Kalandos utazás II.

Kalandos utazás
Budapest – Tokaj
Tokaj – Budapest

Tokaj vasútállomással szemben van egy támfal, mely Trianonra emlékezteti a nemzetet. Ezzel a felirattal
"Hiszünk Magyarország Feltámadásában!"

Ez egy emléktábla, amit nemrégiben láttam meg valakinek az oldalán, és elhatároztam, hogy ezt személyesen is meg kell látogatnom. Nem szeretek kapkodni, ezért elővételben vásároltam meg a jegyeket. Tudtam hogy ez csak gond lenne ha az utazás napján venném meg.
Igazam is lett. Különböző rendeletek stb. szabályzatok, szóval több mint fél óra volt, mire sikerült kideríteni, milyen díjszabás, és melyik módosítás amit figyelembe kell venni.
Mögöttem rendesen felszaporodtak azt utasok. Nem siettem, időm bőven volt. (nekem) A hölgy borzasztóan kedves volt, egy szavam se lehetett!
Ennek kapcsán folytattuk a megkezdett utunkat. 2016/02/11.-én hármasban.
Bár a szerdai egész napos esőzés után, kétségeim voltak, hogy jó ötlet e ilyen időben elindulni. Azért csak elindultunk, hogy lesz ami lesz, mert ugye különös előkészítést igényelt az utazásunk.
A barátunk megnyugtatott, hogy egész napra megrendelte a napos időt, és nyugi, minden rendben lesz.
Hajnalban kelés készülődés, és start. Nem esett, bár csípősen fújt a szél, de bíztam a barátom időjóslásában. Pontosan jöttek a BKK előre egyeztetett járatai, simán ment a le és a felszállás.
Csodálkoztam is hogy ennyire egyszerű lesz.
Megérkeztünk a Nyugati pályaudvarra, ahol egyből kiderült hogy nem is olyan egyszerű történet eljutni egyik oldalról a másikra.
Egy hölgy javasolta az aluljáró használatát, de nem láttam értelmét, mert nem megoldott a felszínre jutásunk tolókocsival. Körültekintően megpróbáltam az autók közt szambázva elérni a legközelebbi gyalogátkelő-helyet, teljesen szabálytalanul.
Azért meg kell említenem, hogy a köztisztasági hivatalból ott tartózkodó dolgozó azonnal a segítségemre sietett, és ezzel a mondattal vette kézbe a dolgokat
" Engem már csak nem fognak elütni"
Csendesen megjegyeztem, hát remélem azért minket sem.
No sikeresen átértünk a túloldalra, megköszöntem az úrnak a segítséget, és sietősre fogtam a dolgokat. Mert nem fogjátok elhinni fogalmam sincs hova tűnt az idő! Fél ötkor indultunk, és a vonat 6.23-kor indult, és ekkor már negyed hét volt.
Gyors futás a megőrzőbe, letettük a felesleges csomagokat, én teljesen nyugodt voltam, mint később kiderült, elvesztettem az időérzékem. Szerencsére pont arról a vágányról indult a vonatunk, ahogy kiértünk, és hamar megtaláltuk a 370-es kocsit, ahol elvileg a jegyvizsgálónak várnia kellett volna minket.
Nos, tanácstalanul álltunk a kocsi előtt és pislogtunk jobbra balra, de sehol senki, aki hivatott lett volna rá.
Egyszer egy roma család jött velünk szemben, és a fiatal hölgy azonnal segítségünkre sietett. Bár szabadkoztam, mert elvileg kellett volna ott lenni valakinek aki segít.
A hangosbemondó pedig könyörtelenül fogyasztotta a meglévő időnket.
Na uccu neki, a roma-család felkapta Marikát, és felrepítette a vonatra. Nagy sietve megköszöntük a segítséget, és a vonat azon nyomban el is indult. Sajnos akkor még nem voltam elememben, és nem készítettem felvételt minderről.
Sípszó hasított a levegőbe, és a szerelvény egyre gyorsuló ütemben, elhagyta az állomást.
Elhelyezkedtünk, kényelmesen fülkében. Tényleg luxus körülményeknek mondható, ismerve a sima utasteret. Kényelmesen megközelíthető toalett, ülve minden elérhető magasságban, minden működik, és még papírtörlő, és WC papír is volt. Sőt! Folyékony szappan is, és szagtalan tiszta volt minden.
Pár megálló után jött a jegykezelő, és őszinte barna szemeivel a szemembe nézett, a szívére tette a kezét, és ezt mondta.
"- önök egy nagy meglepetés voltak számomra, mivel nem tudtam az érkezésükről"
Hittem neki, hisz tényleg őszinte volt de már kezdtem kapisgálni, hogy ez nem is lesz olyan egyszerű, hisz akkor neki sincs kulcsa a szerkezethez.
Időnk mint a tenger, bő négy óra, hogy valamit csináljanak menet közben, mire odaérünk.
Gyorsan elköszönt, hogy megoldja a problémát. Az út folyamán több alkalommal elhaladt mellettünk, és tájékoztatott minket a fejleményekről.
Fontos személyek lettünk, a háttérben lelki szemeimmel láttam ahogy izzanak a vonalak, telefon ide telefon oda, majd kérem várjon utána nézünk, stb stb. Közben minden alkalommal elnézést kért amikor elhaladt mellettünk.
Már inkább vígjátéknak tűnt számunkra, mintsem hosszú unalmas utazásnak. emberek jöttek, mentek mindenki telefonált, szóval mi meg csak ültünk, és haladtunk az ulticélunk felé Meg reggeliztünk, és nagyon jó hangulatban voltunk. És persze ezt mind Marika kontójára írtuk. közben hahotáztunk nagyokat.
Debrecenben felszállt két fiatalember, csak gondoltuk, hogy erősítés, mert nem mentek tovább, időnként szemrevételezték Marikát, és körbe járták párszor a szerkezetet.
Gondolom keveset szokták használni, mert az oldalt levő leírást keresték, ami minden nyelven fel volt írva, csak Magyarul nem.
Megérkeztünk Tokajba!
Most már elememben voltam, és előrementem. Ezt nem fogom kihagyni, és lefotózom ahogy Marika leszáll a vonatról. hisz ez nem lesz mindennapi.
Szóval leszálltam és vártam. (Piszok vagyok mi? )
Ajtó kinyílik Marika a rámpán, kétségbeesetten kapaszkodik, szemmel láthatóan szeretne a földön lenni . Bár már kiveséztük a témát , hogy ennyi fiatalember rég foglalkozott vele, mint most, tehát nyugi van, és szeri közben én folyamatosan vihogtam befele, mert kifele azért meg kellett őriznem a látszatot.
Szóval ajtó kinyílt , Marika a levegőben, a szerkezet nyöszörög nyafog, nem indul lefele. Én szorgalmasan fotóztam. Marika vissza, majd megint ki, megint nem mozdul. Ezt párszor megismételték, utána úgy döntöttek, hogy leemelik, ahogy reggel feltették
Akkor már helyezkedtem ne maradjak le semmiről. Hát amikor megláttam a jegykezelő reszkető lábait, hú na akkor már izgultam, hogy sikeresen földet érjen Marika, és senki ne essen le.
Végre siker! Marika a földön, negyed órás késéssel a vonat tovább haladt.
Meg köszöntük a segítséget, és gyorsan elhúztunk. Visszapillantva még láttuk hogy az egyik segítőnk lefotózza a szerkezetet. Mi már ezzel nem foglalkoztunk, körbe néztünk, és megpillantottam a támfalat, ami erre az utazásra késztetett, és megállapítottam, hogy Marikával kivitelezhetetlen oda feljutni.
Figyelembe véve az előző esős napokat, és a meredek emelkedőt, a földlépcsőkkel.
A barátom kifakadt! Na tessék! fél napot utazunk, és kiderül hogy amiért idejöttünk, elérhetetlen számunkra! Na megint hangos nevetésben törtünk ki. Pár fotó az állomásról, hogy mégis csak ott jártunk, és elindultunk felfedezni Tokaj szépségeit.
Megérte eljönni, semmit sem bántunk meg egy percig sem.
Csodás épületeket láttunk, a Bodrog, és a Tisza találkozását, bormúzeumot. Szóval volt bőven mit látni. Szorgalmasan fotóztam, és vidáman telt el a nap hátralevő része, mikor is egy óra magasságában csörgött a telefonom, hogy sajnos a tervezett vonattal nem tudunk haza jönni, mert nem lesz emelőszerkezet a vonathoz csatolva. Hopp megint gubanc van. Két órával később induló szerelvényen már lesz.
Csak jelzem hogy IC, és helyjegy köteles . No ez már ne az én gondom legyen.
Plusz két óránk van, de mi már visszafele mentünk az állomásra. Mese nincs, mindenki kellemesen fáradt volt, beültünk a váróba, megebédeltünk, és nézegettük a szemközti támfalat, azzal a hátsó szándékkal, ha megpihentünk, Marikát az állomáson hagyva mégis csak felmegyünk. De mivel elcsigázottak voltunk, ebből csak annyi lett, hogy nézegettük, ahogy eltűnik a napsugár, más arculatot kap a táj, egyre szürkül minden, és egyszer csak eltűnik a kép, és a váróteremben kigyúlnak a fények. Egyre hűvösebb van, vonatok jönnek mennek, és mi várunk. A hangosbemondó jelezte, hogy 10 percet késik a szerelvény. A barátom megjegyezte, lesz ebből 20 is mire Marikát felteszik .
(Amikor nyáron szoktak késni a vonatok, nem is értettem, mi a franc lehet amiért késnek a vonatok. Most már tudom, hogy nem csak az időjárás ami késleltetheti)

Tíz perces késéssel megérkezett a mi vonatunk is, Már lövésre készen álltam a következő mozzanatokhoz.
Ajtó kinyílik, sárga villogás, leereszkedik, Marika felgurul, emelkedik, Jé! Marika simán felérkezett, Picit csalódott voltam, de van ilyen, felszálltam én is a vonatra, Amikor elhaladtam a jegyvizsgáló hölgy mellett, akkor láttam, hogy küzd a szerkezettel, hogy vissza tudja tenni a helyére, mert ugyanis nem tud a vonat elindulni amíg nincs rögzítve.
Végül is sikerült, és ahogy a barátom megjósolta, "Mire Marika felkerül, lesz ebből a tíz percből 20 is" – Igaza lett
Nagyon aranyos jegyvizsgáló hölgy volt, odajött és ő is szabadkozott a kialakult helyzet miatt.
Ugyanis mondom én hogy ma egész napra jó kis programot adtunk a MÁV alkalmazottjainak . Hozzá csatolták ehhez a járathoz ezt a kocsit, és kiderült hogy a rajta levő szerkezet nem működik, és gyorsjáratban egy másik emelőt szereltek fel. Na ezért a késés, és hát a kulcs se egyszerű történet. Már nem emlékszem de jegyvizsgáló váltás történt menet közben, és ugye fontos információ, hogy ne olyan vágányra tereljenek ahol nem tudnak leemelni,mivel csak az egyik emelő volt jó.gyorsan haladtunk, a kökin a barátom leszállt, és mondta, nyugi, mire leszedik Marikát a vonatról én is ott leszek. Mielőtt beértünk, szólt a kalauz, hogy mobil emelővel fogják a nővéremet leemelni, és a szerkentyűt elcsomagolták
hát kíváncsi voltam milyen is az, ezért megint előre leszálltam, hogy fotót készítsek. Megállt a vonat, és egy cingár egyenruhás emberke állt a vonat mellett, és méricskélt amint leszálltam. Mikor szerencsésen földet értem, ráköszöntem és egy bágyadt mosolyt küldtem felé, amit viszonzott. Közben a jegyvizsgálók is odaértek, és lekiáltottak! Hol van a mobil emelő?
Minek hisz leszállt az utas! Válaszolta lentről a cingár. Erre kitört belőlem a nevetés
Lekiabáltak fentről, hogy nem őt kell lesegíteni hanem a mozgássérültet! Mutatott Marikára, aki mosolyogva várakozott a sorára. A döbbenet a kis cingár arcán ; – hát őt nem tudom levenni.
Akkor már a fentiek gyorsan lekapták a ponyvát, Marika ereszkedett zökkenőmentesen a talajra, Közben erősen indulatos szavakat küldtek a kis cingár felé. Elfelejtettem fotózni, de ez már nem érdekelt. Megköszöntük ismét a segítséget, és gyorsan elhúztunk a csomagmegőrző felé. Mire kiértünk a pályaudvarról, Már a barátunk is megérkezett : Megint igaza lett.
Ott volt, mire földet értünk.
Csak annyit mondott; – legközelebb repülővel menjünk, mert élvezném ha csak mi lennék a repülő gépen és nevettünk.
Kalandos utazásunkon túl voltunk, pár órás késéssel robogtunk a szállásunk felé, de ott már előre tudtuk, hogy nincs lift, tehát várt még ránk egy emelet ..

Megbeszéltük másnap hármasban, miközben megtekintettük a Vajdahunyad várat, hogy igazán felejthetetlen élményben volt részünk, és ha nem így lett volna, talán nem is szórakoztunk volna ilyen jól .

Ennyi volt a kalandos utazásunk története. A továbbiakban akadálymentesen sikerült mindenhova eljutnunk. Vasárnap viszont már senkinek sem volt kedve megtekinteni a betervezett Nagytétényi Kastélymúzeumban található bútorkiállítást.
Na majd legközelebb.

Na de azt már kocsival! emelte fel az ujját és a hangját a barátom.
De tényleg! Hát autóval biztosan nem lett volna ilyen kalandban részünk.
Megvallom őszintén; – én nagyon élveztem …

20116/02/12
Budapest