Három kép

Az életem képekben. Az életemet körülvevő nők meg rajta. Szépen, sorban.

Első kép

Négy fiatal lány, egy dunántúli kert. Nyárfák és illatok, szépen sorakozó bokrok és kukoricás a háttérben. Mária, Karolin, Rozália és Jolán. Vidámak, összekapaszkodnak a lencse előtt.

Mária Pestre ment. Férjhez egy komor-szigorú, de jómódú vasutashoz. Mindig mosolygott, mindig dalolt. Leányt szült, fogadott fiút nevelt. Tette a dolgát, segítkezett az unokánál. Szeretett és szerették. Amikor meghalt, egy fiókban megtalálták a titkait. Boldogtalan volt és sokat sírt. Elvágyódott, haza vágyott, két kézzel húzta vissza a dunántúli táj. Nyárfák és illatok, szépen sorakozó bokrok és kukoricás. Lánya, Marika leányt szült és eltemette. Fiút szült és felnevelte. Boldog? Nem tudod, lehet, hogy neki is van egy fiókja valahol.

Karolin egy gazdag kőműves mesterhez ment hozzá, és beköltözött a Kisvárosba. Élt volna még, utazgatott volna, az általa olvasott versek, és regények tájait kutatta mélybarna-tengerzöld cirádás szemével a jövőben. Három lányt szült szépen, sorba. Sarolta, Ida és Joli. Nem gondolta senki, hogy boldog. Pedig belül boldog volt, igen. Féltő-ölelő anyakarjait álmodozó szemeivel kiterjesztette a gyerekekre. Meghalt ő is, a nagyanyám volt. A legszebb asszony, akit valaha láttam és a legtitokzatosabb. Dédunokáit még megnézte, görcsös botjára támaszkodva, 73 éve aggastyán testével, lelke húsz éves álmodásával. Szeretett és szerették.

Sarolta lánya Pestre ment. Szépségével meghódított több férfiszívet. Aztán lehorgonyzott egy mellett. Szerencsétlen választás. Ő az anyám. Könyvei és versei neki is vannak, és senki nem gondolja, hogy boldog.

Idát kétszer jegyezték el. Egy férfi és a kór. Mindkettő szereti, és mindkettő vele van. Kezei lassan elvesztik képességüket a fogásra, ujjai meghajlanak, lábaiban kínzó gyötrelem. Minden reggel felkel és megy, teszi a dolgát, csendesen. Hisztérikusnak vélik, akik nem látnak bele. Én ismerem. Nem szült egyetlenegyet sem. Én vagyok a mindene. Keresztanyám és szeretem. Szeret és szeretik.

Joli egy katonát választott, élete szabályokkal teli. Két fiút nevelt fel és várja, hogy unokája szülessen. Boldog? Nem tudod, érzéseit rajzmappái őrzik, rajta szőke gyerek fejek: Tamáska, Lacika és kacagások sora. Unokát vár, csendesen, makacsul. Szeretné, és ő viszontszeretné.

Rozália sokat dalolt, hangja szállt a dunántúli földeken. Ápolt szülőket és beteg férjet, egy kis falusi házban. Kisebbik fia és unokái mellé került a nagy házba, és igen, tudod boldog volt. Nem akart ő meghalni, de beteg veséje ellenállt és elvitte magával a többi lány közé.

Jolán még él. Eltemetett mindenkit, fogta a fejét a sok haldoklónak és hallgatta az utolsó sóhajtásokat. A háború után ment férjhez, a visszatért katonához, aki rajongásig imádta és ő is, viszont. Házasságuk a minta előttem, és előtted is lehet. Dalokat gyűjt mostanában, mert már senki nem énekli őket. Én sem. Füzetet vesz és tollat, gondos gyönyörű írásával veti papírra, sorra őket. Egyet talán nekem is hagy. Azt, amivel a bölcsőmet segített ringatni, szomorúszemű anyámnak. Ő a nagynéném és szeretem. Ha otthagyom patyolat tiszta lakása mélyén, zokogok. Soha nem tudhatom, nem-e az utolsó találkozás végét élem meg. Két karommal átfogom összetöpörödött testét és szorítom, hátha az Isten meglátja, és hagyja még nekem itt, a Földön, egy kicsit. Ő meg csak áll, integet a kocsink után. Nem sír, majd csak fent a szobája mélyén. Aztán tudom, sóhajt nagyot, elmond egy imát értem és folytatja, amit elkezdett: írja dalait tovább. Ő sem szült, de sok gyereke van. Anyámat lovagoltatta térdén, aztán engem és még összeszorított fogakkal, kacagva dobja levegőbe a fiaimat. Szeretjük, és ő viszontszeret.

Második kép

Leteszem a képeket, ránézek egy újra. Mi vagyunk rajta, összekapaszkodva, egymást itt tartva: a Margitsziget fái között egy anya és két fiúgyerek. Egy kezemen meg tudom már számolni, sajnos, a nőket, akik körülvesznek, és egyiket sem engedem.

Harmadik kép

Én állok rajta, egy kaktuszt csókolok. Szeretem a kaktuszokat. Szórakoztató egyedek, csak kicsit szúrósak. Otthon is tartok egyet. Minden este átölel.