Hat óra felé, amikor Jen tréningruhában elindult, hogy reggeli futását letudja, észrevette Stevet, ahogy édesdeden alszik a kanapén. Anélkül, hogy tudomást vett volna róla, csendben kilépett az ajtón.
Amikor visszaérkezett, látta, hogy a nappali üres. Hál istennek, hogy elment! Vagy már megint a szobámban van? – futott át az agyán a gondolat.
Ebben a pillanatban hangokat hallott a konyha felől.
– Jó reggelt! Kész a reggeli italod! Gyümölcsöt préseltem neked almából, körtéből és eperből – kiabált ki Steve Jennek, és már vitte is neki az italt. Jen belesüppedt a fotelba, mert a kanapé még mindig tele volt a férfi holmijával.
– Jó reggelt! Már bíztam abban, hogy elmentél − szólt Jen nyugodtan.
– Ne reménykedj! Különben is, ki készített volna akkor neked reggelit?
– Hát Sam, ki más?
– Ő még alszik. Mondjuk, nem csodálom, hiszen egész éjjel nyikorgott az ágyuk, nem tudom, mit csinálhattak.
– Igazán? Nyikorgott? Akkor nagy a baj! Azt hiszem, mondom majd neki, hogy vigye vissza az üzletbe, mert jól átvágták.
– Azt helyesen tenné.
– Ott nem mondták neki egy szóval sem, hogy a vízágy nyikorog.
– Remek! Ezek szerint ismételten mellétrafáltam! De milyen az italod?
– Rossz! Nem akarsz még hazamenni?
– Nem! Neked vannak barátaid? – kérdezte tőle Steve gúnyosan. – Hogy bírják elviselni a modorod?
– Igen vannak, s elbírnak viselni, valamint Ők tudják, hogyan kell elkészíteni a gyümölcslevemet.
– Egy kis pirítóst? – kérdezte tőle Steve gyorsan témát váltva.
– Ha az is olyan, mint az italom, akkor inkább nem.
– Nem. Az, kenyérből készült és nem gyümölcsből!
– Hadd, lám! Aztán készülődj! Most már sokat voltál itt! – folytatta az ugratást Jen, amiben mi tagadás, nagy örömét lelte. – Apropó, milyen ruha van rajtad?
– A húgodtól kaptam, azt mondta a bátyátoké, de nyugodtan felvehetem.
– Amíg megreggelizem, át is öltözhetsz, azután azon az ajtón távozhatsz – mutatott Jen a bejárat felé, miközben nekilátott a reggelinek.
– Nagyon kedves vagy, hogy meghívsz reggelire. Jó étvágyat neked is! Kérsz még egy kis gyümölcslevet? − kérdezte Steve, miközben kényelembe helyezte magát az asztalnál, és nekilátott a falatozásnak, tudomást sem véve a kitessékelésről.
A lány látta, hogy hiába erőlködik, a férfi nem fog egyhamar elmenni. Legalább a pirítóst nem szúrta el. Megreggelizett, de továbbra sem hagyta abba a piszkálódást.
– Hoznál nekem egy banánt? Tudod, az a sárga hosszú a hűtőben…
– Máris hölgyem, kívánsága számomra parancs! – vette a lapot Steve. − Óhajt még valamit felség?
– Igen, egy kérdésem lenne! Mégis mit akarsz tőlem?
– Hölgyem, a banánja. Mit akarok? Szerinted?
– Fogalmam sincs! – tette az ártatlant Jen.
– Na, jó. Akkor felvilágosítalak arról, hogy mostanság hogyan zajlik a nő és a férfi közti párkapcsolat. Tudod, kölcsönösen megtetszenek egymásnak, aztán a férfi nekiáll udvarolni, a nő azt szívesen fogadja, és beindul a randizás első szakasza. A többit majd később elmagyarázom. Na szóval, mi most az udvarlás szakaszában járunk, éppen meg akarlak hódítani, és egy ici-pici esélyt adhatnál nekem.
– Miből gondolod a kölcsönösséget? Honnan veszed, hogy tetszel nekem?
– Érzem.
– Kötve hiszem. Ne fáraszd magad feleslegesen.
– Csakugyan? Vacsorázhatnánk együtt?
Hát ez sose adja fel? Most mit tegyek? Töprengett magában Jennifer. Megint le kellene lépnem egy időre? De ez a pulikutya biztosan követne!
– Steve Parker, még egyszer megkérdezem: miért hiszed, hogy pont te vagy az, akire vágyom?
– Látom a szemedben – próbálkozott tovább. – Meg ha nem tetszenék, akkor lelőttél volna.
Jenniferből erre már kitört a kacagás. Nem értette, hogy miért nem tud rá haragudni. A fene vigye el azt a csábos mosolyát.
– Tudod mit, én most kimegyek, te meg itt maradsz, értetted? Nyomatékosan felhívom a figyelmed arra, hogy ne gyere utánam!
Steve megígérte neki. Azt a csókot meg kell ismételni, ha törik, ha szakad – morfondírozott magában.
Jen megköszönte a reggelit, és a teraszon át kiment, majd eltűnt a bokrok között. Közben a többiek is felébredtek, és álmosan jöttek elő a szobából.
– Jó reggelt! – köszöntötte őket Steve. – Maradt még egy kis reggeli, nem csatlakoztok?
– Jó reggelt! Csak nem te készítetted? – kérdezte Sam meglepetten.
– De igen, de Jent nem tudtam vele lekenyerezni. Elárulhatnád a titkos receptjeidet.
– Na, azt már nem! – felelte pajkosan a lány, és leült reggelizni.
– Sam, mi van ott hátul a kertben? – érdeklődött Steve.
– Egy kis filagória, és füves terület, miért?
– Tényleg? Mit csinál ott Jen?
– Gondolom Tai Chi gyakorlatokat végez… Azt szokott reggelente. De nem mondta? Lehet, hogy most rosszat szóltam. Ne áruld el, hogy tudod, jó?
– Nem fogom, megígérem − mosolygott Steve. – Milyen a gyümölcslé?
– Húú, nagyon finom! – mondták szinte egyszerre. – Te készítetted?
– Igen, én. Legalább nektek ízlik.
Steve reggelizett velük is egyet, közben meg ugratta őket kicsit az éjszakai „zajok” miatt. Észre se vették, milyen gyorsan múlik az idő. Egy óra múlva Jen is megjelent, miközben telefonon beszélt valakivel:
– Nézd, ha nagyon muszáj, csak akkor. De jó lenne, ha találnál valaki mást – mondta kissé dühösen. – Oké! Legyen! De ez az utolsó!
Jen kivett a hűtőből egy ásványvizet és leült a többiekhez. Nem tetszett neki az újabb megbízatása, ezért kissé morcos volt a hangulata. Pedig már jó néhányszor megkérte már az apját, hogy ilyen jellegű munkát ne vállaljon el számára.
– Jó reggelt fiatalok! Azt hittem, már fel se akartok kelni! – fordult Samhez egy kaján vigyor kíséretében.
– Szia! Ki volt az? – kérdezte tőle Samantha.
– Apa. Üdvözöl és várnak bennünket a hétvégén, és persze nekem meg munkát adott estére.
– Már megint?
– Igen, még csak most jöttem meg, és újból mehetek. Jaj, Steve még mindig itt vagy? – fordult felé pimaszkodva.
– Igen, Davidet várom. Tudod, nem akarom, hogy gyalog keljen hazamennie. Megint elutazol? – kérdezte egy kicsit szomorúan. – Mikor jössz meg?
A lány valódi szomorúságot vélt felfedezni a férfi arcán, már kezdte megsajnálni, de nem mutatta ki valós érzelmeit.
– Igen elmegyek. Te meg itt maradsz a városban. Nem követsz, nem nyomozol utánam, megvárod, amíg megjövök! Világos? Mert különben a barátság halvány reménysugarát is elveszíted!
– Értettem! Pedig azt hittem magaddal viszel.
– Miért is?
– Azért, hogy megvédjelek, mi másért?
– Steve Parker, engem egy embertől kell megvédeni, és az, te vagy.
– Nagyon vicces! Lehetnél már egy kicsit barátságosabb.
Jen vágott egy grimaszt, és otthagyta őket. Elindult a szobájába, de Steve utána rohant, megfogta a karját, és maga felé fordította:
– Jennifer Adams, jól vésd az eszedbe, amit most mondok. Az első pillanatban, amikor megláttalak, beléd szerettem. Engedd, hogy bebizonyítsam. − Olyan komolyan és mégis esdeklőn mondta ezt, hogy Jen hirtelen nem jutott szóhoz. Hosszasan néztek egymás szemébe, majd a lány halkan megszólalt:
– Engedj Steve, most mennem kell, majd holnap találkozunk.
– Akkor ez azt jelenti, hogy felhívhatlak?
– Igen. De csak holnap dél körül, addig nem.
– Rendben. Köszönöm – mondta a férfi, és elengedte a kezét.
Közben David is összeszedte magát, érzékeny búcsút vett Samtől majd elindultak hazafelé.
Jennifer nem örült az új megbízatásnak, de nevelőapja szerint számítanak rá, így tehát nem volt mit tennie. Ha nem vállalja el, akkor nem biztos, hogy legközelebb őt bízzák meg. Nem a pénz miatt aggódott, hiszen mindene megvolt, hanem munka nélkül nem élet az élete: menni és dolgozni ez az ami élteti, és persze a hírneve, amire különös gonddal vigyáz.
Így hát elindult, útja egyenesen a Rodeo Drivera vezetett, hogy felvértezze magát az éjszakára.