Habakukk fondorlatos terve

Valahol, amerre a Derce-patak csörgedezik és beleér a Tekerincs folyóba, valahol arra történt az, amit most elmesélek…

Csodás reggelre virradtak az erdő és a mező növényei, állatkái. A virágok még álmosan nyújtózkodtak, a madarak egyre hangosabb énekléssel köszöntötték a Napot, aki időnként kikukucskált a felhők mögül, majd megunva ezt a játékot, mosolyogva előbújt, s sugaraival megcirógatta az ébredezőket. 
Innen nem messze él Borcon király a lányával, Boróka királykisasszonnyal, aki ma ünnepeli a tizennyolcadik születésnapját. Van is nagy készülődés a palotában! A király azt akarta, hogy ma mindenből a legszebb, legjobb jusson a lányának. A palota népe már kora reggel talpon volt, hogy minden rendben legyen, mire a kis királylányka felkel. Halkan beszéltek, nehogy idejekorán felébredjen Boróka. 

A király erre az alkalomra megrendelt Habakukk varázslótól egy csodás, drágakövekkel díszített koronát. Az övé nagyon kopott volt már. Ezzel az új, szépséges fejdísszel akarta Borókát ma megkoronázni. Úgy gondolta, itt az ideje átadnia az ország vezetését, mert már nagyon fáradtnak érezte magát az uralkodáshoz. Azt szerette volna, ha mától a lánya intézi helyette az ország ügyes – bajos dolgait. Vidáman gondolt arra, hogy milyen jókat fog sétálni a közeli erdőben. Végre hódolhat titkos szenvedélyének is, a festészetnek. Sajnos, a királyi teendők eddig erre nem hagytak időt. Már hozatott is magának festőállványt, szebbnél szebb színű festékeket. Jókor reggel izgatottan sietett ki az erdőbe, hogy befejezze a festményét, amivel Borókát akarta meglepni. Egész héten ezen dolgozott, már csak néhány ecsetvonás volt hátra. 
Amint kiért és elkezdett festegetni, egyszercsak hangokat hallott. Közelebb lopakodott. Két manó susmorgott egy bokor tövében. Fityfiritty és Kótyomfitty- mert így hívták őket-, arról pusmogott, hogy Habakukk, a varázsló, mit tervez mára. 
– Én azt hallottam -, suttogta Fityfiritty-, hogy ma Boróka királykisasszonyt feleségül akarja kérni. Ha nem akar hozzámenni, arra az eshetőségre is felkészült. Állítólag az a korona lesz a segítségére, amit tőle rendelt meg Borcon király. De hogy hogyan, azt nem hallottam, mert egy szarka épp arra röppent, leverte a fejemről a sipkámat, és így megzavart a fülelésben.
– Vajon mit eszelhetett ki ez a bajkeverő? Milyen titkot rejt a korona? – vakargatta füle tövét Kótyomfitty. Nem kéne figyelmeztetni az uralkodónkat? 
A király miután végighallgatta a beszélgetést, előlépett a rejtekéből. A két manó ijedten felugrott. El akartak futni. Borcon király így szólt hozzájuk:
– Ne féljetek tőlem! Minden szót hallottam! Segítenétek nekem leleplezni ezt a gonosz szemfényvesztőt? Nem akarom, hogy a lányomnak baja essen! Kipuhatolnátok mit tervelt ki? Tudom, hogy a lányom sohase menne feleségül ehhez a vén kuruzslóhoz! Már bánom, hogy őt kértem a korona elkészítésére! 
A két manó egymásra nézett, majd bólintottak. 
– Segítünk, mert Boróka királykisasszonyt, nagyon kedveljük. Olyan szépen énekel, amikor a kertben, vagy itt, az erdőben sétál. Mindig van egy- egy kedves szava a fákhoz, virágokhoz, az állatokhoz. 
Megegyeztek, hogy amint megtudnak valamit, azonnal sietnek a királyhoz. 

Borcon király visszatért a palotába. Boróka nevetve futott elé.
– Hol jártál, édesapám? Mi az ott a kezedben?
– Drága kislányom! Boldog születésnapot! Ez egy kis meglepetés számodra, de majd csak az ünnepi ceremónián mutatom meg neked. 
Együtt sétáltak be a kastélyba. A király igyekezett idegességét leplezni, nehogy elrontsa lánya örömét. Az udvar népe mit sem sejtve készülődött a nagy eseményre.

Ezalatt Fityfiritty és Kótyomfitty odaért Habakukk varázsló lakhelyéhez. Óvatosan beosontak. 
A varázsló épp készülődött. Már rajta volt az ünnepi ruhája, és a varázs-süvegét is a fejébe húzta. A tükör előtt illegett-billegett, majd odanyúlt az általa tervezett koronához. Pazarul festett! Rubinok, gyémántok, zafírok ékesítették. Középen egy nagy rózsaszín ékkő pompázott. 
– Jól van, jól van… Szép, szép, mondhatom. Boldog lehet Boróka, hogy ilyen csodás alkotást viselhet!- mormogta.
Ám ekkor, elővett egy másik, szinte ugyanolyan koronát. Ez csak abban tért el az előzőtől, hogy a középen lévő kő zöldes-sárgás színű volt. 
– No, ha nemet mond nekem a királylány, akkor ezt a tiarát kapja- vigyorgott a mágus. Ha ezt teszik a fejére, akkor pár pillanat múlva megváltozik a véleménye! Utána csak engem akar majd férjéül! Csak én kellek majd neki! A középen lévő varázskő ugyanis olyan csudálatos varázserővel rendelkezik, hogy megváltoztatja a lány akaratát- vihogott rekedtes hangján. A hatásom alá kerül majd, és azt akarja, amit én! Így két legyet ütök egy csapásra! Enyém lesz a szép lány és az ország is. Az öreg királyt meg száműzöm jó messze, ne zavarkolódjon nálunk. Azaz, nálam! Az én országomban, palotámban. Remélem, erre nem lesz szükség, mert ahogy engem meglát, biztosra veszem, hogy első látásra belém szeret! – biggyeszkedett még egy utolsót a tükör előtt. 
A koronákat, egy-egy piros bársonypárnára helyezte, majd letakarta a varázskövest egy ezüstlepellel, a másikat pedig egy aranylepellel, és elrejtette a varázstáskájába, amit mindig magával cipelt, bárhova is ment. 
– Szóval ez a titok! Ezzel a varázserejű zöldes-sárgás köves színűvel akarja magához kényszeríteni Borókát! El kell csennünk tőle! – súgták egymásnak a manók.
Habakukk felült a hintójába. A két manó ügyesen felkapaszkodott hátra. 

Megérkeztek a palotába. Fityfiritty és Kótyomfitty azonnal a királyhoz szaladt. Töviről a hegyire mindent elmeséltek. Kérték a királyt, hogy csak bízza rájuk a varázsfejdísz megszerzését. 

A király elindult a lányával a bálterembe, ahol már gyülekeztek a vendégek. Ahogy beléptek, eléjük sietett Habakukk, üdvözölte őket. 
– Drága Borcon barátom! Elhoztam, amit kértél. Majd meglátod mily szép lett, épp a lányodhoz illő! Kedves Boróka! Szeretettel köszöntelek születésnapod alkalmából! 
– Köszönöm, Habakukk apóka! 
"Mi… mi az, hogy apóka?! Hát ez… ez sértés!"- mérgelődött magában a varázsló, azonban nyájas mosollyal az arcán tovább folytatta:
– No, nem vagyok én még olyan öreg, Boróka! Megragadom az alkalmat, hogy megkérjem a kezed az én barátomtól, jóságos atyádtól.
– Ó, Habakukk! Te most csak viccelsz, ugye? – kérdezte Borcon király. Hogy mehetne hozzád az én gyermekem? 
– És te, szép kisasszony, te, mit felelsz?
– Azt, amit az apám. Ne haragudj, de nem illünk össze! Nem akarlak megbántani, de egy kicsit idősecske vagy hozzám. Nem szeretnék varázslóhoz menni, mert ki tudja, milyen sors várna rám melletted! Lehet, ha valami nem úgy lenne, ahogy te akarod, akkor valamilyen ármánnyal rávennél, hogy a kedved szerint cselekedjek, te irányítanál. Nem, ezt nem akarom!
Habakukk haragosan hátat fordított. "Jól gondolod, lelkecském!" – morogta magában. Tudta, hogy az ezüstlepellel letakart varázskoronát kell átadnia a királynak, hogy azt helyezze majd Boróka fejére. Kivette a táskájából, átnyújtotta, és kaján mosollyal az arcán várta a hatást. Akkor lepődött csak meg igazán, amikor a lepel alól a rózsaszín köves korona került elő. "Mi történhetett? A teremburáját! Összekevertem volna a takarókat? A varázsköves fejdísznek kellett volna az ezüstlepel alatt lennie!" Alig tudott uralkodni az arcvonásain. Feldúltan elviharzott, nem várta meg a koronázási szertartást.

A két manó a terem sarkából figyelte a bosszús varázslót. Bár ellopni nem tudták a koronát, mert egy percre sem vált meg a bugyrától Habakukk, de amíg a királlyal és a Borókával beszélt, figyelmetlen volt őkelme, letette a trón mellé a táskáját. Ezt használta ki a két manó, és kicserélték a koronákat fedő lepleket. 
A palota népe éljenzéssel fogadta új uralkodójukat. A király átadta az erdei képet is, amit ő festett. Boróka cuppanós puszit nyomott az apja arcára. Megkérte, hogy addig, míg nem talál megfelelő férjet magának, segítse őt az ország ügyeinek az intézésében. 

Vidám mulatság vette kezdetét. Fityfiritty és Kótyomfitty a király mellett kapott helyet. Nem győzött nekik hálálkodni, hogy segítettek megakadályozni a varázsló sötét tervét. A király gazdagon megjutalmazta őket. 
Habakukk tán még ma is azon töri a fejét, hogy milyen varázslat történhetett.