Gyönyörű idő volt. Fent aranyban tündökölt a nap, hófehér bárányok bóbiskoltak az égen.
Lent a parton egy vénséges vén fűzfa terebélyesedett. Kiváló árnyékot adott. Innen nem is olyan messze kanyargott a csobogó patak.
Tiszta volt a vize, mint a forrásé, amelyből fakadt, lágyabb, mint a selyem, s átlátszó, mint az üveg. Olyan gyönyörű volt, hogy csodájára járt az egész világ. De hideg volt, dermesztő hideg. Szinte beleborzongott, aki a lábujját beledugta.
Mégis odalenn a vízben, boldogságban, nyugalomban, szeretetben éltek a patak lakói. Csodálatos növények nőttek, káprázatos virágok nyíltak. A vízfenéken kagylók csengtek- bongtak, és ha valaki arra úszott, figyelmeztették, hogy véletlenül se szemeteljen!
Olykor kidugta a fejét Pisszi, a pisztráng a tóból, és ámulva hallgatta a csendet, vagy nézte, ahogy a tavi rózsán Kac- kac béka vidáman dalol. Natrix is érdeklődve siklott felé a nyugodt vízen, miközben kerülgette az úszó békaszőlőt. Kac- kac éppen a kedvenc nótáját dúdolta. – De szépen énekeltél! – dicsérte meg Pisszi. Mindenki lelkesen tapsolt. – Köszönöm szépen! – pirult el Kac- kac a tavirózsa levelén.
Épp arra járt Molnárka. – Szervusz Kac- kac, eljösz-e velem? Kérdezte. – Hová? – A szomszédos tavi rózsára, arra a hófehérre! – Miért? – pirult el Kac- kac. – Vár téged valaki. Azt üzeni, gyönyörű a hangod. Sajnos nem tudott idejönni, mert meghúzódott a lába. – Megyek, csak előbb szedek egy csokor virágot. – Amikor odaértek a hófehér tavirózsához, a tündérszép békalány már nagyon várta. Kac- kac átnyújtotta a csokrot. A békalány gyöngéden átölelte a derekát és a fülébe súgta: – Ennél szebb muzsikát, még sohase hallottam! Köszönöm a gyönyörű csokrot!– Kac- kac ismét elpirult. – Szívesen! – felelte. – Akkor én megyek! – búcsúzott Molnárka. – Viszontlátásra! – válaszolták. Egy ideig beszélgettek erről is, arról is, aztán elköszöntek egymástól. Kac- kac hazament.
Egyszer csak a néma, vén, hétpettyes Bumbumbácsi repült el a hófehér tavirózsa fölött. Le akart szállni, meg akart pihenni a gyékényen. Azonban elvétette és belepottyant a vízbe. Szegény nagyon megijedt. A gyékény törzse egyenes volt és sima, akárhogy próbálkozott, mindig visszacsúszott. – Nem, azért sem! Inkább kalimpálok, ameddig az erőm bírja! Ki tudja, talán sikerül időt nyernem, s valahogy megmenekülnöm! „A gyáva százszor hal meg, a bátor csak egyszer”.- gondolta. A békalány észrevette ugyan a bajbajutottat, de a meghúzódott lába miatt nem tudott segíteni. Bumbumbácsi már-már felhagyott a reménytelen próbálkozással, mikor meghallotta, hogy a békalány segítségért kiáltozik:– Bumbumbácsi beleesett a tóba! Segítség! Segítsen valaki! – Meghallotta ezt Pisszi, Kac- kac, Natrix, sőt még Molnárka is.
Nem gondolkodtak egy cseppet se, siettek, ahogy csak tudtak, a hang irányába. Egy szempillantás múlva már ott is voltak. Kac- kac kerített egy fakérget, Natrix egy ágat, Molnárka pedig egy nylon darabkát. Villámgyorsan vitorlást fabrikáltak belőle. Odaúsztatták a gyékény alá. – Bumbumbácsi, mássz rá! – mondta fennhangon Kac- kac. Így is tett. Maradék erejével átmászott a vitorlásra. – Pihenj csak, addig mi kitolunk a partra!- folytatta Kac- kac. Nekiveselkedtek mind a négyen, teljes erőből tolták addig- addig, amíg egyszer csak partnak ütődött a vitorlás. A nap melegétől Bumbumbácsi szárnya megszáradt. – Köszönöm szépen a segítséget! Ha nem jöttetek volna, már nem bírtam volna sokáig! – hálálkodott, s nem győzött örülni. – Nagyon szívesen! – Ez csak természetes! – Ez a kötelességünk! – “Nemcsak azért vagyunk felelősek, amit teszünk, hanem azért is, amit nem teszünk meg.” – felelték, majd búcsút vettek egymástól. Egyik ment jobbra, a másik balra.
Így volt, mese volt, füle, farka benne volt. Ha nem hiszed, járj utána!
5 hozzászólás
Kedves Zsuzsa!
Minden meséd csodaszép és úgy tanulságos, hogy az ember szinte észre se veszi. Igen, akinek fáj a lába, az nem tud odamenni segíteni, de van hangja, amivel segítséget tud kérni. Bizony, mindenki bajba juthat egyszer és milyen jó, ha vannak olyanok, akik nem hagyják elveszni. Akinek pedig soha nem lesz rá szüksége annak az okoz jó érzést, hogy ő maga segíteni tudott, mert tehette.
Szeretettel: Rita 🙂
Kedves Rita!
Köszönöm szépen kedves szavaid. Nagyon örülök, hogy csodaszépnek és tanulságosnak tartottad a mesém. Teljesen igazad van, én is így gondolom.
szeretettel: Zsuzsa
én is így gondolom, mármint ezt :”Igen, akinek fáj a lába, az nem tud odamenni segíteni, de van hangja, amivel segítséget tud kérni. Bizony, mindenki bajba juthat egyszer és milyen jó, ha vannak olyanok, akik nem hagyják elveszni. Akinek pedig soha nem lesz rá szüksége annak az okoz jó érzést, hogy ő maga segíteni tudott, mert tehette.”
Kedves Zsuzsa!
Nagyon szép mese!
Maga a nevek kiválasztása csodás!
Pisszi,Kac-kac,Natrix,Bumbumbácsi!
A történet maga és a képek és a tanulság+
belöle,hogy segítebi kell midenkin,minden esetben,
nagyon jól sikerült!
“A békalány gyöngéden átölelte a derekát és a fülébe súgta: ? Ennél szebb muzsikát, még sohase hallottam! Köszönöm a gyönyörű csokrot!? Kac- kac ismét elpirult. ? Szívesen!”
Nagyon szép jelenet!
Gratulálok nagyon szép mesédre!
Legyen szép napod:sailor
Kedves sailor!
Örülök neki, hogy a mesémet szépnek találod, a nevek kiválasztását csodásnak, ezenkívül a mesém szépnek és csodásnak.
Nagyon jó ezt hallanom, köszönöm a gratulációt is.
Szép napot kívánok:
Zsuzsa