Huncut Janika

Egyszer volt, hol nem volt hetedhét országon is túl, volt egyszer egy pimasz kis kölök, úgy hívták, hogy Huncut Jani.
Híre ment, hogy amennyi huncutság létezik, azt ez a lurkó, sorra elköveti. Na elindult a katolikus pap, hogy megtanítsa emberségre.

Megyen a falu határából kifelé, a nagy búzamező mellett, egyszer csak elé áll egy angyal.
– Hova oly sietve, tisztelendő atyám?
Jaj, mindjárt elpanaszolja neki, milyen hír jár a környéken, hogy az a kis pernahajder mennyire fékezhetetlen. Erre se szó, se egyéb, eltűnik az angyal. Hülye voltam, de ha még valaki ide jön, annak már nem fecsegem el, de nem ám. Hogyne, hogy az is elillanjon. Biztos elszaladt szólni neki, hogy jövök, mérgelődött a pap úr.

Ekkor megjelenik a második angyal, de a pap mégse tudott hallgatni. Ennek is elfecsegte, hogy ki a környék fengyereke. Ez is eltűnik azon nyomban. Mérgelődik a plébános úr, veti a kereszteket magára, de nincs mit tennie, halad tovább. Be sem ér a faluba, már ott a harmadik angyal, az is leszólítja és szépen szörmentén kipuhatolja, mi járatban volna..

Hát annak se tud hallgatni a pap, annak is elújságolja menetele okát-baját, na az is eltűnik nyomtalanul.

– A nemjóját! – mérgelődik a pap. Elér a kocsma elé, gondolta bemegy és iszik egy felest, hadd párologjon a mérge valamerre, mert így nem mehet tovább. Mit szól a nép, ha nem békés szándékkal érkezik, mérgelödik és fene eszi? Be is ment és jól megült a csapszékben.

Azalatt eltűnt a gyermek. Éppen a szüleivel indultak kapálni, de mit gondolt magában, mit nem, beszaladt a Fekete erdőbe, be bizony isten, kutya legyek, ha nem igaz.

Jaj mennek a szülei, keresgélik.
– Hol vagy huncut Jani? Merre bújtál el?
De hiába. Szaladnak a pakulárhoz, mert ő volt Fekete erdő felvigyázója. Mondják neki, hogy mi van. Bement a Fekete erdőbe huncut Janika, de hiába mondták.
– Három zacskó aranyért állok az ilyenekkel szóba, – felelte nekik a pakulár és azzal pipázott tovább.
– Ej, az a nagy és sötét rengeteg, hova mehetett abba a feketeségbe az a gyerek? – tördelte kezeit az anyja.

– Ne óbégass! – kiabálta az apja – gyere, és keressük, amig szét nem tépik az erdei vadak.

Na mennek kiabálnak, de hiába, már estére jár az idő. Fáradtak, álmosak, elcsüggedten néztek egymásra. Ekkor elé állt az első angyal.
– Itt van egy zacskó arany, – mondta. De a szülők csak legyintettek rá, minek az a pakulár, három ilyenért állna szóba. Nem elég annak még az sem, nem hogy ez az egy.
Mire kimondták az angyal már el is tűnt. Na összenéznek, mindjárt szidni kezdték egymárt:
– Te voltál a nagy okos, te voltál a tökfej, az legalább jó lett volna valamire, most se pénz, se gyermek. Szidják, csepülik egymást, erre megjelenik a második angyal, hogy itt van két zacskó arany, de hiába. Az anyuka most is csak sopánkodik, hogy ehhez még egy zacskó arany kellene, erre ez az angyal is eltűnik.
– Hej, aki embert teremtett, még az is agyament! – mondja később az apa, mert ha a kettőt elfogadtuk volna, most éppen három zacskó aranyunk lenne.
– Tudod mit, menjünk haza, holnap vissza jövünk, s akkor megint erre jöjjünk. De ha elénk áll az a két angyalféle, nehogy kiszólj valamit a szádon! Csak maradjunk csöndben és vegyük el amit adnak.
Úgy is lett, megegyeztek, s azzal kijöttek az erdőből. Amint jönnek, elejükbe áll a harmadik angyal.
– Tessék a három zacskó arany.
Volt öröm, boldogság.
– Gyere a pakulárhoz, – mondja az ember. Ugye, ha hallgatunk, mindjárt van látszatja. Gyere menjünk!
Amint mennek, belebotlottak valamibe. Lehajolnak, nézik, hát a huncut Janika ott rejtőködött, ott aludt mit sem törődve a világgal.
Meg volt a nagy öröm, mentek haza felé, mert már a pakulárhoz sem kellett menni. A pénz is nekik maradt bizony, mindjárt elkezdték dícsérgetni a gyermeket, hogy ilyen jó gyermek, meg olyan okos gyermek.
– Mi van? Nem vertek meg? – kérdezte Janika.
Dehogy verték, hisz gazdagok lettek.
– Most már rosszalkodhatsz, – mondták és feltették a pénzt a polcra. Na majd leesik holnap a szomszédnak az álla, mikor új ruhába lát minket!
Közben a pap is megérkezett, be se engedték.
– Menjen kegyed, mondjon misét a templomba, itt van egy arany tallér.
Ment haza a pap, jött vele szembe az első angyal, szegény koldusnak öltözve kéregetett, de nem adta ám a pap úr ki a pénzt a kezéből.
Jött a második, de annak se. Jött a harmadik, azt mondja.
– Itt van ez az aranyszelence, neked adom egy arany tallérért.
Nézi a pap, hát az tízszer annyit ér, mint az ő tallérja. Azzal beleegyezett, meg is vette és viszi haza nagy boldogan.

Egyszer csak jönnek feléje a kutyák, morrognak rá, eszi őket a fene. Látja, hogy a kezében a szelencéből egy döglött liba lett. Ej aki adta, eldobja hamar s a kutyák fel is falták. A plébános úr pedig hazáig, hányta magára a kereszteket.

Így volt, mese volt, aki nem hiszi, hívja vendégségbe magához, a papot.