– Először a hullámvasútra menjünk! – lelkesedtek a lányok, mert az volt a legnagyobb kedvencük.
Mivel sikerült nyitás után pár perccel ideérniük, még nem voltak hosszú sorok, így hamar felülhettek. Ansz a kis Anettel, Jutka Gabikával ült fel, Ila azt mondta, hogy ő szédül, és lentről integetett nekik. Jutka már sokszor ült Ilával a hullámvasúton, de ezt nem kötötte senki orrára, mert tudta, hogy Ila most takarékossági okokból szédül.
Így tudja megtartani az ígéretét, hogy ezúttal mindenre annyiszor ülhetnek fel, ahányszor csak akarnak. Ki is használták a csodás, ritka alkalmat, és három tovább-menetre is befizettek maguknak és a vendégeknek.
A hullámvasút alatt sötét, barlangszerű alagútban ment a Mesecsónak.
A bejáratánál egy óriási, piros lapátkerék mellett – ami a vizet hajtotta a csónakok alatt – egy kockás inges, alvó óriás feküdt. Ahogy szuszogott, a mellkasán fel- le mozgott az ing, és ismert mesék gyerekalakjai táncolták körbe, egy sínen mozogva.
Az áramló vízen a kis csónakokat, a végükön lévő fémkarikába akasztott hosszú csáklyával tartották egyhelyben, amíg mindenki beszállt, és izgatottan elhelyezkedett a benne lévő padokon. Amikor megtelt a csónak, a csáklyát kihúzták a karikából, és az óriási lapátkerék által hajtott víz besodorta őket a sötét alagútba.
Az alagút falában lévő mélyedésekben jelenetek voltak a klasszikus gyerekmesékből, közülük sok mesefigura mozgott a képekben. Nagyon izgalmas volt, ahogyan a félhomályban sodródtak a vízen, egyik kivilágított mesétől a másikig.
Aztán egy kör alakú nagyobb terembe ért a csónak, aminek a közepén az arab mesék világa volt látható egy hatalmas díszletben: mozgó táncosnőkkel, pipájukból pöfékelő basákkal, repülő dzsinnel.
A kis Anettnek Ansz magyarázta a meséket, Jutka és Gabika már ismerték a Mesecsónakot, a mesékkel együtt.
Most olyan büszkén ültek a vendégeik mellett a csónakban, mintha az övék lett volna a Vidámparknak ez a különleges mutatványa.
Utána a dodzsem következett. Össze-vissza cikáztak a pályán a kisméretű, kétszemélyes játékautókkal, amiknek a hátulján lévő áramszedő rúd vezette le a pálya fölött lévő fémhálóról a mozgásához szükséges áramot. Visítva, nevetve nagyokat ütköztek egymással, jó móka volt ez, mert a kocsik alján lévő vastag gumik elnyelték az ütközések erejének nagy részét.
Aztán a Velencénél újra csónakokba szálltak, amelyek a velencei gondolákhoz hasonlítottak, és ugyanúgy rúddal hajtották őket a gondolások, mint az igaziakat.
Az éjszakai Velencében, a kivilágított papírmasé paloták másai között hajóztak, egyenesen a Szent Márk tér díszletéhez, ahol egyszer csak működésbe lépett egy nagy szökőkút, amit színes fényekkel világítottak meg, és zene szólt, amíg a látványosság tartott.
Utána – a szökőkút sugaraitól némileg vizesen – kihajóztak Velencéből, és a gondolából kilépve az Elvarázsolt Kastély felé vették az irányt.
A dohos szagú, recsegő, ropogó Elvarázsolt Kastély lovagtermében minden trükkös széket, és görbe tükröt megmutattak a kis Anettnek, és Ansznak. A lábuk alatt megnyíló sötét folyosók, és hirtelen elinduló, ingó lépcsők és futószalagok, valamint a tántorgó szoba elég félelmetes volt annak, aki először járt benne. Itt nem volt szükség szavakra, a látvány mindenütt magáért beszélt.
Az elvarázsolt kastély előtt mindig sokan álltak. Felfelé bámultak az emeletén levő keskeny teraszra, ahol a látogatók végig haladtak. Ahogy kiléptek a nyitott teraszra, a nők bő szoknyáját alulról sűrített levegő fújta fel, s a lent állók nagy derültségére sikítozva próbálták lefejteni az arcukról a nyári szoknyájukat, és visszasimítani a helyére.
Az Elvarázsolt Kastélyból egy nagy, forgó fahordón át vezetett a kijárat, de csak a bátrak mentek itt ki, a többség inkább megkerülte a hordót, és nevetgélve nézte a benne botladozó, eleső, feltápászkodó alakokat, akik egymást is akadályozták a hordón való átjutásban.
Amikor kijöttek, már jócskán elmúlt dél. Egy büfében a gyerekek lángos ettek, a felnőttek lacipecsenyét. Utána a lányok Bambit ittak szalma szívószállal, a felnőttek meg egy pohár sört.
Közben hallgatták a legdivatosabb slágereket a hangszórókból, amik között reklámokat mondtak be, vagy eltűnt gyerekeket kerestek.
Ebéd után a régi körhintára ültek fel. Szerencséjük volt, mind a három kislánynak jutott egy-egy vidám ábrázatú szépen faragott falovacska, amiket vastag rugókon lehetett előre-hátra hajtani.
Ansz kint maradt Ilával, a körhinta kerítésén kívül, és vidáman integetett a lovaikat vadul hajtó kislányoknak. Utána még a körforgóba is beültek, veszélyeztetve az éppen elfogyasztott ebédet, de végül senkinek sem ártott meg a pörgés a csészealjban.
Nevetve kapaszkodtak össze a lányok, és indultak az óriáskerék felé.
Jutka sajnálta, hogy nem tud a kis Anettel beszélni. Milyen érdekes lenne tudni, hogy jól szórakozik-e, és milyen a vidámpark Rotterdamban, ahonnan ő jött. Ahogy elmentek az éppen indulni készülő Hernyó mellett, Jutka meg akarta mutatni Anettnek, ezért – ahogyan Ilától hallotta – azt mondta neki:
– Stop! – amire kis Anett azonnal megállt.
Jutkának ez nagyon-nagyon tetszett, és sajnálta, hogy mást nem tud mondani németül, csak mutogat az induló Hernyó végtelenített, hintókat utánzó kocsijai felé, amik nagy sebességgel robogtak a hullámos pályán körbe-körbe. Az óriáskerék után ők is beültek, Jutka ült a külső szélén, s boldogan visított, ahogy a nagy sebesség hozzápréselte Gabikát, és a kis Anettet.
A gyerekek alaposan kihasználták a lehetőségeket.
Többször mentek a Röpcsivel is, ami a Vidámpark kerítése mellett állt, és nagyon élvezték, hogy az acéltoronyhoz kábelekkel rögzített repülők nagy ívben „kiszállnak” a Vidámparkból, és az utca fölött is mennek. Az volt az igazi, amikor valaki ment alattuk a járdán, és elrepülhettek a feje fölött. Nagy kár, hogy nem sokan járkáltak a kerítés mellett.
Ezt követően a Tükörútvesztőben addig szaladgáltak, hogy már csukott szemmel is tudták a kivezető utat.
A Viharvasútra Gabika nem akart felülni. Egyszer, már régebben felültek Jutkával, és annyira félelmetesnek találta, hogy nem akarta újra átélni.
Ide Jutka Anettel ült fel, és ahogy – a lengőajtón keresztül – bevágódott velük a sínen a kocsijuk a sötétségbe, szorították egymás kezét. Amikor rémes kacagásokat és más félelmetes hangokat hallatva, az inkább csúf, mint félelmetes diaporámák, és képek előugrottak a sötétből, Jutka – aki már ismerte őket – kacagva sikítani kezdett, amit Anett is utánzott, de azért látszott rajta a megkönnyebbülés, amikor a dupla lengőajtón keresztül kivágódott a kis kocsijuk a napfényre.
Jutka bánatára a holland kislány nem akart még egyszer felülni vele. Inkább a hosszú láncú, hagyományos, vásári körhintára ültek fel, majd a Sárkányvasút következett.
A hosszú, fémpikkelyes nyakú sárkány húzta kocsiba igyekeztek közvetlenül a sárkány mögé beülni, mert a barlangban – ahová bevitte őket a Sárkányvasút – János vitéz történetét lehetett látni, és hallani. Mozgó diaporámákon mutatták, és hangszórón mesélték a történetet, de aki hátrébb ült a kocsiban az mindig mást látott, mint amit éppen hallott a történetből. Kis Anett és Ansz számára Ila próbálta elmondani a történet roppant leegyszerűsített változatát. A gonosz mostohából idős asszony, a juhászbojtárból fiatal férfi, árva Iluskából fiatal nő, a bárányokból beee-beee, a griff madárból sas lett Ila előadásában. Tündérországgal, meg az életvizével meg sem próbálkozott, hogy lefordítsa. Úgy döntött, a látvány magáért beszél.
A nagy hajóhintába együtt be tudott szállni mind a három kislány, s felváltva hajtották, csak úgy repült a szoknyájuk! Nevetve, kipirult arccal szálltak le róla az ötödik menet után.
Majd megint csónakba ültek.
A Sikló nevű játéknál is egy óriási lapátkerék által mozgatott víz sodorta be őket egy magas torony alá, aminek a tetejére egy lift csörlőzte fel a csónakjukat. Amikor odafent a csörlőt leakasztották róla, a csónak lezúdult a meredek lejtőn. Ahogy belecsúsztak a vízbe, alaposan lefröcskölődtek, de a nyári melegben hamar megszáradtak.
A Kanyargó nevű játékban hárman préselődtek be egyetlen kocsiba, és amikor az ellipszis alakú pálya kanyarainál nagyokat dobott rajtuk a kocsikat vontató lánc, egymáshoz koccanva sikítoztak és nevettek.
Végül választhattak még egy játékot, amire fel akarnak ülni. Mind a hárman a dodzsemet választották.
Búcsúzóul kaptak egy-egy fagyit, és amíg elnyalogatták beálltak a „Lökd meg a kecskét” nevű játék körül ácsorgó tömegbe.
Nézték, ahogyan egy jól megtermett fickó megragadta a kecske formájú kiskocsit, és minden erejét összeszedve igyekezett annyira meglökni, hogy végig guruljon az emelkedő pályán. A pálya végén, a legmagasabb ponton egy részeg ember figurája volt, s ha a kecske szarvával sikerült a részeg fenekét úgy meglökni, hogy a kalapja leessen, akkor járt nyeremény.
Hiába lökte meg, a lábát jól megvetve, a fogait összeszorítva a próbálkozó, a kecske félpályáról visszagurult. A következőnek sem jött össze, hogy elérje a kecskével a részeget, ez elég kevés férfinek sikerült. Ezért mindig nagy, szurkoló tömeg vette körül a kecskét.
A gyerekek fel sem érték ezt az erőmérő játékot, csak nézelődtek fagylaltozás közben.
A Vidámpark előtt a luftballon árustól héliumos lufikat vettek, amiket az árus a lányok csuklójára kötözött.
Anszt visszakísérték a kis Anettel a szállodába, Ila meg hazasétált a lányokkal, akik ragyogó arccal vitték a lufikat a fejük fölött.
Otthon nem győzték Mamuskának és Mariskának elmesélni a vidámparki napot.
Mariska az ablak előtti fotelban ült, és szokása szerint egy terítőt horgolt. Néha megnézte a bonyolult mintát, számolgatott egy kicsit, aztán vagy elégedetten bólintott, vagy visszabontotta az elkészült terítőt valameddig. Közben egymás után szívta a Kossuth cigarettákat, telefüstölve vele a szobát.
Jutka szerette kivenni a kis fonott kosárkából a horgolócérna gombolyagot. A kezében fogta, és lassanként tekerte lefelé a cérnát, ahogyan az fogyott a horgolás nyomán. Már sok terítőt, függönyt horgoltak így együtt.
Mariska horgolt, cigarettázott, Jutka tekerte a cérnát, és valamit mesélt. Mamuska mindig a cserépkályha melletti fotelban üldögélt, nyáron megszokásból, télen meg azért, mert örökké fázott, ezért oda szeretett ülni. Összefűzte maga előtt az ujjait, és a két hüvelyk ujjával malmozott, úgy figyelt.
Amíg ők Mamuskáék szobájában aprólékosan beszámoltak mindenről, a szüleik a szállodai vacsorára készültek a másik szobában.
Zsuzsa méltatlankodott, hogy nincs egy rongya, amit felvehetne. Jani megfenyegette, hogyha tovább nyavalyog, akkor otthon maradnak, nem mennek sehová. Ő úgy is fáradt, hajnalban kell kelnie, hogy dolgozni menjen, csak Zsuzsa kedvéért vágja puccparádéba magát.
A puccparádé egy kopott, erősen kihízott szürke öltönyt, inget és nyakkendőt jelentett. Mivel az inget is annyira kihízta már, hogy a gombolásoknál szétnyílt, egy kötött mellényt húzott fel a tetejére. Zsuzsa egy sötét szoknyát vett fel világos rózsaszín pulóverrel, és kardigánnal.
A lányoknak Mamuskáék gondoskodtak vacsoráról, majd lefektették őket. A két lufi ott lebegett a magasban az ágyuk felett, és még sokáig pusmogtak és nevetgéltek az ágyban. Élvezték, hogy nem szólnak rájuk a szüleik. Csodás egy nap volt ez nekik.
Folyt.Köv.
13 hozzászólás
Kedves Judit!
Elöször is elismerésem a vidámpark leirásához,
N
elnézést ´elszállt´
Nagyon tetszett,ahogy lépésröl lépésre ´vezetsz´
minket is olvasókat,Jutkával,Gabikával és Anettével,
egyik látványoságtól a másikig!
Nagyon szép lehetett az a vidámpark!
Ezen jót mosolyogtam:
"Jutka már sokszor ült Ilával a hullámvasúton, de ezt nem kötötte senki orrára, mert tudta, hogy Ila most takarékossági okokból szédül. "
Nagyon szép napjuk lehetett a kislányoknak!
´Zsuzsa és Jani készülödése a szálodába,nagyon élethü!
Szinte hallani öket,ahogy méltatlankodnak.
Gratulálok remek írásodra:salor
Szép estét!
Kedves Tengerész!
A Vidámpark annak a kornak a jellegzetes szórakozása volt.
Én őszintén sajnálom, hogy mára eltüntették, eltörölték a Vidámparkot. A sajnálat mellett, hogy már nem mutathatom meg az unokáimnak, hogy milyen a Vidámpark /örökre elveszett számukra ez az élmény/, haragot is érzek, mert a világ számos nagyvárosa megtudta/ megtudja tartani ezt a létesítményt, de Budapestnek nem volt sem akarata, sem tehetsége ehhez.
A hajdani Vidámpark területén jelenleg található félig kész, illetve bezárt létesítmények – az én véleményem szerint – nem keltenek különösebb érdeklődést.
Legalább ennek a regénynek néhány oldalán éljen tovább a Vidámpark!
Judit
Kedves Judit!
Nos, a gyerekek tényleg jól szórakoztak, remekül érezték magukat s élvezhették kedvükre a játékkülönlegességeket.
Még mindig nem értem a címbéli hazugságot, mert csak magyar hazugságról tudok, arról van szó, ami vagy kiderül vagy nem… Bár lehet, hogy éppen az lesz a csattanó, hogy a magyar hazugság nem derül ki, viszont a holland?… Hmm… Nos, egyre izgalmasabb lesz.
Ida
Kedves Ida!
Amint Bödönnek is írtam az előző résznél, "A "holland hazugság" a magyar család hazugsága a hollandok felé, amit Zsuzsa talált ki, és ami még egyre nőni fog, ahogyan az idő telik."
A regénynek mégsem adhattam a "Magyar hazugság" címet, mert a sok magyar hazugság megírására ebben az időben / meg azóta is/ egy könyvtárnyi könyv sem lenne elég.
Nyelvtanilag helyesebb lenne a "Hollandoknak mondott /írt/ hazugság", de ez elég fura cím lenne, ezt egyszerűsítettem "holland hazugságra", hiszen a magyar család így beszél róla, így gondol rá.
Judit
Kedves Judit!
Szóval, ne várjak a holland hazugságra. Megértettem. Bár úgy érzem, hogy így viszont félrevezető maga a cím. Mondjuk lehetett volna akár: A hazugság ára, vagy valami hasonló. Merthogy ára van, látjuk az állandó rettegést, hogy kiderülhet.
No jó, mindegy, most már értem, nem kell várnom hogy a hollandokat érik hazugságon.
Megyek a következő részhez.
Ida
"Legalább ennek a regénynek néhány oldalán éljen tovább a Vidámpark!"
…remek gondolat,óhaj!
Üd:sailor
Szia!
Amikor ezt a részt olvastam, rengeteg emlék idéződött fel bennem. GYermekkkorom egyik legklasszabb élménye volt, amikor elvittek a szüleim Pestre, a Vidámparkba.Együtt tudtam örülni Jutkáékkal, és felelevenedett bennem az öröm, amit akkor ott éreztem. Remekül leírtad az akkori parkot. üdv hundido
Kedves Katalin!
Még a gyerekeim generációjának is sok emléke van a budapesti Vidámparkból, hiányát nem pótolják a búcsúkban itt-ott feltűnő elektromos játékok, amik inkább veszélyesnek tűnnek ránézésre, mint izgalmasnak.
Örülök, hogy jónak találtad a Vidámpark leírását, és újra átélted a régi érzéseket. Egy alkotó számára ennél nagyobb dicséret nem létezik. Köszönöm szépen.
Judit
Szia Judit! A Vidámpark (régen Angolparknak hívták) leírása bennem is kellemes emlékeket ébresztett. Sajnálom, hogy ma már nincs meg! Felnőtteknek is jó mulatság. Kíváncsi vagyok a vacsorára, hogy zajlik le? Nagyon életszerű és olvasmányos! Üdv: én
Szia Laci!
Nagy élmény volt a Vidámpark felnőttnek, gyereknek, amíg megvolt.
Nem tudom minek kell mindent szétrombolni, a Városligetet beépíteni a sok múzeummal, aztán meg csak gond a fenntartásuk, üzemeltetésük, mint a nyakló nélkül épített sport létesítményeknek.
A mérték és az érték felismerése hiányzik az átalakítási dühből.
Judit
Szia!
Én is sajnálom hogy megszüntették. Az is egy színfoltja volt a városnak. Én inkább korszerűsítettem volna. Remek amit írtál.
Köszönöm, hogy olvashattam.
Gratulálok.
Kellemes tavaszi napokat kívánok jó egészségben!
Zsuzsa
Kedves Zsuzsa!
Az osztrákok, franciák, olaszok, hollandok, angolok, németek, stb. meg tudták oldani, hogy Európa legszínvonalasabb vidámparkjait üzemeltessék /a franciák hármat is!/, nálunk meg még a Vidámpark roncsát, a "Hol nem volt parkot" is bezárták.
Mélygarázs épül a helyén, azt olvastam. Pont erre van szükség a Városligetben!
Csak a nagy arca van a politikai propagandának, hogy az országunkban minden szuper, aztán még egy Vidámpark működtetése is meghaladja a tudományt.
Judit