Jonathan Gros (4. fejezet)

4. fejezet
Visszatérés a mosdóba

Másnap kicsit álmosan ébredtem. Alig mertem lehunyni a szemeimet a tegnapi nap után, már az álmom is rémisztő volt:
Egy vízi szörny emelkedett ki a városi tóból és megfogott, majd kimosta a számat. Elején kicsit viccesnek találtam, de aztán visszagondolva a tegnapi mosdós eseményekre, inkább rémisztő volt.
Nagyon le is voltam lassulva. Félig nyitott szemmel csapódtam neki pár ajtónak. Először a fürdőszoba ajtaja találkozott az orrommal, később a szobám ajtaja is üdvözölt, végül pedig a bejárati ajtó adott nekem búcsú puszit.
Az iskolába is késve érkeztem. Lassan kinyitottam az iskola főajtaját, benéztem, nem jön e tanár, majd végigosontam a folyosón a termünkig, amikor:
– Mr. Gros? – szólt egy ismerős hang
– Igen Mr. Polasky – sziszegtem
– Magának nincsen órája? – kérdezte komolyan
– De igen, éppen oda készülök
– Mintha késésben volna Mr. Gros
– Igen tanár úr, elaludtam
– Vagy úgy… bejönnél az irodámba?
Egy rövid gondolkozás után, mivel sok választásom nem volt, igent mondtam. Mr. Polasky irodája a főbejárati központi iroda mellett állt, így ő is szemmel tudta tartani a diákokat.
Az irodája túlzottan is rendben volt. Minden ceruzája szépen, nagyság szerint sorrendbe volt állítva, a lapok hajszálpontosan illeszkedtek egymáson, és az öreg ingaórája, ami a sarokban állt, idegesítő kattogással működött, természetesen nem kell, hogy mondjam, ez is gyönyörűen le volt takarítva.
– Kérem, foglaljon helyet – mutatott az asztalával szemben lévő székre, majd beült az ő kényelmes irodai forgó foteljébe. Fejemmel bólintottam majd leültem
– Bizonyára sejti hogy miért hívtam be, ugye? – kérdezte felvéve az olvasó szemüvegét, és a szemembe bámulva, keresve a választ
– Azt hiszem igen – válaszoltam nyugodtan
– Van valami nyomós oka, hogy miért nem jelent meg tegnap az órákon?
– Az elsőn ott voltam, tanár úr
A tanár nem szólt semmit, csak nyugodtan nézett tovább rám. Először olyan érzés volt, mintha bármelyik pillanatban felkapná az egyik ceruzájá,t és a fejembe vágná
– Bizonyára furcsa ez a változás Mr. Gros – állt fel a székéből, levéve a szemüvegét – hogy iskolát vált az ember, és nehezen fogadják be, és biztos fél bemenni az órákra is, mert bizonyára fél hogy kiutálják…
– Én nem félek tanár úr – szakítottam félbe
– Helyes, nem is szabad, de akkor árulja el nekem, hol volt maga, amikor az óráin kellett lennie
– Rosszul lettem tanár úr és hazamentem – mentegetőztem
– És miért nem szólt egyik tanárnak sem?
– Nem tudom, nagyon rosszul éreztem magam, biztos valami rosszat ehettem, nem tudtam, hogy szólni kell
– Hát most már tudja – ült vissza a helyére ismét fölvéve a szemüvegét
Egy darabig még írt valamit, aztán újra megszólalt:
– Rendben van Mr. Gros, elmehet – mondta nyugodtan, és befejezve az írást, összecsukta a naplót, majd rám nézett
– Rendben, akkor, viszlát
– Viszontlátásra – búcsúzott el ő is
Kilépve az iroda ajtón egy nagyot sóhajtottam. Mivel az első órából úgyis eltelt már fél óra, így úgy döntöttem nem megyek be arra a maradék tizenöt percre, inkább a szekrényemhez sétáltam, és kinyitottam az ajtaját. Kivettem belőle a következő óra könyveit, és lekapartam az egyik régi együttes matricáját, ami a szekrényem falára volt kirakva. Mikor becsuktam az ajtót hirtelen megláttam Judyt.
– Jézusom, Judy! A frászt hoztad rám – ugrottam hátra ijedtemben
– Bocsánat – mosolygott
– Neked nincsen órád? – kérdeztem furcsállóan
– De, de elaludtam
– Én is – mosolyogtam
– Nos, akkor megnézzük azt a mosdót? – kérdezte izgatottan
– Igen, de egy kicsit halkabban beszélj, még is csak egy lezárt részlegbe akarunk bemenni – nyugtatgattam Judyt
Judy bólintott, majd lassan, jó alaposan körülnézve elindultunk a folyosó végi, lezárt mosdóhoz. Mikor odaértünk, félve tettem rá a kilincsre a kezemet.
– Mennyi idő van még az órából? – kérdeztem kicsit feszülten
– Még tíz perc
– Rendben, akkor sietnünk kell
Mondtam és lassan eltekertem a kilincset, de nem tudtam kinyitni az ajtót.
– Ez furcsa, zárva van, pedig nem zártam be
– Siess Jonathan! – sürgetett Judy
– Azon vagyok, biztos csak beragadt a nyelve
Egy kicsit megrugdostam az ajtót, hátha kiakad a nyelve, de semmi haszna nem volt
– Ez egy picit hangos volt
– Tudom, mennyi időnk van még? – türelmetlenkedtem
– Már csak öt perc
– Gyorsan adj egy hullámcsatot
– És mi van az előző hullámcsatommal? – kérdezte Judy dühösen
– Nem tudom, biztos otthon felejtettem, na, siess! – sürgettem
– Várj, itt kell lennie egynek – kutakodott a táskájában Judy
– Gyerünk!
– Csak egy gémkapcsot találtam, az jó?
– Tökéletes – mondtam és gyorsan kikaptam a kezéből a gémkapcsot. Ezt is félbetörtem és meghajlítgattam, hogy jó legyen a zárba, majd egy-két percig ügyeskedtem, mire meghallottunk egy kis kattanást
– Ez az, megvan, de figyelmeztetlek Judy, nem biztos, hogy tetszeni fog amit látsz, elég ronda odabent – figyelmeztettem, majd gyorsan kinyitottam az ajtót, és berohantunk a mosdóba, mielőtt bárki észrevette volna hogy rossz helyen járunk.
– Úristen Jonathan, én még ilyen undorító helyet nem láttam, ez valami förtelmes – mondta komolyan Judy
– Nagyon vicces – mondtam gúnyolódva, ugyanis mintha egy egész más helyen lettünk volna. Minden szép volt, és tiszta, a tükör ragyogó állapotban állt a falon, és a csap sem csöpögött. Tátott szájjal néztünk szét a kis mellékhelységben, különösen én. Hirtelen valaki kinyitotta az ajtót és egy kislány rontott be a mosdóba. A kislány pontosan úgy nézett ki, mint akit én láttam víz formájában. Judy felém ugrott, és megfogta a vállamat ijedtében, én látszólag nem féltem, de belül zakatolt a szívem. A kislány az egyik WC kabinba futott és a WC-re ráülve sírdogálni kezdett:
– Minden olyan szép volt a másik suliban, miért kellett átjönnöm ide, itt mindenki utál – szipogta, mi meg csak hallgattuk lemerevedve. A kislány észre sem vett minket, szabályszerűen elhaladt mellettünk, és úgy tűnt hogy számára nem is vagyunk itt.
Hirtelen megváltozott körülöttünk a környezet, a falak eltűntek, és úgy tűnt hogy egy másik iskola főfolyosójának a közepén állunk. Minden irányból jöttek korunkbeli és idősebb gyerekek. Rengeteg lány volt, jobban mondva, ha alaposan megnézzük őket, csak lányok voltak, és ők is ugyanúgy elmentek mellettünk.
– Jonathan, mi történik itt? – kérdezte Judy rémülten
– Nem tudom – mondtam neki tátott szájjal, erősen figyelve az eseményeket
Hirtelen egy tanárnő szólt ki az egyik teremből:
– Amy! Gyere, szeretnénk neked mondani valamit
A kislány, aki a WC-n ült, most az egyik falnak támaszkodott, és amikor meghallotta, hogy szólítják, nyugodtan, elindult a tanár felé, majd kikerülve a tanárt bement a terembe, a tanár meg bezárta mögötte az ajtót. Ekkor már egy kicsit én is megnyugodtam, és elindultam az ajtó felé.
– Mit csinálsz Jonathan, gyere vissza! – mondta halkan, és rémülten Judy
– Nyugi, csak meghallgatom, hogy miről beszélnek
– Megvesztél?
De ekkor már nem Judyra figyeltem, hanem hallgattam, hogy miről beszélnek odabent, de nem hallottam semmit, teljesen néma volt körülöttem minden. Próbáltam benyitni, de nagy meglepetésemre a kilincset se tudtam megfogni, a kezem átment a kilincsen. Hirtelen kinyílt az ajtó, és az pont átment rajtam, mire én rémülten hátraugrottam egyet:
– NEM, nem, nem és nem! – ordibálta a kislány hangosan
– Amy, Amy, nyugodj meg, ott is jól fogod érezni magadat – nyugtatgatta a kislány a tanárnő
– Tele van… fiúval, én nem akarok elmenni innen! – kiabálta
– Sajnálom Amy, de muszáj
– NEEEEEM! – ordította hangosan, és a hangja kezdett halkulni, a kislány, és az emberek pedig kezdtek távolodni, akárcsak én. Mintha repültem volna hátrafele, kirepültem az iskolából, és becsukódott előttem az ajtó.
Hirtelen visszakerültünk a mosdóba, de most már ronda volt, kopott, és a falon ott állt az összetört tükör vele a tegnapi felirattal:
„Nyugodjék békében az emlékeivel”
Észrevettem, ahogy Judy ájultan fekszik a földön. Gyorsan odarohantam hozzá, felkaptam az ölembe és kirohantam vele az ajtón. Amint kiértem egyből hasra estem Judyval az ölembe. Ránéztem az órámra, és pont a szünet volt. Méghozzá az első. Furcsállóan néztem az órámat, hogy most miért nem telt el jóval több idő, de az iskola többi tagja minket nézett furcsállóan. Felnéztem és láttam amint Mr. Polasky mérgesen néz rám.
– Mr. Gros, kérem, jöjjön az irodámba!
– Előbb levihetem Judyt az orvosiba? – kérdeztem tőle lihegve
– Menjenek, de utána magát várom az irodámban
Bólintottam fejemmel, majd felkaptam az ölembe és utat törve a körülöttünk összegyűlő tömegen, levittem Judyt az orvosiba. Az orvosi a pincével volt egy szintbe, a mínusz egyes szinten, ami egy igen vékony folyosó volt. Itt állt még a szertár, a pince, a kondi terem és persze az orvosi részleg.
A lábammal bekopogtattam az ajtón, mire az egyik orvos kinyitotta. Gyorsan berohantam az ajtón és az egyik ágyra lefektettem Judyt.
– Mi történt? – kérdezte az egyik orvos
Az igazat nem mondhattam, hogy bementünk a zárolt részlegbe, és ott az emlékek homályos sivatagában úszkáltunk, majd hirtelen Judy elvesztette az eszméletét.
– Nem tudom, egyszer csak rosszul lett, és aztán elájult
– Mindjárt megnézem
– Rendben, de nekem most vissza kell mennem – bólintottam egyet a fejemmel, majd szép lassan elindultam felfelé. Megfordult a fejemben hogy most lehetne egy jó alkalom, hogy gyorsan eltűnjek, még mielőtt Mr. Polaskynak feltűnne, de nem kockáztattam meg ezt a kis kalandot, még a végén még mélyebbre ásom el magam Mr. Polasky szemében. Így hát nyugodtan, nem sietve, felmentem a földszintre és ott a főbejáratnál rögtön jobbra, az irodába befordultam. Váratlanul a kémia tanár Mr. Humble fogta meg a vállam:
– Mr. Gros, tegnap nem láttam az órámon! Milyen kár, pedig kísérleteztünk
Megfordultam, és alaposan végig mértem a tanár urat, nem hiányzik esetleg valamelyik karja:
– Minden bizonnyal izgalmas óra lehetett – mondtam neki egy erőltetett mosollyal az arcomon
– Hát látnia kellett volna, ahogy a szénmolekulák lassan…
– Biztos izgalmas volt Mr. Humble, de engem most vár Mr. Polasky – szakítottam félbe
– Rendben van – bólintott fejével, majd megpaskolta a vállamat – jó mulatást!
– Igen, az meglesz – mondtam halkan magamnak
Bátran bekopogtam Mr. Polasky irodájába, és vártam a beengedő jelet.
– Jöjjön be! – kiabálta ki az ajtó mögül
Lassan beléptem a borzalmasan tökéletes szobába, és odasétáltam jól megszokott helyemhez.
– Mr. Gros kérem, foglaljon helyet – mutatott az íróasztalával szemben lévő székre
– Köszönöm – ültem le
– Nem tudom miért rabolom ezzel az idejét, de gyors leszek. Tudja az egyik tanár, Mrs. Cain vezet egy színtársulatot, és ismervén a szerepeit, úgy éreztem, hogy maga tökéletesen beleillene az egyes szerepekbe – Avatott be a különös ötletébe Mr. Polasky
– Igazán köszönöm szépen, ez nagy megtiszteltetés, de azt hiszem, hogy én…
– Sajnálom, hogy ezt kell hogy mondjam, de már szóltam a dologról Mrs. Cainnak, és az egyik szerepet már úgy írta hogy te már benne vagy
– Biztos meglehet oldani valahogy, hogy kivegyen belőle, elvégre csak a nevemet kell átírni valaki máséra
– Mr. Gros, azt hiszem nem értettük meg egymást, ez a szerep magára termett – közölte akaratát egy furcsa, elégedett mosollyal
Hirtelen megszólalt a csengő.
– Akkor megértettük egymást, ugye, Mr. Gros – mosolygott Mr. Polasky, és elővett egy tollat és ismét elkezdett írni valamit.
Egy pár másodpercig tátott szájjal néztem az osztályfőnökömre, majd szép higgadtan elindultam kifelé az irodából.