Kilenc óra felé a Hilton Los Angeles Airport Hotel nagyterme már tele volt a helyi hírességekkel, politikusokkal, városvezetőkkel, akik egy gazdag olajsejk tiszteletére tartott fogadásra jöttek. Steve Parker is jelen volt az estélyen, amelyre a legjobb szmokingját vette fel. Sok kedve nem volt elmenni, de ki akarta deríteni, hogy mit akar a városban az olajmágnás. Abban reménykedett, hogy befektetés áll a háttérben, amiből nem maradhatott ki.
Épp egy pezsgőt vett le a tálcáról, amikor azt hitte, hogy látomások gyötrik… Pedig még nem is ittam – gondolta magában.
A terem bejáratánál, vörös színű, vékony pántos, jobb oldalt combközépig felvágott kisestélyiben egy gyönyörű lány tűnt fel. A ruha kitűnően kiemelte izmos testének vonalát. Steve megrökönyödve szemlélte, miközben szeme kicsit elidőzött a mély dekoltázs nyújtotta élménnyel.
A nő egyedül volt, éppen koktélt iszogatott, miközben folyamatosan a teret fürkészte, mintha figyelne valamit. A férfi belépett a nagy cserepes virág mögé, hogy a lány ne lássa meg, de így ő még szemmel tarthatta. Kis idő múlva, amikor Jen éppen hátat fordított neki, óvatosan mögé került, és halkan megszólította:
– Jó estét! Hozhatok még egy italt a hölgynek?
– Nem iszom többet Steve – szólt Jennifer, és közben lassan megfordult.
Már jó ideje feltűnt neki, hogy Steve Parker is jelen van a fogadáson, de úgy tett, mintha nem vette volna észre.
– Szóval? Mit csinálsz itt? Nem dolgoznod kellene?
– Mi ez? Számonkérés? Különben, meg én is megkérdezhetném tőled, hogy te mit keresel itt.
– Nem számonkérés volt. Befektetés szagát érzem, s nem szeretném, ha a konkurencia megelőzne.
– Nem lesz semmilyen befektetés, nyugodtan hazamehetsz. Egészen másért jöttek. De az, titok.
– Aha, szóval akkor te most dolgozol. Mivel bíztak meg?
– Úgyse fogod elhinni – válaszolt neki titokzatosan Jen.
– Próbáljuk meg.
– A sejk azt akarja, hogy legyek a felesége. − S látva a férfi fennakadt szemeit, elkezdett kacagni.
Steve majdnem félrenyelte a pezsgőt. Jen egy kicsit megsajnálta, s barátságosan megveregette a hátát, hogy meg ne fulladjon.
– De tudod mit, mielőtt elvisz magával, töltsük együtt az estét. – S ezzel belekarolt a férfiba, és elindultak a vendégek közé, de közben feszülten figyelt mindenre.
Steve hagyta, hogy magával vigye, de közben le sem vette róla a szemét. Tetőtől talpig végigfürkészte. Nagyon meg volt elégedve a látvánnyal. Egy új oldalát fedezte fel a lánynak, ami nagyon imponált neki.
– A pisztoly minek kell? – kérdezte csak úgy mellékesen tőle.
– Miért kérded? – nézett rá csodálkozva Jen.
– Mert a combodhoz van erősítve, s gondoltam, megkérdezem.
– Na, ezért utálom ezeket a ruhákat. Semmit nem lehet elrejteni alattuk. De különben meg nem is látszik!
– Igen, látom, hogy nem lehet elrejteni alatta semmit – szólt Steve mosolyogva, miközben újra a dekoltázson landolt a pillantása.
– Használd ki az alkalmat, mert több ilyen nem lesz.
– Nem fogom elszalasztani, ne félj. Különben meg nem látszik. Csak blöfföltem.
Jen mosolyogva köszöntötte az ismerős vendégeket, miközben körbejártak. Sok volt az ismeretlen is számára, ezért Stevetől kért segítséget, hogy ki, kicsoda. Néha feltűnésmentesen megálltak egy-egy biztonsági embernél, hogy Jen, jelentést kérjen tőlük. Steve Parker számára világossá vált az esti munka lényege.
– Steve, menjünk arra – mutatott az asztalok felé egy idő múlva Jen.
– Mi a baj?
– Nem tetszik, az a férfi ott – intett fejével óvatosan a közeli asztalnál ülő fazonra.
– Mi nem tetszik? – miközben már ő is látta, hogy mi a gond.
– Látod a szmokingját? Vagy fura a szabása, vagy nagyon különös helyen hordja a púpját az az ürge, nem? Szerintem fegyver van nála. Menjünk közelebb.
De Jen abban a pillanatban észrevette, hogy a férfi szinte észrevétlenül, a bejárat felé biccentett. A fejében átfutott az a gondolat, hogyha Steve már úgy is ott van, akkor legalább kihasználja az alkalmat arra, hogy felmérje a férfi hadseregben szerzett tapasztalatait. Tomtól megtudta, hogy Steve és David is kemény katonai kiképzésen vettek részt.
Kapóra is jött neki a férfi jelenléte, hiszen ehhez a munkához nem a megszokott embereket kapta, ezért úgy gondolta, ahelyett, hogy őket használná, inkább megnézi Steve képességeit. Persze rögtön a mély vízbe dobta:
– Azt hiszem, többen vannak. Megkérhetlek valamire? – kérdezte tőle, de meg se várta a válaszát, folytatta. – Azt akarom, hogy menj közelebb azokhoz, akik most léptek be az ajtón. Látod őket?
– Igen. Mit akarsz tenni?
– Én itt maradok. Te odamész, és amikor jelzek, lefegyverzed azt a két fickót, én meg elbánok itt ezzel.
– Miből gondolod, hogy egyedül elbírok velük? És ha lelőnek? – poénkodott Steve, persze abszolút nem ijedt meg a két fazontól.
– Szóval nem is értem aggódsz. Mondhatom szép dolog. És még te akartál engem megvédeni? Jó vicc!
– Miért nem szólsz, az embereidnek? Egyedül akarod learatni a babérokat, mi?
– Azért, mert az összes amatőr, és most arra egyébként sincs időnk.
– Aha. Akkor ez azt jelenti, hogy engem nem tartasz amatőrnek?
– Ne dumálj! Menj már, és várd meg, amíg jelzek − mondta Jen kissé ingerülten.
Steve elindult tehát a bejárati ajtó felé, közben szem előtt tartotta a két fickót és Jennifert is. Arra gondolt, milyen jó, hogy mégis eljött az estélyre. Izgalmas éjszaka elé néztek. Közben odaért a hátuk mögé, és várt. A régi idők jártak a fejében, amikor Daviddel a seregnél szolgáltak…
De észrevette, hogy történni fog valami. Hát ez a lány nem sokat teketóriázik! Ez megőrült? Mit akar? Jen egyre közelebb ment az asztalnál ülő férfihoz, és leült mellé. Látta, ahogy beszédbe elegyedett vele, és bájologva egyre közelebb került hozzá. A férfi ott az asztalnál tudomást sem vett a lányról, majd dühös lett, és próbálta elküldeni. Jen látta, hogy nem megy vele semmire, felállt az asztaltól, de abban a pillanatban jelzett neki, hogy akció indul, miközben félig visszafordult, és jobb könyökével behúzott egyet az ürgének, úgy, hogy az a székkel együtt hátraesett, de nem várta meg, míg észbe kap, hanem gyors mozdulattal rátérdelt a férfi mellére, és egy jól irányzott mozdulattal kiütötte.
Eközben Steve is akcióba lendült, mivel a másik kettő észrevette az incidenst, s egy kis dulakodás után sikerült lefegyvereznie mind a kettőt. Mire a biztonsági emberek észbe kaptak, már mind a hármat kiiktatták. Jen látta, hogy Steve is sikerrel járt. Körülnézett, miközben kérte a vendégeket, hogy nyugodjanak meg, minden rendben van, s ne pánikoljanak. De valami azt súgta neki, hogy ezzel még nincs vége. Igaza is volt. A sejket kereste, s meg is látta őt egy fekete démon társaságában, aki a hátához tartott egy fegyvert, és azt kiabálta:
– Mindenki maradjon nyugodtan, vagy különben lelövöm! Földre mindenki! Nem hallják? Földre!
S fekete hajú nő, szavainak nyomatékot adva, megcélozta Jent, és lőtt. Stevenek a lélegzete is elakadt. Gyorsan felmérte a helyzetet, de túl messze volt, nem ért volna oda időben. Megkönnyebbülten sóhajtott fel, amikor látta, hogy Jennifer még időben észrevette, és el tudott ugrani, így csak a karját súrolta a golyó. Ugrás közben elővette a pisztolyát, és viszonozta a lövést.
Jen tisztában volt azzal, hogy elég egy kis hiba, vagy bizonytalanság és a sejket lövi le. Ezért nem sokat habozott, s röpke pillanat múlva a fekete démon holtan rogyott össze, homlokán egy tátongó lyukkal. Megkönnyebbülve állt fel, és igazította meg a ruháját, mit sem törődve a golyó okozta horzsolással.
Miután a két férfit kivitték a teremből, és a biztonságiak átvették az irányítást, Steve végre odamehetett Jenhez.
– Ez igen. Szép ütés volt – mutatott a leterített férfira, aki még mindig ájultan feküdt a földön. – Meghalt?
– Nem. Csak, egy kis időre van szüksége − mondta Jennifer, miközben lehúzta a magas sarkú cipőt a lábáról. – Menjünk haza. A többit már elrendezik az embereim.
– Vérzel. El kellene látni a sebed.
Steve, ahogy ezt kimondta, már vette is le a zakóját és letépett az ingujjából egy darabot, hogy Jen karját bekötözze. A lány hagyta, hogy Steve a gondjaiba vegye. De nem érdekelte különösen a seb, hiszen volt már ennél súlyosabb sérülése is. Ez csak egy kis horzsolás volt neki. S persze nem tudta kihagyni, hogy közben, ne kössön bele a férfibe.
– Mit piszmogtál annyit? Mi tartott ilyen sokáig?
– Nagyon szívesen, hogy segítettem.
– Ja, ha már úgy is itt voltál, ennyit megtehettél. Legalább nem unatkoztál.
Steve végzett a seb bekötözésével, de nem reagált az újabb kötözködésre.
– Kösz, menjünk haza – mondta befejezésül Jen, és elindult kifelé, de útjukat a sejk és az emberei szakították meg:
– Nagyon köszönöm, hogy megmentette az életemet. Hálával tartozom Önnek.
– Semmiség az egész. Örülök, hogy megbecsült a bizalmával uram. Remélem máskor is a rendelkezésére állhatok – mondta Jennifer, miközben a sejk udvariasan kezet csókolt neki. − De nemcsak az én érdemem. Engedje meg, hogy bemutassam a barátomat, Steve Parkert.
A barátom szó hallatán Steve egy kicsit kihúzta magát, és udvariasan kezet rázott Ő is a mágnással.
– Hálás vagyok Önnek is uram. Még egyszer köszönöm, és hálám jeléül szeretném Önöket meghívni vacsorára a hétvégén.
– Nagyon sajnálom uram, de elutazunk San Franciscóba, mert a húgom születésnapját ünnepeljük a szüleinknél – hárította el Jen a meghívást.
– Igazán? Kár. Akkor jó mulatást kívánok! De legközelebb, ha erre járok, feltétlenül fel fogom Önöket keresni, hogy hálámat kifejezhessem.
– Nagyon köszönjük uram. Nagy örömünkre szolgál, hogy a vendégei lehetünk majd.
Ezzel elbúcsúztak tőlük, és elindultak a parkoló felé, ahol Jen hagyta a kocsiját.
– Nem fázik a lábad? – kérdezte Steve a lánytól, aki még mindig mezítláb volt, s cipőit a kezében lóbálva sétált mellette.
– Nem. Így sokkal kényelmesebb. Kocsival jöttél? – nézett kíváncsian a férfira.
– Nem, taxival.
– Akkor gyere, hazaviszlek.
– Köszönöm, de azt hittem, hálád jeléül meghívsz magadhoz − mondta kaján vigyorral az arcán Steve.
– Majd igen. Holnap. Ahogy megbeszéltük – mosolygott Jen és beszállt a kocsiba.
– Kegyetlen vagy.
– Köszönöm, hogy segítettél – engedte el a füle mellett a megjegyzést.
– Észrevetted, hogy milyen jól összedolgoztunk?
Jen ezen jót nevetett. Na, most mi következik? A végén még a társam akar lenni.
– Szóval ez a munkád − folytatta Steve.
– Ez is. És még sok minden más.
– De titokzatos vagy még mindig!
– Ne akarj többet tudni, így is túl sokat tudsz – mondta Jen, és szelíden mosolygott Stevere.
Már ez is valami! Gondolta a férfi. Mosolygott! Akkor tehát, megenyhült egy kicsit? Boldogan nézte a lányt, miközben már a háza elé értek.
– Nem is mondtam, hogy hol lakom.
– Úgy gondolod, hogy csak neked jut eszedbe magánnyomozót fogadni?
Mindig tartogat valami meglepetést ez a nő! Steve kiszállt a kocsiból, de még visszafordult:
– Nem mondtad, hogy mi volt az igazi oka a sejk látogatásának.
– Most már nem érdekes. Úgyis lemaradtál! – nevetett Jen.
– Akkor, holnap?
– Igen. Jó éjszakát.
Stevenek csak akkor volt ideje átgondolni az éjszakai történéseket. Már nem is tartotta akkora ostobaságnak, hogy elment az estélyre. Álmában sem gondolta volna, hogy ott fog találkozni Jennifer Adams-el. De milyen összehangolt munkát végeztünk! Büszke volt magára. Mintha mindig ezt csináltuk volna. Igaz, ezek amatőrök voltak. Tulajdonképpen mit is akartak? Na, mindegy, most már nem számít.
Boldogan ment be a házba, és lefeküdt aludni, hogy másnap kipihenten tudjon Jen színe elé járulni.