Az éjszaka sötét volt, fekete, mint a kormos kályhakürtő. A csend szinte megülte a füleket, csak néha szakította félbe egy-egy rejtélyes surrogás magasan, a fák felett. Valakik gyülekeztek. Nem tudni, honnan jöttek, hová mennek, azt sem, hogy miért, csak felkavarták maguk körül a levegőt, és meglúdbőröztették szegény halandónak a hátát, aki egyáltalán kimerészkedett ebben a holdtalan, csillagtalan késő őszi éjszakában a szabadba.
Dehát a kíváncsiság még a félelemnél is nagyobb úr, muszáj végükre járni a dolgoknak, hogy utána nyugodtan tudjon aludni az ember.
Most is akadt egy mindent tudni vágyó atyafi, aki egy bokor mögött pipiskedett, mintha így jobban látna a szurok-feketeségben. Néha meglegyintette valami az arcát, azt hitte, pókhálóba gabalyodott.
– A fene egye meg ezt az átkozott ökörnyálat! – dörmögte.
Ahogy így kaparászott minden irányba, mintha cirokszálakba akadtak volna az ujjai.
– Hát ez meg miféle seprű?
Meg is kapta rá rögtön a választ, mert szörnyű vernyákolás kezdődött:
– Na, te vén csotrogány! Hogy vezeted azt a seprűt? Nekem jöttél!
– Te lovagoltál belém, mert annyi már a bibircsók az orrodon, hogy nem látsz tőlük. Még a töklámpámat is kiverted a kezemből. Most mivel fogok világítani?
A bibircsókos bűntudatosan körülszimatolt.
– Á…á…á! Érzek valamit. Ott van egy tökfilkó a bokor mögött, annak a kobakja épp jó lesz majd lámpásnak.
Emberünk megroggyant egy kicsit, megpróbált elszelelni, de a banyák már kezdték húzkodni a fejét a nyakáról. Hirtelen erőszakos, recsegő hang szakította félbe a boszorkányok ügyködését:
– Na, mi lesz már? A patám hegyéig sem látok, a vasvillámmal meg véletlenül valami jótét lelket nyársalok fel ebben a sötétben. Gyújtsátok meg a töklámpást, és kezdődjön végre a mulatság!
A banyák megrettentek egy pillanatra az erélyes szótól, aztán meggyújtották az épen maradt tökben a gyertyát. A lámpás fertelmes vigyort villantott, s a díszes menet elindult a kis tisztás felé, ahol már mindenféle népség várta őket.
– Hála az ördögnek! – sóhajtott fel megkönnyebbülten kíváncsi-fáncsi emberünk, és a helyén maradt fejét tapogatva hazasettenkedett. Otthon egyenesen bebújt a nagy pehelydunyha alá, a biztonságba.
6 hozzászólás
… hát, igen. A pehelydunyha nyújthat némi biztonságot.
Szeretettel olvastalak, tetszett a prózád.
Vox
Köszönöm, Vox, hogy itt jártál, örülök, hogy tetszett.
Szeretettel: Kati
Még szerencse, hogy mese :)))
szeretettel
Ica
Szia, Ica!
Kell néha egy kis mese is.
Szeretettel: Kati
Huh! Még a szőr is felállt a hátamon! Ne ijesztgess Kati! 🙂 Üdv: én
Szia Kati!
Szeretem a stílusodat, a humorodat. Örömmel olvastalak.
Janó