Kábulat

Zoltán bizonytalan léptekkel, szinte tántorogva ment az autójához. Amikor elbúcsúzott a barátjától a Vén betyár nevű kocsma előtt, halványan felrémlett előtte, hogy nem kellene ilyen állapotban vezetnie, ám aztán egy hang azt súgta neki: Ugyan már, alig tíz kilométernyire vagy az otthonodtól, ráadásul több ezerszer megtetted ezt az utat! Becsukott szemmel is hazatalálsz!
A kátyúkkal teli mellékút teljesen kihalt volt. Bár még csak kilenc óra múlt, az utat szegélyező csalitos teljes sötétségbe borult. A holdat és a csillagokat komor felhők takarták el. A szél feltámadt, és perceken belül eleredhetett az eső.
Zoltán alig bírta nyitva tartani a szemét. Az utolsó két felest nem kellett volna meginnia, de hát Karcsi régi, gyerekkori barátja, nem utasíthatta vissza a meghívását! Egyszer van névnapja, meg aztán hónapok óta nem találkoztak. Mindketten sokat gürcölnek, hogy a srácaiknak mindenük meglegyen…
Vélhetően elbóbiskolt néhány másodpercre, mert arra eszmélt, hogy valami hangos robajjal az autójának csapódott.
– A francba! – szitkozódott. – Megint egy kóbor dög!
Érthető volt a bosszúsága, hiszen nemrégiben elütött egy közepes termetű kutyát a település határában, és belekerült egy csomó pénzébe, hogy megcsináltassa a kocsiját. Mivel már látszottak az utcai világítás fényei, nem állt meg felbecsülni a keletkezett kárt.
– Majd reggel – mormolta maga elé kábán.
Hazaérve az asszonynak nem is említette a dolgot. Semmi kedve nem volt végighallgatni az okoskodását az ittas vezetés veszélyeiről. A múltkori esetnél színjózan volt, a felesége mégis kiselőadást tartott neki.
Egy odavetett „Szia, megjöttem!” után bevonult a hálószobába, amúgy ruhástul ledőlt az ágyra, és tíz másodperc múlva hangosan horkolni kezdett.
Andrea, a felesége még sokáig ébren volt. Soha nem feküdt le, amíg a fiuk, Tomika nem ért haza. A tizenöt éves kamasz ezen a szombaton átkerekezett a szomszéd faluba a barátjához, akivel egy új számítógépes játékot akartak letesztelni. Andrea kisétált az udvarra, és a távolba kémlelt, mintha a tekintetével hazahozhatná a fiát. Ekkor észrevette a ház előtt parkoló Ford elején éktelenkedő horpadást, meg a törött lámpaburákat, és rosszallóan csóválta a fejét. Reggel megint beszélnie kell a férje fejével! Nem lesz ennek jó vége, hogy ennyit iszik mostanában…
Amikor visszament a házba, már éjfélre járt az idő, de a gyereknek nyoma sem volt. Andrea hiába próbálta többször is felhívni, csak a hangpostája jelentkezett be. Végül leheveredett a kanapéra, és a kimerültségtől álomba merült.
Pirkadatkor arra ébredt, hogy valaki veszettül nyomja a csengőt.
– Már megint nem vitt magával kulcsot ez a kölyök! – motyogta félálomban Zoltán, és átfordult a másik oldalára.
Andrea felkapta a kötött kardigánját, és álomittasan kibotorkált a kertkapuhoz. Amint megpillantotta a rendőrautót, tudta, hogy Tomival történt valami.
– Jó reggelt, asszonyom. Ön Horváth Tamás édesanyja? – kérdezte egy fiatal, egyenruhás férfi.
Andrea némán bólintott, de keskeny arcából kiszaladt minden szín. Ekkor az idősebbik rendőr vette át a szót, akinek nyilvánvalóan több tapasztalata volt a rossz hírek közlése terén.
– A fiát az esti órákban elütötte egy autó. Hajnalban találtak rá úgy ötszáz méterre a falu határától… – A korosodó férfi arcára kiült az együttérzés, ugyanakkor zavartan álldogált egyik lábáról a másikra. Szemlátomást igyekezett minél előbb túlesni a kellemetlen feladaton. – Az orvos szerint nem halt meg azonnal… A gázoló segítségnyújtás nélkül továbbhajtott, ezért cserbenhagyásos gázolás miatt indítunk eljárást…
Tekintete közben a garázs előtt parkoló összetört Fordra esett.
– Mi történt az autójukkal? – tudakolta felvont szemöldökkel.
De az asszony ezt már nem hallotta, eszméletlenül rogyott a harmattól nedves pázsitra.