– Pucold meg a halat! – adta ki az utasítást az asszony. A kislány rémülten nézett.
– Megint egy feladat, ha nem csinálom, kikapok – gondolta.
Keserves tekintetet vetett a fadaraboló rönkön tátott szájjal, dülledt szemmel, kimerevedve pihenő, ezüstszínű szörnyetegre. Az asszony magára hagyta, megint magára hagyta.
Igazából nem haragudott rá, hiszen az anyja volt, az édesanyja. Igaz, erről a személyről, mármint az ANYÁRÓL, csupa nagybetűvel, élt benne egy kép, amolyan szeretetteljes, kedves, akihez oda lehet bújni a jó puha fészekbe, melegbe. Neki ez vágyálom maradt, bezzeg a húgának nem. Neki szerencséje volt, nyolc hónapra született, törött kulcscsonttal. Ezzel eldőlt az élete. Tulajdonképpen semmi baja nem lett, helyrejött a lemaradás, a csont tökéletesen összeforrt, de az asszony úgy gondolta, még a széltől is óvnia kell a kis jószágot. A nagylány, a hat évvel idősebb erős, dolgozzon csak. Nem volt ezzel probléma, megcsinálta ő, nem is tehetett mást, mert a vessző ott pihent a sarokban és figyelt. Ha nem úgy történtek a dolgok, ahogy az asszony akarta, fürge táncot járt a csípős ütleg a kislányon. Nagyon fájt. Olyan vastag, kemény hurkák maradtak a combján, hátán, hogy testnevelés órán félve vetkőzött le, állandóan ruhája takarásába bújva, nehogy észrevegyék a lányok és kinevessék. Utoljára akkor kapott verést amikor nem akart elmenni misére. Félt a paptól, mert egyszer hátba vágta. Megmondta, hogy nem megy a templomba vasárnap reggel. Észre sem vette, már a földön találta magát, magzatpózban feküdt, kezével védve testét, persze eredménytelenül. Közben ordítva kérte sz asszonyt:
– Édesanyukám, ne bántsál, jó leszek! Kérlek, ne bántsál!
Az asszony eltorzult arccal állt fölötte, ütött és suhintott, amíg vastag gyöngyökben nem hullott a kövér verejték kivörösödött arcáról a konyha kövére.
Hirtelen megrázkódott, kis zajt hallott. Úristen! Mindjárt visszajön és én még neki sem álltam.
Kezébe vette a kést. Nem tudta, hogy álljon neki, soha, sehol nem látta, hogyan tisztítják a halat. Levágta a fejét, utálta, ha nézik, a szörny pedig bámulta azokkal a hideg szemeivel. Utána felmetszette a hasát, zöld lé csorgott ki belőle, meg a kifordult belsőség buggyant a kezébe. Undor fogta el, fájt a hasa. Meleget érzett a lába között, de nem figyelt rá. Belek és mindenféle belső szerv fityegett ki a nyíláson, kitépte és beledobta a vödörbe, amit anyja hagyott ott neki.
– Na, jutottál valamire ? – jött nagy léptekkel és furcsa arccal az asszony. – Miért nem szóltál ?
A kislány nem értette, miről kellett volna szólnia. Tekintetét látva az asszony megsajnálta.
– Hát, hogy nagylány lettél, te, miért nem szóltál, hogy megjött?
Megint érezte a melegséget, lenézett. Apró piros sávban folyadék csordogált a lábszárán, már a bokájánál járt. Megijedt.
Az asszony bevezette, megmosdatta, elmondta, mit csináljon a puha, fehér valamivel, aztán tejet melegített neki és ágyba dugta, betakarta, kicsit meg is simogatta verejtékes fürtjeit.
– Talán mégis szeret? – gondolta a kislány és lassan álomba szenderült.
4 hozzászólás
Kedves Edit!
Nagyon sajnálom a lányt akiről ezt írtad. Érdekelt volna a végén, hogy mennyiben változott anyja hozzáállása a történtek után. Csak addig volt-e kedves amíg a lány rendbe nem jött, vagy ezek után minden jóra fordult?
Én az utóbbiban reménykedek.
Üdvözlettel: János
Kedves János !
Köszönöm, hogy olvastál.
A kislány, no…lehet fogsz még hallani rőla. Meglátjuk.
Szeretettel : Edit
Kedves Edit! Anya és lánya kapcsolat. Mondhatná az ember: tipikus, de nem az, minden eset más. A jó író meg tudja mutatni az egyediben az általánost – ez benne a művészet. Neked sikerült! Érdeklődéssel olvastam, tetszett!!! Szeretettel: én
Kedves Bödön! Köszönöm értő figyelmedet!
Szeretettel: Edit