Hirdetés 4. fejezet

Másnap Melinda mindenhová kísérte az ápolónőt, mindent jól megfigyelt, hogyha már egyedül lesz a kislánnyal mindent jól csináljon. Egy hete volt arra, hogy mindent elsajátítson, de úgy érezte menni fog. Amikor .hazaértek, az ápolónőt elengedte. Úgy gondolta, szoknia kell egyedül is. Amíg a kislány aludt, gyorsan rendet csinált, tanult is, amikor Mátéék hazajöttek az oviból, már Panka is túl volt az uzsonnán.
-Boldogulsz? – kérdezte Marika, amikor meglátta mit csinál. Épp befejezték az evést.
-Igen, minden rendben.
-Az ápolónő?
-Hazament.
-Én is mennék. Mostanában keveset voltam a lányommal. Megígértem hogy sietek.
-Jó, csak nyugodtan. Elleszünk, igaz srácok? – nézett a gyerekekre.
-Jó, akkor megyek – szólt az asszony és már indult is.
-Van kedvetek sétálni, fagyizni? – kérdezte Mátét. – Vagy mit szeretnétek csinálni?
-Menjünk le a játszótérre – szólt Máté.
-Te mit szeretnél? – kérdezte a kislányt.
-Menjünk.
így hát elindultak a játszótérre. Eleinte gondja volt Panka kocsijával. Sehogyan sem tudta kinyitni, de Máté segítségével megbirkózott ezzel is. A délután hamar, jó hangulatban telt el. A kicsik láthatóan élvezték a szabad levegőt. Hintáztak, abdáztak. Még Pankát is bevonták a labdázásba, aminek a kislány nagyon örült. Esteledett már mire szedelőzködni kezdtek. A kislány kocsiját tóttá, Máté Zsuzska kezét fogta, s mellette jöttek. Érezte, hogy Zsuzska a keze után nyúl. Kezet nyújtott, és megfogta a kislány kezét. A lakásban már András várta őket.
-A játszótéren voltatok?
-Igen, úgy gondoltam, hogy jót tesz egy kis levegő – szólt Melinda ijedten. – Miért, baj?
-Dehogy! Csak kérdeztem, mert látom rajtuk. – mutatott Zsuzskára az apja. – Kis maszatka.
Gyere, menjünk fürdeni, – kapta fel nevetve a kislányt és elindultak a fürdőszoba felé.
-Azt mondtad későn jössz – hallotta Melinda hangját.
-Igen, de másképp alakult – felelte.
-Valami baj van? – lépett be a fürdőbe a lány, kezében a kislány törölközőjével.
-Nem, csak…Nem az igazi.
Melinda érezte a fiú hangjában a bizonytalanságot. Ösztönösen ráérzett, hogy valami nincs rendben.
-Elmondod? – kérdezte.
-Nem érdekes! Minden rendben ment? – Terelte másra a szót András.
-Igen. Nem volt semmi baj. Panka nagyon ügyes volt. Bent maradhattam, és végignéztem mit
csinálnak. Ha ilyen erős feladatokat végeznek, hamar rendbejön a kicsi.
-Úgy legyen.
-Azt hittem hogy fáj neki, de szemmel láthatólag szereti.
-Az a jó. Legalább nem kínlódik szegénykém.
Melinda kiérezte a fiú hangjából az elkeseredettséget és a bánatot. Megfogta a vállát.
-Rendbejön, meglátod. Ha rajtam múlik, biztosan.
-Aranyos vagy hogy ezt mondod, de tudod, amin ez a kislány végigment már, kész csoda hogy így bírja. Soha egy hangja sincs. Erős, mint az anyukája. – András hangja elcsuklott, de
összeszedte magát. – Most már kifelé kisasszony. – Emelte ki Zsuzskát a kádból. Törölközőbe csavarta, bevitte a szobába, hogy felöltöztesse. – Mehetsz kisfiam fürdeni te is – szólt
Mátéhoz, aki egy pillanat alatt eltűnt.
-Majd én megtorlóm – vette át a kislányt Melinda.
András ott állt mellettük, s csak nézte őket. Zsuzska szemmel láthatóan örült, hogy Melinda öltözteti. Átkarolta a nyakát.
-Olyan jót játszottunk apuci. Képzeld, még Panka is labdázott velünk.
-Láttam kicsim az erkélyről. – Melinda csodálkozó pillantását látva sietve hozzátette:- kerestelek benneteket, az erkélyről észrevettem hogy a játszótéren vagytok.
-Miért nem jöttél le?
-Nem akartam zavarni. Szeretném ha minél előbb hozzád szoknának a srácok.
-Köszönöm hogy velük lehetek. – Melinda hangja elcsuklott, gyorsan elhallgatott, nem akarta hogy a fiú észrevegye.
Elkésett. András megérezte, hogy sírással küszködik. Megfogta a vállát,
-Addig maradsz, ameddig akarsz. Tőled függ. Ha úgy gondolod jó itt, annak örülök.
-Köszönöm. Megteszek mindent, hogy maradhassak, legjobb tudásom szerint végzem a munkám. Meglátod, nem lesz rám panasz. – mondta, miközben vacsorát készített.
-Tudom, ne légy szomorú. Olyan szép vagy ha nevetsz – Csúszott ki a fiú száján a bók.
Tényleg úgy gondolta. Ahogy az erkélyről figyelte őket, látta hogy gyerekei boldogan nevetnek, örültek a játéknak. Észrevette azt is, hogy Melinda milyen szép ha nevet, hisz ő is élvezte, együtt nevetett velük. Le sem tudta venni róla a szemét. Az igazat megvallva miatta jött haza is. Egész nap a lány járt a fejében. Már reggel, amikor meglátta ébredés után, hatalmába kerítette az érzés. Ezt az érzést már régen nem érezte. Visszagondolt, hogy mikor érezte utoljára, s rájött, hogy akkor amikor feleségébe szerelmes lett. Most ismét ez az érzés kerítette hatalmába. Egész nap nem hagyta nyugodni. Haza kellett jönnie. Melinda meglepetten nézett a fiúra, nem értette hogy miért mondja ezt.
-Ezt most miért mondod? – kérdezte zavartan.
-Mert szép vagy ha nevetsz. Baj ha így látom?
-Nem, csak….
-Jó hogy itt vagy. Tudod a tegnap délután teljesen megzavart. Hosszú idő óta először éreztem
azt, hogy jó itthon lenni. Olyan volt mint régen a család. – átkarolta a lány vállát – maradj
sokáig velem, velünk – szólt, s puszit nyomott a fejére.
Melinda ijedten nézett rá, nem értette a fiú kirohanását.
-Ne félj tőlem, nem bántalak, csak szeretném, ha itt maradnál sokáig. – nyugtatta meg a lányt,
látva riadt tekintetét.
-Szeretnék maradni én is. Tudod soha életemben még nem volt részem abban, hogy
családban töltsem a délutánt, vagy csak egy órát is. Tegnap olyan boldog voltam, hogy végre
én is megtapasztalhattam. Még akkor is, ha nem teljesen az én családom ez, de akkor is jó
érzés volt. –
Melinda é rezte, h ogy e lindulnak k önnyei. T itkolni akarta, d e nem sikerült, h isz Z suzska i s észrevette, és András is akik már a vacsoránál ültek, Pankával együtt.
-Ne sírj kérlek. Ha akarod, a te családod is lehet, hisz itt nálunk mindig lesz helyed – ölelte át
András, majd megcsókolta.
-Apuci ne bántsd Melcsit, nem engedem. – a kislány átkarolta a nyakát, s törölgetni kezdte az arcát.
-Nem bánt az apu. Csak beszélgettünk valamiről.
-Az anyukádról? – kérdezte a kicsi. – A tiéd is a mennyországban van? –
A kislány kérdésére összenéztek. Melinda magához ölelte, s remegő hangon válaszolt.
-Nem babuci, az enyém nem ott van. Oda csak a jó anyukák kerülnek, nem olyanok mint az enyém.
-Miért, a tiéd rossz anyuka volt?
-Igen, az enyém sohasem szeretett engem – tört ki Melindából a zokogás.
Tartotta karjában a kislányt, érezte hogy András magához szorítja, vigasztalni próbálja. Hallotta a kislány hangját.
-Nem baj, csak maradjon ott, ahol van! Majd én szeretlek helyette isi-Amennyire csak tudta
megszorította a lány nyakát, már szinte remegett, olyan erőt fejtett ki. – így szeretlek érzed?
-Igen. Érzem. Én is szeretlek. Te vagy a világ legaranyosabb kislánya, tudod-e? – könnyein keresztül a gyerekre mosolygott, és megpuszilta. – Be kell vinnem Pankát, és Mátét is meg
kell néznem. Mindjárt visszajövök jó?
Zsuzska elengedte a nyakát.
-De gyere vissza! – szólt.
Szédülve, szipogva indult a fürdő felé. Azt hitte Máté még fürdik, de tévedett. Ott állt majdnem mögötte, és nézte őket, majd vígasztalóan szólt.
-Az ilyen nem érdemli megjhogy sírjál miatta.
Melinda megtorpant, először Mátérajmajd Andrásra nézett. Nem tudta most mit mondjon.
-Tudom, csak – zokogva szobájába futott.
-Apu, miért ilyenek a felnőttek? – kérdezte Máté, ahogy asztalhoz ült.
-Milyenek kisfiam?
-Rosszak. Az is rossz volt, aki a mamát elvette tőlünk, és neki is rossz az anyukája. Miért?
-Ezt nem tudom kisfiam. Tudod nem vagyunk egyformák.
-De miért jó az nekik, ha bánatot okoznak más embereknek? Neki is milyen rossz. Pedig ő olyan aranyos.
-Szeretnéd ha velünk maradna?
-Igen apu – felelt a kisfiú. – Igaz hogy csak tegnap óta van velünk, de olyan jó volt a délután.
Olyan, mint anyuval. Tudod mikor együtt voltunk .-
András magához ölelte fiát. Összeszorult a szíve. Ő is ezt érezte tegnap, amit a gyerek. Ez a lány teljesen meghódította gyerekei szívét is, nem csak őrá van hatással. Úgy érezte, sohasem engedi el már.
-Gyorsan bújjatok be az ágyba, rögtön jövök és betakargatlak benneteket, csak beviszem Pankát. – szólt, de a kislány megszólalt.
-Melcsi takarjon be. Ne haragudj apu. Ő most olyan szomorú.
-Dehogy haragszom bogaram. Szólok neki. – András elindult a lány szobája felé. Letette
Pankát, majd bekopogott. Hallotta hogy az még zokog. Újból kopogott, majd határozottan
benyitott. Melinda az ágyon hasalt, s megállíthatatlanul tört fel belőle a sírás.
-Mel hallod, nyugodj m ég. Tudom hogy n éhez, de ezzel nem változtatsz semmin. – a fiú
nyugtatólag a hátára tette a kezét, s simogatni kezdte. – Zsuzska vár hogy visszamenj. Próbáld összeszedni magad.
-Mindjárt megyek, mondd meg neki. – felelt szipogva.
Lassan megnyugodott, de könnyei még folytak. Felült. András megtörölte könnytől ázott arcát, majd átölelte.
-Ezután már te sem vagy egyedül. Itt mindig lesz helyed. Ezt ne felejtsd el. Nem érdemes olyan ember u tán s írni, aki n em é rdemli m ég. Csak te borulsz ki. A zt pedig nem akarom.
Érted?
Melinda érezte a fiú hangjából áradó szeretetet, aggódást. Ráemelte tekintetét.
-Tudom, csak néha olyan nehéz. Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni benneteket.
-Semmi baj. – magához vonta a lányt. – Nyugodj meg jó? Zsuzska vár, azt szeretné ha te takarnád be.
-Mindjárt, csak meg kell néznem Pankát- szipogott még.
-Menj csak, majd én megnézem. – felállt, s nyújtotta kezét a lánynak is, majd belépett kislánya szobájába.
Melinda lassan összeszedte magát, s elindult a gyerekek szobája felé. Zsuzska ült az ágyában úgy várta.
-Addig nem alszom amíg nem takarsz be – mondta, s nyújtotta karját Melinda felé.
A lány odalépett a gyerekhez, megpuszilta és betakarta. Máténak is adott egy puszit. Kifelé indult, de a kisfiú megállította.
-Mesélj!
-Én?!?
-Te, igen! Te! – kérlelte most már a kislány is.
-Mit meséljek? Akkor elmesélem a jó tündér történetét – visszaült a kisfiú ágyára és
belekezdett.
Egyszer volt, hol nem volt -Járt az agya, azon gondolkozott, hogy is van ez a mese, hisz olyan régen mesélte már, el is felejtette. Emlékezett, akkor mondta amikor – úgy négy évvel ezelőtt – egy kisfiú került közéjük, akit sehogyan sem tudtak megnyugtatni. Neki sikerült. A gyerekek csukott szemmel hallgatták, majd lassan álomba szenderültek. Óvatosan betakarta őket, és kihátrált a szobából. Az ajtóban azonban Andrásba botlott.
-Itt vagy? Panka alszik?
-Igen, mint a tej. Mel, köszönöm – karolta át András.
-Mit köszönsz? – kérdezte csodálkozva.
-Azt, hogy itt vagy, hogy boldogok a gyerekeim. Tudod már jó ideje nem láttam nevetni a fiam.
-Az hogy itt vagyok, arról te tehetsz. Ha nem hirdetsz, akkor nem jövök. Nekem is jó hogy fedél van a fejem fölött, hogy….
-Hogy?
-Hogy tartozom valahová.
-Úgy érzed ide tartozol?
-Idáig senkinek sem voltam fontos, senki sem mondta nekem hogy szeret, hogy számít rám.
Itt éreztem elősző? azt, hogy én is ember vagyok, és fontos amit teszek. Azt, hogy egy kislány
majd megfojt, hogy bizonyítsa mennyire szeret. Hogy a gyerekeknek fontos vagyok. Ez a
legjobb érzés a világon.
-Nekem is fontos vagy. – szólt a fiú. S megcsókolta.
-Ne kérlek. – bontakozott ki a fiú karjaiból Melinda. –
-Téged is felzaklatott ez az egész, engem is. Gondozónak vettél fel. Ehhez tartsuk magunkat.
-Igaz, de teljesen megzavartál. Azt szeretném, ha mindig velem lennél. Tudod, amióta Krisz
itt hagyott, egy nő sem érdekelt. Úgy gondoltam utána már senki sem jöhet. De te teljesen
felkavartál. Veled el tudnám képzelni a szerelmet, az életet újból. – simogatta meg a haját András.
Melinda nem tudta mit mondjon, csak állt, hátát az ajtófélfának támasztotta. Nézte a fiú átszellemült arcát.
-Tényleg így gondolod? Azt hiszem, hogy csak a vágyad mondatja veled, hisz csak egy napja
vagyok itt. Nem tudsz rólam semmit sem. Igazából még arra sem volt időd, hogy átgondolod.
-Az igaz, hogy most találkoztunk csak, de annyit már tudok rólad, hogy tiszta, őszinte és szeretetéhes lány vagy, akit az élet ugyanúgy meggyötört mint engem. Te is egyedül vagy, és
én is. Te is társra vársz, és én is. Akkor meg mire várnánk. Egész nap nálad járt az agyam.
Azért jöttem haza, mert nem tudtam dolgozni sem. Mel, nem tudom hogyan alakul ez az
egész, de ha csak egy nap boldogság a mienk akkor azt használjuk ki. Annyi rosszat kaptunk
már mindketten, igazán megérdemeljük a boldogságot. Nem így gondolod? Nem szeretnél
boldog lenni?
-De, csak…
-Csak?
-Én úgy gondolom, hogy nem csak ebből áll a boldogság, hanem abból is ha fontos vagy a
másiknak, ha érdekel a véleménye, az, hogy mit tesz és mit gondol.
-Igaz, én is így gondolom. Erre mind szükség van egy ideális kapcsolathoz, de ez is hozzátartozik. Tudom hogy korai még, de mentségemül szolgáljon(hogy egy éve nem voltam
senkivel. Igazából nem is gondoltam rá, de te felkeltetted a vágyam, s ezt most már nem tudom titkolni. Ha meglátlak, ha csak eszembe jutsz, már úgy szenvedek mint egy kutya. Mel,
segíts rajtam! Neked is jó lesz meglátod. Nagyon, nagyon szépen kérlek segíts! – András hangja könyörgő volt. Melinda nem tudta mit tegyen. Neki sem volt közömbös a fiú, de úgy gondolta, várni kellene még. Aztán, ahogy látta András könyörgő arcát úgy érezte, belevág. Mit veszíthet? – Egyszer úgyis túl kell esni rajta – gondolta, de azért félt egy kicsit.
-Félek – mondta aztán alig hallhatóan.
-Tőlem?
-Igen, mert….
-Mel, vigyázok rád jó, óvatos leszek megígérem. Nagyon régen voltam már nővel, de azért
vigyázni fogok rendben? Gyere hallod? – András átölelte a lányt, majd először gyengéden,
majd forrón megcsókolta.
Ölébe vette, s elindult szobája felé. Lefektette az ágyra. Melinda csak feküdt ott, és teljes testében remegett. Érezte, hogy a fiú gombolni kezdi a blúzát. Mozdulni sem tudott. Érzékelte a fiú csókjait a száján, me.llén, hasán, hallotta egyre fokozódó, ziháló lélegzetét, elhaló hangját.
-Mel lazíts hallod? Úgy könnyebb. Ne félj ennyire. Neked is jó lesz meglátod.
De Melindának sehogy sem sikerült lazítania, sőt egyre inkább hatalmába kerítette a félelem.
-Ne.., ne.., nem akarom! – mondta remegve, s megpróbált kiszabadulni a fiú karjai közül, de András nem eresztette, már teljesen a vágy fogja volt.
-Jó Mel, nem bántalak, csak maradj így kérlek. – Alig hallhatóan beszélt, inkább a fülébe
súgta, s olyan erősen szorította a karját(hogy felhördült.
-Jaj ne, fáj!
András szorítása alábbhagyott, eszmélt.
-Ne haragudj, nem akartam fájdalmat okozni neked!
Észrevette hogy Melinda sír.
– Mi a baj?
-Ne haragudj rám!
-Dehogy! Én voltam az idióta, sajnálom. – felemelte a fejét, s megcsókolta a lányt. – Te ne
haragudj rám. Igazad volt, még nagyon korai. – Ezt is köszönöm, hisz így is könnyítettél
rajtam. –
Megtörölte a lány könnyes szemét, megcsókolta.
-Eressz kérlek. – Melinda kibontakozott a fiú karjai közül, felkelt és kifutott.
-Mel várj! – Kiáltott utána András, de a lány eltűnt.
Felkelt, s elindult a lány szobája felé. Az ajtónál megállt. Hallotta, hogy Melinda zokog. Bekopogott, majd lenyomta a kilincset, de az ajtót kulcsra zárták.
-Mel engedj be, hallod? – várt egy darabig az ajtó előtt, de az zárva maradt. Bentről nem hallott semmi mozgást, így lassan a fürdőbe ment, majd a szobájába, s bezárta az ajtót.