Hétfő

A nap többi részében, ebéd közben ,meg angolon folyton ez járt a fejemben. Mi van, ha tényleg elbocsájtották apát? Mi lesz velünk akkor? Jó, persze, ott van anyu is, ő is dolgozik, de ő nem keres annyit, hogy eltudjon tartani egy négytagú(a macskámmal együtt öt) családot. Mindig apu hozta a nagy pénzeket.
-Na, akkor mit csinálunk délután?Mondtad matekon, hogy elmehetnénk…Hogy hova, azt már nem.- fordultam Lucyhoz.
-Arra gondoltam, hogy elmehetnénk egyet vásárolni. Mindannyiunkra ráférne pár új cucc.
-Na neeee!! Nem tudnátok végre valami normális programot kitalálni??!-tiltakozott Trace.-A múlt héten is cipőt vásárolni voltunk!Minek nektek annyi cipő??
-Ha ennyire okos vagy, találj ki te valamit!-förmedt rá Zoe.
-Rendben, meg is van! Menjünk el bowlingozni!-ajánlotta ragyogó arccal.
-Bowlingozni…? Nem is olyan rossz ötlet…-töprengtem.
-Na látod! Akkor találkozzunk 7-kor a bowlingpálya előtt! –villanyozódott fel.
-Oké. Lucy, Zoe, Susan, benne vagytok?
-Naná!- lelkendezett Zoe.
-Akkor én megyek is. Kiváncsi vagyok, apu mit akar megbeszélni.
-Oké, szia, szorítunk!-ölelt meg Lucy.
-Köszi, sziasztok!-köszöntem el.
Otthon nem találtam senkit. Egyedül voltam a nagy házban. Nem volt baj, úgyis vágytam már egy kis magányra.
Beültem a kádba, és színültig tele töltöttem vízzel. Jó volt ellazulni. Magam köré gyűjtöttem egy csomó habot, és elégedetten hátradőltem. Gondolkoztam…a sulin, a közelgő vakáción, a barátaimon, szülőkön…még a macskámon is…Tudjátok hogy van ez. Ilyenkor egy csomó minden eszedbe jut…
Elgondolkoztam, hogy milyen furcsa, hogy lejárt egy újabb év…Egy elég sikeres év…A legtöbb tantárgyból sikerült kijönnöm 4-esre, 5-ösre. Csak matekből, kémiából és fizikából lettem 3-as. Hát, a reáltantárgyak nemigazán mennek. A 3-ast is nagy fáradalmakkal, sok tanulással és Lucy korrepetálásával sikerült összehoznom.
Na de mindegy…majd jövőre jobban fog menni…9.-ben…Fura a gondolat, hogy jövőtöl gimis leszek….de tök jó:D
Aztán eszembe jutott, amit mondott ma Cordula apáról…Ha ilyen történne, ő tudna róla, mert az apja a főnök a cégnél…De nem hiszem el…Hiszen olyan jól ment a munkája, épp ott volt, hogy előléptessék. Kizárt, hogy kirúgják.
Ezzel a gondolattal megnyugodva hajat mostam és kiszálttam a kádból. Épp öltözködtem, mikor ajtócsukódást hallottam.
-Lilla! Megjöttem!-kiáltotta anyu. Mivel még nem voltam teljesen kész, magamra kaptam a köpenyemet, és lementem a lépcsőn.
-Szia, anyu!
-Szia kicsim. Milyen volt a napod?-kérdezte, majd fáradtan rogyott le egy konyhaszékre. Én meg leültem vele szemben.
-Tűrhető. Jobb let volna, ha a hülye Steven nem ad annyi példát.
-Hát drágám, a házi a sulival jár.
-Dehát kérdem én, mi hasznát veszem én nagy koromban a hatványozásnak, gyököknek, számítási képleteknek, és efféle képtelenségeknek?
-Nem tudom. Lehet, hogy majd jól jönnek…
-Az kizárt.-jelentettem ki. Majd kedélyesebb hangra váltva megkérdeztem:
-És neked milyen napod volt ma?
-Fárasztó. Mint mindig.
-Aha. Az nem jó… Na jó, én most megyek készülni, 7-kor megyünk bowlingozni Lucyékkel.
-Rendben. Leckéd úgysincs…
Mikor már indultam kifelé, hirtelen eszembe jutott:
-Apropó, anya…Minden rendben apuval? Ma mikor beszélgettem vele, elég fura hangja volt.
-Persze, miért ne lenne?-válaszolta mosolyt eröltetve az arcáram de az ígyis gondterhelt maradt.
-Na jó.- válaszoltam, majd felmentem a szobámba.
Gyorsan megszárítottam egy kicsit a hajam és megfésülködtem. Öltözéknek egy hosszú, testhez simuló, feket top, rá egy piros-kicsit bővebb piros top és egy fekete farmernadrág döntöttem. Mikor ránéztem az órára, az 18:35-öt mutatott. Gyorsan feltettem tehát a karkötő gyűjteményem egy pár darabját és a piros-fekete csuklóvédőmet. Tudni kell, hogy én imádom a karkötőket. Gyöngy és bogzás formájában is. Van mindenféle színű…Mindet magam készítettem…Imádok ilyen kis izzékkel pepecselni:D
Na de térjünk vissza….
Gyorsan cipőt húztam, felvettem a kabátom, elköszöntem anyutól majd kiakartam nyitni az ajtót, de valaki megelőzött. Na mégis ki…? Apu…
-Szia Lilla, hát te hova mész?-kérdezte meglepetten.
-Bowlingozni. Nem ülök sokat. Szia-hadartam el gyorsan, majd sietve elindultam, ugyanis már késésben voltam…