Soraimat elkezdeném én, de félek, valaki
félreértené még.
De megkezdem levelem, lesz, ami lesz,
egyszer majd csak megérkezik, ki elindult
már réges rég.
Kimondtam a nagyvilágnak, mi szívemben zárolva
él. Elhangzott a szó, láthatja minden ember
viharát a lángnak. Tégy ki gyertyát,
okozz fényt, s megláthatod lelkemnek álmát.
Nem róhatod fel nekem, nem teheted ezt velem!
Ez vagyok én, ha kellek, vagy ha sem.
Nem ember az ember, ha lelkének álmát
nem ismeri be. Én megtettem. Elárulom
neked is, hátha nem vitte arra még
senki sem: Lelkem álma, szívem egyetlen vágya
már réges rég, tiéd legyek, s te enyém.
Mosolyodra ébredni az éjszaka közepén,
lágy érintésed lelkemig ér! Behunyt szemem
csak Téget lát, te vagy lelkemnek titkos álma,
szívemnek egyetlen álma, gyere, itt vagyok, még
mindig rád várok én…
3 hozzászólás
Ez a prózainak mondott alkotásod is majdnem-vers. Élvezettel olvastam, szépek a gondolataid, jól fejezed ki magad. Örülök, hogy hozzád tévedtem.
Nagyon szép, öröm volt olvasni, lágy, szerelmes és dallamos:) Grat!:)
örülök, hogy örömöt szerezhettem nektek
én is örülök