Így volt Uhu Mamáékkal – mese egy kis majdnem félévesnek

Ez akkor történt, amikor Eszti még tényleg nagyon kicsi volt. Meg sem született még, az Anyu pocakjában lakott. Akkora sem volt, mint egy kisegér, de már volt neki fejecskéje, szeme, keze-lába, dobogott a szíve.
Szóval, Anyu egy őszi estén épp a nyitott ablaknál üldögélt, amikor egyszer csak beröppent egy szép, nagy barna bagoly. Egy igazi uhu – hatalmas, fénylő szemű, puha tollú, jókora fülű.
– Hát te? – kérdezte Anyu csodálkozva. Nem ijedt meg, mert szerette a baglyokat.
– Hozzád jöttem – válaszolta a bagoly. – A nevem Uhu Mama. – azzal kényelmesen letelepedett a fotel karfájára.
Anyu csak nézett. Eddig azt hitte, a madarak legfeljebb a mesékben tudnak beszélni. Meg persze a kisgyerekek álmaiban.
– Nagy bajban vagyok – folytatta a bagoly. – A segítséged szeretném kérni.
Anyu bólintott. Az volt a munkája, hogy bajban lévőkön segített. Nade hogy baglyokon…!
– Azért hozzád jöttem, mert te is anya vagy, megértesz – így Uhu Mama.
– Ezt meg honnan tudod? – kérdezte Anyu. – Még alig látszik a pocakomon…
A bagoly kuncogott: összecsattintotta kis, görbe csőrét.
– Hát, tudod, nem véletlenül mondanak minket az emberek bölcseknek… olyasmit is meglátunk és meghallunk, amit ők nem. Azt is tudom például, hogy kislányod lesz.
Anyu erre már tényleg nem tudott mit mondani. Tátva maradt a szája.
Uhu mama elégedetten borzolta fel a tollait, és így folytatta:
– Van nekem két fiókám. Nemrég bújtak ki a tojásból, még nem tudnak repülni. Itt lakunk az Orczy-kertben, egy öreg fa odvában. Azt hallottam, hogy a fánkat ki akarják vágni nemsokára…
– Húha, akkor hívom az állatvédőket! – azzal Anya már indult is volna a telefonhoz, de a bagoly tiltakozón emelte fel a szárnyát.
– Azt nem szeretném… kalickába zárnának minket.
– Ha akarod, szerzek létrát, kiszedem a fiókáidat, és beviszlek benneteket az Állatkertbe.
– Ott is kalickába tennének minket. Különben se mászkálj létrára pocakosan!
– Akkor mit szeretnél, Uhu Mama?
– Ide költözni, hozzátok.
– Mi??? – Anyu szeme kerekre nyílt. Erre aztán tényleg nem számított. – Te jó ég, mihez kezdjek én három bagollyal?
– A bagolytartásnak sok előnye van – jegyezte meg Uhu Mama kissé tudálékosan.
– Egyet mondjál!
– Kiváló rágcsálóirtók vagyunk.
– A hatodik emeleten nincs egér. Még szúnyog sem nagyon.
– Tudunk ám mást is! A kisbabák ugye sokat sírnak éjszakánként?
– Így hallottam.
– Na, a te kislányod nem fog, ha mi őrködünk felette! Alszik majd egész éjjel, mint a tej. – bizonygatta a bagoly.
Anyu kételkedve csóválta a fejét:
– Ezt meg hogy csináljátok?
– Egyszerűen. Ismerünk minden tündért, manót, koboldot és lidércet, akik éjszaka háborgatják a gyerekek álmát, vagy megcsikarják a pocakjukat. Amíg mi itt lakunk, ők ide nem teszik be a lábukat, mancsukat, szárnyukat, vagy bármijük legyen is.
– Hm, ez jól hangzik! – ismerte el Anyu. Azon még nem gondolkodott, hogy mit fog csinálni, ha Eszti nem alszik éjszaka.
– Meséket is tudunk, nem akármilyeneket! – tódította Uhu Mama. – Ha mégiscsak felébredne a kicsike, elaltatjuk. Ráadásul a fiókáim a te kisbabáddal együtt növekednek, össze is barátkozhatnak. A fiókáimnak még nincs nevük: a kislányod majd elnevezi őket.
Anyu csak hallgatta a baglyot, és belesajdult a szíve, amikor megszólalt:
– Ez mind nagyon jó lenne, de nézz csak körül! Ez a másfél szoba nagyon kicsi lesz, amint a baba megszületik…
– Ó, emiatt nem kell aggódnod! – hunyorított Uhu Mama. – Mi nagyon kicsi helyen elférünk. Csak rajzolj fel nekünk a gyerekszoba falára egy faágat!
– De hát arra nem tudtok ráülni…
– Ó, dehogynem! Máris rajta leszünk, amint ráfestesz bennünket!
– Ezt nem értem – vallotta be Anyu.
– Jaj, ti felnőttek…! – forgatta a fejét bosszúsan a bagoly. – Nem értitek a varázslatot… azt, hogy elég felrajzolnod minket a faladra, és már be is költöztünk! A gyerekek bezzeg… na, azok egyből értik!
Anyu szégyenkezve hallgatott. Emlékezett rá, hogy amikor kicsi volt, és a Nagyi korán ágyba küldte, a kezével bábozva nyuszik, kutyák, őzikék és madarak árnyékát vetette a holdfényes falra. És ezek az állatkák minden este eljöttek, hogy meséljenek, és játszanak vele!
– Jól van, felfestelek benneteket – ígérte Anyu, és Uhu Mama felé hajolt, hogy alaposabban szemügyre vegye.
– Köszönöm. Jó éjszakát! – azzal a bagoly már ki is röppent az ablakon.
Anyu másnap már azt gondolta, csak álmodta az egészet, mégis nekifogott a munkának. A babaszoba zöld falára egy vastag ceruzával hosszú, leveles faágat rajzolt és kifestette barnával és sötétzölddel. Aztán következett a bagolycsalád: a nagy, barna tollú, kerek szemű Uhu Mama, és a két kis, halványszürke, pelyhes fióka.
Anyu aznap este fáradtan tette le az ecsetet. A fotelban pihenve nézegette a száradó képet a falon. Elégedett volt magával. És úgy látta, mintha a nagy, barna bagoly barátságosan visszahunyorított volna rá.
Több hónap telt el, és Eszti előbújt Anyu hasából. Uhu Mamáéknak igaza lett: Eszti már majdnem fél éves, de egy éjszakát sem kellett sírva eltöltenie.
Anyu azt reméli, hogy egyszer majd átköltöznek egy nagyobb lakásba. Azt viszont tudja, hogy mit nem szabad itt felejtenie: Uhu Mamáékat.

2011 novembere