Hazugság hálójában 4/4. – befejezés variáció- azaz, így is történhetett volna

Hamarosan megérkeztek a házhoz, ahol Zsuzska lakott. Útközben beszélgettek, a lányok megtudták, hogy a szülésig még legalább három hét van, és hogy a férje mostanában túlságosan feszült, ingerlékeny, figyelmetlen. Zsuzskából csak úgy dőlt a panasz. Az asszony elmesélte, hogy nehezen viseli az időjárás szeszélyeit, sokat fekszik, nem jár el sehova. Szóval, leginkább unatkozik.
– Most is otthon ülnék, ha a férjem gondoskodott volna fagyiról. De nem! Elfelejtette. Olyan furcsa mostanában.
– Biztos izgul, vagy tart attól a naptól, amikor majd bejelenti neki, hogy itt az idő, indulni kell. Tipikus férfi mentalitás – jegyezte meg Gréti.
– Hát, nem tudom – mondta Zsuzska. – Meg is érkeztünk.
Belépve a lakásba szép, rendezett otthon fogadta a látogatókat.
Enyhe festékszagot lehetett érezni.
– Most festi a férjem a gyerekszobát – mentegetőzött Zsuzska. – Ma még egyszer lekeni, és kész is! Kukkantsanak be!
– Klassz ez a babakék! – lelkendezett Lilla. – Szóval kisfiú érkezik. Hogy fogják hívni?
– Úgy, mint a férjemet, Ferenc – válaszolta Zsuzska.
– Jé, az én barátom is Ferenc! – nevette el magát Lilla. – Micsoda véletlen! Manapság nem gyakori név. A szülők inkább a mai trendnek megfelelő utóneveket választanak.
– Kedves Zsuzska, irány az ágy! – mondta ellentmondást nem tűrő hangon Gréti.
– A nappaliban szoktam napközben pihenni. Jöjjenek beljebb! A fagyit, amit hoztam, mivel a szédülés miatt a cukiban nem tudtam megenni, az most jólesne! Máris lefekszem, csak hozok kanalat.
– Nem, nem! Szó sem lehet róla! Majd én! Megtalálom a konyhát és a kanalakat – mosolygott Gréti. kedves kismama, irány az ágy!
Azzal már ki is sietett a konyhába. Lilla leült, Zsuzska pedig elhelyezkedett a kanapén.
– Meséljen, persze, csak ha van kedve, a barátjáról! – kérte Zsuzska a lányt.
– Hát, az én Fercsim is kicsit ideges típus és szétszórt. Gyakran keresik telefonon, mert nagyon fontos pozícióban van. Ez engem azért zavar, mert nem tudunk teljesen kikapcsolódni. A telefonálások után meg nagyon ingerült. Ennek ellenére azért sokat kirándulunk, nevetünk. Nagyon szeretjük egymást. Az ő lakását is pont most festik, és panaszkodik a szakemberekre, mert elhúzódik a felújítás. Milyen jó, hogy az ön férje ilyen ügyes! Mennyi pénzt, időt, idegességet lehet így megspórolni!
– Igen. De azért türelmetlenség, idegesség, mint említettem, az van. Ő is fontos beosztásban dolgozik. Mostanában gyakran el kell mennie munkaügyben, és többször késő este jön haza. Mit sem törődnek a munkahelyén azzal, hogy várandós a felesége. Kimerült szegény! Én meg itthon unatkozom – mondta Zsuzska.

Beperdült a kanállal Gréti. Zsuzska jóízűen kanalazni kezdte a jeges finomságot.
– Ő a férje? – kapott le egy képet Gréti a könyvespolcról. – Nagyon jóképű!
– Igen – válaszolta Zsuzska. – Ugye milyen csinos? Nagy nőcsábász volt, mielőtt elvett. Mára azonban megváltozott.
Gréti átnyújtotta barátnőjének a képet. Amikor Lilla megpillantotta a fotón lévő férfit, elsápadt.
– Ő Ferenc? Ő a férje? – nyögte halkan.
– Igen, igen. Jaj, kislány rosszul van? Kedves Gréti, gyorsan hozzon neki a konyhából egy pohár vizet! Mondtam, hogy ez a bolondos időjárás mindenkit kikészít!
–
Lilla nagyot kortyolt a hideg vízből.
– Na, jobban vagy? – kérdezte aggódva barátnője.
– Igen – mondta Lilla.
– Vegye csak el azt a másik képet, Gréti! Ott meg Feri ikertestvérével, Fábiánnal állok. Ugye, hogy hasonlítanak egymásra? Mint két tojás!- kacagott Zsuzska.
– Azta! – kiáltott fel Gréti. – Elképesztő!
– Az iskolában is nagy kópék voltak! – folytatta Zsuzska. – A tanárok nem tudták megkülönböztetni őket, ezt időnként ki is használták. Fábián remek volt matekból, Feri meg magyarból. Bizony, többször is feleltek egymás helyett. Fábián más, mint Feri. Ő visszahúzódóbb, soha sem volt egy csajozógép, mint anno az én férjem. Mikor kiderült, hogy Ferinek van egy ikertestvére, az elején aggódtam, hogy a randira, nehogy egyszer Fábián jöjjön el Feri helyett. Szerencsére ez nem következett be. Vagyis azt állítják.

Lilla ámulva nézte a képet, amit Gréti a kezébe adott. Ha egymás mellé tette a két fotót, nem lehetett tudni, ki kicsoda.

– A szülei árulták el a titkot, hogy mi különbözteti meg őket. El sem hiszik! A fülük! – mondta nevetve az asszony. – Fábiánnak nagyobb és kissé elálló, míg az én páromnak kicsi, fejéhez simuló fülei vannak.

Lilla összezavarodott. Akkor ő vajon melyikkel találkozott? Feri lesz az, hisz ezen a néven mutatkozott be. De ha Fábiánnal, akkor miért Ferencet mondott? Próbált visszaemlékezni a férfi fülcimpájára. Aztán beugrott neki, hogy gyakran harapdálta meg a férfi fülét, melyek kicsit viccesen elálltak. Míg ezen tűnődött, csengettek.
– Majd én kinyitom! – ugrott fel Gréti. – Legfeljebb, meglepődik, aki az ajtóban áll.

Amikor beengedte az érkezőt, az visszalépett, és a névtáblára pillantott.
– Bocsánat! Azt hittem, eltévesztettem az ajtót, de látom, nem.
– Jöjjön csak! Zsuzska délután kicsit rosszul lett a cukrászdában, és a barátnőmmel hazakísértük. Most pihen, ezért én jöttem ajtót nyitni, kedves…
– Fábián, Farkas Fábián – mutatkozott be a férfi.

Gréti egyből a fülére pillantott, és elmosolyodott. A szobába lépve Fábián szinte sóbálvánnyá vált, amikor megpillantotta Lillát.
– Na! Megkukultál? – kérdezte sógornője. – Ő itt Lilla, Lilla, ő Fábián. Bemutatlak, ha már így megnémult a látványtól az én sógorkám.
Lilla felállt, közelebb lépett.
– Fábián? Nem Ferenc? – kérdezte a férfit, aki még mindig megnyúlt ábrázattal állt.
– Mi folyik itt? Fábián, ti ismeritek egymást? – kíváncsiskodott Zsuzska.
– Igen – felelte Lilla. – Csak nekem Ferencként mutatkozott be. Ugye, kedves Ferencfábián? De most, hogy tudom, mi a megkülönböztető jegy, így biztos vagyok benne, hogy veled találkozgattam. Ugye?
– Igen. Kérlek, megmagyarázom – nyögte elvörösödve a férfi.
– Az jó lesz! – szólt közbe Zsuzska. – Miért Ferenc nevét mondtad ennek a bájos kislánynak? Miért hazudtál? Akármi is az indok, szégyelld magad!
– Szégyellem is! Nem is tudom miért ezt a nevet böktem ki, mikor randira hívtalak. Ferenc olyan határozott, olyan talpraesett. Mindig is szerettem volna olyan lenni, mint ő. A neve mögé bújva, valahogy úgy éreztem, én is olyan karakán tudok lenni. Olyan jófej pasi, akiért odavannak a nők. Ne haragudj, kérlek! Meg tudsz nekem bocsájtani? Elmondtam volna…
– Igen? És mégis mikor? Hazugsággal indítani egy kapcsolatot, szerinted az fair? Hülyére venni engem, az oké? – kiabálta Lilla.
– Nem. Kérlek, ne haragudj – nyelt egy nagyot -, nagyon szeretlek, csak amikor ezt füllentettem, nem tudtam, hogy keveredjek ki belőle, mit is tegyek? Látod! Ilyen szerencsétlen flótással kezdtél. Az érzéseim tiszták. Hidd el!
– Na, barátném! Ez aztán a sztori! Ilyet se hallottam még! – vetette közbe Gréti. – Ha szereted, bocsáss meg ennek a nagyfülűnek!
– Nem tudom… – annyira sokkolt ez az egész. A lakásfelújítás, az igaz? Vagy azt is csak kitaláltad?
– Igaz! Tanúsíthatom! – szólalt meg Zsuzska. – Időnként azért alszik nálunk.
– Kérlek, Lilla! – ölelte át Fábián a lányt.

Lilla el akart húzódni, de Fábián magához szorította, és megcsókolta.
– Na, happy end van! – rikkantotta Gréti.
– Én, már ne is haragudjon Lilla, azért örülök ennek a kis füllentésnek! – mondta Zsuzska. – Mert jó, hogy nem az én férjemmel találkozgatott. Ha most ő állna itt, kikaparnám a szemét!
– Én is segítenék! – nevetett fel Lilla.
– Na, meg persze én is! – kiabálta Gréti.
– Akkor meg tudsz nekem bocsátani? Folytathatjuk?
– Nem folytatjuk, hanem elölről kezdjük. Tiszta lappal. Lilla vagyok.
– Engem Fábiánnak, Farkas Fábiánnak hívnak. Szeretnélek elhívni egy randira? Lehet róla szó?
– Rendben, de ugye, nem a buszpályaudvarra akarsz hívni? Te, te nagyfülű Ferencfábián! Vagy Fábiánferenc?

Azzal összeölelkeztek. Zsuzska és Gréti mosolyogva nézte őket.