A boncterem a kapitányság pincéjében volt, így Farkasnak nem kellett messzire mennie. Amikor leért, egyetlen embert sem látott. Máskor a fémfallal övezett folyosókon rendőrök és boncnokok jártak fel-alá. A nyári szabadságok ideje alatt azonban üres volt a folyosó. „Halálos csend van” gondolta magában Farkas, és nem állhatta meg, hogy el ne mosolyodjon.
Kocsis „doktor” terme a felvonótól nem messze, körülbelül húsz méterre állt. Három fémasztalon volt hulla, és ugyanennyi állt üresen. Kocsis épp Farkas áldozata mellett állt.
– Jó reggelt! – üdvözölte Kocsis látogatóját.
– Neked is – fogadta morcosan Farkas. – Mit találtál?
– Sok mindent. Az áldozatoddal csúnyán elbántak. Összeverték.
– Bővebben?
– Nagyon összeverték. Négy bordája, és a jobb orsócsontja is eltörött. A teste tele van zúzódásokkal. Szegénynek belső vérzése is volt. Hamar kilehelte a lelkét, és csak ezután kötötték fel.
– Mi a helyzet a padlón talált vérrel?
– Megtaláltam a sebet, és kínzásra gyanakszom. Valami vékony huzallal összeszorították az ujjait. Meg kell, mondjam, a gyilkos elég meggondolatlanul viselkedett. Megvárta, míg bedagadt az áldozat ujja, és csak aztán ráncigált le valamit az áldozat gyűrűsujjáról, valószínűleg gyűrűt. Elég nehezen ment neki, így felsértette szegény Csilla középsőujját, ami aztán vérezni kezdett.
– Egy pillanat – mutatott Farkas az áldozat kezére. – Az ujjai végén nem volt fekete elszíneződés?
– Hát igen. Khm. Tudod, sok a munka, és az egyik gyakornokunk… hát izé… – habozott Kocsis.
– Igen? – nézett rá kérdően Farkas.
– Mit kertelek én itt? A lényeg az, hogy azt a valamit sikeresen lemosta az egyik gyakornokunk.
– Igazán? Kit kell megölnöm?
Novák Kinga Kőházi Csilla egyik legjobb barátnője volt. A harmincas éveiben járó nő szívélyesen fogadta Petőcz Júliát, és elborzadva hallgatta Csilla halálhírét.
– Meghalt? De hát hogyan? – szörnyedt el a gesztenyebarna szemű nő.
– Egyelőre semmi biztosat nem tudunk, még csak a nyomozás elején tartunk – magyarázta Petőcz. – Úgy értesültünk, hogy az áldozat itt töltötte az estéjét.
– Igen, igen, itt volt. Minden pénteken összeülünk a barátnőinkkel mikor kinél, és megbeszéljük, hogy mi történt velünk egy hét alatt. Tudja együtt érettségiztünk.
– Kik voltak még jelen? – érdeklődött Petőcz, majd elővette jegyzetfüzetét.
– Kiss Klára, Fekete Gyöngyi és Dunai Éva. Adjam meg a címüket?
– Ha megtenné – kérte meg Petőcz. Novák odalépett a telefonjához, kikereste a három nő névjegyét, és egy kis papírra kiírta mindhármuk címét.
– Nagyon köszönöm – hálálkodott a rendőrnő. – Miről beszélgettek tegnap este?
– Semmi különösről. Gyöngyi bejelentette, hogy férjhez megy, aztán Évike eldicsekedett a kislányával. Csilla igazából végig hallgatott. Sohasem volt valami bőbeszédű.
– Nem vett észre rajta semmi különöset?
– Nem igazán. Elég hamar haza is ment.
– Mikor?
– Olyan tíz körül. Nem volt ez szokatlan. Legfeljebb tizenegyig maradt. Sietett haza, mert a fia péntekenként próbált, és Csilla szeretett volna otthon lenni, mire hazaér.
– Nem említett Csilla problémákat a munkahelyén, esetleg ellenségeket, vagy bármit, ami összefügghet a halálával?
– Nem emlékszem ilyesmire. De hát nem csoda. Csilla nem nagyon beszélt a munkájáról, elvégre ügyész volt.
– Még egy kérdést, ha nem probléma. Meg tudná mondani, mi történt a házasságával?
– Hát maga nem tudja? – kerekedett el Novák Kinga szeme.
A Misfits Tribute Band próbaterme a mozi mögött volt. A szűk helyiség inkább egy három méterszer tíz méteres lyukra hasonlított, mintsem próbateremre. Az ajtóval szemközti fal mellett kapott helyett a dob, a többi felszerelés ez előtt állt. Három fiatal volt a teremben, ők az ajtó mellett levő rekamién ültek.
– Sziasztok! – köszönt Szigeti Zoltán.
– Maga kicsoda? – pattant fel a középen ülő barna hajú fiú. Szigeti azonnal felismerte a Misfitsre jellemző hajviseletet.
– Szigeti Zoltán nyomozó a rendőrségtől. Feltehetnék néhány kérdést?
– Mivel kapcsolatban? – nézett rá még mindig gyanakvóan a fiú.
– Az egyik tagotok, Kőházi János anyjának meggyilkolásával kapcsolatban – felelte, amire a fiúk kicsit megenyhültek. – Megtudhatnám a neveteket?
– Én Fucskó Gábor vagyok. Ők Hajnal Péter és Veres György – mutatott először a tőle balra, majd jobbra ülőre.
– Úgy tudom, péntekenként próbáltok. Tegnap is így volt?
– Ja – válaszolt röviden Hajnal Péter.
– János is itt volt?
– Igen. Elég sokáig próbáltunk. Olyan…
– Éjfélkor ment haza – fejezte be Fucskó helyett Veres a mondatot.
– Értem. Nem vettetek észre valami változást rajta?
– Tegnap? – kérdezett vissza Fucskó.
– Vagy korábban…
– Nem igazán, bár mostanában nem vette elég komolyan a zenélést.
– Amíg te meg nem fenyegetted, hogy kirúgod a bandából – tette hozzá Hajnal.
– Nem tudjátok, mi lehetett ennek az oka? – érdeklődött Szigeti.
– Sokszor hivatkozott az apjára. Vele találkozgatott elég gyakran – mondta rövid habozás után Veres.
Farkas csapata délután kettőkor találkozott az irodában. Petőcz fel-alá járkált izgalmában, Szigeti unottan dőlt neki íróasztalának, míg Farkas a tábla mellett állt, várva a részleteket. A beszámolókat Petőcz kezdte:
– Személyesen beszéltem Novák Kingával, akinél az áldozat a tegnap estét töltötte. Kőházi Csilla tíz körül taxit hívott, amely a diszpécserszolgálat adatai szerint tíz perccel később vette fel. A barátnői sem tudtak semmit a munkájáról, de utánanéztem. Ami kínos ügy a közelmúltban volt, ő abba belekeveredett. Maffia, drogdílerek, na meg persze stricik. Felhívtam a munkatársait. Az elmúlt egy hónapban három fenyegetőlevelet kapott, ebből kettő feladója rács mögött ül, a harmadik pedig már meghalt.
– Attól még felbérelhettek valakit – vetette fel Szigeti.
– Van itt még valami… – kezdte el Petőcz. – Kőházi Csilla férje. Fél éve váltak el, és a nő félmilliót csikart ki a férjéből.
– Ejha! Ki volt a szerencsés? – kérdezte Szigeti.
– Harsányi Pál.
– A sikeres üzletember? – kapta fel a fejét Farkas.
– Igen. Emellett havi százezres gyerektartást kell fizetnie. Nem csoda, ha két hete a férfi meglátogatta Csillát. Elég komolyan összevesztek, a nő még a fiát is eltiltotta az apjától.
– Ez elég különös – jegyezte meg Szigeti. – A zenekar tagjai szerint János elég gyakran találkozott az apjával. Több próbáról is kimaradt emiatt. De tegnap ott volt – tette hozzá főnöke arcát látva.
– Gergő szerint valaki egy gyűrűt ráncigált le az ujjairól, miután egy zsineggel jól összeszorította az ujjait – folytatta Farkas.
– Talán be kellene hoznunk Harsányit. Esetleg beszélhetnél az állítólagos szemtanúddal – fordult főnöke felé Szigeti.
– Meglesz – morogta a hadnagy. – Zoltán, te látogasd meg a fenyegetőket a börtönben, Petőcz, maga behozza az exférjet.
– Köszönöm, asszonyom – hálálkodott a teáért Farkas.
Az áldozat szomszédját, Pap Ellát látogatta meg. A nő hatvanéves nyugdíjas volt, a férje három évvel korábban halt meg. Farkas még előző este figyelt fel az özvegy szobájában égő lámpára.
– Igazán nincs miért, drága fiam – mondta az ősz nő.
– Jól ismerte Kőházi Csillát? – érdeklődött Farkas hadnagy.
– Igen. Sokat segítettem neki, amikor Jancsika még fiatalabb volt. Tudja, még a házassága alatt is itt lakott. A férje társaságában nem volt szívesen látott ember. Amikor munkába ment, én vigyáztam Jancsikára. Még van egy közös képünk is – mutatott egy fényképre a szemközti falon. A képről egy ősz nő és egy szőke kisfiú mosolygott Farkasra. – Hogy őszinte legyek, én már régebben otthagytam volna azt a férfit. Csak kihasználta szegény Csillát. Rengeteg pénzt adott neki, hogy hallgasson. Tudja, Csilla nagyon rendes lány volt, csak hát rossz társaságba keveredett. Az utóbbi időben elég gyakran járt haza mindenféle férfiakkal.
– Úgy érti, prostituált volt?
– Nem ezt mondanám. Tudja, azok a férfiak rangos emberek lehettek, legalábbis az öltözékük alapján. Talán Csilla munkatársai. De meg tudom érteni a lányt. Azután a szörnyű válás után teljesen tönkrement idegileg. A fiát eltiltotta az apjától, sőt a zenélését is kezdte megelégelni. Pedig Jancsika nagyon szépen tudott játszani azon a frászkarikán.
– A gitárjára gondol?
– Arra hát. Nagyon sajnáltam szegényt, amikor az anyja eltörte a gitárját a múlt héten.
– Asszonyom, nem látott semmi gyanúsat tegnap este?
– Jancsika hatkor ment el otthonról, pár perccel később Csilla is elment. Aztán kicsit lepihentem. Olyan fél tizenegykor fékcsikorgást hallottam, úgyhogy kinéztem. Csilla volt az, egy férfi társaságában. A hangja alapján a volt férje lehetett az. Vitatkoztak, aztán Csilla beszaladt a házba. Harsányi zokszó nélkül elment.
– Nem is próbálta megállítani Csillát?
– Ugyan mikor tudta volna? – kérdezett vissza Pap Ella.
– Mondjuk, amikor kinyitotta az ajtót. Gondolom, eltart egy darabig előhalászni a kulcsot, aztán elfordítani a zárban.
– Látom, nem ismeri a környéket, fiam. Errefelé nem kell becsukni az ajtókat. Elég gyakran járőröznek a kollégái.
– Szóval a bejárati ajtó nem volt becsukva?
– Nem hát.
– Asszonyom, nem látott véletlenül gyanús alakokat éjfél körül?
– Mégis mit képzel rólam? Leskelődöm én a szomszédjaim után? Ezt is csak véletlenül vettem észre! – vágta Farkas fejéhez sértődötten Pap Ella.
– Elnézést asszonyom – kért bocsánatot Farkas, majd a telefonjához nyúlt. Tárcsázott egy számot, beszélt egy kis ideig valakivel, majd a nőhöz fordult. – Segítene a nyomozásban, asszonyom?
Farkas az áldozat házával szemközt állt, megbújva egy kapualjban, így csak az vette volna észre, aki szándékosan keresi. Tíz perce állhatott ott, amikor egy fekete Opel állt meg az utca végén. Egy férfi szállt ki belőle. Farkas azonnal ráismert benne Szigeti Zoltánra. A hadnagy türelmesen megvárta, míg embere odaért hozzá.
– Mi ez az egész, főnök? Azt mondtad, megvan a tettes – kérdezte értetlen arccal Szigeti.
– Meg is van – válaszolt röviden Farkas. – Gyere! – intett emberének, majd elindult, keresztül az úton.
A két rendőr a Kőházi-házhoz ment, majd Szigeti bekopogott. János nyitott ajtót, de a vállán keresztül Farkas meglátta Pap Ellát.
– Bejöhetünk, fiatalember? – kérdezte a hadnagy, és már be is lépett a házba, félretolva Kőházit. – Egy dolgot nem értek, fiam – fordult hátra a fiúhoz. – Miért nem menekültél el?
Kőházi János szeme elkerekedett, és hirtelen megfordult. Megpróbált elfutni, de Szigeti rögtön megfogta.
– Nem megyünk sehová – súgta a fülébe, majd a kezére bilincset rakott.
– Mi történik itt hadnagy? – kérdezte Pap Ella. – Én ezt nem értem.
– Engedje meg, hogy bemutassam Önnek Kőházi Csilla gyilkosát – mutatott János felé. – Legalábbis az egyiket. Vagy tévednék? – fordult a fiúhoz.
– Az apám is benne volt – sziszegte János.
– De hát… miért? – hebegte az özvegy. – Anyád remek ember volt.
– Hogy jöttél rá, hogy ő a tettes? – kérdezte Szigeti.
– Egyszerű. Csak egy szemtanú kell az egészhez. A helyszínen rögtön rájöttem, hogy gyilkosság történt. Ahhoz, hogy egy testet felakasszunk, minimum két ember kell. Így míg ti egy tettest kerestetek, én párosokban gondolkoztam. Márpedig az áldozat környezetében csak egy páros volt: egy apa és a fia. Már csak bizonyíték kellett. Az pedig volt bőven.
– De hát neki van alibije! – kiáltott fel Szigeti.
– Mire nem jók a barátok, igaz? – mosolyodott el Farkas. – Este ugyan elindult a zenekari próbára, de sohasem ért oda. A jó barátai pedig rögtön tudták, mit kell mondaniuk.
– Honnan tudod, hogy nem volt próbán? – kérdezte Szigeti.
– A gitár – suttogta Pap Ella, megértve az összefüggést.
– Így igaz – folytatta Farkas. – A drága anyuka épp egy hete törte el a mi Jánosunk gitárját. Anélkül pedig nehéz dolog a zenélés, nem igaz? Szóval a tettes este elindult, majd hamar visszatért, előkészítve a terepet. Aztán az anyja fél tizenegykor hazaért, mégpedig az apjával, aki jól felbosszantotta őt. Csilla feldúlt állapotban ért haza, ahol a tulajdon fia támadt rá. Dulakodtak, az áldozat többször is belekapaszkodott a hajába.
– Ezt meg honnan a fenéből tudod? – kételkedett Szigeti, aki kezdte elveszteni a fonalat.
– Emlékszel az ujjak végén talált fekete elszíneződésre? Gergő egyik asszisztense a tetem mosása közben azt is lemosta. Akkor ötlött fel bennem a hajfesték lehetősége. Ma pedig, a szomszédnál láttam egy képet a szőke Kőházi Jánosról.
– És szerinted képes volt megkínozni a saját anyját?
– Mit is mondott Gergő?
– Egy zsineggel összeszorították az ujjait… egy pillanat… gitárhúrral? – esett le a tantusz Szigeti nyomozónak.
– Pontosan. Miután legyűrte az anyját, János beengedte Harsányi Pált, megkínozták Kőházi Csillát, majd fellógatták a kötélre. Ezután, hogy elterelődjön róla a gyanú, ez a fiatalember kihívta a rendőrséget, és annyi pénzt ajánlott fel, amennyit csak szeretnénk az anyja gyilkosáért cserébe.
– Vagyis önmagáért – tette hozzá Szigeti. – És mi lesz Harsányival?
– Őróla az a Petőcz gondoskodik.
– Kőházi János, le van tartóztatva. Minden, amit mond, felhasználható ön ellen a bíróságon – mondta Szigeti, majd kivezette a fiút az ajtón.
– Mindig lenyúlja a szövegemet – fordult Pap Ellához Farkas elégedetlenül. – Még egyszer köszönöm a teát és a segítségét. Maga nélkül nem ment volna.
Szigeti az autójánál várta meg főnökét. Kőházi János a hátsó ülésen ült, Szigeti a motorháztetőn ült.
– Egy valamit még mindig nem értek. Azt mondtad, hogy egy szemtanú kell a megoldáshoz. Ki volt az?
– Egy dolgot jegyezz meg! Szomszédjai mindenkinek vannak – mutatott a hadnagy a bejárati ajtóban álló Pap Ellára.