Írjunk dzsesszesen

A tornácon szívja a cigarettát. Kora reggel van, pára gomolyog a hegyek felől, füstöt okád a szája. Ha valaki messziről szemléli, mondjuk a szomszéd az éléskamra ablakából, ami a cigarettázó férfi udvarára néz. Faluhelyen, de más helyen is a spájzablak, mindig a másik udvarára néz. Mikor szemben állunk, a házakkal, mondjuk a járdán, vagy az úttesten, az utóbbi mégsem jó, mert akkor elüthet bennünket egy autó, vagy bicikli, vagy kamion, vagy traktor.
A traktor azért nem jó gázolás szempontjából, mert igaz, hogy veszélyesnek látszik a mérete miatt, de lassú, így nem üthet el teljes mértékben, hisz könnyedén félre tud ugrani előle, aki éppen szemléli a házakat és megállapítja, hogy rendezői bal, vagy jobb felé esik a spájzablak, amin a cigarettázó férfit figyeli a szomszédja feltételes módban, ahogy a hegyek felől érkező könnyű pára összevegyül az orrából kifújt nehéz füsttel, mintha táncolnának, a könnyűlábú és az otromba.
A cigarettát a feleségének vásárolja, hetente három csomaggal. Vékony, hosszú nikotintölteteket.
Ebből emel ki egy szálat minden hajnalban, a nyári konyhában tartja Ibolya a dobozokat az üveges konyhaszekrény repedt fogantyújú fiókjában, egy elemlámpa, és két csomag befőttes gumi társaságában.
A férfi mogorva, minden hajnalban az. Ilyenkor építi fel a napját, ami homokvárként omlik össze, mikor szétáztatja az improvizáció.
Neki kell megszervezni a mindenkori termelőmunkát, célirányosan. Izgalmában cigarettázik, hogy oldja a feszültséget, amit a görcsös megfelelni akarás tupíroz fel.
Bármennyire is igyekszik soha nem kapott olyan dicséretet, ami kielégítené,
makacs, sikerélményre áhító egoját.
Szívja a cigarettát és morfondíroz.

Minél jobban belehalok a feladatba, annál kevésbé ismernek el, de nem tehetek mást, bele kell halnom, másként nem is lehet.
Kevésbé oldjam meg jól, ne dolgozzam ki annyira? Nem lehetek trehány.
Úgyis mindig engem vesznek elő. Ki mást.

Elnyomja a csikket. Felhúzza a cipzárt a hároméves szürke kabátján, belebújik a hátizsákjába. Előre tolja a kemping kerékpárt a kapuig, nehézkesen feltornássza magát az ülésbe és nekiindul. Az állomásig jó tíz perc az út. Összeszorítja száját, szabálytalan vonallá merevedik az arcán, a jeges szél tépi a sálját.

Ez még csak istenes, de ha bejön az ónos eső, vagy a havazás a hegyek felől, akkor kutya világ lesz, az megígérhetem.

Van autója, de Ibolya jár vele, a szomszéd faluban műkörömépítő, mégsem járhat mással.

A vonaton kiolvad. A melegség nem tart sokáig, várja a munkahely, várja a dolog, ami feszültséggel jár, hisz idiótákkal van körülvéve.