Gondolataiból a bejárati csengő hangja riasztotta fel. Gyorsan az ajtóhoz sietett, mert nem akarta, hogy Pankát felkeltse a csengő. Kinyitotta. Az ajtóban egy fiatal lány állt. Olyan 18-19 évesnek nézte. Hosszú barna haja a háta közepéig ért. Nagy barna szemeiben szomorúság ült. Farmernadrág, póló, kardigán volt rajta. A vállán egy utazótáska. Első látásra szimpatikusnak tűnt, s érezte a lány szomorúságát is.
-Jó napot, Nagy Melinda vagyok. Ön Tímár András, ugye?
-Igen-felelt András, s kezet nyújtott Melindának.-Fáradjon be-tessékelte beljebb a lányt-Ön a hirdetésemre jelentkezett. Úgy gondolja, hogy el tudná látni ezt a feladatot?- a szobájába irányította a jelentkezőt, és hellyel kínálta.-Mielőtt azonban a részleteket megbeszéljük, hozhatok Önnek valamit?
-Köszönöm, nem kérek semmit. Elnézését kérem, hogy most jöttem, de szeretném minél előbb tudni, mi lenne a feladatom, s hogy megfelelek-e?
-Természetesen, de előbb mondjon magáról valamit, mit csinál, van-e gyakorlata, hány éves?
-18 éves vagyok. Az idén érettségiztem, de szeretnék tovább tanulni. Idáig intézetben éltem, ahová anyám születésem után beadott. Ezt sohasem tudtam felfogni, hogy tehetett ilyet. Én sosem lennék erre képes. Tapasztalatom nincs, ugyan az intézetben sokszor foglalkoztam a kisebb gyerekekkel. Azért jelentkeztem mégis, mert arra gondoltam, nem lehet ördöngösség gyerekekre vigyázni. Mindig is szerettem, ha körülöttem sok apró gyerkőc volt.
András nézte a lányt, ahogy meséli az életét. Kellemes lágy hangja jólesett fülének. Látta, ahogy átszellemült, amikor a gyerekekről mesél. Érezte, hogy őszinte. Teljesen hatalmába kerítette a lány tiszta tekintete, megnyerő külseje.
-Ne haragudjon kisasszony, de ez azért egy kicsit más. Speciális helyzet, mivel a három gyerek egyike beteg. Akkor kezdjük az elején. Említettem az előbb, hogy 3 gyerekről van szó. A fiam öt éves, őt Máténak hívják. Nagyobbik kislányom 3 éves, ő Zsuzska, a kicsi másfél éves, Panka. Ő a beteg. Egy autóbalesetben sérült meg, amelyben édesanyja is meghalt. Tulajdonképpen az ő gondozása lenne a fő feladata. Rendszeresen terápiára kell hordani meghatározott időközönként. Őt fürdetni kell, mozgatni, ha szükség van rá, tornáztatni. Mivel deréktól lefelé béna, így nem képes arra sem, hogy akár a dolgát elvégezze egyedül. Tehát őt a nap 24 órájában figyelni kell. Ezért gondoltam arra, hogy akár az itt lakás is szóba jöhet, hisz a munkám miatt sokszor még éjszaka is dolgoznom kell. Édesanyám segít napközben a nagyoknál, de ő sem tud éjszaka itt lenni. A szálláson kívül természetesen valamennyi fizetést is kapna, és teljes ellátás, ha megfelel.-András figyelte a lány reakcióit, ahogy beszélt. Kíváncsi volt arra, hogyan reagál arra, hogy Pankával a nap 24 órájában foglalkozni kell. A lány arcára döbbenet ült.
-Nem lehetett könnyű Önnek feldolgozni ezt. Régen történt?-Kérdezte.
-Nem, még most sem tudom felfogni. Egy éve rágódom rajta, de az kevés. A kislányt gondozni kell. Egyedül ezt nem tudom, hisz ott kellene hagynom a munkám. Amit viszont nem tehetek, mert akkor még enni sem tudnék adni nekik. Sok a kiadásom, amit ki kell fizetnem. Ezt ugyan nem is tudom, miért mondom Önnek.-András legyintett.
-Az orvosok mit mondanak, ez már végleges állapot a kislánynál? Nem lesz jobb?-Kérdezte őszinte érdeklődéssel Melinda.
András felkapta a fejét. Érezte a lány hangjából az őszinte kíváncsiságot.
-Most ezt még nem tudják megmondani-szólt, s hangja elcsuklott. Sírás fojtogatta, nem akart a lány előtt gyengének mutatkozni. Ő azonban megfogta a kezét.
-Csak nyugodtan engedje szabadjára az érzéseit. Nem tudom, ki találta ki, hogy a férfiaknak nem szabad sírni. Hülyeség, ha megkönnyebbül ,csak nyugodtan.
-András szeméből elindultak könnyei, de elmosolyodott ezen a gyermeki tiszta véleményen. Megtörölte szemét.-Elvállalja?-kérdezte, s remélte, hogy a lány igent mond, hisz kiderült számára, hogy ő lesz az ideális.
-Igen-felelte Melinda határozottan.
-Mikor tudna kezdeni?-érdeklődött András.
-Ha lehet, már most maradnék, mert őszintén szólva, nincs hová menjek éjszakára.-Felelt a lány.
-Ezért volt olyan sürgős?-Kérdezte a férfi kis iróniával. Magában azonban csak annyit mondott „ő is olyan ágról szakadt, mint én”. Felállt.-Megmutatom a szobáját, s hogy hova teheti a holmiját. –Ennyi az egész?-Mutatott a táskára.
-Igen, csak ennyi.-Felelte a lány szomorúan, és elindult a férfi után.
-Nemsokára hazajönnek a nagyok az oviból, s megismerheti őket is. Úgy gondoltam, hogy Pankához közel legyen, ezért a kislány melletti szobát adom, ha megfelel. Máté és Zsuzska egyelőre egy szobában alszanak, így ez a szoba üres.-Nyitotta ki az ajtót András.
-Természetesen megfelel-lépett be Melinda.
-Rendezkedjen be nyugodtan, utána még beszélünk.-András hátat fordított, és kiment.