Holland hazugság 21.

1967. augusztus 22. kedd

Jutka kinyújtózott az üdülő keskeny heverőjén, és a reggeli napsugarak falra festett csíkjait nézte, amik átszűrődtek az ablakon lévő népi szőttes piros bordái között lévő fehér csíkokon. Hurrá! Ma is jó idő lesz! – gondolta.
Óvatosan oldalra fordult, és megnézte az ágya szélén lévő karóráját. Hét óra lesz mindjárt. Kicsit felemelte a fejét, és szétnézett a heverőkkel telezsúfolt szobában. Zsuzsa és Jani még aludt, és Gabika sem mozdult.
Olyan apró volt a szoba, hogy a sok ágy között alig lehetett eljárni. Amikor a szüleik nem látták, ők Gabikával ágyról ágyra sétáltak, mert annyira mulatságos volt: mintha ágyakból lett volna a padlója a szobának. Csak a befelé nyíló ajtó előtt volt egy kis hely, egy kis asztalka állt ott két székkel, és az ajtó mögött egy keskeny ruhás szekrény.
Óvatosan lecsúszott az ágyról, kinyújtotta a kezét, a heverő végében lévő ruhájáért, és csendben felöltözött, felcsatolta a karóráját.
A kis asztalkán oda volt készítve a pénz, és a hálószatyor a reggeli bevásárláshoz. Halkan magához vette ezeket, kiakasztotta az ajtó riglit, csendben kilépett a szobák előtt körbefutó tornácra, és behúzta maga után az ajtót.
Nagyot szippantott a még kissé hűvös levegőből, amiben érezni lehetett a közeli Balaton illatát, azt a jellegzetes víz szagot, ami a nyár, a nyaralás illatát jelentette.
Átvágott a főépülethez, felment a díszesen faragott fakorlátok között a fürdőszobához, elintézte a reggeli toalettjét. Igaz, törölközője nem volt, de már sütött a nap, pár perc alatt megszáradt a keze, arca.
A tulipán ágyások és bokrok szegélyezte kerti úton kisétált az utcára, és elindult a Balatonszentgyörgyi út felé. A tegnap esti Táncdalfesztivál egyik győztes dalát énekelte fél hangosan: „Nem várok holnapig, holnapig, jó, ha kibírom fél hatig…”, erre lépkedett ütemesen.
Amikor a kis csemege bolthoz ért, amit a kerek alakjáról, és az eladótéren jóval túlnyúló esővédő tetejéről „gombának” hívott mindenki, beállt a tejes pulthoz tartó hosszú sorba. Türelmesen álldogált, kicsi gyerekkora óta megszokta a hosszadalmas sorban állást.
Lassan a végéhez közeledett a Balatonföldvári nyaralásuk. Lejár a két hetes turnusuk, amit a SZOT üdülőbe kaptak a szüleik.
Még pár nap, és haza kell vonatozni Budapestre.
Ez volt eddig a nyár legjobb két hete. Valahogy jót tett mindenkinek, hogy nem otthon voltak. A szüleik sem akarták folyton nevelni, fegyelmezni őket, igaz, hogy szinte egész nap a Balatonban fürödtek Gabikával. Késő délután nagy pingpong csatákat vívtak az üdülőben egymással, meg a többi ott nyaraló nagyobb gyerekkel. Időnként a felnőttek is beszálltak a pingpongozásba.
Egy fiatal házaspár gyakran elhívta őket csónakázni, s ők boldogan mentek, ha Zsuzsa elengedte őket. Megtanultak tőlük evezni, és együtt énekelték velük, csónakázás közben, a Táncdalfesztivál új slágereit, amiknek a szövegét, és a kottáját kis füzetekben meg lehetett venni az újságárusoknál.
Néha nem mehettek csónakázni velük, azzal az indokkal, hogy nem kell mindig a nyakukon lógni. Jutka ezt nem értette, mert a fiatal pár hívta el őket, akkor miért lógnának a nyakukon?
Zsuzsa nem fűzött az ellenvetéshez semmit, úgy tett, mintha meg sem hallotta volna.
Amikor Jutka sorra került a „gombánál”, megvette a reggeli kifliket, vajat, joghurtot. Mindig csak éppen annyit vett, amennyi egy evéshez kellett, mert a maradékot nem tudták hol tárolni.
Ebédet és vacsorát pedig egy közeli étteremben kaptak, az üdülés keretében.
Mire visszaért, már az egész család felkelt, készülődtek, öltözködtek.
Zsuzsa a kis asztalkánál megkente a vajas kifliket, aztán az ágyon ülve megették. A kis kotyogós kávéfőzőt is bekészítette Zsuzsa, amit otthonról cipeltek el a nyaralásra. Jani addig mászkált a környéken, amíg talált valahol három téglát, abból egy kis tűzhelyet épített a szobában. Az egyik vízszintes téglára rátett pár spirituszkockát, meggyújtotta őket gyufával, majd a másik két – élére állított – téglára helyezte a kotyogót, és a spirituszkocka lángjainál megfőzték a kávét. Az égő spirituszkockának szörnyű szaga volt és borzalmasan összekormozta a kotyogó alját, de így, hogy nem presszó kávét ittak, meg lehetett spórolni néhány forintot.
Amíg a kávé főtt, Jutka és Gabika összeszedte a tornácon, köteleken száradó törölközőket, fürdőruhákat, az előbbieket bepakolták a strandszatyorba, az utóbbiakat felvették, aztán a nagy strandlabdát a hóna alá csapta Jutka, és előre indultak a SZOT üdülő stégjére, magukra hagyva a szüleiket, hagy kávézzanak nyugodtan.

Útközben megbeszélték a tegnap esti Táncdalfesztivál döntőjét. Jó volt a nagy társalgóban lévő tévén a többiekkel nézni a Táncdalfesztivált.
Mindig bemondott valaki valami vicceset, amiken jókat lehetett nevetni. Megkritizálták az előadók ruháját, frizuráját, a díszleteket, a dalokat, az előadók énekhangját.
Jutka nagyon élvezte az otthoni szigorúság helyett ezt a szabadabb légkört. Az eredményhirdetésnél elszontyolodott, mert szerinte Máté Péternek kellett volna adni az első díjat a „Rád tört a féltékenység” című számáért, ha már nagy kedvence az Illés együttes nem vett részt az idén a Táncdalfesztiválon. Nem tetszett neki az első helyezett Toldy Mária „Rövid az élet” című száma, Zalatnaytól a „Nem várok holnapig” még csak elmegy, de azért szerinte a Máté Péter százszor jobb.
Gabika szerint inkább Aradszky Lászlónak kellett volna az elsőnek lenni, mert annak az „Annál az első ügyetlen csóknál” című dala volt a legjobb. Nem második, hanem első helyet érdemelt volna.
Mire odaértek az üdülő stégjéhez megállapították, hogy a nyaraló társaik közül a fiatalok, mindenki valaki másnak adta volna az első díjat. Csak az idősebbekből néhányan értettek egyet a zsűri döntésével.
A Balatonba nyúló terjedelmes fastégen nagy örömmel fedezték fel a fiatal házaspárt, és leterítették melléjük a törölközőiket. Újra megbeszélték velük a Táncdalfesztivál részleteit.
Aztán mókásan utánozni kezdték a nekik nem tetsző dalok előadóit a lányok.
Ültek a stégen, lelógatták a lábukat róla, produkálták magukat, és nézték hogyan járja a napfény a fodrozódó vízen a táncát. Élvezték, ahogy az üdülőtársakkal lassan benépesülő stégen, itt is, ott is elnevetik magukat a parodizált dalaikon. A teli torokból fújt „Nem várok holnapig” slágernél sokan velük énekeltek a fiatalabbak közül, amit a parton közeledő két felnőtt lánytestvér is átvett, és táncolva és énekelve jöttek át a stégre vezető pallón.
Amikor feltűnt a parton Zsuzsa és Jani, hirtelen nagyon melegük lett, búcsút intettek a közönségüknek és bementek a Balatonba.
Mind a ketten jó úszók voltak, mélyen beúsztak a csillogó, sima vízbe, egészen az úszáshatárt jelző piros bójáig. Ott játszottak egy kicsit. Lenyomták a bóját a víz alá, amennyire csak egyesült erővel tudták, aztán elengedték, és gyorsan odébb úsztak a víz színére felcsapódó bója elől.
Majd a sekélyebb vízben lubickolók között labdáztak, fröcskölték egymást, és időnként a stég felé pislogtak. Figyelték int-e a szüleik közül valamelyik, hogy ki kell menniük a vízből, mert indulni kell ebédelni.
Ugyanis ennek a SZOT üdülőnek nem volt saját konyhája, ahol főzhettek volna, sem ebédlője, ahol étkezhettek volna a beutaltak.
Mint sok szakszervezeti üdülő, ez is – az 1950-es évek elején – államosított magánvilla volt. A tragikus sorsú színésznőé, Bajor Gizié volt hajdanán.
Most a 17 szobás nyaraló minden szobájában egy-egy család nyaralhatott két hetes turnusokban a Balatonon.
Máshol az államosított villákhoz konyhát, ebédlőt építettek, de voltak olyan üdülők – mint ez is – ahol ezt nem tették meg. Meghagyták a szép kertet a villa körül, és a szakszervezet étterembe fizette be az ott nyaraltatott dolgozóit, oda jártak ebédelni és vacsorázni. Ezért aztán délre az étteremben kellett lenni mindenkinek, ahol kuponok ellenében megkapták az ebédjüket.
Mindig előző nap kellett választani a következő napi kétféle menüből, és olyan színű kupont kaptak másnapra amilyen ebédet választottak.
Amikor Zsuzsa integetni kezdett nekik a stégről azonnal látták, hogy a többiek is szedelőzködnek már. Mindenki indult fel a szállásra, átöltözködni az ebédhez.
Ők is a többiek nyomába szegődtek, egy gyors átöltözés, és fésülködés után átmentek a Kukorica csárdába. Leültek a kerthelyiségben a fonott székekre, a szépen terített asztalokhoz.
Az asztalszélére kitették a kuponokat, két kéket és két rózsaszínt. Amikor a pincér elvitte a kuponokat, egyúttal odaadta a következő napra szóló menükártyát, hogy válasszanak addig, amíg kihozza a levest. Ez is a nyaraláskori csodadolgok közé tartozott, hogy választhattak mit szeretnének enni. Otthon azt kellett enni, amit kaptak, nem volt beleszólásuk abba, hogy mit esznek. Ha valamit nem akartak megenni, azt „válogatásnak” minősítették a szüleik, ami tűrhetetlen magatartás volt, és büntetés járt érte.
A menükártyáról kiválasztották a következő napi ételeket, amíg megérkezett a leves.
Most a szüleik halászlevet, ők gulyáslevest kaptak picike kis fém bográcsokban. A pincér meghallgatta, hogy holnapra melyik menüből hányat kérnek, aztán letett három zöld, és egy sárga kupont az asztalra, amit Zsuzsa azonnal gondosan eltett a pénztárcájába.
A szüleik azt tartották, hogy „magyar ember evés közben nem beszél”, hallgatni kellett étkezés alatt. Jutka, amíg a hússal és zöldséggel dúsan megpakolt kis bográcsból kanalazta a levest, az első balatoni üdülésükre gondolt.
Öt évvel ezelőtt voltak először a Balatonon. A Csepeli Motorkerékpár Gyár bérelte ki egy magánház egyik szobáját, Jani akkor éppen ott dolgozott, onnan kapták a lehetőséget.
Az idős Edömér bácsi is ott lakott, akié a villa volt, folyton a kertben szorgoskodott.
Egy ágyban kellett aludniuk Gabikával, mivel nem volt elég fekhely a családnak. Jó teknősre feküdt régi szalmazsák volt az ágyban, mindig vitatkoztak a húgával, hogy ki feküdjön a teknőben, mert a másiknak elég kényelmetlen volt a lejtős szalmazsák széle.
Nem volt fürdőszoba. Benn a szobában, egy lavór hideg vízben mosakodtak, meg a Balatonban fürödtek napközben.
Olyan érdekes vécét használtak: pottyantós budi volt, de benn a házban, nem kint a kertben, ahogyan vidéken szokás. Egy sötét folyosó végében volt az illemhely. Gabika mindig félt, hogy belesik a lyukon a budiba, Zsuzsa mindig kiküldte őt vele, hogy fogja a húgát. Tele volt pókokkal a vécé, ő meg azoktól félt rettenetesen.
A Balaton part azonban valami csoda volt nekik!
Még nem volt körbekövezve a Balaton, homokos volt a széle és lassan mélyült. Egy kidőlt fa mellett szerettek játszani a vízparton. A villa a Balaton parton állt, és kiengedték kettőjüket is a partra. Neki kellett vigyázni Gabikára, de úgy látszik sikerült, mert egyikük sem fulladt a Balatonba.
Ott is egy étterembe jártak ebédelni és vacsorázni, oda fizette be a gyár a nyaraltatott dolgozóit. Menüt adtak, de olyan ételeket ettek ott, amit addig soha. Aranygaluskát vanília sodóval, meg varga bélest, és máglyarakást, meg rántott májat.
Addig soha nem kóstolt, csoda ételeket.
Mire megjelent a pincér a második fogással, kiürültek a kis bográcsok. Most is olyan ételt kaptak, ami otthon nem volt. A szüleik malacsültet ettek sült krumplival, párolt káposztával, ők Gabikával a másik menühöz tartozó sajttal töltött rántott húst ettek, paradicsomos spagettivel, amire egy kis sajtot reszeltek.
Amíg Jutka a második fogást ette a következő nyaralásukra gondolt, Lellén nyaraltak egy újonnan épült, nagy SZOT üdülőben.
Annak volt konyhája, ebédlője. Ő ott találkozott életében először, reggelihez is megterített asztallal. A vajat személyenként kis üvegtálakban tették a tányérok mellé, recés késsel kellett a péksüteményekre kenni. A rece nyomot hagyott a vajon, csuda jól nézett ki! A lekvárokat és a mézet is így szervírozták. A teához valódi citromkarikákat adtak.
A közösségi helyiségben volt egy biliárdasztal, ott tanultak meg biliárdozni Gabikával, és pingpongozni az udvaron álló pingpongasztalnál.
Volt könyvtár is, rengeteg könyvvel, a nyaralás idejére kölcsönözni lehetett. Jutka úgy élvezte a könyvek közötti szabad válogatást, hogy később, otthon beiratkozott a Szabó Ervin könyvtárba.
Amire megette a második fogást, szörnyen megszomjazott. Vágyakozva nézte a szomszéd asztaloknál Bambikat szalma szívószállal szürcsölő gyerekeket, aztán az asztalon álló vizeskancsóból vizet töltött a poharába. Tudta, hogy hiába kérne ő is Bambit, Zsuzsa szerint a Bambi elrontja a fogukat, és szó sem lehet róla, hogy kapjanak.
Még szerencse, hogy a sör nem rontja a fogakat – gondolta Jutka – így Janinak minden ebédhez járt belőle egy korsóval, Zsuzsának egy pohárral. A desszert ma minden menühöz egy fagylalt kehely volt, gyümölcsökkel az alján, tejszínhabbal a tetején. Ez is az otthon soha nem látott, különleges finomságok közé tartozott.
Ebéd után, a nagy melegben lassan sétáltak vissza az üdülőbe. A szüleik ilyenkor, ebéd után, le szoktak pihenni a szobában, ők meg mindig lementek Gabikával a stégre.

Folyt. Köv.