Ihlet nélkül

Forró földön hasalok. Éget. Karjaim kinyújtva hevernek magam mellett. Nem mozdulok. Körülöttem sárgásvörös sivatag. Por és homok kavarog a levegőben, bele-belenyal a kiszáradt föld mély repedéseibe. Elégek. A torkom száraz, tüdőm sípol. Fáj. Izzik a táj.
Gyötrelmes lassúsággal tápászkodok fel. Tenyeremmel próbálom megtartani magam; az égre pillantok. Szárnyas, fehér lények cikáznak a pufi, fehér felhők között, a kék ég szinte szikrázik. Él.
Onnan zuhantam le én is. Szárnyaim belepte az izzó por. Perzsel. Szállni akarok. Újra szállni. Megkerülni a Napot, keresztül vágni fehér felhőkön; megint. Gyenge vagyok. Mégis összeszedem maradék erőmet, és felállok. Elrugaszkodnék, poros szárnyaim a homokot kavarják, egy pillanatra elemelkedek. Valami visszahúz. Fekete indák tekerednek a lábam köré, visszarántanak, földhöz csapnak. Bőrömet égeti a homok, szememet csípi a por. Fáj.
Nem adom fel. Felkönyökölök, felhúzom a térdemet, de újra visszaránt az inda. Nem mozdulok. Nincs erőm. A forró szél játszik a porral. Mintákat rajzol, mint a gyerek, majd összekuszálja, hogy újak kerülhessenek a helyükre. Szemem nyitva. Lüktet. Mégsem talál utat magának a könny. Eltévedhetett valahol, mélyen. Már régen. Fejem fölött kecses hurkot ír le az egyik fehér lény. Nem vesz észre. Szólnom kéne? Kiabálni, hogy itt vagyok; segítsetek? Összeszedem minden erőmet, és térdre húzódzkodom. Egyik kezemet felé nyújtom. Kiáltani akarok, de csak a fejemben ver visszhangot egy gyenge suttogás. Torkom száraz porral van tele.
Szárnyat bontok újra. Ólom szárnyat. Egy inda kirántja alólam a lábaimat, és arccal a földre zuhanok. Szárnyaimat fájdalmasan meggyötört testemhez szorítja. Húz. Megfeszült testem széles csíkot rajzol a porba. Körmömet a vörös földbe vájom. Nincs kapaszkodó. A szél homokot csap az arcomba. Nem látok. Tíz körmöm beszakad, piros vonalak jelzik útjukat.
Eltépem béklyóimat, szárnyamat kitárom, de csak port nyelek újra. A föld cserepes, akár az ajkam. A repedések mind szélesebbre tátják szájukat. Vigyorognak. Ezer cserepes száj. Ezer vigyor. Arcomba éles homokot köpnek. A szorítás egyre erősebb. Még egyszer, utoljára, talán csak dacból, egyik szárnyammal eltépem béklyóm egy fonalát, de megkötözve találom magam újra. Egy inda felkúszik a nyakamig. Körülfonja. A földhöz szorít. Nem tudok mozogni. A fekete ágak sűrűn benőtték testemet.
Szárnyam megfeketedik, elporlad. Apró szemcséit magával viszi egy fuvallat. Hátam közepéből két csonk mered az égnek. Vesztettem. Forró földön hasalok. Lassan betemet a homok.