Játszótér

– Kapj el, ha tudsz!

Peti megismerte a hangot, azonnal odafordította a fejét. Kriszta hintázott, de messze tőle, és a homokozó is köztük volt. Peti nem mozdult, ha nem is tudatosan, de az esélyeit latolgatta. Kriszta nyugodtan, a lábait lóbálva hintázott, semmiféle jelét nem mutatta annak, hogy ő most el akarna szaladni. A mozgó hintából kiugrania is viszonylag sokáig tartana. Peti azonban jól ismerte Krisztát, tudta, hogy nagyon ügyes, fürge kislány. Azonkívül neki át kellene futnia a homokozón, ami lelassítaná őt, vagy meg kellene kerülnie, ami még lassabban menne.

– Miért kapnálak el téged? – felelte Peti, majd visszafordult a barátjához, akivel beszélgettek az imént.

Peti és Kriszta közel laktak egymáshoz, az óvodában egy csoportba jártak, most, kisiskolásként is egy osztályba kerültek. Kedvelték egymást, sokat játszottak együtt, sokszor fogócskáztak ezen a játszótéren. Érdekes, hogy csak egymással fogócskáztak, mással sosem. Kriszta mindig csak Petit cukkolta, Peti pedig nyugodt természetű gyerek volt, nem szerette a fogócskát. Saját maga sem tudta megmondani, hogy Kriszta mivel veszi rá erre.

– Kapj el, ha tudsz! – hangzott megint a hinta felől.

Peti most tudatos lassúsággal, kimért méltósággal, peckesen fordította oda a fejét. Arra gondolt, hogy nem szeret fogócskázni, most nem is fog! De amint meglátta Kriszta arcát, mindenféle gondolkodás nélkül, rögtön meglódult, sebesen futni kezdett feléje.

Volt Krisztának egy kacér, kihívó mosolya, amiről ő maga sem tudott, és mindig csak akkor jelent meg az arcán, ha Petivel akart fogócskázni. És Peti ennek a mosolynak soha nem tudott ellenállni. Ez történt most is.

Petit – éppen ahogyan gondolta -, lelassította, méghozzá jelentősen lelassította a homokozó. Közben Kriszta fürgén, szinte már-már kecsesen kiugrott a hintából. De futni nem kezdett el, figyelte, hogyan csetlik-botlik Peti a homokozóban. Peti nem volt ügyetlen, de furcsa, esetlennek tűnő mozgás jellemezte. A homokozón gyorsabban átárt, mint a vele egykorú srácok szoktak, de mégis eléggé mókás volt a jelenet, nemcsak Kriszta, hanem mások is megmosolyogták. Amikor Peti átért rajta, Kriszta csak akkor kezdett el szaladni, de oldalirányba, a mérleghinták felé. Emiatt Petitől nem távolodott, ezért Peti azt érezhette, hogy könnyen el tudja kapni Krisztát. De ez csak látszat, Kriszta legalább olyan fürge volt, mint Peti, és ezt tudta is.

Játszott Petivel. A mérleghintákat először nem kikerülte, hanem elfutott köztük párszor, Peti pedig követte, mert tudta, hogyha átugrana valamelyiken, az utat rövidítve, akkor Kriszta nem köztük futna tovább, hanem akkor más fele szaladna. De egyszer csak mégis megunta, átugrott az egyiken. Vidám kacaj volt a válasz, majd amikor Kriszta látta, hogy Peti nem akar tovább fogócskázni, akkor megállt. Nem szólt semmit, de amikor Peti feléje fordult, akkor megjelent az arcán a "kapj el, ha tudsz" mosoly.

Peti most sem tudott ellenállni, ismét elkezdődött a fogócska. A mászókák, majd a játszótér szélén álló fák közt is eljátszották, megismételték azt, ami a mérleghinták közt történt. Amikor Kriszta megunta, akkor egyszerűen hazaszaladt, Peti pedig ott állt kifáradva a játszótér mellett.

Visszaballagott a barátjához, aki eddig csak nézte őket. Már többször látta, ahogy fogócskáznak egymással, most érdeklődve kérdezte Petit:

– Mondd csak, sikerült már valaha elkapnod Krisztát?

– Nem, soha – válaszolta Peti.

Eltelt pár év, mindketten érett fiatalokká váltak. Kriszta elkerült otthonról, az iskola befejezése óta nem látták egymást. De mivel közel laktak egymáshoz, és Kriszta gyakran szokta látogatni a szüleit, a kettejük találkozása nem várathatott magára sokáig.

Szép nyári nap volt, amikor ez végre bekövetkezett. Pont a játszótér mellet futottak össze, barátian üdvözölték egymást, majd vidáman elkezdtek beszélgetni arról, hogy mi minden történt velük, amióta nem találkoztak.

Hosszan beszélgettek, amikor Kriszta egyszer csak a játszótér felé nézett:

– Emlékszel, mennyit fogócskáztunk?

Amikor visszanézett, a pillantásuk találkozott. Kriszta arcán megjelent a "kapj el, ha tudsz" mosoly.

Peti most sem tudott ellenállni.