, nem fogja hagyni, hogy a születendő fiát, Peter-t beszippantsa ez a romlott világ.