Kalandra fel! Bobó a tengren 4. rész

4. kaland – A megmenekülés

Egyre reményt vesztettebbek lettünk. Mindenütt csak a víz… Gondoltam felvidítom Cinóbert, énekelni kezdtem:

Ringunk a tengeren,
hollárihó,
érzem, hogy jön majd
egy szép kishajó.
Megmentenek és az
lesz ám szuper jó!
Mert jön, mert jön,
egy klassz hajó-ó-ó!

– Hagyd már abba a kornyikálást! – ripakodott rám.
– Csak jókedvre akartalak deríteni! Akkor néma leszek, mint a hal. Nem szólok semmit. Befogom a csőröm. Tudok én csendben is lenni! – válaszoltam sértődötten.
– Akkor hagyd már abba a dumát, a rikácsolást! Idegesítesz! Alig bírok már kapaszkodni! Elfogy minden erőm, és akkor te meg itt harsogsz a fülembe.

Megbántottan néztem a tengert. Még hogy rikácsolok! Elhatároztam, hogy meg se mukkanok. Meg se nyikkanok. Néma leszek, mint a sült hal. Ha ez neki jó! A halról jut eszembe, hogy már nagyon éhes vagyok. Elhessegettem a gondolataimat az evésről. Néztem Cinóber szeplős képét. Szívem szerint belecsípnék a kezébe, vagy inkább az orrába. Persze nem teszem meg, mert akkor elengedné a mentőövet és még elsüllyedne itt nekem. Én meg aztán nem tudnám kimenteni! Nem venném a lelkemre, ha miattam lenne baja. Mert én, olyan vajszívű vagyok. Nem olyan undok, mint ő. Be-e-e! Nyújtottam ki a nyelvem, de úgy fordultam, hogy Cinóber ne lássa. Már nagyon untam, a némaságot. Hallgatok, mint süket disznó a búzában. Már megint kajás mondás jutott az eszembe. A begyem is korog már. Bárcsak jönne egy hajó! Vagy egy bárka, vagy egy tutaj! Vagy bármi, amire felszállhatunk, és nem kéne tovább itt hánykolódnunk a tengeren, és kapnánk enni, meg inni. Még jó, hogy nyugodt a tenger és nem jött vihar! Mert akkor lennénk csak igazán nagy pácban!

Ahogy így elmélkedtem magamban, valamit megpillantottam a távolban. Meresztettem a szemem, és istenem! Nem más, mint egy hajó!
– Ott! Hajó! Megmenekültünk! Hajó közeledik! Cinóber!
– Kitépem a tollad, ha nem hagyod abba az ordítást!
– De tényleg egy hajó, nézz már oda!
Cinóber erőt vett magán, és a fejét oldalra fordította.
– Na, mit mondtam kiskomám! Igazam van, vagy igazam van? Nem füllentek én!
– Remélem nemcsak a képzelet játszik velünk! – felelte.
– Egyszerre csak nem képzelhetjük ugyanazt! Nem igaz?
– Hát, igen, szerintem sem. Remélem… Épp ideje, mert már nagyon elfáradtam, és egyre nehezebben tudok kapaszkodni.

„Megmentenek és az
lesz ám szuper jó!
Mert jön, mert jön,
én megmondtam:
egy klassz hajó-ó-ó!”
Harsogtam olyan hangosan, ahogy csak a csőrömön kifért.