Honey és az álommanók

Így minden este amikor leoltja anyu vagy apu a villanyt és aludni mennek a gyerekek, előjönnek az álommanók akik elvezetnek az álmok kertjébe. Minden manónak saját kulcsa van a kert hatalmas kapujához. Itt aztán lehetsz űrhajós, vagy királylány, az eget festheted lilára a füvet kékre, A hegyek sütiből vannak a felhők pedig vattacukorból. Egy napon történt, hogy a gyerekek hiába mentek aludni időben és hiába követték saját álommanójukat a kert kapuján nem tudtak bejutni. Ez így ment éjjelről éjjelre. Reggel pedig szomorúan ébredtek, mert nem álmodtak semmit sem. A manók kétségbe estek mikor észre vették hogy a kis kulcsocskát ami a kaput nyitja valaki ellopta mindegyikőjük nyakából.
-Hogy történhetett ez?!-kiáltott fel az egyik.
-És hogy nem vettük észre?-kérdezte a másik.
-És most kihez forduljunk segítségért?-kérdezte a harmadik.
Majd valaki a tömeg közepéből bekiáltott.
-Kérjük meg Honey-t a kis medvét! Ő olyan ügyes és furfangos, biztosan kitalál majd valamit.
-Azzal becsomagoltak több napi élelmet és útnak indultak.
Nagyon sokat mentek míg végül eljutottak abba az erdőbe ahol Honey lakott a családjával, az öreg teknőssel és Potykával a mókussal aki a legjobb barátja volt. Éppen valamin vitatkoztak amikor egyszer csak Potyka egyik fia rohant végig az ágakon miközben azt kiabálta: -Gyertek gyorsan! Ezt látnotok kell! Egy szivárvány kúszik a völgyből és egyenesen erre tart.
Erre csak hátra legyintett Potyka:-Mondtam fiam tanulj apád kárán és ne ess le olyan sokszor a fáról, látod mihez vezet.
-De apu ez most komoly-mondta kis mókus.
Erre Honey felnézett, kisétált egy magasabb pontra hogy szemügyre vegye a völgyben kúszó állítólagos szivárványt. És láss csodát tényleg közeledett valami nagyon színes sereg. Hát ahogy közelebb értek akkor látták, hogy nem is szivárvány volt az, hanem csak a manók jöttek. És mint kiderült azért ilyen színesek mert másodállásban őket látni az égen amikor esik az eső és süt a nap egyszerre. Mikor meglátták a macit a domb tetjén nagyon megörültek. Honey hellyel kínálta őket majd megkérdezte:-Mijáratban erre? Nektek nem a gyerekek szobájában kéne várni a lekfekvés időt?
-De igen, de szörnyű nagy a baj. Nem tudjuk elvinni őket a kertünkbe ahol játszhatnak az álmokkal mert ellopták mindegyikőnk kulcsát.-mondta az egyik manó.
-És azt reméltük te kitudod deríteni ki lehetett az.-folytatta a másik.
Honey gondolkozni kezdett:-Ki lehetett? Ki lehetett?
S fel alá járkált. Majd egyszer csak kipattant fejéből a nagyszerű ötlet.
-Hé, manók! nem gondoltatok még arra, hogy vissza kellene menni a kerthez és megnézni nem használja-e a kulcsokat az aki ellopta őket?
-Nahát tényleg, hogy erre nem gondoltunk-monta az egyik manó meglepődve.
-Gyerünk vissza, bújunk el és lessük ki hátha eljön a tolvaj.-ajánlotta a másik.
-És addig, mi lesz a gyerekek álmaival?-kérdezte egy újabb manó.
-Nos, nem marad más elkell mennünk a kulcsmásolóhoz.-ajánlotta valaki a hátsó sorokból remegő hangon.
Erre a mondatra szinte egyszerre mind megrezzentek, volt aki a szája elé kapott és volt aki a szemét fogta be.
-No, mi lelt benneteket?-kérdezte Honey
Az egyik manó közelebb hívta és a fülébe súgta:-A kulcsmásolóhoz csak a legvégső esetben fordulunk mert különös fizetséget kér minden egyes kulcsért.
-És még is mit?-suttogta vissza a maci.
Egy virágot a kertből. És sajnos nálunk minden virágból csak egy van, ezért van az, hogy soha sem álmodnak a gyerekek kétszer ugyanolyat.
És ez olyan szörnyű?-kérdezte Honey
-Tudod minden manónak saját virága van, mindenkinek csak egy és akinek a virágját a kulcsmásoló kiválasztja az egy évig nem hozhat gyerekeket a kertbe mert annyi idő mire az új virágja kinő. És hidd el nekem, ennél nincs nagyobb szomorúság egy álommanónak.
-Nagyon sok virágba kerül. És már gördült is le a könny az arcáról.
Ha azt akarjátok, hogy a kert újra nyitva legyen akkor csak egy virágot adjatok oda.
Csináltassunk csak egy kulcsot.-ajánlotta Honey
Na jó, jó és mi lesz azzal a manóval akinek majd a virágját odakell adnunk?-kérdezte a manó.
Hááát, majd ő lesz a portás a kert kapuban aztán amikor jönnek a gyerekek eligazítja őket ki merre menjen.
És a kis medvebocs egyre biztosabb volt abban, hogy jó rányba tereli a manók seregét a tettek mezeje felé. A kismanók összeültek alaposan átgondolták a hallottakat aztán úgy döntöttek elmennek a kulcsmásolóhoz. Majd össze estek amikor közel értek a házához. Összeszedték minden bátorságukat és bementek. Minden csupa fém forgács volt és ahogy mindig most is dolgozott valami kulcson. Nem is hallotta, hogy benyitottak a házába.
-Eeel nénézést!-kezdte bátortalanul mondókáját az egyik manó.
-Hmm!-fordult oda az öreg kulcsmásoló, aki nem is tűnt olyan szőrnyűnek és gonosznak. A manók inkább csak azért féltek tőle mert nem szívesen adták neki a virágaikat.
Nocsak, kiket látnak öreg szemeim?-örvendezett az öreg.
Hát ti, mijáratban vagytok erre?
Eeegy… eegy kukulcsot szeretnénk az álomkert kapujához.-mondta igen halkan a manó.
-Rendben, de most más az ára.-válaszolt beleegyezően az öreg.
-Má… más?-kérdezősködött félve tovább az apró manó.
-Jaj ne félj már.-kérlelte az öreg.
-Már letettem a virágokról, sőt tudod mit ezeket is visszaadom, mert mióta idehoztam őket nem is hoztak egyetlen hajtást sem.
A manó nagyon meglepődött, örült is és félt is mert nem tudta vajon mit kér az öreg cserébe. Aztán halkan megkérdezte
-És még is mit kérsz azért az egyetlen kulcsért?
-Nos, csak annyit, hogy ha kinyitottátok újra a kaput akkor sohatöbbé ne zárjátok be. És ne csak a gyerekeket hanem a felnőtteket is kísérjétek oda.
Majd visszafordult az esztergapadhoz és folytatta a munkát. A manók tanakodni kezdtek és megkönnyebülten igent mondtak az ajánlatra. A kulcs elkészült és boldogan siettek a kertjükbe. Arra, hogy ki vihette el a kulcsot soha nem jöttek rá.
De én tudom.
Hát a felnőttek.
Hiszen a manók csak a gyerekekért jöttek mindig még is ha megfigyelted apu és anyu is szokott álmodni.
Ha nem hiszed kérdezd meg.