Ikariam – mese 1.

Lenabuci megérkezik…feje szomorúan lóg, szája sírásra görbül. Körül sem nézve leül a legtávolabbi sarokba.

-Csinálna nekem valaki valamit italt? – szólt. – Valami erőset, MÉREG erőset?!

Majd visszacsúszik abba a magányba, amely már napok óta magával rántja. Észre sem veszi, hogy a kocsmában mások is vannak és …………eddig beszélgettek, de most csak síri csend lesz. Előveszi pennáját, a kezében levő dárdáját a földre hajítja (eddig ez szentségtörésnek számított nála, általában nagy becsben tartja, simogatja, becézgeti és nélküle le sem fekszik), keres egy mállott szalvétát és írni kezd….. kiírja magából a bánatát.

Csak írna, de mivel a penna tinta nélkül nem írja a szavakat, ezért azt mérgesen az asztalra dobja……………..úgy, hogy annak hegye függőlegesen beleáll a már sok kést, tőrt, kardot látott asztalba. (A kocsmáros mérgesen odatekint, de fejét gyorsan elkapja, amikor belenéz Lenabuci vérvörös szemébe.)

Hirtelen feláll, dárdájáért nyúl, felemeli a szomszéd asztalon heverő üres kriglit és kimegy a kocsmából. (Kintről hirtelen ordítás, velőtrázó üvöltés és suhintás hallatszik.)

Lenabuci visszajön, véreshegyű dárdáját úgy hajítja el, annak hegye a kocsmáros arcától kb. 1o cm-re áll meg a pulton.(Ebből ő rögtön érzi, hogy elkésett a szokásos ágyas-málnás felszolgálásától, és már oda is viszi. De szemét nem veti a bánatos szerelmesre. A pálinkában az ágyas még mozog, ezért az üveget jól megrázza, amitől az ágyas elhallgat és csendesen megfullad. )

Lenabuci leül, előveszi a kriglit, a pennát belemártja és már írja is a véresen súlyos, szívet terhelő betűket………….amelyek lassan szavakká, a szavak lassan mondatokká alakulnak. A szalvéta már rég nem a véres pennától ázik, hanem az égszínkék szemekből potyogó könnyektől. Írás közben halk szavak hagyják el vérszínű ajkát.

„- Oh, IKU Nagy Úr, miért, miért? …….”

És mit ír? (Halk léptekkel mögé lopakodunk életünket kockáztatva…………. ) és ni csak, mit látunk: egy szakácskönyvet! Lenabuci, a kegyetlen szerelmes: Receptet ír! Az alkotás csak arra a pár percre szünetel, amíg az író szájához emeli először a kriglit, és egy szuszra kiissza a tartalmát. Böffent egy csendeset, a falon levő kardok és pajzsok megremegnek.

Mikor újra írni akar észreveszi, hogy a krigli üres, ezért még véres ujjacskáival belenyúl az ágyas-málnásba……….a döglött ágyast arrébb pöcköli, a málna szemeket szájacskába helyezi és édes cuppogások után egyesével lenyeli. A maradék lével megmossa kacsóját, majd az üres butykost markával megszorítja………….
Nem érzi, hogy a butykos szilánkjai a vércseppekkel keveredve megsértik kezecskéjét……..megrázza és isten bizony úgy hallom, hogy valami olyat suttog :

„…IKU, ha a markomban volnál! „

Lenabuci ekkor feláll (mi hátraugrunk a sarokba, nehogy már fejünket vegye mind a hetet), kitépi a pultból a dárdát (kocsmáros ekkor már a pult alatt gubbaszt…) , pennáját hátrahagyva, a már több mint tucatra duzzadt „Ahogy én főzök Ikariamban!” feliratú szalvéta paksamétát keblei halma közé dugja, illetve csak próbálja………gyömöszöli, de ott már nem sok hely maradt. …………….
Mikor végre sikerül, szemében már nem látszik a bánat, nyoma sincs fájdalomnak, és mire az ajtóhoz ér, kezében már újra gyilkos eszközzé válik a dárda és testtartásán is látszik, ha ez a bizonyos Iku a közelében lenne, már tuti 1 másodperc is kevés lenne a hátralevő életéből…..

Ajtó csukódik, a bánat elhagyta a kocsmát, kocsmáros feláll, elgémberedett térdeit masszírozva megszólal:

– Ezt túléltük! Mindenki a vendégem!

Kintről újra velőt rázó üvöltések sora hallatszik………….

…ahogy a kocsma ajtaja az utolsó vendég után becsukódik, egy pillanatra érezni lehet a kint tomboló szél erejét. A szél ugyan veszít az erejéből mikor a zárt térbe ér, de még annyi szusz maradt benne, hogy a fogadó padlójáról egy vértől-könnytől szétmállott szalvéta darabot felemeljen, megpörgessen, majd a kezembe pottyantsa.

”Így főzök én Intelligens Kegyes Uram-nak:

„Darált parittyás hússal töltött szőlőlevél”

Nagy-Jó Uram, Iku!
Hát leírom Önnek, hogyan készül az Önnek szánt legfinomabb étkem………..amely elfogyasztása után valószínűleg megnyalja………………..mind a 2o ujjacskáját…………és talán az enyémet is! Szóval útba indítok a déli vidékekre 1oo íjászt parittyásokért. Azért nem lövészeket, mert ki nem állhatom a söréteket a húsban. Azért a délvidékre, mert ott a parittyások húsa omlósabb és a vidámabb élet miatt – talán – ízletesebb, fűszeresebb, puhább…..
Szóval amíg íjászaim a délvidéken parittyásokra vadásznak, addig átugrom a szomszéd szigetekre szőlőlevélért, de közben fosztok egy kis bort magunknak Nagy-Jó Uram, hogy jó hangulatú legyen ám a vacsora és utána legyen még kedve egy kis entyem-pentyemre…
Fosztok még egy kis ként, hogy tűzet tudjak csiholni és egy kis követ, hogy körbe tudjam rakni a tűzet, és egy kis kristályt, hogy a vudu varázslatot hibátlanul hajtsam végre, amíg Ön étkemet fogyasztja…..és mielőtt ágyamban, keblemen békés álomra hajtja kopasz kis fejecskéjét….

Szóval mikor íjászaim visszaérkeznek, a parittyásoktól elvesszük a húst és beállítjuk őket a konyhai verembe főzni. Egyikük vadmarha húst, másikuk vadmalac húst, többek gyöngytyúk húsát hozta magával…………ezeket megtisztítjuk, feldaraboljuk és gőzóriások segítségével apróra daráltatjuk.
A világ minden tájáról származó fűszerekkel, erekciót és örömet okozó afrodiákumokkal ízesítjük és saját kertemből származó árpagyönggyel gombóccá formáljuk…………………..közösen a séfeimmel! Közben a szőlőleveleket lemossuk friss forrásvízzel és icinyke-picinyke időre forró vízbe mártom, épphogy a vad színét elveszítse.
Majd ezt a fázist egyedül végrehajtva a gombócokat a szőlőlevélbe göngyölöm és a göngyölés közben – ahogy hajtom, gyúrom, nyújtom, hengerelem – csak Önre gondolok Nagy-Jó Uram, ahogy kezeim és ujjácskáim alatt az Ön teste nyúlik, hajlik és változik………………

Mikor kész (vagyok és elpirulok azoktól a képektől, amelyek szemem előtt elúsztak) a gombócokat egy hatalmas tepsibe fektetem, megsimogatom és ízes, fűszeres öntettel nyakon öntöm…………majd zsutty a kemencébe tolom.
Míg elkészül, íjászaimmal együtt a parittyásokat kivégezzük, nehogy má a csak Önnek szánt étkem titkát elárulják.. A következő étkem Önnek ugyanis Nagy-Jó Uram a PARITTYÁS HERE- pörkölt lesz!

Mikor már a töltött parittyás hús elkészültéig csak pár perc van hátra, addig megszépítem magam, hetéráim segítségével hennával megfestem hajam, némely titkos helyre teto-kat készíttetek és forró gyantával olyan szőrtelenné formázom testem.

Hát elkészült a fantasztikus étek, amelyet kecskéből fejt tejből készült tíföllel öntünk nyakon, de csak akkor, amikor megérkezik Nagy-Jó Uram! Már látom lelki szemeim előtt, ahogy a szája széléről csöpög a bele tömött étel, ahogy azt falja és tömi abba a picinyke szájába…..ahogy böffent egyet, ezzel jelezve, hogy mily finom, amelyet Ön elé tálaltam…..és ahogy nyelvecskémmel lenyalom a szája széléről az ételt (nehogy már kárba vesszen) ………………ahogy később kinyalja a tálat………. ahogy utána magába tölti a sert, amelyet odakészítettem…….Már itt várja Önt az asztalon………………jöjjön hát! Várom….”

Mire épp a végére értem az olvasásnak és már éreztem lelkem fickánkolását és lelki szemeim előtt Iku-nak képzeltem magam…..és már láttam magam Lenabucival!

Fantasztikus képzetemnek egy arcul csapás vetett végett és mikor kinyitom a szemem Lenabuci áll előttem, teljes terjedelmében széltében – hosszában és keresztben ………….nem semmi!!!

Kitépi kezemből a szétmállott szalvétát, dühösen keblei közé gyömöszöli, nem kímélve azokat (hát hogy lehet ilyen durván bánni azokkal a gyönyörűségekkel?!) és szemeivel úgy néz rám szótlanul, hogy azt hiszem ideje lesz leforgatni életem filmjét ……………….

Persze korábban – amikor még volt életem – azt hittem, hogy úgy kell élni, hogy mikor ezt visszanézem ne tudjam eldönteni, hogy erotikus film vagy kalandfilm…….. asszem az erotika most kimarad…………..és már csukom is a szemem, előveszem az összes imámat, amelyeket tanultam…………….
és ekkor érzem, hogy egy vasdarab (lepillantanék, ha tudnék……) a lábam közé csapódik (…asszem valami szétszakad…….), az augusztus 2o-i ünnepségek tűzijátéka kutyaaprolék ehhez a látványhoz …………és lassan a mennybe szállok. Ja, csak szeretnék……………….de, nem.
Lenabuci magához ránt és a kezében levő dárdával férfiasságomat (……….mi az? Nekem már nincs olyan!) megemelve lassan a szeme magasságába húz.

Sajnos a fejem beszorul (a háromszor nagyobb ! darabonként ) keblei közé (mit meg nem adtam volna korábban ezért……………, de most hogy nem kapok levegőt ), ilyen halálra vártam ohh istenem…………….de ezt az alulról jövő fájdalmas érzést elcserélném……………lassan találkozom a völgybe tuszkolt már vértől megkeményedett szalvétákkal, amelyek megkarcolják valaha férfiasnak látszó pofazacskóimat…..és egyszer csak a szemem előtt már csak sárgás és törött fogakból készült nyakláncot látok………..(viszont kapok levegőt!)………majd fejem beleütközik a tokájába (az anyja, mekkora ?!) és elérek a szájáig.
(Korábban mindig arról álmodoztam, hogy az édes csókos szája a számra tapad………de most valahogy nem vágyom erre az érzésre……)

És hopp már ott is vagyok……………….bajuszkáink összeérnek és csendes csörtét játszanak egymással…………én megpróbálok valamiféle férfias vigyort magamra ölteni, de most a szokásostól eltérően semmiféle hatást nem váltok ki Úrnőmből. Csak a bajuszkáink csattogásait hallom és csak azt:

– „Ezt meg ne próbáld mégegyszer!” –

Én próbálok értelmes szavakat kipréselni magamból, de mivel a fanyar, tökös mosoly ráfagyott az arcomra, így csak hümm, ummm, ohhh, jajj, jujjjjjj …….hangfoszlányok szakadnak ki az egykor beszédre használt testrészemből……….valószínüleg az utolsó ép testrészemből. Arra, hogy mit nem kéne mégegyszer, nem kapok választ!

Hirtelen a földre pottyanok……….(azért a valósághoz tartozik, hogy odavágott a földre), éppen rá az előbb meggyalázott, megkettőzött, kettévágott aprólékomra……….nincs más megoldás, felpattanok (……őszinte leszek kb. 2-3 óra múlva feltápászkodom) és azokra a szép időkre gondolok, amikor azokat még a célnak megfelelően tudtam használni…………….asszem állást váltok, jó lesz nekem eunuknak……….jól fizetnek, nincs sok dolog, még a női karban is énekelhetek………..
Bemegyek a pult mögé és beülök a jeges vödörbe és megkönnyebbüléssel észlelem, hogy Lenabuci elhagyja a kocsmát.

És ekkor észreveszem, hogy egy újabb papírfecni van a padlón. Odaugrom (asszem nem túlzok többet, odavonszolom magam négykézláb, így nem fáj annyira a megtöbbszöröződött, háromszorosára dagadt tekegolyocska….), visszaülök a jeges vödörbe és olvasni kezdek:

HEREPÖRKÖLT Iku Uramnak!

Egy betűt se többet…………, a fecnit olyan gyorsan dobom el magamtól, mintha méreggel itatták volna át……………és ezzel egyszerre bowlinggolyóim lüktetésbe kezdenek és önálló életre kelve menekülni akarnak a bőrgatyából……………….csak az a baj, hogy ketten két irányba, két egymással teljesen ellenkező irányba!.
Egyszerre eszembe vágott egy gondolat (…….fájt is nagyon! ………ritka érzés, felismerem), ha ezt Lenabuci megtalálja, megcsinálja……………………….mivel itt van, visszajön érte…………….és kit talál itt? Egy kívánatos, megdagadt, tömött zacsivall? ……………………na, ezt ne! Kiugrom a jeges vödörből, felborul a vödör, az óriási jégtömbök ráesnek a hátsómra, belevágódnak a gatyámba………….Titanicként ütköznek a bowlingokkal…………….átugrom a pultot, rá a papírfecnire……………és kaján vigyorral az arcomon számba veszem és szépen, ahogy édes-jó anyám tanította alaposan megrágva megcsócsálom. Biztos, ami biztos …………….és ezzel a tudattal a maradék jég tömböket is gatyámba öntöm.

(folyt.köv.)