Holdvilág és Borimor

Éjjel csillagösvényen sétáltam, a Tejúton leszánkáztam, és képzeljétek, ott, ezt a mesét találtam!
Egyszer volt, hol nem volt, élt egy királyfi, Borimor. Elhatározta, elindul feleséget keresni magának. Ment mendegélt, míg nem egy erdőhöz ért. Nagyon elfáradt már, lábai is alig vitték, gondolta leül megpihenni. Egy terebélyes fa alá heveredett, elnyomta az álom. Csodálatos, édes dallamra ébredt. A holdfényben egy gyönyörűséges lány dalolt, énekelt.

"Én vagyok a Hold leánya,
csillagos ég királylánya.
Selyemkendőm libben, száll
Valahol valaki engem vár."
Azzal eltűnt. A királyfi hiába meresztgette a szemét az égi tüneményt sehol sem látta.
– Ébren vagyok, vagy álmodom- morfondírozott magában.

Ekkor elé perdült egy manó.
– Nem álmodtál a Holdvilág kisasszonykát láttad. Ő búcsúzott fénytáncával, ezzel jelzi, hogy hamarosan pirkadni fog. Így megy ez, már mióta az eszemet tudom.
– Te ki vagy? – kérdezte Boromir.
– Én erdei manó vagyok, Pittentyű. Pont az ajtóm elé keveredtél – heveredtél, így nem tudtam bemenni. Én ugyanis itt lakom. A faodvában van a kuckókám.
– Nem tudod, hogy ismerhetném meg ezt a szépséges leányt?
– Minden éjjel itt táncol. Ha itt maradsz, holnap találkozhatsz vele. De most már engedj be a házikómba!
Borimor alig várta, hogy újra beesteledjen és megjelenjen a Holdvilág. Elrejtőzött a fa mögé és onnan leste a lány éji táncát. Amikor befejezte Borimor előbújt és megszólította:
– Óh, te szép leányka, ne siess! Maradj még egy cseppet! Hogy hívnak?
A lányka nagyon megijedt. Azonban amikor meglátta a királyfit, nem szaladt el.
– Engem Holdvilág királykisasszonynak hívnak. Te ki vagy? Hogy találtál rám?
A királyfi illendően bemutatkozott, elmesélte, hogy mi járatban van, és hogy tegnap véletlenül pillantotta meg.
– Elbűvöltél! Mióta megláttalak, csak rád gondolok! Pont ilyen feleséget keresek, mint te!
A lány elpirult. Neki is nagyon megtetszett a legény.
– Óh, kedves Borimor! Az én atyám a Hold. Tőle kell megkérned a kezem. Gyere velem, szállj fel a csillagszánomra, az majd felrepít minket.
Így is lett. Borimor hamarosan a Holdkirály és a Csillag királyné előtt állt. Bemutatkozott, elmondta mi járatban van.
– No, fiam!- szólt a Holdkirály. Látom, a lányomnak is tetszel.
Holdvilág lehajtotta a fejét, arca piros lett, mint a rózsa. Ami igaz az igaz, bizony nagyon kedvére való volt a királyfi. Az apja folytatta:
– Tudd meg! Él egy vén boszorka Honorea. Ő elrabolta kedvenc lovamat, Felleget. Ha visszahozod, tiéd lehet a lányom keze. Itt a gyémántos kantárja, selyem takarója. Ha ezt meglátja, tudni fogja, hogy én küldtelek és eljön veled. Mielőtt felnyergeled, parazsat adj neki, mert attól úgy repül, mint a gondolat, és a gonosz szipirtyó sem ér utol. De vigyázz! Sok vitéz elindult, de senki nem tért vissza.
Borimor elbúcsúzott kedvesétől.
– Egy életem, egy halálom, és a csodaparipát elhozom. Csak veled tudom elképzelni az életemet.
– Fogadd el ezt az aranypatkót- nyújtotta át neki Holdvilág. Ez volt Felleg első patkója. Hozzon szerencsét neked! Ha rápillantasz, jussak az eszedbe! Ezt mindig magamnál hordtam, most vigyázzon téged!
Megcsókolták egymást.
A királyfi ment, mendegélt. Egyszercsak egy sűrű erdőhöz ért. Kardjával vágta a feléje hajló ágakat. Alig bírt menni. Ágak sebezték, tüskék szúrták. Végre átverekedte magát és egy tisztást pillantott meg. Ott állt egy fekete, rozoga házikó. A kéménye füstölgött, benn egy mécses égett. Gondolta szállást kér éjszakára. Bekopogott, majd belépett. A házban, egy ráncos képű, hajlott hátú anyóka üldögélt. Illendően köszöntötte.
– Mit keresel itt? Hosszú évek óta senki nem járt nálam- nézett rá sandán az öregasszony.
Borimor elmondta, csak megpihenne egy kicsit, aztán másnap menne is tovább, mert egy táltos paripát keres.
A vén nyanyó nem szólt semmit, de gondolom, már kitaláltátok, hogy nem volt más, mint Honorea.
Megkínálta ennivalóval az ifjút, egy pohárka bort is adott neki. Borimor épp enni kezdett volna, de valami nyomta az oldalát, levette hát tarisznyáját és kiemelte belőle az aranypatkót, mert bizony az nyomta. Eszébe ötlött Holdvilág intelme. " No-, gondolta. Akkor ez a vén banya bizonyára Honorea. Ezért bökte az oldalamat a patkó, így figyelmeztetett a veszélyre."
Amikor a csoroszlya hátat fordított neki a bort kiöntötte a macska tálkájába, az ennivalót bedugta a tarisznyájába. A macska amint kilefetyelte a tálkájából a bort, hanyatt vágta magát, mély álomba merült.
A királyfi így szólt:
– De elálmosodtam, lefeküdnék.
Leheveredett, alvást színlelt.
Ezt várta csak a gonosz pára! Kiosont a házból, Borimor meg utána óvakodott. Bement a ház melletti fatákolmányba. A királyfi egy résen át nézte, mit csinál Honorea. Bent állt szomorúan, piszkosan, girhesen az elrabolt ló. A banya egy bottal rávert, és azt mondta neki, ha nyeríteni mer, azonnal agyonüti. Rádobott egy ringyes- rongyos takarót, a száját erősen bekötötte. Ekkor Borimor visszasurrant a házba, olyan hangosan horkolt, hogy a cserepek majd lepotyogtak a rozoga tetőről. Az öregasszony is elvackolt, majd nem sokkal később hortyogni kezdett.
Ekkor az ifjú kilopódzott a sufniba. Kioldotta a ló száján lévő kötést, majd megmutatta Fellegnek a gyémántos kantárt, selyem takarót. Elmesélte miért is jött.
– Kedves királyfi! Gyorsan adj parazsat, mert Honorea bármikor felébredhet, és addig ennem kell, meg fel is kell nyergelned. A parázs a másik fészerben van, meg a régi nyergem is. Siess!
Térült – fordult Borimor. Hozta a parazsat. Felleg mind megette, megrázta magát. Hát uram fia! Gyönyörű hófehér szőrű paripává változott.
A királyfi felnyergelte, a gyémántos kantárt erősen megmarkolta.
– Indulhatunk!- kiáltotta. Vágtass szélnél sebesebben, minél előbb érjünk Holdvilághoz!
Felleg nyerített, rúgott kettőt, dobbantott hármat. Az aranypatkók csillogtak- villogtak a patáján.
Majd olyan sebesen repült, mint a gondolat. Honorea felébredt, seprűjére pattant és üldözni kezdte őket.
– No, Borimor, dobd le a selyemtakarómat és az aranypatkót, ami a tarisznyádban van! Abból lesz egy nagy hegy vízeséssel. Azon nem tud majd átkelni a vén banya!
– A patkót is? Azt Holdvilágtól kaptam…
– Ha meg akarsz menekülni, akkor igen- nyerítette Felleg.
Bár fájó szívvel, de a patkót is a mélybe vetette.
A banya meg tán ma is ott próbálkozik, hogy átkeljen a zuhatagon.
Hamarosan megérkeztek Holdvilágék palotájába. A király nagyon megörült rég nem látott táltosának, Holdvilág pedig Borimornak.
Részletesen elmesélt mindent a királyi párnak és a kedvesének.
– Ne búslakodj a patkó miatt!- simogatta meg Holdvilág. Azért adtam, hogy szerencsét hozzon. Jelzett, amikor enni akartál, és csak úgy menekülhettél meg, ha eldobod.
Megbeszélték, hogy másnap megtartják a menyegzőt. A város apraja – nagyja is eljött az esküvőre. A fiatalok Felleg hátán érkeztek meg a nagy eseményre. Holdkirály és a Csillag királyné büszkén nézte a fiatalokat.
Hajnalig ropták a vendégek. Felleg is úgy mulatott, hogy leesett az egyik aranypatkója. Borimor mosolyogva a zsebébe tette. Így hát újra lett szerencsepatkója.
Ha te is találsz egy patkót, jól tedd el, mert neked is szerencsét hozhat!