De jó! Elkezdődött a téli szünet, végre többet lehetünk együtt. – jelentette ki Pliccsplaccs vidáman. – Nézd, Nyafi, szállingózik a hó! De szép! – Menjünk ki a kertbe! – felelte. Kérdezzük meg apát, hogy mit gondol erről? – Jó, kérdezzük! – mondta Pliccsplaccs. – Persze, menjetek! De öltözzetek fel jól! Kell a jó levegő – mondta édesapa. Így gyorsan felöltöztünk. De nem csak én és Nyafi, hanem Boglárka, Bíborka és Szuszimuszi is kedvet kapott egy kis levegőzéshez. A két legkisebbnek segítettünk Bogival felöltözködni. Jól bebugyoláltuk őket, hogy meg ne fázzanak. Aztán kimentünk. Tacsi is ideszaladt hozzánk. A farkát csóválta és ugra- bugrált örömében. A hó pedig egyre jobban hullt, már- már szakadt. A lábunk alatt is egyre vastagabb lett a hótakaró. Már hógolyózni is tudtunk. Jókat kacagtunk, amikor egy- egy dobás célba talált. Tacsival is jót játszottunk. Örömmel, sorra hozta vissza az eldobott pici botot. Szuszimuszi ekkor belefeküdt a hóba és hóangyalkát csinált. Mi is utánoztuk. Aztán hóembert is gyúrtunk. Amikor elkészült és a helyére került a három nagy gombóc, Bogi hozott szenet, répát, fagallyat, ciroksöprűt és egy rozzant lábast. – Kész is van! – jelentettem ki. – De aranyos lett! – kiáltották a testvéreim. Közben elállt a havazás. Ekkor anya behívott minket. – Gyertek ebédelni! – Így hát bementünk. Ebéd után egy kicsit pihennünk kellett. Nekem az volt a pihenés, hogy a szobaablakból néztem a nyomainkat, a hóangyalkát és a hóembert. Ekkor megmozdult a hóember. Megdörzsöltem a szemem, hogy vajon jól láttam- e? Jól láttam. Fülelni kezdtem. – Ó, de jó, idő van! Úgy szeretem a telet! – nyújtóztatta ki közben a faág, illetve a seprű karjait. – Szia, Tacsi! Van kedved egy kicsit játszani? – Tacsi farkcsóválva jelezte a választ. Ekkor a hóember lehajolt és gyúrt egy hógolyót, amivel megcélozta. Örömmel ugra- bugrált a záporozó hógolyók elől a mi kiskutyánk. De a hóemberünk is nagyon élvezte a játékot. Amikor abbahagyták a játékot, Hóember elkezdte feldíszíteni a magányosan álldogáló fenyőfánkat. Tett rá tobozokat, diókat és mindenfélét, amit talált a természet kincseiből. Tacsi és Varjú is segített neki. A hirtelen támadt fagyos szél bekergette a kiskutyánkat a házába. Varjú is elrepült. Így a szél díszítette tovább. Gyönyörű kövér zúzmarákat és jégcsapokat aggatott rá a zord idő.- Milyen gyönyörű lett! – ámultam el. Ekkor a Hóember rám kacsintott. Elnevettem magam. Aztán a csípős szél is lassacskán odébb állt. Tacsi jelent meg a szánkónkkal. Hóember komótosan ráült, a mi kis kutyánk pedig a kötelet a foga közé vette és húzta- húzta egyre sebesebben. A pihenő után szóltam a szüleimnek és a testvéreimnek, hogy mit láttam. Gyorsan odajöttek az ablakomhoz. De nem láttak mást csak Hóembert, egy szánkót és a csodásan feldíszített karácsonyfát. Senki és semmi se mozdult. Tacsi se volt ott. Anya megsimogatta buksimat és visszament a konyhába. – Gyertek egy kicsit segíteni! – hívott. Mi pedig mentünk, hisz jól nevelt, illemtudó nyuszik voltunk. Aztán este lett, majd leszállt az éj. Feljöttek a csillagok. Az ágyamban feküdtem, amikor anyuci mesélni kezdett. Minden nap szokott. Amikor betakart, gyengéd puszit lehelt a homlokomra, leoltotta a villanyt és kiment a szobámból. Lábujjhegyen odasettenkedtem az ablakhoz, de nem láttam semmit. Sötét volt. Így lefeküdtem és elaludtam. Álmomban megelevenedtek a napközben történtek. Reggel, amikor felébredtem gyorsan odamentem az ablakhoz, de semmi mozgás. Azaz mégis. Hóember rám nézett és rám kacsintott. Elmosolyodtam. Még ásítozva, álmosan támolyogtam ki a nappaliba, szinte egyszerre a többi testvéremmel és tátva maradt a szám. Ott tündökölt egy plafonig érő karácsonyfa, rajta csengő csilingelt. A fa alatt pedig ajándékok sorakoztak. Egy angyali hang alig hallhatóan gyönyörű dallamot dúdolt. Ott álltam a fa körül Szuszimuszival, Boglárkával, Nyafival, Bíborkával, anyával és apával. Megfogtuk egymás kezét és gyönyörködtünk a csodákkal teli reggelben. Ahogy kinéztem a teraszajtón nagy pelyhekben hullt a hó. A földön csillogott a vastag hótakaró, mint milliónyi csillámpor. Csend volt, meghitt, néma csönd. Lábujjhegyen megérkezett a karácsony.
3 hozzászólás
Kedves Suzanne!
Nagyon szép ´karácsonyi´mese!
De nem csak én és Nyafi, hanem Boglárka, Bíborka és Szuszimuszi is kedvet kapott"
és a többi szereplö nagyon szépen illenek a karácsonyi hangulathoz…
Köszönet az élményért!
Szeretettel gratulálok:sailor
Szép estét!
Kedves sailor!
Úgy örülök, hogy tetszenek a meséim 🙂 Jó érzés ezt visszahallani. Köszönöm! 🙂
Szép napot kívánok:
Zsuzsa
Kedves Suztanne, ez ameséd is nagyon szép. Meglepett a hóember életre kelése, de ez egy nagyszerű mesei fordulat. Bár minden karácsony ilyen lenne! Barátsággal: Madár