1964. Július 17. péntek
Jutka a játszótéren ült egy hintában.
Imádott hintázni, magasra hajtani a hintát, annyira, hogy a lánc hinta már „ugrasson”. Ilyenkor a nagy lendület megdobja úgy a hintát, hogy a lánc a legmagasabb ponton már nem feszül, majd lefelé szállva feszül meg újra, miközben dob egyet az ülőkén. Ezt hívták „ugratásnak”, és csak a legbátrabb hintázók csinálták.
Hintázás közben Jutka szeretett torkaszakadtából énekelni. Az iskolában tanult dalokat, a rádióban hallott slágereket fújta, miközben szállt a hintán. Most azonban nem énekelt, nem repült a hintával, csak szomorúan, csalódottan, üldögélt benne.
Még tegnap boldogan ugráltak Gabikával egész úton, mialatt Iláék felváltva cipelték a szálloda portáján átvett nehéz bőröndöt hazáig.
Azonban amikor hazaértek és kinyitották, óriási csalódás volt számára a bőrönd tartalma.
Csak felnőtt ruhák voltak benne. Nehéz télikabátok, átmeneti kabátok, Ilának bunda, kosztüm, ruha, blúzok, kardigánok, Pepinek öltöny, pulóverek, ingek, nadrágok. Mind a kettőjüknek cipők, nehéz bakancsoktól a félcipőn át könnyű nyári szandálokig. Sálak, sapkák, kalapok, egy egész ruhatár Iláéknak.
Csak két óriási tábla csoki volt benne, amit a gyerekeknek tettek bele.
Zsuzsa is úgy nézte délután a ruhákat próbálgató bátyját, és sógornőjét, mint aki citromba harapott. Előbb elkérezkedett a munkahelyén, annyira fúrta az oldalát a kíváncsiság, hogy mi mindent hozhattak a hollandok a megpakolt autójukon.
Éppen, hogy hazaértek a nagy, nehéz bőrönddel, Zsuzsa máris beállított, és éberen figyelte a bőrönd kinyitását.
Volt már tapasztalata, hogy az érkező csomagokból Ila eldug néhány dolgot, amit a lányoknak küldtek, és csak később adja oda nekik, születésnapra, karácsonyra, névnapra, meg csak úgy jutalmul valamiért. Ezeket aztán már lehetetlen volt megszerezni a gyerekektől.
A bőröndben lévő ruhák mind Ila és Pepi méretei voltak. Mind a ketten magasak és nagyon vékonyak voltak, a tüdőbajjal folytatott szakadatlan küzdelmük miatt. Míg Zsuzsa alacsony volt, kövérkés, a férje is alacsonyabb volt Pepinél, és sokkal testesebb. Ezek a holmik a bőröndben nem az ő méretükre valóak voltak.
A két nagy tábla csokoládét sikerült csak megszereznie, azzal, hogy a lányok túl sokat esznek belőle, majd ő adagolja nekik.
Mamuska látta Jutkán, hogy még ma reggel is lógatja az orrát, és megpróbált a lelkére beszélni.
– Nem kell szomorkodni Bubikám! – húzta Mamuska az ölébe a kislányt – ezeket a nagy, nehéz ruhákat nem tudják elküldeni a hollandok csomagban. Most megragadták a lehetőséget, hogy egy bőröndöt, amiben az Ilonéknak szánt ruhák vannak, úgy hozzanak át a határon, mintha az ő ruháik lennének. Ha csomagban elküldik ezeket, a felét sem kapják meg, és azért is rengeteg vámot kellene fizetniük, amiket egyáltalán megkapnának belőle. Szép, új holmik ezek, kitartanak nekik évtizedekig, nem kell költeniük egyhamar ruhára, mindenük megvan. Több is, mint másoknak. Nektek Gabikával folyton küldik a holmikat, mert ti még kinövitek. Biztosan a következő csomagban megint nektek lesznek holmik. Nem szabad irigykedni!
Jutka azonban csak a vállát vonogatta, és sértődötten kiment a játszótérre.
Ült a hintában, a szandáljával a sódert rugdosta a földön. Mamuska hiába is mondja, hogy ez így jól van, mert Iláék semmit sem kapnának, ha nem lennének ők Gabikával, akikre azt mondhatják, hogy az ő gyerekeik.
A nagy tábla csokikat sem süllyeszthette volna reggel az anyja a táskájába, amikor azt hitte, hogy senki sem látja, ha ők nem lennének. Viszi be a munkahelyére megetetni a kolléganőivel, vagy eladni nekik az ő csokijukat. Ők meg mit kaptak? Egy kocka csokit, meg egy fél narancsot. Egészen ebédig haragudott az egész világra, de főleg a felnőttekre.
Ila is látta Jutkán, hogy lógatja az orrát, a tegnapi örömmámor után, amikor azt hitték Gabikával, hogy egy egész bőrönd ajándékot hoztak nekik a hollandok, s nagyon el van keseredve.
Így aztán a kislány kedvencét főzte ebédre: tarhonya levest, és rizskókot.
Előkereste a kis komód dugi fiókjából, az egyik csomagból eltett kis porcelán baba- teás készletet, két kis csészével, két kistányérral, teás kannával, tejszín és cukortartóval. Fehér porcelánból volt, a kis készlet, pici színes virágokkal díszítve. A teás kannának, cukortartónak apró porcelán teteje is volt, amik szépen rájuk illettek.
Volt hozzá egy aprócska baba család is. Picike anyuka, picike apuka, és két kislány. Mindnek aprócska, szép ruhája volt.
Odatette Jutka tányérja mellé az asztalra a játékokat.
Amikor a kislány bedurcáskodott az ajtón, nem szólt hozzá egy szót sem.
Megvárta, amíg az illatok becsalogatják a konyhába. Jutka nagyot sikított, amikor meglátta a tányérja mellé tett ajándékot. Ila nyakába ugrott, össze-vissza puszilta. Egész idő alatt, amíg evett, a kis készletet, meg a babákat nézte, alig várta, hogy játszhasson vele, de azért az ebédet még alaposan kiélvezte.
Már a rizskókot ették, amikor Mamuska megszólalt:
– Te Ilonka! Olyan kevés cukor van ebben a süteményben, mint a hollandoknál a vaj a kenyéren!
Eszükbe jutott, hogy a nagylelkű Ansz, aki évek óta küldi szakadatlanul a segély csomagokat, hogyan kapartatta le velük, tegnap reggel, takarékosan a vajat a kenyérről, és mindannyian dőltek a nevetéstől. Attól kezdve volt egy családi mondásuk. Ha valami túl szegényes, túl silány volt, vagy nem volt elég belőle, akkor azt mondták nevetve: „Kevés ez, mint a hollandok kenyerén a vaj.”
Folyt.Köv.
8 hozzászólás
Szia!
Nagyon klassz ez a rész is! Szegény Jutka! Szerencsére azér sikerült megvígasztalni a dugi fiókból elővett játékokkal. Várom a köv. részt is! üdv hundido
Kedves Katalin!
Egy gyerek más szemmel látja a világot, mint a felnőttek. Még ő maga áll a kis világának középpontjában, természetes a számára, hogy ezen keresztül ítéli meg a dolgokat.
Köszönöm szépen kitartó figyelmedet, és a hozzászólásaidat. 🙂
Judit
Kedves Judit!
Nagyon hasznos dolgokat hoztak a hollandok!
Természetesen Jutka kssé másképpen fogta fel a dolgokat!
Az ö szempontjából!
", mert Iláék semmit sem kapnának, ha nem lennének ők Gabikával, akikre azt mondhatják, hogy az ő gyerekeik"itt érzödik,hogy Jutka sok mindent´kezd látni.
Mégis,Ila törödése iránta,mindent kárpótol!
Azt is amit a szüleitöl nem kap meg.
Ez csoda jó:
"Zsuzsa is úgy nézte délután a ruhákat próbálgató bátyját, és sógornőjét, mint aki citromba harapott"
…mégis a két nagy tábla csokit megszerezte!
Különösen tetszett:" "Kevés ez, mint a hollandok kenyerén a vaj."
Gratulálok remek írásodra:sailor
Szép estet!
Kedves Tengerész!
Jól látod, Jutka kezd nagyobb lenni, és már felfogja, hogy mi történik a családban.
Gyerekként nincsen beleszólása a dolgokba, de véleménye azért már van róla.
Persze könnyű őt megvigasztalni, a dugi fiókból előkerülő játékokkal. 🙂
Judit
Kedves Judit!
"Kevés ez, mint a hollandok kenyerén a vaj."
Nagyon találó mondás született a hollandok látogatásából. 🙂
Szóval nem a bőrönd nagyságán és a benne lévő semmin volt a hangsúly.
Megértem a gyerekek csalódottságát, valójában nekik volt benne egy-egy nagy tábla csoki. Lehet, hogy nem is ettek belőle szegénykék? Ó jajjj, hát milyen anya volt az a Zsuzsa?
Mondd, ha már a rizskók sütemény, nem rizskoch akart lenni? Én legalábbis így ismerem.
Nagyon érzékletesen írod a történetet. Szinte minden mozzanatát át tudom élni.
Ida
Kedves Ida!
Igen, a rizsfelfújt helyesen valóban rizskoch, de a történetben a család a holland Kees-t is Késznek hívja, a holland Annett is Ansz, a rizskoch meg rizskók. 🙂
A lányok valóban nem kaptak az óriási tábla csokikból, Zsuzsa elsüllyesztette a táskájába, és többé senki sem látta.
Judit
Szia Judit! Jutka egy ennivaló kis csaj! Olyan jól látja a dolgokat. Nincs beleszólása, hiszen még gyerek, de a véleménye megvan róla. Persze érthető módom a saját szemszögéből nézi, igazi gyermeki önzéssel. Gyermeki önzés mondom. Természetes dolog. De talán már nem annyira természetes a Jutkát körülvevő felnőttek felnőtt önzése. Azt hiszem Marxnak legalább egy dologban feltétlenül igaza van: a lét határozza meg a tudatot! Itt is látszik: a körülmények, amelyek között kényszerűen élnek, meghatározzák gondolkodásmódjukat! Nagyon jó rész! Tetszett!!! Üdv: én
Szia Laci!
Nagyon rátapintottál a lényegre. Az embereket nem lehet általánosságban vizsgálni. A konkrét történelmi szituáció, a társadalmi és a gazdasági körülmények hatnak az emberekre.
Judit