Igazán szeretni

Igazán szeretni

Az utazás hosszú volt és kimerítő. Könyörtelenül fojtogatott a törökországi fülledt, forró levegő. Arcomat megmostam egy csap alatt, csak a felfrissülés lehetősége miatt, de hideg víz helyett csak langyos folyt. Ahogy belenéztem a mosdó feletti tükörbe, egy villanásnyi ideig ugyanazt az elszánt pillantást fedeztem fel magamon, amit annak idején Virgin arcán láttam…

Hét éves voltam, amikor Virginnel a bankba mentünk. Sosem titkoltam, hogy gyűlölöm őt, amiért anyám halála után egy évvel már hozzánk is költözött. A szememben csak egy fiatal csitri volt, aki elcsavarta apám fejét.
Dél körül járhatott az idő, csendes nap volt, a bankban sem kellett sokat várni. Amíg Virgin egy csupamosoly alkalmazottal beszélt, papírokat írt alá, addig én a biztonsági őrt néztem. Ő volt itt a legérdekesebb dolog, oldalán a pisztolyával. Akkor arra gondoltam, hogy mégse leszek bokszoló, inkább fegyveres biztonsági őrként fogok majd dolgozni.
Aztán valami hirtelen történt, a rend megbomlott, valaki összefüggéstelenül kiabált rekedt-mély hangján. Fenyegető volt, de én nem láttam, honnan jön a hang. Csak a biztonsági őrt láttam, ahogy a dörrenés után összeesik, és sötét ruháján egyre nagyobb folt lesz, majd a föld is kezd vörös tócsában úszni körülötte.
Valaki magához ölelt a földön guggolva. Éreztem Virgin jellegzetes fűszeres parfüm illatát. Talán akkor már nem is gyűlöltem annyira.

Az ápolónő halkan nyitotta ki az ajtót. Borzalmas angol akcentusával arról értesített, hogy húsz perc múlva készen áll a műtő. A fiam állapota továbbra is stabil. Eddig minden pont úgy történik, ahogy elterveztük. Persze, megnyugtatóbb lett volna, ha Budapesten csinálják az operációt, de ott nem vállalták el. Még úgy se, hogy egy komolyabb összeget ajánlottam érte.

Már három órája voltunk a bank foglyai. A rendőrség rég körülvette az épületet, és hangosbemondóval próbálták meggyőzni a gorillamaszkos bankrablót, hogy engedjen el minket. Mint kiderült, a bank főszéfje időzáras, a legtöbb tranzakció átutalással megy. Legalábbis a bank igazgatója ezt mondta, mielőtt a gorillamaszkos vállon nem lőtte. Már vagy fél tucatnyian kaptak golyót, szinte mindenki, aki eddig megszólalt.
Én Virgin mellett ültem. Az arcáról már eltűnt a kezdeti félelem. Olyan dacosan nézett a hasán bombát hordozó, pisztolyos alakra, ahogyan eddig én nézhettem őrá. Hozzám hajolt, és valami olyasmit suttogott a fülembe, hogyha alkalmam lesz rá, ne habozzak, hanem fussak ki a bankból. Nem tudtam, hogy mire készül, de le akartam róla beszélni. Biztos voltam benne, hogyha nyugton maradunk, élve megússzuk… de a szemében valami különös tükröződött, amitől nem jutottam szóhoz. Egy pillanatig mintha beleláttam volna a gondolataiba, tudtam, arra gondol, hogy mennyire hasonlítok az apámra. Egy puszit nyomott a homlokomra.
Felállt, és egyenesen a fogvatartónkhoz sétált, aki akkorra már megvált gorillamaszkjától, s egyre idegesebben törölgette gyöngyöző homlokát. Virgin arca kacér és kihívó lett. Egészen közel ment a bankrablóhoz, beletúrt a férfi hajába, majd megcsókolta. Elkaptam a tekintetem. Nem láttam, de hallottam, ahogy a pasashoz beszélt. Olyasmiket mondott neki, hogy mennyire imádja az ilyen férfias embereket, meg hogy igazán megérdemel egy kis kényeztetést ennyi izgalom után. Nem emlékszem pontosan. Nem akarok emlékezni rá.

Azt mondták, hogy rám, a donorra veszélyes lehet a műtét, de a fiamon csak ez segíthet. Azt hiszem, most pont olyan érzések dübörögnek bennem, mint egykor Virginben. Mi emberek szeretnénk mindent túlélni, és néha még ennél is jobban szeretnénk, hogy mások életben maradhassanak. Talán ilyen érzés valakit igazán szeretni.

Virginnek volt egy olyan képessége – valami bódító varázslatféle -, ami miatt a férfiak nem tudtak neki nemet mondani. Apám se, de Virgin nem élt vissza ezzel, egészen ritkán használta ezt a tulajdonságát.
A márványmintás padlót bámultam, és azon gondolkodtam, hogy ez a nő megtébolyodott a feszült várakozásban, vagy épp a sok vér vette el az eszét, amikor felhangzott az a pár szó:
– Ez így nem megy! Zavarnak a gyerekek…
Egy pillanatig nem kaptam levegőt. Csakis úgy tudtam elképzelni, hogyha zavarom az őrült bankrabló újdonsült „barátnőjét”, akkor szimplán lepuffantanak.
– Engedd el őket, szivi – vetette fel az ötletet Virgin, és nekem hirtelen világos lett, hogy mire megy ki a játék. Szerencsére úgy tűnt, a bankrablót annyira elhomályosította a karjaiban tartott nő, hogy ez neki ne legyen nyilvánvaló. Látszott rajta, hogy a többi túszt méregeti, elegendően maradnak-e.
– Kifelé, nyűves kölykök! Nem hallottátok?!
Rajtam kívül csak egy kislány volt a teremben. Kézenfogtam, és az ajtó felé húztam. Mielőtt a kilincshez értem volna, még visszanéztem. A bankrabló nem nézett felénk, de Virgin igen. A pillantása örökre belém égett. Csak egy villanás volt az egész: elszánt volt, és hihetetlen nagy szeretet áradt a szemeiből.

Azt hiszem, hogy csak most értettem meg igazán, hogy mi történt. Most, amikor én is bármire kész lennék, hogy egy másik ember életben maradhasson. Virgin igazából nem az én életemet akarta megmenteni, hanem az apámét. Pontosan tudta, hogyha a felesége halála után engem is elvesztene, abba apám belerokkanna. Tudta, hogy mit csinál…

Ahogy a kislány kezét szorítva a rendőrautók felé szaladtunk, mintha megállt volna az idő. A szabad ég alatt egy másik világba csöppenhettünk. A szememmel folyamatosan aput kerestem, még akkor is, amikor már körbeálltak a rendőrök, kommandósok és mentősök. Kérdésekkel rohamoztak, de ezekből nem sok jutott el a tudatomig. Csak azt tudtam mondani, hogy jól vagyok, arról már képtelenségnek tűnt mesélni, hogy mi történt bent, hány sérült van… amikor megláttam apu arcát, megpróbáltam összeszedni magam, a kusza világban eljutni hozzá, és már egészen közel jártam, amikor hatalmas robbanás rázta meg a környéket.
A bankban tartózkodók közül senki sem élte túl.
Virgin sem.

Már csak pár perc, és betolnak a műtőbe. Tagadhatatlanul ideges vagyok, de nem magam miatt. A fiamért aggódok…