Hajnalpír

Lustálkodik a Napocska. Úgy gondolja, nem kell még felkelni, hiszen vasárnap van. Ilyenkor mindenki tovább alszik egy kicsit. Ő is ráér még felkelni.
A csillagok az égen a fáradtságtól már csak pislognak. Teljesen kimerültek, nem tudnak ragyogni. A Hold is nyugodni készül, betakarózott egy puha felhővel, és nagyokat ásítozik. Csak arra vár, hogy az égbolt alját pirosra fesse a felkelő Nap. De nem látott semmit. Úgy látszik, elfelejtette felhúzni a vekkerét. Gondolta mérgesen és lerúgta magáról a felhőtakarót. A sápadozó csillagokat elküldte aludni, és megpróbált teljes fényével világítani a Nap helyett. Már régen fel kellett volna ébrednie, zsörtölődött magában. Kiáltott egy nagyot, hátha felébred. De nem történt semmi, és nagyon elszontyolodott.
Mindezt látták és hallották az állatok. Elhatározták, hogy valahogy segítenek. Összecsődültek a baromfiudvar lakói és próbálgatták, hogy melyikük tud hangosabbat kiáltani. Nagy volt a hangzavar, de a Kakast senki sem tudta túl kiabálni. Az ő kukorékolása volt a leghangosabb. Megkérték a többiek, hogy addig kukorékoljon, amíg fel nem kelti a Napot.
A kakas felült a tyúkól tetejére, kidüllesztette a mellét, és három kukorékolás után elkezdett piroslani az ég alja. Jelezve, hogy a Napocska felkelni készül. Azóta a büszke kakas legalább addig kukorékol a biztonság kedvéért, amíg az ég alján meg nem jelenik a hajnalpír.