Jajj, ne!

(Épp a közepén tartottam a kis bosszúságokkal teletűzdelt történetemnek, amikor közbeszólt.)

– Figyelj! – a lényeg, a lényeg. (Mindig így kezd minden tirádát, mintha máskor mást mondana, nem a lényeget, de nem tettem szóvá.)
Te is tudod, hogy nálunk, az ablakoknál csak a lámpák vannak többen. (Bólintottam.)
Kiégett egy villanykörte, de nem szóltam.
Kiégett még egy. Még akkor sem.
A harmadiknál már fontolgattam, de reméltem, hogy feltűnik neki is, de nem tűnt fel.
Az a kósza gondolatom támadt, hogyha tök sötét lenne, akkor is csak arra következtetne, hogy megszűnt az áramellátás…Akkor, amikor a gardróbban éget ki mindkét lámpában a körte, és ott nincs ablak sem, mert minek, akkor jutottam arra az elhatározásra, hogy kérelmezem a cserét.
Kicserélném én is, ha nem félnék annyira az áramtól, mint amennyire félek, illetve, ha a kétfokú fellépőről elérném az izzókat, mert tudod, hogy a létráról tériszonyom van. Mindenről tériszonyom van, ami több mint két fok. – fűzte hozzá. (Bár, ezt is tudtam.)
Első körben jólneveltségem okán kedvesen kérelmeztem úgy, mintha csak, én nem látnék alkonyat után a lakásban.
A válasz: Rendben, szívem.
Na, ez el van intézve – gondolnád naivan, de nem mozdult be azonnal, és én nem akartam sürgetéssel elrontani az idilli hangulatot.
Eltelt néhány nap, és a hét darab nem világító világítótest után, megjelent a nyolcadik.
Ekkor emlékeztetvén a napokkal ezelőtti kérésemre, ismét próbáltam némi fényt teremtetni véle közös otthonunkban.
A válasz: Renden, szívem.
Egy pillanatra felderengett, hogy a válasz ugyan udvarias és biztató, de olyan, mintha most hallaná először ezt a kérést. Reményteljes várakozás vette kezdetét. A negyedik napon már tudtam, hogy nem fog történni semmiféle izzócsere, és arra is rá kellett döbbenjek, hogy finom utalásaim a sötétre és annak megváltoztatására a fülén még bejutottak valahogy, de kicsit feljebb már eltorlaszolja valami a hangom útját..
Időközben kiégett a kilencedik villanykörte is. A kilencedik kioltotta bennem a még parázsló cukiságot, és amint megláttam ráförmedtem:
Cseréld ki a kiégett villanykörtéket! MOST!!!
– Jólvanna. – sértődött meg azonnal – lehet ezt szépen is mondani, nem kell mindjárt kiabálni.
– Mindjárt? Felnéztem az égre, vagyis a plafonra, de nem láttam megroggyanni. Morcosan bár, de elindult a létra irányába. Szóval, te csak ne mondj semmit! Néhány év után már tök mindegy kihez ment az ember férjhez, nagyjából ez lesz a helyzet.
Fújtatott még néhányat, majd várakozóan rám nézett.

(Jajj ne! – rimánkodtam magamban, tegnap nálunk is kiégett EGY…)