Húsvéthoz közeledve

Amint az ember idősödik, egyre inkább megszépülnek a gyermek- és ifjúkori emlékek, ünnepek és más akkor történések. Valahogy ez a helyzet a gyermekkorom húsvétjaival is. Ezek a múlt század 50-es éveiben voltak. Már többször is megírtam, hogy akkor a mai Budapest XXII. kerületének egyik részét képező Budatétényben laktam a szüleimmel. Akkoriban szerényebb ünnepek voltak, hiszen sokfélében szenvedett hiányt az ország. Nem volt árubőség az üzletekben, mint most és nem voltak plázák sem, mint ma, csak sok egyszerű kis boltban és a mainál talán szerényebb választékkal rendelkező áruházakban lehetett vásárolni, ha volt rá pénzünk és volt mit venni. Történt egyszer, hogy egyik húsvétkor édesapám és édesanyám nagyon titkolóztak. Kimentek az udvarra és arra ügyelve, hogy ne vegyem észre, füvet kezdtek tépdesni. Én persze, mint afféle kíváncsi gyerek, ,,adtam az ártatlant" és amint a kijárati lakásajtót becsukták maguk mögött, azonnal titokban a kijárati ajtóhoz osontam és megpróbáltam a kulcslyukon kilesni, hogy vajon miért kellett nekik az a pár felnőtt tenyérnyi fűcsomó, amelyet észrevétlenül tépdestek az udvaron, de a legnagyobb sajnálatomra nem láttam semmit sem. Közben eljött a húsvét vasárnapjának a reggele.- Édesapám nagy titokzatosan annyit mondott nekem, hogy nálunk járt a nyuszi és rakott egy fészket.

– De a nyuszi nem rak fészket! – mondtam ,,csillogtatva" akkori tudományomat.

– De igen – állította az édesapám és az édesanyám is helyeslően bólintott rá és annyit tettek még hozzá, hogy – azt keresd csak meg, mert ami a fészekben van, mind csak a tiéd, senki másé, mert azt neked hozta a nyuszi.

Hittem is a dolgot, meg nem is, de azért csak furdalt a kíváncsiság. Méh hogy a nyuszi fészket rak! Hát ki látott ilyet?! De azért csak nekiláttam a dolognak a végére járni. Nekiálltam az udvart és a környékét felderíteni. Kerestem a fákon, ám azokon csak madárfészkeket láttam, majd kutattam a virágoskertben, de ott sem volt, legvégül megnéztem az udvart körülvevő bokrok alját. Egyre jobban izgatott a dolog, míg végül egyszer csak megtörtént a csoda! Egy bokorágat félrehajtva alatta egy fűből rakott formás kis fészket találtam és az egészen tele volt rakva csokival, meg mindenféle finomságokkal, cukorkával, süteménnyel és festett tojásokkal! Tehát mégis itt járt a nyuszi! Ennek annyira megörültem, hogy még a szomszéd néni Fuka nevű cicájának, meg a barátom Dingó nevű kutyusának is eldicsekedtem a dologról, arról, hogy nekem miket hozott a nyuszi. Hogy hitték-e, vagy sem, nem tudom, mert nem mondták meg nekem. Én minden esetre szentül meg voltam győződve arról, hogy elhitték. Még ma is szép emlékként őrzöm az akkori húsvétokat, mert azok is az elmúlt gyermekkorom szép emlékei közé tartoznak.