A vállalati évzáró bulik mindig mindenhol rövid kis beszéddel kezdődnek, nálunk is. Éppen most kezdi az igazgató, a legelső pár szót nem is értettem.
-"…és minden dolgozónknak köszönjük, hogy…"
Kihúzom magam. Minden dolgozónak, azaz nekem is!
Tényleg, nekem is? Ha nem lennék itt, akkor mást mondana? Nem, ugyanezt mondaná. Sőt, ha mindenki helyén más ülne, akkor mást mondana? Dehogy, akkor is ezt mondaná. Érdekes.
-"…segítettek a céljaink elérésében. …"
Az én célom, hogy minél többet keressek, lehetőleg minél kevesebb munkával. Ezek voltak a céljaink? Nem hinném. Az ő céljaik és az én célom nem ugyanaz. A "céljaink"-ból engem kihagytak. És még segítettem is!
-"…Remélem, jövőre ugyanitt találkozunk!…"
Azt lesheted! Új állás után nézek, ahol többet fizetnek. Sőt, saját vállalkozást indítok! Tehetséges vagyok, és lehetőségem is van rá. Azonnal neki is kezdek! Persze csak a vacsora után.
A következő évet ugyanott, ugyanazokkal kezdem. Arról beszélgetünk, hogy milyen jól sikerült az évzáró buli.
2 hozzászólás
Kedves István!
Igen ismerős ez a történet. Rövid, frappáns. Mégis megfogott. Mosolyogva olvastam- pedig nem is olyan "mosolyogtató" ez a rövid történet. üdv hundido
Szia!
Örülök, hogy tetszett, köszi a hozzászólást. Azért milyen érdekes az írás (is)! A történet megfogott – ezt szerettem volna elérni, viszont a "mosolyogtató"-ra nem gondoltam sem a születésekor, sem az írása közben. Viszont most, hogy újra elolvasom már nekem is kicsit viccesnek (is) tűnik.
Üdv: István