Holland hazugság 24.

1970. május 16. szombat

Jutka alig várta a mai estét! Már csak néhány óra, és elindulnak Iláék és a szüleik Hollandiába.
Zsuzsa már napok óta csomagolt, és átcsomagolt. Mindenhez volt elmélete. Először a kopottabb ruháit tette el, azzal a felkiáltással, hogy ezeket ott kidobja, és majd a Hollandiában vett új ruháit hozza haza a bőröndökben.
Aztán meggondolta magát, és a legszebb ruháit csomagolta be, mert senki nem tudja, hogy mennyibe kerülnek Hollandiában a ruhák.
A meghívó útlevelükhöz négyüknek 200 dollár járt, de azt még nem sikerült kiderítenie, hogy az hány gulden. Azt meg még kevésbé, hogy Rotterdamban egy csinos nyári ruha hány guldenbe kerülhet. Senkit nem ismert, aki járt már Hollandiában, nem volt kitől kérdezősködnie.
Ilának három hónapja mondogatta egyfolytában, hogy kérdezze meg Ansztól a dollár-gulden árfolyamot, meg azt, hogy Rotterdamban mennyibe kerül az ő méretében egy csinos nyári kis komplé, de Ila csak legyintett:
– Nem kapsz te ott semmit az 50 dollárodért.
Mi az, hogy az ő 50 dollárja? Na és Janié? Na és Iláéké? Csak nem képzelik, hogy azt majd saját magukra költik el, amikor nekik rengeteg ruhát hoztak, sok év alatt a hollandok, ahányszor csak meglátogatták őket? Neki meg pont nem hoztak soha egyetlen holmit sem. Most csak megérdemel annyit, hogy végre neki is jusson valami…
Jutkának mondta a monológot, aki úgy tett, mintha tanulna az érettségire.
Zsuzsa olyan mozdulatokkal jött-ment a szobában, mintha némafilmben játszana. Imádta ezt az egészet, amióta csak megkapták a kiutazási engedélyt a magyar hatóságoktól, és a holland követség is megadta a beutazási vízumot mindannyiuknak.
Anszék levelét be kellett mutatniuk a holland követségen a vízumhoz, sőt még a felbélyegzett borítékot is, amiben a meghívó levelet Magyarországra küldték. Azt is aláíratták velük, hogy nem vállalnak munkát Hollandiában.
Kicsit kellemetlen volt, hogy ehhez ragaszkodtak, hiszen minek vállalnának ott munkát? Van nekik itthon munkájuk, megbecsült emberek! Ők csak eleget tesznek egy meghívásnak! Még a gyerekeik születési bizonyítványait is be kellett mutatniuk! Zsuzsa nem értette minek ez a sok hűhó?
No de mindegy, túl vannak rajta, ma indulnak!
Igaz, nem repülőgéppel, ahogyan elképzelték, hanem vonattal, Berlinen keresztül mennek Rotterdamba.
Az is érdekes lesz azért. Útközben sok mindent látnak, amíg végig mennek szinte egész Nyugat-Európán. A vonaton fognak aludni is. Zsuzsa ide-oda szaladgált a szekrény és a bőrönd között. Hol betette a vonatra magának a hálóinget, Janinak a pizsamát, hol kivette. Aztán eszébe jutott, hogy Hollandiába is kell hálóruha, és visszatette a bőröndbe.

Jutka fészkelődött a széken, hátrahajtotta a fejét a támlájára, kicsit lehunyta a szemét, hogy ne lássa a pakolással elbíbelődő anyját. Aztán az óráját nézte, számolgatta, hogy még mennyi idő, amíg elindulnak végre a szüleik Iláékkal, és ők megkezdhetik Gabikával az esti házibuli előkészületeit.
Házibuli! Házibuli! Házibuli! – ma végre valóra válik az elérhetetlen álom! – sürgette türelmetlenül az időt, magában Jutka.
Még soha sem szervezett házibulit. Reménytelen volt, hogy az a sok ember, aki itt él, mind egyszerre elmenjen egy estére itthonról, és üres legyen a lakás a bulihoz. De ma elmennek!
Igaz, nem mindenki. Mamuska és Mariska itthon marad.
Velük már hetek óta alkudozott, engedjék meg nekik, hogy házibulit tartsanak Gabikával. Végül nagy nehezen kisírták, de az igazi, esti-éjszakai házibuliról hallani sem akartak. Abban egyeztek meg, hogy hétkor kezdődik, és tízig maradhatnak a vendégek.
Mamuskáék megígérték, hogy „láthatatlanok lesznek”. Amennyire csak lehet, a szobájukban maradnak, és nem jönnek ki, nem szólnak bele, akármi történik.
Mariska azonban az akármit is előre beszabályozta. Tíznél többen nem lehetnek, szeszes italból csak sört ihatnak, meg likőrt, de mindent csak mértékkel. Minden ruhadarab végig rajtuk marad, a zene csak hangos lesz, de nem üvölt. Az ablakok, ajtók csukva maradnak végig, és nem lesz ordibálás, visítozás. Esznek, isznak, táncolnak, beszélgetnek, játszanak – és itt a vége a szórakozásnak, szögezte le ellentmondást nem tűrően. Vagy nincs házibuli!
Jutka sokáig latolgatta, hogy kiket hívjon meg a házibulira. A padtársát, Boda Margitot vissza kellett hívnia, mert szilveszterkor nála volt házibulin, és illett viszonozni a meghívást.
Bár Margitnak otthon voltak a szülei, elvileg a kis szobában nézték a szilveszteri tévé műsort, de folyton kimászkáltak, na és a papája szinte végig ott lebzselt köztük. Mindenbe beledumált, jópofizott, tette magát. Kedves volt, meg minden, de nem tudtak tőle magukban lenni. Na, mindegy, a Margitot meghívta, meg a közös barátnőjüket, Mucust, aki mögötte ült az osztályban. Bár ő inkább a Margit barátnője, de vidám, aranyos lány volt, Jutka kedvelte. Nem volt felvágós, mint az ő régi barátnője Sóvágó Évi, aki nagyon fennhordta az orrát, amióta gyűrűs menyasszony lett.
Ketten voltak az osztályból gyűrűs menyasszonyok, a Sörös Zsuzsi volt a másik. Ők, ha jelentkeztek az órákon, mindig a bal kezüket tartották fel, jó magasra, hogy látsszon a gyűrűs ujjukon a jegygyűrű. Magasabb rendűnek érezték magukat a többi lánynál, akiknek nem volt jegygyűrű az ujján.
Na, őket esze ágában sem volt meghívni.
Különben is, Sóvágó Évivel már évek óta haragban vannak egy olyan fiú miatt, aki egyiküket sem érdekelte igazán. Egy suli bulira jött az Évi azzal a fiúval, aki aztán valahogy a végén mégis Jutkát kísérte haza, igaz egy másik fiúval együtt. Évi azóta is haragszik rá, vőlegény ide-vagy oda…
Gabikával együtt így már négyen lesznek lányok, sokáig gondolkodott, hogy ki legyen az ötödik lány, de aztán végül nem lett ötödik, mert nem sikerült öt fiút meghívni, csak négyet.
A fiú kérdés nehéz volt, mert Jutka tiszta lányosztályba járt a közgazdaságiban. Gabika vegyes osztályba járt, de az ő idétlen, hetedikes fiú osztálytársai szóba sem jöhettek.
Végül Jutka fiúja, Béla hívta meg néhány barátját a házibulira. Ez sem volt egyszerű, mert kellett egy olyan valaki is, aki „hozza a zenét”, ugyanis Jutkáéknak nem volt lemezjátszójuk, magnójuk meg pláne nem. Így aztán Béla hívta meg az osztálytársai közül azt az egyetlen fiút, Laci B. Tamást, akinek volt egy szalagos Grundig magnója, mert zene nélkül elképzelhetetlen volt a házibuli.
Béla barátja „másik Béla”, aki a Popey becenévre hallgatott, lett a harmadik fiú, s még egy, Tóth Miki nevű srác jön Béla osztályából. Szolid gyerek, nem fog balhét csinálni – nyugtatta meg Jutkát, aki nem ismerte ezt a srácot.
Szóval végül nyolcan lesznek. Talán jobb is így, mert úgy tele van zsúfolva bútorral a nagyobbik szoba, hogy alig marad hely táncolni. Gabikával már mindent kigondoltak: hová rakják középről a foteleket, az asztalt, a felcsavart szőnyeget, hová teszik az ennivalót, és az italokat, hol lesz a zene.

Jutka úgy belemerült a gondolataiba, hogy már csak arra eszmélt, hogy Zsuzsa a sarkig kitárt kétszárnyú ajtón keresztül berontott a kisszobába, ahol ő tanulást mímelt.
– Hol van a sárga pulóverem? – kérdezte vádlón, holott még hozzányúlni is tilos a holmijaihoz, az meg, hogy Jutka felvegye őket, egyenesen elképzelhetetlen volt.
– Nemtom – válaszolta, és mérges volt magára, mert érezte, hogy elpirul. Persze nem a pulóver miatt, hanem a titkos házibuli miatt, ami a fejében járt. Zsuzsa rögtön lecsapott rá:
– Azonnal mondd meg! Sírba visz ez a rendetlenség! Kész bolondok háza! – mutatott körbe a kisszobában, ahol egyébként katonás rend volt.
– Azt hiszem a táskában láttam, amiben a kimosott ruhát hoztam haza Rózsika nénitől – felelte némi gondolkodás után Jutka.
– Mintha nem tudnám! – mondta Zsuzsa, és kiviharzott, tovább pakolászni.
Jutkának fogalma sem volt, hogy melyik könyv van nyitva előtte, az érettségi a távoli jövőbe veszett. Csak a mai házibulira tudott gondolni, és azon bosszankodott, hogy soha nem lesz már három óra, amikor végre elindulnak itthonról a szülei, Iláékkal a pályaudvarra. Végre eljön az, ami eddig soha nem volt lehetséges, de most igen…

A végtelennek tűnő órák is elteltek egyszer. Közben megjött Gabika is az iskolából.
Erős sör- és cigarettaszagot árasztva Jani is hazaért valami elintézni valóból. Zsuzsa átrakta még egyszer a bőröndöket, aztán befejezte a pakolást.
A szekreter tetejére tett kis tükörben alaposan kirúzsozta magát. Az utazásra kiválasztott ruhájához illő, frissen vásárolt, csinos, szalmakalapját úgy tette fel, mintha töviskoszorút nyomna a fejébe, és közben mártír arccal szakadatlanul utasításokkal bombázta a lányait, olyan hangon, mintha vádakat sorolna fel. Aztán intett Janinak, hogy viheti a bőröndöket, és Iláékkal együtt végre kitódultak az előszoba ajtón.
Jutka és Gabika egészen a kapuig kísérte őket, és saját szemükkel meggyőződtek róla, hogy mind beszállnak a taxiba, amit Pepi a Köröndnél lévő taxi állomástól hozott.
Amikor a taxi kigördült a ház elől, a lányok beszaladtak a lakásba. A nagyszobában Jutka elkapta Gabika kezét, összekapaszkodtak, fel-leugráltak, miközben nevetve azt kántálták:
– Elmentek a Béniék, hurrá, hurrá! – ez az ő játékuk volt, a két kőkorszaki szakiról szóló rajzfilmből vették…

Folyt.Köv.