Hufnágel Pista

Neked is megvan a magad Hufnágel Pistája, akihez jobb lett volna feleségül menni? No, persze, mert aki nincs, az csakis jobb lehet annál, mint, aki van. Azt fel tudjuk ruházni olyan tulajdonságokkal, amelyeket csak mi képzelünk róla, de aztán lehet, hogy az élet mégis úgy hozza, hogy lehetőség nyílik Hufnágellel is összekötni az életünk.

Teri körül két férfi is legyeskedett, a jóképű és sármos Tamás, valamint a komoly és visszafogott Péter. A lány nagyon kedvelte Pétert, – aki akárcsak a szülei – megbízható, korrekt, kiszámítható, becsületes fiú volt, viszont Tamás vágytól égő verssorai, szerenádjai jobban megdobogtatták a szívét.

Szülei tanácsára Péterrel kötötte össze az életét, aki műszaki beállítottságú lévén, nem a szavak embere volt, de mondhatni, hogy a tenyerén hordta az asszonyát. A házasságból született egy életerős, szép kisfiuk, akit mindketten nagyon szerettek. Látszólag, tehát minden rendben volt, de Teri gyakorta érezte úgy, hogy boldogabb lett volna, ha Tamás lesz a párja. Tamás, bár tudta, hogy Teri férjhez ment, továbbra is elhalmozta őt szerelmes költeményeivel. Az asszony mentségére legyen mondva, hogy nem táplálta ezeket az érzelmeket, de mégiscsak jólestek neki az epekedő, vágyakozó sorok.

Péter rendkívüli szorgalommal és kitartással dolgozott, nem csak a munkahelyén, hanem a saját házuk építésén is. Feleségét is igyekezett kímélni, mivel még a terhességi vizsgálat során kiderült, hogy az asszony szívbillentyű rendellenességgel született. Ez ugyan mindezidáig nem okozott problémát, de ettől kezdve még jobban féltette őt, ezért a háztartási munka nagy részét is magára vállalta.
A házaspár szépen gyarapodott, a kis Petiről pedig kiderült, hogy nemcsak szemrevaló, hanem jó képességű és kitűnő tanuló is.

Egy szépnek egyáltalán nem nevezhető napon, Péter összeesett, és kórházba szállítás közben meghalt. Terivel forgott a világ. Felvillant előtte, hogy mennyire szerette, tisztelte és becsülte őt ez az ember, a gyermeke édesapja, aki még az irodai munkájába is besegített, mivel könyvelőként a zárási időszakban megsokasodtak a teendői. Hogy soha egy hangos szó nem volt közöttük, hogy mindenben kikérte a véleményét, hogy szeretete ezeregy jelével halmozta el őt. Egyáltalán tisztában volt-e azzal, hogy mennyi mindent köszönhetett Péternek, aki miközben őt féltette, magára nem vigyázott? Talán most fogta fel igazán, hogy kit veszített el benne.

A gyászév letelte után hozzáment Tamáshoz. Két év múlva megszületett a közös gyermekük, aki ugyancsak fiúcska lett. Innentől kezdve a férfi teljesen megváltozott. Ha csak tehette mindig belekötött Petibe, akiben az apját látta, akire még a halála után is féltékeny volt. Terivel se bánt úgy, mint egy hímestojással. Az volt a véleménye, hogy az irodai munkája mellett egy kis háztartási munka nem árt meg neki. Ha a gyerekek között bármi vita, nézeteltérés volt, mindig Tomit védte, akkor is, amikor a saját szemével győződött meg arról, hogy a kicsi dühében belerúgott Petibe.

Terinek mindkettő a sajátja volt, ezért a nagyobb fia miatt éppúgy fájt a szíve, mint ha a kicsit érte volna sérelem. Ahogy teltek az évek, egyre rosszabb lett a házasságuk. Rendszeressé váltak a viták és a veszekedések, mert szinte semmiben sem értettek egyet. Hiába próbált bármennyire is alkalmazkodni, rá kellett jönnie arra, hogy a férje alapvetően irigy és rosszindulatú ember, aki csak a műveiben megértő és figyelmes. Jól forgatja a tollat, hangzatosak a szavai, de valós tartalom nincs mögöttük. Gyakran érezte magát rosszul, de nem csak fizikailag, hanem lelkileg is, míg el nem döntötte, hogy elválik Tamástól.

A válás se ment simán, a férfi jóformán csak a házat nem vitte el, amit még Péter épített, de legalább békesség költözött az életükbe. Teri utólag egyetlen egy dolgot sajnál, hogy soha nem mondta azt az első férjének, hogy szereti.