Mindig hónapokkal előre megvette az ajándékokat. Születésnapra, karácsonyra, mindenféle évfordulóra. Ha elment egy-egy kirakat előtt, vagy a neten, böngészés közben talált valamit, amit megfelelőnek tartott, azonnal megvette „Ez pont jó lesz xy-nak karácsonyra!” felkiáltással. Még akkor is, ha még csak március volt.
Egész évben fülelt, igyekezett odafigyelni az elejtett félmondatokra: „Hát, olyanom nincs!” vagy „Na, majd én is beszerzek egy olyat egyszer!”. Persze akadt olyan darab, amire hónapokat, éveket is várni kellett, mert csak külföldről lehetett beszerezni, vagy túl drágának bizonyult „egyszemélyes” ajándéknak, esetleg épp hiánycikk volt.
Hányszor hallotta meleg nyarakon az édesanyjától: „Ne felejtsd el bekenni magad, nehogy leégj!” és „Vigyél kalapot is!” Olykor pedig felemlegette a régi időket, amikor még sikk volt a napernyő. Pedig ez a darab már régen kikopott a divatból, még a kesztyűs, idős nénikék is csak az esernyőiket nyitogatták nagy-néha a rekkenő hőségben. Mégis, valahogy megmaradt az emlékezetében édesanyja hangja, ahogy félig mókásan, félig nosztalgikusan a napernyőt emlegette. Nézegette is a kirakatokat, hátha lát valahol, de mivel sehol nem talált, letett róla, és mindig valami más meglepetéssel készült az ünnepi alkalmakra.
Aztán egy őszi napon meglátta egy kirakatban. Csipkés, bézs színű, a próbababák lábánál, a leárazott báli ruhák mellett kifeszítve. Először azt gondolta, dísz, és már-már továbbment, aztán mégis visszafordult, és bement az üzletbe. Kissé unott, de még kedves kiszolgálólány állt egy pult mögött, tőle kérdezte meg: „A csipkés napernyő a kirakatban eladó?” „Persze.” – mondta a lány, „Főleg esküvőkre viszik, még kettő van, egy fehér a raktárban, meg az a bézs a kirakatban. Mutathatom?” „Mutassa.” Kihozták neki a fehéret, szép volt, de arra gondolt, használatra a bézs praktikusabb lenne, így kivetette a kirakatból. Amikor megmondták, mennyibe kerül, elkerekedett a szeme. Aztán eszébe jutott, hogy tulajdonképpen felesleges is megvennie, hisz inkább dísz, mint használati tárgy, és édesanyja az ilyen drága holmit úgyse használta soha, csak szépen becsomagolva a szekrényben őrizgette. Mégse tudta otthagyni, elképzelte, milyen meglepetés lenne, hogy nevetne édesanyja karácsonykor egy ilyen nyári, „semmire se jó” ajándékon, és mennyire örülne neki. Osztott-szorzott, és végül megvette. A kiszolgáló még egy szép huzatot is adott hozzá.
Amikor hazaért, elgondolkodott, mi is legyen az ernyővel, aztán bedugta a gardróbszekrénybe, a ruhák mögé, ahová általában az ajándékokat rejtette. Soha többé nem vette elő.
Az édesanyját már tavasszal eltemette. Ez volt az utolsó karácsonyi ajándéka.
7 hozzászólás
Kedves Poppy, már a harmadik bekezdésben megtudjuk, hogy az édesanyja meghalt. Nagyobbat ütne a vége, ha ez még nem derülne ki olyan hamar. Szerintem.
Szia Poppy! 🙂
Első gondolat: örülök, hogy végre írsz! :)))
Tartalmilag nagyon megfogott a történet, tehát van mély mondanivalója.
Stilisztikailag akad javítanivaló. Itt nehéz összegezni, mert a karakterek száma…
Találtam benne szóismétlést (olyan)…
"Aztán egy őszi napon meglátta egy kirakatban." Helyett: Aztán egy őszi napon meglátta a kirakatban.
A "továbbment, aztán mégis visszafordult, és bement"-nél is a "ment" csak egyszer kéne.
Néhol azt érzem, hogy fölöslegesen alkalmazol vesszőt.
A tagolást érzékeltetted, a párbeszédet máshogy kellene, talán klasszikusabban, hogy érthetőbb legyen.
Bocsi, ezek a gondolatok jöttek elő belőlem, miközben empatikusan éltem meg mindent.
Szerintem sokkal többet kellene írnod, felszabadultabban, mert képes vagy rá. Ezért megyek most a "rágógumihoz" :)))
Szeretettel: Kankalin
Párbeszédes részek szétválasztása
Szia Poppy! 🙂
Első gondolat: örülök, hogy végre írsz! :)))
Tartalmilag nagyon megfogott a történet, tehát van mély mondanivalója.
Stilisztikailag akad javítanivaló. Itt nehéz összegezni, mert a karakterek száma…
Találtam benne szóismétlést (olyan)…
"Aztán egy őszi napon meglátta egy kirakatban." Helyett: Aztán egy őszi napon meglátta a kirakatban.
A "továbbment, aztán mégis visszafordult, és bement"-nél is a "ment" csak egyszer kéne.
Néhol azt érzem, hogy fölöslegesen alkalmazol vesszőt.
A tagolást érzékeltetted, a párbeszédet máshogy kellene, talán klasszikusabban, hogy érthetőbb legyen.
Bocsi, ezek a gondolatok jöttek elő belőlem, miközben empatikusan éltem meg mindent.
Szerintem sokkal többet kellene írnod, felszabadultabban, mert képes vagy rá. Ezért megyek most a "rágógumihoz" :)))
Szeretettel: Kankalin
Azt a! Nagyon megdöbbentem a végén, valódi érzelmek kezdtek átcikázni rajtam. Szerintem az írásnak pont ez a lényege, hogy érzésre késztessük az embereket. Neked sikerült, gratulálok!
Jolcsi
Köszönöm az észrevételeket mindenkinek. Kankalin, a párbeszédre már más is felhívta a figyelmem, valószínűleg hamarosan módosítom. És a többit is átnézem, átgondolom.
Örülök, hogy tetszett, Jolcsi! 🙂
Üdv,
Poppy
Kedves Poppy!
Mint minden kezdet, az első prózaírás is nehezebb, mint mondjuk a tizedik vagy majdan a századik!
Erre gondolj, és írjál nyugodtan máskor is sokat, mert a rövidke írásod is felébresztette bennem az érdeklődést. Kicsit humoros is, a vége pedig szomorú.
Szeretettel olvastam és egyben áldott és kellemes ünnepeket kívánok!
Kata
Meghato tortenet&Mindannyian,csak ideiglenesen vagyunk foldi otthonunkban,ami orok az a vegtelen&igaz szeretet…