Hat ősz. Az első haldokló hithullás alélt magányba, eszelősen, eszméletvesztve, tagadó-tudattalanul a puszta porába, semmit nem értve, életbe haltan, halálosan… aztán követte másik öt csitítva, csendesülve a hűséges zene oltalmazó simogatásával. Így a színek szép szavukkal tündéri táncot lejtettek az élet-palettán, sorsukban sokasodtak, oszthatatlanul osztódtak, fátumot festettek. Mélybarna tónusukból tán lágysárga fény is születhetett néha, vagy akár álmosan bordó betű, vagy a bíbor halál életre írt édes édene.
Hat tél. A hó úgyis lehull, és kit érdekel a csúszka, szánka, csak csorduljon az idő, csak múljon ez a rongyba rótt rogyott élet, csak ne kelljen gondolkodni, hanem gépként lapátolni… lapátolni… lapátolni… érezni a jég jeges jaját, jogát, a fagy fanyar fullánkját, ahogy kíméletlenül megint mar, megint fáj, de még ébren tart.
Hat tavasz. Hatszor virágzott el a kankalin a vén tölgyek tövén, hatszor hívott hírnöke a kikeletnek, hatszor hajtott ki újra a természet titkain és hatszor hitette el, hogy nem halt meg Ő, csak pihent picit…
Hat nyár. A nyúzott puszta piszok sivár, silány, sikolt a vízért, de aszály az úr. A kút köhög, már nem sír könnyeket a nyavalyás, csak én.
Hat. Ősz, tél, tavasz, nyár.
falevél fakul
színek keringője vár
átkos évszakot
24 hozzászólás
Nagyon szép, tele fájdalommal, az alliterációk hullámain törve újra és újra, szinte kézzelfogható elveszettséggel. Nem jó kifejezés a nagyon szép… megrázó, és teljes, befejezetlen, és már véget ért, újra induló és sehová sem érkező fáradt menetelés pár napsütéses óra látszólagos öröméért. Nagyon sok nehéz gondolat maradt bennem az írásodat olvasva, Kankalin, a záró haiku pedig korona az íráson, önmagában is teljes.
aLéb
Szia aLéb! 🙂
Az alliterációk ösztönösen jönnek-mennek, a gondolatok is.
Ha valaki kézzel tudja fogni, az kivételes kegy, mert én nem vagyok képes erre.
Hogy véget ért? Attól tartok, hogy még sok víznek kell lefolynia a Dunán, és a Duna itt idétlenkedik a közelemben, mégse nyugtatott meg a "beste". Nem számít, majd nyugtatom önmagam.
Ezt a sok nehéz gondolattal tűzdelt verset nem egykönnyen szültem. Sok víz lefolyt a Dunán. 🙂
Örülök, hogy tetszett Neked a haikuval együtt. 🙂
Köszönöm, hogy elolvastad, hogy véleményt írtál. 🙂
Fontos volt. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Szia aLéb! 🙂
Válaszoltam valamit bőségesen, aztán eltűnt. Talán így volt megírva. Próbálom éleszteni, de az már nem lesz olyan, mint az eredeti…
Az alliterációkat mindig kedveltem, tulajdonképpen SZIM Tanár Úr tiszteletére próbálom halmozni őket, már jó ideje.
Ami itt bárkinek kézzel fogható, az nekem kínlódás, éppen hat éve. Ezért is született ez a haibun. Na meg azért is, mert bármilyen meglepő, azért előre is lépegetek alkalomadtán. Igaz, egyet előre. aztán kettőt hátra, mert így lökdösnek, de lesz ez majd gyorsabb is, ha elkapom a lendületet, vagy a lendület kap el engem.
Bennem is sok nehéz gondolat maradt az írás kapcsán. Például az, hogy nagyon nehéz elhagyni azt a szigetet, ahol mindenem megvolt.
Tulajdonképpen ez a gondolat határozza meg verseim, meg a továbblépés. Ingoványos talajra nem lépek, inkább az aszály. 🙂
Bocs, így jött belőlem másodjára a gondolat. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Szia Kankalin! 🙂
Már ma többször is próbáltam valami értelmeset fogalmazni ezekhez a tépő érzésekhez.
Elsőként nem megfogadtam, de betartom, hogy a számat kevésszer nyitom ki, ha bármi gondom is van. Elveszíteni valakit, és nem megélni tovább azt a szépet, ami vele lehetséges volt, gyötrelem, valahol az egekbe kiált, mert igazságtalan. Nem tudom, igaz-e az, hogy mindennek megvan az eredendő oka, hát az elvesztésnek fogalmam nincs, milyen oka van, ami ésszel megmagyarázható. Döbbenet, ahogy sodor minden gondolatod, és sosem hittem, hogy az alliterációnak ekkora hatalma van, ekkora katarzist képes az emberben létrehozni. Már tudom, hogy van.
Szia Val! 🙂
Szerintem teljesen értelmesen fogalmaztál. Vannak helyzetek, amikor meghal az ember már az írás előtt, aztán a szelleme próbál felülkerekedni valahogy.
Így jártam ezzel a haibunnal. Mielőtt végleg meghaltam volna, feltettem. 🙂
Hogy mindennek magvan az eredendő oka? Erre hittel válaszolok: megvan.
Hogy miért éppen így, azt nem tudom, de terelgetnek. Sajna, hagyom magam. 🙂
A gondolataim engem jobban sodornak, próbáltam benne maradni a körben. A katarzis már akkor megszületett bennem, amikor a címet lejegyeztem. És minden írásomnál legyőz a katarzis…
Tudod még mit is váltott ki belőlem, amit leírtál? Mérhetetlen dacot, mert sehogy sincs ez jól, és végtelen ellentmondást még akkor is, ha tudom, amit el akar ragadni tőlünk az Élet, az ellen nincs elég jó fegyverünk. Az akaratunk, kitartásunk mindehhez édeskevés.
A zenéről tudod, mi lehet a véleményem, és akárhogy nem akartam, azok a szökevények, mégiscsak előjöttek.
Szorítok és vagyok!
Szeretettel:
Val'
… és tudom a dacot, az ellentmondásokat is. Talán nincs kézzelfogható fegyverem, de soha nem volt ilyenem, mert nem volt rá szükségem. Szerintem sokkal fontosabb az, amit kevesen oszthatnak meg velem, kevesen birtokolnak. 🙂
Nincs szükségem fegyverre. Az igazi lelkekre sokkal inkább. 🙂
Köszönöm, hogy van ilyen! 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin!
Nehéz szavakba önteni, amit gondolok. Fájdalmas mindaz, amit leírtál, meg persze szépséges is, mert a fájdalom szépséget is szül. És a dolgok nem történnek véletlenül. Egyszer Te is meg fogod tudni, miért alakult így az életed. Tény, hogy aki megszületik, egyszer meg is hal, ez ellen nincs mit tenni. Persze mondják, nem mindegy, mikor és hogyan, de mindezt Isten egészen biztosan sokkal jobban tudja nálunk… Nincs értelmetlen halál, mint ahogy sokan mondják, mert élet és halál Ura Isten és nem mi vagyunk. Az Ő döntéseit nem bírálhatjuk felül.
Röviden ennyi, és most nem pontoztam, talán érted, miért…
Szeretettel: Klári
Szia Klára! 🙂
Hát ez az! Nem történnek dolgok véletlenül…
Azóta is kutatom a történések jelentőségét. Találtam lényeges dolgokat, erről majd később beszámolok valamilyen írásos formában, mert feszít.
Tény az, hogy ha még élne, akkor én most nem lennék itt. Nem azért, mert nem engedné, hanem azért, mert eszembe nem jutna szonetteket írogatni annak ellenére, hogy a dalaihoz tőlem kért szövegeket. Azt hiszem, jobban hitt bennem egykor, mint jómagam. 🙂
Sokszor vagyok álmatlan éjjelente. Legtöbbször azon agyalok, hogy nem csalódott-e bennem. Nehéz viaskodások ezek. Azért osztottam meg éppen Veled, mert jobban érted az átlagnál. 🙂
Köszönöm, hogy itt voltál. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Szia Kankalin !
Sokáig gondolkoztam mit is írjak ide.
Gyönyörűek az alliterációk, hiszen véresen izzadtam ki magamból (de csak neked súgom meg )
a Lennék madár c. versemet.
Ez vagy Te, tagadhatatlan és egyedi !
Gratulálok !
sok szeretettel: Zsu
Szia Zsu! 🙂
Valóban, elég erősen én vagyok ez a haibun, de a többi írásom is mind-mind a saját lelkem, kiköhögve magamból azokat az utolsó érzéseket is, amik fájnak.
Talán nem egyedi, mert másnak is vannak gondjai, de amiket nálam olvashatsz, vitathatatlanul az enyémek.
Köszönöm szépen, hogy megosztottad velem gondolataid. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin!
Nem is tudok mit írni. Felkavaró, megrázó és sokáig leszek a hatása alatt.
Szeretettel gratulálok: Ica
Szia oroszlán! 🙂
Láthatod, én is a hatása alatt vagyok, hiába kergetőznek egymással rendre az évszakok. Az idő csak azt bizonyítja, hogy hat év után is hat bennem az elmúlt sok-sok esztendő, és a továbblépés a csúcsról szinte lehetetlen. Tulajdonképpen arra jutottam, hogy valószínűleg jó nekem így, egy helyben toporogni. Tovább csak akkor léphetek, ha találok olyan talajt, amire érdemes rálépni. Ilyen gondolatok születtek bennem, miközben soraid olvastam.
Engem is megrázott, amit írtam. Tudat alól jött, tisztán.
Köszönöm szépen, hogy hatott a hat (ami valójában hét az egy év küzdelemmel együtt).
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin!
Megdöbbentett ám ez az írásod! Mintha bevallottad volna, hogy a Zsolozsma című versedhez írt észrevételem nagyon is „betalált", és itt nyíltan, a szonett kötöttségeitől menekülve elénk tárd annak a hat/ hét évnek érzelmi viharait. Sikerült közvetítened a legapróbb részleteket is, de azt hiszem, a koronát is feltetted a végén: Megírtad a tízezredik haikut. Ez azt hiszem, magyarázatra szorul, de hát…: Az a hír járja, hogy csak minden tízezredik haiku olyan, ami megüti a mércét. Én elhiszem ezt azoknak. akik így vélekednek.
Üdvözlettel Májusfa
Szia májusfa! 🙂
A Zsolozsmához írt észrevételed valóban betalált, mert igazságokat hordozott. Azért nem szonettet írtam a fenti témáról, mert muszáj volt kifakadnom, és azt az előbb említettnél nem tudtam, volna, mert mindig lehúz. Most a felszínen szerettem volna maradni, ráadásul spontán. A viharokat másként nem tudom…
Örülök, hogy a haikut is megfelelőnek találtad, amúgy pedig köszönöm szépen, hogy itt jártál. Jólesik, hogy hiszel a költészet igazában, és támogatsz. 🙂
Köszönöm szépen. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin!
Olvastam…többször!
TUDOD MIRE JÖTTEM RÁ?
Feleleteid sokat,nagyon sokat tesznek…láthatóak lesznek általuk…elképzeléseid…
Elöször is a mü magáért beszél!
EZ A KIINDULÓ PONT!
…és mikor hsz-ok-ra felelsz,érezni lehet újra azt az ihletet,mely-böl született!*'
Szeretettel:sailor
Szia sailor! 🙂
Örülök, hogy láthatóvá vált az, ami bennem mindig meghatározó lesz, ami tulajdonképpen mérce is, vagy ha úgy tetszik, etalon. Az ETALON.
Köszönöm, hogy itt voltál, hogy átérezted. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Óh, drága Kankalinka!
Mennyi feledhetetlen fájdalom szülte ezt a mégis gyönyörű alkotásodat… Tudom, hogy vannak érzések – gondolatok, amelyektől nem tudunk, de nem is karunk szabadulni, mert számunkra hiába keservesek, mégis kedvesek. Utánozhatatlan és gyönyörű alkotás.
Sokáig nem voltam itthon, azért csak most találtam rá.
Szeretettel: Kata
Szia Kata! 🙂
Mostanában minden áldott alkonyatkor a teraszon ülve hallgatom a csendet, és belső beszéddel segítséget kérek Tőle, hogy legalább minimális szinten folytatni tudjam azt, amit együtt elkezdtünk. Rám maradt a neheze, de az elmúlt szép dolgokért akár erőn felül is…
Azt hiszem, ideje kisírnom magamból, megint. 🙂
Köszönöm, hogy itt voltál. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin
Hat tél… Ez az írásod nekem most új.Nagyon szép. Jó , hogy kiírtad magadból a fájdalmad.
Napvilágos szertetettel :. Ági
Szia Ági!
A cím kettős volt, amikor a híibunt írtam: hatott a hat.
Most éppen hét. Legalábbis az ősz és a tél. Bennem nem változott semmi, ugyanúgy számolom a faleveleket és a jégcsapokat. A nagy bölcsek azt jövendölték, hogy majd az idő…
Na, az az idő csak ártott eddig. Akadna gyönyörűség talán, de még véletlenül se merem elhinni, éppen úgy, mint Ady versét sem vallom magaménak (Becéző, simogató kezed), amit Andrea asszonynak küldött. Az nem én voltam, csak valamiféle druszám. Megélem minden szavát, de nem hiszem el, mert nem nekem szól. Látszólag eltértem a lényegtől, de mégsem. A fájdalmat mindig kiírom magamból, az összes itt van a Napvilágon, meg a könnyeim nagy része is. Egyébként már tudok kacagni, és sokat nevetek, talán túl sokat is. Ez jár nekem, és szívesen elosztogatnám azoknak, akik rászorulnak…
… Örülök, hogy megtaláltad írásom, mert én is elolvastam, átgondoltam. Egy lépéssel előbbre jutottam. Tudod milyen nehéz a lábam? Mázsás a súly rajta. Ha nem lenne ennyire nehéz, már lebeghetnék. Remélem, fogok is. Nem rajtam múlik, hanem más türelmén. 🙂
Köszönöm, hogy itt jártál, elgondolkodtattál. 🙂
Szeretettel: Kankalin
A hetedik napon megpihent, még az elmúlás előtt, mert legelőször azt élte át.
Üdvözlettel: eferesz
Szia eferesz! 🙂
Bocsi, nem vettelek észre itt.
Vitatkozom. A hetedik napon, a hetedik évben sem pihent meg, ami már a nyolcadik. Erősítene, jól tudom, de egyre gyengülök, hát én vitatkozom. Mennék hozzá. 🙂 Valamiért nem engedi.
Nem hív. Talán van még valami, ami idelent vár.
Hogy mit élt át, azt jól tudom. Vele voltam minden másodpercben.
Nem pihent meg, mert nem adtam rá okot. Segítenie kell.
Köszönöm, hogy itt jártál. 🙂
Szeretettel: Kankalin